Délmagyarország, 1990. május (80. évfolyam, 101-127. szám)

1990-05-02 / 101. szám

r 1990. május 4., péntek 2 Diákfórum az oktatási rendszer(telenség)ről Rekordgyorsasággal jelent meg a „Szabadon választott" című könyv, amely összegzi a szabad magyarországi parlamenti választások adatait. Április 20-án adták nyomdába, s-a mai alakuló ülés napján meg is vásárolhatják — potom 98 forintért — a belpolitikai életünk Iránt érdeklődők. A könyv legnagyobb részét az újonnan megválasztott képviselők „foglalják el"; e kiadvány tulajdonosai tehát lexikonszerűen forgathatják, ha a parlamenti televíziós közvetítések alatt valamelyik képviselő felszólalásakor az illető életrajzi adatara, pártállására kíváncsiak. Csak olyan adatokat közöltek, amelyeket a pártok illetve maguk a képviselők bocsátottak a szerkesztők rendelkezésére. Mosolygós, komoly és marcona arcok tekintenek ránk a lapokról. Az MDF egyik vezetője — ő az egyetlen — nem járult hozzá fényképe és adatai közléséhez, még is szerepel a többiek között; a „Ki kicsoda?" című életrajzi lexikon alapján. A kiadás olyan örvendetesen gyors volt, hogy a szerzők reagálni tudtak az azóta kulmináló Haraszti Miklós (SZDSZ) — Maróti László Ferenc (MDF) — „perre" is; mint ismeretes, a budapesti 11. számú egyéni választókerületben a törvényességi óvás és a szavazatok újraszámlálása után a korábban nyertesnek kikiáltott Haraszti helyett 1, azaz egy darab szavazattal Maróti László Ferenc jutott a Parlamentbe; az ö adatai is szerepelnek. Számos ábra, rajz, diagram segíti a tájékozódást e bonyolult választási procedúra eredményeinek dzsungelében; több ízben megyékre, választókerületekre lebontva. öt tanulmányt jelentettek meg; választási rendszerünkről, a politikai közvélemény nagykorúsodásáról, a bejegyzett pártokról (ezek legfontosabb adatai is olvashatók), a két választási forduló eredményeiről. A Magyar Közvéleménykutató Intézet munkatársa, Bokor Ágnes érdekes gondolatával próbálunk végezetül kedvet teremteni ez egyedülálló kiadványhoz: „Amikor majd a Magyar Demokrata Fórumnak nem kell folyton mentegetnie magát nacionalizmusa miatt, s vállalhatja a ma még egyértelműen rosszul ható jobboldali címkét, és amikor a Szabad Demokraták Szövetsége madarának Püspökszentelés volt szombaton Temesvárott. Ezt a •tényt, a tény jelentőségét az értékelheti Igazán, aki tudja, milyen megpróbáltatásokat kellett kiállniuk azoknak, aki.k nem csupán a hívók lelki üdvéért, de a római katolikus egyház romániai létéért küzdöttek az elmúlt évtizedékben. Abban az egyházmegyében, amelynék első püspöke az évezred legelején (1030—1(146) Szent Gellért volt, s amelynek székhelyét 1923-ban tették át Temesvárról Szegedre, s hívják azóta a szegedi püspököt egyben csanádi püspöknek is; nos, abban a „csonkán" maradt megyében bebörtönözték az eddigi utolsó püspököt, Pacha Ágostont, 1950-ben. nem kell nemzeti színben repülnie nyugat felé, s a múlt emléke elhalványodik annyira, hogy vállalhatja a jelenleg szintén rosszul hangzó baloldali jelzőt, akkorra a magyar állampolgárok politikai kultúrája is lesz olyan minőségű, hogy ne csupán egyetlen ünnepi pillanatban, hanem a hétköznapokban is kiérdemeljék a citoyen nevet" (Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, 272. oldal). (sandi) Szélhejjyi Károly felvétele Az egyház fokozatos leépítésére törekvő totalitárius hatalom formálisan sem tűrte ezután az egyházmegye működését. Ezért is olyan nagy jedentőségű dolog, hogy a decemberi forradalom után újból engedélyezett egyházmegyében — 60 évvel Pacha püspök fölszentelése, 40 évvel letartóztatása után — újból püspököt szenteltek. Az új püspök, Krauter Sebestyén, 68 éves. Éppen Pacha püspök szentelte pappá, 1946-ban. Ez a mostani, a temesvári hívők százai előtt lezajlott bensőséges ünnep — bízzunk benne — tán csak nyitánya az egyház föl támadásának (is). (balogh) Még mindig vannak ezerszer megkérdezett kérdések, melyekre nem