Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-24 / 120. szám
8 1989. május 31., szerda 8 1 DM Röviden Kulcsos" vendégfogadó A Luna park cselédei A lakókocsik környékén a most már gondos városgazdák lekaszálták a füvet. Az esők után éledő, harsogó zöldet megtöri a barnumosított világ szírvorgiája — a hátteret szolgáltató tömbházak szürkesége és ügyetlen, kék-barna kontúrjai csak arra szolgálnak, hogy kiemeljék a világjáró körhinta minden egyes székének szemtelen kitárulkozását ... Ez a második csapat a téren. Ahogy beindult a szezon, a kíváncsiságtól hajtva, néhány fél órát — ma ennyit, másnap is — ellődörögtem közöttük. Nem a nosztalgia hajtott (valaha én is hajtottam körhintát: öt kör után egyszer beülhettünk a székbe ...), inkább a motorizált cirkusz, vagyis szórakoztatóipar színe váltása érdekelt. Már ami megfogható, egykori,'- időszakos uselédvoltomból kiindulva Első megközelítésben minden fiatul számára megfoghatatlan, de óriásinak tűnő lehetőséget sejtet a Luna park világa. Bekerülni, belülről nézni a tolongó, szórakozni vágyó tömeget, a kiszolgáltatottat, az éheset, a szájtátit — ez az álom sok 'gyermeket megkísért. A bátrabbak nem tágítanak. Néha konoksággá fajul az óhaj. Végül szerencse dolga is, hogy cirkuszi cseléd legyen az ember fiából, saját városában, az ismerős gyerekek nagy ámulatára. Akik nem tudják megmagyarázni egykori játszótársuk jelenését a céllövölde pultja mögött; azt pedig bizonyosan állítják, hogy született undorral kezelte egykoron a játékpisztelyt és a különböző felségjeleket viselő (gyártója válogatta), lánctalpas játéktankokat ... ... Lehet, hogy bámészkodó pillanatában odaszólt a mükacsaúsztatóért „felelős", telt keblű és az izzadtságtól elmosódott arcú hölgy: — öcsikém, nem hoznál a néninek egy vödör vizet? Az ember fia végigméri a kérőt, magában megállapítja, hogy „megmutatnám én, milyen öcsiké vagyok ...", fogja a vödröt, és rohan teljesíteni a kérést A környék ismerős, a legközelebbi panelházban két jó barát lakik, egyikőjük csatlakozik is az önkéntessé váló cselédhez. Aki Ugybuzgalmáhan észre sem veszi, hogy nem is a műkacsaúsztatóba kellett a víz — a hölgy félrevonul a lakókocsik irányába, s néhány perc múlva újrafestve jelenik meg a színen. A délutáni smink elengedhetetlen a sikeres múkacsaúsztatáshoz! Közben a kis cseléd a helytartó, fontossága tudatában szemlélve a kavargó világot. ... Lehet, hogy a meghibásodott körhinta mellett álldogálva, rászólt a szorgoskodó villanyszerelő: — Ha füttyentek, nyomd meg ezt a gombot! Es megnyomja. A villanyszerelő megállapítja, ilyen jól már rég nem nyomták meg neki a gombot. S elszalasztja egy doboz cigarettáért, de hozzon néhány üveg sört Amit a cselédjelölt lóhalálában teljesít. S marad. Abban a reményben, hogy előbb-utóbb felfedezik: nélküle ez a Luna park mit sem er; holnap akár be is csukhatnák a boltot... Arra kérem a tisztelt olvasót, hogy az eddig írtak átfutása után gondolatban a Luna park igen becsületes és szórakoztató intézményét (soraimból kiderül, ugyebár, hogy miként vélekedem róluk...),a behelyettesítés műveletének elvégzésével, arra a pártra cserélje fel, dmelyre éppenséggel gondol. Régire avagy újkeletúre — a jelszó mindegy Annak a pártnak ugyanis, amelyre ön gondol, tettre kész vödörcipelőkre volna szüksége. Olyan emberekre. akik mindig a kellő pillanatban nyomják meg a gombot. Ezzel szemben szerveződő és régi pártjaink (az is, amelyikre ön gondcl). hemzsegnek az önjelölt vezérektől. Lesz-e ebből népvidító (-butító, -gondozó, -felvállaló, örömhozó, cselédnevelő) Luna park? Pataki Sándor Szemet gyönyörködtető épületegyüttes várja a vendégeket Pécs ha'arában, a Pest felé vezető 6-os főközlekedési úton. A tízmillió forintos beruházásból felépített fogadóban blsz'rót, éttermet, kerthelyiséget és egy üzletet is kialakítottak. A nyár végére a tetőtérben szállást Is kialakít az üzemeltető Caernik házaspár. Képünkön: a hangulatos fogadó VTV SZEQEO ] Szegedi városi televízió Május 14., szerda 17.30— IS.JO: Képújság. 18.10: Kik MOTveZtoocthetaok a tnurfkahelytíoen? Havas Henrik As Forró Tamás nyilvános vitája « Nasnnnezó irtoából lí.00—20.00: KApú.1.sé£. 