Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-18 / 66. szám

1989. március 18., szombat 5 DM] | magazin KLINIKAI BOCORGASOK Aula, tökgyalu Kicsit se szeretném sugalmazni se. mintha fontos lennék a klinikaépítés utolsó hónapjaiban. Apró porszem lehetnék a leggyöngébb kőműves talpa alatt is legföljebb, ile nem tagadhatom el azt se, hogy mostani, „hivatalos" látogatásom alkalmával már senki nem akart se elfogni, se bekeríteni. Még csuk azt se mondhatom, hogy a leírt szó ereje véd meg, mert egy teljes héttel előre dolgozom, és a sorozat második tagja még meg se jelent, amikor harmadszorra bócorogtum ott. Állítólag harcias kiállással üzente hetekkel ezelőtt Csúri Imre kőműves is, hogy ő ugyan szóba sem áll újságíróval, az egészen biztos, és lám, mintha a legjobb ismerősök lennénk, úgy beszélgetünk egymással. Csak azt kérdezi meg. tapogatózva, nem műszaki ellenőr vagyoke véletlenül. Azért szottyant kedvem találkozni veié, mert nagy legenda lengi körül. Valamelyik miniszter látogatott ide egyszer, és megkérdezte, miért így rakják föl a följárót beborító téglákat, miért nem úgy. Állítólag azt felelte rá valamelyik kőműves, azért, mert ezt így kell. ó így tanulta valamikor régen, és csak így hajlandó csinálni. Az igy vagy úgy lényege mindenesetre az, hogy a vízszintesen futó sarok alja függőlegesen állított téglákkal van beszegve, elsősorban azért, hogy a föl járó mentők ha beszórnák sárral, a fugák között lecsoroghasson a latyak. Mondtam már, tetszenek az erőszakosan hajthatatlan emberek, ha a jó minőség forog kockán, és a szálak hozzá vezettek, de az elsó percben azt vallotta, neki ehhez a hírhez semmi köze nincsen. — A tervezőnek ez volt a mentalitása, azért lett ilyen. Látta volna a krematóriumot, amikor építettük! Ott is megfiguráztatta velünk a tervező, mondtam is neki, elméletileg nagyon jÖ. amit kitalált, de megvalósítani nem lehet. Nem engedett, kénytelenek voltunk úgy kitalálni a megoldást, hogy mégis neki legyen igaza. Ceruzával van megszámozva az alsó sor minden téglája. Mivel ferde a följáró. egytól-tízig számozták őket. és minden szám más méretet jelöl. Messze van ide a vágógép, talicskával hordják onnan a téglát, tgv legalább nem kell pászítgatni, keresgélni.a sorban következőt. Az. oldalfal tetejére vízálló és fagyálló ntisung jön majd — svéd szabvány szerint az is —, arra a rézből való bádog, rá pedig a fedkónek nevezett baba. Hatan-nyolcan rakják föl a borítótéglákat a két lejtős följáró két-két oldalára, aprólékos igyekezettel. Horváth József és Csűri Imre egybehangzóan mondja, idén még nem lesz beteg az új klinikán. Ellenkezem, én másként hallottam. — Ugyan, kérem! Nem olvas újságot? Soha nem hallotta, hogy ápolónő sincsen elég, se szakács, se konyhamészáros. Horváth Józsefet azért említettem név szerint is, mert korszakalkotó javaslattal állt elő az ország dolgainak a rendbehozásához. Az adótól indultunk természetesen, pontosabban onnan, hogy az új adó se tömi be az ország testen támadt hasadékokat. Újságírói bátorságom forog kockán, ennélfogva leírom az ő megoldását. — Elvenném az egész Rózsadombot, meg az összes villát azoktól, akiknek az állam építtette, és eladnám a külföldieknek kemény valutáért. Addig emlegettük a teljes egyenlőséget, amíg be nem kell ismernünk, hogy belerokkant az ország a kitartottak megkülönböztetésebe. Legalább valutát kapjunk érte! Hej, Jóskám, ki tudja, segíthetne-e ez még! Azon már túl vagyok, hogy az ámulattól letottyanjak, amikor az aulába érek. Amikor az állványokat lebontották, és előtűnt válogatott szépsége, már tátva maradt szememszám, most csak azt figyelem, mások is szájtátva nézegetnek fölfelé. (Talán azért, mert ennyire meredeken fölfelé nézni csak