Délmagyarország, 1989. december (79. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-09 / 292. szám

5_ ww® 1989. december 9., szombat DM] magazin Szovjetellenesség(?) A Magyar Köztársaság kikiáltásakor Szúrós Mátyás azt is világgá kiáltotta, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedünk a Szovjetunióval. Ezt a mondatot az ünneplő tömeg hangos pfujolással, kiabálással fogadta. A reakció nem volt váratlan, sem nem egyedi, naponta hallunk szovjetellenes megnyilatkozásokat. Úgy vélem, ezek indulatból fakadnak, cseppet sem meggondoltak, nemcsak károsak, de veszélyesek is. Akik ma pfujolnak a Szovjetunió nevének említésére, azok nemcsak politikai eretlenségról, de a történelmi tények nem ismeréséről, vagy elfelejtéséről is tanúbizonyságot tesznek. Elfelejtik, hogy amióta a nagyhatalmi politika kialakult, azóta a nagyhatalmak mindig döntően befolyásolták a terségiikbe tartozó kisebb államok sorsának alakulását. A magyar forradalmi kísérleteket 1848-tól 1968-ig rendre az orosz birodalom fojtotta le, hol fegyveres beavatkozással, hol különböző békésebb, ám nem kevésbé erőszakos módszerekkel. A ii. világháború után Sztálinnak körülbelül 3 évre volt szüksége, hogy a magyar kommunisták segítségével szovjet típusú ..proletárdiktatúrával" (helyesebben pártdiktatúrával) váltsa föl az ígéretesen induló többparti. parlamentáris rendszert. '68 után 4 — 5 év kellett, hogy a brezsnyevi SZKP nyomására megszülessenek a reformot leállító határozatok, és leváltsák a leváltandó főbb vezetőket. Sakkor még szót sem ejtettünk a katonai intervenciókról. Látni kell azonban, hogy az „orosz medve" nem elsősorban eredendő rosszindulatból vagy gonoszságból viselkedik ilyen barátságtalanul. A Szovjetunió nagyhatalom, ezért nagyhatalmi politikát folytat. Alapvető biztonsági érdekei fűződnek ahhoz, hogy szomszédai stabil és vele barátságos államok legyenek. 5 valahányszor beavatkozott a térségben, mindig ezen alapérdekeit látta veszélyeztetve. Persze ehhez hozzátehetjük, hogy voltak hódító, világbirodalmi törekvései is, meg hogy a kommunista ideológia — s ebben hasonlatos az iszlámhoz — tartalmaz bizonyos erőszakosan „boldogító" elemeket. Ez azonban a lényegen nem változtat. Ami ma ebben a régióban történik, annak alapvető feltétele volt, hogy Moszkva feladja világbirodalmi törekvéseit. Ezt a mai szovjet vezetés számtalanszor deklarálta. sót bizonyította tetteivel, de még inkább azzal, hogy sok esetben nem tett semmit. Ami történik, annak egyik alapvető záloga a liberálisabb szovjet vezetés. Ám ha ez a politika nem is tartalmaz ilyen szándékokat, saját biztonsági érdekeit azért szavatolnia kell. Valószínűleg nem látna szívesen határain egy olyan kormányzatot, melyet a szovjetellenesség szelleme hat át. Jöhet ismét egy konzervatív szovjet pártvezetés, mely megint radikális megoldásokhoz folyamodik. De nem is kell erre gondolnunk, elég csak arra, hogy nyersanyagaink és energiáink döntő többségét a Szovjetunióból kapjuk. Igaz, mi is fontos cikket adunk cserébe: élelmiszert. No de az arányok! Ha mi nem szállítunk, ott legföljebb egykét város ellátása romlik, míg ha ók bojkottálnak minket, leáll a magyar gazdaság. Olyan horderejű változásokhoz, melyek ma nálunk zajlanak, nagyon fontos a külső támogatás, a külpolitikai hattér. '56 forradalmának sorsa Moszkvában dőlt el. de a mérlegelés egyik fő szempontja a világ egy másik felén, a Szuezi-csatornánal volt. Hozzájárult a bukáshoz az is, hogy a Nagy Imre-kormánynak nem volt megfelelő diplomáciai felkészültséggel rendelkező külügyminisztere. Igy nem vették figyelembe, hogy egy olyan nagy jelentőségű külpolitikai lépéshez, mint a szövetségi rendszerből való kilépés, erős nemzetközi támogatás kell. Ez pedig nemcsak Keleten, de Nyugaton is hiányzott. Ne feledjük, hogy az USA már az első napokban diplomáciai úton értesítette a szovjet kormányt, hogy