30.00: VTV-mozi. A nerwíftmAg megköszöni — olasz krimi. MINI KOMMENTÁR Memória Erre nem emlékszem! — mondaná a kérdésössztüzek alá vont régi-régi káder. És arra sem, s arra sem... Nem hallottam ilyen dolgokról, nem maradt meg a memóriámban semmi arra utaló emlék... Nem hát. Nálánál Is régebbi Igazság, hogy egyetlen szorongatott ember se az ítélőképességére panaszkodik. Inkább a memóriára! GYÖZÖTT A „TARJÁN HÁRMAS" A hét végén Sándoríalván rendezték meg a természetjáró úttörők megyei találkozóját. Az úttörők és a kisdobosok versenyében is a 6zegedi Tarján III. számú iskola csapata bizonyult a legjobbnak. A szintén szegedi Petőfi Sándor iskola kisdobosai második helyezést értek el a versenyben. SZABAS-VARRAS ÚJSZEGEDEN A megyei művelődési központban június 5-től 36 órás szabás-varrás tanfolyam indul. Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon. (Közép fasor 1—3. Telefon: 53-144) NÉPFRONTKÜLDÖTTEK MEGBESZÉLÉSE Holnap, csütörtökön Kisteleken, a népfrontszékházban, délután 3 órakor kezdődik a megyei népfrontértekezletet előkészítő küldöttmegbeszélés. A már megválasztott küldöttek a megyei bizottság tagjai, és a jelölőbizottság találkozójára minden érdeklődőt várnak: egyebek mellett véleményt és javaslatot kérnek a megyei népfront új tisztségviselőire. Ugyanilyen célból Vásárhelyen, délután 4 órakor a tömegszervezeti székházban tartanak megbeszélést. KIÁLLÍTÁS Németh Zoltán és Márton József festőművészek alkotásaiból rendezett kiállítást a Vízművek és Fürdők Vállalat szabadidőközpontja (Lenin krt. 88. szám). A képek a klubban a hónap végéig naponta 10 és 17 óra között tekinthetők meg. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI VERSENYEREDMÉNYEK A Dózsa György Altalános Iskolában bonyolították le a TVC-nyerő számítástechnikai verseny döntőjét, amelyen az elődöntők után 19 általános iskolás vett részt a megyéből. A szakemberekből álló zsúri értékelése alapján első lett Kocsis Árpád (nyereménye egy számítógép), második helyezett Apró Szabolcs (szakkönyvekből és programkazettákból álló csomagot nyert), mindketten a szentesi úttöróház versenyzői. A harmadik helyezett Balázs Gábor, a szegedi Dózsa iskola tanulója, nyereménye ajándékcsomag. Tornán Árpád, a kisteleki Petőfi iskola tanulója lett a negyedik és egy magnót vihetett haza. Az 5—8. helyezettek balatoni táborozásra mehetnek, a többi versenyző pedig szakkönyveket és egyéb ajándékokat kapott. Hűvös éjszaka Folytatódik a napos, száraz idő. Többnyire mérsékelt, változó irányú szél várható. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 3, 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul. MAGYAR—CIPRUSI HÍRÜGYNÖKSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS Együttműködési megállapodást írt alá kedden Budapesten Karvalics László, az MTI vezérigazgatójának első helyettese és Joannisz Szolomu, a ciprusi hírügynökség (CNA) igazgatója. Az együttműködési megállapodás alapján hírek és fotók cseréjével járul hozzá az MTI és a CNA az országaikról adott tájékoztatás bővítéséhez. ELMARAD Az I. Számú Belgyógyászati Klinikán péntekre meghirdetett nyilvános betegbemutatás a nemzetközi orvostanácskozás miatt elmarad. MAGYAR NYERTES CANNES-BAN Magyar győzelemmel kezdődött kedden este a 42. Camnes-i Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó ünnepsége. Az első filmes rendezők versenyében Enyedi Ildikó nyerte el az ATamy Kameradíjat. Az ém XX. századom című munkájáért. Az elsőfilmesek versenyében minden korábbinál több, 31 alkotás indult. A fődíjat, az Arany Pálmát az amerikai S teven Soderbergh által rendezett, Szex, hazugságok és videoszalag című film nyerte el. DÍJAZOTT MŰVÉSZTANÁROK A szegedi pedagógusképzőművészek tárlatának keddi megnyitóünnepségén osztották ki az alkotók között azokat a díjakat, amelyeket városi és megyei intézmények alapítottak, öt alkotó kapott díjat: Kopasz Márta, Bakacsi Lajos, Bánvölgyi László, Sávai Márta és Vecsey Zoltán. Mi történik? MA Indok — Allíiólsg & szomszédasszony visszajött a férjéhez. -— Igen, Igaz. Máinem tudta nézni, milyen Jól boldogul a férje nélküle. BÖVÜLÖ VÁLASZTÉK — BIZTONSÁG EURÖPABAN Az Állami Biztosító választékbővítésként 1989. május 19-től bevezette az