Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-02 / 180. szám

fiiwo - ' fa'y DÉLMAGYARORSZÁG 79. évfolyam, 180. szám 1989. augusztus 2., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGEDI LAPJA Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 4,30 forint Foszladozó borítékok B

arátom borítékokat rakosgat elém. A kupertók einyüttek, a szélük foszladozik. Nem .szerelmes leveleket küldtek bennük, még csak nem is a hivatal idézte magához az engedelmességre kárhoztatott állampolgárt. A hónap elején ide vándorol a fizetés, hogy azután a kiporciózott pénznek gyorsan hült helye legyen. „Nem is tudom sokszor, hogyan is húzzuk ki a következő fizetésig — morfondírozik a háziasszony. — Az a tizen-egynéhányezer, amit ketten hazahozunk, úgy eltűnik, mintha feneketlen dézsába öntenénk. Itt a lakástörlesztés, a bútorkölcsön, a két gyerek. Soroljam tovább? Egyelőre a szülök még megállnák a sajat lábukon Ha ók lebetegednek, nom is tudom, mi lesz velünk? Es mj még nem is vagyunk szegények..." — teszi hozzá keserűen. Tudós közgazdászok, szociológusok vették nagyító alá az elmúlt években az egyre növekvó szegénységet. Ma már tehetik! De évtizedeken át száműzött fogalom volt a szocialista társadalmakból a nincstelenség Bűnnek számított szóba hozni. Nálunk ilyen nincs, és neim is lesz! — sulykolták belénk a demagógiát. Odaát, a fogyasztói társadalomhaji keressük a koldust. Azután eljöttek azok az évek, amikor könynyebben élhettünk egy kicsit, futotta arra is, hogy szétnézzünk a világban. Hamar felnyílt a szemünk: rájöttünk, hogy a világ másik fele sem csak koldusokból, nincstelenekből áll. Sőt! Idehaza közben egyre jobban romlott a helyzet. A kölcsönök szaporodtak, o nagylelkű hitelajánlatok viszont gyorsan apadlak. Kiderült, a viszonylagos jólét, amit a hatvanas-hetvenes. években megteremtettünk, igencsak ingatag. Hol a tűréshatár? •— kérdezzük ma már egyre többször. Szegénynek lenni Magyarországon tömeges életformává vált az elmúlt években. Hivatalosan is hárommillió nincstelen országa lettünk. Sokan még a létminimumhoz elengedhetetlenül szükségeset sem tudják előteremteni. A kölcsönök árán megvásárolt politikai konszenzus pillanatok alatt felborult. Vajon kit érdekelt a hatvanas évek konszolidált világában a parlamenti demokrácia, a piacgazdaság, a reform? Ne áltassuk magunkat: szinte senkit. A nehezedő életviszonyok hozták magukkal a régivel való elégedetlenséget. Csak epnen arról feledkezünk meg, hogy valódi demokráciához pénz is kell. Rávaló nélkül aligha lehet jó parlamenti döntéseket hozni. Reménytelen lenne a jövőnk? Én ilyet véletlenül se mondanék! De tudomásul kell vennünk, hogy mindennek ára van. A fejlődésnek, u jólétnek is. Egyetlen ország polgárainak sem adták ingyen a kanszolidált eletet. A szegénységgel együtt él a gazdagság is. Aligha lenne ésszerű kifogásolni, hogy nálunk is akadnak, akik felfelé kapaszkodtak az elmúlt években. Sokkal kevésbé szimpatikus viszont az, hogy a hiányhelyzetet kibosználva, éppen azok kapják must a társadalomtól a legtöbbet, akik a legkevesebbet teszik érte. A második gazdasúg, az ellenőrizhetetlen feketejövedelmek, a korrupció azonban eltart még jó ideig. Meg kell tanulnunk együttélni