Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-07 / 56. szám

/I VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 79. évfulyam, 56. szám 1989. március 7., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 4,30 forint Svéd — magyar vegyes vállalat Dugóért paplant Az elmúlt érben egy svéd, építőanyagokkal kereske­dő vállalat, a Tk-Traidtng elnevezésű kalmári cég telt ajánlatot a Délépnek. Pontosabban szólva, némi tapogató­zás, ismerkedés után a két cég közösen úgy döntött, hogy vegyes vállalatot alapítanak. A tőke 51 százalékát a Ué­lép, 49-et a külföldi partner vitte be a közös vállalkozásba. Körtvélyessy Péter vezérigazgatót arra kértük, mutas­sa be az új vegyes vállalatot: — Három fontos kapcso­lódási pontot találtunk a két vállalat között. A Tk-Trai­ding egy viszonylag kis cég de az építőanyag-forgalma­zás kapcsán jó kapcsolatai vannak a skandináv építő­ipari vállalatokkal. Ez két­ségkívül hasznos lehet szá­nunkra. Az is lényeges, hogy a cég jóval „nagyobb önmagánál", hiszen nem­csak Svédországban keres­kedik, hanem az európai piacokra is ki-kikacsintgat, ügy Ítéltük meg, közösen könnyebben boldogulunk a nemzetközi építőipari pia­con. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a szegedi tpítóanyag-ipari termékek iránt is érdeklődik a svéd vállalat. De a legfontosabb, hogy tulajdonosa egy olyan szabadalomnak, amely szá­munkra is értékes. — Mi ez? — A Foreshora nevű eljá­rás, ami nálunk, Magyaror­szágon teljesen új technoló­giának számít. Ez egy rézsű­burkolási eljárás, amit a jö­vőben közösen szeretnénk alkalmazni, A hagyományos, hosszadalmas és drága ha­zai technológia helyett, egy műanyag paplanba nyomják be a betont... — A paplanért mit ad cserébe a Délép? — Apportként mi is egy eljárást, egy szabadalmun­kat „dobtuk be": a dugóala­pozást. Mindkettőnk számá­ra előnyös, hogy egy új tech­nológiát honosítunk meg a két országban. Mi pedig fej­lett technikát, korszerűbb üzemszervezést is tanulha­tunk a külföldi partnertől. Az új vállalat a napokban leszi meg első lépéseit. Ho­gyan látnak munkához? Többek között igyekeznek a két technológiát kiajánlani külföldre. Nem bérmunkát, nem munkaerőt ad el a Dé­lép, hanem közösen vállal­kozik a Tk-Traidinggel. A vegyes vállalaton keresztül a Délép ezentúl jobban be tud majd kapcsolódni az euró­pai építőipari piacba, hiszen társkivitelezőként, alvállal­kozóként most már a szege­dieket is számon tartják. — Mivel fog kereskedni az új vegyes vallalat? — Elsősorban építőanyag­ipari termékkel, hiszen partnerünknek ez a fő pro­filja. De ma már a világpia­con csak úgy lehet megélni, ha nemcsak eladni, hanem vásárolni akar az ember, így várhatóan az árucikkek köre jóval bővebb lesz majd. A szegedi székhelyű ve­gyes vállalat a Mérey utcá­ban talált otthonra, az Ag­rober székházában. Egyelőre még végleges neve sincs. — Kicsit jelképes is, hogy nem itt, a Délép központjá­ban kerestünk helyet. Ezzel is azt kívántuk kifejezni, hogy hagyjuk önállóan dol­gozni a vegyes vállalatot. A résztvevőknek elsősorban az osztalék a fontos. Napi ügyekbe tehát nem szólunk bele. Természetesen, mint az egyik „betétes" a straté­giai kérdésekben hallatni szeretnénk a hangunkat. — Nemrégiben Svédor­szágban járt! Milyen benyo­másokat szerzett a partner­vállalatról? — Nos, egyikünk sem árult zsákbamacskát. Kez­dettől fogva nyílt lapokkal játszottunk. Mi nem tagad­tuk el, hogy voltak, sőt van­nak is gondjaink. Ók pedig reális képet festettek ma­gukról. Nem igyekeztek