érkezett válasz. S néha a megkérdezett nem is jön el (történetesen a szegedi diákfórumra Glatz Ferenc, művelődési miniszter), de a kérdések így is elhangzanak, olykor felrázó hangerővel, s olykor odafigyelésre késztető csendességgel: mi lesz a magyar oktatással; az ordításokat sem nélkülöző káromlások közt van-e még egyáltalán, aki meghallgatja az egyre izgatottabb ifjakat; szükség van-e még mindig egy középiskolai mozgalomra; építőtáborokra; mekkora jelentősége van az érettséginek (ha van egyáltalán?) stb. Az egyik fő szervezőt, a Bajai Műszaki Főiskola hallgatóját, Füzessy Tamast kérdeztem a Deák Ferenc Gimnáziumban rendezett fórumról, és a két éve (Kecskeméten) létrejött Országos Diáktanácsról : — Nem elsődlegesen a problémák megoldása a célunk — mondja —, hanem, hogy rávilágítsunk oktatásunk gyengeségeire. — Miben látod a mai oktatási rendszer legfőbb hibáját? — Talán a maximalizált tananyagban, a teljesíthetetlen követelményekkel szétzüllesztett érdeklődésben, a tehetségpusztító kényszerítettségben, és ezzel kapcsolatban: a felvételi rendszer csődjében, hiszen nem tükröz valós tudást: egyfajta személytelen válogatás, ideges és elegáns ifjak különös rendezvénye. — Milyen kérdésekben lehetne változtatni, s hogyan? — A mi elképzelésünk egyfajta nemzeti alaptanterv kidolgozása, mindenki számára kötelező felvételi és M érettségi együtt, és ha egy tarárnak a jó eredményhez esetleg tankönyvre nincs szüksége, akkor ne használjon, illetve azt használja, amit ő akar. Mondok egy példát: a mai szakmunkásképzős tankönyvek már évtizedekkel ezelőtt elavultak, de az oktatónak ragaszkodnia kellett hozzájuk. Most mi úgy tervezzük, hogy az esetleges használható tankönyv modul rendszerű legyen, vagyis eldobható és cserélhető elemekből álljon össze, de mondom, a ragaszkodás sem kötelező. Mellesleg, szerintem túlzás 152 szakmát tanítani. — Hogyan képzelitek el a megvalósítást? ' — Egyelőre csak a felrázás a célunk, azt bizonyítani, hogy lehet másképpen is. A fórumnak három fő célkitűzése volt: az elsőt, hogy iskolák fellebbezési fóruma legyünk, most lehetetlen megvalósítani. A második: általános, a diákokat érintő problémák felvetése a tanulók jogaival kapcsolatban, esetleg jogszabálymódosítások kierőszakolása. A harmadik: diák-önkormcnyzati hálózat, diák-érdekvédelmi rendszer kiépítése, amely (teljesen politikamentes, KISZ-re semmiben sem hasonlító szervezetként) helyi szinten próbálná orvosolni a gondokat. — Beszélnél még a tervezett új, középszintű oktatási rendszerről? — Másodiktól kezdve csak. az érettségire felkészülés lenne a feladat, mégpedig úgy, hogy ebben az évben a tanuló eldönthetné, hogy mit kíván a következő két évben megtanulni: egy természettudományi, egy társadalomtudományi tárgyat, idegennyelvet, matematikát, irodalmat, plusz egy hatodikat, mondjuk számítástechnikát. Ebből kell felkészülnie a lehető legjobban. Lehetséges még, hogy negyedikben kötelező lesz vizsgadolgozat irása. Mint a folyosói beszélgetésekből kiderült, a jelenlevők többsége úgy érezte, hogy nem kapott megnyugtató választ a középfokú oktatással kapcsolatos problémáira. A háromnapos fórumnak, amely tegnap fejeződött be, s amelyen több mint félezer, az ország minden részéből érkezett középiskolás vett részt, legélvezetesebb eseményei mégiscsak a kulturális műsorok voltak, például a hangulatos, esti koncertek. Kolozsi László • (Folytatás az 1 oldalról.) nárért kfnálták. A magasszó. Legelső kérdésünk az szárú Pumát 750-ről 600-ra inflációra vonatkozott. Sike- árazták le. A kirakatot egy rült megállítani? munkából hazafelé igyekvő — Megfogták. A konfek- idősebb férfi fürkészte. Igen ció-, a cipő-, az iparianyag- nehezen tudtam szóra bírni, árak egyre lejjebb csúsz- — Háromezer dinárt kerenak. t sek. jó beosztással lehet csak — A dinárt nálunk még- megélni belőle. De vállalom sem jegyzik... a lemondást annak remé— Az utóbbi időben több nyében, hogy