nyitott szájjal lehet?) Svéd lapokkal kövezik az alját, cementeszsákokon, homokon kell átlépdelnem és nagyokat kerülnöm, miközben „behangolják" a lapokat, hogy a legalkalmasabb helyről nézhessem. Á nagy H-betű legközepén vagyunk. Négy hatalmas betonoszlop fut föl a magasba, mohamedán földön minaretnek is elmenne akármelyik, olyan szép. Legfölül csipkésszélű tányérra terebélyesedik mindegyik, ezek tartják a színfából készült kupolát. Hajlított fabordák fogják a deszkákat ott fönn, a bordák rajzolata is izgalmas játék. Négy oldalról sűrűrámás ablakok vannak, de így is adnak annyi világosságot, hogy a földszinten is lehetne akár olvasni is. Minden emeletet faborítású könyöklők határolják, szép színösszhangot adva a kupolával. Á könyöklók elé virágokat akarnak tenni, hogy a mélységbolond vonzását evvel is csökkentsék. Legalul ciszterna méretű óriási betonláda áll, a közepén malomkőnél is nagyobb körrel. Csak nem szökőkút lesz ez? Nem hát, télikertet rajzolt ide a tervező, a legközepébe viszont szintén valamilyen műalkotásjön majd. Szóbeszéd alapján leírhatnám, milyen lesz, de nem hajt se török, se tatár, megvárom inkább, és leírom, ha már láthatom. Erőltetnem se kell a fantáziámat, hogy kimondjam: bámulnivalóan szép lesz az égés? aula. Búr az orvostudomány már akkor operált koponyákat, amikor nem is orvostudományról, legföljebb sámántudományról beszéltünk, és akkor is azt vallhatta, az ember feje nem leveses fazék, hogy turkálni lehessen benne, a mostani ideggyógyászatnak egyik kulcsgépe mindenesetre a CT. Amikor beteg voltam. kínjátékossággal közönségesen tökgyalunak neveztem el. Komputeres tomográf rövidítése a CT, ebből csináltam komputeres tökgyalut, mivel majdhogynem tetszőleges aprósággal valósággal fölszeleteli az agyvelőt akkor is, ha az a lehető legnagyobb biztonságot adó csontboltozat védelme alatt áll. így legalább lehet mondani a végén azt az egyszerű formulát, hogy köszönöm a tökgyalut. Nagyszerű a hír, mar szerelik. Irány a tökgyalu! Sajnos, nem mondhatom, hogy ismeretlen jószág, éppen a napokban találkoztam egyik működő társával, egészen közelről. Hadd beszéljem ki mindjárt határtalan örömömet is: nem talált hibát a fejemben. Kajó Gábor szervizmérnök talán csodálkozott is. amikor néminemű jártasságomat egyáltalán nem fitogtatva, de lényegre utaló kérdéseket tehettem föl neki. Mire ez az írás megjelenik, már javában folynak a fantompróbák. Bár a létezhető leggyöngébb röntgensugárral dolgozik a gép, és a komputer erősíti föl képernyőn láthatóvá, sót lefényképezhetóvé is, az előbb említett böh csesség, hogy az ember feje nem levesesfazék, ide is értendő: nem lehet eleven emberen próbálgatni. Azért kell a fantom, az a modell, amin minden elképzelhető baj mérhető. Azt hittem, szerkesztett valaki egy olyan műkoponvát. amelyikbe minden nyavalyát beleültettek, és ha valamennyit ki tudja mutatni a gép, akkor jó, ha nem, akkor pedig igazítani kell rajta. Más kereken járt a megalkotók esze. Azt mondja a szerelést végző villamosmérnök. az első modell a vízfantom. Mivel az emberi agy zömmel vízből áll, finomművű plexihengerbe vízkorongot tettek. Ha jól van beállítva. homogén képet ad, ha hullámzik. netán bordák képződnek rajta, akkor igazítaniok kell még. Bár folyamatos üzemre képes a harmadik generációs Siemens-gép, minden reggel próbát kell majd csinálni a vízfantommal, A másik modell a rétegvastagságot ellenőrzi, a harmadik a fölbontóképességet vizsgálja, a negyedikben egy kéttized milliméter vastagságú platinahuzal van, szintén a fölbontóképesség beállításához. Általában maga magát beállítja a gép. de azért mechanikus szabályozója is van. A szükséges adatokat ezredmilliméteres pontossággal ilyenkor is a