Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-18 / 66. szám

1989. március 18., szombat 242 „Vitassuk meg együtt! 99 Igencsak ritkán fordul elö egy újságíróval, hogy cikkét egy korábban megjeient tudósításból kiemelt idézettel kezdje. Most mégis megteszem: végül szólt arról, hogy számos, nyilvánvalónak tűnő fogalom — így például a munkásosztály mai szerepe, a demokratikus szocializmus, a pártszervezetek önállósága — még tisztázásra szarul, sokan nem tudnak mit kezdeni a politika változásait tükröző új meghatározásokkal a konkrét pártmunka során. " Ezeket a gondolatokat Takács Imréné, a textilművek pártbizottságának titkára vetette fel a legutóbbi pártértekezleten, s mitagadás, állításának igazával aligha lehet vitába szállni. Legfeljebb kiegészíteni véleményét (ö ugyanis a nagyüzemi munkásság körében tapasztalható bizonytalanságra utalt), hogy mint számos riport, nyilatkozat, néhol még humorosnak is szánt televizjos összeállításból kiderülj ez a probléma aligha maradt gyárkapun belül. Persze, ez, már egy másik írás témája lehetne... Ami miatt ugyanis ez a cikk készült: a textilműveknél uem fogadják el kész tényként ezt az állapotot, hanem párbeszédeket kezdeményeznék olyan politikai vezetőkkel, akik egy-egy terület szakavatott ismerőinek számitanak. E politikai beszélgetéssorozat „Vitassuk meg együtt!" címmel indul a textilművek munkás- és ifjúsági klubjában, március 20-árt Első alkalommal „Reformklub a pártban" címmel tart vitaindító előadást Lovászi József, a megyei pártbizottság munkatársa, majd, a tervek szerint, vitázhatnak a politikai estek vendégiei a párt vezető szerepéről, a hatalom gyakorlásának módjáról (e témában Novákné Halász Annát, a megyei pártbizottság titkárát hívták vendégül), míg a Magyar Demokrata Fórum céljairól, elképzeléseiről Raffay Ernő történésztől kérnének tájékoztatást. E beszélgetéseket az alkotmány vitája követné, több estét is szánva a témára, majd belpolitikai fórum megrendezését tervezik. Mint Takács Imrénétől megtudtam, egyelőre a textilművek dolgozóinak részvételére számítanak, de elképzelhető, hogy ha erre igény van, később a környező nagyüzemek dolgozóit is vendégül tudják látni. B. Z. Kamaraszínházi találkozó Vasárnap a Radnóti Miklós Színházban megkezdődik a IV. országos kamaraszínházi találkozó, amely a hagyományoknak megfelelően a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvénysorozatába illeszkedik. A Radnóti Miklós Színházban március 19-én, vasárnap este 7 órakor Arthur Miller Két hétfő emléke című darabját játssza az egri Gárdonyi Géza Színház Szabó Ágnes rendezésében. Március 20-án, hétfőn este 7 órakor a Pécsi Nemzeti Színház lép fel Mészöly Miklós Az ablakmosó című vasárnapi keserű-játékával, a rendező Bodolay Géza. Amerika ígéret volt címmel a Rock Színház tagjának, Nagy Anikónak az estjét láthatja a közönség 22-én, szerdán este 7 órakor. Az előadást Balogh Bodor Attila rendezte. A vendéglátó színház produkciójára március 23-án, csütörtökön este 7 órakor kerül sor. Shaw Johannáját Verebes István állította színpadra. A Radnóti Miklós Színházban 24én, pénteken este 7 órakor Pilinszky János Élőképek című színművével zárul a kamaraszínházi találkozó programja. A veszprémi Petőfi Színház előadását Vándorfi László rendezte. Operaturné Ürügyén Ötödik mondat — és a hatodik Nevetgélünk az utcán, Konstanzban, a tó felé megyünk, de most nem hatytyúkat etetni, csak az állomásra, csomagokkal, pedig dehogy utazunk