Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-10 / 59. szám

4 1990. március 10., szombat Kevés az értelmiségi n művészet az n+1-edik probléma Ila az ember a kultúra vagy a művészet címszóhoz lapoz a fejében, akkor általában az; találja, hogy se az államnak, se a honpolgárnak nincs rá pénze, így aztán a kutyát se érdekli. De akkor fölmerül a kérdés, hogy hol van a ku.ya elásva; miért ez a tömegesitett érzéketlenség a művészet iránt, illetve, ennek milyen következményei várhatók. Már csak ezért is fontos a választ keresni, mert a művészet épp annyira része, tartozéka a teljes emberi életnek, min: a napi étkezés, még ha a fogyaisztás szót más-más értelemben is kell használnunk. Így aztán arra gondolhatunk, hogy igenis komoly következményei lehetnek a művészet kiebrudalásának, elsorvasztásának. Ezekkel a problémákkal kerestem meg Balog Ivánt, a JATE szociológia tanszékén. — Az okok kereséséhez egy kicsit menjünk vissza az időben. A tradicionális társadalmakban a művész konkrét közösségnek nyújt „szolgáltatásokat". Közönségét szinte személyesen ismeri. Később — a reneszánsz, a barokk idejében — a művészetek befogadása azoknak a privilégiuma, akik úgymond vájtfülűek, és mindehhez van szabadidejük. Ezzel párhuzamosan, vagy inkább ennek következtében megjelenik a magaskultúra mecenatúrája, mely mind jobban segíti a művészéletvitel kialakítását. A korai kapitalizmusban a művész már anonim közönséggel áll szemben, melynek következtében a műalkotás áruvá válik. A kései kapitalizmusban megindul a refeudalizálódás, középkori igénnyel tér vissza, hogy az alkotó kommunikálhasson a közönségével. Nálunk a művészek az elmúlt néhány évtizedben elveszítették szabadságukat, azonban helyette az állam kitartotta őket, s ez utóbbit mintha ma is visszasírnák. Bár a művész szabadsága, autonómiája nélkül nemigen képzelhető el a politikát, ideológiát nem kiszolgáló művészet. A fiskális állam e szférát csak „fosztogatásra" használja, így nálunk csak a kommersz mélykultúra virágzik. Az adórendszer viszszásságai, hiányosságai miatt még nem alakulhatott ki a magaskultúra mecenatúrája, ugyanakkor a nyugati országokban ezt a támogatást leírhatják az adóból. — Sokszor hallható olyan megállapítás, hogy a demokratikus egyenlőség a művészetekre is pozitív hatással lehet. — Szerintem a demokrácia nem kedvez a művészeteknek, mert ahol bármi nyíltan kimondható, ott — főleg a verbális művészeteknél — megszűnik a feszültségképző motívum. Ugyanakkor azok a művészetek, melyeknél az egyén passzív befogadása inkább lehetővé teszik az aktív bekapcsolódást, kevésbé sorvadnak el. Így például a nyugati oktatásban elég nagy szerepet játszik a készségfejlesztés, a kreativitás serkentése, s ezen belül az amatőr művészeti képzés. A. passzív befogadásnak van egy újfajta veszélye a vizuális művészetek terén; ez pedig a videó. — Milyen veszélyre gondolsz itt? — Annyi biztos, hogy a magas- és mélykultúra ellentétét egy videoklipben képtelenség fellelni. Az emA pusztamergesi Rizling Mgtsz és a Csongrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat baromfiintegrációja bővíti partnerei körét. Előnyös feltételekkel adunk lehetőséget brojlercsirke, pecsenyeés húsliba nevelésére. Érdeklődni: a 62/11-815-ös telefonon vagy Szeged, Tolbuhin sgt. 79. szám alatt lehet. ber nem tudja megmondani, hogy ez most kommersz vacak — ahol mindenféle képeket villogtatnak, hogy nehogy elmenj a képernyő elől — vagy egy egészen progresszív, alternatív alkotás. Ezeket milliók nézik és hallgatják. Közben pedig a legmodernebb művészeti ágak eredményei felett „elszállnak". — Hogyan áll a magyarországi mecenatúra? — Nincs olyan vásárlóerő nálunk, amely önellátóként eltarthatna művészeket, de ilyen réteg Nyugaton sincs. Ott is kellenek a milliomosok. Aki művészetre adja a fejét — bár lehet, hogy én könnyen beszélek így a taccsvonalról — annak a megélhetési esélyei