Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-13 / 111. szám

6 1989. május 13., szombat Kórtünet és cenzúra DM[ igazin Napjaink társadalmi-politikai változásainak sodrában meggyőződéssel állítom, hogy sommás egyértelműséggel ki kell mondanunk: a bürokratikuscentrallsziikus liaialomgyakorlási modell, a pártállam-állampárt jellegű berendezkedés ideje lejárt. +J/J «x 3 r árU -LkSZ^L, (A* *vt -LkSJX^ac XJfée*. -éndí* (U -UU^t^Ue^A., éJUr ÍL^tc tirr^l Fokhagymafüzer vagy nemzeti lelkiismeret HÁROM KERDES SZINETÁR MIKLÓSHOZ — Lejárt mert gazdasági, politikai, morális válságba sodorta az országot. — l.ejárf. mert gyenge hatékonyságával. az oly sok áldozatot követelő és roppant pazarlásokkal járó extenzív ipar- és mezöga/daságíejlesztési szakaszon túl az elmúlt másfél évtizedben alkalmatlannak bizonyult hazánk. s tágabban Kelet-Európa modernizálására. — Lejárt, mert nem adott teret és lehetőségeket a társadalmi erőforrások felhasználásának ellenőrzéséhez és az alkotó erők teremtő felszabadításához. a demokrácia e kettős alapfunkciójának érvényesítéséhez. — Lejárt, mert mára márellehctetlenültck azok a hatalmi mechanizmusok. amelyek az ún. hatásköri listák alapján kényelmes döntési kizárólagosságot biztosítottak a hatalmi elit privilegizált csoportjai számára, illetve szabályozták a közlekedést a hatalom folyosóin a gazdasági, politikai, állami, társadalmi és kulturális vezető pozíciókhoz, udvartartásuk, előjogokkal kipárnázott komfortjához és vonalas konformjához. — Lejárt, mert legitimációja hitelét vesztette az ország növekvő pénzügyi és modernizációs deficitje nyomán, hisz már 10 éve stagnál a termelés és halmozódnak a bajok, eszelősen drágulnak az életkörülmények, tömegek megélhetése válik mind bizonytalanabbá. a tevékenyek kedvét szegi a adósróf. újabb és újabb ötletekkel folyik a lakosság megsarcolása érdemleges előrelépés nélkül.... mindezek megkérdőjelezték e berendezkedést a csendes többség köreiben is. — Lejárt, mert az elidegenült hatalomgyakorlás. a mind ellentmondásosabb és a mind élesebb feszültségekkel telítődő gyakorlat eme viszonyrendszere ellenerőket termelt és termel. — Lejárt, mert a társadalmi, gazdasági. politikai clidcgenedési formák felszámolásáért, az alkotó egyéniségek és közösségek felszabadításáért, a szociális és kulturális haladásért fellépő, a helyzettel és kihívásokkal elemző módon szembenéző társadalomtudomány és pártmozgalom, a ma reformkommunista platformként integrálódó erők. immár nemcsak kritikailag, hanem gyakorlati tettekkel is szembefordultak a biirokratikus-centralisztikus berendezkedéssel. s a '88-as év pártértekezleteivel hozzáláttak társadalmi-politikai rendszerünk strukturális átalakításához. — Lejárt, mert a nyilvánosság és a reformtörekvések erőterében a társadalmi ellenőrzés évtizedeken át elfojtott szükséglete napjainkra elemi erővel tör a felszínre a különböző érdekeket és eszmeiséget is megjelenítő csoportok és alternatív szervezetek fellépésével, s most már óriási kritikai nyomással fordulnak szembe a pártállam hatalmi monopóliumával. Fellépésükben még ugyan a tagadás dominál, de szenvedélyesen keresik a választ a hogyan? kérdésére is. — Lejárt, s most már ez is nyilvánvaló — hogy sem további politikai kölcsönökre, sem további csendes lakossági hozzájárulásra nem építhet —. mert felemésztette gazdasági, politikai és társadalmi bázisát. Történelmileg folytathatatlanná i ált. A folytonosság és az elhatárolódás dilemmája megkerülhetetlen. Egy