vele, miközben saraboljuk, visszaszorítjuk. Dehogyis kívánom én vissza az elmúlt évtizedek helytelen, egyenlösdi politikáját. Az esélyek egyenlüsegét kell megteremteni, nem pedig egy vélt, hamis elképzelest tovább erősíteni. A látszategyenlőség, a felszínen jónak túnó élet jó obulus volt évtizedeken át egy önmagát es tartalékait végletesen felélt politikai szisztéma fizetőeszközeként Olcsó kenyérrel, árun aluli hússal, filléres sörrel, látszatra konszolidált környezettel meg lehetett vásárolni a társadalmat A régi szisztéma akkor került igazán hajba, amikor a hallgatást a hatalom már nom tudta megfizetni. Egyre inkább a lakosságra hárította át az állam a magunk mögött halott évtizedek hibás gazdaságpolitikájának minden következményét. A veszteséges vállalatok mesterséges életben tartását, az elhibázott nagyberuházások árát. S mivel nincs valódi verseny, a vállalatok egyszerűen továbbhárítják a gáláns „nagybácsi" csökkenő apanázsát a lakosságra. Tovább növelve a szegények amúgy is növekvő táborát. A szegénység állapot, sors lett mára Magyarországon. Olyan perspektívátlan életforma, amelyben esély sincs arra, hogy valaha is a konszolidált társadalom tagjai közé emelkedhessen az állampolgárok jó része Olyan életmód, ahol az emberek mindennapi cselekedeteit, gondolkodásmódját a szüntelen pénzhiány, az állandó nélkülözés motiválja, hogy azután a fizikai állapot előbb-utóbb szellemi sivárságot is hozzon magával. A kör bezárul... P

olitikai handabandázás is szegélyezi megoldási kísérleteinket. A szegénység csapdájából ki kell szabadítani a társadalmat! — kiáltanak egyre hangosabban. Jóléti társadalmat kell teremtenünk! De hogyan? Erre már jóval kevesebb szónok vállalkozik. Mint sok minden más gondot, a szegénységet sem lehet önmagában felszámolni. A tartósan teljesítményképtelen gazdaság, a farizeus elvekre épült társadalom nem teszi lehetővé, hogy jobban, kényelmesebben éljünk. A felemelkedés programját csak valódi, gyors és hathatós társadalmi-gazdasági vá! • tozásokkal tudjuk megvalósítani. Olyan hiteles programmal, ami imögé nemcsak szavakkal, de munkával, átmeneti áldozatvállalással is felsorakozik az egész társadalom. Saját magunk érdekében, mert borítékjaink vészesen foszladoznak .. Halai Gábor Szobor a legszöyedibb szögedinek Tegnap felavatták Bálint Sándor szegedi néprajztudós portrészobrát az alsóvárosi Mátyás téren. Szeged hivatalos vezetése a város egykor kitagadott fiát ezzel a gesztussal fogadta vissza. Az avatáson Csonka István tanácselnök mondott ünnepi beszédet és llia Mihály irodalomtörténesz emlékezett Balint Sandorraí Este a Kármelhegyi Boldogasszonykápolnában tartottak szentmisét a legszögedibb szögedi eimlékére. A kőból faragott mellszobor nem messze áll attól a helytől, ahol Bálint Sándor 85 évvel ezelőtt megszületett, s annak a templomnak kapujától. ahonnan kilenc évvel ezelőtt örök pihenőre indult. Akik ismerték őt, s tudják törékeny életének történetét, átérzik az esemény jelentőségét: megkésve ugyan, de szülöttjének hajtott most fejet egy város. Vannak, persze, akik eddig is levett kalappal jártok-keltek Bálint Sándor életműve és emléke előtt Most ók szolnak: Kalmár Márton, a szobor alkotója: — Néhány