Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

1989. március 15., szerda 5 Mit kivált a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés. m, l .-noft-*-^ 1. Kit Alijuk s»jtA izahadsAfAt. wnsura HlorW-sO. 2. Felelte minisleriumoi Buda Pesten. а. Kvenkloti ors*Ar*> ültet P«ten 4 Tör>int előtti eeyenlöw^etpolgári te .állási tekintetben S. Ne«»w<i öesereg. б. Közte (eher. iselte 7. llrbíri vbMMyok •ep.zöntetee a Esküdtszék, képviselet efyealösé|{ alapján. V. Nemzeti Bank. 10. A" katonását esküdjék me^az alkolmánt ra niatyar katonáinkat ne vigyék külMdre. külföldieket .igyékel tőlünk. 11. A' politikai statusfoglyok W»b»clon borsátUssonak. IS. I'nio. Egjeolfttfg, szabadság, testvériség! Korhadt fakeresztek... Mérnökök a szabadságharcban Az 1848-i polgári forradalom gazdasági-társadalmi vívmányainak védelméért, a Habsburgok és szövetségeseik támadása ellen kibontakozott szabadságharcban számos mérnökember vívott nemes viadalt, szolgálta a magyarság ügyét. (Bem seregében. Gábor Áron öntödéjében). A honvédsereg táborkara részeként alakult meg a hadmérnöki kar, amely később önálló egységként szerepelt. Parancsnokuk előbb Gaál Miklós, majd Török Ignác tábornok volt, akiknek működése közt mintegy ötven mérnökkari tiszt szerepelt. Ők irányították többek között Szeged erődítéseinek munkálatait, 1849 tavaszán. A honvédség mérnökeinek nagy része a császári seregből hozta magával hadmérnöki ismereteit, de mintegy húsz mérnök a polgári mérnökök köréből került ki, köztük Margittay Gábor, a szeged-csongrádi takarékpénztár első épületének tervezője. A szabadságharc folyamán a tábornokok és törzstisztek között — Görgey Artúrt leszámítva, ó vegyészmérnök volt —, alig találunk mérnököt. Ugyanakkor a számos törzstiszt, százados és főtiszt között sok mérnök működött. A nemzetőrök, önkéntesek és gerillák sorában ugyancsak számos mérnököt találunk, akikről Urbán Aladár köny-* véből nyerhetünk hiteles adatokat. Innen ismerhetjük meg Csanád és Csongrád vármegye önkéntes zászlóalját, a Csongrád megyei önkéntes osztályt. Az 1849. február 21én Szegeden kibocsátott kiálltványban pedig fegyverforgatásra szólították fel a mérnököket is, valamint szakmai értőiket. Ekkor állt a sereg szolgálatába Czimeg János, a Széchenyi tér elsó rendezője, valamint Bakacs Sándor gyógyszerész, majd Bőjtfalvi Ferenc százados, aki augusztus elején Újszegednél vívott harcban lőtt sebet kapott. Hasonló sorsra jutott Csanády Mihály, aki Jellasics ellen harcolt, majd Pozsonyban volt parancsnok. A Csongrád megyei harcokban több helyütt is kitüntette magát Csemegi Ignác houvédtiszt, aki a Kazinczy-hadtest fegyverletételéig harcolt, majd 1881. után őrnagyi címmel nyugdíjazták. Ugyancsak említésre érdemes a hódmezővásárhelyi születésű Dombrády László, aki mérnökszázadosként vett részt a szabadságharcban, majd az 1851. évi pesti hadbíróságon rehabilitálták. Érdekes és említésre méltó Farkas György életútja, aki Nagyváradon született, és Szegeden lett önkéntes 1848ban. Harcolt délvidéken és a tavaszi hadjárat ütközeteiben, majd Buda bevételénél az elsők között tört be a várba. Ekkor figyelt fel rá Görgey. A szabadságharc számos harcosa sorából a két szegedi Földváryt is említjük, akik közül Sándor és Károly egyaránt ezredes volt, és 1880 óta a Földváry utca őrzi nevüket. Garibaldi önkéntesei között, Klapka légióiban további katonákat, mérnököket és hősöket találunk — miként a két Beszédes szegedi tanulót, akik közül mindkettő e hazának kiváló mérnökévé vált. Igazán csak sajnálhatjuk, hogy a szabadságharcot tüzérszázadosként végigharcoló, és Szentesen 1887-ben meghalt mérnök Kosztka Károly golyószorója a szabadságharcban nem nyerhetett alkalmazást. Ebben az írásban csak néhány nevet és momentumot említettünk fel azok küzdeni