Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-31 / 311. szám

1988. december 28., szerda 138 DM MAGAZIN szilveszter '88 A nagy ötlet „Hogy eltűnjön az a mérhetetlen mély sötétség az urak fejéből, közlöm: a rendőrségre indulok." — dobta ügyesen szerkesztett mondatát Belami, a külvárosszerte ismert, nyugalmazott szépfiú a kocsmaasztal alig mosott abroszára. „Ismerve gyanús előéletét, hát ezzel vajmi keveset mondott." — fújta le a habot söréről Propeller úr oly egykedvűséggel, hogy még a leghátrányosabb helyzetű értelmiségi is érthette: részéről e téma már a padlón hever. „Amiért magát már a nagyapja is vadászpuskával kergette le a csillárról, nem kell mindjárt mások előéletével dobálózni." — harsant fröccs után nyújtózkodva Belamiból az elégedetlenség. „Mert vegye tudomásul, hogy ügyei mindenkinek lehetnek. Mármint folyó, meg bún-, meg napi ügyei — hogy a gyengébbek is értsék. No. nekem az utóbbi akadt — hivatalos okmányok beadványolása okából toporgok majd az ablakok előtt. Ha érdekli" (no, ekkor tiltakozott Propeller úr oly hevesen, mint a jászárokszállási szb-titkár a koreai háború idején) szóval, ha érdekli azt is elmondom. hogy útlevelet váltok, személyigazolványt módosítok adatügyilcg. és lejárt a jogosítványom is. Arról nem is beszélve, hogy személygépjármű adásvétel tárgyában is van kitöhenivalóm." — tódult a sok. de annál értéktelenebb információ, s mire a hóvégi helyzetből kiindulva negyed korsó sört rendelt a tisztelt társaság, már ott tornyosult valamennyi fent nevezétt okirat a szeletelhető füstben. „Csak ki kell mind tölteni..." — kapta eló legkajánabb vigyorát Propeller úr, s oly cinkosán kacsintott mégnemöreg Ritterre, mint. aki tudja: zsebünkben a bölcsek köve. „Hát ez az!" — csordult Belami visszataszító méretű orrán az elsó izzadságcsepp. „Annyi itt á rubrika, meg magyarázat, meg utasítás, hogy szilánkokra esik az agyam..." „Hogy a maga fejében mi rejtőzik, most hagyjuk. Ami viszont napi valóság: egy rundó. és úgy diktálom még a kedves anvu-naccsád nevét is uszkve két példányban, hogy emlékérmet kap a hivataltól, mint szuperkitöltó' és kérvényező." — érkezett váratlanul egy megnyugtatásnak is felfogható ajánlat mégnemöreg Rittertól, aki időközben lecsatolta hátáról ezerszer javíttatott Polski Fiatját, mintegy jelezve, máris kész a szellemi agytornára. S lón. Mármint a rundó, Pilseniból, mi csapolt. De azt már a leghevesebb szóváltás után sem tudták kideríteni, hogyha a vastag keretet a hivatal tölti ki ott a jobb felső sarokban, akkor miért kell kisméretű boríték két példányban, hiszen ha van egy tanú (ami. mint tudjuk, nem tanú — fitogtatta agyonhasznált tudását Kolumnay. a hírlapíró s halvadász)... szóval, akkor a másik oldal lap alján van ábetétlap közepének teteje... „No. most már elég! — tépte szét Belami a hatodik kishatár kérelmét (bár az véletlenül sikerült bürokráciaügyileg), — menjünk szépen sorban..." „Ha a bürokrácia kialakulásának és fejlődésének anatómiájára kíváncsi a balatoni pontytelepítések tükrében, nos, akkor majd én kezdem." — ajánlkozott Kolumnay, mintegy mentve a menthetetlent, s rendelve a negyedik kört. „Ó. hogy az a..." — fojtogatta saját torkát Belami. — „Én csak azt merészeltem javasolni, hogy először az alapadatokat karmoljuk a lapra, aztán jöhet az egész hóbelebanc két példányban." „És a képek? Mert. ha lejárt ez a bizgentyú. akkor az okmánybélyeg mellé