évvel ezelőtt kaptam Tamcsi Feritől egy lapot, amiben valahogy így viccelődik: Te. Marci, nem gondolod, hogy állítani kellene már egy szobrot Satya bácsinak is? — Persze, akkoriban ezt nem gondolhattuk komolyan. Most elfogódott tisztelettel birkózom a feladattal. Vigyáznom kell, nehogy a személyes élmenyeim jobban megjelenjenek ezen a portrén, mint a műfajtól elvárható formai, plasztikai értékek. Sanyi bácsi törékenységét, finom derűjét, egyszerűségét kell kőbe vésnem. Ügy érzem, nem baj, ha kicsit talán ünnepélyesre sikerült ez a szobor. Tóth Bela író: — Ha látná Sándor bácsi, hogy ünnepeljük, biztos azt mondaná; „Nem köll ez. gyerökök!" Öt életében sem a sikerek érdekelték. Egyetlen fontos létezett szamara: hogy dolgozhasson. Nem roppant össze, amikor meghurcolták, nyugdíjazták. Nem érdekelte, hogy az íróasztalnak ír, haláláig dolgozott Hogy most szobrot avatunk, ennek csak örülni tudok. S remélem, ezzel nem. intéztük el Bálint Sándor „visszafogadását". Az igazi folytatás az lenne, ha újra kiadnánk a Szegedi Szótárt. ha egy sor fontos írását ósszegyűjthetnénk és közkinccsé tehetnénk végre. Hiszen annyi mindent írt Szegedről, Rókusról, a cincárvárosról, az iparosságról: szakrális kutatásait is alig ismeri az. utókor. Péter László irodalomtörténész: — Elégtétel ez, hogy az az ember, aki annyit tett a szögedi nemzetért. végre méltó helyet kap a város szellemi életének értékei között. Scheiber Sándor még Kalmár Márton, a szobor alkotója: — Néhány évvel ezelőtt kaplam Tem esi Feritől egy lapot, amiben valahogy így viccelődik: „Te. Marci, nem gondolod, ho gy állítani kellene már egy szobrot Satya bácsinak is?" életében megjósolta a tudós néprajzosnak, hogy szobra lesz egyszer varosában. Szerinte a talapzat már régen elkaszült. Báliint Sándor szobrát kutatásai, írásai, mint hatalmas kőkockák tarthatják majd — mondta. Sokan gondolhatják, hogy ez az emlékezés most egy konjunktúra, egy kampány része. Nem hiszem, hogy csupán erről lenne szó. Akik ismerték és szerették Bálint Sándort, azok már kilenc éve készülődnek, hogy egy alkalmas pillanatban emlőket allítsanak neki. Trogmayer Ottó regész: — öt évvel ezelőtt Bíró János, nyugalmazott dékáni hivatalvezető megkeresett, és átadott nekem egy takarékbetétkönyvet. melyben 19 ezer 500 forint volt. A pénzt az egykori tanítóképzős hallgatók gyűjtötték össze, hogy belőle Bálint Sandornak szobrot készíttessenek. Ezt az összeget toldotta meg most a városszépítő egyesület, a megyei tanács és a múzeum. Örülök ennek a szobornak, de azt is meg kell mondjam, úgy látom, kicsit tul sokan akarnak talapzatara fölkapaszkodni. A hetvenes évek közepén, mikor portréfilm készült Sándor bácsiról, én voltam a beszélgetőpartnere. Megkérdeztem tőle: hol vannak a tanítványai? Mire ő azt válaszolta, neki tulajdonképpen a mcstoha körülmények miatt nem volt |Hffii f fjjffcp ÍBA.US'Í V\N&O1|F fc* A rí Hf ~ f Somoirvi Károlvné Mvtttele A tudását, ragaszkodását és hitét örök mosolyba záró mester — és Alsóváros népe — elótt Kónya György furulyán még egyszer eljátszotta a számára felejthetetlen nótakat lehetősége tanítványokat nevelni. Iskolát teremteni. S most mégis úgy tűnik, egyre tobb tanítványa lesz. Es azt is