tudásából, akik mérnökként harcoltak a magyar szabadságharcért. Nevük felemlítése területünket tekintve sem teljes, csak alkalomszerű. Bátyai Jenő Jelképesen használom a kitűnő szerző, Rákosi Viktor nagy sikerű könyvének címét, március idusán, a szegedi óskert(ek) 48-as hőseinek sírhelyeit kutatva — mostanság, amikor némelyike valóban tünedezóben van. Pedig most volna a legnagyobb szükség arra, hogy az unokák a hősök domboruló sírjaira borulva ápolják azokat. Most, amikor határainkon kívül nemcsak a keresztek dőlnek le, de a harangok is kezdenek elnémulni.... Hadd vezessem rövid sétára a Belvárosi és a Dugonics temetőben azokat a fiatalokat, akiknek nem álom öldösi szíveiket, szemük a hősi múlt felé tekint* s fülük befogadja a hősökről szóló dicséretet. Nézzük sorrra. kik is voltak azok, Kossuth „névtelen félistenei", akik nem parancsszóra, hanem önként mentek a megtámadott haza védelmére. Kezdjük a „közhonvédekkel". A Belvárosi temetó díszsírhelynek fenntartott részén találjuk Bauernfeind Gyula sírkeresztjét. A 19 éves fiú sorsa tragikusnak mondható. Nem lehetett elsó szülővárosában a toborzásnál, hát az elsők közt volt Szenttamásnál, ahol a sánc tetején elvitte egyik lábát az ágyúgolyó. Sebe üszkösödni kezdett a lassú tiszai gályán, amely hazaszállította. Már nem lehetett segíteni rajta. Meghalt 1848. június 16-án. Ót tekinthetjük szabadságharcunk egyik elsó hősi halottjának. 48-as honvéd volt Kapcsándy Károly. Elhunyt Szegeden 81 éves korában, 1?11. július 15-én. De a Dugonics temetőben egy másik honvédnak Göri Józsefnek, aki ugyanezen évben halt meg, nevét a sírkövön már nem leljük. A sírkőről készült fényképfelvételemen (1957) még az ó neve van, de helyette bevésve ma már idegen név szerepel!? Fiatalon, 15 évesen jelentkezett a honvédhadseregbe Csata József. Szenttamásnál ö is súlyos sebet kapott, de felgyógyulva még 43 dicső csatában harcolt. A csatamezőn nevezte ki Perczel tábornok hadnaggyá. Világos után — regénybe illő vándorlása során Rigó József és Göri József, a szabadságharc szegedi hőseinek síremlékei az 1957-ben készült fotókon. Vajon mi lett a sorsuk? — Mexikóban kötött ki, ahol mint „Zákány tábornok" írta nevét a hősök könyvébe. Ott is halt meg, Mexikó fővárosában, 1883-ban. Két világrész hőseként harcolt a szegedi születésű Számwald Gyula, aki a legmagasabb kaftonai rangot érte el az északiak oldalán az Egyesült Államokban, a magyar származásúak közül. Róla, valamint Debreczenyi Ignác-ról, aki ugyanott harcolt s a sírja Szegeden van, a Belvárosi temetőben, már e lap hasábjain nem is egyszer megemlékeztünk. Azőméltatásukra kevés lenne jelen közlemény! A Belvárosi temetőben nyugvó tiszthelyettesek, honvéd hadnagyok a következők: Schwartz Ferenc (1829 — 1904), Halasy Ede 1828 — 1893), Mészáros Lajos, később kir. járásbíró városunkban. s a szenttamási hős, vörössipkás Bárkánvi Benő (1830-1918). A főhadnagyok közül ugyanitt nyugszanak: Czetz Péter (1820-1910), László Flórián (volt Laász, vagy Lász?) Szeged város feles... (az írás olvashatatlan a sírkövön!) polgára, meghalt 1888ban. Kubittyi János (1817-r 1899) községi jegyző. Regdon Mihály (1819-1896). A Dugonics temetőben találjuk Szilber Ignác (18301874) szegedi sótárnok nyughelyét. De itt ér bennünket a legnagyobb csalódás is. Hiányzik Rigó József (1826— 1901) 48-as honvédtiszt, később szegedi ügyvéd s közjegyző síremléke, akinek obeliszkjéről készített (1957) fényképe ugyancsak birtokomban van. Még a sírversét is lejegyeztem. Ki tud róla?! „Mint ifjú karddal, mint férfi, erős akarattal Büszke, merész szóval védted a hont s igazát..." Annál is fájóbb ez a hiány, hiszen Rigó József tagja volt a pesti Pilvax-társaságnak, jól ismerte Petőfit. Jókait, Irinyit és Vasvárit. Végigküzdötte a szent harcot s annak bukása után, mint