folytathatatlanná vált politikával szentben ki kell mondani a szakítást akkor is. ha magunkénak éreztük és vállaljuk azokat a törekvéseket és értékeket, emberi eredményeket, amelyek az elmúlt évtizedek magyar történelmében a nemzeti és társadalmi előrehaladást szolgálták. A bürokratikus-centralisziikus berendezkedés vegetálása nem garantálja. hanem veszélyezteti közösségek. családok, egyének eredményeit, hisz mohón onnan szippantja el a képződő erőforrásokat, ahol talál, ahol azok az emberek napi erőfeszítései révén termelödnek. Általánosabban is igaza van Grezsa Ferencnek abban, amit a l iszatáj-ügy kapcsán a márciusi Jussban megfogalmazott: „ha a történelem nem huz cles cezúrát a fejlődés korszakai közé. s a meghaladott mült tovább él a jelenben, e rehabilitáció elodázható, elsinkófálható. eljelentékteleníthetó. Ilyen esetben többféle álmegoldás is kínálkozik: a tényleges jóvátétel helyett elvont retorika. a tettek szavakkal való helyettesítése. a gyökeres hibaigazítás helyett elkenő kompromisszum." Kritikusan és önkritikusan szembe kell néznünk ezzel a történelmileg kialakult helyzettel. Az elkövetett bűnöktől való hiteles elhatárolódással, a torzulások és hibák tanulságainak levonásával, a kialakult helyzet és az űj kihívások mély analízisével, ill. megválaszolásával cezúrát kell vonnunk a meghaladott történelmi korszak és az elkövetkező időszak között. A történelem harcait végig kell harcolni. Az önmagát túlélt berendezkedés nem adja át a helyét az újnak küzdelem nélkül. A változások és változtatások kényszerét az élet maga diktálja új kihívásaival. Dc ezek a kihívások történelmi szubjektumokat. személyiségeket és közösségeket. társadalmi-politikai erőket is igényelnek, akik végiggondolják és meg is cselekszik a tennivalókat. Csak strukturális átalakítással, a demokratizálást és modernizálást öszszehangoló gazdasági-kulturális és politikai tettekkel leszünk képesek újrafogalmazni a szocialista kísérletet. A szavak és tettek egységével, a teremtő gondolat és a teremtő tettek szövetségével. Csak a cezúra megvonására képes. a múlttal kritikailag szembenéző. a struktúra átalakítását tudatosan felvállaló, tettekkel bizonyító erő hozhat stabilitást, garantálhat megújulást. A magyar társadalmi-politikai gyakorlatban a reformkommunista erők A magyar kulturális-művészeti élet egyik színes és értékes egyénisége Szinetár Miklós. Hármas minőségében kértem beszélgetésre: hiszen beosztása szerint a Magyar Televízió elnökhelyettese, megbízatása folytán az épülő Nemzeti Színház kormánybiztosa, hivatása szerint rendező. — Régóta a magyar televíziózás egyik felelős vezetője, művészeti munkájának alakítója, formálója. A: utóbbi években a MTV főrendezőjeként dolgozott, most elnökhelyettes. — Az utóbbi hónapokban munkakört váltottam. A televízió főrendezője voltam, nem egyedül, ilyen beosztása meg öt embernek van a magyar televíziónál. A közelmúltban új megbízást kaptam, elnökhelyettesnek neveztek ki. de ennek tulajdonképpen nincs jelentősége. Lényege, hogy cn most nem foglalkozom mással, mint a koprodukciók, nemzetközi kapcsolatok, fesztiválok művészeti irányításával, felügyeletével. A tévé többi területéhez nincs gyakorlati közöm. Meggyőződésem viszont, hogy a Magyar Televízió változásban van és lesz. hiszen ez a legv áltozekonyabb műfaj a világon. Nem tudok úgy Franciaországba menni, hogy kétévenként ne teljesen megújult televíziózással találkoznék. Ez cgv kialakulatlan média, a változás a természetes állapota, s az is