Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-21 / 170. szám

1989. július 20., csütörtök 21 DM-EXKLUZlV Tétova kapkodás? Az építészszövetség elnöke a világkiállításról Noha erre semmiféle „külső" késztetést nem tapasztaltunk, lapunkban már többször meditáltunk az 1995re tervezett Budapest—Bécs világkiállításról. Legutóbb, a kormánybiztos szegedi „kortesbeszédéből" arról értesültünk, hogy ugyan sem a magyar Parlament, sem a világkiállítások nemzetközi irodája (BIE) nem mondta ki még a végső szót, gyakorlatilag kényszerpályán van az ügy. S mivel az esetleges tisztes visszakozásnak immár vajmi kevés a valószínűsége — noha a Parlament dönthet még így —, a BIE december 14-ei határozatáig előttünk lévő öt hónapban nyilvánvalóan fel kell gyorsítani az előkészítő munkát. Ennek egy része — az infrastrukturális és a kifejezetten idegenforgalmi célokat szolgáló beruházásokon kívül — magának a világkiállításnak, mint „akciótérnek" meghatározása. Legalábbis az eseményekből arra lehetett következtetni, hogy az a fontos. Ám mint a Magyar Építőművészek Szövetségének a miniszterelnökhöz a közelmúltban eljuttatott, s mindeddig nem publikált leveléből kiderül, épp a helykiválasztásban érdekeltek, a városrendező építészek véleménye szerint sürgetőbb az Expo tartalmi megfogalmazása, koncepciójának kidolgozása. Válasz ugyan e levélre a címzettől nem érkezett, halvány jelei mégis mutatkoznak annak, hogy az építésztársadalom — mely végül is lényeges szerephez jut majd magának a kiállításnak a létrehozásában — meghallgattatik. E jelekről kérdeztem először Borvendég Bélát, a szövetség elnökét. — Még soha nem hallottam eddig a kormánybiztostól, hogy a világkiállításon nekünk a kultúránkat kell bemutatnunk. Meg azt, hogy ez az ország mivel járult hozzá a világkultúrához. S az elmúlt hétfőn itt, Szegeden mintha a mi levelünk idevonatkozó passzusait idézte volna. Meglepett azzal a bejelentéssel is, hogy Glatz Ferenc vezetésével valamiféle bizottmány is alakult a kulturális „csomagterv" kidolgozására. A harmadik, szembetűnő jel az, hogy egyre inkább a dél-budai, Csepel-szigeti, a Dunához szervcsen kapcsolódó területet hallom emlegetni. S tudnia kell: a szövetség már korábban, de a Németh Miklósnak írt levelében is tiltakozott az ellen, hogy három-négy helyszínre írják ki az építészeti tervpályázatot. (Emlékeztetőül: mar á nemzeti színházi pályázat ilyetén kiírása is szerencsétlen megoldás, kudarc volt.) Tatszik, nem tetszik, a helyszínt, az egyetlen helyszínt meg kell jelölni! Csak így biztosítható a pályázók esélyegyenlősége, azonos informáltA MESZ levele Németh Miklóshoz (részlet) az értékek szinte egy tekintettel befoghatok a páratlan dunai panoráma tablójában és eredetiségük bizonyságául ott látható rajtuk 1100 áldó-verő esztendő történetének pecsétje... Amikor a magyar építészek a közös világkiállítás ügye mellé álltak ... olyan kiállítás lebegett a szemük előtt, amelynek terhei nem a lakosság vállát nyomják, de amelyet mindenki a maga ügyének és sikerének tudhat és hihet. Olyan kiállításra mondtak igent, amely része lehet a nem halogatható szellemi újjáépítésnek és javítjá' á szegénységből való kilábalás esélyeit... A folydogáló előkészítés jelenlegi formájában és felállásában ilyen világkiállításra nem tud garanciát nyújtani. Átfogó, a gondolatot a maga politikai jelentősége és lehetősége szerint megragadni képes koncepció nélkül pedig — bármi van is terven — a jövőbe vezető híd a megvalósítás során vízlépcsővé torzulhat..." sági szintje. A