előbb vagy európai országban jártam, utóbb emelkedni fog az A bankok átváltják, mégpe- életszínvonal. dig nem sokkal rosszabb ár- Mindezt szinte egy szuszfolyamon, mint itt, Jugo- ra mondta el, majd választ szláviában. Szerintem felül sem várva elköszönt. A kellene vizsgálni a jugoszláv Borovóval szemben levő Na —magyar valutaszerződést. Ma divat- és méterárubolt— A bérek? i ban három eladó is az aj— Befagyasztották, ösz- tóban sütkérezett. Nevüket szébb kell húzni a nadrág- a világért sem akarták elszíjat. Az életszínvonal so- árulni. De készségesen mondkat romlott. De az mégsem ták el véleményüket. volt helyes, hogy tavaly már — Sajnos, elsősorban benjkora reggel rohantam a nünket sújt a 200 dolláros boltba, hogy megvegyem a kötelező beváltás. Nem jönkenyeret, mert délben már nek a magyarok, az oroszok, sokkal többe került. A hazai pénztárcáknak pe— Az áruválaszték? dig magasak az áraink. Drá— A boltok tele vannak ga minden. Itt van például áruval. Kevés a vásárló, de egy bélésanyag. Negyvenkét az előbbi okok miatt. Sok dinárról indult egy hónapüzletben szinte folyamatos pal ezelőtt, most 105 dinárt az árleszállítás. kértünk érte. A leárazáskor — Az átlagkereset? ötöt elengedtünk. Ugyanak— Szlovéniai adatot tu- kor a fizetésünk a forgadok, ott 4 ezer dinár. Az lom függvénye is. Az elmúlt utazási irodánkban közel hónapban 1800 dinárt vithasonló. « tem haza, plusz 600-at az — Hogyan lehet a bérből üzlethálózatban kell levásámegélni? rolnunk. — Nehezen. Én villany- Egyébként minden szabadárammal fűtök, nekem ez kai boltban csak panaszkodhavi 2 ezer fix kiadást je- tak az eladók. Visszasírják a lent. régi szép időt, amikor mi. Április 27-én Szabadka magyarok több ismerőssel főtere csendes volt. Igen ke- találkoztunk Szabadkán üzvesen járkáltak az utcán. A létről üzletre járva, mint magyarok által is sokat lá- például itt. Szegeden. De artogatott Borovo cipőbolt ki- ra is emlékszem, akkor meg rakatában öles betűk hirdet- a magyar áradat volt terhes ték az árleszállítást. A női egyes eladóknak... cipőket például 300-525 dl- Süli József Új képviselőink mosolya Szent aktus Temesvárott De igen, érthető! A Kádár-hagyaték hányattatásairól irt cikket a szombati DM-ben Márok Tamás. Pontosabban, az európaiságról meg a kelet-európaiságról, a törvényességről meg a törvénytelenségről. Mondanivalója jó részével egyetértek — amivel nem, azt tiszteletben tartom. Vitám egy — bár lényeges — ponton van csak vele. Nem hiszem, hogy nem érti — talán csak nem akarja — az ügy szereplőinek nem túl bonyolult motivációit. Egyáltalán, miért lehetett ebből ügy? Egy demokratikus rendszerben, nemde, örülni kellene annak, hogy — pláne, a sokszor elítélt, de pontosabban megérteni vágyott közelmúltról — minél több hiteles dokumentum kerül nyilvánosságra. Ki fél, és miért félhet attól, hogy ezeket valaki — akárha Grósz Károly is — nyilvá. nosságra hozza? Egy berendezkedő új hatalom embereinek szemében miért bűn az is, ha az elmúlt korszak dokumentumait megsemmisítik, és az is, ha nyilvánosságra hozzák? Hogy sem az egyiket, sem a másikat nem kívánják, akkor mi marad? Nyilván az. hogy a dokumentumok mindegyike kerüljön az ő hatáskörükbe, amiből aztán szelektíven — ahogyan a mindenkori érdekeik megkívániák — egyeseket nyilvánosságra hozzanak, másokat eltitkoljanak. A múltra vonatkozó dokumentumok nemcsak azért értékelődnek fel a világnak ezen a fertályán, mert a szabad sajtó hiánya miatt a mindenkori jelen idejű történések lényeges részei, vagy ezek motívumai homályban maradnak a közvélemény előtt, hanem főleg azért, mert errefelé minden rendszerváltás nélkülözhetetlen velejárója az előző korszakkal és azok reprezentánsaival intoleráns leszámolás. Csakhogy az emberek többsége az elmúlt korszakban sem volt minősíthető egyértelműen fekete vagy fehér színekkel. Sem azok, akikkel leszámoltak, sem maguk a leszámolok. Am ha a közvéleménynek valóban árnyalt képe