mi vonattal Svájciba, csak este a buszsaal, át a város egyiik utcáját keresztező határon, Winterthurba, ott vannak az előadások, itt a konstanzi állomáson csak a stempliztetés van, nevetgélünk, hogy végre egy romos ház, hetek óta az első otthanias látvány, üdítően hat már egy kis rendetlenség a szemnek, nem beszélünk a Mehrwersteuerről, pedig az is pénz, azért cipekedünk, bár akad, aki csaknem hiánytalanul hazahozza a napidiját, ki tudja, ha egyszer alkalom adódik, ne legyen gond ki; utazni, elénekelni egy szerepet, hát ezért is kell a turné, fizetéskiegészitésnek, hiszen hogy' lenne másként videója, vagy jó minőségű lemezjátszója egy énekművésznek, ha magyar, lehetne persze, mert munkaeszköz, akárcsak a zongora, de hát mekkora lakás kell ahhoz, hogy zongora is lehessen, no és miből, és micsoda luxus az, videón megnézni, hogy a világnagyságok hogyan csinálják a szerepemet, no ebből elég. beszéljünk inkább a nőkről, vagy nézzük ezeket a pompásan körbeme tszett platánokat, gyerekek, mintha körzővel mérték volna, és tudjátok-e. miben különbözik a hím bátyit yú farka a nőstényétől, na ugye, hogy nem tudjátok, kár is belétek a Bodensee, gyerekek, és tudnátok-e ti ilyen felhőtlenül farsangolni, ugye, hogy nem tudnátok, csak oktalanul vágyakoztok, aztán ha otthon tényleg föl lehetne öltözni békacsaládnaík, mint az a család ott, nézzétek, békapapa. békamama, két kisbéka, hát nem tudom; vagy mit szólnátok, ha a Széchenyi térre mi is ekhós szekeret vontatnánk, máglyát raknánk, meggyújtanánk, fölállítanánk a guilJotint úristen, mindjárt félreértenék, a francia forradalom sose jutna eszükbe, szóval nem tudunk mi ilyen farsangot csinálni, gyerekek — és tovább, így fűzi a szót a művész úr, nevettetni szeretne bennünket azt mondja, unja a sopánkodást aztán mindig oda lukad ki ő is, mert nem tudunk megszabadulni semmitől, ami otthoni, csak este, az előadás előtt, közben, és egy kicsivel utána, hát persze, este kiderül, hogy ki a gazdag igazán, a művész; aki ad, ajándékoz, nagyvopalúan átnyújtja értékeit végre európai — Európában; hát ezért kell a turné valójában, a diadalért, hogy a huszadik előadáson is vannak pillanatok, amikor mindannyian egyszerre érzékelik, hogy egyszeri csoda született szinte véletlenül, gondolhatni, pedig dehogy, már-már emberfeletti figyelem, koncentráció, akarat fegyelem, ki tudja, milyen fakkokból előhívható érzelemtartalékok mozgósítása árán, és egy turnén talán többször megtörténik ez, mint itthon, hogy már az első perctől, mióta a függöny fölment, érezni lehet, hogy ma nagyon jól megy, a már holtfáradt zenekar mintha újjászületne, élvezettel figyelik, hogy a karmester mennyire átadta magát a zenének, a kórus pontos, remek, nyoma sincs a mindennapos igénybevételnek, váratlanul az öltöztetők is dudorásznak, pedig egész nap mostak, a súgónak nincs semmi dolga, csak Antónia apja — Kenesey Gábor — komor, szótlan, hogyne, hiszen majdnem valóban meghalt ma az a lány a színpadon, mindenki egyszerre gondol arra az autóbalesetre, alig egv éve. hogy Csonka Zsiuzsa ott járt igazából az élet és a halál mezsgyéjén, a megrendültség benne marad a levegőben. talán ezért is olyan fegyelmezett és könnyed az a gyönyörű és nehéz kvartett, vagy ki tudja, alig megmagyarázhatók ezek a pillanatok, valami zenével kellene kifejezni, ha-ha; a fene ezt az örökös ironikus önvédelmet, a helyzet az, hogy csődöt mond az ember tolla, most is; pedig immár halaszthatatlan, meg kell irni a