Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-17 / 114. szám
4 1989. május 17., szerda \ 4 Az cpvik nyugat-európai kiadó évente négy regényt kíván piacra dobni a sci-fi mintára létrehozott politikai fikcióban. A Le Monde híradásából kitűnik. hogy az első könyvet egy újságírónő szállítja, a mű címe: A Vatikán embere. A sztori figyelemre méltó újdonság, elrabolják a pápát, azért, hogy a banditák a maguk új rendjét kényszerítsék a világra. A sorozat szerkesztője szerint a politikai fikciónak, mint új műfajnak elsősorban azért lesz nagy sikere. mert reális információk társulnak az írói képzelettel. Feltehetően, ez esetben az emberrablás lehet az információ. Pedig az elmúlt évek példái mintha éppen azt sugallnák a fikciókban járatlan újságolvasóknak, hogy ezek bizony, mármint a valós, a megtörtént emberrablások, minden képzeletet felülmúlnak. Mit gátol a Körgát-klub? Egy ideje számos közéleti fórumon, az azokról szóló tudósításokban találkozhatunk a Korgát-klub nevével. Pőda Jenőt, a tavaly óta működő csoport képviselőjét megalakulásuk körülményeiről, céljaikról, tevékenységükről kérdeztük. — A Körgát-klub munkájában néhány tucat fiatal vesz részt. Szándékosan nem tagokat mondtam, hiszen nyilvántartott tagsággal nem rendelkezünk, ennek értelmében tagdíjat sem kell fizetnie senkinek. A Körgát-klub nem politikai szervezet — a munkánkban részt vevők többsége nem tagja egyik pártnak, alternatív szerveződésnek sem —. hanem érdekvédelmi csoport. Elsősorban várospolitikai, szociális és környezetvédelmi problémákkal foglalkozunk, tehát hangsúlyozottan helyi, szegedi ügyekkel, bár eközben óhatatlanul „belebotiunk" olyan kérdésekbe is. amelyek a ..nagypolitika" keretei közé tartoznak. — Ilyen volt például a bősnagymarosi vízlépcső ügye is? — Igen. gyakorlatilag a vízlépcső tavalyi országgyűlési vitája „hozta össze" csoportunkat; később aztán foglalkozni kezdtünk például a szegedi KISZ-iskola szerintünk jogsértő módon történt eladásával. Megkerestük az MDF és a Fidesz helyi szervezeteit, s velük közösen tiltakoztunk a megyei KISZ-bizottság „ügylete" ellen. Fontosnak tartjuk a városi tanáccsal való kapcsolattartást, véleményünket kifejtve szeretnénk befolyásolni annak a lakosságot közvetlenül érintő Vodicei anziksz Népszerű üdülőhelyek a tengerparti kisvárosok Falja a kilométereket az autó. Hosszú az út. körülbelül tízórányit kell egyfolytában utazni. Olvasnivalót kellett volna hoznom, gondolom, míg a szűkebb hazámhoz hasonló környéket nézem. Vodicébe megyünk. Erről a jugoszláv tengerparti városkáról annyit tudok, amennyit a prospektus ír: Zadartól délre, Splittól északra terül el, kellemes középtengerparti üdülőhely a Krka vízesés szomszédságában. Az Express Utazási Iroda Csongrád megyei kirendeltsége jugoszláv partnerével, a Kompas Utazási Irodával közösen júniustól szeptemberig 8 napos turnusokban szervez ide utakat. Azt mondják az irodában, hogy a magyarok körében egyre népszerűbb ez a vidék. No, majd meglátjuk. Míg a prospektust nézegetem, ajánlatain gondolkodom, megteszünk jó néhány kilométert is. Aztán egyszercsak