Délmagyarország, 1989. augusztus (79. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-22 / 197. szám
2 1989. augusztus 22., kedd Megnyílt az MSZMP nyári egyeteme Tatán Felkészülés a versenyhelyzetre Nyers Rezsőnek, a párt elnökének Reformok útján — az MSZMP a szocializmusért címmel megtartott vitaindító előadásával kezdődött meg hétfőn este Tatán az MSZMP nyári egyeteme. Amint Andics Jenő, az MSZMP KB osztályvezetője, a tábor vezetője bevezetőjében hangsúlyozta: Az MSZMP gyakorlatában szokatlan rendezvényforma meghonosítását az a felismerés tette szükségessé, hogy a pártnak is fel kell készülnie a politikai versenyhelyzetre, a radikális változtatásokra. Nyers Rezső — előadásának címére utalva — a párt politikai útjáról szólt, elsősorban az 1988-as májusi pártértekezlet eredményeit vizsgálva. A pártértekezlet társadalmi fordulatot eredményezett az országban, amely a politikai intézményrendszer változásában nyilvánul meg, s elindult a gazdasági reformfolyamat kiszélesedett, új szakasza. Leszögezte: a társadalmi fordulat nem politikai program alapján kezdődött, s a folyamat mélyebbre hatolt mint amire a pártvezetés készült: nemcsak a '80-as évek feszültségeinek megoldására irányult, hanem történelmi jelentőségű változás pályájára vezette a magyar politikát. Az MSZMP előző Közjxmti Bizottsága felismerte, hogy a politikai rendszert meg kell reformálni, s vezérelve lett, hogy pluralizálni kell a társadalmat. Már akkor látható volt azonban, hogy e folyamat nem állhat meg az egypártrendszer keretén belül, az áramlatok különbözőségére épülő pluralizmusnál. A pártértekezlet után a pártmozgalomban cs a társadalomban is felszínre kerültek a mélyebb, a történelmi fejlődés sorári felgyülemlett ellentmondások, problémák, s amelyek miatt a pártértekezlet határozatait hamarosan meg kellett haladni. Ide tartozott a múlt értékelése is. 1948-ban helyes volt a politikai fordulat a népi demníkratikusi irányba, s a szocializmus felé fordulás is igazolható. Azonban azt a szocializmusmodellt, amelyet 1949től gyorsított tempóban, nemzetközi sugallmazásra. önálló és egyben a szov.iet viszonyokra épülő egységes állami, gazdasági ós társadalmi rendszerként akartak kialakítani, tévútnak kell tekinteni. Ez a mai MSZMP politikai filozófiájának, elméletének és gyakorlatának egyik legfontosabb kérdése. Ebből következően ugyanis, ha hibás volt a modellváltás 1049-től. akkor más megvilágításba kerülnek az '56-os események. Nyers Rezső ezután azt a kérdést vizsgálta: milyen párt legyen az MSZMP. Kijelentette: elsősorban azt kell tudni, hogy milyen ne legyen. A pártvezetés azt a véleményt alakította ki. hotcv n» leeven zárt ideológiában élő. zárt, szép új világot, megvalósítani akaró politikai mozgalom. A magyarországi szocializmus eddigi történelmének tanulságai alapján a mindennapokban elő. de a társadalmat hosszú távon mégis megváltoztatni alkaró, reális szocialista párt igyekezzen lenni. Az MSZMP legyen a reformok pártja, olyan, amelyik a társadalmi folyamatosságot ós a reformokat egymással kombinálja, mindig a legaktuálisabbat veszi elő, s emellett a történelmi célokért is küzd. A gazdasági reformról szólva, annak kibontakozását a választások utáni időre jelölte meg. Addig is azonban számos olyan lépést meg kell tenni, amellyel az MSZMP elősegíti a leendő kormány munkáiát. A vitaindítót a késő esti órákba nyúló konzultáció követte. Walesa aggodalmának alapja: a LEMP KB határozata © Varsó, (MTI) LEMP korábbi két szövetséLech Walesa a Szolidaritás gesét, a parasztpártot és a elnöke a PAP lengyel hír- demokratákat, valamint arra ügynökséghez hétfőn eljutta- utal, hogy a párt a