Délmagyarország, 1990. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

1990-03-15 / 64. szám

3 1990. március 15., csütörtök Ünneprontó lányok Tinédzser-lányok, ünneplőben, valahol Felsővároson. Az első szabad március 15. előnapján, hazafelé az iskolából. Egyikük kokárdáját nézve, emelkedett gondolatok juthatnának az ember eszébe a szép tavaszi napsütésben. De nem sokáig tart a líra. „Vedd már le azt a szart, mit égeted magad" — mutat egyikük az egyetlen kokárdára a társaságban. „Nemcsak magát égeti, minket is" — teszi hozzá a imásik. A kokárdás lány zavarban van. A „tümegliangulat" hatására már levenné, de oda van varrva, a kokárda. Sebaj, a többieknek ez nem akadály — együttes erővel leszedik róla. „Melyik iskolába jársz?!" — idézem magam ejé a dörgedelmet, amit az utcán kaphattunk ilyen korunkban, ha netán nem kellő tisztelettel viseltettünk április 4., november 7., vagy éppen az ünneplőben masírozó orosz katonák iránt. Nem akarom idézni szerencsére túlhaladott idők légkörét. Csak azon gondolkodom el: milyen társadalom nevelte ezeket a gyereklányokat? Vagy csupán arról van szó, hét-nyolc év iskolával a hátuk mögött tudást nem, de a mindennel való szembenállást sikerült magukba szívniuk? Vagy csak szüleik egy régi reflexe munkál tovább? ami az államnak ünnep, az a népnek nem "ünnep? Most, hogy a nemzeti ünnep végre tényleg a nemzet ünnepe, arra a fájó felismerésre jutottam: mi talán igazából még nem is tudjuk, milyen messziről kell újrakezdenünk mindent. Oktatást is, ünneplést is. (balogh) A mi lengyeljeink Félmeztelenül, ráérősen pakolásznak. Mintha kempingezni támadt volna kedvük a határ innenső oldalán, a szemétsávban. Aruszemlét tartanak, s azon keseregnek, hogy számukra befuccsolt az üzlet. Dollárképző portyáik u.'án mint megvert hadak az utolsó csatára, a Cserepes sorra készülnek. Rövidesen elvonulnak haza. A szovjetek, románok leverték az árakat, a jugoszlávok lehúzták előttük a rolóL # — Vége a dalnak, mi elmegyünk, ök maradnak — mutat a szovjetunióbeli rendszámtáblák irányába a megfárad; lengyel. — Mi vagyunk két jó barát — jegyzi meg búcsúzóul. — Igen — mondom. — Ha tehettük, mindig befogadtuk őket. Akkor más, most önmaguk elől menekülnek. (varga) Kaián a város szélén Királyi ultimátum Morvái Ferenc döntött — és március 7-én bezárta a SZOTE veszélyes egészségügyiliulladékcgetőjét. A konténerek hamar megteltek, és a klinikákról kikerülő anyag zsákokba isomagolva gyúlt a szabadban, növelve a fertőzés veszélyét. Kedden megjöttek a Megamorv emberei, elkezdték égetni az egy hét alatt felgyűlt szemetet — s közben mérték a kazán teljesítményét Ugyanis ezen áll vagy bukik a hulladékégető átvétele. Ha nem tudja produkálni a szerződésben ígért 300 kg/óra teljesítményminimumot, a SZOTE nem veszi át a Megamorv referenciának szánt berendezését. £s nemcsak a teljesítménnyel van baj. Állítólag már Szegeden vannak azok a műszerek, amelyek nélkül nem biztonságos a kazán működése Amíg ezeket nem szerelik föl, ugyancsak lehetetlen az átvétel. A környezetvédelmi hatóság sem nyugodt még egészen, hiszen a megkívánt teljesítményszinten kell mérések sorozatát folytatni ahhoz, hogy megnyugtató eredményt kapjon. A kazan most megfeszített erővel dolgozik, hiszen szemét van bőven. A kéményből viszont időnként fekete füstgomoly csap ki, s ez nem túl biztató még akkor sem, ha a Megamorv képviselője szerint ez egy órára számítva nem jelent veszélyt. Természetesen Morvainak is vannak kifogásai. A SZOTE nem küldött alkalmas embereket, akiket megtaníthatnának a kazán kezelésére. A szemét összetétele sem az igazi: üvegek, fecskendötük. beteghordo kocsi kereke és más fémdarabok kerülnek az égetőtérbe, ami szabálytalan. A műanyag zsákok kiszakadnak, s az idő előtt kihulló szemét ráolvad a kazán falára. Az ó álláspontja változatlanul az. hogy a SZOTE jelenlegi állapotában vegye át a kazánt, és a számlából (a hátralék körülbelül négymillió, 17 milliót már átutaltak a Megamorvnak) fizessék ki, amit jónak látnak — a többiről majd dönt a bíróság. Hogy miért