egyenlők a nullával, önámítás, hogy annak idején megélhettek nálunk versírásból. Kiadták a köteteket, de senki sem vette meg. Mivel a könyVkiadás nem piaci alapon működött, ezért maradhatott vissza eget elhomályosító remittenda, az apanázst a szerző akkor is megkapta. Így aztán az értékek mérhetetlenné váltak. Persze, nem a fogyasztói társadalom röpteti a művészt a Parnasszusra. Tehát a művész és a műalkotás ebből a szempontból két külön téma. — Mi lesz annak a következménye, hogy az úgynevezett magasmüvészetre csak egy szűk kör tart igényt? — Ez mindenütt szűk körben él. Ez egy csapdahelyzet. A művészetet elsősorban az értelmiség fogyasztja." Egy olyan társadalomban, ahol az értelmiség az elit, ott ebbe az elithelyzetbe, zárványként az értelmiség belezárul. Nincs, akivel kommunikáljon. Márpedig a művészethez nyitott közeg kell. Tehát, ha egy országban nincs elég értelmiségi, ott nincs elég tere a különböző művészeti ágak kibontakozásának. Magyarországon egy torz logika béklyójában vergődik az értelmiség. A píebsnek az alacsony ízlése — sok lúd disznót győz alapon — ízlésterrort gyakorol a kiváló kevesek fölött. Amíg az értelmiség ilyen kis létszámú lesz — ráadásul igyekeznek is kevesen maradni — addig ebből a helyzetből soha ki nem lábalnak. Ahhoz, hogy az értelmiség ne érezze magát sivatagi magányban, bizonyos tudásprivilégiumait meg kell osztania más társadalmi rétegekkel, azokkal, akiket lenéz. Tehát a kultúrszennyel szembeni ilyen siránkozás értelmetlen és kilátástalan. — Nagyon sok embert anyagi helyzete teszi képtelenné arra, hogy foglalkozzon a művészetekkel. ,Ennek hosszú távon milyen következményei lehetnek? — Szerintem, ha lenne pénzük az embereknek, akkor se a művészet fogyasztására költenék. Nagyobb probléma a szabadidő hiánya. A rosszul gombolt kabátot először ki kell gombolni, és csak utána lehet rendesen begombolkozni. Tehát, először rombolni kell, ami persze időt vesz igénybe. Vagy mondjuk, ha az ember zsákutcába jutott, akkor először visszafelé is meg kell tennie az utat, és csak utána választhatja a helyes utat. Ez a probléma hasonló ahhoz, hogy a magyar társadalom megkésett-e, vagy zsákutcás. A kettő együtt: azért megkésett mert zsákutcás. Ebben az a legszörnyűbb, hogy az ez idő álatt létrejött értékek értelmetlenek; a disznó elé szórt igazgyöngyök. Az biztos, hogy eltelik még jó néhány év, amíg a magyar értelmiségi létszáma növekszik. De addig e néhány értelmiséginek nem fognak többet fizetni, hogy könynyebben fogyaszthassa a művészetet. A mostani struktúrában ez lehetetlen. Ilyen struktúrában minden csak pénzkidobás és értékfecsérlés, és nem értéktermelés. Ha Magyarországon kialakulhat egy valódi kulturális tőke, amely tud fiadzani, és nem csupán egy úgynevezett kincsképző mechanizmus lesz, és ha szükségét érzik az emberek a művészetek üzeneteinek „fogyasztását", akkor majd nem azon kell gondolkozni, hogy mi lesz a következménye, ha ez így megy tovább. De ha ez mégis így megy tovább, hogy a művészetek körül elfogy a levegő, az már csak egy n+l-edik problémája lesz a társadalmunknak, ami e struktúra túléltségéből fakad. Ilyen körülmények között persze kénytelen elfogadni azt a vélekedést, hogy a művészettel való foglalkozás luxus, csak tejszín a kávén. A -hiánygazdaságban nem csinálhat az ember mást, mint hogy szalad a pénze után. Ha sikerül ebből a bűvös körből kilépni, akkor legalább a művész kezében is lesz kártya, és legalább az a sajátja. És megkeresheti önálló világát, amely válaszol neki, és még meg is élhet belőle. Podmaniczky Szilárd Hegalakult a Szegedi Felsőoktatási Tanács Munkatársunk érdeklődésére Csákány Béla, a JATE rektora — aki a nyilatkozaton első aláíróként szerepel — elmondta, hogy a most megalakult tanács az első lépés azon az úton, amelyet az egységes szegedi „universitas" felé építenek. A tanácsban képviselteti magát mind a hat szegedi felsőoktatási