hatalomtott közleményében fenyege- ból való esetleges kiszorulása tésnek és zsarolásnak értei- esetén a kerekasztalnál szümezi a LEMP KB szombati ülésén elfogadott állásfoglalást, és arra szólítja fel a pártot, hogy ne erre építse letett paktum felrúgóira hárít minden felelősséget a további fejleményekért. A KB-határozatban a taktikáját, hanem egy olyan LEMP nemcsak a kialakult reformprogramra, amely a feszült politikai helyzet és a gazdaságot és a politikai éle- nehéz gazdasági szituáció tet is átfogja, és így az egész miatt ad hangot mély aggotársadalom támogatására dalmának, de úgy értékeli, számíthat. hogy a lengyel állam stabiliWalesa nyilatkozata az első tása is megingott, veszély fehivatalos reagálás a KB nyegeti az ország gazdasági szombati állásfoglalására, és katonai szövetségesi hoamely árulással vádolja a vatartozását is. „Virággal jöttünk, nem harckocsival" 41 Prága (MTI) te. A magyar ellenzéki fiaA rendkívüli rendőri ké- talok üdvözlő nyilatkozatot szültség ellenére több ezer olvastak fel. A hatóságok ember tüntetett hétfőn Prá- távozásra szólították fel a tógában az öt VSZ-tagállam meget, de az ennek nem tett 1968-as csehszlovákiai be- eleget és többször is eléneavatkozásánák XXI. évfor- kelte a csehszlovák himdulóján. A közel másfél óráig nuszt. A demonstrációt vétartó demonstrációt a ro- gül a rohamrendőrség oszhamrendőrség oszlatta fel, latta fel, lezárva a teret és több fiatalt őrizetbe vettek, az abba torkolló utcákat. A prágai Vencel téri tűn- Több fiatalt őrizetbe vettek, tetés délután öt órákor kez- A tüntetés idején a Vencel dődött. A közel kétezer fia- téren igen sok volt a külföltal először tapsolni kezdett, di turista, ezzel is magyamajd magyar ellenzéki fia- rázható, hogy a januári detalok, a Fidesz tagjai transz- monstrációktól eltérően a parenst bontottak ki: ,yMi vi- rohamrendőrség alig aikalrággal jöttünk, nem harc- mázott kényszerítő intézkekocsival!" felirattal. A jelen- dést. lévő rendőrök széttépték i transzparenst, mire tüntető megnyilvánulások következtek. A tömeg, amelyben jelen voltak magyar és lengyel ellenzéki fiatalok is, ütemesen tapsolt, „Szabadságot, szabadságot!" jelszót kiáltozott kórusban, Alexander Dubceket, Václav Ha veit, a Charta "77-et, Magyarországot és Lengyelországot éltetA könnygázpermet a határsértő titkos fegyvere A hét végén mintegy ezer épségét veszélyeztetve menNDK-beli állampolgár lépte nek át Ausztriába, át engedély nélkül a ma- Szőke István szólt arról gyar—osztrák államhatárt is, hogy az idén elfogott 7 közölte az MTI munkatár- ezer NDK-beli állampolgár sának érdeklődésére a BM közül ezren különböző seHatárőrség országos pa- gítséget kaptak. Akadnak; rancsnokságának illetékese, magyar embercsempészek Szőke István százados el- is, főként a határ közelében mondta, hogy legtöbben a lakó helybeliek, akik az Sopron mellett rendezett otthagyott autóért cserébe, páneurópai pikniket hasz- segítenek átjutni a határon, nálták fel a szökésre, de a Szőke István emlékeztemagyar—osztrák határsza- tett arra, hogy 1985-ben — kasz más részein is sokan jóval szigorúbb körülmémenekültek Ausztriába, nyek között — összesen ezer Hozzátette, hogy a határ- határsértőt fogtak el, míg örök szombaton és vasárnap az idén már 15 ezret, s ez a mintegy 800 NDK-beli ál- szám az év végére várhatólampolgárt elfogtak, de kö- an meghaladja a 20 ezret, zülük bizonyára sokan is- Mint mondta, a határőrség írét próbálkoztak, s akkor nagyon örülne annak, ha az talán már sikerrel. Rámu- NSZK és az NDK úgy rentatott: a szóbeli figyelmez- dezné a problémát, hogy tetósen kívül jelenleg más minél előbb helyreállhassakövetkezménye