besorozott közkatona is szolgált az osztrák hadseregben. Szülővárosában, mint elsőrendű kriminalistát tartották számon. A síremlék eltűnése érthetetlen!? A főhadnagyok sorát bezáró Raggambi Fluck Ferenc (1829-1913), szintén vörössipkás. A család sírboltjában nyugszik. Ugyancsak sótárnok volt Szegeden. Szenttamásnál kapott koponyasérüléséről (a kardvágás okozta folytonossági hiányt ezüstlemezzel pótolták) legendákat meséltek. Századosi rangban szolgált Pötty ondy Lajos d'Este (1824-1918), kinek szerepléséről hiányosak adataink. Bár nem szolgált a honvédhadseregben, ilyenkor mégis meg kell emlékeznünk az első független magyar kormány szegedi miniszter tagjáról Klauzál Gáborról (18041866). Méltatlanul elhanyagolt sírkövét belepi a borostyán. Sírfelirata is ma már olvashatatlan! A magyar zászló színei Napjaink embere talán el sem tudja képzelni, hogy valamikor, nem is olyan régen, a népeknek nem voltak nemzeti színű zászlóik. Országgá válásukkor ugyanis királyuk lett az államhatalom megtestesítője. Az uralkodó pedig saját színeit, ábrázolásait használta zászlóján, mint például a francia Bourbonok a liliomot. Minthogy az uralkodónak, mint államfőnek a kiemelt szerepe később is megmaradt, túlélte a középkort, címere, zászlaja lett az ország felségjele. A zászló egyidős a történelemmel. Nomád szimbólum, a népvándorláskor Európát elözönlők harci jelvénye. Kézai Simon, IV. (Kun) László királyunk (uralkodott: 1272-1290) krónikása szerint a magyarok turulos zászlók alatt harcoltak. Később — a Képes Krónika színes illusztrációja tanúsítja — a királyok és királyi hercegek zászlóin piros-fehér csíkokat vagy zöld halomra ültetett kettős keresztet látunk. A piros-fehér tehát az Árpád-házi királyi család színe, amelyet egymás alatti sávokban — vágásokban viseltek zászlóikon (és természetesen pecsétjeiken). A kettős kereszt legkorábbi ábrázolásainkon lebeg, de a XIII. század"vége felé már van talapzata, mégpedig a hármas ívű zöld halom, amelyet a XIV. századtól már rendszeresen odahelyeznek a piros hát-< térben megjelenő fehér kereszt alá, s tulajdonképpen így már össze is állt a három szín. A kereszt töve nyitott, leveles koronából magasodik fel. A XVI. század elejére a piros-fehér vágásokhoz, majd később a zöld hármas hegyhez érdekes magyarázat kapcsolódott. E szerint az államcímer az országot, mint területet szimbolizálja, a négy fehér (ezüst) vágás pedig az ország négy nagy folyóját, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát. Nincs kizárva, hogy ez hatott arra, hogy a korábban hétszer vágott pajzs mellett II. Mátyás uralkodása alatt (1608— 1619) feltűnik és évszázadokig használatban marad a nyolcszor vágott változat is. Ez azt jelenti, hogy az addig pirossal kezdődő és fehérrel végződő sávozat helyett pirossal (vörössel) kezdődő és azzal is végződő csíksor alakult ki, ami így tisztábban ábrázolta a négy folyót. Macedo portugál író; 1687-ben a hármas halmot, amelyen a kereszt áll, Magyarország legnagyobb hegyeiként értelmezi. A XVIII. századtól a Tátrát, a Fátrát és a Mátrát értik a három halom alatt. A magyar zászló zöld sávja azonban valószínűleg nem a hármas halom zöldjéből született. Hogy honnan, azt ma sem tudják pontosan a szakértők. Tény, hogy II. Endre (1205-1235) okiratait már piros-felijér-zöld fonallal fűzték át, és később, a vegyesházbeli és Habsburg uralkodók idejében e háromszínű fonal dominált a hivatalos iratokon. E három szín jelképezte tehát Magyarországot. Ez húzza alá, hogy II. Mátyás koronázásakor Pozsonyban piros-fehér-zöld szövettel vonták be s díszítették azt a fahidat, amely a Szent Márton (koronázó)-templomból vezetett ki, továbbá a Szent Mihály-kapu előtti emelvényt és korlátját, ahol a király letette a hűségesküt. Az elsó piros-fehér-zöld zászlók azonban