Délmagyarország, 1990. február (80. évfolyam, 27-50. szám)

1990-02-03 / 29. szám

12 1990. február 3., szombat DM1 magazin — A szocialálpolitika válsága éppúgy nyilvánvaló már, mint a gazdaságé, s az is, hogy a válságok közös alapja a központi újraelosztási rendszer, vagy másképpen szólva a jelenlegi hatalmi berendezkedés. Minthogy új, átfogó szociálpolitikai koncepcióknak még csak a fölvázolására sincs itt helyünk, azt kérem, hogy a pártjaik által legsürgetőbbnek tartott tennivalókról beszéljünk: az átmeneti szakaszban ki mit javasol a bajok kezelésére — és miből? Nemzeti Kisgazdapárt: — Azonnali intézkedést kíván a létminimum alatt élők, a kisnyugdíjasok, a nagycsaládosok helyzete. Először is a valóságnak megfelelően kellene mgállapítani. mi a létminimum. s akik ezt nem érik el, azoknak költségvetési forrásokból kedvezményeket kell adni. MDF: — A mi szociálpolitikánk a szociális feszültségek megelőzésére épül. Az a véleményünk, hogy a segélyeknek csakis váratlan, különleges helyzetekben, mondjuk természeti vagy egyéb katasztrófák idején van helyük, minden más esetben a jól működő társadalomnak kell megadni az életfeltételeket. SZDSZ: — A jelenlegi társadalom kettéhasadt: a rendezett életformájú, európai mércékkel mérhető konszolidált többség az egyik oldalon, ázsiai állapotokba szorult, újratermelődő, tanulatlan kisebbség a másik oldalon. Félő, hogy a rendszerváltozás. az átmenet nehézségei csak fokozzák ez utóbbiak kirekesztettségét. ezért ebben az időszakban valóban külön támogatást kell kapniuk. mert önerőből behozhatatlanok a hátrányaik. MSZMP: — A szociálpolitika a munkaerő újratermelésével, illetve a munkaerő-csökkenés kompenzálásával kapcsolatos fogalom. Szerintünk állampolgári, alanyi jogon szükséges létbiztonságot adni a társadalom minden tagjának, s nem szabad adminisztratív megkülönböztetéseket tenni. Az előbb elhangzott elképzelés a jelenlegi szociális segélyekhez hasonló, tehát adminisztratív megkülönböztetés. SZDSZt — A baj csak az, hogy az elmúlt évtizedekben történtek kárvallottjai a leszakadt rétegek, de a konszolidáltabb körülmények között élők is, akik szintén megsínylik majd az átalakulást. Itt nem szociális segélyekről volt szó, hanem az esélyek jövendőbeli, megközelítő azonosságának a megteremtéséről. Épphogy azt valljuk, az aktív emberek képesek magukat és családjukat eltartani, ha nem támasztanak nekik mesterséges akadályokat, mint eddig. Miközben tehát lebontjuk ezeket az akadályokat, muszáj segíteni azoknak, akik nem önmaguknak „köszönhetik" halmozottan hátrányos helyzetüket. — Milyen anyagi forrásokat lehet számításba venni a rendszerváltás időszakában? SZDSZ: — Az egyik forrás a költségvetés: az állam a legsikeresebb társadalmakban sem vonult ki a szociálpolitikából. A mi lehetőségeink: csökkenteni kell a „legendás" nagyberuházásokra a kiadásokat, a vállalati támogatásokat és az adóbevételek egy részét is el kell különíteni szociálpolitikai célokra. A másik forrás a társadalombiztosítás üzleti alapokra helyezése. Ebben az új intézményrendszerben a biztosított a társtulajdonosa a befektető közösség vagyonának; részint állampolgári jogon tagja ennek a közösségnek, másrészt pedig a befizetései arányában tulajdonos. MDF: — Éles határvonalnak kell lenni az állam szociális feladatai és a biztosítási rendszer között. A források tekintetében más megoldásokat is látunk: az indokolatlanul magas nyugdíjak megszüntetésével, azzal, hogy az alapvető oktatási és