nincs az nak a normális határviszoilyen cselekedetnek, s mivel nyok. Mint mondta, valamiennek nincs visszatartó ha- lyen jogi következménye tása, az NDK-beli állam- mindenütt van az ilyen csepolgárok egyre magabizto- lekedetnek. Jugoszláviában sabbak, s időnként az ag- például két hét elzárás, az resszivitástói sem riadnak NSZK-ban pedig pénzbünvissza. A hét végén azs tetés, vagy kiutasítás jár az egyik határsértő könnygáz- engedély nélküli határátlépermetet használt a járőr- pés kísérletéért. Nálunk a rel szemben, s dulakodást Btk. ezzel kapcsolatos paprovokált. Előállították, de ragrafusait jelenleg az NDKaz ügyész nem járult hozzá, beliekkel szemben nem alhogy ellene eljárást kezde- kalmazzák, s addig, amíg ményezzenek. s végül sza- az új szabályozás elkészül, badon engedték. Többen lo elképzelhető, hogy a normápott magvar rendszámot sze- lis határ menti viszonyok relnek fel autójukra. s így kialakítása érdekében a haközelítik meg a hatarátke- tárőrség saját lehetőségeivel .., — a járőrszolgálat megerőlohelyet. Amikor az utleve- sítésével _ igyekszik hatélet kérik tőlük, hirtelen gázt konyábbá tenni a határőriadnak, s az ott levők testi zetet. ( Rádiótelex KOLOSTORÜGY Varsóba érkezett vasárnap Zevulon Hammer izraeli vallási miniszter: személyében 22 év óta most először látogatott izraeli miniszter a kelet-európai országba. Hammer tárgyalásainak középpontjában várhatóan az auschwitzi karmelita apácakolostor ügye áll majd. FÜRTÖS RAKÉTÁK Az afgán fővárosban hétfőn filmvetítésen mutatták be a külföldi sajtó képviselőinek a kormányellenes erők által használt újfajta „fürtös" rakétákat. A kétlépcsős, negyven-hatvan kilométeres hatótávolságú rakéták töltete a levegőben robban szét harminchat kis robbanószerkezetre. Egyik fajtájuk becsapódáskor, a többi csak érintésre robban: így aknaként működik gyalogsági erők ellen. FENYEGETŐZÉS Egy Irán-barát libanoni síita szervezet vasárnap a fogságában levő két amerikai túsz megölésével fenyegetőzött, ha Franciaország bármiféle katonai akciót hajtana végre Libanonban. TÍZMILLIÁRD, DOLLÁRBAN Lengyelország három év leforgása alatt tízmilliárd dollár segélyre számít a Nyugattól — jelentette ki vasárnap a Szolidaritás szóvivője, Janusz Onyszkiewicz az ABC amerikai tévétársaságnak adott interjúban. Javul a könyvpiac helyzete Kilencmillió kiadvány, 65 ezer ellenőr tóságok az elmúlt négy hét_ . .. ben országszerte csaknem a^K.Liü hárommillió „egészségtelennek" bélyegzett könyvet, illetve folyóiratot koboztak el, és további kilencmillió illegális kiadványt vontak ki ..„ . . . a forgalomból. A kampány magatartását" a partmunka őreiében 65 ezer ellenőr 26 Peking (APA) főtitkára hétfői televíziós beszédében felszólította az alapszervezetek vezetőit, hogy ellenőrizzék valamennyi párttag „ideológiai „minőségét", figyelembe véve a legutóbbi véres események idején tanúsított viselkedésüket is. Bár a „lázadás" során a legtöbb párttartomány negyvenezer könyvesboltjában kutatott „pornográf, vagy reakciós, liberális, babonás, feudális vagy erőszakos" olvasnivatag példás magatartast ta- • után Az ellenőrzés> nusitott a torténetek je- amcl k €redményeképpen lentoseget nem szabad le- kakat„ bíróság von m;ljd kicsinyelni - mondotta a Jelelősségre) tidöntö mérték. főtitkár. ben megjavította a könyvA pekingi rádió közben piac helyzetét" — mondotta arról számolt be, hogy a ha- a rádió. Fidesz-tag a Vencel téren © Prága, (AP) Györgyöt, a Fidesz tagját. A csehszlovák hírügynökség Az AP amerikai hírügynökség csehszlovák ellenzéki nem jelentette az esetet és a forrásokra hivatkozó jelen- prágai magyar nagykövetség tése szerint a csehszlovák ha- sem kapott értesítést a csehtóságok hétfőn a prágai Ven- szlovák hatóságoktól magyar cel téren rendezett tüntetés állampolgár őrizetbe vételésorán letartóztatták Kerényi ről. Egyiittérző zsinati levelek A Magyarországi Refor- lási jogok egyidejű érvényemátus Egyház Zsinatának el- sülése nélkül. nöksége a közelmúltban leA Magyarországi ReforZsmatának levélvelet küldött a Romániai Re- .. -.