már nem hiányolom az olvasnivalót. Változik a táj. hegyek közelednek, s mi a kanyargós szerpentin és az autó segítségével legyőzzük a magasságot. Majd a tenger! — mondja jugoszláv kísérőnk. S várjuk a tengert. Becsapnak a szikrázó napfényben megcsillanó első hullámok. Mert ezek csak tavak, a tenger még azután. Beesteledik, mire Vodicébe érünk. De mert nem igazi kiránduló az, aki egy idegen városban alvással kezdi az első éjszakát, nekivágunk a kisvárosnak. Vodicében 5 ezer körüli a helyi lakosság száma. A nyári hónapokban azonban ez a szám a hétszeresére duzzad. Megtelnek az utcák színnel, fénnyel, zenével, jókedvvel. Az élet a tenger kavicsos partján, a szárazföldi kinyúló sziklákon, a zegzugos utcákban karneváli. A szállodákban egyszerre két és fél ezer ember kaphat helyet, emellett több százan állami tulajdonú bungalókban. újabb több százan pedig a magánszféra apartmanjaiban pihenhetnek. A turisták nagyobb része nyugati országokból érkezik, de egyre növekszik a szocialista országok lakosainak érdeklődése is. Persze, hiszen ahogy nézegetem az árakat, kiderül, nem kell feltétlenül pénzes embernek lennem ahhoz, hogy eltöltsek itt egy hetet. A Balaton ma már legalább ennyibe, ha nem többe kerül. A kis ékszerdoboz, Vodicc egyik gyöngyszeme a Brunac étterem. Magánkézben van, különleges ember lehet a vezetője. Az a belépés pillanatában látható, hogy műgyűjtő, hiszen az étterem kellemesen és ízlésesen zsúfolt régiségekkel. És azt is tudja, hogyan kell maradandó, visszacsalogató élményt nyújtani a vendégnek. Már akit arra érdemesnek tart, hogy beengedjen. Kis kémlelő van a bejárati ajtón, azon néz ki a tulajdonos, s aki megjelenésével, külsejével rontaná a színvonalat, azt bizony nem engedi be. így maradhat kulturált szórakozóhely a Brunac. Másnap séta a tengerparton. Itt, de az egész városkában minden a vendégért, az idegenforgalomért van. Patyolattiszta házak, utcák, apróbbnagyobb vendéglátó- és vásárlóhelyek. nagyszerű strand, különleges ételek, italok — és pihenés és a kikapcsolódás minden kelléke együtt. A helyi lakosság pedig szereti a vendégeket, s ennek tanújelét is adja. De menjünk tovább. Mert van ezen a vidéken más, másféle üdülési lehetőség .is. A választás attól függ. ki milyen széndékkal jön. Aki a nyüzsgést, a karneváli hangulatot szereti, s inkább a déli órákban alszik, mint éjszaka, annak Vodicébe kell jönni. Aki pedig mindezek elől szeretne néhány napra elbújni, annak Solta-sziget a jó választás. Splittel szemben helyezkedik el, a nyaralók által kedvelt, nyugodt, csendes üdülőhely. Splitböl átkelóhajóval közelíthető meg — olvasom a prospektusban. Necujam és Stomorska helységek várják a kirándulókat. Egyórányi út Splitböl a tengeren. Aztán dimbes-dombos, kanyargós szúk utcákkal teli sziget következik. A kis házak lenyűgözőek. Terméskőből épültek, alacsonyak, apró ablakokkal. Az utcák inkább a sikátorok és hihetetlenül dús a természet, a fű. fa. virág, illattal teli a levegő. Az idegen nem sokáig érzi magát idegennek. A necujami apartmannegyed mini újvárosként hat a különös hangulatú régi kis kőházak