egyéb feladatok költségei levonhatók lennének az adóalapból, a magas jövedelmeket viszont meg kellene adóztatni — szintén nyerhetők pénzek. Az MDF minimum azt el akarja érni, hogy a mindenkori elvonási szándéktól legalább a helyesen számított létminimumig megvédje a családok jövedelmét. Ez egyébként a nemzet fogyásának megállításához is alapvető feltétel, persze nem elégséges . A jelenlegi fiskális terror minHány hajó az az egy? PÁRTOK A SZOCIÁLPOLITIKÁRÓL Szerkesztőségünk a választások előtt kerekasztal-beszélgetéseket szervez a Szegeden működő tíz poltikai párt képviselőivel. Az a célunk, hogy olvasóink ezúton is tájékozódhassanak a politikai küzdőtér szereplőinek egymástól eltérő, illetve egymáshoz közelítő álláspontjairól, s ez ismeretek birtokában is — választhassanak. Az első alkalommal (december 23.) a pártok eszmerendszerei adták a témát, január 20-án a gazdaság átalakításáról, a tulajdonreformról volt szó; ezúttal a szociálpolitikai elképzelések kapnak teret. A kerekasztalnál a pártokat a következő személyiségek képviselték: Busa Tamás (Zöld Párt), Faragó Vilmos (Szocialista Párt), dr. Imre Ottóné (MSZMP), dr. Kispéter Szilveszter (Szociáldemokrata Párt), Koha Róbert (MDF), Kovács Győző (Kereszténydemokrata Párt), dr. Kovács Kálmán (Néppárt), dr. Lévay Endre (Nemzeti Kisgazdapárt), dr. Lippai Pál (Fidesz), Rozsnyai Bálintné (SZDSZ). denfajta társadalmi mobilitást megakadályoz. ennek tehát meg kell szűnnie. Néppárt: — Szintén költségvetési feladatnak tartjuk a szociálpolitika finanszírozását, s erre, mint alapra jönne az üzleti vállalkozásként funkcionáló biztosítók működtetése. Az általunk elképzelt önkormányzatok, helyi közösségek is vagyonnal rendelkeznek, amelyet újabb szociálpolitikai forrásként tekintünk. Mivel tökéletes és ideális szociálpolitika nemigen létezik, s a szegénység viszonylagos fogalom — szegények mindig lesznek: de a mindenkori létminimumot állampolgári jogon biztosítani kell. Kereszténydemokrata Párt: — Egylsvájci típusú szociálpolitika kiépítése több tízmilliárd forintba kerülne. Ezért az önkormányzatok, családi közösségek egymást támogatását szorgalmazzuk és nem óriási állami apparátusok kiépítését. A mi ideológiánk szerint a gyermekek és a szülők számára egyaránt a család a legfőbb támasz; az adózási rendszer úgy változzon, hogy a nettó jövedelmból lehessen leírni azoknak a költségeit, akik idős szüleiket illetve gyermekeiket eltartják. Megalázónak tartjuk, hogy háromgyerekes családoknak. vagy idős embereknek kuncsorogni kelljen szociális támogatásért. Mi is úgy látjuk, hogy nagyobb mértékben kell adóztatni a magas jövedelmeket, bevezetni a szociálpolitikai plusz adót, amelyet csak erre a célra lehet felhasználni. Kisgazdapárt: — Megengedhetetlen, hogy különböző szintű gazdasági vezetők elképzelhetetlenül magas jövedelmekhez jutnak ma is, es a volt apparátusok tagjai indokolatlanul magas nyugdíjakkal, gyakran a korhatár előtt mentek nyugdíjba, s számosan közülük emellé még különféle bujtatott állásokban, úgynevezett tanácsadói munkakörökben magas fizetéseket is élveznek. — Térjünk vissza később arra a témára, hogy az úgynevezett indokolatlanul magas nyugdijak vagy jövedelmek lehetséges megcsapolásával mekkora — szociálpolitikára fordítható — összegekhez lehetne jutni és mi az értelme vagy a célja az ilyen javaslatoknak; egyelőre a valóságos megoldások valóságos forrásairól beszéljünk tovább. Szociáldemokrata Párt: — Kár is részletmegoldásokról társalogni