többnek mutatkozni, mint amilyenek valójában. Ügy tűnik, tisztességes, korrekt üzletet kötöttünk. A mostani szerződés csak kiinduló­pontja a vállalkozásnak, a többi már kettőnkön mú­lik ... R. G. Stratégiai szövetségben, de önállóan Tanácskoztak az MSZMP és a KISZ megyei vezetői Az MSZMP és a KISZ kö­zött kötendő stratégiai szö­vetség volt a fő témája an­nak a tanácskozásnak, ame­lyet a megyei pártbizottsá­gon tartottak tegnap dél­előtt a két szervezet Csong­rád megyei vezetői. Elsődként az ifjúsági szer­vezet képviselői fejtették ki álláspontjukat. Csányi Zol­tán, a KISZ megyei első tit­kára hangsúlyozta, hogy azokkal az erőkkel keresik a szövetséget — elsősorban a párt reformszárnyával —, akik a reformfolyama­tokat az ő elképzeléseik sze­rint alakítják. Sajnos a fia­talok a-mindennapi életben még mindig a deklarált cé­lokkal ellentétes dolgokat tapasztalnak, amely negatív emóció a számukra. Célsze­rű ösztönözni olyan lakóte­rületi pártalapszervezetek létrehozását, amelyek egye­sitik az azonos korosztályt képviselő csoportokat. Jó lenne, ha a fiatal generáci­ók a jelenleginél nagyobb súllyal szerepelhetnének a különböző párttestületek­ben. Továbbra is szükséges, hogy a két szervezet kölcsö­nösen képviseltesse magát egymás rendezvényein. Cse­lőtei Eva megyei úttörőel­nök arról szólt, hogy az út­törőszövetségnek a társada­lom gyermekszervezeteként kell működnie. Az úttörő­mozgalom szocialista alapo­kon álló baloldali szervezet kíván lenni. Megemlítette, hogy a világnézeti nevelés kapcsán az úttörővezetők­ben nagy a bizonytalanság, s ennek eloszlatásában a párt nagy segítséget nyújthat. Vastagh Pál, az MSZMP megyei bizottságának első titkára leszögezte: akárhogy is alakul a KISZ elnevezése, a párt nem tudja nélkülözni politikai tevékenységében, és a káderutánpótlásban sa­ját ifjúsági szervezetét. A stratégiai szövetségen belül a KISZ-nek határozott arcu­latot kell kialakítania. Eltö­kélt szándéka a pártvezetés­nek, hogy szakit azzal a ko­rábbi renddel, mely szerint hatalmi pozícióból intézked­tek — sok esetben mások helyett is. Ez az ifjúsági szervezetre is vonatkozik, amelyet a párt nem kíván direkt módon irányítani. Konkrét kérdésekkel kap­csolatban hangsúlyozta, hogy az alkotmánykoncepció és a tanácstagi, valamint a képviselői választások elő­készületeiben a KISZ kez­deményező módon vegyen részt, s teremtsen vélemé­nyének publicitást Szó le­het jelöltek közös indításá­ról is, és az első titkár kí­vánatosnak nevezte, hogy közöttük, megfelelő szám­ban legyenek fiatalok. Poli­tikai hibának tartja azon­ban, hogy immár hosszabb ideje nem tudnak meggyö­keresedni a KlSZ-szerveze­tek a felsőoktatási intézmé­nyekben, és az értelmiségi fiatalok között. Novákné Halász Anna, a megyei párt­bizottság titkára szerint a párttagok jelentós csoport­jai értetlenül állnak a KISZ szervezetében folyó változásokkal szemben, s ezzel kapcsolatosan mind­két félnek fontos feladata, hogy azok lényegét megér­tessék a párttagokkal, is­mertessék alapszervezeti szinten is. Az MSZMP és a KISZ megyei vezetői kölcsönösen tájékoztatták egymást egy­részt a közelgő KlSZ-kong­resszussal és a megyei KlSZ-küldöttgyűléssel, más­részt a közeljövőben meg­rendezendő megyei pártak­tivával kapcsolatos közös te­endőkről. Az ifjúsági szer­vezet részéről felmerült az az igény, hogy a jövőben a Csongrád Megyei Hírlapban is legyen rendszeresen meg­jelenő ifjúsági oldal, vagy rovat. Fontosnak nevezték, hogy a pártsajtón belül tá­gabb teret