között. S tökéletes kényelmet biztosít. A konyhában minden felszerelés megtalálható a főzéshez, a fürdőszoba. az étkező, a terasz és a hálószoba a nyaralni vágyó álmát váltja valóra. A tenger vize kristálytiszta, a táj gyönyörű. S amikor az utcán sétáltunk. az egyik ház előtt éppen csapra vert egy idős házaspár egy boroshordót. Szívélyes invitálásukat nem lehetett viszszautasítani. Itt ilyenek az emberek — mondta kísérőnk. Persze, hogy azonnal otthon éreztük magunkat. Nyaralásra készülve magam legalábbis úgy vagyok: kényelmes. tiszta panzióban, viszonylag olcsó, szép helyen feledhessem a munkát néhány napig. E két kis városkában, de a környező vidéken, egész Dalmáciában láthatóan minden a vendég kényelmét szolgálja. Gondja csak egy lehet az embernek : miért nem egy hónap a nyaralás, hetente más-más üdülőhelyén a jugoszláv tengerpartnak? Merthogy a választás a legnehezebb. H. K. döntéseit. Egyik kezdeményezője volt a Körgát-klub az időről időre megrendezett várospolitikai fórumnak, amelyre az előzetes tanácsi anyagokból felkészülünk. Nagyon lényegesnek tartjuk a tanács munkájának társadalmi ellenőrzését; ennek kapcsán azt szeretnénk, ha képviselőnk vagy képviselőink a jövőben részt vehetnének — tanácskozási joggal — a városi tanács és/vagv a végrehajtó bizottság ülésein. Itt jegyzem meg. hogv aktív támogatónk az egyik, környékünkön lakó tanácstag is. — Amennyiben a klubnak nincs konkrét tagsága, joggal merül fel a kérdés, hogy pontosan milyen társadalmi csoportot képvisel? — Ezt a konkrét ügyek határozzák meg. Mindig azt a csoportot képviseljük, amelyet az illető probléma közvetlenül érint. Ha valami mellett vagy ellen aláírásokat gyűjtünk, akkor természetesen az aláírókat. Nem törekszünk arra, hogy minél nagyobb tagságot toborozzunk; ellenkezőleg. Mivel túlnyomó részt Makkosházán és a Felsóvárosban lakunk, szerencsésnek tartanánk, ha a városban máshol is alakulnának hasonló érdekvédelmi csoportok. Úgy véljük, hogy ezt a fajta munkát a jelenlegi „létszámunkkal" lehetséges a leghatékonyabban végezni. — Említettük korábban a KISZ-iskola ügyét. Lesz-e végül is polgári per ebből, miként az Baján történt? — A Szegedi Ellenzéki Kerekasztal úgy határozott, hogy perre viszi a KISZ-iskola ügyét. Ilyen nyilvánvaló jogsértések esetében állhatatosnak kell lennünk. — Ki lesz a felperes? A; Ellenzéki Kerekasztal immár jogi személy? — Még nem. Amennyiben mindenképpen jogi személy szükséges ehhez, akkor a feljelentést nem az Ellenzéki Kerekasztal. hanem a Fidesz regionális szervezete fogja megtenni. — A Körgát-klub milyen jellegű tevékenységet folytat az Ellenzéki Kerekasztal tagjaként? — Igyekszünk egyfajta katalizátor-szerepet betölteni, s közelíteni. koordinálni az alternatív szervezetek gyakran egymástól eltérő álláspontját. — Érkeznek-e visszajelzések a közvetlen környezetből; a munkatársak, a környékbeli lakosság hogyan viszonyul a Körgát-klubhoz, annak tevékenységéhez? — Meglehetősen sokan tudnak a működésünkről, de sajnos kevés konkrétumot. A fiatalabbak nyíltabb, a középkorosztály és az idősebbek inkább tartózkodó érdeklődéssel