csak a XVIII. században jelennek meg, ám ezeket nem használták rendszeresen, hiszen majd csak az 1848. XXI. törvénycikk mondja ki, hogy a „nemzeti szín, és ország címere ősi jogaiba viszszaállfttatik", és elrendeli, hogy „minden középületeknél s közintézeteknél minden nyilvános ünnepek alkalmával, és minden magyar hajókon a nemzeti lobogó és ország címere használtassák..." Ugyanezt rendeli az 1907. XXVII. tc. a népiskolákra. Ez a honvédségnek és minden magyar állami polgári hatóságnak is a zászlaja. A magyar országgyűlés 1848-ban elvetette a Habsburgok családi heraldikáját megtestesítő birodalmi jelvényt. Helyette az első magyar királyi család színeiből az egész nemzet zászlójává vált, történelmi címerrel ékesített trikolort tette a magyar állam, a magyar nemzet szimbólumává. Csonkaréti Károly Körsétánkat fejezzük be a „jelképes" vértanú tábornok síremlékével. Róla is már többször írtam, ugyanennek a lapnak hasábjain. Érthetetlen, hogy e derék katonánknak miért nehéz a helyét kijelölni a magyar történelemben? Jelképes vértanúnak tartom, mert ha életben maradt volna (Szegeden kolerában hunyt el 1849. július 27-én), Haynau kíméletlenül felkötette volna Aradon, már csak azért is, hiszen különösképp gyűlölte ót. Most csak a legújabb kutatási adatot mondhatom el róla. Pályafutásáról annyival többet tudunk, hogyan is került a honvédség tábornoki karába a Württemberg-huszároktól, Galíciából. Ugyanis az innen haza „szökő" Lenkey századosnak öt küldték nyomába. Beregszászig követte is a „merész" Lenkey Jánost. Itt azonban arra kérték barátai, maradna ö is itthon. Répássy Mihály azonban visszament még, de csupán azért, hogy „mihamar visszatérhessen ott lévő ezredének legnagyobb részével"! Ismeretes, sírjánál, Kossuthtal az élén, ott állott az egész kormány. Sírkövét a Belvárosi temetőben, csak a Bach-korszak végeztével lehetett felállítani. A mészkőből készült tábla a síremléken már erősen rongált állapotban van. Ajánlatos lenne az eredetinek múzeumi raktári megőrzése és sírjának méltó felújítása. Nincs elég helyünk itt ahhoz, hogy sok más hősről, kik a „Népek tavasza" nagy eseményeiben valamiképp is részt vettek, megemlékezhessünk. Csupán azokra szorítkozhattunk, akiknek emléke még elérhető közelségben látható körülöttünk. Nem hallgathatunk azonban egyikójükról. a XIX. század Szegedjének legnagyobb fiáról, Osztróvszky Józsefről (1818 — 1899), akit városunk Széchenyijének tekintettek. Ott volt mindenütt, ahol reformról beszélhettek ebben a városban, a forradalomban is. mint Kossuth kormánybiztosa s aki mint ilyen, közel állott a bitófához is. Bizton elmondhatjuk róla, nem volt még azóta sem senki ebben városban, aki lángolóbb beszédet tartott volna a Mars-mezőn (most Marxtér) akár máshol is, a szabadság és a demokrácia érdekében. Befejezem hát, a róla való emlékezéssel, elmondva azt, minek köszönhette végül is — kegyelemből — a 8 éves várfogságot . Osztróvszky beszéde, amelyet a kinyilvánított függetlenség elsó éves megünneplése alkalmával tartott, alkalmas lett volna arra, hogy az osztrák cs. és kir. haditörvényszék halálra ítélje. 62 előkelő szegedi polgárt hallgattak ki ügyében, akik, mint nemzetőrök, a szószék közelében állva, legközelebbről s legjobban hallhatták mindazt, amit mondott. Ezek mindegyike azonban mégis egyöntetűen azt vallotta, hogy nem érthette a szónoklatot, mivel akkor „nagy szél fújt..." De hát a magyar ugaron az „égig nyúló gizgazok között dudva és muhar" mindig akadt. Vagyis akadt egy valaki, aki ott sem volt az ünnepségen — mégis mindent elmondott... Mostanság országszerte gyúlnak az emlékezés tüzei. Ez alkalommal szítsuk fel a lélekben való emlékezés lángjait föllelhető 48-asaink sírhalmain, de a határainkon túli, tünedező, korhadó keresztek fölött is... Csongor Győző