Délmagyarország, 1989. július (79. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-21 / 170. szám
6 1989. július 13., csütörtök 99 Vidia—DM 12 99 MOB-közgyűlés, választásokkal SPORT §l^l^mmmmmmmmmmmmm^mmmm^mmmmmmmmmmmmmmmmmmml Lovagrend Gyulai Istvánnak Nagy elismerésben részesült Gyulai István, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai {Szövetség (IAAF) Tanácsának tagja, az AIPS fótitkára, a népszerű tévériporter. Csütörtökön a budapesti olasz követségen Joseph Nitti nagykövet átadta az „Olasz Köztársaság Lovagrendje" kitüntetést a nemzetközi atlétikai életben kifejtett sokéves eredményes munkájáért. Az átadás után a nagykövet hösszasan beszélgetett a magyar sportvezetó-sportújságíróval, több, az atlétikát érintő kérdésről is. — Nemrég levelet kaptam az olasz követségtől, s ebben felkértek, hogy július 20-án keressem fel őket — mondta Gyulai István. Nagy örömmel tölt el ez az elismerés, amely az atlétikában kifejtett munkámnak szól, de természetesen nem tagadhatom le, hogy mint sportújságíró, tévériporter is büszke vagyok rá. Toborzó A Tápéi ESK labdarúgószakosztálya varja azokat az 1974. augusztus elseje és 19H2. december 31-e között született fiúkat, akik , az egyesület színeibén szeretnenek focizni. Jelentkezni július 24-én és 27-én, délután 5 órától lehet az egyesület pályáján. Tornacipőt, trikót vinni keli. Lábteniszverseny A víso a Kisstadionban rendezte meg a nagy érdeklődéstől kisért páros 'lábteniszversenyét. A legjobbnak a Vass Ferenc, Halasi Ferenc kettős bizonyult, díszes serleget nyert, valamint indulhat a Mindszenten sorra kerülő megyei döntőn. Második a Brummer Dezső, Spitzer LászJó, harmadik a Szűcs Lajos, Molnár Mihály páros. A viso következő szabadidősport rendezvénye július 29-én lesz, a (Ny)erőprófoa tekeversenyt a TESZT Klub a Szeged SC Vörösmarty utcai pályáján bonyolítja le, amire az emiitett napon reggel 8 órakor a helyszínen lehet jelentkezni. Rajt szombaton délben, a múzeum elől Demokrácia a Balogh utcában Még kettőt alhat az a több mint 40 elszánt vállalkozószellemű atléta és amatőr futó a versenyig — akit az előzetes nevezések alapján felvettek a ranglistára. A szombaton második alkalommal sorra kerülő szegedi szupermaratonin csaknem a teljes magyar élmezőny részt vesz. Elküldte nevezését a tavalyi és tavalyelőtti spartatlanon bravúrosan szerepelt két péti versenyző: Mayer Miklós és Hári Gyula. Bejelentkezett az eddig már sok szép nemzetközi sikert elért SZVSE-futó Sipos István és válogatott gyalogló klubtársa. Dudás Gyula. Itt lesz a „jövő ígérete", a békéscsabai Bogár János. Óriási küzdelem várható legjobbjaink és a csehszlovák menők között. Rajthoz áll ugyanis az első Ízben megrendezett 12 órás verseny 2. és 3. helyezettje, Peter Polák és Milán Furin is. A 6 fős váltóversenyre egy szabadkai, két békéscsabai és egy szegedi csapat nevezett. A számtalan értékes tiszteletdíj mellett a legjobbak pénzdíjat is hazavihetnek. így az egyéni küzdelem első helyezettje 5000 forintot kap, a győztes váltó pedig 3000-et. A nem kis költséggel lebonyolításra kerülő esemény megszervezéséhez komoly anyagi segítséget nyújtott a Vidia, a Centrum Áruház, az Állami Biztosító, a Komplett Ruházati Vállalat, az Autófer, az Ékkő Kisszövetkezet, az OKHB Rt., az SZUPERMARATON SZEGED 1989 július 22. 