Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-06 / 55. szám
8 1989. március 9., csütörtök A 10. hét híre Odaadó Jobb hírt aligha mondhatnánk, mint hogy ezen a héten kezdik meg a vállalatok a nyereségrészesedés kifizetését Hogy miért ilyün hamar? Mert úgy hírlik, több helyen azt kérték a dolgozók, még március huszadika elótt jó lenne kézhez kapni a tavalyi eredményből járó forintokat. No, nem a gyors költekezés vágya mólt belőlük, búr a mai Inflációs világban ez sem megvetendő szempont. Sokkal inkább az új adórendszer készteti sietségre az embereket. Mostanában ugyanis számolunk is. összeadunk és kivonunk, adókulcsokat számolunk, s végül elámulunk: a befizetni valón! Egyetlen megoldás marad: a nyereség! Ez éppen jó lesz arra, hogy adósságainkat törlesszük. Ha nem ...? Hát azt a jó öreg kapor szakállú tudná csak megmondani, mi lesz. Az adósok börtönének intézményét ugyanis eddig még nem hoztuk vissza Azon töröm a fejem, valami új nevet kellene találni a nyereségnek, hiszen aligha illethetjük ezután ezzel a számunkra kellemes jelzővel ezt a pénzt. Nevezhetnénk talán „adóhátralék-befizető kifizetésnek". de ez túl bonyolult Egyszerűbb, ha megmaradunk a nyereségnél. Hiszen az adóhivatal is így veszi. Jövöre ugyanis erre a pénzre is kiveti az adót. De okkor vajon miból fogjuk majd fizetni? NŐNAPI ÜNNEPSÉG A Hazafias Népfront belvárosi I/A körzeti bizottsága, valamint az MSZMP belvárosi I/A alapszervezete műsorral egybekötött nőnapi ünnepséget rendez holnap, kedden délután 5 órakor a Viotor Hugó utcai pártházban. A KEMÉNY GÁBOR ISKOLASZÖVETSÉG MEGALAKULÁSA Szombaton a Budapesti Tanítóképző Főiskolán tizenhárom alapító tag (általános és középiskola) részvételével megalakult a Kemény Gábor Iskolaszövetség. A szervezet célja a szocialista nevelés haladó hagyományainak folytatása, fejlesztése, a szövetségbe tömörült iskolák közös érdekeinek képviselete, részvétel oktatáspolitikai döntések előkészítésében, valamint egy folyóirat indítása Embernevelés címmel. ÜJ ELNÖKÖT VÁLASZTOTT A VOSZ Palotás Jánost választották meg a lemondott Simsa Péter helyett a Vállalkozók Országos Szövetsége új elnökének. Palotás János eddig a VOSZ társelnökeként tevékenykedett. A szombati közgyűlés három új társelnök személyéről is döntött. Délalföldi magazin A március 6-1 (este • ilrtócor, á 2-es oroRramon (kezdődő) <mt'azjTirrHisor tartalmából: február Utolsó IharmJKjátiűíi a part Kozporvtl Bizottsáaa, a Ttermolős lövetik ereitek (>rs7a«o«t Tanácsi) ós az ailarnl gazdaaá izok IgazRatőln-aik értekezlete ts az aRrarbolt Utcai mesfújuldsröl tánrvaJt. UoRvan íaija a mezökbzklasaRés ez éleim!szeripar reformlát a Gyulai HúskomtoknAt vezérlgszKaftója. a Békéscsabai Múlus 1. láz elnöke, a Pamlcoitiai AlUzmi Gazdasáe Igazgatója és Soós János maganwlllalíkoiió? A stúdió vendégel: FV'kcte FVnrne. az MSZMP KB KazdasáRpolltikiai osztaiyvezeuvncavettose. Reditáuel Jenő. a MEM ím mis/terhel vWtew. Csáki Csaba, a Köz«az(taeaRl Egyetem rektora és szigettiy Mtkléa, az Agmbank vezérigazgatója. A nézők Ikérdéeett a (62) 12-713-os telefonszámon várja a ftVrum feielós szerkesztője: Gyökér András. Hétvégi szurkolás Itt a tavasz, alacsonyan szállnak (no meg pusztítják a fákat) az előnyös tulajdonságaikról méltán híres Trabantok — mondaná barátom, Belami. A tavasszal nincs is vitám, de bevallom, én ezt az évszakot nem Trabanthoz, nem is a csillagászati, meg meteorológiai dátumokhoz kötöm, hanem ahhoz a neves népszokáshoz, amit leginkább hétvégi szurkolás néven foglalhatunk össze. Hívják ezt vasárnapi dühöngésnek, pályaszéli ökölrázósnak és fociügyi üvöltözésnek ia, de kérdem én: minek ily