nem lehet a szerződésben foglaltak szerint megegyezni? Morvái szerint azért, mert értelmezési viták miatt alig van illeszkedési pont a felek nézőpontjai között. A SZOTE vezetői úgy látják, kényszerpályára állították őket. hiszen a hulladékégetőre nagy szükség van. Nemcsak a klinikákat, hanem Szeged összesegészségügyi intézményét meg kellene szabadítani a veszélyes, fertőző szeméttől. Ha a kazánkirály újabb ultimátumot nyújt át — a kazán további működését az átvétel feltételéhez közötte —, ismét elborítja a klinikákat a szemét. A szerződés értelmezésén lehet vitatkozni. A kazán teljesítménye viszont nem lehet vita tárgya: ez ténykérdés, a mérési jegyzőkönyveket a Megamorv emberei is hitelesítettek. Szerda délelőtt — amikor a próbamérések még folytak — erkezett a hír: a SZOTE megelégelte a huzavonát, és január 31-től visszamenőleg kötbér fizetésére kötelezi Morváit. (Ekkor kellett volna hiánytalanul átadnia a kazánt) A kötbér a teljes érték 8 ezrelékét jelenti naponta. Ez három-négy hónap alatt a kazán teljes értekét is elérheti! Várható tehát az események fölgyorsulása. Reméljük, közben nem temet el minket a fertőző hulladék. Ny. P. Határ menti pillanatok A röszkei határállomás büféjében a toalett ajtajának kilincsét mindenesetre letörték. Azóta a tulaj kulcssal nyitja, már akinek nyitja, mert például átutazó román vagy szovjet honpolgár előtt nem tárul a könnyebbséget jelentő ajtó. No, igen, rosszak a tapasztalatok. * Leginkább talán mégis Ma cbethjére emlékszünk, S nem elsősorban azért, mert a Verdi-előadás egy halom díjat kapott az 1987es szegedi operafesztiválon. (A legjobb produkció és a legjobb rendezés díja mellett a kritikus zsűri Németh Józsefet legjobb férfi főszereplőnek is megválasztotta.) Inkább azért, mert ez a hangfaj (olasz hősbariton), ez a figura (robosztus hős) felel meg leginkább művészi képességeinek. S itt el is jutottunk Németh művészetének alapproblémájához; sokak szerint minden szerepében ugyanazt a figurát csinálja. S ha tovább nézzük szerepeinek sorát, Alfio, Petur, Amcnasro, Tonio, Escamillo, alig találunk „világosabb színeket". Tudni kell azonban, hogy Németh hangfaja nálunk és világszerte ritkaság. Erre a szerepkörre igen felesége jó, homoki házi borral kínál bennünket, mesélni kezdi, hogyan szökött meg Koncz Bertalannal a Szibériába tartó orosz pulmanról. Valahol Kárpátalja ismeretlen vidékén ugrottak ki a lassító vonatból, meglehet, évtizedeket mentettek meg az életükből. * Aranykor-érzet. Az ember hallgatja ezt a két derűs öreget, elnézi a házfalakra, kiskonyhára festett virágokat, kortyol a borból, tekintete elméláz a szőlőtőkék tarackoktól mentes sorai között, s valami határtalan szelídség fogja el. Szinte giccs, hogy virágzik a barackfa. Kontraszt kínálja magát. A ház előtt ma már vagy háromezer szerb autó húzott el, mindennapi ügy ez, négy keréken gördül, siet az ideiglenesség, jönnekmennek a XX. század végi élelmiszervadászok, miközben az út menti homok tanyányi parcelláján gyökeret ver két ember élete, de úgy, hogy többé már ki nem szakadhat innen. „Ha elutazunk egy-két napra — mondja Kovács néni — már hiányzik a zaj. Hiányoznak az emberek." Krisztus keresztjéig kísérnek bennünket. „Mi szoktuk takarítani" — mondja Kovács bácsi, és felnéz a Megváltóra. Darvasi Laszlo Bántalmazták dr. Verbóczky Jánost, a Dunakeszi központú körzet független képviselőjelöltjét Az eset hétfőn délután történt, amikor Verbóczky budapesti munkahelyéről vonattal hazafelé tartott Örbottyánba. Az előzményekhez tartozik: korábban súlyos fenyegető telefonhívást kapott, hogy ne induljon a képviselőválasztáson. Ezt követően személyes biztonsága érdekében a váci rendőrség elrendelte védelmét, lakása elé őrt állított. A tettlegességre azért Ikerülhetett mégis sor, mert a képviselőjelölt aznap, lekésve a vonatot, nem megszokott útitársaival indult haza. A tettes — egy ismeretlen, tagbaszakadt férfi — kihasználva a pillanatot, amikor Verbóczky a peronon egyedül maradt, rátámadt, s olyan erős ütéseket mért rá, illetve rugdalta, hogy