1200- 24°° t Osztrák Sörpatika és a KékFekete Söröző. A szupermaratonit kiegészítő programok kísérik. A Csongrád Megyei Autó-Motor Szakszövetség versenyautó-, motorkerékpár- és repülőkiállítást tart a Móra múzeum előtti parkban. Fellép a Tápéi Hagyományőrző Népi Együttes. A TESZTKlub, a SZÜV segítségével, díjmentesen fittségi méréseket végez a verseny színhelyén. A futók kedvéért kivonul a Szeged SC törzsszurkoló csapata, a „B" közép, hogy serkentse az atlétákat a nehéz pillanatokban. A rakpart a kiegészítő programok ideje alatt (16 órától 19 óráig) le lesz zárva a forgalom elől. Az útlezárás miatt ez úton kéri a szervezőbizottság az érintettek elnézését és türelmét. Egyúttal kéri azokat, akik a verseny ideje alatt a Móra parkban, sétálnak, ne bosszankodjanak a futók miatt. Inkább buzdítsák őket! Nincs (forint)különbség bíró és partjelző között - A labdarúgó játékvezetők gondjaival nem sokat foglalkoztak az utóbbi időben. A feketeruhások munkáját az elmúlt években sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsülték meg igazán, s ez a helyzet lassan tarthatatlanná vált. Az újonnan megválasztott MLSZ-elnokség mar nagyobb érdeklődést tanúsít a gondok iránt: a testület legutóbbi ülésén megszavazták, hogy a mérkőzésvezetői dijakat az eddigi 1200 forintról 1500-ra emelik, a benzinátalány pedig a kilométerenkénti két forintról 3,50 forintra növekszik. — Elégedett a döntéssel? — kérdezte az MTI munkatársa Nagy Miklóst, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának elnökét. — A javasolt legmagasabb összeget szavazták meg az elnökség tagjai, tehát termeszetesen igen — válaszolta. — Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a felemelt dijakat meg is kapjuk. A végső szót az OSH mondja ki, miután a megszűnt AlSH még 1908-ban hozott egy máig érvényes rendeletet, s eddig ez alapján fizették meg a játékvezetők munkáját. — Az 1500 forintot a mai gazdasági körülmények között is megfelelőnek tartja? — Pillanatnyilag igen. Az emelés leginkább a partjelzők szempontjából jelentős, hiszen ezentúl ők is ugyanannyi pénzt kapnak, mint a vezető bírók. Ez pedig több mint kétszerese az eddigi díj összegének. Az UEFA-mérkőzéseken egyébként ez már régi gyakorlat, a nemzetközi színtéren sem tesznek különbséget bíró és partjelző között. — Hogyan készülnek az őszi idényre? — Jövő héten Verőcemaroson nemzetközi edzőtáborozás kezdődik, amelyre nyolc országból érkeznek meghívott vendégek — mondta Nagy Miklós. 1989. június 17. fontos nap volt a Mágyar Olimpiai Bizottság történetében: a a közgyűlés demokratikus úton választott új tisztségviselőket. Az elnökség is így jött létre, s a MOB-tagokat is így választották meg. Azóta független társadalmi szervezetként végzi mindennapos tevékenységét a MOB a Balogh Tihamér utcai székházában. A hazai olimpiai mozgaQom két vezetője, Sehmitt Pál elnök és Aján Tamás főtitkár csütörtökön tájékoztatta a sajtó képviselőit a MOB jövőbeli elképzeléseiről. Többek között elhangzott, hogy az elnök és a főtitkár főállásban végzi munkáját, s mellettük még hatan alkalmazottai a MOB-nak. (Aján Tamás, mint a volt AlSH elnökhelyettese ún. rendelkezési állományban lett volna.) A tájékoztató témája a szerda délutáni MOB-elnökségi ülés volt, Sehmitt Pál idézte az ott elhangzottakat. Először a legfontosabb napirendi pontról, a MOB gazdálkodásának kérdéseiről szólt. Az OSH-val történő vagyonmegosztás még ezekben a hetekben is folyik, de hamarosan befejeződik, s akkor derül ki, mekkora induló vagyon áll a MOB rendelkezésére. Megszűnik az állami sportvezetéssel való közös pénzügyi gazdálkodás gyakorlata. önálló utat választott a bizottság, s ez bizonyos fokig vállalkozói szemléletet is követe], de nem kívánnak lemondani az állami támogatásról. Közbevetőleg: a MOB a múltban évi 23-25 millió forinttal támogatta ' a sportszövetségeket azért, hogy azok minden erejükkel az olimpiai felkészülésre összpontosíthassák. A borítékos sorsjegyből is jelentós pénzöszszegekre számítanak — a bevételt fele-fele arányban megosztják az OSH-val —, de úgy tűnik, a sportolók külföldi munkavállalása- • ból származó összegekről le kell mondaniuk. Azokra sokkal inkább jogosultak a nevelőegyesiiletek, illetve az illetékes sportági szakszövetségek. Az Edzett Ifjúságért