Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-10 / 294. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 78. évfolyam, 294. szám 1988. december 10., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Á megyei pártértekezlet napján Heteken át szerepelt — s egyre gytaknab- várakozás előzött meg. Föltehetően nem térén — lapunkban különböző összeállítások védés azt hinni részünkről, hogy ezen a hét fölött a felcím: Megyei pártértekezlet előtt, végén éppen ez az esemény foglalkoztatja Mai számunkban, némi változtatással, im- elsősorban szűkebb pátriánkat Addig is, már főcímmé léphetett elő: A megyei párt- amíg hétfői lapunkban nem tudunk részleértekezlet napján. Ma, szombaton reggel' 8 tesen beszámolni a kétnapos ülésen történórakor kezdi meg kétnaposra tervezett tekről, egy kis kronológiát nyújtunk olvamunkáját az a Csongrád megyei pártérte- nóinknak az előkészületekről, a teljesség kezlet amelyet alighanem osztatlanul nagy igénye nélkül. Május 20—22. Az MSZMP országos értekezlete állást foglal a politikai intézményrendszer átalakításáról. Fő' feladatként jelöli meg a pártdemokrácia kibontakoztatását. Egyúttal megteremtették a szükséges politikai változások személyi föltételeit is. Május 23. „Mi is készek vagyunk megrendezni a pártértekezletet" (Székely Sándor városi első titkár, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja a szegedi pártbizottsági titkárok és pártvezetőségi titkárok értekezletén). Május 24. „Helyi, illetve megyei pártértekezletek szervezését nem tervezzük". (Szabó Sándor megyei első titkár, Délmagyarország, 1988. május 25.). Május 30. „Vállalni kell a pártértekezletet és a vezetők személyes megmérettetését is." (Szekely Sándor a szegedi alapszervezeti titkárok értekezletén). hoz, hogy a megyei pártbizottság változtasson álláspontján: vagyis elemi erővel itt fogalmazódik meg az, hogy Jegyen megyei pártértekezlet." (Petrovszki István, a Központi Bizottság nében a megyei pártértekezosztályvezetöje nyilatkozatából a rádió 168 óra című •műsorában). Politikai Bizottság elrendeli a pártértekezletet. Más lehetőség nincs." ... „ ... én azt szeretném, ha a mozgalom forrná ki a választ..." (Grósz Károly, az MSZMP főtitkára nyilatkozata. Elhangzott a Magyar Rádió Szegedi Stúdiójának szeptember 3-i műsorában.) Szeptember 2. A megyei pártbízottság 5 ellenszavazattal és 1 tartózkodás elleAugusztus 11. „A hozzánk beérkező információk szeJúnius. Számos alapszervezet megfogalmazza azt a kívánságát, hogy a városin kívül megyei pártértekezlet összehívására is szükség "ténye van. Június 27. A megyei pártbizottság 61 tagjából mindössze hatan szavaznak a megyei pártértekezlet megtartása mellett. A vitában kitűnt, hogy az országos pártértekezlet Csongrád megyei küldöttei sokkal nagyobb arányban támogatták ezt a javaslatot. Június 29. A Szeged városi pártbizottság a városi pártértekezlet megtartása mellett dönt. 