viseltetnek irántunk. Sandi István Szeged a hazai lapokban 19KH. Csongrád mcgie környezet- CS természetvédelminek helyzete és feladatai / Barta József = Városépítés. - 6. sz. 1989. Paprika a hajóban / Málé G. Péter - Új Tükör. — máj. 7. : ill. — Evezós ifjúsági világbajnokságot rendeznek a Maty-éri pályán. Korkép kórkép I Bogvai Katalin » Vasárnapi Hírek. - máj. 7 ill. — KuruczD István a Feszty-körképról. Monográfia Magyar Edéről : Egy szomorú sorsú építész Orosházáról / p. a. = Békés Megyei Népújság. — máj 8. — Szerző: Pleskonics András. — Ismertetés Bakonyi Tibor könyvéről. Érzelmi töltés Király Zoltántól : Dokumentumregény a Vizlépcsód-ról / -orv- * Mai Nap. - máj. 8. - Szerző: Horváth Kálmán. — Ismertetés Dlusztus Imre könyvéről. Lumumbából Apáca. Partizánból Vitéz : Ncvajánlatok szegedi tereknek, utcáknak / -orv- = Mai Nap. — máj. 8. — Szerző: Wíirsáth Kálmán. Büntetések, de kinek'.': „Nem csinálunk bele más bilijébe" : Botrányos előadás Szegeden / ...Horváth Kálmánka - Mai Nap. — máj. 8. : ill. — Korniss Mihály: Büntetések c. darabjáról. A csönd árnyéka : Polner Zoltán verseskötete / B Juhász Erzsébet - Magyar Nemzet. — máj. 8. — Könyvismertetes. 20/1989 A politika háborgó tengerén / Majoros Tibor - Szabad Föld. — máj. ú. : ill. Beszélgetés Vastagh Pállal, az MSZMP Politikái Bizottságának tagjával, a megyei pártbizottság első titkárával. Szegeden a helyzet változatlan : Pofon a peresztrojkának / (thékes) = Népsport. — máj. 10. — (Labdarúgás). — Szerző: Thékes István. - Belső ellentétek a Szeged SC labdarúgó-szakosztályában. Rendeződött a Csongrád megyei pártiskola ugye / (lengyel) = Magyar Hírlap. — máj. II. — Szerző: Lengyel András GvOrgv. Természetben fizet Szegeden a pártbizottság / (halász) Mágyar Nemzet. — máj. 11. — Szerző: Halász Miklós. — Átadja székházát és oktatási igazgatóságát a megyei pártbizottság. Pártházak közcélokra : A Csongrád Megyei Pártbizottságjavaslata/(megyci tudósítónktól) - Népszabadság. — máj. 11. — Szerző: Tanács István. — Átadja székházát és oktatási igazgatóságát. Szegedi szabadtér : Mai tájékoztató / Donionkos László = Esti Hírlap. — máj. 12 - A sajtótájékoztatóról. A kormány hároméves munkaprogramjában méltó helyre kerülnek az ifjúság gondjai * Magyar Hírlap - máj. 12. — Bodóné Rózsa Edit és Takács lmréné képviselőnők országgyűlési fúlszólalásaival. A többpártrendszer és a nyilvánosság híve : Szegedi beszélgetés Vastagh Pállal / Lenével András Gvorgy - Magvar Hírlap. - máj. 12. - Az MSZMP Politikai Bizottságának tagjával, megyei első titkárral. Az ifjúság gondjait kormányprogram vállalja magára / parlamenti tudósítóink Bognár Nándor [és mások] = Magyar Nemzet. - máj. 12. — Bödőné Rózsa Edit és Takács lmréné országgyűlési fólszólalásaival. Bihó-emlékúnncpség Szegeden / (lengyel) = Magyar Hírlap. — máj. 1.7.: ill. — Szerző: Lengyel András Gvorgy. Az utolsó „békeév" a szegcdi szabadtérin t (halász) = Magyar Nemzet. — máj 1.7. - Szerző: Halász Miklős. - A sajtótájékoztatóról. Történelemről, demokráciáról : Bibó István ürügyén / Papp Zsolt - Népszabadság. — maj. 1.7. : ill A