Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-31 / 311. szám

1988. december 137., péntek 7 DM MAGAZIN szilveszter >88 Van képük hozzá! A megújulás jegyében az MTI is kitakarította képarchívumát. Úgy hírlik, egy szekrény mögött találtak néhány képet, melyek annak idején valahogy nem fértek be a hazai lapokba. Néhány órával az évzáró harangszó előtt sietve közreadjuk hát a megtalált fotókat — 1988-hoz ezek is hozzátartoznak! SZEGEDEN EPP SZOKÁS... Sztukalin, szovjet nagykövet: „Mologyec!1 » - • • 'imf-A- • • - - • • 1 ^ > í I «>»•:' 1 m • v T I F I - m Wmmmm 1-J IJÍS" .*••.. Stadinger István: „Szavazásra te- kádár János: „Most mi a teendő, szem föl a kérdést: megfésülködjek Vladimír Iljics?" vagy sem?" 1; • i f i • mMK g1 ^.vv-äSt, '^ri'if V* V- J v s- f'Mí ¥ % * - • j r p > «ft , „ » mi j > pwü^Pe * m Vi-/-1Á „Elég a púderből' Tisza-parti gyógyítós Ugye. emlékszik még a kedves olvasó arra a több-kevesebb sikerrel íródott kis sorozatra, amelyben városunk század végi népszokásait gyűjtögettem hangyaszorgalommal, ám ellentétben az Aranypókkal — nem ügyelve a részletekre. Csakis így fordulhatott elö, hogy egy — oly sokak számára hétköznapi — népszokás, mint a Tisza-parti gyógyítós úgy kimaradt, mint az egészségügy a fizetésemelésből. Eredetéről talán annyit: meg nem erősített hírek szerint egyidős az emberiséggel, de az biztos, hogy Bibircsókos Erzsók vajákosügyi főelőadó már játszotta, ügyesen kipiszkálva a szálkát Rúzsa Sándor (egyesek szerint Söndör) összevont szemöldökéből. Aztán a XX. század egy klinikasorral ajándékozta meg városunkat, s így napjainkra kialakulhatott mindaz, amit tárgyi feltételként meghatározhat az eü. miniszter szóban forgó játékunk esetén. A népszokás lényege pedig így önthető betűkbe: százak közös gondolkodása annak érdekében, hogy végre kiderüljön, ki a betegebb — a mentővel beszállított alany (továbbiakban ápolt vagy leápolt), az orvos vagy az egészségügy. Mivel a nyugati civilizációkban e kérdésre legfeljebb egy válasz adható, ideológiai fölényünk bizonyítandó bedobtuk az állami szabályozás minden eszközét,, hogy nálunk véletlenül se lehessen ily egyértelmű a játék. Bizonyos pénzügyi elvek alkalmazásával elértük, hogy a beteg mellett az orvos is ingyenesnek érezhesse a szocialista egészségügyet, hisz elolvasva fizetésszalagját, aligha juthat eszébe: pénzért dolgozik. Hogy ez mennyire színesíti a népi játékot, megkérdezhető az ápolónőktől is — már ahol maradt még egy-kettő, erős felindulásból és/vagy hivatástudatból. Mivel „az ember sokat kibír" elvet a központi szevek is ismerik, csupán a népi humor kidomborítása miatt gondoskodnak illetékes vezetők arról, hogy a fizetés mellett a gyógyászati segédeszközök hiánya, a lerobbant műszerpark is fokozza azt az emocionális hatást, amelytől a játék fehér köpenybe bújtatott alanyai oly idegállapotba kerülnek, hogy rezzenéstelen arccal, fásult tekintettel olvashatják ki a méltán népszerű napilapokból: „nagy hangsúlyt fektetünk az egészségügyre" — s már föl sem merül a kérdés: miért nem inkább pénzt? De nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy a játék örömeiből csak az orvos, mint kiemelt értelmiségi részesülhet. A szövetségi politika eredményeként a munkásosztály és a dolgozó parasztság éppúgy bekapcsolódhat mondjuk az ambulanciai várakozósba, mint a munkamegosztás egyéb területein dolgozók. Eme tréfás akadály lényege az, hogy aki kibírja az előírt időt, netán hatost dob. vagy feldagad a szeme a láztól, az tovább léphet, mint egy négyágyas szoba hatodik lakója. No persze csak gyalog, s garantáltan a harmadikra. mert népi játékunkból miért ne épp a lift maradna ki! Új otthonában aztán már az elsó ebédLátja, kedves Juditka, ha tudjuk, hová lépünk, nem süllyedünk el! „És ha ide lépek?" — „Ugyan már, kedves miniszterasszony, a padló nem, csak a plafon szokott leszakadni!..." osztáskor megtudhatja (az információ is ingyenes!) hogy gyógyulásának első és elengedhetetlen feltétele az egészségügyi táplálkozós alkalmazása. Hogy mitől egészségügyi, nem nehéz kitalálni. S hogy mitől táplálék? Nos, attól, hogy első ránézésre megdöbbentően hasonlít a magánháztartásokban alkalmazott ételhez, csak sokkal kevesebb. Tudománytörténészek szerint szegedi alkotók épp ezért fogalmazták meg azt a tételt, miszerint az elhízás káros az egészségre, s ezzel a klinikai éheztetős, mint népszokás azonnal átalakult tudományos megalapozottságú tétellé. Mivel a Tisza-parti gyógyítós örömeit mind többen megirigyelték, a már többször említett illetékes szervek úgy döntöttek, hogy azokat is bevonják a játékba, akik rendíthetetlen egészségük miatt lakóként sosem élvezhetik a népszokás örömeit. A megoldás pedig: miután visszafogott bérekkel, adóval, sztkjárulékkal. ráolvasó mesékkel az utolsó garast is kirázzák az emberként funkcionáló, állampolgár külsejű egyénből, felszólítják, adakozzon oly gépek megvásárlására, amelyeket a fejletlen nyugaton e közösségteremtő eszköz (mármint adakozás) nélkül, csak úgy. mintegy ad hoc jelleggel vesznek (kapnak) a gyógyításra kijelölt intézmények. Végül csak annyit: a Tisza-parti gyógyítós. ellentétben betegeivel, nem hal el. csak fejlődik. Most például új klinikát emel a hangsúlyt fektető jelenkor. Klinikát, ami sülylyed. A vita heves — vajon a tervek, az anyag, vagy a munkás-e a rossz. Pedig a „miért süllyed?" kérdésre egyszerűbb válasz is leírható: szégyenében... B. Z. Németh Miklós: „Még mindig fáj a fejed a Lóránt utca miatt?" A szilveszteri összeállítás karikatúráit Németh György rajzolta