Verbóczky elájult. A váci kórházban nyolc napon belül gyógyuló sérülésekről vettek fel jegyzökönyvet. iAz ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság irányításával a Váci Rendőrkapitányság megkezdte a nyomozást, s intézkedett a képviselőjelölt fokozott személyi védelméről. (MTI) Érdemes művész: Németh József i A hősbariton Az idei, több szempontból rendhagyó díjátadásnak egyetlen szegedi „érintettje" volt: Németh József (48 éves), a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, érdemes művész lett. A népszerű baritonistát 1982-ben még Pál Tamás szerződtette Szegedre, de már az Oberfrank-korszakban aratta nagy sikereit. A Kerényi— Oberfrank produkciók mindegyikének középponti figurája: Jack Rance A Nyugat lányában, A bolygó hollandi és a Don Giovanni címszereplője, Otelló Jágója. Egyik fő meghatározója annak a produkciósorozatnak, mely a társulat számára egyértelmű közönség- és kritikai sikert, nyugati turnékat •jelentett. nehéz megfelelő énekest találni. Nem lehet véletlen, hogy őt nemcsak az Állami Operaházba, Debrecenbe, a Margitszigetre vagy Kőszegre, de külföldre, Jugoszláviába, Ausztriába, Németországba is ezekre a szerepekre hívják. Igazából nem csodálkozhatunk, hogy nincs ideje, hogy mást is énekeljen, és megmutassa személyiségének derűsebb, játéko sabb oldalát. Németh József eddig Liszt-dijas volt. 1978-ban Pécsett kapta ezt az elismerést. A mostani „érdemes" cím egyértelműen. Szegedhez kötődik. M. T. hát az átszállítandó áruk mennyisége mégis csak vétó alá esik, a vámőr ujja ilyenkor visszafelé mutat. „Ahonnan jöttél!" — körülbelül ezt jelenti a mozdulat. Néhány sajttal és más egyéb, odaát kelendő élelmiszerrel megrakott magyarral is megesett a dolog. Érdemes tudni, hogy a jugoszláv vámszabályok szigorításával egyidejűleg a görögök is hasonló szigorításokat vezettek be határaikon. * A zöld kártya hiánya — ebben is sok még a bizonytalanság — magyar állampolgárt nem sújthat, hiszen, ha ott van autóján a hovatartozását jelölő H-betű, úgy nyugodtan útnak indulhat. A két államot szerződés köti a biztosítási ügyben, ellenben a jugoszlávoknak a törökökkel, s a mind aktívabbá váló, árut igen, de pénzt riem hozó románokkal és szovjetekkel nincs megegyezése. A zöld kártyát tehát csak az utóbb említettektől kérik a jugoszláv határőrök. De, ha mi is útnak indulunk, ezt leginkább kora reggel, olykor délelőtt, s ha más mód nincs rá, éjszaka érdemes tenni. A jugoszláv visszautazó forgalom rendszerint délutánra torlaszolja el a határt. Ilyenkor — tekintettel a túlparti szigorra — valóban órákat vesz igénybe. az átkelés. Valószínűleg így lesz ez majd szombaton is, amikor a szegedi rülendő a hosszú, több nemzetiségű sorokat — újfent érdemes lesz korán bevásárolni. A határhoz közeledve, nőttön nó a szemét. Nemcsak a mocskos papírzacskók, sáros nejlonok, de a hirtelen tavasz zöldjében felvillanó dobozos sörök összepréselt alumíniuma és az egykor színtiszta, s főban is, pedig az út menti ház olyan tiszta és derűs, mint a hirtelen jött jó idő. Kovács bácsi majd 80 éves, évtizedek óta itt élnek feleségével a határ mellett. „Meg lehet szokni ezt az állandó dübörgést — mondja —, pedig volt már ennél nagyobb is az életemben." „A háború?" Elmosolyodik az öregember, s miközben számított. Most már nem segít a kaució sem. Ha teOlvasói telefon szólított ki bennünket a határállomásra, néznénk már meg, mennyit kell várni, milyen óriási mostanság a tumultus. A dolog aktualitását a jugoszláv vámrendelkezés adja, mely szerint a déli szomszéd határát kereskedelmi mennyiségű áruval átlépni nemigen ajánlatos. Mekkora ez a mennyiség? Leginkább az éppen szolgálatot teljesítő jugoszláv vámtiszttől függ: előfordult, hogy két aluminiumvödör annak élelmiszerüzletek nyitva tartanak, s amit nemcsak a helybeli, de a szabadkai, horgosi emberek is éppúgy számon tartanak. Szombaton reggel tehát — elkeképp drága tartalomról árulkodó húskonzerv is ott árválkodik az út mentén. Ott árválkodik a Börcsök István 101 éves Jézus-keresztje mellett húzódó árok-