Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

1989. január 21., szombat DM| mqgqzin A VASÚTI KERESZTEZODESBEN TVlinden marad Úgy kell nekem! Minek kell beleütnöm az orromat olyanba, amihez mások sokkal jobban értenek?! Elsírhattam akárhányszor összes jeremiádámat. ezt senki meg nem tiltja, hiszen — kénytelen-kelletlen — sajtószabadság van. de értelmes embernek régen be kellett volna látnia, nem neki van igaza. Biztosan be is látnám, ha ugyanabban a székben ülnék, mint mások, de nem tehetek róla. bennem mélységes szánalom ordít föl mindig amikor azt hallom, olyan körülmények között halt meg valaki, amit cl lehetett volna kerülni. Költészeten nevelkedtem, meggyőződéssel vallom én is, hogy minden ember megismételhetetlen és egyedi példány, ahogy Kosztolányi írja Halotti beszéd című versében. Ha tehát értelmetlenül hal meg — minden időnap előtti halál értelmetlen —, olyan emberünk még egyszer nem lesz. Akkor is gyászba borul jázmin lelkem, ha tudván tudom, ó kerülhette volna cl legjobban. egyedül csak ó, siralmas sorsát. Azért ..lázítottam" a magam szerény eszközével ki tudja hányadszor már a közvéleményt, hogy keressünk együtt olyan megoldást, ami célra vezet. Ha csak annyit érünk cl. hogy százhuszonöt halálos baleset helyett csak száz lesz — kapásból mondom a számokat, nehogy valaki konkrét statisztikai adatnak vegye! — már nem eltünk hiába. Huszonöt megismételhetetlen. egyedi példányt őriztünk meg a való világnak! Eddig ezt mondtam, hálásan köszönöm mindenkinek. aki velem tartott. 4c be látom nem mentem vele semmire. Megátalkodott lelkülettel karácsonyi számunkban írtam utoljára a vasúti átjárókról, a közúti igazgatóság vezetőivel történt beszélgetés alapján, és förgeteges gyorsasággal már január második hetében csörgött a telefonom. Balló Zoltán hívott, a közlekedési ügyek megyei osztályvezetője, jelezvén, ha nekik gurítottam írásom utolsó mondatában a labdát, megkapták. Másnap délelőtt már ott ültem a megyei tanács épületében, az osztályvezető előtt. Fölkészültségc lenyűgözött, és gyakorlatban szerzett tapasztalata ámulattal töltött cl. Ezért sóhajtottam cl magam: kellett ez nekem? Mert adatok halmazával bizonyította ő is, amit a vasúttól újra megkaptam gondos kigyűjtésben, hogy akkora őrültséggel állunk itt szemben. amivel semmit nem kezdhetünk. Amig ö telefonált, balga naivságomban leltárt készítettem, hányféle ötlettel álltam elő mostanáig. Szóltam a sorompókról — a szakállasokról és a félsorompókról —: a fénysorompókról; Szabad János önkéntes segítőkészsége révén az Amerikában bevezetett döcögtetókröl és a vészt sípoló aszfaltról; a körbeforgó villogóról; a legkülönbözőbb ..aszfaltrajzokról"; az orrbavcrcgctóröl — kedves kollégám keserű kifakadásáról. amely szerint az se használna, ha a tilosba lépőt valamilyen otromba szerkezet orrba verné —: az utazó sávban jelző vörös lámpáról; arról a közhangulatot hergelő, ennélfogva közlekedési tényezővé előlépett körülményről, amely szerint ugyan minden állomásnak két vége van, de a vasút mindig ott tolat, ahol lezárhatja a közutat; és természetesen arról is, hogy értelmezze a KRESZ az András-keresztet STOP-táblának. Kiadós beszélgetésünkben meggyőződhettem ugyan arról, hogy az osztályvezető ugyanúgy meg tud rendülni minden balesetnél, mint magam. sót talán jobban is. hiszen az ö lelkét felelősség is nyomja, de ennél tovább nem jutottunk. Elmondta, hogy megyénkben kilenc év alatt 116 baleset történt a vasút és közút kereszteződésében, de csak harmincötnél volt jelen a