intézmény, a hittudománytól az élelmiszeriparig. Céljuk egységes felsőoktatási szándékok kimunkálása, valamint közös fellépés az elhagyott székházak hasznosítása érdekében. A tanács három bizottságot is létrehozott, egyet a fejlesztési tervek összehangolására, egyet azért, hogy négy intézmény közös vállalkozásaként végre megvalósuljon Szegeden a pszichológusképzés. A harmadik bizottság feladata, hogy megteremtse a feltételeit az intézmények közötti „áthallgatásnak". Ez azt jelentené, hogy bármely iskola hallgatója speciálkollégiumként felvehet olyan tárgyat, amelyet egy másik intézményben oktatnak. Például a JATE kémia szakos hallgatóitól elfogadhatják gyakorlatként az élelmiszer-kémiát, vagy eev történelem szakos hallgató Nyilatkozat A Szegeden működő felsőoktatási intézmények vezetői szükségesnek látják tevékenységüknek az eddiginél hatékonyabb és szervesebb összeihangolását. Indokolja ezt mindenekelőtt az egészségtelen működési széttagoltság, melynek hátrányai számos területen kiütköznek. A sikeresebb együttműködés érdekében a József Attila Tudományegyetem rektora, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatója, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai karának főigazgatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatának főigazgatója, a Szegedi Hittudományi Főiskola rektora, valamint a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem rektora Szegedi Felsőoktatási Tanács létrehozását határozta el. E testület legfontosabb céljának a különböző oktatási (köztük továbbképzési, felvételi stb.) feladatok, valamint a szervezési, fejlesztési és művelődési teendők jobb öszszehangolását, az ezekkel kapcsolatos kérdésekben egységes felsőoktatási állásfoglalás kialakítását, hoszszabb távon pedig a fejlett európai felsőoktatási intézményhálózathoz való felzárkózás előmozdítását tekintik. Szeged, 1990. február 26. Dr. Csákány Béla rektor Dr. Balogh Sándor főigazgató Dr. Turay Alfréd rektor Dr. Békési Imre főigazgató Weningcr Richárd főigazgató Dr. Szilárd János rektor a Hittudományi Főiskolán járhat egyháztörténet szemináriumra. „S ha erre a szemináriumra sokan jelentkeznek, a JATE majd kölcsön adja az Irinyi kollégium egyik nagy tantermét, hogy kényelmesen és békésen elférjenek" — közölte velünk a rektor. Erdei ösvényeken A városi ember vágyik a természetbe. A napi lótásfuéásban egyiknek-másiknak talán eszébe jut, miért is nem ment erdésznek. Naphosszat szívhatná a gyantaillatú, friss levegőt, hallgathatná a madárcsiripelést. A bajai út 38-as kilométerkövénél ligetes, szép tájból villan elő a tetszetős erdészlak. Bekopogok, hátha egy nyugodt, kiegyensúlyozott emberrel sikerül igy beszélgetnem. Szerencsém van, pár perc múlva épp indult volna a területre. A fák kózöt: az erdészt nehezen találtam volna meg. Mint a tanyán, erdőben elszigetelten élők, Makra József is láthatóan örül a jövevénynek. Nem húzódozik, egyből sorólja élete állomásait, hivatásának szépségeit és gyötrelmeit. — Ez itt már öttömösi föld, de az ásotthalmi erdészethez tartozik az énrám bízott 750 hektár. Három évvel ezelőtt még nálunk is a szakosítás volt divatban. Volt, aki csak az erdőműveléssel foglalkozott, s a fakitermelés, fahasználat másik ember reszortja volt. Most ismét visszatérünk a hagyományos, minden munkát felöldlő kerületi beosztáshoz. — Igy egyszemélyben lehet büszke a „művére". — Nem olyan egyszerű ez, mint ahogy a kívülálló látja. Ránézésre tényleg szép és üde itt minden. Mi látjuk az apró jeleket, hogy szenved a növény, szinte már csak a fenyő, amely tűrni tudja a mostoha viszonyokat. Korábban lecsapoltuk, csatornával elvezettük a rétek, nádasok feleslegesnek tűnő vizét, aztán jöttek a borzasztó csapadékszegény évek. A talajvíz a kritikus szint alá csökkent. Már akácot sem lehet ide biztonsággal telepíteni. Most ültettünk öt hektárnyi nemes nyárt, azt is mély ültetéssel, egy méter nyolcvan centis gödrökbe. Másként semmi esélyünk nem lett volna, hogy megeredjen. — A fenyő a végtelenségig kitarc? — Túl szép lenne. Foltokban, látom, száradnak ki. Egy, a gyökeret támadó gombabetegség gyengíti az ellenálló-képességét. Ezeket kivágjuk, hogy a betegség terjedését megállítsuk. Ritkításnál a földben maradó tuskót vegyszerrel kezeljük. 