durván minősítenünk már az elnevezésben? Hisz aki egész télen fogadkozik, hogy rogyjon iá az ég, ha még egyszer akár csak focipálya közelébe kerül, mer nehogy azt higgye az a sok bundázó meg manipuláló répafej, hogy bárki is kíváncsi rájuk — majd az első forduló idején futva kanalazza a déli levest, és másodpercenként negyvenet toporog a pénztár (no meg a tökmagos) elótt, mert orrcimpái han már ott a lelátó illata, és majd szétesik a pupillája, csak már láthassa azokat az arany lábú, cuki pofa fiúkat, akik most biztos szétzúzzák (ledarálják, kitömik stb.) az ellenfelet — szóval, az pontosan tudja: e népszokás a mennyből indul, megmártózik a poklok poklában, hogy aztán élje világát a faluszéli libalegelőn (pardon: Dűjj Előre TSZSK labdarúgóstadionja) éppúgy, mint a százezres álomstadionban A hétvégi szurkolás játszható kosár-, kézi-, röplabdameccsen is — hogy csak néhány példát említsek az élsport világából —, de a Széchenyi téri platánok alatt, no meg a totózóban életüket leétó félhivatalos tájékoztató szervek anyjuk életére ós fél szemük világára esküsznek: a foci, asak a foci az igazi! A miértre hiába is keresnénk a választ, így inkább leirom a népi játék történetét, no meg lényegét. Állítólag kialakulása hazánkban arra az időre tehető, amikor ínég nyeles labdával játszották a focit, és sok dühös nádvágó zsebsziklával vadászott olasz nyúlra a barlang mellett (ahogy neves sportszerkesztő kollégám mondaná), míg mások esküsznek: akkor voltak csak igazi istenek, tanár urak, meg császárok a pályán, a mai stopniscipöt nyűvő pedig csak jobb esetben is egy kripli. Ugye, maris érzi a kedves olvasó: nepi játékunk lényegét a vitatkozás alapvetően befolyásolja, mint ahogy elengedhetetlen kellékei a következő mondatok is: „Hát én ezt nem bírom tovább... Ennyi reumás tevét egy pályán!?... Hülyére 6Írja magát a labda, ha az a béna belerúg" No, ugye, az csak természetes, hogy ama bizonyos fogadkozó bírja, bizony, bírja heaszú éveken át, a reumás tevék 3:0-ás győzelme után „Csak azt nem értem, hogy az a marha szövetségi kapitány miért nem ezeket indítja a vb-selejtezőn?"-fiúkká válnak, a béna pedig minimum félisten lesz, ha fejéről (maga sem tudja, hogyan) az ellenfél hálójába pattan a labda. A nétvégi szurkolós lélektanilag tehát éppúgy megmagyarázhatatlan, inint sokat szidott "útrendszerünk teljesítménynövelő hatása — de ez bénne a szép! —, üvölti a fruttiárus, a vezérigazgató, a fogorvos, a nakodó, a hétvégi szurkolást csakis hivatali autóval játszó funkcionárius, mert a népszokás legdemokratikusabb eleme mi más lenne, mint az: tökimagot köpködve bárki szidhatja akárkinek a k... anyját, a hernyótalpas feleségét és töksötét agyhelyét a legminimálisabb jogi következmények nélkül. Arról nem is beszélve, milyen boldogságot okoz, ha össznépi egységbe forrva, a közmegegyezés legstabilabb talaján állva, együttesen üvöltözhetik egy bizonyos, fekete ruhába öltözött, sípos emberről: marha! Amikor pedig az aranylábú gyerekek ama bizon|/06 hazai pályán úgy kivágják a 0-2-t, mint ama bizonyos rezet szokták, jöhet újabb játék, amit már csak össznépi fogadkozásnak nevezhetünk, mert az útszéli köpködős talán mégis csak durva. S ez csupán egy mondatból áll: „Én... ide... soha... hogy azt a..." (Nyomdafesték a tűréshatáron — a szerk.) A lélek mélyén pedig az lapul: „Két hét múlva ... veletek .. ugyanitt." Bátyi Zoltán Kora tavaszi idő A néha megnövekvő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható, csak egykét helyen fordulhat elő je-« lentéktelen eső. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet —1, plusz 4 fok-között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 fok körül várható. h VTV SZEGED Városi kábeltelevízió m Tisztaság '••ríi MM — Pincér, a maguk étterme a tiwtaság mintaképei — I (tarán? Énnek naörülök. — Még a levesnek is szappanize van... ni Március 6., hílfő 17.31): Képű) 13.30: Eln.xptel.iwd0 napközik 7 JKz ÚJ ttritew <lílak nyomában — Halasz IVtlfldiús és V.imiwlné Kársai Evia taíanAcstABOik besz.nmolói — Viták, én elhataSKtott döntések : Várospolitikai fórum és tiarwlcsuiés — somogyi lAszlo és BÖdöné Hőzsa Edit képviselő a Bécs—Budapest vtíiaiíld*Uitásnől (délelőtti fölvételről) — Műsorvezető: Ben esik Márta. Isméi les kedd délelőtt 10 árutól. BÜCSÜ AZ AMATÖR VIDEÓZÁSTÓL Holnap, kedden este 6 órakor a Sajtóház klubjában tartja Szegedtől búcsúzó szerzői estjét Vági László, akinek videófilmjei az utóbbi években számos fesztiválon és versenyen kaptak díjakat. Ezek közül négyet mutat be búcsúestjén Vági László, aki pályáját hivatásosként folytatja. Beszélgetőpartnere Domonkos László újságíró lesz. A CÉGÉR IS REKLÁM! A jó cégér — jó reklám. Méghozzá nem is drága Egyszer kell megtervezni, zsűriztetni kivitelezni es felszerelni az üzletportál feliratait — s évekig tartósan felhívják az utca emberének figyelmét. A Kárász utoai házak homlokzatfelújítása után p cégérek megújítását is tervbe vették. A kereskedelmi vállalatok kőzött akadtak ló partnerek, akik megértették: a megváltozott utcaképhez simuló reklámfeliratok ára nem lesz kidobott pénz. Voltak, akiket hiába győzködtek az építészek, s születtek „még elfogadható" megoldások. Fotóriporterünk a együttműködési készség két utóbbi variációjára talált fotótémát a Kárász utcán. Virágzik a lonc a Stefánián, illata bujkál a bokrok, s gondolatok közt, öreg erdei fenyő saélnevelte ágain hat ikácsi macskabagoly fióka cseperedik Immár hetek óta madárbarát gyerekek, gyermek szívű rnadárbarátoík nagy örömére. Itt születtek a múzeum szomszédságában, s most ismerkednek a Természet urbánus rendjével; óriás kék szemeiket érdeklődve forgatják a játszótér nyikorgó hinfhjára, a villanyrendőr „szemeire", a sokablakos ház ablakai mögött csontokat méregető, simogató „lényékre". .Furcsa nekik ez a világ, amit ók elfogyasztanák, abból az emészthetetlent (csontot, szőrt) Wkopetelik apró csomókban, s lám, mások féltőin csomagoltatják, s milyen ,.szőrös arccal". A baglyok nem régészek .,. S milyen furcsán „etetik" egymást az emberek — gondolják a suholyok az ős tölgyes kérgén összesimuló emberpár cuppanásait figyelve. Fiókák még, ha majd számtalan tavaszt élnek át ők is Ismerősként örülnek a szöged i tavasz visszatérő jeleinek ... Madárszavú, örök felhők Asotthalom homokországában nyílva pompázik a tavasz kikerics, kitárt csillagaival a szélmosdatta felhők arcába leselkedik. S azok ilyentájt fátyolos, szőke mosolyú, madárszavú örök felhők ... Táncra perdülnek a déli széllel, s vándormadarak hullnak alá sebesen forgó szoknyájukból. Azt mondják, jót tesz az emberi szertjnek, ha türkízt vagy akvamarin t nézeget ... nekem a gomolygó tavaszi felhók retinát égető energiája tesz jót! Az örök kékség mozdulatlan, fut a felhő, csókja ébreszti a városkörnyéki vizek, rétek alvóit. Tavasz ölelgeti a Fehértavat isi.'