Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)
1990-03-22 / 68. szám
12 1990. március 22., csütörtök DM RÖW1DEN Tovább tart a meleg Folytatódik a nagyrészt napos, illetve derült idő. Számottevő felhősödés és egy-egy helyi záporeső csak délutántól valószínű. Napközben egyre élénkebb lesz a délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet rra 20, 25 fok között alakul. Mi történik? MA A Szőrrgl Tfimörkínv István Művelődési Házban délelőtt 11 óráikor, a Szőtted! Bábszínház HOLNAP A HVDSZ nwtfyei Kiszov területi szakszervezett! bozottsáttá délután fél 4-kor nytwdílasc„„.,t találkoaútt rendez á Klszőv fidnl Sanvl kala-Hl.i.1 aorozatá- . r- « _ , swkház eíbealőiebertt. A ttaiálko**> * Szeged Táncegyüttes Bersrí^^t k«nve csoport Iá tort bemutatót műsor) adla elő Nagylaki J6- női-alföldi népi gyenmfekjóteBtef. Előadóülést rendez a Magyar IVMdrBizl T^r+aeá? szegedi osz- vé"~ muititTa" te'd^tta'4 óratálva és a TIT imogyiel szerveztete földtudományi szakosztálya kok címmel. Jarry: Ubü király című iműdőtufán 5 őTMVor a+ Adv <éri ogveteim TTK eiőadőtonméttm (EBvwtem utca 2—6 ). D+ Csatári BS-Untt kandidátus (MTA RKK. Kerskeméit): a fimn modéll. földralzos szemmel és Etter Kákor a ,.27-as tenam" gyermokszinnxtda a Bálin* Sándor Művelődési Házban. SZDSZ autókonvoj érkezik Kecskemét. Klsikunfélégytiáza és Kisteleik értntóse után Szegedre 13 és 13.30 óra között*. A rueiniui-i m r• -i ru- , • . ,, , . „ . 'Ta^S.^^WskoM- Tamás C^par JMclósraz SZDSZ 1a erkölcs soroza+ábtan délután Ustavezetíi* m,an<1 TÍDSZ.kávéház lesz a rn«osr^r81 ™,pok s?sissi&ssfii Nemzetközi kántorfcsztlvH érdeklődőket egy kávé melletti kezdődik 18 órakor a szegedi beszélgetőire. ZsVntaaőgálxtn - Rozsnyai Bálint szabaddemokA reuma gyógyítása akiueresz- rata képrviselöielölt tart váazunával címmel tart előadást lAszlási gyűlés* a felsővárosi 14Osrrdba József természetévé- la Iskoláiban 1» órától, gvász déli titán 4 órákor a Bálint Jankó AUila. az SZDSZ 2. váSándor Művelődési Ház nyugdl- lasztókorülétben indított lelölttasklubIában. íe az SZDSZ Rákóczi utoa 11. Életvezetési tanácsadás az «- szám alatti széldtáziban várlaa lOsád irodában (Deák Ferenc vilasztópolgáröka* esv kötetlen utoa 28-30.. tel.: 10-965). dél- beszélgetésre. 18 órára, után 4-401 7-tg. A FüggeUen Kisgazda, FöldSSL SLsJ d.székházában délután 5 órakor szabJ^köZTK^tban (Április ^ u^ufcaftltlel*: 4. utla A), este 8 ónátóL siklósi András geoílzlkus-mérA Nemzeti Kisgazdanárt dél- „ttlc. „ftua (t. vg.). Veres Csaélőtt 10 órakor saittótálékoz'.ifót lv, tanár (2. vk.). Soós János tart a Vjjotor Hugó utoa 5. ;zám ^zdá.iikodó (3. Vk.). alatti Dá/rttháZban. A Kék Mokua sörözőbe. 18 A Halászkert vendéglőbe vár- órara bíjsaűgetésre várja vája délután 5 órána választóit t»- lasztopolgárait Bernire Zoltán, a KZélgete+rv Benke Zolián. a 3. 