Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-10 / 294. szám

2 1988. december 10., szombat Párfközí eszmecsere Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására december 5. és 9. között lá­togatást tett hazánkban Marius Ernsting alelnökkel az élén a Holland Kommu­nista Párt küldöttsége. A delegációt fogadta Grósz Károly, az MSZMP főtitká­ra. Fejti György, a Köz­ponti Bizottság titkára, Hu­szár István, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának főtitkára és Kótai Géza, a KB külügyi osztá­lyának vezetője, a Közpon­ti Bizottság tagjai megbe­szélést folytattak a holland kommunisták képviselőivel. Országgyűlési bizottság tanácskozása Az Országgyűlés külügyi bizottsága üdvözölte Mihail Gorbacsov New Yorkban tett bejelentését az egyolda­lú szovjet haderőcsökken­tésről. Megelégedéssel vette tudomásul, hogy a tervezett had erőcsökkentés Magyar­ország területét is érinti. A bizottság megrendülés­sel fogadta az örményor­szági földrengésről szóló hí­reket, és együttérzését fe­jezte ki az áldozatok hoz­zátartozóinak. A külügyi bizottság pén­teki ülésén ez a két téma rendkívüli napirendi pont­ként szerepelt. Az előzetes terv szerint a Külügymi­nisztérium jövő évi költ­ségvetését, valamint az Or­szággyűlés ügyrendjének módosítását tárgyalta volna meg a testület. Az ügyren­di tervezet azonban — mint kiderült — még nincs meg­vitatásra alkalmas állapot­ban, így ezzel nem foglal­kozott a külügyi bizottság. A gorbacsovi bejelentés­ről és az örmény földren­gésről , a bizottság ülésén elnöklő Szűrös Mátyás szólt. A bizottság — Boldizsár Iván által megfogalmazott — állásfoglalásában törté­nelmi jelentőségű világpoli­tikai aktusként értékelte a szovjet kezdeményezést. A bizottság elismeréssel adózott a Külügyminiszté­riumnak, eddig végzett munkájáért, és ezt várja el a jövőben is, a pénzügyi szempontból nehezebb kö­rülmények ellenére. A mi­nisztérium jövő évi költ­ségvetésének tervezetét a külügyi bizottság elfogadta, dacára annak, hogy az ab­ban foglalt erőteljes taka­rékossági kényszer akadá­lyozhatja majd a miniszté­rium hatékony működését A Külügyminisztérium jö­vőre mintegy kétmilliárd forint költségvetési támoga tással számolhat. Bevétele­it több mint másfél milli­árd forintra tervezi. Ez azt jelenti, hogy a támogatás összege 17,1 százalékkal, a bevétel viszont 19,3 száza­lékkal haladja meg az idei szintet. Mi változik a hadseregben ? Az Országgyűlés honvédel­mi bizottságának csütörtöki ülésén Kárpáti Ferenc hon­védelmi miniszter a védel­mi költségvetés vitájában bejelentette, hogy a hazai gazdasági helyzet miatt lé­nyegesen módosítani kel­lett az ötéves terv hadiki­adásait. A miniszter el­mondta, hogy 1989-ben a tervek szerint 39,7 milliárd lesz a néphadsereg költség­vetése, ez az összeg azon­ban az infláció miatt reálér­tékben Ifi,7 százalékkal ke­vesebb az ideinél. Kárpáti Ferenc kérdésekre válaszol­va elmondta, hogy hazánk­ból a szovjet katonák ne­gyedét vonják ki várhatóan" 2 éven belül, de emiatt nem kell növelni a Magyar Nép­hadsereg létszámát. A hon­védelmi miniszter azt is be­jelentette, hogy a védelmi kiadásoknál jövőre 4,9 mil­liárdos megtakar itást ter­veznek, s jelentősen csök­kentik az évente behívott tartalékosok számát is. A hadseregben várható válto­zásokról, ezek hátteréről az MTI—Press munkatársa Szabó Egon vezérőrnagyot, a Honvédelmi Minisztérium szóvivőjét kérdezte. — Hogyan ítéli meg a Ma­gyar Néphadsereg