a magyar ügyet szovjet belügynek tekinti, s a térségben semmiféle érdekei nincsenek. Ma a „kisantant kígyó" ugyan egyre rövidebb, de mégiscsak fontos, hogy a magyar változások erős ellenérzéseket keltettek Prágában és Bukarestben. S bár Lengyelország minket támogat, Berlin magatartása épp változóban van. Szófia pedig igen mérsékelt álláspontot foglal el a kérdésben, a reformországok a legutóbbi időkig kisebbségben voltak a térségben, s a mérleg nyelvét épp a Szovjetunió jelentette, mely ez idő tájt a változásokat támogatja. Szerethetjük mi nagyon az Egyesült Államokat (miként nevét az említett tömeg üdvrivalgással fogadta), s szerethet minket bármily forrón az USA. mégiscsak több tízezer kilométerre lesz tőlünk, s a Szovjetunió megmarad a határunkon. így hát jó volna, ha minden magyar megértené, hogy nekünk igenis alapvető érdekeink fűződnek ahhoz, hogy térségünk meghatározó nagyhatalmával kapcsolataink kiegyensúlyozottak és harmonikusak legyenek. Persze nem kell mindenkinek ehhez igazítania az érzelmeit. Csak a szavait meg a cselekedtteit. Ebben a kérdéskörben még egy dologról feltétlenül szot kell ejteni. Ez pedig a „Ruszkik Itaza!" problémaköre. Hazánk, egy szuverén, szabad állam területén idegen haderők állomásoznak. A szovjet csapatok jelenléte mindig is irritálta a magyar közvéleményt, elsősorban azért, mert bennük látta a korlátozott szuverenitásának jelképét. Ráadásul ezek az idegen haderők egy nemzeti felkelés leverésére érkeztek Magyarországra. Nem csoda, hogy a szabadabb politikai véleménynyilvánítás korában ilyen szélsőséges formában is követelik kivonulásukat: „Ruszkik haza!" Mivel a magyar kormányzat. sót az ellenzék is kifejtette, hogy nem akarunk egyoldalúan kilépni a Varsói Szerződésből (a történelem is erre tanít) semmi szükség rá, hogy itt továbbra is szovjet csapatok állomásozzanak. A „Ruszkik haza!"szerú szélsőséges, érzelmek diktálta megnyilvánulásoknak úgy lehet a legegyszerűbben elejét venni, ha kivonják a szovjet csapatokat. Nem tudok még egy lépést, diplomáciai manóvert, rafinált propagandafogást, amely ilyen nagyot javíthatna „a két nép barátságán", amely jobban szolgálná érdekeiket, s végül, amely hatásosabb fegyver volna mindenfajta szovjetellenességgel szemben. márok tamás FENYVESI FÉLIX LAJOS Az éjszakai látogatók Rég halott apám és arcára lebukott holt anyám meglátogatnak éjszaka. Kérdezik: " „Miért élsz még?" „Minek a sok küszködés? " Miért is a lázas teremtés, gyógyítani a világot? Miért maradni? Akarni? Miért fáj kirabolt életünk? hitéből kivándorol a nemzet? „Hiába gürcöltünk!" — mondják halottaim. Én is hiába. Maradék éveim e kocsmává tett ország füstös, mocskos bódéjában kivárom. De szemeim virrasztó csillagok. Ezek a nyúzott arcok, görnyedő hátak többé prédává nem lehetnek, nem téveszt meg fortélyos félelem, sanda ravaszság. Méltók vagyunk egy jobb életre mind! König bíboros a kelet-európai változásokról König bíboros, Bécs nyugalmazott érseke, a Pax Christi katolikus békemozgalom elnöke működésének kezdetétől intenzív kapcsolatot tartott a „ vasfüggöny " mögött működő kollégáival. Hiteles törekvései nagy súlyt adnak és adtak szavának Romában és az ügynevezett létező szocialista országokban is. A hollandiai Hilversumban, a békemozgalom nemzetközi konferenciáján arról faggattam, hogyan ítéli meg a kelet-európai változásokat és mi a véleménye az egyházak lehetőségeiről ebben a szubrégióban. — Először arról kérdezném, hogy mi irányította figyelmét a létező szocialista országok egyházaira, s most, amikor már abban a korban van, hogy tapasztalatait összefoglalhatja, melyek a legfontosabb benyomásai? — Nem sokkal azután, hogy Bécs érsekévé neveztek ki az ötvenes évek közepén, elhunyt Stepinac jugoszláviai érsektársam. Azt mondtam ekkor, hogv rendes esetben a bécsi érsek jelen lenne a zágrábi temetésen. hiszen a korábbi