regényíró önarcképe / Margócsy István = Könyvvilág. — 5. sz. — Ismertetés Temesi Ferenc: A harmadik könyv c. ön életrajzáról. A Tettbeszéd - Bibó életműve / Nagy Endre = Könyvvilág. - 5. sz. - Ismertetés Huszár Tibor: Bibóc. tanulmánykötetéről. Híres város — hírhedi Ügyek után / Bodó Károly = Új Fórum. — 1. sz. : ill. A Csongrád megyei reformkor tézisei a Mire törekszik az MSZMP? cimú dokumentumról /Gézczi József. Kovács László Lovászi József - Új Fórum. — 1 sz. köT Mi? Hol? Mikor? 1989. MÁJUS 17., SZERDA - NÉVNAP: PASZKÁL A Nap kel S óra 05 perckor, nyugszik 20 óra 16 perckor. A Hold kel 17 óra 12 perckor, nyugszik 3 óra 14 perckor. VÍZALLAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 588 cm (áradó) NYOLCVANÖT ÉVE született Jean Gabin (1904-1976) világhírű francia színész. A 20-as evekben foként az operettmúfajban működött, s 1927ben a párizsi Moulin Rouge-ban a híres revüprímadonna, mistinquett partnere volt 1930-tól filmezett, s csakhamar a francia filmművészei vezetó alakja lett Alakításait egyszeruseg. természetes és mégis sa|átos játékstílus jellemzi. Főként köznapi embereket. munkásokat alakított megragadó erővel. NAGYSZÍNHÁZ 7órakor Álarcosbál (Józsel 1 -2 bérlet) KISSZlNHÁZ este 8 órakor: Antigoné (Bérletszünet) MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor Barabás (színes, m. b olasz-amerikai film, IV. helyári), délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor Törvényszéki héják (színes, m. b. amerikai krimi IV helyár!) Fáklya: íél 3 órakor Donald kacsa nyári kalandjai (színes, amerikai rajzfilmsorozat. II. helyár!), háromnegyed 5 ós 7 órakor A szakasz (szines amerikai film. IV. helyár1 Csak 16 éven felülieknek!) Szabadság: 3. negyed 6 és fél 8 órakor: Barabás (színes, m. b. olasz—amerikai íilm, IV helyár!). Fltmtéka: fél 6 és fél 8 órakor: Végre vasárnap! (francia krimi). Kertmozi: fél 9 órakor Szahara (színes, m. b. amerikai kalandfilm. III helyár!). Klskörössy Halászcsárda: (videomozi) délután 4 és este 8 órakor Fiűk a „C" csapatból (szines, hongkongi kalandfilm). Klskörössy Halászcsárda, kart: Hegylakó (színes angol fantasztikus kalandfilm. V. helyár') Éva presszó: Végső program (színes, amerikai tudományos-fantasztikus film), ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben1 BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. Kórház (Tolbuhin sgt 57.) veszi fel. sebészeti felvételi ügyeletet az I. sz Sebészeli Klinika (Pécsi u. 4.). urológiai felvételi ügyeletet a II Kórház tart A balesetei szenvedett gyermekekel a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnóttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt 1. sz. alatt Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin kr! 20 sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 7 órától holnap reggel 7 óráig a Ful-Orr-Gégeklinika (Szeged. Lenin krt. 111.), telefon 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld S. u 1 -3. Telefon 14-642 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telefon 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Hétlón