létszá­mát? Nem tartja-e már a közeljövőben időszerűnek, lehetségesnek a hivatásos és sorozott állomány létszámá­nak csökkentését? — A kérdés gyakran fel­merül, úgy is, hogy kell-e nekünk ekkora hadsereg. Elöljáróban szeretném le­szögezni, hogy néphadsere­günk jelenleg a testvéri hadseregek között a lakos­ság létszámához viszonyít­va a legkisebb. A magyar politikai-katonai vezetés ugyanakkor az utóbbi hó­napokban nem rejtette vé­ka alá azt a szándékát, hogy figyelembe véve a nemzet­közi viszonyok pozitív vál­tozásait, a biztonsági kérdé­sek új felfogását, a Varsói Szerződés Politikai Tanács­kozó Testületének 1987-ben Berlinben hozott állásfogla­lásával összhangban átte­kinti a magyar katonai doktrínát. Ennek során az a törekvésünk, hogy szövetsé­geseinkkel egyeztetett mó­don újrafogalmazzuk a hadsereg feladatait és ezzel összhangba hozzuk létszám­viszonyait, struktúráját, kiképzési rendjét, harci­technikai eszközeit. Ennek roecvalósítása már megkez­dődött, megtörtént a szá­razföldi hadsereg és a hát­órszágvédelem átszervezé­se, s ez év végéig befejező­dik a Honvédelmi Minisz­térium korszerűsítése is, ami létszámcsökkenéssel jár együtt. Azonban még nem tartunk a munka végén. Ezért korai lenne arról beszélni, hogy az egész had­sereget illetően konkrétan mi csökken és milyen mér­tékben. Azt azonban bizto­san állíthatjuk, hogy min­den vonatkozásban növe­kedni fog néphadseregünk minőségi jellege, ebből adódóan akcióképessége, erősödni fog Yédelmi' jelle­ge. Olyanná válik, amely megfelel a mai Magyaror­szág demográfiai, társadal­mi-gazdasági helyzetének. Többek között azzal is foglalkozunk, hogy miként tudnánk a néphadseregben a kiképzési rendszer kereté­be beillesztve jobban részt venni a népgazdaság szá­mára hasznos szakmunká­sok, betanított munkások képzésében, esetleg átképzé­sében, figyelembe véve a gazdaság strukturális átala­kításból fakadó új igénye­ket. — Napjaink egyik sokat vitatott kérdése a hadköte­lesek alternatív katonai szol­gálatának ügye. Mi ebben a hadsereg vezetésének az ál­láspontja? Milyen konkrét lépések várhatók ez ügyben 1989-ben? A hadsereg vezetésének nincs külön álláspontja az alternatív katonai szolgá­lat kérdésében. A mi felfo­gásunk megegyezik a párt, az állam vezetésének, a jó­zanul gondolkodó állam­polgároknak azon vélemé­nyével, hogy egyfelől a ha­za védelme minden ma­gyar állampolgár szent kö­telessége, másfelől ennek a kötelezettségnek többféle módon lehet eleget tenni. A meghatározó érdek, hogy hazánk békéjén mindig ele­gendő és kiképzett katona őrködjék. Ebből a felfogás­ból táplálkozik az a javas­lat — és ezzel a kormány egyetért —, hogy az általá­nos hadkötelezettségnek a jövőben három módon le­hessen eleget tenni: fegyve­res szolgálattal, fegyver nélküli szolgálattal és pol­gári szolgálattal, természe­tesen más-más szolgálati idővel. A feltételek és a szükséges szabályozások ki­dolgozása folyik. Ezek egy részével várhatóan talál­kozhatunk majd az Ország­gyűlés decemberi üléssza­kán az alkotmány módosí­tása során, más részével a honvédelmi törvény szüksé­ges módosítása alkalmából és külön jogszabályban. 