kapjon a párt if­júsági szervezete. S. I. Megbeszélés a Parlamentben Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnö­ke hétfő délelőtt a Központi Bizottság székházában fo­gadta a hazánkban tartóz­kodó New York-i székhelyű külkapcsolatok tanácsa kül­döttségét, amelyet Peter Pe­terson elnök vezetett. A szí­vélyes ' hangulatú megbeszé­lésen a felek véleményt cse­réltek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, Ma­gyarország nemzetközi kap­csolatairól. A. Központi Bizottság tit­kára, az Országgyűlés kül­ügyi bizottságának elnöke tájékoztatta az amerikai vendégeket a magyarországi reformokról, politikai és gazdasági megújulási törek­véseinkről, arról a folyamat­ról, amelynek élén az MSZMP áll, és amely révén a társadalom minden lényé­ges tényezőjével való meg­egyezés kialakítására, együt­tes fellépésre törekszik. A felek érintették a ma­gyar—amerikai viszony fej­lesztésének időszerű felada­tait és lehetőségeit. A ven­dégek támogatásukról bizto­sították kapcsolataink bőví­tését, megújulási törekvése­inket. (MTI) Dlést tart az MSZMP Központi Bizottsága Február 7-én, kedden Ö6szeül az MSZMP Központi Bi­zottsága. A testület Berecz Jánosnak, a KB titkárának előterjesztésében megvitatja a párt rövid távú cselekvési programjáról szóló javaslatot. Szűrös Mátyás, a KB titkára időszerű nemzetközi kér­désekről tart tájékoztatót. A testület ezenkívül foglalkozik március 15. méltó megünnepléséneik előkészítésével. Dönt, illetve előzetesen állást fogilal a hatáskörébe tartozó személyi kérdésekben. (MTI) A Minisztertanács napirendjén A Minisztertanács hétfői ülésén jóváhagyólag tudo­másul vette Németh Miklós beszámolóját szovjetunió­beli • látogatásáról, Mihail Gorbacsovval és Nyikolaj Rizskovval folytatott tár­gyalásairól. A kormány a gazdasági társaságokról szóló törvény­nyel összhangban javasolta a Parlamentnek a Polgári törvénykönyv módosítását. A Minisztertanács átte­kintette az Országgyűlés márciusi plénumára történő felkészülést. A kormány létrehozta a Minisztertanács Világgaz­dasági Tanácsadó testületét, és módosította a korábban megalakított Tanácsadó Tes­tületének összetételét. A kormány elfogadta a belföldi kiküldetési napidíj­rendszer korszerűsítéséről szóló előterjesztést, továbbá mérsékelte a budapesti és miskolci városkörnyéki köz­lekedési tarifákat. Grósz Károly amerikai politikusokkal tárgyait A találkozó részleteiről Thürmer Gyula, az MSZMP főtilkárának külpoliti­kai tanácsadója tájé­koztatta a sújtó képvise­lőit. Szólt arról, hogy a vendégek nyílt érdeklődést tanúsítottak a magyarorszá­gi folyamatok iránt. A ma­gyar vezetés szándékait ille­tően, arra voltak kíváncsi­ak, hogy mely területeken kívánunk gyorsabban előre­haladni. Foglalkoztatta őket a több pártrendszer beveze­tése és több, ezzel kapcsola­tos kérdés. Érdeklődéssel fogadták Grósz Károly vá­laszát, amely szerint a párt­törvény várhatóan rendel­kezik majd arról, hogy az Országgyűlésben képviselt minden politikai párt álla­mi támogatást kap, illetve, hogy milyen módon vehet­nek igénybe külföldi segít­séget. Dávid Rockefeller, a Chase Manhattan Bank igazgató­tanács?.;, ak tagja, a Külkap­csolatok Tanácsának társel­nöke a találkozón hangsú­lyozta: Magyarország, és személy szériát az MSZMP főtitkára, fontos szerepet játszik a kelet—nyugati vi­szony javításában, abban, hogy a viliág eseményei biz­tatóan alakulnak. Seweryn Bioler, a New York-i Columbia egyetem professzora szerint Magyar­ország ment legmesszebb a