és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hivhaló 17.15: 1745 16 00 18 25 18.47 19.00 20.46: 21 00: 21 20 21 30: 21.58: 22 00: 22.42: Tv 2 — Benne Reklám — Riportok - Időjárás - Zene — Tévétorna Kérdezz - felelek — Egri János műsora Telesport Gyerekeknek' - 1 A bűvös gömb — Angol rajzfilm — A régi óra meséje - 2 A lúdtojás — Lengyel bábfilm Tv 2 Csillag születik — Amerikai film — (1937) Tv 2 - Benne Van öt perce? — Mozarl: Don Giovanni — Regiszterária Híradó 2. Tv 2 Foglalkozása: operatőr — Giuseppe Rottuno - Angol film Tv 2 ,68" hatalma — Holland dokumentumfilm-sorozat — IV/4. - Végjáték Tv 2 — Napzárta KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 8.30: Jonathan - Holland tévéfllm gyermekeknek. 9.00: Iskolai program. 10.35: Iskolatelevfzló. 14.00 és 15.40: Iskolatelevizió. 16.30: Híradó magyarul. 16.45: Egykor és ma - dokumentumműsor. 17.15: Híradó I. 17.35: Körzeti műsor. 18.00: Belgrádi műsor. 19.15: Ra|zfllm. 19.30: Hiradó II. 20.00: Sportszerda Labdarúgó UEFA Kupa: VfB StuttgartNapoll. 22.35: Híradó III. 22.55: Mindig önökkel - Btuebell — angol táváfllmsorozat — 7. rész. - Családi kapcsolatok — amerikai komédia. BELGRÁD 2. 15.50: Keressünk agy jobb hajót! tévéfilm. 16.50: Keleti határ - dokumentumműsor. 17.15: Vldeo kardiológia. 17.40: Ott, ahol a boldogság nó - dokumentumműsor. 18.20: Élet az árvízen kívül. 18.45: A Moraca kolostor - dokumentumműsor. 19.30: Az Újvidéki Televízió hlradó|a. 20.00: Balsevlc ötször szórakoztató zenés müaor. 20.45: Gyermekostor - tévéfilm. 22.15. Huszonnégy óra. 22.20: Miért vagy olyan szomorú? - tévéfilm. 23.20: Dániel - szórakoztató zenés műsor. SKY 7.00: Gyermekműsor rajzfilmekkel. 9.30: Showmüsor. 11.00: Sulllvanék — filmsorozat. 11.30: Magazinműsor. 12.30: Gondfórum. 13.00: Egy másik világ — amerikai filmsorozat. 14.00: Zene kápkölteményekkel. 15.00: Változó világ filmsorozat. 16.00: Szeretni — filmsorozat. 16.30: Családi ügy - vígjátéksorozat. 17.00: Rockshow. 18.00; Eurosport. SUPER 8.00: Egyveleg. 14.30: Európa-klteklntó. 15.30: Slágerllstakörkép. 16.30: Éló telefonos kívánságműsor. 18.30: Ú| zenei show. 19.30: Tudósítás e cannes-i filmfesztiválról. 20.00: Tokyo Joe — amerikai film. 21.45: Vllághiradó. 22.00: Dempsey éa Makepeace - bűnügyi sorozat. 23.00: A profik — bűnügyi sorozat. 00.00: Egyveleg, benne amerikai profi kosárlabda © ® Rádió BUDAPESTI. 9 00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Hármas csatorna - VI/6. rész: Világtájak — (ism.) 9.55: A. Schönberg Pierrot Lunaire — Holland film - (Feliratos) 10 35: Stúdió '89 - A Televízió kulturális hetilapja - (ism.) 11.20: Képújság 14 54 — 17.03: Televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek VIII kószegi szemléje 14 54 ..Pincék és gesztenyék" - Dokumentumfilm 15.07 FABULÁK - Heltai Gáspár mesél — A lóról, a szarvasról meg a vadászról — Rajzfilm — (ism.) 15.14 Az elsó hét év - Dokumentumfilm a győri balettiskoláról - (ism.) 15.51 Vekerdy Tamás: Különbözöm, tehát vagyok - Tévéfilmsorozat Laci - Ősbemutató 16 03: Arany János Dűs Király madara — Bábjáték (1988) - (ism.) 17.05: Hírek 17.10: Déli