50-60 évet. Nagy a kereslet a papíralapanyagokra, és az építőanyagokból is elmegy már a vékonyabb fa is. — Eddig csak a bajokról esett szó, ön mégis itt van. Meddig? — Nem mondom azt, hogy nyugdíjig. Egyelőre nem készülök elmenni. Ásotthalmon 1966 óta dolgozom, ebben a házban húsz éve élünk. Egyre jobban zavar az elszigeteltség. Az egyik falu tíz, a másik öt kilométerre van ide, s a szomszédok is fogynak. Már csak két „őslakos" család él a közelünkben, a többi ház átvedlett hobbitar.vává. Aki Szegeden él, ide kívánkozik, aki régen itt van, azzal fordított a helyzet. — Nem talált valamelyik településhez közelebb állást? — A feketeföldön igen. A homoki erdőt nem tudtam vele fölcserélni. Elszoktam a gumicsizmától. A nyugodt környezet és szokás hatalma eddig még itt tartott. — Mióta van mehetnékje? — Amíg a gyerekek itt voltak velünk, óvodába, általános iskolába jártak, fel sem merüli Most a két nagylány a városban tanul, — A légszennyezés hatása a szegedi lakásunkban él Fórumok, az M5-ösröl Mikorra ér az M5-ös au- 16 órakor; Kistelek: mártópálya Csongrád megye cius 22-én, 16 óra; Csengele: határába? A tervek szerint március 23-án, 16óra;Szatyhol szeli át a megyét? Kit maz: március 27-én, 17 érint majd a várható kisa- órakor — a helyi művelődéjátitás, s milyen mértékű si házakban. rülő szakaszt 1995-ig, míg az autópálya Csongrád megyei szakaszát az ezredfordulóra szeretnék megépíttetni. lesz a kártérítés? Ezekre, s az ezekkel öszszefüggö kérdésekre kaphatnak választ az érdekelA lakossági fórumokon a tervezők, a beruházók és a helyi tanácsok képviselői az tek a következő lakossági J^víSit ^SS fm magántőkés beruházásokívánják venni, hiszen az Mivel megkezdődött a tszföldek privatizálasa, célszerű lenne elkerülni a szóban forgó területeken az esetlefórumokon: óraRÖS30keDo^k március építend6 autópálya számta" ?2 e 16 ^a Szeged már! lan telket érint maJd kat, a későbbi kisajátítási eljárások egyszerűsítése végett. A tervek ismeretében ugyanis az igénylők döntéHa valóban sor kerül a sei is módosulhatnak. A lavilágkiállításra, a Szegedet kossági fórumokra ezért a nyugatról — Kiskundorozs- szervezők minden érdeklő(Negyvennyolcas utca 12.); ma irányából, a vágóhíd és dót várnak. Balástya: március 2Í-én, az országhatár felé — elke- V. I. cius 13-ín, 16 órakor, a kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban még nem ért el idáig? — Mérések híján pontosan nem tudjuk, de a kénessárgás eső elérhet hozzánk, a levélen, az. autóm tetején már láttam ennek nyomait. — Hány ember dolgozik a keze alatt? — Jelenleg öt. Embertelen nehéz a munkájuk, s a fizetséggel sem lehet dicsekedni. A gépesítettség lehetne jobb is de az erdészetnek nincs rá pénze. Én is évről évre le terhel tebb vagyok, az adminisztráció meg nötton nő. — A pénzt a fakitermelés hozza.. Van most vágásra érett terület? — Pár éve lefogyott. Fiatalos korú az én körzetem. A legöregebb fenyők csak 35 évesek. Nem tudom, ki tudjuk-e várni a klasszikus nek. A feleségemmel kettesben egyre inkább ére „ük a magányt, a mindennapok egyformaságát — ö mit dolgozik? — A közelben egy négyórás gondnoki állást vállalt. Egyébként itt, a kertben, dísznövényt termesztünk, ebből van egy kis pluszjövedelem. ezt a pályát vá-— Miért lasztotta? — Szüleimmel Tápé és Maroslele között éltünk, a tanyán, szemben az erdészházzal. Gyerekként tetszett ez az életforma. Most se szeretnék felhagyni az erdészkedéssel. Tudomásul kell venni, az élet még itt sem idill. A változtatás igénye meg minden ember sajátja. T. Sz. I. i