vonat, ebből 16 halálos, a többi közönséges közúti balesetként értékelhető. Ötvenegyszer ütköztek a lezárt sorompónak. huszonhétszer rongálták meg a sorompót... A Szabadkai úti kereszteződésben tizenhétszer ütöttek el a sorompót. Vásárhelyen, a népkerti átjáróban nyolcszor a fénysorompót. A dorozsmai átjáróban négyszer, a Gyálarétre menöncl ötször. Szentcsen. a berekháti kereszteződésben. ahol pedig a leghagyományosabb szakállas sorompó működik. háromszor. Szegváron, ugyanilyen régi. és sokak által legbiztonságosabbnak mondott megoldásnál négyszer... Az embert is kívánó baleseteknél ilyen jellemző hely nem alakult ki. Az összes kár tizenhatmillió-hétszáznyolcvanhétezcr forint. de ebből egyedül a bajai úti kamionos baleset tizenötmilliót vitt el. Azt nem tudja megmondani, hánynál játszott szerepet az alkohol, a rendőrségi jelentéseket mi nem kapjuk meg. ennélfogva egyformán örök gubanc mindegyik. Nyámnyila ellenvetésem csak ennyi volt; még mindig jobb. ha a sorompónak megy neki a balga ember, mintha a vonatnak. A sorompó ismételhető, ha iszonyatosan drága is, de az ember nem. Ismételten többször is hangoztatta, a megrendülésben velem érez együtt, de az adathalmaz logikátlansúgóból ö azt a következtetést vonta le. hogy nem akkora a baleseti veszélyesség. amekkorának érezzük. Jóval több és jóval nagyobb balesetek történnek máshol, városi kereszteződésekben például, vagy ott. ahol az égvilágon semmifélének nem szabadna előfordulnia. Megy az autó. és minden kényszerítő ok miatt átmegy a szembejövők sávjába. vagy belefordul az árokba. — Tehát nincs megoldás? — Van! A közlekedési morálon kell változtatnunk. — Száz év kell hozzá, mire változik. — Én optimistább vagyok. Az általános demokratizálódás a közlekedésben is érezteti majd a hatását. — Akkor mondjon Ön egy számot: hány évre taksálja? — Öt éven belül lényeges változás várható. Többek között azért is. mert három éve tíz iskolában folyik kísérlet, amely szerint általános iskolában, illetve középiskolában hatósági vizsgával tanulják meg a gyerekek a KRESZ-t. — Három évet mond? Az adatok szerint az utolsó három évben érthetetlenül megnőtt az útonjáró balesetek száma. — Azért is bízom az öt évben, mert olyan motorizációs telítettség lesz addig az utakon, hogy a mostani magatartásunkkal lépni se lehet, nemhogy közlekedni. Néhány apróbb szempont még beszélgetésünkből: A Volán azért adta ki buszvezetőinek, hogy minden vasúti átjáró előtt meg kell állniok. vagy annyira lelassítaniok, hogy veszedelem nélkül juthassanak át. mert a buszsofőr nemcsak a saját eletét kockáztatja, de balgaság lenne akademikusan kijelenteni, hogy minden átjáróban mindenkinek kötelező a megállás. Óriási ellenérzéseket váltana ki, és túlzott adminisztratív beavatkozás lenne a közlekedésbe. Talán mondanom se kell, magam arra szavaznék, hogy minden András-kereszt STOP-táblaként értelmeződjön. (Az állítólagos zöldek közül egyetlen levél se érkezett a levegőszcnnyezési pótadagok miatt!) Az Amerikából hozott példák — a döcögtetők, a sípoló aszfalt és a négy STOP-táblás veszélyes átjárók — azért nem honosíthatok meg nálunk, mert mi nem Amerikában vagyunk. Nálunk az NSZK közlekedési rendszere a példa, és nem az amerikai. Ha minden átjáróban kötelező lenne mindenkinek megállnia, akkor ez azt is jelentené — véli az osztályvezető —, hogy minden külföldire lőnünk kellene. A döcögtetó pedig azonnal megbukna. ha leesik a hó. Szerény ellenvetésem erre az utóbbira csak az lehetett, hogv az év több napján nincsen hó. és csak nchánv