turnéról, amit meg kell, méghozzá gyorsan, mert ez már az ötödik és egyben utolsó mondat — ós mi még mindig az elején tartunk, hát ez: maga a csőd, úgy bizony, mert most már elővehetetlenek azok a följegyzések, amik pedig rendesen megvannak, s készültek pedig azért, hogy csináljunk belőlük szabályos interjúkat, felrajzoljunk énekaspályákat, reményteljes fiatalok portréit, megörökítsük a zenekar mindennapjait, írjunk Cser Miklós karnagy úr „jó kezéről", és frissen fölfedezett nemzedék társi egyformán gondolkodásunkról, fölidézzük az öltöztetők anekdotáit Gyüdi Sándor boldogságát, hiszen telefonáltak, hogy gyermeke született s ahogy a születésnapokat ünnepeltük, ahogy dolgozott és dolgoztatott „a főnök", és ahogy örült hogy együtt van a többiekkel a zenében, hát persze —» meg kell mondani végül, ironikus önvédelem nélkül —, főként miatta lett kitalálva ez. a mondatosdi, amiben leírható lett volna törekvéseinek tisztessége. érdeme szerint méltánylandó az eredmény, ám megint nem sikerült, viszont terjed immár a hír. hogy az Operaházba megy lfa főnök" — no lesz itt majd Oberfrank-korszak, hát persze... Ilyenek vagyunk!? Sulyok Erzsébet Állásfoglalás Országos gabonaszövetség alakítását kezdeményezte a Békés megyében gazdálkodó termelőszövetkezeteik szövetsége, A kezdeményezők kérésére az S5 jászsági, nagykunsági és Tisza-völgyi gabonatermelő közös gazdaságot képviselő Szolnok megyei tsz-szövetség illetékes szakbizottsága megvitatta a javaslatot, s életrevalónak, de ugyanakkor pillanatnyikig időszerűtlennek ítélte. Minit megállapítják, tény, hogy az utóbbi években annyira megnövekedtek a búza- és a kukorica termelés költségei, hogy ahhoz mérten csekély az idén bejelentett ötszázalékos felvásárlásiár-emelés. Ilyen körülmények között kétségtelenül szükség van a termelők érdekeinek hatékonyabb védelmére. Igazságot, tisztességet - holtaknak és élőknek Az 56 éves villamosmérnök neve igazából a Magyar Nemzet nemrégiben közölt sorozata, A 301-es parcella révén lett igazán ismertté. Mécs Imre, a Történelmi Igazságtétel Bizottság tagja utolsóéves egyetemi hallgatóként került bíróság elé 1957ben. Egy év múlva halálra ítélik, kilenc hónapot tölt a siralomházban. 1959-ben életfogytiglanra változtatják az ítéletet, 1963-ban közkegyelemben részesül. — Huszonhárom éves volt 1956-ban... — Ott kell kezdenem, hogy nagyon-nagyon szeretem a szakmámat. Ma is elektromos konstruktőr vagyok, kutató: eszembe sem jutott, hogy politikus legyek. Annak idején semmi más, csakis az vezetett, ami oly sokakat: fölháborított, hogy tanulatlan és erőszakos emberek döntenek el országos dolgokat és teszik tönkre a hazánkat. Az egyetem vezetőségében tevékenykedtem, igen sok társammal együtt beléptünk a nemzetőrségbe. A rendfenntartás volt a feladatunk, a honvédség és a rendőrség alakulataival együtt közösen járőröztünk, igazoltattunk. Harcokban egyáltalán nem vettünk részt. November 4. után az egyetemek és a különböző munkáscsoportok, munkástanácsok közötti összekötő voltam, így, ebből jött a vád: az államhatalom megdöntésére irányuló szervezkedés. Majd az ítélet... A börtönben nagyon sok kiváló emberrel voltam együtt: Göncz Árpáddal, a neves műfordítóval, Btbó Istvánnal, Donát Ferenc cel, a pszichológus Méret Ferenccel, Déry Ti borral... — Hogyan alakult sorsa a szabadulás után? — Sokáig elég sanyarúan. A büntetésemet 63-ban csak három évre felfüggesztették, s tíz évre szóló politikai jogfosztást is kaptam. Vagy