lenne a múlt reprezentánsairól is, meg a jelen reprezentánsairól is, az nyilván zavarná az új elit politikai honfoglalását, berendezkedését. Nézzünk csak Romániára, vagy az NDK-ra: az átmeneti időszakban mindennapos téma. ki volt szekus, ki volt a Stasi ügynöke. Ott az új hatalom és az új pártok számos prominens személyiségéről derült ki, hogy — akár kényszerből, akár másféle érdekből —, bizony, együttműködött a korábbi állambiztonsági szolgálatokkal. Nálunk mindez enyhébb formában zajlik: ki volt MSZMP-ttag, ki volt maoista, kinek a szülei voltak kommunisták, ki előszobázott Aczél Györgynél, ki volt főcenzor a Művelődésügyi Minisztériumban? Így aztán nem csoda, ha sokan úgy gondolják, ahogyan kollégám írja: „a közzé, tétel súlyosan sérti több ember személyiségi jogait". Én nem csodálkozom Grósz Károly magatartásán. Miért várják el, hogy tisztelje mások személyiségi jogait az, akinek a saját személyiségi jogait semmibe veszik? Hiszen másként aligha lehetett volna őt büntetlenül bántalmazni, leköpködni a választási kampány idején. Az akkori nyilvánoi visszhangokat úgy lehetne öszszefoglalni: nem szép, ami vele történt, de hát Grósz Károly úgysem érdemel mást — még akkor sem, ha egy többpártrendszerű ország törvényes politikai pártja képviselőjeként történik vele mindez. Akit beszorítanak a sarokba, és még ott is tovább szurkapiszkálják, az csíp-harap, védekezik ameddig tud mivel. Grósz valószínűleg már csak ezzel tud. Ez azonban nem kevés. Hogy mennyit érnek a Nagy Imre-dokumentumok? Lehet, hogy igaza van Márok Tamásnak, napi politikai árfolyamon egyre kevesebbet. Hiszen napi politikai árfolyamon a koalíciós tárgyalások folyamata ma a legértékesebb, benne többek közt az is, hogy miután a kormányt alakító {Jártok ölre mentek a belügyi tárcáért, melyikük fogja azt megkaparintani. Márpedig (az idősebb) Rajk László óta sokan tudják, milyen nagy segítséget nyújthat ez a minisztérium a hatalom megszilárdításában. Lehet, hogy Grósz Károly életében nem is adódik már olyan pillanat, amikor a Nagy Imre-iratok nyilvánosságra hozatala igazi politikai szenzációt jelentene. A bennük elhelyezett robbanóanyag — amennyire Grós2 célzásaiból, és napvilágra került részinformációkból kikövetkeztethető — nem más, mint hogy Nagy Imre a szov.iet állambizton. sági szolgálat besúgója volt moszkvai évei ideién, és információi alapján számos elvtársát végezték ki. Ez a bomba ma valószínűleg nem robbanna nagyot Sokan talán csak legyintenének: ő is olyan kommunista volt, mint a többi. Szimbólumokat kedvelő régiónkban azonban mégsem lehetne ezt a momentumot örök időkre a feledés homályába utalni. A most alakot öltö új rendnek ugyanis Nagy Imre tavaly június 16-i temetése volt a szimbolikus alapköve. A reformkommunistákat akkor már ellökdosték a reformkommunista Nagy Imre koporsója mellől — talán magát Nagy Imrét Is eltaszigálták volna a saját ravatala mellől, ha hirtelen föltámadt volna —, de azokban a pillanatokban bizonyára kevesen gondoltak arra, hogy az új rend alapítói egy volt NKVD-ügynök földi ma. radványai előtt tisztelegnek. Talán arra is keve-en gondoltak abban a fennkölt pillanatban, hogyan fogják majd az akkori díszőrök — már nem az állampárt tagjait, hanem — egymást lekommunistázni, lezsidózni, leanttszemitázni néhány hónap múltán. Amit Márok Tamás írt a kelet-európai.ságról, azzal maximálisan egyetértek. Csakhogy az európaiságot 1990. április 8ától fogva végképp nem Grósz Károlyon kell számon kérni. Grósz eljátszotta történelmi epizódszerepét, megbukott, kész, vége. A kérdés most az, mennyivel lesznek különbek nála az. új vezetők, akik C-iurka István, vagy a jogállamiságot sajátságosan értelmező Torgyán doktor nyomában kivánnak bennünket Kelet-Európából Európába vezetni. Ki tudja: talán nem is egyértelműen rossz az. ha ilyen körülmények között a kormánynak és tör. ténészeinek nem lesz teljes körű információs monopóliumuk. Tanács István