3. választókerület és a Vállalkoválasztóka múlct és a Váiliükozólk zok Párttá kéoviselo Jelölt te. Párttá kéuvlsolőlelöltje. Fzt Ezt kővetően mindönkiit vendékővetően nándmkit vendégül gui lát egy korsó sörre és egy lát egy ingyenes Itallére. pár virslire. Dr. Eke Károlv független Vén- * Kereszténydemokrata Népvtaelőjeiölt választási gyűlést P^rt Domaszéken. az uj temptart délután 4 órakor Csenge- lom tanácstermében 18 óra 3lilén. az iskola tornatermében, « kor képviselőjelölt bemutatót órakor oodlg Pusztaszeren, a tart. SZABÓ MAGDOLNA A nénike az országút jobb szélén ment. Szegedtől Sándorfalva irányába. „Szabálytalan gyalogos az. úttésteh" — kapcsolt bennem a kocsivezetői rutinprografn. — „Index ki, széles ívben kerülni." Csakhogy amint megközelítettem, ösztönösen lassítva érzékeltem, mintha nem úgy menne, mint aki komár tosan, egyik tanyából a másikba tart Valahogy látszott a mozgásán, nem úgy halad, amint szeretne: szinte bukdácsol, mert sietne jobban, ha tudna. A várostól is, a falutól is voltunk vagy öt-hat kilométerre. Gyalog, ebben az autóbuszos világban, ezen az úton csak az igyekszik így, akinek jó oka lehet rá. Bajban van tán, és segítségért megy valamelyik tanyáról valaki(k)hez. Mire mindez végigszaladt bennem, reflexeim már megállították mellette az autót. Idegenkedő pillantás kíséretében viszonozta köszönésemet. Arra a kérdésemre, hogy hová megy, elutasító dogomra volt a válasz,. — Elvinnémi egy darabon — ajánlottam. — Osz tán mér'? Valamit nyögdécseltem arról, hogy nekem is voltak idós szüleim, meg hogy falusi gyerek létemre, tudom mi az, kilométereket gyalogolni, egyébként is, egyfelé megyünk, No, itt aztán közbeszólt: — Nemigen hinném, mer' én a tanyámra mék. — Egy szál szvetterben, papucsban, március közepén? Útfélen olyan furcsán- bizonygatta, hogy a ház rendben van, mintha hónapok óta nem látta volna. Pedig egy tanyát télen is körbe-körbe kell nézni, ugye! Gyanakvó tekintete ettől a kér- Bólogattam, s eszembe jutott a d és tói mintha szeppenövé rebbent kiskertsorunkon tavaly. garázdálkovolna. A leleplezett csínytevő gye- dó betörő. A nénikének pedig — rekek szemvillanását láttam. Zava- m>nt beszélte tovább — az jutott rát kihasználva, tovább unszoltam, eszébe, hátha történt azzal az ó taüljön csak a kis autóba, elviszem, nyájával valami, amit eltitkolnak Ült. Az árokpartra. Melléje tele- el°le- Az otthonbéliek az utóbbi hepedtem. Hallgattunk egy sort. Hagy- tekben még szították is a gyanaktam morfondírozni, hiszen tudom, vását: láttatták vele leégve, összehogy a csendes másodpercek pergé- dőlve, eladva. se a léleknyílás ideje. — Hát csuda, hogy nyugtalan Hosszú ideig hallgattam, ö pedig vagyok? írattam a gyerekeknek pár mondta — észre sem véve. mint hete> de nem jött válasz. Hát meváltozott át tartózkodóból tárulko- Syek én! zóba. Megtudtam, hogy itt van a ta- u8y mondja ezt a menést, mint a nyája „a közelben", úgy hat-hét ki- vilá« lefíeslegtermészetesebb dolgát, lométerre, oda indult. Mert meg pedig hat szökik ő voltaképpen: az kell néznie. Hónapok óta nem látta: öregek házában egy szót se szólt — Tudja, a gyerekek a faluban élnek, dolgoznak, nem bírtak ellátni, beteges is vagyok, jobbnak látták, ha bemék a szociális otthonba, majd látogatnak. Majd. Ha ráérnek. Meg néha kihoznak a házamba, hét