addig, amíg a köhögő-döcögő motor, a gazdaság el nem indul. A jelenlegi kormány olyan erkölcsi szituációba keveredett, hogy kifejezetten célszerű lenne átalakulnia olyan ügyvezető kormánnyá, amely semmiféle közterhet előidéző állapotba nem kényszeríthetné bele az országot. A kamatadóra gondolok, ami legutóbb kritikus helyzetbe sodorta a bérből élőket. Miután az ilyenfajta ténykedést megállítottuk, akkor azonnali intézkedéseket kell tenni a gazdaság működőképessé tétele érdekében, s ennek első lépése egy mélyre ható pénzügypolitikai reform. Az infláció elkerüléséhez konvertibilis forintra van szükség, ha ez megvan, nem érzi magát bizonytalanul a tőke*. Ami pedig a szociálpolitikát illeti a társadalombiztosítás jelenlegi szisztémáját szét kell robbantani és vállalkozói alapokra helyezni, de a teendők végrehajtásának módozatain dőreség addig vitatkozni, amíg nem áll a talpán a gazdaság. Fidesz: — Szociálpolitikára — amely valóban elsősorban állami feladat — csak akkor fog jutni, ha az össznemzeti bruttó bevétel megnő. Vagyis valóban vállalkozásbarát, a tulajdont „a jogaiba visszahelyező" gazdaságpolitika révén működőképessé válik a gazdaság. Az az elképzelésünk, hogy az üzleti alapra helyezett társadalombiztosítás mindenkinek szavatol egy alapnyugdíjat, a többletszolgáltatások pedig — különféle választható formákban — többletbefizetésekből finanszírozhatók. Meg kell változtatni a munkanélküli-segélyek rendszerét, mert igazságtalan és hosszabb távon káros, hogy nem vonatkozik a pályakezdőkre, holott halmozottan hátrányos helyzetben vannak. Ugyancsak megkönnyítendő az első lakáshoz jutás. Vannak a szociálpolitikának olyan területei, ahol megfelelő adózási szisztémával kisebb csoportok, önkormányzatok, családok is sokat segíthetnek. Szocialista Pórt: — A mai középgeneráció tartozik az idősebbeknek, akik elveszítették a tulajdon biztonságát. Akár kártalanítás jogcímén az elesett időskorúaknak biztosítani kell a megélhetés feltételeit. A jelenlegi szociálpolitika nemcsak igazságtalan. de végrehajthatatlan. A létminimum ugyanis nem mérhető, nincsenek objektív mércék, a szolidaritás kiveszett, s szubjektív döntések sorozatát csúfoljuk szociálpolitikának. Elsősorban tehát — az átmenet idején — kártalanítás címén tudunk elképzelni forrásokat és az adópolitika megváltoztatásával, amely kedvezményezné a családokat. MSZMP: — Mindazzal egyetértek, amit itt fölvetettek, elsősorban állami feladat a szociálpolitika és rövidtávon a költségvetési tételek átcsoportosításával képzelhető el a finanszírozása. Fölmerült itt, hogy el kell venni a magas nyudíjakból. Lehetséges, hogy így van, de nem szabad differenciálatlanul. Figyelembe kell venni a munkaviszony idejét és azt is, hogy más az, ha valaki bányában töltötte az életét, és más, ha pártfőtitkár volt, vagy miniszterelnök. — Újra a témánál vagyunk hát, amely véleményem szerint inkább politikai és erkölcsi jelentőségű, ám ha idetartozónak érzik, ne kerüljük a megvitatását. Ki hogyan képzeli megállapítani: kiknek a nyugdíját kell visszamenőben lefaragni? MDF: — Közkeletű szóval: az. apparátcsikokét. Mindenki tudja, hogy azokról van szó, akik kiváltságok alapján kapták egykori jövedelmüket is és mai nyugdíjukat. A nyugdíjak felső határát maximálni kell, a legkevesebb nyugdíjakat, pedig a társadalmi minimum szintjére felemelni. SZDSZ: — A magángazdaság, a piac éppen azért tud nehezen kialakulni, mert nincsenek magas jövedelmek. Szerintünk nem lenne