gemkapocs alkalmazásával jó lesz, ha átad két példányt arról a ... Szóval, az arcmásáról." — kapott kapva az alkalmon, meg a két deci fehéren (persze tisztán) mégnemöreg Ritter. s egy ügyes mozdulattal elrántotta a fejét. Időben. Ekkor röppent ugyanis a nyitott ablak felé a gépkocsi átíratás negyedik rontott példánya, mintegy versenyt futva az állandó lakhelyi kijelentkezés harmadik tépett lapjával. „No ugye mondtam, hogy semmi gond." — szippantotta ki a habot Propeller úr korsójából, amikor a hetedik kör után (...mindösszesen hatosszáznyolcvanhétforíntésharmincfillér. de csak az uraknak...) mappába került az összes okirat, szinte hibátlanul. Csupán Kolumnay akadékoskodott. mivel megítélése szerint az étlapra igazán kár volt százforintos okmánybélyeget ragasztani, de... Szóval Mohácsnál több okmánybélyeg is veszett már. S ebből az alapelvből kiindulva végre eltántoroghatott Belami (ki szépfiú volt. s immár igencsak ittas) városunk frissen meszelt rendőrségére, hogy... „Be... Be... Szóval szeretnék ügyintézkedni." — gagyarászta a legstabilabb támaszkodást biztosító ablaknál. „Sajnos, ebben nem segíthetek. Én ugyanis csak az okiratok pontos kitöltésével foglalkozom." — jött a világ legudvariasabb válasza, s Belami néhány pillanat múlva már ki is olvashatta a furcsán kuszalódo betűkből — minden hiedelme ellenére nem nói nemú hölggyel, hanem egy teljes melléküzemággal tárgyalt, amely feltalálta a világ legnagyobb ötletét: némi készpénz lefizetése ellenében (plusz áfa) a magyar bürokrácia legszínesebb virágát is megfelelő vázába ülteti, vagyis... S mindez Szegeden, anno 1988... Ami pedig a hét kört (magyarul: rundó) illeti... Nos, erről majd a Somogyi Könyvtár idevonatkozó kiadványa ad bóvebb felvilágosítást a jubileumi „száztizenhét és fél éve történt" alkalmából... Z. li. Próbáljuk meg. kollegák, az infúzió helyett az érvágást! Susztermatt CIPŐIPARI ABC. DÉLMAGYARORSZÁG-MÓDRA Fél esztendő untig elég ahhoz, hogy az ember kiismerje magát abban a néhány négyzetméteres dzsungelben. amit szerkesztőségnek hívnak. (Nyelvészeink szerint az indiai dzsungel és a kun eredetű Csengele azonos töröl fakad. Ezek szerint írhattam volna néhány négyzetméteres Csengelét is. Azért nem tettem, nehogy az olvasói képzettársítás kapcsolatba hozzon a benzines palackokkal. A folyosón sétálgatva ugyanis 'könnyűszerrel a szellemileg túlfűtött irodákba dobálhatnám őket...) Ezért úgy döntöttem, hogy eljött az ideje egy valóban méltányos cselekedetnek: végre-valahára valakinek fel kell hív nia a szakma és az olvasóközönség figyelmét kollégáim nyilvánvaló erényeire — mindarra, ami elsikkad a napi taposómalomban, de megérett a felszínre hozatalra. A módszert az élet diktálta. Szerénységem megfigyelései. S az a mód, ahogy munkatársaim a cipóipar kényes kérdéseihez viszonyulnák. Természetesen anélkül, hogy valakinek a lábára taposnának. Jelszavam: A csattanónál minden szorít! Rafai Gábor (elmélkedés): — A NINA nói kalocsni íröcssöntö kisszövetkezet budapesti és szegedi részlege becsületesen megosztozott a piacon. A fővárosban jobb-, a Tiszaparton bal lábra érvényes kalocsnit fröccsöntöttek. Ezt korszerű munkaszervezésnek nevezték. Az idén azonban a föntiek túljártak a lentiek kalocsnifején (magyarán szólva, megfejelték a gondolatot): a kapitalista kalocsnikhoz gyorsan frönecsöntöttek balt is. El is adták. A szegediek most ki se látszanak a saját