hétighónapig szokott lenni. Megint azt az elhárító feleletet kaptam, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint nem veszélyesebbek a vasúti átjárók, mint az azt keresztező utak és ha egyáltalán lenne pénzünk a változtatásra, ezer jobb helyet tudnának rá. Inkább arról kellene meggyőznünk az autósokat, szakítsa meg az utazását minden masiniszta legalább három óránként, akkor is, ha még tudja fogni a kormányt. Tíz perc pihenő akar életet is menthet. Lássam be. intett újra Balló Zoltán, nem a szabályozás felé kell haladnunk. inkább a fölvilágosítást kell szorgalmaznunk. Minden szavával egyetértek, és akár harsognám is újra meg újra, térjetek meg. emberek. jöjjön meg a józan eszetek, és ne rohanjatok tulajdon vesztetekbe, ha nem tudnám, vannak esetek, amikor a legapróbb hibáért is életünkkel fizetünk. És ahogy a könyvkötők nyesögépebe beépítettek olyan szerkezetet, hogy véletlenül el ne indulhasson, mert akkor megeshet, hogy elnyesi az alatta matató kezet, az általános demokratizálódás óhajtása mellett is be kel! építenünk a veszélyes pontokra hasonló biztosítékokat. Biztosan igaza van annak is. aki a sorompóra esküszik — a MÁV adatai ellenében is! —, és föltétlenül igaza van annak, aki egyetlen röpke pillanatig minden átjáróban megállítana miqden autót. Életünk megismételhetetlen. HORVÁTH DEZSŐ BÍRÓ ATTILA: TAPOGATÓZÓ SASS ERVIN Ez már egy szakasz vagyunk vagy huszonötén jegyzetelünk és hallgatjuk közben az okos szót a tollak hűségesek és kritikátlanok leírnak mindent ami átcsordogál a fejünkön és amihez nem írunk sem kérdőjelet sem felkiáltójelet vagyunk vagy huszonötén és pompásat hallgatunk pedig az a festmény ott szemben a falon felborzolja a kedélyeket és ingerel a szóra hogy kimondjuk de legalább odaírjuk a füzetünkbe mit szólná! hozzá nagyokos ha most feltápászkodnánk mind a huszonötén és beszélhetnél a másik üres falnak vagy a nyitott ablakon át szórhatnád ki oktalan szüleményeid arról hogy történelem SZEGEDEN EPP SZOKÁSOS... Egyetemi vizsgázós Századvégi népszokásaink között van egy, amely oly örök. mint az észak-koreai munkásaszszonyok utánozhatatlan mosolya, s legalább anynyira derűs, mint a panellakó élete két nappal fizetés előtt. Ha hozzáteszem, hogy aktualitása januárban vitathatatlan, és játékosai leginkább a belvárosban űzik — kötődve egyes egyetem kinézetű oktatási intézményekhez — már nem nehéz kitalálni, hogy ma az egyetemi vizsgázósról lesz szó. Alanya legyen a hallgató, mint szubjektív kategória. A hallgató, aki eltűnt most is, mint mindig, vizsgaveszély idején. Úgy is mondhatnánk, hogy játékunk lényege a visszavonulás. Albérletének salétromos falához támaszkodva határozza el. hogy az idén felkészül a vizsgára. No nem az utolsó napon és nem is a tizenkilencedik halasztás után. hanem tudományos. mondhatnánk rendkívül modern rendszert vezet be, enyhén szólva is széteső életéhe. Miközben alig mosott zoknijába bujtatott lábát érintkezésbe hozza az asztal lapjával, és szemei meredt közönnyel tapadnak egy gondosan megőrzött s/ázadcleji pókhálóra, sürün barázdált agyában óssze is áll a terv. mint a népi játék alapjának tudományos módszerességgel elkészített váza. A népszokás akkor érdekes igazán, ha még legalább két hét van a vizsgáig. Ilyenkor elöször a játékos felosztja az anyagot sok apró. de egyenlő részre. Iszonyú munka — hanyatlik ilyenkor a játék alanyának ritkán mosott feje a heverőre, s mivel a hosszas koncentrálás szinte megbénítja az úgynevezett szorgalmi időszakban alig használt agysejtjeit, egy