Európa-Gasco új biztosítási módozatot. Azoknak az ügyfeleknek kívánnak határozatlan időre szóló, egész Európára kiterjedő biztosítási védelmet nyújtani, akik rendszeresen, illetve több alkalommal utaznak külföldre. Az Európa-Casco összetett biztosítás, mely magába foglalja a teljes körű ÁB-Cascót, az éves díjú külföldi Cascót, és az Atlasz Utazási Biztosító Rt. betegség-, baleset- és pogygyászbiztosítását, valamint a jogvédelmi biztosítást is. Az új módozat előnye, hogy az ügyfélnek csupán egy alkalommal kell felkeresnie az ÁB irodáit, s hosszú időre szóló biztonságot élvezhet. A Vágyrajárók című francia filmet este 7 órakor tekinthetik meg az érdeklődők a Vízművek és Fürdők Vállalat szabadidőközpontjában (Lenin krt. 88. szám). Brieux: Patyolat kisaszszony című operettjét mutatja be a 8.15-ös csoport a JATE auditórium maximumában este 8.15-kor. HOLNAP Moreili Edit tűzzománcaiból nyílik kiállítás a múzeum képtárában délután 5 órakor. A tárlatot Trogmayer Ottó múzeumigazgató ajánlja az érdeklődők figyelmébe. Közéleti fórumot rendez a Hazafias Népfront Alsóvárosi Bizottsága délután fél 6 órakor, a vasutas művelődési házban. A fórum vendégei: tanácsi vezetők és pártképviselők. Az új Galilei kör csütörtökön délután vitát rendez az ifjúsági házban. Vitaindítóként a Szabaddemokraták Szövetsége programját Jankó Attila ismerteti. Versengés és együttélés az életközösségekben, valamint a növény—növényevő kapcsolat ökológiája című előadást hallhatják a Magyar Biológiai Társaság szegedi csoportjának 288. ülésén az MTESZ-székházban (Kígyó u. 4.) délután 5 órakor. Svéd Sándor világhírű operaénekest mutatja be hanglemezről Szécsi József, a Postás Művelődési Házban délután fél 5-től. DM — Florin nyereménygála E hét szombatján nem a szokásos keresztrejtvényt találják majd lapunkban olvasóink, rejtvény fejtőink. A megfejtendő sorokban Szegeddel kapcsolatos meghatározásokat rejtünk el. Eddig egy központi sajtó szervtől kapott feladványt használtunk, most munkatársunk szellemi terméke a rejtvény. S persze, nagy a változás a helyes megfejtéseket beküldök jutalmában is. Mi tagadás, az infláció igencsak elértéktelenitette az 50, 100 forintos könyvutalványokat. Most szövetkeztünk a Szegedi Florin Vegyipari Szövetkezettel, és nyereményként 2 férfi-, 1 női és 2 fürdőszobai kozmetikumsorozatot sorsolunk ki, nyilvánosan. A nyeremények értéke több száz forint. Jó rejtvényfejtést, sok szerencsét kívánunk, és olvasóink figyelmébe ajánljuk szombati számunk keresztrejtvényét. Diákoknak a szünetben Büntetőeljárások Büntetőeljárás indult lopás gyanúja miatt Börcsök Tamás (Rúzsa, 785. sz.) ellen, aki múlt év őszéitől ez év tavaszáig mintegy 90 ezer forint értékű kötegelt rasohel zsákot lopott munkahelyéről, a Szegedi Kender- és Műanyag-feldolgozó Vállalattól Kolompár Gusztáv (Búza u. 8/5). Kolompár Menyhért (Búza u. 7.). Kolompár Zoltán és Kolompár István (Búza u. 4/5) a rendelkezésre álló adatok szerint az, elmúlt hetek bem 6-7 alkalommal öszszesen mintegy 4 mázsa rézhulladékot loptak el a Dorozsmai úton levő MÉHtelepröl, amelyet színesfémfelvásárlónál értékesítettek. Ezért indult ellenük is büntetőeljárás. Segédmotoros oktatás Az autóklub Csongrád megyei szervezete június 12-étől a nyári tanítási szünetben segédmotor-vezetői oktatást szervez Azokat a diákokat várják, akik betöltötték a 14. évüket. Kéthetes turnusokat szervezitek. délelőtt elméleti, délután pedig gyakorlati tanításon vesznek részt a gyerekek. A tanfolyamért, akik az autóklub motorjain tanulnak, 1000, akik pedig a sajátjukon, azok 700 forintot fizetnek. A sikeresen vizsgázók segédmotor-vezetői igazolványt kapnak. A vizsgadíjat kjilön kell fizetni. Jelentkezni lehet a Kossuth Lajos sugárút 112. alatt, vagy a 26-166-cs te. lefon on. DÉLMA6YAR0KSZA6 A Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanáesköztarsaság útja 10. Sajtóház 0740. - Telefon: 24-633. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Suránsi Tibor. — Terjeszti a Magtar Posta. Előfizethető a postahitatalokoul és Még csupán 7 hetesek a bochumi állatkert tcopárdkölykei, kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. - ISSN de máris igen temperamentumosak 0133-025*