termékükből. El is nevezték őket ultrabalosoknak. Egy hónapig gyűléseztek, mégsem találtak megoldást. Abban a pillanatban javasoltam nekik: fröcscsöntsenek jobb kalocsnit. Nem Hozzászólás közben és után NAGY LÁSZLÓ FOTÓSOROZATA ,Mert mitől halarnllum én el ma- „A világ legkisebb igazgatása van a megyei vezetés arányt téveszma Magyarországon." tett...' „Ha nem kötne elmondanám." az esküm, akkor „...nem vagyok elragadtatva' itt lehettem önökkel, értették. Szerintük a minőséggel eddig sem volt baj... Bodzsár Erzsébet (élménybeszámoló): — Képzeljétek el. bementem a boltba, majd mezítláb jöttem ki. Míg próbálgattam egy szattyán csizmát, a legkedvesebb kígyóbör utcai cipómét eladták a furfangos árusok. Felkérem a Hazafias Népfrontot, a Pedagógus "Szakszervezetet, a Magyar Demokrata Fórumot, a Vöröskeresztet, a Magyarok Világszövetségét, a kormányt és a pártot — (lehet, hogy valakit kihagytam...?), foglaljon állást ügyemben. Ha-laszt-ha-tat-la-nul! Addig engedjétek meg, kínomban kacagjak egyet: Ha-ha-ha-ha... Ha suszter volt a vásárló, felhatalmazom: készítsen még egy párat. Jó lesz a vedlett kígyóbör is. Megsúgom, de csak nektek: ezt csaléteknek szánom. Nyugodt körülmények között akarok a következő években vásárolni... Horváth Dezső (tájkép): — Bocskoros Jánosné Csizmás Kata topánkában álldogált a tanya elótt. Körötte kotló csirkéstói, pulyka kakasostól, réce gácsérostól. No meg a zenélő ereszalja. Mely nyikorgott, nyekergett, nyavalygott. ha ránézett az asszony. Még az elsó háború elótt faragta a híres ezermester. Vájling Lajos. Kata reggel óta ránk várt. Ahogy lement a nap, megnéztük a topánkát. Csak ennyit akartunk. Emlékezetes terepjárás volt. Ha nem szólunk neki, Kata még most is ott állna. Mert az a topánka mindent kibír. A negyedik nemzedéket szolgálja. S újságíró még nem látta. Azért néztem meg. visszamenő hatállyal. Megelőztem a bajt: legalább ezért senki sem kezdheti ki Móra Ferenc vagy Tömörkény István emlékét. Tandi Lajos (szép-ítészet): — Most egy olyan festőről szólok, aki soha nem akart a bokánál feljebb emelkedni. Ott találta meg a témát. Röghöz kötöttsége hatalmas lábakon áll. Sarusi Gy. Normann egyetlen ecsetvonással képes érzékeltetni a földről való elrugaszkodás pillanatát. A bejárattól balra a második vászon ugyanis a szárnyalás jegyében fogant. A félcipó a homok felett a magas rendű gondolatiság kifejezője: jelzi az anyaföld hívását és az elkötelezett művész nagyot akarását. Ebból az ellentmondásból született a Bokázás című vászon — mely sokkal több, mint amit a népi táncrend sugall; az utánrúgás kockázata kizárva... Szabó Magdolna (erkölcsös tanmese): — Hamupipőke és Hóhányó királyfi — egyszer valakinek el kell árulnia a főherceg valódi nevét — boldogan éltek, boldogultak, a nyugdíjra (kegvdíjra) még nem gondoltak. Megismerkedésük minden egyes évfordulóján táncot lejtettek ama ominózus topánkában, mely az év többi részében a topánkamúzeum dísze volt. Egyszer Hamupipőke lába már nem fért a topánkába... Kegyvesztetté vált. Pedig milyen könnyen elkerülhette volna a bajt! Csak a házi susztert, Varga Jánost kellett volna hívatnia egy bővítés erejéig. Hamupipőke sorsa megpecsételődött. Hóhányó király kihirdette: Ország Szépe választás következik, egyik előfeltétel a nevezésre a topánkahasználat. Tánc is lesz. A konyhára szorult Hamupipőke elszorult szívvel figyelte a készülődést- Lelki szemei elótt