helyes, ha ezeket levágnánk és ugyancsak nem lenne helyes megadóztatni a magas nyugdíjakat, hiszen ez láncreakciót indítana el. Mégis meggondolandó, hogy lehet-e különbséget tenni a munkával szerzett vagyon, és a kiváltságok alapján birtokolt vagyon, jövedelem, vagy nyugdíj között. Néppárt: — Igenis meg kell szüntetni a kiváltságos nyugdíjakat. Közismert, hogy ezeket a régi párt- és állami vezetők kapták. A kiváltságos nyugdíj azt jelenti, hogy míg mindenki jövedelmének 75 százalékát kapta, addig ők, az apparátcsikok száz százalékot, ráadásul munkaképes korban, nemritkán 5—8 évvel a nyugdíjjogosultság előtt. Kisgazdapárt: — Közgazdászok kiszámították, hogy valódi gazdasági forrásként nem jöhet számításba, amilyen összegeket így lehet nyerni, de nekünk is az az álláspontunk. hogy ha csak egyetlen kiváltságos lenne is az országban, akkor is meg kellene szüntetni, elsősorban erkölcsi és politikai okokból. MSZMP: — Az utólagos nyugdíjcsökkentéssel azért nem lehet teljesen egyetérteni, mert számos állami, szövetkezeti vezető és tudományos ember, főként a vezető pozícióból nyugdíjba ment tudósok kiemelt nyugdíjakat élveznek. Kereszténydemokrata Párt: — Nem értek egyet azzal, hogy ez csak politikai kérdés. Erősen gazdasági, ugyanis a nyugdíjuk mellett tanácsadóként funkcionálok mindennek a tetejébe ostoba tanácsokat adnak és ez gazdasági károkat is okoz. Fidesz: — Nem kell azt hinni, hogy aki nyugdíjas, az már szellemileg is elfáradt. Óvakodnék gazdasági meggondolásokkal álcázott politikai jellegű intézkedésektől, amelyek szerintem is láncreakciót indítanának el, s mint ilyenek, rendkívül veszélyesek. Szociáldemokrata Párt: — Én is politikai jellegűnek gondolom ezt a témát. Semmiképpen nem sérthetünk alapelveket, s nem állíthatunk a régiek helyébe újra adminisztrációs intézkedéseket. Csak a közgazdasági megoldások fogadhatók el. Ha Czinege Lajosnak 9 milliós háza van, fizessen vagyonadót. Zöld Párt: — Nem vagyok a híve, hogy a partról megmondják, mások hogyan merjék a ladikból a vizet. Egy hajóban vagyunk mindannyian. Nehéz lenne visszamenőleg meghatározni, ki az, aki nem érdemli meg a jelenlegi nyugdíját. Szocialista Párt: — Egy időskorú csoportot érint mindez, s nincs olyan jelentősége gazdaságilag, hogy politikai konfliktusokat érdemes legyön viselni miatta. Másrészt: megint az értelmiséget nyakazzuk le? Ha az egyetemi tanárok fizetését vagy nyugdíját elkezdjük bántani, beláthatatlan következményei lehetnek. Ami a tanácsadókat illeti, az a véleményem , sose a huszonéves tanársegédek szervezik mondjuk a nemzetközi kapcsolatokat, hanem az ilyen tapasztalatokkal rendelkező idősebbek. — Engedjék meg, hogy ezt a vitát felfüggesszük azzal, hogy a Néppárt, a Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Párt, a Fidesz és az SZDSZ, bár árnyalatokban különbözően, de szükségesnek tartja a kiváltságos nyugdíjak és jövedelmek visszamenőleges csökkentését, s az így nyert pénzt szociálpolitikai célokra fordítanák. Mivel minden mindennel öszszefiigg, nyilvánvaló, hogy a lakásproblémákat nehéz összefüggésekből kiragadva tárgyalni, mégis szociálpolitikai nézőpontból ki milyen megoldásokat tart célravezetőnek? SZDSZ: — Valóban a gazdaság fellendülésének függvénye a lakástulajdon, hosszú távon, piaci bérek esetén, a lakás piaca is kialakul. Az átmenet idején csak lakásínség enyhítésére van lehetőség, például a szanálások felügyeletével, átmeneti szállások biztosításával lehet némi javulást