„,„. formátus Egyház Zsinatának S^g^gyLcsak elnoksegehez, s ebben kife- ben % László jezi egyutterzeset a nehéz ^^ illetékes nagyváhelyzetben elo es szo galo püs£ikhüz Tókés tásztestveregyhazzal. A leve lelkész ügyéhangoztatja, hogy a magyar kifejezte a kocreformatusok nem kivarrnák & vaMÓ romaniai hittarsaik belső sorsának alakulásáugyeibe beavatkoznx Ugyan- vaJ latos aggodalmát akkor ramutat. a román es a Kcrte £ ,nagyvárabdl püspomagyar nep bekeje es ba- szükséges, vegye vératsaga nem kepzelheto el ' * ' ' , . az igazság, a nemzetiségi, a delmebe es oltalmába Tokes kisebbségi, az emberi és val- Lászlót. Vadászgépén jön a kis herceg A thaiföldi trónörökös, Vadzsiralongkorn herceg hétfőn hivatalos látogatásra indult Jugoszláviába, Magyarországra és -Ausztriába — közölte a bangkoki külügyminisztérium szóvivője. Körútjának elsó állomásán, Belgrádban találkozni fog Janez Drnovsek jugoszláv elnökkel. Négynapos látogatása során katonai berendezéseiket gyártó cégeket is felkeres. A szóvivő bejelentése szerint a herceg augusztus 28. és 31. között hazánkban tartózkodik majd. Találkozik az Elnöki Tanács Elnökével, Stnaub F. Brúnóval, és megtekinti Magyarország legnagyobb légierőbázisát; Ausztriában a vendéget Kürt Waldheim elnök fogadja. Thaiföld alkotmányos uralkodójának a fia, a harminchét éves herceg — aki egyébiránt vadászgéppilóta — szeptember 4-én fejezi be ausztnai látogatását és indul vissza hazájába. A Moszkva (MTI) helyzetével magyarázható. Az utóbbi öt évben több Előfordul, hogy a bünszövetmint másfél ezer szovjet és kezelek lefizetik a hivatalos külföldi állampolgárt tar- szervek alkalmazottait is. A tóztattak le a Szovjetunió- szovjet bandák már felvetban csempészés és valuta- kapcsolatot külföldi büntettek miatt. Szovjet es 1 külföldi valutát, drágaköve- bűnözőcsoportokkal is, kukét és nemesfémeket, ipari ionosén azokkal, amelyek vatermókeket. művészi és kul- jutaüüetekkel és csempéturális értéktárait ko- foglalkoznak, bozbak el toluk tobb millió ° rubel értékben. Az ország területén több mint tizenkét tonna Nyugat-Európába tartó kábítószer-szállítmányt foglaltak le. Számos kísértet történt fegyverek, lőszerek, robbanó- és mérgezőanyagok beszállítására a Szovjetunióba — állapította meg hétfői ülésén nz Állambiztonsági Bizottság kollégiuma. Az ülésen elhangzott, hogy a valutabüntettek számának állandó emelkedése az ország gazdasági és szociális TETŐSZIGETELÉS, LAPOSTETŐK JAVÍTÁSA ÉS KARBANTARTÁSA. CSERÉPTETŐK ÁTRAKÁSA. BÁDOGOSMUNKÁK VÉGZÉSE. Azonnali kezdéssel is! Telefon: 29-678. A Szegedi Szűcs- és . Szabóipari Kisszövetkezet felajánlja megvételre, illetve bérleményben az alábbi IKV-rendeltetésű részlegeit: Szeged, Szent L. u. 7. 252 m2 Szeged, Szent Miklós u. 6/B 51 m2 Szeged, Zárda u. 13. 41 m2 Szeged, Hunyadi J. sgt. 40. 35 m2 Engedményes vásár HÁLÓZSÁKOK 1010 Ft helyett 790 Ft-ért. NAPSZEMÜVEGEK 200 Ft helyett 150 Ft-ért, BŐRÖNDÖK 20% engedménnyel. SPORTNADRÁGOK. SPORTCIPÓK, PÓLÓK. PAPUCSOK. INGEK, PIZSAMÁK 20—30—40%-kal olcsóbban, amíg a készlet tart. Gazdag áruválasztékkal várják kedves vásárlóikat földszinti osztályaink. * * * Házhoz szállítás, hitelügyintézés, valutavétel, színes filmek előhívása, másolása, nagyítása, fénymásolás. SZEGED NAGYÁRUHÁZ