hosszú, de annál mélyebb alvással alapozza tovább szerencséjét. Amikor a város nagy zajjal munkába indul, a fiatal kinézetű egyetemi hallgató öt korsó sorról és a népköztársasági ösztöndíjról álmodik. Természetesen másnap a terv megvalósítását is ebben a sorrendben illik megkezdeni a népi játék forgatókönyve alapján. Egy külvárosi kocsmában fordul el barátunk a világtól, s miközben torkán a hangsebességnél gyorsabban követik egymást a sörök, átszellemült arccal gondol professzoraira, akik harminc évi keserves és meddő munka után végre egy zsenit fedezhetnek föl az idén. Eltelik hát az első nap. A kővetkezőt a népi játék alanya egészségügyi és egyéb okokból kihagyja, de aztán örült tempóban igyekszik behozni lemaradását. Felkeres vagy két tucat jegyzetgyanús egyetemi hallgatót, s mivel a zsákmány a népi játék törvényei szerint soha nem elégítheti ki felfokozott étvágyát, azonnal megfogadja, azonnal megfogadja, hogy a jövőben minden előadásra belátogat (legalább is hetente egyszer) és jegyzeteit nem szomszédja, vagyis a hallgatónő mint másik játékalany combjára készíti el. Ezek után már a felkészülés bonyolultabb fázisai következnek. A játékos empirikus vizsgálatokat folytat az ügyben, hogy egyes tanszékeken milyen fényerő, hófok és hangulat várható a jövő héten, melyik oktató magánélete derűs, s ki az, aki családi körben még véletlenül sem élhet a katedrán kiharcolt platformszabadsággal. Utánajár minden vizsgáztató bioritmusának. följegyzi, hogy egyes tanárok milyen arcrándulással, szemjátékkal fejezik ki rosszallásukat egy-egy félresikerült mondat után. Ugye mondanom sem kell, hogy mindez fantasztikus mennyiségű energát fogyaszt, így nincs semmi különös abban, hogy négy nappala vizsga elótt és öt nappal a második halasztás után népszokásunk alanya még mindig csak az előkészítés stádiumánál tart. Ettől aztán vérnyomása mérhetetlenné válik, arca különös lilás árnyalatot kap és ujjai vadul turkálnak a tankönyv érintetlen lapjai közt. Szerény számításai szerint napi 300 oldalnyi tananyagot kellene lenyelni és megemészteni ahhoz, hogy tudományos módszerét siker koronázza. De ez lehetetlen — indul ilyenkor a játék szabályai szerint kőtelező ásítás. Mivel ez a megállapítás újabb egy napot rabol el idejéből, már csak háromszor huszonnégy óra marad arra, hogy japán ráolvasó versikékkel és ómagyar sámánok tüztáncával próbáljon segíteni népgazdasághoz hasonlító (lásd: kilátástalan) helyzetén. Az utolsó éjszaka már nyugodtan telik el. A hallgató mint egyetemista székhez ragaszkodó egyén, előbb az asztalt töri darabokra, majd lenyel két doboz andaxint és egy üveg Bánfi hajszeszt. Hajnalban kijegyzeteli a Dörmögő Dömötör legújabb számát, s amikor nyolcat üt az óra. a tanszék előtti ablakpárkányon tér nyugovóra. Néhány órával később felrémlik a lázálom, miszerint zsenialitását nem méltányolták igazán, s miután kijelentette, hogy Ferdeszájú Boleszláv fia Szép Fülöp dolgozta ki a szocialista mezőgazdaság kollektivizálásának elvét — indexébe egy rendkívül furcsa számjegy került. A megrázkódtatás annyira visszaveti játékunk szabályai szerint az egyetemi hallgató lelki egyensúlyát, hogy egyelőre szó sem lehet arról, hogy tanulással gyógyítgassa önmagát. De természetesen azonnal újabb tanszéki (Béke-tanszéki) munkát végez. s az Április 4. útján, a bisztróhoz kötődő munkás-paraszt-értelmiségi találkozó keretében átértékeli elméletét, amely a kor divatja szerint a jövőben már alternatív lesz, demokratikus és önmagától független... BÁTYI ZOLTÁN 1