Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
12 T 1989, június 10., szombat DM Röviden Pártfórumok az I. sz. választókerületben A szegedi I. számú országgyűlési képviselő-választói körzetben Lakó MSZMP-tagok számára pártfórumokat szerveznek a helyi választási programról és a személyi javaslatokról. Június 12-on, 18 ónakor, Felsőváros II. (Kereszttöltés utca) és Petőíitelep (Csap utca) pártházában; június 13-án 13 órakor pedig Felsőváros és Petőíitelep párttagjainak, az Acél utcai pártházban. A további fórumok: június 15-én, 20-án és 21-én, 18 órakor, a Felsővaros II.-párthelyiségben (Kereszttöltés utca), ahol a fe'sővárosi párttagok részére hirdet pártfórumokat az MSZMP. T'ZFORINTOS KÖNYVEK A Csillag téri TISZTÚJÍTÁS A KIOSZ-BAN könyvtár Csütörtökön ülésezett a ma délután 2—5 óráig ezer Kiosz megye választmánya, könyvet árusít ki, melyek- me]y elfogadva" a korábbi nek darabját egységesen 10 tisztségviselők lemondását, forintért lehet megvásárol- megújult. A vezetőség új eU nöke Széli Imre, elnökhelyettes pedig Gyapjas Mihály lett. A választmány 'két új vezetőségi tagja: Török Gergely és Ribizsár Péter. Nyomjunk bankót! \'"'?,• • _ ' ' cé ' ' * J ' , A nagy leleplezések qs vteszatük-" lyen céllal, mit óhajt tőlem? Nem • razések korában elünk.. .,Tudorodr akaróin még egyszer megütni a bosömrá jutott, hogy a Vörös HaÖse- kámat. Még hogy hivatalosan reg pénzügyekben igencsak jártas nyomtatnánk papírpénzt? Elment parancsnokai, mint a történei- magának a józan esze? Én csak a műnkben szinte minden felszabadt- mély illegalitáshoz vagyok szokva! tó es hódító haderő kepviselóá, Illetve, bocsánat, minderről csak a alighogy az ország területére tettek múlt időben beszélhetünk. Nézze, a lábukat (Battonyán?, vagy egye- törvényesrég ide, törvényesség oda, bütt?), béindíttatták a gépeket, ós hetvenöt százalékot kérek — márbankót nyomattak. Nem rubelt, kában. Stimmt? nern d.ollárt, sem rpárkát — pengőt. Selymes-Lábatlani Oszkár (veJó ropogósát. Nem az a célom, hogy gyész, papíripari szakértő) : — Mine művelet hatékonyágáról értekez- dent értek, mindent tudok, minzek ... dent átgondoltam. Látta a legújabb Megalakítottam s Bankó Kft. né- Biblia-kiadás minőségét? Szóval, az ven bejegyeztettem (időben ponto- én közreműködésemnek ára van. sítva: 1989. április 31-én, a tovab- Nyolcvan százalék, dollárban. Előre biakban a dátumoknak és számok- kijelentem, nem is magasak az igenők rendkívüli, szerepe lesz írásomban) a magyar gazdaság fellendülései előmozdítani óhajtó, s ezért'áldozatot vállaló gazdasági csoportosulásomat Indoklásomat elfogadta minden illetékes szerv, az indulótőkét több pénzintézet biztosította (a javukra írom: fantáziát láttak a dologban), s az alapok lerakása nyeitn. Közép-Európában úgysem talál hozzám mérhetöt. Ha Nyugatra kacsintgat, megteheti, csak nem tudja megfizetni. Itt a kezem! Képíró Gergely (grafikus): — Ha megtekinti a Vázszerelö Vállalat klubjában a kiállításomat, rajon, hogy én csak az eljövendő eurodollárt tartom hozzám méltó felután nagy lendülettel kezdtem el a adatnak. Csodálom is, hogy a nyutárgyalásokat az oly nélkülözhetét- gatiak nern engem kértek fel a len szakértőkkel. A jegyzökönyvek megtervezésére Különben, ki tudja, kivonataiból idézek: még jelentkezhetnek. A forintot