. Hogy a víz alatt is -történik valami, azt a pézsma pocok már földerítette. Hegyes, zöld nádszálakat hoz szájában vizalatti portyáiról, s vidáman rágcsálja egy nádtutajon. Simogat a déli szél, ezerfelé viszi a gyékény bolyhos magvait. Márciusi séta harangbigásnyira a várostól.... ha tehetném, egyszer mindenkit elvinnék a FehéTtóra, hadd érezze a tavaszi szellő madárszavát. Ébred már a Koromsziget is, sirályok tavaszi szimfóniája zúg! Nyáriludak párban pihennek, s krugatva érkezik — lapzárta előtt éppen — egy népes darucsapat! A zöld vetések fölött pacsirta énekel, s fácánkakasok ugrálnak egymásnak... tavaszi játék, dürgés, kiskakasok viadala... Gólyamadár lépked a halastó telelői közt, azt hiszem még „csak" szerencsés áttelelő, embersegítette madár.,., de két-három hét után viszontláthatja afrikai ismerőseit is. Addig is megy a természet élete, nap nap után új érkezőkkel, míg egyszer csak elfogynak a vándorok. De addig jól tesszük, ha kisétálunk a Tisza-partra, sétálunk a Stefánián, vagy a kiskert) „referenciaágyás" fölkapálása után lekuporodunk a pásztortűz mellé, arcunkat a szélnek adjuk, s akkor bizton megérezzük a madárszavú, örök felhők tavaszi üzenetét... Csizmazia György FELVÉTEL TESTNEVELÉS TAGOZATRA A Kodály Téri Altalános Iskola felvételt hirdet az 1989/90-es tanévben induló testnevelés tagozatos első osztályba. Főleg olyan gyerekek jelentkezés ' várják, akik 1982. szeptember 1-je után születtek és kedvet éreznek a rendszeres sportoláshoz. A felvétel 1989. március 6-án és 13-án délután öt órakor lesz az iskola tornatermében. A jelentkezők felszerelést hozzanak magukkal. HÉTVÉGI PIACI ARAK A csirke kilogrammja 50— 60, a tyúké 60—65, a libáé 55—63, a kacsáé 53—62 forint, a tojás darabja 2,50— 2,70 Ft. A burgonya kilója 6—8, a sárgarépáé 10—20, a petrezselyemé 12—20, a vöröshagymáé 7—12, a fejes káposztáé 8—12, a kelkáposztáé 25—30, a korai saláta darabja 5—15 forint. A karalábé kilója 10—12, a primőr paradicsomé 270, a primőr zöldpaprika darabja 12—20, a primőr uborka kilója 160—180, a hónapos retek csomója 5—15, a zöldhagymáé 5—12 forint. A paraj kilója 20—30, a sóskáé 60—80, a gombáé 120— 140, a téli almáé 8—25, a körtéé 10—30, a héjas dió 80, a száraz bab 40—70, a savanyú káposzta kilója 20 —30, a mák literje 70—80 forint. Catholika 2000 <r Uj egyházi utazási iroda Catholica 2000 elnevezés-'izási iroda céljára egy jelensel gazdasági társaságot ala- • tós értékű alapítványt tett, kított utazási iroda meg- -s egyűttSl végrendeletet is nyitására Paskai László készített, amelyben a minbíboros, esztergomi érsek és denkori esztergomi érsekre több magyar, illetve kül- ruházta az iroda megnyitáföldi világi magánszemély, savai vállalt kötelezettsége. Az űj iroda hazánk és más ket. A végrendelet szerint a országok zarándokhelyeire gazdasági társulás hasznából szervez utakat az érdeklő- az egyházra jutó részt most dók részére. Célja a kato- és a későbbiekben is az likus kegyhelyek, egyházi egyházi intézmények felújítulajdonban lévő műemlé- tására, a szeretetotthonok, kek bemutatása, megismer- a templomok, a szemináriutetése. Paskai László azuta- mok fenntartására fordítják. Halálos baleset Pénteken este 7 óra után Hódmezővásárhely külterületén közlekedett személygépkocsijával Lázár Sándor. (Hódmezővásárhely, Ormos Ede utca 6.) A sötétben a gépkocsivezető későn észlelte, hogy az úton vele szemben gyalogosan közlekedik Baranyl János (Székkutas, I. ker. 22.). A gépkocsi vezetője a gyalogost elgázolta, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az ügyben a vizsgálat szakértők bevonásával folytatódik. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávai István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vallaiat. l-elclős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácskó/tarsasag utja 1(1. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-/.silinszky utca 28. 672(1. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Llofizelheto a postahivalaloknal es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra KII forint. — ISSN U133-025* * a 0 *