végére. Ígérték. Elakadt a szava: nem, nem akarja idegennek simfelni a gyerekeit. Aztán csak elmondta, hogy újévkor látta utoljára fél órára a kisebbik tem. fiát, jött-ment a kocsijával az. ott- s az otthonban a honba. — Szép idő volt, kérleltem, sza ladjunk ki, megnézhessem a tanyát. Láthassam, csak egy percre, senkinek, hogy „kiszalad a birtokára". Győzködtem, azóta keresik, menjünk, visszaviszem. (Azt nemmertem ajánlani, hogy a tanyára menjünk — hátha már tényleg a másé. .1 ígértem, elsimítom a .szökést" a gondozóknál, és elintézem', a közeli napokban engedjék el velem, hogy kiaütózzünk, és megnézhesse a házát. Hosszadalmas rábeszélés után engedett: visszavithogy megvan. Nem ért rá. Azt is nak? gondozóktól megtudtam, a fia újévkor, nekik elmondta. hogy a tanyát eladták — mint apai örökségüket. De ki mondja meg az anyjukJános vitéz — Yidőréknál művelődósi Ivázfoon. Dr. Tóth László, Hazafias xE& a pirtW ^rr^f^r^t a MálasztAoolWrctKnral a Tahón utcai őltialláriuc) ifikdkilhaji. Dobay Fercnc, a N,amzett Kisgazda ós Pol«ánl Párt 3. az. váQtat proxramlsmorttetö bemutatkozással. A Tarján IV. Számú Általános Iskolában déluttáin 6 óraikor dr. Somogyi Károlynő felvétele Nagy sikerrel szerepeltek tegnap a Ságvári gyakorló iskola Vidor színpadának kis szeKoalíciós megbeszélés jelenetéről készült A vasút biztonságáért A Nemzetközi Vasutas liasZtóOcörzct (képviselőjelöltje. Martonosi István. a Magyar akit a Kenasztem.yd*imokrala Néppárt áltál támogatott " fügNéiooári ts támimaat délután 6 ^^ jelölt taláJlkoziik a váórafltor a Mladárth utcai áltállá- i^sEtódilkal. Prosramlának isnoo iskolában gyűlés* tart nvarteMse mellet* taiékoztatást Kisteleken, a művelődési it.áz- ad vdUallcozói programjáról, ban az SZDSZ IcépviiselólclöWJe. Rantal Zoltán tart tájékoztatót a párt programjáról, délután 6 árakor. Raffav Ernő. az MDF kétiviUrt^tóSővá^^lA Délvilág (Csongrád Me- sábjain a Délvilág (Csongdóiuitan » órakor. gyei Hírlap) szerkesztősége rád Megyei Hírlap) szerKiráiv Zoltán. »z MDF k+ovi- ma, csütörtökön délután 3 kesztöségének a pártok, je- o_rtv„f Tnr •előtelölUe - MA v Művelődési órai kezdettel koalíciós meg- löltek választási esélyegyenr f^Ta o „Lit, Házban (Rákóczi utca a.) dől- hf>s7élésre hívia ^ márciusi lóséeének biztosítására kö- Jal lden marclus 12"e es aP" után 6 órakor találkozik a vá- oeszeiesre tuvja a márciusi losegeneK Diziosnasara KO RUJS 8_a között ismételten wsztópo.gárokká). országgyűlés, választásokon tott vásárhely, megallapo- megrendezik a nemzetközi BraUnka József, az MDF kén- kepviselojelolteket mdltó dast. vasutas munkavédelmi heteviseifliekutie délután 6 óraikora . , , , , „ . .. ., ... vasutas munnaveaeimi neieKodáiyt&i általános isto>Uban partok, szervezetek, tomoru- Szo esik majd arról is, ket A rendezvény előkészítaiáfkoiuk válász*d4vai. lések képviselőit a Bartók hogyan kívánja megteremte- tésében és lebonyolításában Béla Múvelődési Kozpontba- 2i^típ.d(S»g2S aVes^AV is tsvékenyen részt müveJódéfk Uá/ixcn. délután 6 ... . , * , ...... ,..,. , vtsz. órakor válaszutód gyüié«t