harminc helyen hiába kerestem állást, végül nagynehezen el tudtam helyezkedni egy szövetkezetben. Kéthetente látogatott egy BMtiszt, áradtak rólam az „infók" — viszont a szakmámban dolgozhattam. Ez még akkor is nagy dolognak számított, ha nagyon hosszú időn át semmiféle előrelépésre nem számíthattam, a külföldi utazásokat nem is említve ... Végre 1973-ban megengedték, hogy letegyem az államvizsgát: megszereztem a diplomámat és főkonstruktőr lettem. v — Mostani szegedi vendégszereplésének apropója itt a JATE-klubban a Történelmi Igazságtétel Bizottság léte és működése volt. Hogyan keletkezett, és mi is tulajdonképpen ez a bizottság? — Az egykori elítéltek szabadulásuk után is állandóan keresték egymást, tudtak egymásról. Mert csak egymást tudtuk igazán megérteni ... Másutt, másnak az ember nem mert beszélni, nagyon óvatosnak kellett lenni: sok helyen nekünk megjelenni sem volt tanácsos ... A hazai és a nemzetközi életben bekövetkezett változások hatására tulajdonképpen csak működtetni kellett azt, ami már korábban eggyé állt: 1988 elején kezdtük szervezni a bizottságot, májusban a Magyar Nemzetben látott napvilágot felhívásunk a magyar társadalomhoz. Akkor volt szó először nyilvánosan a magyar sajtóban az immáron fogalommá lett 301-es parcelláról, Nagy Imre és társai nyughelyéről. A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapvető célja kezdeményezőleg fellépni a volt politikai foglyok jogi rehabilitációjáért, hátrányos helyzetük megszüntetéséért, nemzeti emlékmű létrehozásáért. Tagjai között van például Tóbiás Aron irodalomtörténész, a napokban megjelent In memóriám Nagy Imre című kötet összeállítószerkesztője, Darvas Iván, Mensáros László színművészek, Eörsi István, Fekete Gyula írók, Hankiss Elemér szociológus, Litván György történész, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Üjhelyi Szilárd dramaturg, 1956 újságírói közül Vásárhelyi Miklós, Obersovszky Gyula... — Milyen munkamódszerrel dolgoznak? — Kezdetben különböző követeléseket fogalmaztunk meg a kormányzattal szemben: ismertessék a kivégzettek neveit, tárják föl nyughelyüket, jelöljék meg a sírokat, szabadítsák föl a történelmi forrásokat, hogy ne csak „rendőrtörténészek" kutathassanak, ahogyan Fekete Sándor írta az Űj Tükörben. Három szekcióban dolgozunk: történelmi, jogi és kegyeleti munkacsoportban. Azt valljuk jelszónak, amit Illyés Gyula mondott: „a nemzetnek meg kell alkotnia a múltját..." Egyébként két hete a Fővárosi Bíróságon hivatalosan bejegyzett egyesületként működünk ... — Mi a bizottság legfontosabb feladata a közeljövőben? — Nagy Imrének és társainak a Magyar Nemzet-sorozatban közöltek szerint történő exhumálása, a sírok rendbe tétele és a június 16-i ünnepélyes temetés előkészítése. Állandó és igen jó munkakapcsolatban állunk az Igazságügyi Minisztérium illetékeseivel, az előkészületek folynak, s úgy tűnik, a hivatalos készség és a társadalmi aktivitás szerencsésen kiegészíti egymást: például eddig 28 szobrász ajánlotta föl, hogy ingyen elkészíti a kopjafákat a kivégzettek sírjaira ... Igazság és tisztesség kell adassék végre holtaknak és élőknek ezen a magyar földön. Domonkos László Orvostovábbképzés a SZOTE-n Szellemi termékek piaca Sokan azt állítják, hogy az oktatás, a szakemberképzés nem termelő (ipariág, p>edig nézzük csak, hogyan is fest — példának okáért — az orvosnevelés? A felvételi vizsgáról a szigorúan „meózott nyersanyag" kerül a „futószalagra". A gyártás