döntést, hogy hol legyen á világkiállítás, már csak azért sem lehet, mondjuk, egy vidéken élő építészre bízni, mert a helykijelölésnek komoly gazdasági következményei vannak, hogy a seregnyiből most csak a telkek tulajdönviszonyaira utaljak. Ebből következik: az egyedüliként megadott helyszínen belül vannak a tervpályázati témák! Ilyén a terület beísó struktúrája, megközelítése, attraktív megjelenése, a világkiállítás eszméjét szimbolizáló tárgy vagy építmény. S ha mindezeken túl vagyunk, akkor következhetnek az építészeti ötletpályázatok, hogy milyenek legyenek a pavilonok, az akcióterek, hogy miképp tágítható a' kiállítási helyszín a Duna két partján már meglévő adottságokkal, a Margit-szigettel, Aquincummal, a Várral, a Citadellával, a szállodasorral. A szövetség csakis ezzel a szisztémával ért egyet, s elhatárolja magát attól a még mindig élő gondolattól, hogy egyébként bárki javasolhat más, Újabb területeket is az Expo lehetséges hélyszínéül. — Gondolom, azért is vélekednek igy, mert az idö sürget... —- A szövetséget és tagjait nyugtalanítja a mostani kapkodó tétovaság, mely legrosszabb esetben oda vezethet, hogy — függetlenül a BIEdöntésétől — kifutunk az időből és már nem tudjuk megcsinálni. Ugyanis a városrendezési tervpályázatot meg kell előznie az alapos, területfeltáró munkának, tervezési programot kell csinálni — magyarán jó kérdéseket tenni fel a városrendezőknek, hogy azokra csak jó' válaszokat adhassanak. Az időzavart azért is el kellene kerülni, hogy ne szúküljön a pályázat hazai résztvevőinek köre, (Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy kényszerű feltételek között lesznek olyanok, akik egyszerűen nem tudják fölvállalni, hogy pályázzanak.) — Lehet, hogy akkor nemzetközi versenyt kell hirdetni? — Erre mai, ismert anyagi helyzetünkben csekély esélyt látok. Viszont van egy megállapodásunk az osztrákokkal, . hogy kölcsönösen részt vehetünk egymás pályázatain. Az is e kormányzati elképzelés része, hogy indulhatnak a pályázaton a külföldön élő magyar származású építészek is. Mégmondom őszintén, ez technikai nehézségeket okozhat, mert kinek és mivel kell igazolnia származását, magyarságát? (A Nemzeti esetében ezt úgy hidaltuk át, hogy a részvételt fogadtuk el igazolásként.) — Végezetül: mi a szövetség álláspontja a kérdésben, hogy kell-e nekünk most ez a világkiállítás? — Mivel olyan történelmi pillanat következett be, amikor a magyar önérdek és talán nem is csak az európai, hanem a világérdekek éppen szinkronban vannák, úgy gondoljuk, meg kell az Expót csinálni. Feltéve, hogy gazdaságilag megéri, a magyar társadalomnak szüksége vplna- a sikerélményre. De akkor ennek tudatában előbb a koncepciót kell kidolgozni, beleépítve a nemzet szellemi újjáépítésének folyamatába. P»lfy Katalin Rockopera Nanv Liiszló felvétele Kaszás Attila és Nagy Anikó A Rock Színház elmúlt évi produkciója, A bestia című rockopera az idén „visszajött" a szabadéri műsorba, három előadásra. Tegnap este tartották meg az elsőt, ma, illetve szombaton nézhetik még meg A bestiát a műfaj kedvelői. Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza alkotásának sztorija Báthory Erzsébet véres legendáján alapul, Sík Ferenc állította a dómszínpadra. A szereplők — egy kivétellel — ugyanazok, mint tavaly, a kettős főszerepet, a csejthei várúrnőt és a Zsorka nevű csepűrágót a színház sztárja, Nagy Anikó énekli-játssza. Korábbi híradásunkkal ellentétben Gebora György vezényelt tegnap, s a további előadások karmestere is ő, mert Makiári Lászlónak — mint megtudtuk a szabadtéri művészeti titkárától — más elfoglaltsága van. Holnap kezdődik a néptáncfesztivál A nemzetközi néptáncfesztivált idén is megrendezi a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa. Nyolc együttes érkezik ez alkalomból Szegedre. BulHelyzetelemzés — a nyilvánosság ürügyén Besenyi Sándor egyetemi adjunktus, a TIT múvelődéselméleti nyári egyetemének titkára nyitotta meg az idei, 18. előadás-sorozatot tegnap az SZBK-ban. A meglehetősen kisszámú hallgatósúgnak ezután Barabás János, az MSZMP KB titkára tartott előadást Nyilvánosság és a demokratizálás címmel. A funkcióját viszonylag rövid idö óta betöltő, társadalompolitikával foglalkozó párttitkár elméleti igénnyel elemezte a nyilvánosság fogalmát és funkcióit, megindokolva a tételt: a politikai nyilvánosság a társadalmi demokrácia színtere és feltétele. A nyilvánosság politikai-történeti szerkezetváltozásairól szólva az előadó három korszakot különített el legújabbkori történetünkben — a téma szempontjából: 1. a monopolisztikus hatalomgyakorlás korszakát 1948-tól 1956-ig datálta; 2. a hegemonisztikus, önkorlátozó hatalomgyakorlás időszakút 1957 és 1988 közé tette; 3. az átmenet a plurális hatalmi rendszerbe — véleménye szerint — az 1989. februári MSZMP KB-ülés óta tart. Rövid, ám aktualitása okán is érdekes volt Barabás János elemzése az előbbi korszakolás szerinti második szakaszról, amit immár Kádár-korszaknak nevezünk. Azt fejtegette, hogy a hatalomgyakorlás módosulásai következtében egyBarabás János előadása a nyári egyetemen fájta rejtett pluralizmus működött ebben a korszakban, amely sajátos kompromiszszumokhoz vezetett. Viszonylagos autorjómiák alakultak, a magánélet, a magánfogyasztás depolitizálódhatott. (Az előadó szerint ezekre a „kis szabadságokra" emlékezett drámai erővel a társadalom Kádár János temetésekor.) Kiépültek a korlátozott nyilvánosság intézményei — és a tqbuk rendszere. Am a korszak utolsó éveiben a kompromisszumokat aláásta a gazdaság , teljesítöképtelensége. • Mára addig jutottu,nk, hogy tudjuk, a poszt-, vagy neosztalinista társadalomépítési és -szervezési modell működésképtelen és reformálhatatlan, ám az említett kompromisszumos értékek valóságosak, mai megkérdőjelezésük méltatlan, jelentette ki az előadó. A pluralista- demokráciába való áttérés szakaszát jellemezve néhány illúziótól óvott Barabás János: a hatalomgyakorlás társadalmi ellenőrzése önmagában nem ment meg a korrupciótól; a pártállam szétválasztásának eufórikus élménye közepette hajlunk megfeledkezni ártól, hogy a pluralizmus viszónyai között igenis a politikai erőviszonyok határozzák meg, ki' tölti be a közhatalmi funkciókat. Akik tehát lelkendeztek azon, hogy a miniszterelnök maga állíthatja össze a kormányát, tudniok kell: a választások után ez nem fordulhat. elő; ugyancsak nem ismerik a pluralizmust azok, akik csodálkozásukat fejezik ki: miért vállált pártelnökségi funkciót a miniszterelnök. A' többpártrendszer közeljövőjéről szólva azt a véletnényét fejezte ki, miszerint a differenciálódás megerősödik; sok kis párt versengésének, acsarkodásának csatatere lesz a politikai élet, A művelődóselméleti nyári egyetemen tegnaptól a tömegkommunikációnak a művelődésben elfoglalt szerepéről szólnak a meghívott előadók, akik — a jóslathoz nem kell tehetség — valószínűleg többet fognak a kommunikálás szakmai (újságírói) szempontjairól beszélni, -mint a nagy magyar művelődési folyamatról — bölcsőtől a koporsóig. Ez azért Valószínű, mert ma Magyarországon a legfontosabb