Bodoni Ciceró (nyugdíjas nyom- méltatlannak érzem hozzám. Nyolcdász): — Tisztázzuk: ki küldte, mi- vanöt százalékos részesedés esetén be'.emennék Azt viszont eurodollárban kérem Hogy nem létező pénznemről nem tárgyalhatunk? Kérem, én derűlátó és magabiztos vagyok. Aki egv szelet jövőt igényel, azt nem szabad ilyen hangnemben megbántani! Az én művészetem korszakot zár és nyit — ezen a területen is ez lebeg a szemem előtt. Várom a hívását. ... Egyelőre felfüggesztettem a további tárgyalásokat. A három jelólt igényeit összeadva, kiderült, ' hogy közreműködésük kétszáznegyven százalékot leköt a száz százalékból ... S a háromfajta pénznem átszámításába nem is mertem belefogni. Amatőrökkel nem merek szóba állni; magam nem vállalhatok mindent; őszintén beismerem, hogy nem is értek mindenhez Lehet, hogy akadnak szerényebb igényű szakértők. A Bankó Kft várja a jelentkezőket. Arra gondoltam, hogy a történelmi példákon okulva, a néphadsereg illetékeseivel kellene tárgyalóasztalhoz ülnöm. Nekik csak egy behívóba kerül, s már a kezem alá adhatnák az igényelt szakértőket. S a kért részesedést is elbírálná a Bankó Kft. A hadsereg is. Ügy látszik. a történelem ezen 'a területen kénytelen ismételni önmagát. Csak egy félsz munkál bennem: nehogy — társaimmal együtt — egyenruhával lepjenek meg . . . Pataki Sándor ni. MINI KOMMENTÁR Magánélet Az Izvesztyijában panaszolják szovjet olvasók, hogy még mindig keveset tudnak vezetőik magánéletéről; titokzatosság lengi körül a témát. üzenhetjük nekik: mi egész jól megvoltunk, amíg meg nem tudtuk! A bajok ott kezdődtek, s«--v sok minden kitudódott... FRANCIA FILMHÉT Több napsütés várható Várható időjárás az országban ma estig: főként FŐZÉS — TANC Változás az orvosegyetem telefonszámaiban A Juhász Gyula Művelődési Központ az általános iskolák felső tagozatosai ré- ^ üj khmka uzembe he_ gó telefonközpont kezelői szere főzőtanfolyamot in- íyezesenek első lépéseként kérik a telefonálókat, hogy dit, mely önköüséges. Ugyan megkezdi működését egy a ..SZOTK déli alközpont" ezen korosztály számára 24 üj, nagy kapacitású telefon- bejelentkezésre közöljék azt órás kezdő és haladó társas- ^^pont, amely az új épű- Ls. melyik intézmény felé A Belvárosi mozi Balázs , Béla filmtékájában hétfőtől nappali felhokepzodes, ma péntekig, a francia filmhét több helyen, szombaton már keretében válogatást láthat- keleten helyi záporral, nak az utóbbi 30 év sikeres zivatarral. Az észak-nyugati " ""j-.®mn Koruiioi aetre í na* az uioodi ju ev sikeres melynek foglalkozasai ked- létesítményéit is. Erről francia filmjeiből — ntó- szel napközben többfélé ponta este fél 8-kor. Leveti- megélénkül, néhol erős széllökések is lehetnek. A legtik a Caroline kedves, a alacsonyabb reggeji • hőKarmeliták párbeszéde ci- mérséklet 8_13 fol<> a leg mű filmeket, a Wajda-ren- Magasabb nappali hőmérsék- a művelődési központban, dezte Dantont, Ettore Scola let szombaton 21—26 fok köPosUkocsiját, az Egy válás 2Ött várható VTV SZEGED Szegedi városi televízió (16.00 VTV-tnozi — Atlantic City — amerikai krimi Kb. 1/7.45: Delén a várost itv-txm — A tfl éves Deiep Jubileumi Ünnepségsorozatáról •tudósítások: — 40 eve a vállalatnál — Hogyan tovább? — váitaszol Kortvelyessy Péter — Juniális a Szőregi úton viszontagságai című francia —olasz produkciót. LOTTÖNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 23. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A négyesekre egyenként 286 958 forintot; a háromasokra 1428 forintot; a kettesekre pedig 41 forintot fizetnek. Anya és lánya — Anyu. emlékszel, egyszer azt mondtad nekem, hogy » férfi twive felé a legrövidebb út a gyomrán keresztül vezet, — Emlékszem. És? — No*, én találtam egy utat! az éjjel másik leten kívül ellátja a SZOTE irányul hívásuk. Ezen túltánc-tanfolyamot JS szervez, Ienin körúttól délre fekvő menően. türelmükre és a megértésükre számítanak, den és csütörtökön délután központról kapcsolják ez év Még ez évben ujabb válto6-tól 8 óráig tartanak £r- június 10-én, nulla órától a zásra i.s számíthatnak a . , ' nőgyógyászati, az orr-fül- kPnikákat telefonon kérők, deklodni lehet a 1--.48-as gége a gyermekgyógyá- hiszen a SZOTE-telefonhátelefonon, vagy személyesen 6Zati kilinikák, valamint a lúzat rekonstrukciós, mungazdasági igazgatóság mel- káinak második ütemét kolékállomásiait is. A felsorolt vetően, a Lenin körút észaintézmények telefonszámai ki oldalan levő intézménye— a gégeszeti klinika kivé- ket — sebészeti, szemészeti, telével — nem változnak. A lielgyógvaszati I . H., bőrgégészeti klinikát a 21-122 gyógyászati es radiológiai helyett a 10-233 telefonszá- klinikákat is az úi telefonmon lehet hívni központról, a ..SZOTE észaAz uj klinika telefonszá- ^SÍSSÍ^T^ ma: 10-011, 23-133. tozásról is időben értesítAz öt intézményt osszefo- júk olvasóinkat LAKBERENDEZÉSI BEMUTATÓ A Délép és a szegedi Domus Áruház szervezésében lakberendezési bemutató nyílt tegnap, pénteken Szegeden, a Rókusi krt. mellett épülő egyik 10 emeletes házban, a Kukovecz Nana utca 5. szám alatt. Az épület első emeleti 4 lakását júniMi történik? MA Az erdélyi menekültek jaus 19-éig tartják nyitva az Németh Zoltán amatőr vara ajanljak föl koncert- festő képeiből nyílik kiállí- jük bevételet azok a műerdeklodok előtt, naponta tás ^ 7 órakor a Délép vészek, akik a vásárhelyi 10-től 19 óráig. FUJó szívvel tudatjuk. hogv szeretett édesanya, nagymama, dödmiajrvma ma, BUTTY ISTVÁNNÉ Csonka Julianna éterének 18. évében súlyos betegségben elhunyt. Végső búcsút június 13-án. 13 ónakor veszít rtk tőle a lorroslkuu temető ravatalozó iából. A (gyászoló család. Tudatjuk. hoigy ÖZV. SZEKERES ISTVÁNNÉ Tutit Vilma életiéndk »t. évében, bosszú beGyászközlemények Ezúton értesítjük a rokonokat, Hatás szívvel mondunk kószöismerosoket arról, ho-sv netet mindazoknalf, akik elkíMARKI JÓZSEF sortok utolsó útjára felcjthetotvolt Miháivtelek. Vasvari P. u. len szereltünket. 3. sz alatti lakos, eletének 58. VÁRKONYI PALT éveben tragikus hirtclenségael külön liaías szívvel mondunk efikem?á elhunyt. Temetése június lE-én, (köszönetet a II. korház, a mailó órakor lesz az Alsóvárosi te- tóáJJotmas és imíndazon egeszmotöben. A gyászoló osaJád. togugvi . débesitaneny orvosaiKöszönetet mondunk mindazoknak. akiik felej thetetlen halottunk, CSIKÖS TIBOR temetéséin megjelentek. részvétükkel. virágaikkal fajdalimunkban oszitóztak. A • gyászoló család. Köszönetünket feiezeük ki mindazon rokonoknak, ismerősöknek. a ház lakóinak. a ' MeKisszo vetkezet vezetőmé)? és dolgozoinaik. akik szeretett halottunk. DÍGLNAR JÁNOS PAL Fájó szívvel tudatjuk, hogy í^n^^^gé^ JSta^áH temetésen megjelentek és vjSK ffiSÍ tTTST S. ^Vér" ^ * —" SSJSSLl' Ugyan- -fcrffc koszorutkka.. rose-vélesz az Alsóvárosi temető káoolBUS MIHÁLY , a tuJoktl faidalmtrnkat enyhíteni csak köszönetünket fejezzük kj a iívB]wfflri]f A -„...