reformfolyamatokban az európai szocialista országok közül. Ügy vélte, hogy a po­litikai reformfolyamat gyor­Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára hétfőn este a Kit székházában fogadta az amerikai Külkapcsolatok Tanacsának küldöttségét. Tájékoztatást adott az MSZMP bel- és külpolitikai törekvéseiről, válaszolt az amerikai politikusok kérdé­seire. A szívélyes hangulatú, közvetlen beszélgetésen részt vett Mark Palmcr, az Egyesült Államok magyar­országi nagykövete. Kb'titkárok találkozója A KGST-tagországok gaz­dasági kérdésekkel foglal­kozó kb-titkárai munkatalál­kozóra ültek össze hétfőn Prágában. A testvérpártok kb-titkárai azt vitatják meg, hogyan lehetne elmélyíteni a kölcsönös tájékoztatást és egyeztetni a gazdasági együttműködéssel kapcso­latos elképzeléseket. A prágai munkatalálkozón a magyar küldöttséget Ivá­nyi Pál, az MSZMP Politi­kai Bizottságánák tagja, KB-titkár vezeti. sítása, az alternatív mozgal­maknak és politikai pártok­nak nyújtott kedvezmények bővítése az ajánlatos út. Magyarország — hite sze­rint — minden körűimé^ nyek között folytatja az át­alakítás, a megújulás útját, de egy esetleges szovjetunió­beli átrendeződés rendkívüli mértékben megnehezítené nemzetközi körülményein­ket. Ezért az az érdekünk, hogy a Szovjetunió a jelen­legi helyzeten mind politi­kai, mind gazdasági szem­pontból úrrá legyen. Mi úgy látjuk — tette hozzá a fótitkár —, hogy Kínában, Lengyelországon, Magyaror­szágon, s gazdasági szem­pontból Jugoszláviában is hasonló az útkeresés. A magyar külpolitikáról szólva Grósz Károly rámu­tatott: elvi külpolitikát folytatunk, nemzeti érdeke­inkből indulunk ki Realis­ták vagyunk, legfontosabb szándékunk a teljes nyitott­ság a világ felé. Természe­tesen vannak politikai és erkölcsi korlátai nk. Fasisz­ta állammal nem létesítünk diplomáciai kapcsolatot. El­itéljük a fajüldözést, s nem kívánunk diplomáciai kap­csolatra lépni olyan álla­mokkal, amelyekben ezt a hivatalos politika rangjára emelték. Az elmúlt időszak­ban a nyugat-euróoai orszá­gokkal és az Egyesült Álla­mokkal folytatott kapcsolata építés került előtérbe. Ez természetes, s bár elvben mindig emellett voltunk e téren nagyok az adóssága­ink. A nyugat-európai or­szágokkal való kapcsolat­építés azonban nem helyet­tesítheti a szocialista orszá­gokkal való együttműködé­sünk szükséges megújítását. Gró-z Károly az alterna­tív szerveződésekkel zajló megbeszélésekről szólva rá­mutatott: a tárgyalások foly­tatása az MSüMP részéről nem taktika, hanem világos, egyértelmű elvi politika. Az MSZMP, bízik a tárgya, lások eredményességében, s abban, hogy később a ma­gyar nemzet sorsát érintő, nagy kérdések kerülnek elő­térbe. A csaknem másfél órás megbeszélésen a magyar—­amerikai gazdasági kapcso­latokról Dávid Rockefeller hangoztatta: Magyarorszá­gon minden lehetőség adott arra, hogy a nyugati töke számára nyitott, vonzó te­rület legyen Az amerikai banki és üzleti világ elis­meri a magyar vezetet, ed­digi lépéseit. Bejelentette azt is, hogy u Rockefeller család — a ke­let-európai szocialista orszá­gok közül elsőként Magyar­országon — amerikai—oszt­rák—magyar bankkonzor­ciumot hozott létre, a nyu­gati tőke érdeklődésének felkeltésére. Ugyancsak Ma­gyarország az első olyan szocialista állam, ahol ame­rikai részvétellel menedzser­képző központ létesült. Ez a tárgyaló felek megítélése szerint perspektívában is a leghatékonyabb beruházás — mondta végezetül Thür­rr.er G'yula. (MTI) 4 A

Next

/
Oldalképek
Tartalom