tart. A megbeszeles napirend- partok, kepviselojeloLtek vtondog: Dobozv Dánlel. BZ jén szerepel: hogyan sike- esélyegyenlőségét az újság NCDF országos Elnökségének jo- rült megvalósítani a lap ha- hasábjain. Dr. Faragó M. Vilmos, a 3. sz körzet képviselő iekíUjv a Gedól OLVASÓINKHOZ! Mai lapunkból anyagtorlódás miatt kimaradt Varga Iván Egy hét Abrakadabrában című sorozatának folytatása. Olvasóink elnézését kérjük. PARKOLÁSI TILALOM Választási nagygyűlés zavartalan lebonyolítása és más városokból érkező személygépkocsik elhelyezése érdekében pénteken 6 órától 15 óráig parkolási tilalom íesz a Széchenyi téren, a Wesselényi utca és a Híd utca közötti szakaszon. Pénteken 6 órától 21 óráig parkolási tilalom lesz a Klauzál tér teljes területén, 15 órától a téren az átmenő forgalmat is szüneteltetik. A parkolási tilalomra jelzőtáblák hívják fél a figyelmet. AGRÁRKAMARAI VÁLASZTÁS A nemrégiben alakult Csongrád Megyei Agrárkamara közgyűlésén tegnap. replői a szegedi MAV-ncvelőotthonban. Felvételünk a János vitéz előadásának egy szerdan a Forrás Szállóban Vicctanulmány — Hogy' hívják felétek a kiscsikót? — Nebu-ló. 2. megoldás: — Gyere ide! (manczy) tisztségviselőket választottak. Az elnök Kotogány Mihály, a Szegedi Felszabadulás Tsz elnöke lett. Helyettesei: Borsi Sándor, a Gorzsai Állami Gazdaság igazgatója és Mucsi Imre, a DATE Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Főiskolai Karának főigazgatója. A számvevő bizottság elnöke Szamosvári Jenő kisteleki tszelnök. Szerelők és műszerészek versenye AldbLáros Iidkotábun. dölultau 6 ónataw válaszUtód gyűlést tart Párt viadal-elődöntő c 3 sz. váktóztódiunJl.-t IképviBPjőjelöltjetnek közös vitaestje a Deák gHrmázdumban tegnapi közlésünktől eltérően nem 19.30Hcof. hanem lB.so-fcjar keadódik. Deszken. a művelődési háziban este -7 órakor dr Martntiorü István. a Másvar Néppárt ultal tamcííatot* fuiajretien jelölt találkozik a választókká; Sándorfalvan. a muvelódésd házban este 1 órakor választást jrvűléet tart a MaKyar Néppárt. Förgeteg Szilveszter, a párt országos elnökségének tágja Választanok utáni kaalkáók témakórban InmsTSeO a Magyar Néppárt eUaépzeléeei*. Közlemények A Oémsaz szegedi üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a Bolyai János utcában lefektetett 1 kV-os földkábelt 1990. március 22-én feszültség alá helyezi. Ezen időponttól a földkábel érintése életveszélyes é6 tilos! A Oémisz szegedi üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a Tölgyfa u , Radvánszki u sarkán létesített transzformátorállomási és a hozzátartozó légvezetéket 1990 március 22en feszultseg alá helyezi Ezen időponttói a légvezeték énnteee életveszélyes éé tilos1 Lövés a macskára A Bocskai utcában lőnek. Manapság persze különös óvatossággal kell bánni az effajta híresztelésekkel, ám a tények elkendőzése tovább növelhetné a felszín alatti feszültséget. Valamit enyhít az eset súlyosságán, hogy — egyelőre — csak macskára lőnek, és — egyelőre — csak légpuskával. A szerencsétlen sorsú állat a nyakába kapta a golyót, mégis életben maradt. Rejtett