során a „futószalag" mellett dolgozók mindegyike alakít, fejleszt valamit a készülő, formálódó „anyagon". A hatéves „technológia" végén egy vadonatúj „termék": egy orvos hagyja el a képzőintézményt. A szakmai ismeret, amit magával visz, időnként gyarapításra, netán javításra szorul. A „szervizelést" a gyártónak kell elvégeznie. Ezzel a meglehetősen bizarr hasonlattal kezdte magyarázni Pónyi Sándor, a SZOTE adjunktusa, mivégre is a Worksops-jellegű orvostovábbképzés, amelynek reprezentatív bemutatója van ma a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Tömören fogalmazva: az orvostovábbképzés — nálunk még csak majd most meghonosodó új formája — arra hivatott, hogy a szakemberek számára folyamatosan felkínálja a diploma megszerzését követő években a legújabb orvostudományi információkat. Merőben különbözik az egynapos, intenzív, a hagyományos továbbképzéstől. A résztvevők nem előadásokat hallgatnak, reggeltől estig, tekintet nélkül arra, hogy érdekli-e őket minden elhangzó téma. Itt a Worksops-on a konzultáció, a választás és a bemutatás lehetőségét kínálják számukra. A részvételi szándékukat jelzőknek már jó előre írásban megküldték a meghívott szakemberek előadásait, tanulmányozásra. S mivel az előadók mindegyike úgymond kis üzletet nyithat a SZOTE oktatási épületében — a témája ismertetéséhez kellő szemléltetőanyagokkal —, a hallgató annak az előadónak a műhelyébe mehet, akinek feldolgozott, kutatott témája a leginkább érdekli. Itt és így lehetősége nyílik a téma szakértőjével a konzultációra, az apró részletek megbeszélésére. Az információfelvétel intenzitását garantálja az a tény, hogy biztosított az egyéni választás szabadsága. A felkínált szellemi termékekből mindenki azt vesz, amit akar, ami számára szakmai gyakorlatában a legszükségesebb, és esetleg már holnap alkalmazható. Az általános orvoslás szellemi termékeinek mai piacán 25 témát kínálnak. Közülük több, napjaink leggyakoribb betegségével, a szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyításával, terápiájával foglalkozik. A mai Worksops-jellegű továbbképzést az általános orvosok számára szervezték. Májusban a fogorvosok, júniusban a gyógyszerészek, novemberben a sebészek vehetnek részt hasonlón. Mindazok, akik öt alkalommal látogatnak el a szegedi továbbképzésekre, beszámíthatják részvételüket az ötévenként kötelező hagyományos szakmai továbbképzésekbe. A SZOTE egyébként a jövőben rendszeresen, minden évben meg kívánja rendezni a gyakorlati orvostudományi ismeretek egyéni szinten tartásához segítséget nyújtó Medinfo Worksops továbbképzést, mindaz alapellátásban dolgozó orvosok, fogorvosok, valamint gyógyszerészek és egyéb szakorvosok számára. Ugyancsak ilyen műhelyjellegűek lesznek a gyakorlati orvoslás technikai szintjének állandó fejlesztését szolgáló, valamint a feltalálók, gyártók és felhasználók közvetlen információcseréjét biztosító bemutatók. A SZOTE Worksops-továbbképzései — amelyek Pónyi Sándor adjunktus szervezésének köszönhetők — több ok miatt üdvözlendők: a szakmai ismeretek gyarapításának legkorszerűbb módszerével az elsők között tesznek az orvostovábbképzés reformjáért; elbocsátó, szép üzenet helyett hallgatóiknak később is fogódzót nyújtanak; az információdömping korában egy olyan orvostársadalmon próbálnak segíteni, amely számára korántsem elérhető a napra kész, friss szakmai ismeret, mert sem a külhoni szakfolyóiratokat, sem pedig a kongresszusok áráí nem tudja megfizetni.