cselekedetek egyike az újságírás-olvasás, a tévé előtti és a rádió melletti informálódás. Követendő, hogy az újHiányzók ságírókat népszerű-tudományos fórumokon is meghallgassák, mert ők ma a nemzet hírvivői, s Ha jól dolgoznak, kiérdemlik az „politikacsináló" jelzőt is. 44 éve nem voltunk hasonlóan fontos poszton. Ehhez képest a nyári egyetem program iából — előadói közül — hiányoznak az írott sajtó képviselői. Indok is hangzott erre: „áttekinthetetlen a magyar sajtó". Jó, beleegyezem, az írott sajtó legyen áttekinthetetlen. De azt azért tudni és látni illik, hogy a Magvar Nemzet, a Magyar Hírlap és a HVG jó lap. Ebből pedig — számomra — nevek következnek: Mélykúti Attila, Zelei Miklós, Gazsó L. Ferenc, Franka Tibor, Bánki András, Babus Endre, Bossányi Katalin. S mert Szegeden élünk: Tanács István, vagy Halász Miklós. Hiányoznak. Persze nem kötelező őket meghívni, de akkor a nyári egyetem címe ez legyen: művelődés és elektronikus sajtó. D. I. s az integrálódás elemei csak hosszabb idő múlva jelennek meg. Nemzeti radikális-demokrata, valamint polgári liberális-radikális integrációt gondol el, továbbá a megújult MSZMP és a szociáldemokrácia integrációját és kereszténydemokráciát lát kialakulóban. Egyébként a fiatal (20—30 éves) korosztályok kivételével a leendő magyar pártok tagjai jelenleg ott vannak az MSZMP tagjai között — mondta Barabás János. A szókimondó pártvezető helyzetelemzésének ugyancsak figyelemre méltó részlete volt az a kijelentés, miszerint tulajdonreform nélkül a politika társadalmasítása: fából vaskarika. Nézete szerint a hatalmi vákuum veszélye sokkal fenyegetőbb a gazdaságban, mint a politikában — ha a jelenlegi tulajdonviszonyok nem változnak; pillanatnyilag tehát a tulajdonreformot Ítéli a legsürgetőbbnek. Ugyanakkor személyes dilemmája is: a gazdaság „rendbehozása" a történelmi tapasztalatok szerint mindig konzervatív gazdaságfilozófiával rendelkező erőknek sikerült; a baloldali, szocialista értékek iránt elkötelezett párt, amilyennek a megújuló MSZMP-t szeretné látni, s amelynek továbbra is kormánypárti felelősséget kell vállalnia — hogyan tegye zárójelbe szociális lelkiismeretét? E. S. gária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK és a Szovjetunió szakszervezeti és egyesületi táncegyüttesei mellett két nyugati országból, az USA-ból és az NSZK-ból várnak vendégeket a rendezők. A hazaiak közül a miskolci Szinvavölgyi Vasas és a három szegedi, a Délép Napsugár, a Bálint Sándor és a Szeged együttes szerepel a fesztiválon. A holnap délután 5 órakor kezdődő Dugonics téri nyitótáncban, valamint a szombaton és vasárnap az újszegedi szabadtéri színpadon este fél 9 órakor kezdődő bemutatón csak a nyugati és a magyar együttesek vesznek részt. A fesztivál szűkös költségvetése miatt a szocialista c»rszágok képviselői csak hétfőn érkeznek, ök délutánonként, amellett hogy tájelőadásokon mutatkoznak be a vidéki közönségnek, fellépnek a múzeum előtt, a Dugonics téren és az Aradi vértanúk terén bemutatott tértáncokban. A járókelőket szórakoztató bemutatók kedden délután 2 órakor, csütörtökön 4 órakor, pénteken és szombaton 6 órakor kezdődnek. Újszegeden a Vigadóban holnap este 10 órától és hétfőn este 9 órától táncház lesz, ahova minden táncolni kívánó szegedi lakost és ide látogató turistát várnak a szervezők. A fesztivál a gálaműsorral, Rossa—Nóvák—Polner Jövendőmondó című kompozíciójával zárul. Ezt két előadásban láthatják az érdeklődők a Dóm téren 28-án, pénteken és 29-én, szombaton este fél 9 órai kezdettel