mozgalom jegyárakból befolyó pénzösszegeivel is számolnak. Vállalatok, gazdálkodó szervezetek pénzügyi támogatására mindennél nagyobb szükségük lesz. Tervük: megalapítani a „Magyar csapat" elnevezésű Felhívás! Felhívjuk a lakosság Figyelmét, hogy a sándorfalvi úti szeméttelepen a kötelező szemétszállítási területen kívüli lakóterületről származó és saját fuvareszközzel kiszállított háztartási hulladék díjmentes elhelyezését biztosítjuk A szemét fogadása hétfőtől péntekig 6—18 óráig Megrendelés alapján egyéb hulladék szeméttelepre szállítását továbbra is vállaljuk 156 Ft/m1 díj ellenében. A megrendelést rövid határidón belül teljesítjük. VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT Újonnan alakuló textilipari kft. keres nehézkonfekció varrására varrónőket steppelőgép-kezelőnek férfi szakmunkásokat valamint segédmunkásokat Kiemelkedően magas kereseti lehetőség Érdeklődni: a Print Agent Szövetkezet elnökénél személyesen Szeged, Nemes takács u. 16. s 26-191 mozgalmat, amelyben a MOB mögé anyagilag felzárkózó testületek, vállalatok kapnának helyet. Természetesen mindenütt reklámlehetőséghez jutnának, ahol magyar sportolók feltűnnek. A régebbi kezdeményezésük, az olimpiai alapítvány nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket., Idehaza csak-csak csordogált valami a kasszába, de külföldön nem volt semmiféle visszhangja, felajánlások nem történtek. Ezért a MOB felvette a kapcsolatot a Magyarok Világszövetségével, kérve: segítsenek az országhatórokon túli szponzorok fellelésében. A szerdai elnökségi ülésen jóváhagyták a MOB munkabizottságának vezetőit: gazdasági:Sehmitt Pál; nemzetközi: Aján Tamás; etikai-jogi: Spiegl József; szakmai, tudományos: Nádori László; orvosi Kamuti Jenő; sajtó és propaganda: Müllner Jenő; sportolói: Vaskútl István. A bizottságvezetők tetszésére van bízva, kiket és milyen számban hívnak meg testületükbe, kikötés: szeptember elsejéig kell dönteniük. Nemzetközi berkekben nem új, Magyarországon viszont igen a sportolói bizottság léte, amelynek feladata az érdekképviselet, a nevelési kérdésekkel való foglalkozás, egykori olimpikonokkal való kapcsolattartás. Mindkét MOB-vezető hangsúlyozta: az újonnan létrejött OSH-val nem akarják együtt irányítani a sportot, „kettős hatalomra" sincs szükség. Az olimpiai felkészülés irányelveinek meghatározása természetesen az ó feladatuk marad. Szoros — de nem függőségi jellegű! — kapcsolat tartására törekednek a sportági szakszövetségekkel. A barcelonai olimpiára történő szakmai felkészülés pontjait az október 16-i elnökségi ülésén vitatják meg, sazév második felében alakítják ki a MOB gazdálkodási rendjét is. Ezen az öszön a MOB a 25 évvel ezelőtti eredményes tokiói olimpiai szereplésre kíván méltó módon megemlékezni, ehhez a hírek szerint a budapesti japán nagykövetség is segítséget nyújt majd. Horgászverseny A Szegedi Hermán Ottó HE és a Balázs Béla Ottorőház horgászversenyt rendez általános iskolásoknak a Vakáció akció keretében. A vetelkedőt július 24-én, reggel 8tól délelőtt 11 óráig bonyolítják lc a Tisza klinikák előtti szakaszán. Gyülekezés és nevezés az emiitett napon reggel 7 órakor. Versenyezni egy bottal, úszós készséggel lehet. A kijelölt területen az adott időpontban mások nem horgászhatnak. Á rengedm ényes cserepesnövényvásár a Marx téren (mázsaháznál) július 22-én szombaton 23-án vasárnap 6 órától, amíg a készlet tart. Várjuk kedves vásárlóinkat! Szegedi Városgazdálkodási Vállalat Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy megnyitottuk „dÍZmarket devizáért értékesítő áruházunkat (Marx tér „A "pavilon) italáruk dohányáruk csokoládék kozmetikumok órák bizsuk játékok sportruházat elektroakusztikai termékek További árurendeléseinket az Önök kívánságaihoz igazítjuk. ákVIDIA Kereskedőház Rt