lejátszódott a tíz évvel ezelőtti eseménysor. Ekkor a szíve alatt megmozdult...valaki. Megértette, miért dagadt meg a lába. Hóhányónak befellegzett - gondolta Fele királysága elmegy a gyermektartásra, a másik fele pedig az újabb topánkára. A legjobb ha várakozó álláspontra helyezkedem, gondolta. Még most is vár valamire, ha meg nem halt. Dlusztus Imre (vezérgondolat a vezércikkből): — Hogy Szegednek és Csongrád megyének nincs kaptafagyára, ez rendkívüli módon befolyásolja e vidék társadalmi életét. A kaptafák hiánya miatt nics tartásuk a cipőknek; mivel nincs tartás a lábbelikben, több személyiség úgy érezte, engedhet a... csukák nyomásának. Tehát nincs tartása ennek a megyének, a városnak. Úgy tűnik, a kaptafagyár kései megoldás lesz. A cipókét nem érdemes kicserélni. Próbáljuk meg a lábakkal... Tarnai László tajánlat a Guiness Rekordok Könyvébe): — Mégnemöreg Ritter azon az estén az átlagosnál szomjasabb volt. Senki sem tudta, hogy került a csizma az asztalra. Egyedül mégnemöreg Ritter avatta be magamagát. Ugyanis lehúzta a jobb lábáról, és egy üres söröskancsó helyére csempészte a csizmát. Azt már felmérte, hogy a társaság fogadó kedvében volt. El is rikkantotta magát, hogy csak úgy zengett belé az ablak: — Egy hajtásra kiiszom, ha valaki teletölti! Fogadjunk! S fogadtak. A nép körülállta az asztalt. Mégnemöreg Ritter várta a fejleményeket. Magabiztosan, a győzelem tudatában. A segédek elkezdték tölteni a csizmába a sört. No, azt tölthették! Úgy folyt ki minden eresztékében, hogy vedret kellett alája helyezni. Három láda után feladták a harcot. Mégnemöreg Ritter aratott. Végül fellebbentette a fátylat a titokról: — Ez kérem, egy kétezer forintos magyar csizma; gyártási éve; 1988. Balogh Tamás (rendőrségi hír): — A Cserepes soron egy fiatalemberre figyelt fel az őrjárat, aki női kígyóbőr utcai cipóben kellette magát. A rajkó nagy feltűnést keltett. Kiderült, hogy a Bodzsár Erzsi kedvenc lábbelije „került" hozzá. Használhatatlanná taposta a kígyóbör kérgét. Az előzetes letartóztatás során azt vallotta a fiú. hogy a postaládában találta az árut. Nem akarta eladni, sajátjaként kezelte. Szeretné kitanulni a cipészszakmát. Ezért a rendőrség segítségét kérte. Meg is kapta. Egyúttal leigazolták a Dózsa illegetó-billcgető szakkörébe — ott kedvére válogathat a különböző pacsnik között. Domonkos László (nyílt levél): — Vlagyimir Mihajlovics! A kor tanúi szerint élete egy bizonyos szakaszában ön csak duplán vasalt csizmában járt. Állítását, miszerint napjai felét tornacipóben, mi több, mezítláb töltötte, nem igazolja senki. Érzésem szerint az ön koronatanúi nincsenek az élők sorában. Megritkította és megríkatta őket a kegyetlen idó... Marad a csizma, a duplán vasalt. Mely megrendítően tud hatni az emlékeinkre. Még akkor is, ha ón tornacipőnek látja... Pataki Sándor (helyzetrajz): — Hogy e sorok írója végül önmagát veszi tollhegyre, annak több magyarázata van. Az egyik. Történt, hogy egy nagyhatalmú Hivataltól éveken át kérte, utalja már egyszer ki számára is a hétmérföldes csizmát. Mikor a fiával együtt megkapta, alig tett meg vele többet hét mérföldnél... Ottragadt, ahol a Maros a Tiszába ömlik. Persze, véletlenül egy sziporkázó nagyváros múltjára és szellemiségére sokat adó lapjának a kisközösségébe pottyant, érdemtelenül, ennélfogva érdemekre vadászva. A hétmérföldes csizma pedig arra volt jó, hogy mindezt megírhatta.