gép maga szolgáltatja. A régi hasonlataimat hadd vegyem elő a gép bemutatásához. Fölfekszik a beteg egy valasódeszkára, és betolják a kemence szájába. Se ajtaja, se előtérje nincsen a kemencének, oda-vissza fordulva kerüli körbe a koponyát a sugár. Még nincs fönn a külső borító, látható a belseje. A leglelke az a röntgengenerátor, amelyik legföljebb annyi sugarat bocsát ki, mint akármelyik hagyományos röntgenfölvétel szerkezete — például a tüdöszűrésé —, de körbe forog ez is, kismillió kísérőjével. Megörülök, amikor ékszervastagságú, kicsike bicikliláncot is fölfedezek benne, a többit megnevezni se tudnám. Egy-egy mérés nyolc-tíz másodpercig tart, és ehhez 45 kilowatt energia szükséges, de nagyobbik fele ennek is hóvé alakul, ennélfogva klimatizált helyiség a tökgyalué. A szerelő véleménye szerint egy kicsit szűkösek a körülmények, de erről, és még néhány szempontjáról inkábba jövő heti folytatásban! HORVÁTH DEZSŐ ÖNÁLLÓSÁG VAGY ÖNKORMÁNYZAT? A nép maga dönthessen*.. „Szögezzük le mindjárt az elején: nem vagyunk Városellenesek. Tudjuk. az 1973 előtti állapotokhoz nem lehet, nem is volna jó visszatérni." — Többen fogalmaztak így azon a március 7-ei megbeszélésen, melyen a Szegeddel egyesült nagyközségek jelene, jövője volt a téma, s melyen különösen az önálló gazdálkodást, s annak várható lakossági hatását firtatták az algyői, kiskundorozsmai, szőregi és tápéi tanácstagok, közéleti személyiségek. Az utóbbi időben országszerte és Szeged környékén is felerősödöben lévó szétválási törekvések, az önszerveződés ébredező erői ott igazán karakteresek, ahol a közigazgatási egyesítések nem szerves fejlődés útján jöttek létre, hanem hatalmi szóval. S hogy mik az esélyek? A jelenlegi jogi szabályozás három módozatot ismer. A teljes önállóságot — ez esetben a volt nagyközségek önálló tanáccsal és költségvetéssel, közvetlen megyei irányítással működnének! Vagy önállóságot, de a várossal közös tanács irányításával, s ez esetben a nagyközségben a tanácstagokból álló elöljáróságot hoznak létre, mely a város költségvetéséből megkapja a működéshez szükséges összegeket, s bizonyos szolgáltatásokra, a tanácsi ügyfélforgalom egy részére helyben teremti meg a feltételeket. A harmadik eshetőség áll legközelebb a jelenlegi „felálláshoz": a lakóterületi bizottságok megerősítésével és nagyobb gazdasági önállóságával alakulhat ki az önkormányzat, amelyet a jelenleginél nagyobb létszámú képviseleti testület segíthetne. E módozatok persze nem latolgathatok az anyagi következmények mérlegelése nélkül, s mint a városi tanács vezetőinek és a négy település tanácstagjainak konzultációján hallottuk: a költségvetési reform 1991-re tervezett bevezetése is befolyásolhatja az elválási szándékokat. (Túl sok információ erről még nem áll rendelkezésre, de az biztosnak látszik: a helyi önkormányzat szerepe megnő, s a népességhez igazodó ellátási mutatókat vesznek alapul a reform kidolgozásánál.) Bárhogy alakuljanak is a LIPPAI TAMÁS RAJZA TORO ISTVÁN Arcunk elől Megfakult kapualjak mogul lépünk a fénybe, szétszeletelte a zaj osztókése az utcát, csobogunk e friss áradatban, jóslatokkal küszködünk, mint koravén kisasszonyok, s babonaként szédelgiink a tavaszban, akár a kitárulkozó gyümölcsfák örömszerzésre gondolunk — mióta beléptünk, e változó idő folyton hajt előre, szavaktól botladozik a nyelvünk, a sóvárgás beleköltözik a szánkba, s kiénekclhetetlen dalba fog bele — a pillanatba testesültünk, s tengert kereső tekintetünk megfogta a tavasz, jönnek a kiátkozott évek, füvek nőtték be az utat a Golgotáig, lomhán csapódunk, zajtalan életünk senki sem tartja számon, de kitörve a gyűrűből, mint hajtók köziil a vad, s menni! mindegy hogy merre; a testnek