diplomáciai kapcsolatok ezt meg is követelték volna. Most azonban a vasfüggöny miatt ez lehetetlen. Azt gondoltam, hogy legalább egy világos gesztust tehetek. Azzal fordultam az osztrák külügyminisztériumhoz, hogy hivatalosan kérelmezze, hogy elutazhassak a jugoszláviai temetésre. Ugyan biztos voltam abban, hogy elutasító választ kapok, de abban is, hogy ezt az egész világ, tudomására fogom hozni. Legnagyobb meglepetésemre pozitív választ kaptam. Nyomban útnak is indultam. Mielőtt megérkeztem volna, súlyos autószerencsétlenség ért. olyannyira, hogy hetekig a körzeti kórházban kellett feküdnöm, ahol a szobában mindössze egy Tito-kép lógott a falon. Azt kérdeztem magamtól, ugyan mit akar tőlem a Jóisten azzal, hogy ebbe a szobába fektetett. Ott jöttem rá arra, hogy Bécs érsekének törődnie kell a vasfüggöny mögötti egyházak helyzetével. Ez az út csak kezdet lehet számomra. Miután felépültem. nemsokára Mindszenty bíborost látogattam meg több ízben is az amerikai követsécen. mert oda menekült az 56-os események közepette. Sokat beszélgettem vele. Utána Varsóba mentem. Wisinsky bíboroshoz, majd Prágába Tomásekhez, s így tovább az összes többi országba. Az hajtott, hogy vendéglátóim mindenütt ügy nyilatkoztak: „végre jön valaki odaátról, pedig mi azt hittük, hogy már leírtak bennünket, senki sem törődik velünk, magunkra hagynak". Számomra ez a pszichológiai effektus volt a lényeges, hogy látogatásaim erőt adtak, mert azt tanúsították, hogy nem felejtette el a világegyház az itt szenvedőket, hanem jelét adja általam is az összetartozásnak. Bár a vasfüggöny politikailag elválaszt bennünket, de a hit összeköt. Ez nekem nagy öröm volt, mert egyébként azt mondták, hogy Bécs érseke a kommunista országokba nyilván azért látogat, mert maga is kommunista. Néhány évvel később az akkori osztrák kancellár jött el hozzám és azt mondta: most már megértem Önt. eminenciás uram, igaza volt a látogatásokkal. Korábban gyanakodva figyeltük, hogy mit keres Ön „odaát", most már látjuk, hogy a kormánynak és az országnak is tennie kell valamit Kelet-Európáért. — Hogyan latja a jelenlegi keleteurópai folyamatokat? Most mintha az eldöntetlenség állapotát jelképező nagy „X"-et lehetne rajzolni a térképre Varsó és Belgrád, Prága és Bukarest között. Mi a véleménye a kelet-európai országokban zajló izgalmas. feszültségekkel teli változásokról Önnek, aki bár elkötelezett, ám mégis semleges álláspontról követte és követi az eseményeket? — Jelen voltam az ezeréves orosz kereszténység ünnepségein. Azonban már előtte, egy angliai szimpóziumon két szovjet újságíró, egyik a Pravdától, másik az Izvesztyijától, interjút kért tólem, aminek szívesen eleget is tettem. Miután végeztünk, kikapcsolták a készüléküket és feltették a nagy kérdést: mi a véleményem a szovjetunióbeli változásokról. Én naivnak tettettem magam és visszakérdeztem: melyekre gondolnak? S akkor az egyik hosszan és lelkesen magyarázta, hogy otthon ortodox istentiszteletet látott a tvben éjfélkor egy egész órán át, anélkül, hogy egyetlen elmarasztaló kommentár is elhangzott volna. Ez ót teljesen kizökkentette. Az esetet csodának minősítette. Ugyanakkor azt is látni kell. amit egy orosz házaspár mondott nekem. A férj szerint akkora a változás, hogy az már viszszafordíthatatlan. Az asszony ellenben azt fejtegette, hogy már annyiszor becsapták őket, talán most is csak ez történik. — Kanyarodjunk vissza Kelet-Európához, jóllehet, a hagyományos politikai függőség miatt a Szovjetunióról sem ártana beszélni. Lengyelországban és Magyarországon talán valóban visszafordíthutatlunok a fejlemények, de mi lesz ön szerint az NDK-val, Csehszlovákiával, nem is beszélve Romániáról? — Ami Önöknél és Lengyelországban történt, azt nem lehet már visszafordítani. A változások az egész nép szántára olyan mélyreható élményt jelentettek, hogy az emberek a visszarendeződést