videoujság — A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 17.20: Správy — Hírek szlovák nyelven — A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 17.25 Tájak, városok, emberek - Andaluz alkony 17.55: Músoraiánlat 18 00 Reklám 18 10 VI. Nemzetközi Karmesterverseny - Elődöntő - összefoglaló II 19.10: Esti mese - Zabszem varázsló — Zabszem segít az útépítőknek — Csehszlovák rajzfilm 19 20 Reklám 19 25 Közlemények. Műsorajánlat 19.30: Hiradó 20.00 Reklám 20.05: Thiery Árpád: Freylág testvérek — Tévétilmsorozsl — Jelenetek egy családregényből - V/2 rész 21.05: Reklám 21 10: Új Világ - Külpolitikai képes krónika 21.55-24.00: VfB Stuttgarl-Napoli Labdarúgó UEFA Kupa. második döntő - Közvetítés Stuttgartból, felvételről Közben kb 22.40: Hiradó 3 BUDAPEST 2. Tv 2 Berkes Zsuzsaval és Antal Imrével 17.00 Képújság KOSSUTH 8.20: Eco-mlx - Gazdasági magazin. 8.50: „Muzsikénak szép a hangja" XXIV'3 rész - Budai Sándor eltérés népművész. 9.06: Szimfonikus kőnynyüzene - Gyulai Gaál János szerzeményeiből. 10.05: íróvá avatnak - Pilinszky János. 10.35: A fonótól a táncházig - Ism. 10.49: A Rádió Dalszínháza Onenbach: Fortunlo dala - Egyfelvonásos daljáték. 11.45: Shakespeare-szonettek. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben - szimfonikus zene. 14.10: A magyar nyelv századal — A magyar nyelv az Iskolában: Comenlus tankönyvel. 4.25: Operaslágerek. 15.00: Népzenei Hangos Ú|ság. 15.39: Fiatalok muzsikálnak. 16.00: Tizenhat óra - Hírmagazin. 16.10: Zeneiskolásoknak — zeneiskolások muzsikálnak. 16.20: Miska bácsi levelesládája — A Gyermekrádió műsora. 17.00: Hol vannak a házmesterek? — Antal Éva riportja. 17.25: Ipargazdák 17.30: Beszélgessünk zenéről — Újfalussy József műsora. 17.50: Goldmark: Tavasszal — nyitány. 18.02: Ú|raolvasva - Kuncz Aladár: A fekete kolostor - Czine Mihály |egyzete. 19.15: Tabl Lászlóra emlékezünk. 20.07: Részletek az „Eper éa vér" című film zenéiéből. 20.30: A külpolitikai rovat műsora. 21.00: Nóták Radloton lemezekről. 21.50: Gong. 22.00: Hirvllág. 22.50: Schubert: C-dúr vonósötös. 23.38: Fanfármuzslka Belgiumból. PETŐFI kismamák. 9.00—13.00: Nagymamák, gyerekek, unokák - Zenés délelőtt (ELŐ). 13.00-13.45: A nagyvilág szóval és muzsikával. 14.00-16.00: Hölgyeim. 16.00-19.00: Lányok, fiúk - Benne: Kölyökrádló - ötödik sebesség - Garázs - Kamasz-panasz - Segíthetünk? stb. 19.00 - 21.00: Uraim! - avagy ml a kritikát Is elviseljük. 21.00-0.14: Este van. este van... (ÉLŐ). SZEGED Szentes 66.29 MHz — Szeged 94.90 MHz május 18., csütörtök 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteorológia, űtlnform. 6.00: Krónika (Kossuth). 6.15: Hírek, tudósítások a Dál-Alföldről - az ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth). Miről fr a Békés Megyei Népű|ság. a Petőfi Népe. a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti Időjárás-jelentés. 7.30: Dél-alföldi hirek. tudósítások, programajánlat. Műsorunk tartalmából: - Időskorúak és az állami gondozottak helyzetéről. — Múzeumi világnap. - Család és társadalom - új tantárgy az általános Iskolákban. — Dunstájl disputa.