1989-ben már módjuk lesz a bevonuló fiataloknak vá­lasztani. Változtatunk az egyetemisták katonai szol­gálatának rendjén is. A jö­vőben az egyetem elvégzé­se után csak 12 hónap lesz a szolgálati idejük, a vég­zett szakmájuknak megfele­lő, vagy ahhoz közel álló be­osztásban, tartalékos tiszt­ként, illetve tiszthelyettes­ként szerelhetnek le. Varga József Magyar-kínai tárgyalások A Peking (MTI) Megelégedéssel nyilatko­zott a Kínai Népköztársa­ságban tett hivatalos, baráti látogatásának eredményeiről pénteken tartott pekingi nemzetközi sajtóértekezleten Várkonyi Péter magyar külügyminiszter. Egyebek között elmondotta, hogy ta­lálkozott Li Peng kínai mi­niszterelnökkel, Vu Hszüe­csien miniszterelnök-helyet­tessel és rendkívül mélyre­ható, alapos tárgyalást foly­tatott kínai meghívójával, Csien Csi-csen külügymi­niszterrel. A magyar diplomácia ve­zetője hangsúlyozta, hogy a kínai külügyminiszterrel és más kínai vezetőkkel foly­tatott megbeszéléseit közvet­len és baráti légkör jelle­mezte. Pozitívan értékelték a magyar—kínai kapcsolato­kat, azok magas színvona­lát, és megállapodtak: köl­csönösen minden tőlük tel­hetőt megtesznek annak ér­dekében, hogy a kétoldalú kapcsolatok minden terüle­tén tovább fejlődjenek. Pozsgay Imre az író­szávetségben A Magyar Írók Szövetsé­ge választmányának meghí­vására Pozsgay Imre, az MSZMP PB tagja, állammi­niszter tájékoztatót tartott az írószövetség székházában időszerű politikai kérdések­ről. Ezt követően az állam­miniszter és az írók nyílt eszmecserén vitatták meg társadalmi életünk, kulturá­lis helyzetünk problémáit. A Szegedi Közlekedési Vállalat TROLIBUSZ-VILLAMOS JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAMOT SZERVEZ a 20. életévüket betöltött férfiak és nök számára. A tanfolyam idejére — tanulmányi szerződés alapján — havi .SIKK) Ft munkabért, illetve tanfolyami díjat fizetünk. A tanfolyam elvégzése után a kereseti lehetőség 6000—8000 Ft. A kocsivezctók évi 8000 Ft forgalmi juttatásban részesülnek. A forgalmi dolgozók egyenruhát kapnak. Dolgozóink családtagjaik részére a vállalat villamos, troli­busz és autóbusz jármüvein ingyenes utazást biztosít. Szeles korú üdülési lehetőség. Egyéb kedvezmények a kollektív szerződés szerint. Jelentkezni, érdeklődni a vállalat munkaügyi osztá­lyán lehet: Szeged, Külső Pulz u. 2. szám alatt. Az Épgép nagykanizsai gyára vállalja: 0 híd- és bakdaruk, darupályák tervezését. gyártását, szerelését. 4 különféle acélszerkezetek gyártását. biztosított dokumentáció alapján. 0 különféle típusú híd- és bakdaruk felújítását. • forgácsolási, hőkezelési. présüZemi munkák végzését. 0 emelőgépek fővizsgálatát. szaktanácsadást. 4 emelőgépek alkatrészgyártását. Cím: Lpgép nagykanizsai gyára, vállalkozási osztály, Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 54. Telefon: 93/14-560. 14-561. 14-573. 12-110 Telex: 33 334. Összehívták a Központi Bizottság ülését A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának ülését a Politi­kai Bizottság december 15­ére összehívta. A testület időszerű politikai kérdése­ket vitat meg Berecz Já­nosnak, a Központi Bizott­ság titkárának előterjeszté­sében. E téma megtárgyalá­sáról a Központi Bizottság az előző, november 22-ei ülésén döntött, amikor el­fogadta azt a javaslatot, hogy soron következő ülé­sén a párttagságot, a társa­dalmat foglalkoztató né­hány alapvető belpolitikai kérdésben foglaljon állást. A kormányzati munka korszerűsítésére vonatkozó javaslatot Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke terjeszti a Központi Bizott­ság elé. A testület Grósz Károly főtitkár előterjesz­tésében személyi kérdéseket is megvjtat. (MTI) Sajtónapi megemlékezés A magyar sajtó napja al­kalmából tegnap, pénteken ünnepséget tartottak Szege­den, a