sajnálnam, ha most két évig mindent róla neveznénk el. Jó lenne inkább, ha újra ki tudnánk adni a Szögedi Nemzetet. llia Mihály irodalomtörténész: — Nem Bálint Sándornak, nekünk van szükségünk erre a szoborra. Ne tagadjuk, örülnünk kell neki. A hátramaradottak lelkiismeret-furdalása is benne van ebben a szoborallitásban, de a lehetőség is, hogy az oly sok méltatlan komiszság után a város hivatalos vezetuse végre másként ítéli meg szülöttjének életmüvét, szellemét, mint eddig tette. Itt az utóbbi negyven év alatt rengeteg emlékeznivaló halmozódott föl. nem árt azokat számba venni végxe. Legyen ez a szobor is — törlesztés. Pacsika Emília Hárommillió nincstelen...? Szegénység! Az elmúlt évtizedekben száműzött fogalom volt a magyar társadalomból. Akit anyagi gondok nyomorgattak, akinek nem tett a tisztes megélhetésre, az vessen magára! — vésték be a köztudatba. Nálunk mindenki boldogulhat, aki akar. Ha mégsem? Akkor nem a társadalom, az egyén a hibás! Az elmúlt években lassan-lassan oldódni kezdett a hamis felfogás. A politika is kénytelen volt tudomásul, venni: önhibáján kívül is kerülhet valaki a lét perifériájára. Közben azonban egyre többen süllyedtek le, küszködtek napi megélhetési gondokkal, filléres problémákkal. Az elmúlt tiz évben a fogyasztói árak több mint 220 százalékkal emelkedtek. A fizetések? Hirből se ennyivel. A ma már sokszor szégyenteljesnek tűnő nyugdíjak még ennyivel sem. A fiatalok többsége nem képes önálló otthont ter '.mteni magának, mert anyagi képtelenség. Az idősek nagy részének nem telik húsra, gyümölcsre Tavaly a társadalom húsz százaléka — csaknem kétmillió állampolgár — élt a tarsadalmi minimum egyébként is nagyon alacsonyan meghúzott határa alatt. Közel egymillióan még a létminimumot sem érték el. A társadalom 1989-ben elérkezett oda, hogy tagjainak „biztosítani tudja" az 1973-as életszinvonalat. Azaz az éhenhalásnál többet, a tisztességes megélhetésnél kevesebbet!A működésképtelenné vált hazai gazdaság átalakítása áldozatokkal jár. Csak nehogy úgy járjunk, hogy végül a műtét sikerül, de a beteg addigra belehal... Az egykori kétmillió koldus országából mara hárommillió nincstelen országává váltunk volna? Erre keres választ mai összeállításunk. Munkatársaink — Kovács András, Nagy László, Rafai Gábor, Szabó Magdolna és Tóth Szeles István — lapunk 3. oldalan rajzol szomorú térképet a mind jobban fenyegető veszélyről, a szegénységről Csütörtökön Választási nagygyűlések Holnap, csütörtökön délután 6 órakor a szegedi 1es számú országgyűlési választókerület mindhárom képviselőjelöltje választási nagygyűlésen vesz részt. Az MSZMP Szeged Városi Bizottságának elnöksége a Széchenyi (Tiszaparti) gimnáziumban rendez nagygyűlést Miklós Karoly képviselőjelölt számára, amelyen a jelöltön kívül fölszólal Vastagh Pál, a part képviseletében és a jelöltet támogató szervezetek képviselői. (A nagygyűlés előtt 5 órától fellépnek a Szegedi Nemzeti Színház művészei és a Molnár Dixieland együttes. A műsort Mán János vezeti.) Dobozy Levente, a HNF jelöltje Algyön, a tanácsházán rendezendő nagygyűlésen találkozik a választókkal. Raffay Ernő, az MDF képviselőjelöltje a felsővárosi (lila) általános iskolában vesz részt nagygyűlésen.