marad legalább meg harminc-negyven évig. Hogy aztán nálunk ez a változás miként megv végbe, milyen irányt vesz. az nagyban függ az ország helyzetétől, egyéni elképzelésektől, vezetői koncepcióktól, közönscgreagálásoktól Ami a koprodukciós munkát illeti elmondhatom. hogy sokan keresnek bennünket, valószínűleg többféle meggondolásból. Azért is. mert viszonylag olcsók vagyunk, mert korrekt cs felkészült szakembergárdával rendelkezünk, mert van irányunkban bizalom. A tavalyi év meglehetősen sikeresnek mondfellépése ütött először rést a korábbi elidegenült hatalmi elit búvárharangján. nyitotta meg az utat belpolitikai életünk demokratizálásához, a demokratikus jogrendszer kidolgozásához. az érdekek és értékek megjelenítéséhez. a társadalmi-politikai alternatívák kimunkálásához, a látens pluralizmusból a manifesztált pluralizmushoz. A reformkommunista erők kecskeméti országos tanácskozása mutatott rá ország-világ előtt, hogy a beindult változások még elégtelenek a strukturális fordulathoz, hogy gyökeres politikai változtatás és modellváltás nélkül nem lehet kibontakozás ebben az országban. Nemzeti program, nemzeti felelősség szintjén kell újragondolni a tennivalókat. Nem hatalmi érdekből, hanem a nemzeti boldogulás érdekében. A közös gondolkodás formáinak, módjainak állandó keresése közben a gondolati műhelyfázisból át kell menni a politikai dinamizálási szakaszba, a felkészítés és mozgósítás szakaszába, a közös gondolkodásból a közös cselekvéshez. A kritikai szakaszból a teremtő önmeghatározás szakaszába. A reformkommunista szárny keresi a megújulásra, tettre kész szövetségeseket a párton belül és a párton kívül egyaránt. Keresi azokat, akik kutatják az utat a válságból, akik elítélik a stagnálás tobzódó eredménytelenségi járadékait és prémiumait. Keresi azokat, akiket nem elégít ki a moralizáló kritika, a globalizáló tagadás, a szkeptikus rezignáció, a szavak inflációja, az események utáni kullogás. a felelőtlen kapkodás, a mégoly határozott fogadkozás, a koncepciótlan sodródás. Keresi azokat, akik készek a reális gondolati elemzés további tudatosítására, a meggondolt gondolatok képviseletére és következetes érvényesítésére. A tettek ideje jött el. BESENYI SÁNDOR ható. több művet készítettünk, például Gianni Morandival olasz koprodukcióban csináltunk filmet, elkészült és bemutattuk az osztrákokkal közösen felvett Rudolf trónörököst, a nyugatnémetek Lisztről forgattak dokumentumfilmet közreműködésünkkel. Ebben az évben kísérletet teszünk arra. hogy vállalkozásainkba több amerikai partnert is bevonjunk, tekintettel arra. hogy a televíziónak — mint ahogy az országnak! — az anyagi helyzete borzasztóan leromlott. Valutára van szükségünk, s tekintettel arra. hogy nevünk koprodukciós viszonylatban jól cseng a világban, ezt szeretnénk kihasználni. Számíthatunk az amerikai cégek érdeklődésére, melynek első példája most fejeződik be. a Radnóti Miklós életéről készülő magyar—amerikai koprodukciós film. Egy modern török zeneszerző kantátáját vesszük föl a két intézmény együttműködésével, mclv túl az érdekességén, jelentős anyagi haszonnal is jár. — A Nemzeti Színház ügye a társadalom széles rétegeinek látómezejéből mintha perifériára szorult volna. Néha-néha egy-egy esemény, fölszikrázó vita inkáhh indulatokat, mint folyamatos érdeklődést szül. A kulisszák mögött milyen munka folyik, s Szinetár Miklós honnan veszi ehhez a megbízatásához a hitet, a kitartást? — Másfél éve látom el a Nemzeti Színház kormánybiztosi