'A vitában számos fölszólaló helyteleníti a megyei pártbizottság döntését és a döntés felülvizsgálatát javasolják. Július. „Az általunk képviselt pártszervezetek fokozódó türelmetlenséggel követelik a megyei pártértekezlet megtartását. Körükben határozott az a vélemény, hogy a megyei pártbizottság ülésén kisebbségben maradtak képviselik a megye pártközvélemenyének többségét. ... Nem tagadjuk, hogy a megyei pártértekezlet összehívását éppen a radikális személyi megújulás érdekében látjuk elengedhetetlennek." (4800 tagot képviselő 25 pártbizottsági titkár levele a megyei pártbízottság tagjaihoz. A 25 titkár névsora mindeddig nem jelent meg, a Jevél teljes szövegét lásd a Juss című hódmezővásárhelyi folyóirat szeptemberi számában.) Augusztus 6. „Csongrád megyéből sokan írnak levelet a Központi Bizottságiét összehívása mellett dönt. Október 8, Szeged városi pártértekezlet. November 7. Tizenkilenc rint a fiatalok nagy része küldött nyílt levélben hívja azt szeretné, ha a városi ta- fel a figyelmet arra, hogy a nácskozás hatására megyei megyei küldöttértekezlet pártértekezlet összehívása- előkészítése a pártközvéleról is döntenének. (Gyenes- mény nyilvánossága nélkül, sey Edina, a városi KISZ- a régi módon folyik. Felhívbizottság titkára nyülatJkoza- ják a pártszerveket, hogy ta a Délmagyarországnak). vitassák meg az előkészületekre vonatkozó javaslataiAugusztus 12. A megyei kat, közöttük a pártértékezpart-vegrehajtóbizottság flet ügyrendjére vonatkozó ülése. „Szabó Sándortól, ál- elképzeléseket is. lásfoglalását kérve, megtudNovember 25. A megyei pártbizottság jóváhagyja a pártértekezlet előkészítését, és kialakítja saját elképzelését a pártbizottságba történő jelölésre. (Détmagyarország 1988. nov. 26). tuk: nem értett egyet a testület azzal a módszerrel, ahogyan a levél írói szervezték az aláírásokat. Véieszerint ez ellentétben áll a pártélet normáival." (A bizalom teherpróbája. Kell-e pártértekezlet Csongrádban? Népszabad- küldöttcsoport ság 1988. aug. 18.) November 29. Augusztus 18. „Elismerem, hogy a párttagság türelmetlensége jogos, de nagyon átgondolt, nagyon higgadt megoldásokra van szükség ..." (Szabó Sándor nyilatkozata. Délmagyarország, 1988. augusztus 18.). Augusztus 28 a megyei pártbizottságnak ki kell mondania, hogy akar-e pártértekezletet, vagy nem akar. Erre most — ha jól tudom — szeptember 2-án fog sor kerülni. Ha ott úgy döntenek, hogy nem akarnak pártértekezletet, aíkkor egyetlen lehetőség van, hogy a Központi Bizottság vagya A szegedi helyteleníti az értekezlet előkészítésének módját és követeli a jelülésre ajánlott személyek támogatottságáról szóló adatsor kiszolgáltatását. December 2. A küldöttcsoport megvitatja az ügyrendre vonatkozó elképzeléseket, és három tagú vezetőséget választ, amely átveszi a jelölés előkészítését. December 8. A makói és a hódmezővásárhelyi küldöttcsoportok gyűlésein a küldöttek elhatárolják magukat a megyei pártbizottság jelölést előkészítő bizottságától, erős kritikával illetik annak munkáját. Örményország Négyszázezer hajléktalan A fő feladat most nem az szereléseket, illetve sátrakat áldozatok számolása, hanem és terepjáró kocsikat szállító az élők megmentése és segítése — hangsúlyozzák a földrengés sújtotta Örményországban, ahol a katasztrófa szomorú mérlegét még mindig nem lehet pontosan megvonni. Az Armenpressz pénteki jelentése szerint Leninakanban és a teljesen elpusztult Szpitakban eddig már félezer túlélőt sikerült kiszabadítani a romok alatt. repülőgépek is. Péntek éjszanyi antibiotikumot kuld a jövő héten. Ausztria is kifejezésre juttatta segítési ka újabb 200 fős francia se- szándékát, az egyik humanitárius sZervezet máris elküldött 20 ezer segélycsomagot, gélycsapat is útnak indul. Se szeri se száma a felajánlásoknak: az Európai Közösség félmillió ecu (600 ezer dollár) értékű