vackára vonult, és lábával egészen elkaparta a sebet. Mikor végre előjött, a gazdája kiszedhette a légpuskalövedéket. Töprenghetünk, szolgál-e számunkra tanulságokkal az ügy A lövöldözésl egalábbis nyugtalanságra adhat okot. Nem tudhatjuk, politikai színezettel húzták-e meg a ravaszt, vagy csak úgy beledurrantottak a vakvitagba. Esetleg valamely kiáebbség (macskák) ellen irányuló akciójáról van szó? Kell-e számítani 'ujabb lövésre, netán sortűzre? A macska gazdája óvintézkedéseken tori a fejét. Próbálja rávenni a lábadozó háziállatot, hogy lehetőleg csak éjszaka közlekedjen, és akkor is a fal tövébe húzódva. Használjon ki minden fedezéket, hiszen nem tudhatja, milyen irányból leselkedik rá a feketén tátongó puskacső. Vigyázzunk! A Bocskai utcában veszélybe került a békés átmenet: a macskák nem mehetnek át békésen az udvaron. Legyünk éberek.' (nyilas) Tegnap kezdődött és pénOPERABARATOK A szegedi vastúigazgató- TAGDÍJA ság területén ezekben a he- Nemrég megalakult a tekben a nagyobb szolgaluti Szegedi Operaburatok Egyehelyeken, csomopontokon süiete. Erről szóló írásunktól munkavédelmi előadásokat, eltérően az éves tagdíj 720 filmvetítéssel egybekötött forint, házaspároknak 1200, teken eredményhirdetéssel er ankétokat rendeznek. A hó- diákoknak és nyugdíjasok- véget az országos közlekeriap végén igazgatósági szin- nak kedvezményesen évi 240 d®si szakmai tanulmányi tű munkavédelmi vetélke- forint. verseny elődöntője Szegeden, dőre kerül sor. A rendez- A vetélkedés helyszíne a Róvénysorozat alatt, amelynek KUTYASZEMLE zsa Ferenc és a Bebrits Laalapgondolata: „Biztonság a Az ebtenyésztők szegedi szakközépiskola, réndevágányok körzetében", foko- szervezete 1990. március 25- zője a Köhém oktatási oszzott munkavédelmi ellenőr- én (vasárnap) délelőtt 9 00 tálya. A diákok autószerelő.-, zqsekre kerül sor. Kiemelten órától tenyészszemlét ren- autó-villamossági és repülővizsgálják a munkavégzés dez a Tolbuhin sgt. végen gépszerelő szakmában, vasúti feltételeit, a technológiai és levő kutyaiskolánál. Felve- vontató és vontatott járműszakmai előírások betartását, zethetö 12 hónapos kortól: szerelő, hajós, repülőgépa balesetmegelőző tevékeny- magyarpásztor, német ju- műszerész, vasúti távközlő séget. hász, spániel, szetter, társa sági kutya. Nevezni a hely TANÁCSÜLÉSEK színen lehet. Ezen a héten számos Szeés biztosítóberendezési műszerész kategóriában mérik össze tudásukat. ged környéki településen tartottak, illetve tartanák tanacáülést. A testületek — Bordányban, Deszken, ÜLlésen, Szatymazon, Balástyán, Ásotthalmon, Domaszéken, Sándorfalván — a tanácsa gazdálkodás tavalyi mérlegét vonták (vonják) meg, illetve aktuális településpolitikai kérdéseket tűzték (tűznek) napirendre. (A választások előtti anyagtorlódásunk miatt a tanácsülési tudósításainkról le kellett mondanunk.) DÉLMAGVAR0RSZA6 Politikai napilap Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Dlusztus Imre Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kíspál Antal. — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. ISSN 0133-025X