„a Kárász utcai iátok-bolt kedvds tsyekvztolk-. A .igyaszoto csiaiaa. naiából. A gyászoló család, élete nek 66. évében váratlanul koualaUválájnaílc agvüttsörzesu- Hálás szívvel mondunk köszotl A rllriai 4 i i AA Alhiiiniil T.sm , „. íunóm I4IO iln * -%»-».' Bérkert u. 44. hogv a szeretett fiu. édesapa es óccsc ^ a^Hja. nagyapa, BALOGH SÁNDOR csengelel lakos, eletének 66. evében elhunyt. Temetése túnius 13-áti. 14 órakor lesz a csengelel temető ravatalozójából. Gyászoló családja. Soha el nem múló fajdalom- 68 éves korában, szivinfartklusimal tudatjuk, hogv a legdrá- ban varaUaniul olhunv-t Buidavezetoí. elhunyt. Temetcse Június üD-dn. j^pj cégükért. A gyászoló netet mindlazoknak. áktk szerelt órakor lesz az algyői torne- cSzkid ' ' ' tett -gyermekúnk. .a APRO ATTILA temotésiéT) ímeKielontiok. részvétükkel, virágaikkal mély fajdalimiatkat envhitoni igyekezték. A gyászoló szüléi és testvérei. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk. PALOCZ KALMANNÉ •temetésén inesiolöntek, es fá.thúind- dalmimkban osztoztak, Gyemmetaj. tisztélói volt munlaajlársaj- °^Köszönetet mondunk rokonak k-ODviselói jneiv részvétnél "te16" utlara eikisertok. resave- no,k-nak. szomszédoknak. ísmekriéittuk trt^tio uuara E^tkS tojdalmunkat enyhítem rosoknek, akak íeleithototlon Sn^ toS köszöneteit halottunk, drága 'o édé^ttyank. BetaSSr kukSSatoSS^ V^! a JLTó • wSLSf"^* R\CZ ÍTRENCNÉ la Lat n,;/ii.iM t ,r^rL,i«rii vetkezet \ezotosegauiek. mun- Gaspar veronika es tarsadalmi ka.Láreai<naJ; ^tkoguktet. témetosén reszt.vettek, vmagaGyászoló szülei, felésege, gyúr- mély fáidalmunkat enyKöszönetot mdndunk mindazon' rokonoknak, barátoknak. Kai dalommal tudiaViu'k mind- üsmoróstiknek. akik szeretett azokkal. akik Jsmortok. — halóttunk, munkatársakkal. szaPHö' oarf- SIMON VINCE nerek dolgozóival. vezetőivel temetésén megjelenték, részvé—. hogy volt áruforgalmi íi'az- tűkkel, vtráasuikkal íájidalmungaóohelyettesünk. kat enyhiterú igyekeztek. A NÁDOR FERENC gyászoló család. Köszönetet mondunk Lianiui u.nuj'iv— ouoa- ,7,,i.TI ... ..„.•. gabb édesanya, anyós, nagyma- pesten, 1989. május 19-en. Bará- "^^ Tj?j ma. testvér es rokon. ÖZV. TANÁCS r.VÖRGVNÉ Osznovics Ilona életének 69. évében örökre itthagvott bennünket. Szeréttunktöl végsó búasút túniius 12én. 16 órakor veszünk a röszkei temetőben. A gyászoló család. Vár utcai klubjában. Meg- belvárosi katolikus tempnyitja Verbulecz László lomban lépnek fel este 7klubvezető kor. Bach, Stanley, Mozart, HOLNAP Boelmann es mások művei Vásárhelyen, a Tornyai hangzanak el KózreműköMúzeumban délben nyitják dik Gregor József, Bottkámeg a Művészek az emlék. ne £gető Mária (orgona), műért kiállítást. A helyi (trombita). MDF-szervezet művészéi altai kezdeményezett tárlat A Vidám Parkot június műalkotásait eladják, a 11-én. vasárnap délelőtt 10 pénzt az 1990 március I5-én órától 13 óráig a Csongrád fölavatandó 48-as emlékmű Megyei Tanács szakszervelétesítésére ajánlották föl zeti bizottsága bérli gyermea művészek. kei