Sajtóházban. Csikós József, az MSZMP KB al­osztályvezetője köszöntötte a sajtó és a kiadó munkatár­sait. Szólt felelősségükről, melyet a mind nagyobb sze­repet kapó nyilvánosság ru­ház rájuk, a pártsajtó dolgo­zóira. Tegnap adták át a Nép­szaOudsay emlékplakettel azoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek a pártsajtó terjesztésében: Bartucz Ti­borné (kisteleki postahiva­tal), Árva Rózsa (szentesi postahivatal), Török István­né (kiskundorozsmai posta­hivatal) hírlapfelelősöknek és Szántó Istvánnak, a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat terjesztési előadójá­nak. Ugyancsak tegnap adták át a Liebmann Béla által a megyei sajtófotóélet fejlesz­tésére létrehozott alapítvány pályázati díjait. Az idei Liebmann-dijat Nagy Lász­ló, a Délmagyarország fotó­riportere kapta, kiemelt ní­vódíjban részesült Schmidt Andrea, ugyancsak lapunk fotóriportere. Nívódíjat kap­tak még: Gyenes Kálmán, lapunk külső munkatársa, Somogyi Károlyné, a Délma­gyarország nyugdíjas fotóri­portere és Stekovics János, az MTI Szegeden dolgozó fo­tósa. Tanácskozott a SZOT elnöksége Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. A testület megtárgyalta a munkanélküli segély rend­szerének állami elképzelé­seit. Az elnökség változatla­nul már 1989-tői szükséges­nek tartaná, hogy a biztosí­tás és a segélyezés rend­szere egymásra épüljön, tu­domásul veszi azonban, hogy ennek feltételei a jö­vő év elejéig nem teremthe­tők meg. Ezért támogatja, hogy 1989-ben — átmeneti megoldásként — az eddiginél szigorúbb feltételek mellett kibővítsék a munka nélküli ellátásra jogosultak körét. A szigorítások mértékét azonban a testület több kérdésben Is kifogásolta, így például ellenzi azt, hogy a munkanélküli segélynek ne legyen meghatározott minimális mértéke. Azzal sem ért egyet, hogy olyan új munkahely elfogadására kötelezhessék a segélyben részesülőket, ahová a bejá­rás, illetve a hazautazás együttesen akár napi 3 órát is igénybe venne. Hangsú­lyozta továbbá,, hogy megol­dást kell keresni az első munkahelyet nem találók, vagy az egy éven, túl is munka nélkül maradók megélhetésének biztosításá­ra is. Az elnökség a továbbiak­ban megvitatta az iparági­ágazati szakszervezetek és a SZOT 1989. évi költségveté­sének elkészítésére vonatko­zó javaslatokat. Tájékoztatót hallgatott meg a lencsehegyi bánya­szerencsétlenségről és annak következményeiről. Ügy ha­tározott, hogy a szakszer­vezetek szolidaritási alapjá­ból a magyar szervezett dol­gozók nevében támogatást nyújtanak az áldozatok hoz­zátartozóinak, illetve a ka­tasztrófa sérültjeinek. Az elnökség mély meg­rendüléssel értesült a Szov­jet—Örményországot ért, emberek tízezreinek életét követelő természeti csapás­ról. A testület a magyar szervezett dolgozók szolida­ritásának kifejezéseképpen hárommillió forint értékű segélyt ajánlott fel a föld­rengés károsultjainak. 7 FOGÁSOS EBÉD SVÉDASZTALRÓL . , Szegeden a Kék Csillag étteremben, | ¿(J ^["611 minden vasárnap 12—15 óráig. Telefon: 62/51-677• A Kiskőrösi Állami Gazdaság a lakosság részére, 1988. december 31-ig kedvezményes akác-, tűzifa-értékesítési akciót hirdet, a kitermelés helyén, (Bócsa. Kaskantyú. Orgovány, Páhi községek határában lévő erdőterületek.) Az akác-, tűzifa ára a kitermelés helyén: 110 Ft/q. illetve 900 Ft/m3 Érdeklődni lehet: Kiskörös, Petőfi u. 27. Telefon: 78/11-144. Telex: 26-361 Soltvadkert. Kriszt K. u. 1. Telefon: 78/31-163.

Next

/
Oldalképek
Tartalom