gyorssegélyt, valamint orvosokat, gyógyszert és sátrakat küld a hét végén, s a szállítást is finanszírozza. Egy nemzetközi A hajléktalanok számát hi- orvosszövetség is szombaton vatalosan 400 ezerre becsülik, és a Jerevánban ülésező válságbizottsag máris elhatározta mindkét város újjáépítését. A világszerte kibontakozó segítőkészség első jeleként 180 szakértővel, köztük 22 orvossal és 20 tonnás segély indítja útnak Brüsszelből 12 fős csoportját a szükséges felszereléssel az Aeroflot egyik gépén, A holland kormány 1,5 millió, Jugoszlávia pedig 1,25 millió dollár értékű segítséget ajánlott. A svéd kormány és Vöröskereszt 3—3 millió svéd korona értékű felszerelést küld, és szállítmánnyal megérkezett a Tetrapack konszern is egypénteken Jerevánba két millió koronával járul hozzá francia repülőgép,' és mar várják az első brit segélya szállítmányok finanszírozásához. Norvégia 13 tonna csapatot is. Olaszországból és orvosságot készített elő, a Svájcból is, felszálltak már a szakembereket, a mentésre idomított kutyákat és a szükséges egészségügyi felfinn Vöröskereszt pedig máris 400 ezer dollár értékű vérplazmát indított útnak, és további negyedmillió dollúraz Osztrák Vöröskereszt pedig 20 ezer palack vérplazmát ígért. Útra készen állnak a segélyszállítmánywk Spanyolországban és az NSZK-ban is, ahol a kormány magára vállalta a szállítás költségeit. Kinyilvánította segítőkészségét Belgium es Japán is, s meg Etiópia és Malgas is konkrét öszszeget ajánlott fel. Mint a Fehér Ház szóvivője közölte, Colin Powell amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó csütörtökön este felajánlotta Dubinyin washingtoni szovjet nagykövetnek az Egyesült Államok segítségét, amelyet köszönettel fogadtak, de a nagykövet közölte, hogy egyelőre az amerikai örmények segélyeit továbbítják. Hazánkban is országszerte gyűjtést indítottak a károsultak megsegítésére. Rakodási kampány r Ev végi hajrá a vasútnál A hazaj gazdaságot sajnos az idén is jellemzi az év végi hajrá. Természetesen ez nemcsák az üzemekben érződik, hanem végiggyűrűzik a szolgáltató, kiszolgáló ágazatokban is. A vasútra is a szokottnál nehezebb feladat vár az év hátralevő részében. Többek között erről, s kéréseiről írt szerkesztőségünknek Lovász Lázár vasútigazgató: „A 'MAV szegedi igazgatósága területén az elmúlt hetekben fokozódott a vállalatok szállítási kedve. Ez érthető, hiszen az év végéhez közeledve egyre sürgetőbbé válik számukra a szerződésekből adódó szállítási sítése. sek alapján az év végéig a Dél-alföldi megyékből még, mintegy 530 ezer tonna áru vár elszállításra, ebből 130 ezer tonnát az ország határain túlra terveznek feladni. Ahhoz, hogy ez a terv rolja az áruk továbbítását, teljesüljön, minél több üres hogy elsőbbséget adjon az vasúti kocsira van szükség, export szállításoknak, a laMost egy-egy átlagos na- Icosság 'közvetlen ellátását pon 1100-1200 vasúti kocsit szolgáló áruk és az energiaigényeinek a vállalatok áru i'k el fuvarozásához, amit a vasút szállítóeszköz-kapacitás hiánya miatt nem tud a vasutasok maradéktalanul kielégíteni. Közismert, hogy a vasúti kocsiellátást befolyásolja az a körülmény, hogy Záhonynál, illetve a többi határállomásoknál mennyi vagon várakozik. Az elmúlt hónapok záhonyi kocsi feltartásai például még máig is éreztetik hatásukat. Gondjainkat fokozza a vasút kocsiparkjának elöregedése, amely egyre nehezebben