is van öntörvénye, mely összerázhat, akár a földrengés, örökké magunkat keressük titkolózó homlokok mögött, a kipattanni készülő rügyek mögött, asszonyok ruhadarabjai mögött, a megérinthető valóságban. dolgok, a „pénzosztás" jelenlegi szisztémáját a fejlődés gátjának érzik a községiek. A középületek állapota siralmas, nincs tere-helye a (még el nem feledett) közösségi életnek, a lakóterületi alap néhány millióját hat-hétszeres értékű társadalmi munkával kell kipótolniuk, s azt is sérelmezik: a hasonló lélekszámú önálló községeknek lényegesen több jut az állami költségvetésből, mint a Szegedhez tartozóknak. „Hova lett a szélmalom-környéki házhelyek pénze, az ezersziksósi telek ára? Mi abból semmit nem láttunk, s a tanácstagnak nehéz a dolga, ha erre magyarázatot akar adni választóinak!" Mivel érveljen, ha azt hallja, az egyház már a hősök parkját akarja eladni, hogy a templomot megmentse az összedóléstól? Ha tudomására jut: a Város olyasmit is bejegyez a „község kapta"-rovatba, amire a pénzt a megyei tanács adta? Mit válaszoljon annak a tápéinak, aki nehezményezi: már a földjük sem az övék, az is Vásárhelyhez tartozik? „Mi már ott tartunk" — mondják a dorozsmaiak —, „hogy fórumra hívtuk a városrész lakóit, s az ott elhangzottak alapján tudjuk: többféle variációját kellene kidolgozni a jövőbeli létnek, hogy a nép maga dönthessen. De vegyék figyelembe, mi már annyi szállal kötődünk Szegedhez, hogy a teljes önállóságnak nem látjuk realitását. De úgy érezzük: a közösségi érzület apadását csuk önkormányzattal lehet megállítani." S írják is, a Délmagyarországban korábban megjelent szőregi levelek olvastán: „A község autonómiája 1973-ban könnyek közt tartott tanácsülésen nyilvánult meg utoljára. Ezt az autonómiát a község népe soha nem érezte megszűntnek... ezt nem lehetett sem területcsatolással, sem térképátrajzolással megszüntetni... Dorozsma népe munkáját, életét arra akarja áldozni, hogy a község nevét tisztességben, becsületben megőrizze." Lám, a név, Tápé, Szöreg, Algyó és Kiskundorozsma nevének viszszaszerzése, a Szeged-előtag letörlése a helységtáblákról — ez volna tán az elsó gesztus, amit meg kéne tenni. Érzelmi hatása volna inkább, csitítaná is a felkorbácsolt indulatokat, az óhajtások listáján hát előkelő helye van e kérésnek. Mint ahogy annak is — Algyó egyik tanácstagját idézve —, hogy 16 év alatt először ültek le a város vezetői egy asztalhoz a községek képviselőivel. Fölszaporodott gondjaik megoldását látják közelebbinek, ha figyelmet tapasztalnak, ha a községek gazdag hagyományait nem csak emlegeti, de ápolni is segíti a Város... Igen, igen, az anyagilag is megtámogatott önkormányzat — akár községenként eltérő szisztémában — megnyugtató megoldás volna, de vajon most van-e itt az ideje a változtatásnak? Megvannak-e trfeltételei a községi autonómiának? Mondhatjuk-e, hogy a város viszi el a községi fejlesztések pénzét, amikor színházba, iskolába, dolgozni és kirakatot nézni mi magunk is bejárunk, amikor a község lakója is szegedi lakásigénylő? S hivatkozhatunk-e nagyobb anyagi terheinkre, ha gyálaréti vagy alsóvárosi lakótársak terheivei kezdjük hasonlítgatni a magunkéit? Szabad-e felelősen a fejkvótát reklamálnunk, amikor a fejlesztésre kapott állami juttatás községekben személyenként 400, nagyközségekben 600, Szegeden — s ebben mi is benne vagyunk! — 1844 forint? Aki józanul mérlegel, effajta kérdéseket is feltesz — hangzott el a március eleji konzultáción, s mert azt nem akarta senki döntéshozó fórummá alakítani, csupán a közmegegyezés előkészítőjévé, a résztvevők annyiban maradtak: a tájékozódást, az önkormányzat visszaállításának lehetséges módozatairól a vitát — tovább folytatják. PÁLFY KATALIN