részére. Forgalomkorlátozás Hétfőn reggeltől vízveze- zákezdenek a villamosvágátékcsere miatt megváltozik nyok ívének módosításánémiképp az Oroszlán utca hoz a Vásárhelyi Pál és a forgalmi rendje. A műemléki Külső Pulc utca keresztezőfelügyelőség előtti szakaszt désében, s a forgalom elől nem csak a közúti, hanem elzárt terület miatt zsáka gyalogosforgalom elől is utca lesz a konzervgyár lezárják. A Bajza—Nádor előtti útszakasz. A Vásárhelyi utcai tömbbelsőbe az Osko- Pál utcán haladóknak vila utca felől lehet behajta- gyázniuk kell, mert az út ni, a gyalogosoknak pedig a ... ]d „„„„„,.., ha_ Victor Hugó utca felől kell íel oldalal megosztva na megközelíteniük úticélju- ladhatnak csak ket tranykat Ugyancsak hétfőn hoz- ban a jármüvek Flájdalormimal tudatjuk, hogy KIRÁLY ISTVÁN, a szeretett, fórt. édesapa, június 6-á.n. 62 éves (korában tragikus ihlrtelensóggeii elhunyt. TfeF'ajo szívvel tudatjuk, hogy makiéi szeretett édesanya, nagymama -Köszönetet és testvér, iKoszonoiet DÉKANY JÁNOSNÉ Csuka Margit 61 éves koráiban rövid, sulyoe betegség után váratlanul elnratóee Június 12-én. 14 órakor hjm:Jifuít!!^ lí^l iunkci rBjuauim'un'iw en.vuu-w a domiaszéOd Umetolxm. « ^^^^áSS^^SySó tesztek. A ifyászotó csaiád. lesz mondumk mindazon roikoinoiaiűlk. barátoknak, ismerósölcneík. oikijk holöttunik. KATONA LAJOS temetéséin megjelenték, részvétükkel fiájdaLnvunikait enyhíteni tő ravatalozűjábóL gyermekei. Köszönetet monttunk imindszeretett fér), édesapánk, nagy- azoT> rokonoknak. nsmerriKokGyúszxHó csaladja. Fájó szívvel tudatjuk, hogv a ízeneto apánk. PETROC7KI ISTVÁN életének 72. övében hosszú, súlyos beteaiég után elhunyt. Hamivász.us utant búcsúztatása tom-etosen lu-ndus 13-án. kedden, 14 orakor lesz a Belvárosa temető ravatalozójából. A gyászoló csalod. hiteri-i igyekeznek. ' Köszönetet mondunk az I. kórház krónikus belgyógyászatának, ossz-es orvoTJerettit sónak és ápolóinak. kezelőorvosainak áldozatos m-unká iukért. akik élete meghosszabbításán fáradoztak. A igyászoló család. Ezúton mondunk köszön'3tot azoknak a rokonoknak, ismerősöknek, ákik BITO IMRE netet testvéreirmnek, rokonok- temetésén megjelentek, és el- Kiadja a Csongrád Mégvei l.apkiudo Vállalut. Felelős kiadó: Kispál nek. szomszédoknak, a Szegeti ^aTT^álöS^ 'SSr S- Antal. - Szcrkcsr.öség és kiadóvjílLbb Sref d. Tanácskor,ársaság Nemzeti Színház dulgozoinok. í-eleJUiftolHm drága halottunk - azoknak a rokonoknak és ttmé- útja Hl.. Sajtuhar 6740. — Tclvfon: 24-633. — A lapot nyomja: hogv felejthetetlen halottunk, FARAGÓ ISTVÁN rojútonek. akik MILLER GÉZA búcsúztatásán mcgjelentök, BENDE ISTVÁN és Hálós sztwel monldúnk köszöDELMA6YÍS0RSZAG A Magy ar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helvettes: Bőié István. Szávav István Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6729. Iga/gatő: meglelemtek. vtnuga- rcezvetukkej és virágaikkal temetésén részt vottek es vma- Suranvi Tibor. — Terjeszti a Magvar Posta. Elofi/ethelő a poslahiikkát fájdaimuókát oőyhitemt mély toWataMmkat. "OJW" S^SlL-vataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egv hőnapra 1(11 forint, igyekeznek .A gyászoló család, igyekeznek. Gyászolo jtelesege ée ni igyefiSeatek. A gyászolo caa- ,„„„,„ „_,' KDorozsma. Kerékgyártó u. a iu. Iád — ISSN (1133—925*