elérni. Zöld Párt: — A lakásáraknak mielőbb szinkronba kell kerülni a bérekkel. MDF: — A bajok gyökere a tulaj. donosi biztonság hiánya. Az átmenet idején is, később is meg kell védeni a tulajdont az államosítástól, megszüntetni különféle illetékeket, megóvni a befektetések hozadékát, megszüntetni a betéti kamatok hatósági szabályozását, elvetni a hitelkamat utólagos felülvizsgálatát s nem kell beavatkozni hatóságilag a lakbérekbe. Egyelőre szociális bérlakásokra szükség van, de el kell kerülni a szociális gettók kialakulását. Kereszténydemokrata Párt: — Ha háromtagú családokkal számolunk, kiderül, hogy Szegeden például van annyi lakás, amennyire a családoknak szükségük lenne. Rövid úton kideríthető tehát, hogy sokak tulajdonában több lakás is van. Nem akarok ebbból messzemenő következtetéseket levonni, csak megemlítem ezt a tényt. És egy irrealitást: ebben a tanyás megyében abszurd helyzet, hogy megtiltották az emeletes tanyák építését. Miért lenne társadalomellenes, hogy több nemzedék együttélésére alkalmas házak épüljenek a panelek helyett. Az egyik legelső lépésnek kellene lenni, hogy a fiatalok inkább kevesebb, de nagyobb, több nemzedéket befogadó lakásokat építhessenek, méghozzá annyi kölcsönnel, hogy két-három hónap alatt lakhatók legyenek az épületek, mert a több évig elhúzódó építkezés szomorú tapasztalatok szerint nemcsak gazdaságtalan, hanem tönkreteszik az építőket és családi környezetüket. Fidesz: — A lakhatási költségeknek vissza kell kerülniük a bérekbe. A piachoz lakáskínálatot kell teremteni, ehhez az építőipari monopóliumokat meg kell szüntetni. Elképzelhetőnek tartjuk olyan bérlakásrendszer kialakítását, amelyben magántulajdonban lévő házak szolgálnak ilyen célokra. Elsősorban a fiatalok lakáshoz jutásának bürokratikus szabályozását szükséges megszüntetni, mert katasztrofális következményekkel jár, ha továbbra is olyan nehéz lesz első lakáshoz jutni, mint jelenleg. Néppárt: — Csak az elhangzottakat tudom ismételni: a tulajdonosi biztonság alapfeltétel a lakásprobléma megoldásában is, a bürokrácia megszüntetése úgyszintén és a kölcsönfeltételek átalakítása is. Szociáldemokrata Párt: — Magántulajdon esetén is szükség lesz ingatlankezelési rendszerre. Piac esetén is, akkor is, ha az összes lakás forgalomképes lesz, el kell különíteni forrásokat arra a célra, hogy a fiatalok első lakáshoz jussanak. Szocialista Párt: — Nincs külön lakásügy, ez összefügg a gazdasági talpraállítással. A jelenleg folyó bérlakás-kiárusítást nem helyeslem, inkább a meglévő bérlakásokkal való racionálisabb gazdálkodást pártolom. Észre kell venni ugyanis, hogy a többség képtelen megvásárolni, aztán pedig karbantartani a lerobbant IKV-lakásokat. MSZMP: - Rövid távon a lakásgazdálkodás reformja képzelhető el. Mivel az egyik fő baj, hogy mások az igények — összkomfort —, mint a rendelkezésre álló lakásállomány, a komfort nélküli lakásokat a pénzalapok átcsoportosításával komfortossá kell tenni. Szerintem sem megoldás a bérlakásokat tulajdonba adni, mert nincs tőke a karbantartáshoz. Kereszténydemokrata Párt: — Furcsa, hogy annak a pártnak a képviselője kér pénzátcsoportosítást, amely párt, például Szegeden, egész városnegyedekhez nem engedett hozzányúlni évtizedeken keresztül. Mindenesetre az itt elhangzott sokféle „kell" arra mutat, hogy értelmetlen beszélni a lakásügyekről mindaddig, amíg a Szociáldemokrata Párt képviselője által emlegetett köhögő motor — a gazdaság — el nem indul. SULYOK ERZSÉBET