nem fogadnák már el. A többi országokkal kapcsolatosan az aggodalom és a keresztény remény válaszait lehet csak adni. — Hogyan vélekedik az átalakulásban az egyház szerepéről? Vegyük most csuk Magyarországot. Ön szerint képes lesz a magyar egyházvezetés a demokratizálódási folyamatot támogatni avagy inkább a feudális nosztalgiaszerepét kívánja visszaállítani? — Az idők jeleit nagyon fontos helyesen értelmezni. Én külföldiként szólhatok csak a kérdéshez. Hallottam magyar hangokat arról, hogy az egyház nem akar mást, csak a régi épületeit visszaszerezni és a hagyományos szerepében újra elismeréseket kapni. Én azonban azt remélem, hogy -az egyházban jelen van Magyarországon is egyfajta avantgard erö, ami az emberi jogok, a felebaráti szeretet értelmében, és így a társadalmi felelősség vonatkozásában, támogatni fogja a kormányt az erkölcsi értékek helyreállításában. — Engedjen meg az egyház belső életére vonatkozóan egy kissé kellemetlennek tűnő kérdést. Róma úgy tekint vagy tekintett a „vasfüggöny" mögötti országok egyházára, mint a hűségesekre, szemben a nyugati egyházak kritikus hangvételével. Róma, úgy tűnik, utolsó leghűségesebb bástyáját látta ezekben a helyi egyházakban. A magyar demokratizálódási folyamat azonban a magyar egyházra is hat. A római látogatás és elvárás nyomdokán megvan a veszélye annak. hogy a hagyományos szerep dominál, ami hazánkban a stabilitás szolgálata lesz ugyan, de nem biztos, hogy az előrelépésé. — AII. Vatikáni Zsinaton az egyház lemondott kizárólagos európaiságáról. Világegyház akar lenni, melynek jelszava: „egység a sokféleségben, sokféleség az egységben"; ezt még a pápa is hangoztatja. Az egyháznak inkultúrálódnia kell abba a közegbe, ahol él, akár Afrikáról, akár Latin-Amerikáról vagy Indiáról, akár Kelet-Európáról van szó. Nálunk a szekularizált Nyugat-Európában erősen materialista ember- és világkép uralja a közgondolkodást, amelynek korrektúrája a csalódott kelet-európaiak részéről talán támogatást kaphat. Keletnek azonban ugyanúgy szembe kell majd néznie a hagyományos értékékkel szembeni közönnyel. — Hasonlóan Ausztriához? — Pontosan. A kulcskérdés többek között, hogy a pásztorok helyesen értelmezzék az idők jeleit és képesek legyenek fenntartani az egységet a sokféleségben és a sokféleséget az egységben, amint már említettem. — A legutóbb több lap meglehetősen kritikus interjút közölt Önnel a katolikus egyház belső konfliktusairól. Úgy látja, hogy a lelkiismeret és a stabilitásra törekvő egyházi vezetés közötti konfliktus az egyik legsúlyosabb gond? Ha például Haering professzor a megkérdőjelezhetetlen egyházhűsége mellett mégis megjelentette aggasztó tapasztalatait a Hittani Kongregációval és egyáltalán a római kúriával... Vajon egy hasonlóan hűséges és elkötelezett König bíborost nem kényszeriti-e a mai helyzet arra. hogy újragondolja a hűség tartalmát... — Ilyen értelemben nem. A pápával és a többi püspökkel együtt bízom abban az alapban, amit Krisztus lerakott. A világegyházban a feszültségek éppenhogy természetesek és nem szabad, hogy megijesszenek bennünket. Egészen helytelen lenne egyfajta uniformitást keresni és sürgetni. A legnagyobb feszültséget nem a lelkiismeret és a hivatal között látorn. Inkább arra a nehézségre akartam felhívni a figyelmet, hogy "kétféle tekintélyi struktúrával rendelkezünk: a pápa és a római kúria, a függőleges autoritás és a püspökök világtestülete, a horizontális autoritás, amit a zsinat úgy fejezett ki, hogy a pápa pápa marad, de csak a püspökök testületével együtt. Ez a horizontális vonal nem funkcionál még igazán. Itt vannak a nehézségek, az együttműködés formáit először meg kell még találni. Most csak a függőleges vonal működik, a vízszintes nem. Páter Haering ezt fogalmazta meg, de az egyház iránti hűségét fenntartja. — Bíboros úr, nagyon köszönöm ezt a beszélgetést. máté-tóth andrás J