kötelezettségek telje- birkózik meg a feladatok Az előzetes felméré- kai. Nagy a javítási igény, emiatt sokat állnak „tétlenül" a vagonok. S, mindehhez a fuvaroztatók késedelmes rakodásai is hozzátársulnak. Ezért is kényszerül arra a vasút, hogy rangsoKitüntetés Az Elnöki Tanács Katona Istvánnak, az MSZMP Központi Bizottsága nyugalmazott osztályvezetőjének, a Központi Bizottság társadalmi munkatársának eredményes munkássága elismeréseként, 60. születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét adományozta. A kitüntetést Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen voltak a kitüntetés átadásánál Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottsága titkára és Knopp András művelődési minisztériumi államtitkár (MTI) CO-NEXUS-eredmények Az első magyarországi nem banki szervezetként működő alkusz cég, a CONEXUS Rt., a napokbr»t kapta meg a jogot az értékpapírügynöki-közvetítői tevékenységre. Így a CONEXUS hamarosan bekapcsolódik a magyarországi értékpapírpiac munkájába. A kialakuló magyar tőzsdén jelenleg még csak bankok és pénzintézetek adják-veszik a kötvényeket, részvényeket. A hivatásos, csak értékpapírok adás-vételére szakosodott szervezetek, bro ker cégek közül — amelyek ségből is. Partnerei korében most vannak alakulóban — a forint piacon az első a CO-NEXUS. A részvénytársaság a tőkepiac valamennyi területén fokozatosan kiépíti szolgáltatásait. Gazdasági és pénzügyi tanácsokkal látja el ma már 8-9 ipari-kereskedelmi vállalat, köztük néhány nagy forgalmú cég is tartozik. Az ingatlanpiacon is megjelent a CO-NEXUS, ahol saját maga is foglalkozik a partnereit többek között az gazdálkodók ingatlanvagyoárfolyamok alakulásával nának értékesítésével, s kapcsolatos kérdésekben. Az emellett Ingatlanközvetítő így realizált árfolyam-nye- Gazdasági Társulást is létrereségből a CO-NEXUS lü hozott. A két szervezet százalékkal részesedik, de 1988-ban 600 millió—egyrrulugyanennyit vállal az eset- liárd forint értékű ingatlan legesen elszenvedett veszte- adás-vételét közvetítette hordozók továbbításának. Hogy a többi áru is időben eljusson célállomására, ahhoz a fuvaroztatók segítségét is kérjük. Hogy miben tudnak segíteni? Elsősorban abban, hogy gyorsítják a rakodások ütemet és folyamatosan úritik a vasúti kocsikat. Kérjük fuvaroztatóinkat. hogy a részükre átadott üres kocsikat haladéktalanul rakják meg áruval, a címükre érkezetteket pedig a legrövidebb időn belül rakják ki, hogy a vasút újabb áruk fuvarozásához ismét átadhassa. A rakodásoknál részesítsék előnyben az idegen cégjelú kocsikat, mert a késedelmes rakodás a népgazdaságnak kemény valutába Ikerül. Kérjük továbbá, hogy a hét végi napokat is maximális mértékben használják ki. Ennek segítése érdekében e hét végén, december 9., , 10. és 11-én rakodási kampányt szervezünk. A fuvaroztatók segíthetik munkánkat azzal is. hogy a/, év utolsó napjáig, mindennap folyamatosan szállítanak. Erre azért van szükség, mivel az elmúlt évek gyakorlata szerint a szállítási igények december 20-a után visszaesnek, a vállalatok, üzemek többsége már egyáltalán nem, vagy csak jelentéktelen mennyiségben rakodik. A vasút viszont 20 nap alatt nem tudja elszállítani az egész havi árumennyiséget. Bízim abban, hogy fuvaroztatóink megértik gondjainkat, támogatják munkánkat, s együttműködve sikeresen megoldjuk az ez évi szállítási feladatokat."