feladatait. A helykiválasztási forduló megtörtént — a pályázók harminckét helyszínt javasoltak, közülük kettő maradt, az. Engels tér és a Budai Vár —. most írjuk ki az építési tervpályázatot, a tervezők mindkét helyszínre készíthetnek elképzeléseket, ezek is segíthetnek az év végén véglegesen eldönteni: hol, s milyen formában épüljön fel a színház. Anyagilag a helyzet nem rózsás, év végére négyszáz millió lesz a számlán, ez még a kezdéshez is kevés. A garanciákat a kormánynak kell vállalnia! De meggyőződésem, hogy abban a pillanatban, amint van egy elfogadott terv és kivitelezési program, újabb lendületet kaphat a nemzetközi adakozás, s még itthon is vannak tartalékaink, számos forrás megtalálható. Nem elsősorban az egyes embereknél, inkább a vállalatoknál. intézményeknél. Hogy miért csinálom? Sok összetevője van. Az egyik: borzasztóan szeretném, hogy ebben az országban végre valami sikerüljön. Ebben a kudarcsorozatban legyen egy ügy. ami tartást adhat, ami segíthet újra felemelni a tekintetünket, ami visszaadja önbizalmunkat. Fontosnak tartom, hogy legyen egy szimbolikus gesztusunk a világ felé, amely mutatja: rru kultúrnemzet vagyunk. Legnehezebb pillanatainkban is képesek egy 175 éves elintézetlen adósság törlesztésére. Nagyon szeretném azt is, ha ez nemzetközi színházi központ is lehetne, mely túl azon. hogy a nemzet színháza, az egész magyar nvelvü színjátszás otthona, európai fesztiválközpont is, mely idevonzza a világ nagy színházait, erjesztő gondolatait. Minderre a példám: ha a körülmények kikényszerítenék, hogy három szobás, kényelmes otthonomból egy szűk albérletbe költözzem, akkor is megveszem gyerekemnek az operabérletet, hogy embernek érezhesse magát. Ez a Nemzetiakció demonstrálhatja, hogy mi, magyarok a legnehezebb helyzetben sem mondunk le a kultúráról. az európai szellemiséghez való csatlakozás esélyéről. Ami a vállalkozás anyagi fedezetét illeti, sok a szóbeszéd. En nem látom a helyzetet annyira katasztrofálisnak: másfél éve végzem ezt a kormánybiztosi munkát, ez idő alatt a statisztikák szerint hazánk fiai tizenkét Nemzeti Színházat hordtak ki Bécsbe. Ez tehát nem lehet olyan rettenetes összeg, nem hasonlítható Bös-Nagymaroshoz vagy a világkiállításhoz. Minden állampolgárnak el kellene gondolkodni viszont e vállalkozás hasznán, erkölcsi-művészi-nemzeti hozadékán. Ha legközelebb eljön hozzánk egy angol miniszterelnök tíztizenöt év múlva, még mindig csak a vásárcsarnokba tudjuk elvinni fokhagymát vásárolni?! Nem ambicionál valamennyiünket az, hogy olyan országban is élhetnénk, amely kulturális központ, Bartók. Kodály, Petőfi. Ady. Móricz méltó hazája?! Ez nem lehet közös nemzeti ambíció?! — Ha már ambíciókról szóltunk, mint rendezőt, mint alkotóművészt, milyen feladatok foglalkoztatják? — Most két dologra készülök. Mindenekelőtt a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezem a nyáron Puccini: Turandot-ját, s az Opera felkérésére a következő évadban színpadra állítom Wagner Tannháuser című művét. Ami a szegedi programot illeti: ha van darab, ami erre a térre való, akkor az a Turandot. Már 1938-ban Nádasdy Kálmán Gina Cigna főszereplésével nem véletlenül próbálkozott ezzel az operával. Nekem talán két legnagyobb szegedi sikerem fűződik hozzá, azt hiszem: időnként ezt, mint egy par excellence típusú darabot kell elővenni, mint olyan művet, amit czeii a tcrcn. ebben a közegben jól és hatásosan lehet játszani. Ez a dóm előtt minden alkalommal örömet okozhat a közönségnek. TANDI LAJOS