Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-20 / 302. szám
8 1988. december 16., péntek DM Röviden A Senátor-házból szálloda A történelmi múltú és egyre nagyobb idegenforgalmat lebonyolito megyeszékhely, Eger. új szállodával gazdagodolt. A Dobo téren az egykori Senátor-házat csaknem 20 millió forintos költséggel háromcsillagos szállodává alakította át a HungarHotels A vendégváró létesítményhez török kávézó, valamint kilenc kétágyas és két egyágyas szoba is tartozik. Képünkön: a Scnátor-ház vendégfogadó Verset mondtak A Magyar Üttörők Szövetségének ' Szeged Városi Elnöksége megrendezte az úttörő művészeti szemte városi döntőjét a Dugonics általános iskolában, A szemlén két kategóriában hirdettek eredményt. Az általános iskolák ötödikes és hatodikos tanulói közül arany oklevelet kapott: Tóth Zsófia, Németh Pál. Ezüstöt Molnár Szilvia, Jazimiczky Katalin. Bronzot Polgár Etelka. A hetedikesek és nyolcadikosok nemes versengésében arany oklevéllel jutalmazták Vad Henriettet és Zádori Esztert. Ezüstét kapott Turi Ildikó, Márki Bernadett, Kiss Nóra, Szegedi Krisztina. Bronz oklevéllel ismerték el teljesítményét Berki Jánosnak, Kálló Veronikának és Juhász Ferencnek. A kategóriák első két helyezettje részt vehet a budapesti Parlament fenyőünnepségén. KITÜNTETÉS Az Elnöki Tanács Pukler Arpádnénák, a Magyar Vöröskereszt Vas im.-i vezetősége titkárának eredményes munkássága elismeréséül nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért érdemrendet adományozta. A kitüntetést Hantos János, a Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottságának elnöke. a Vas megyei vezetőség ülésén adta át, MEGALAKULT AZ ÉFISZ Élelmiszer-gazdasági és Falusi 'Ifjúság Szövetsége elnevezéssel új, a KISZ-en belüli ifjúsági itömegszervezet életre hivását határozta el legutóbbi ülésén a KISZ KB Élelmiszer-gazdaságban Dolgozó Fiatalok Tanácsa. Az új rétegszervezet megalakítását a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, az erdőgazdaságban, a vízgazdálkodásban, a szövetkezeti kereskedelemben dolgozó, valamint a falun élő, a KISZ megújításáért tenni akaró fiatalok határozták el. Az Élelmiszergazdasági és Falusi Ifjúság Szövetsége (ÉFISZ) a föderatív alapon újjászerveződő KISZ egy.ik tagszervezeteként kíván Tnüködnj. Előfizetőink figyelmébe! Lapunk, a Délmagyarország előfizetői dija január l-jétől havonta 101 forintba kerül, ami olcsóbb, mintha naponta vásárolnák meg. Reméljük, hogy eddigi előfizetőink ezután sem pártolnak el a laptól, és továbbra is olvasóink maradnak. A kézbesítők ezekben a napokban keresik fel előfizetőinket, az esedékes januári díjbeszedés miatt. Akik nem kívánják előfizetni a Délmagyarországot, vagy más napilapokat, azok lehetőleg még karácsony előtt jelezzék a kézbesítőknek,- vagy a postahivatal hírlaposztályának lemondási szándékukat, hogy ezzel is könnyítsék a posta munkáját. Köszönjük megértésüket. Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat Eső is, hó is lehetséges Várható időjárás az ország területén kedd estig: északnyugat felől csökken a felhőzet, a szél egyre többfelé északnyugatira, északira fordul, és helyenként viharossá fokozódik. Napközben felhőátvonulások lesznek, futó záporokkal, este felé néhol már hózáporral. A legmagasabb hőmérséklet általában 4 fok körül, északkeleten kevéssel fagypont fölött alakul. KARÁCSONYI KONCERT A JATE aulájában ma, kedden este 18 órától koncertet rendeznek. Közreműködik a szegedi szimfonikusok kamara zenekara, s az egyetem énekkara, vezényel Cser Miklós és Gyüdi Sándor, Mayer Edit fuvola, Kerek Ferencné zongora. Seres András gitár. Jegyek a helyszínen válthatók. TENDENCIÁKRÓL Rejtett tendenciák, spontán hatások a politikai szocializációban címmel eredményesen befejezte e. többnapos .tanácskozását Budapesten a nemzetközi Politikatudományi Tarkaság (IPSA) _ Politikai Nevelési Kutatóbizottsága. A nemzetközi szimpózionon Szegedről Gábor Ká'lmán és Micheller Magdolna, a JATE munkatársai vettek részt. VERITASKONCERT Ma, kedden este 7-kor a Fű-vész klubban (Fésű u. 4.) a szakrális témájú beatzenét játszó Veritas együttes ad koncertet. VlZMÜMOZI A Szegedi Vízművek és Fürdők Vállalat szabadidőközpontja ma, kedden este 6 órakor a Lenin krt. 88. szám alatti helyiségében tartja 'idei utolsó filmvetítését. Az érdeklődők, és természetesen a vállalat nyugdíjasai, a Lady Chatterley szeretője c. filmet tekinthetik, meg. Honatyák és kiváltságok Ahány ház, önnyi szokás — tartja a közmondás. így van ez az ország háza, azaz a parlament esetében is. Minden országban más szokások alakultak ki, más a választási rendszer, mások a munkamódszerek, a képviselők kiváltságai. Péld"ul erre a szóra, hogy „kiváltság", egy olasz honatya ingerülten reagálna. ,,Mi az, hogy privilégium, hiszen csupa olyan dologról van, szó, amelyet bármilyen cégnél megkap az ember." Ha végignézzük egy képviselő lehetőségeit, akkor a fenti ingerültséget joggal érezhetjük indokolatlannak .A Montecitorio-palota, ahol az olasz törvényhozás két háza üléseit tartja, egy jól felszerelt külön kis világ. Van minden, ami az itt dolgozók éleiét megkönnyíti, bár a rossz nyelvek szerint éppen a munkához szükséges dolgok hiányoznak. Egy átlagképviselőnek tulajdonképpen csak azért kell kitennie a lábát a Montecitoróból, hqgv éjjeli nyugalomna térjen. (Aj szállodai szoba, vagy a bérelt lakás árát fizetésében visszatérítik.) Zuhanyozni, fürödni, sőt szaunázni már a parlamentbert is tud. Borotválkozni, hajat vágatni a fodrászatban lehet. Mindezek a szolgáltatásod természetesen ingyenesek. Csakúgv, mint a parlamenti mosoda. Ha eiek után a képviselő reggelizni szeretne, elmegy a büfébe, ahol olcsón elfogyaszthatja kávéját egy brióssal. A szomszéd,« trafikban pedig bolti áron várja a cigaretták és szivarok gazdag választéka. A palotában inüködik posta és bank is, ahol a honatyák sürgős pénzügyeiket intézhetik . . . Ha pedig a törvényhozónak • "-őr--. szüksége, tizenötmillió líráig kedvezményes kamattal kap, tízmilliót ..',:ai Kamattal, és hatmilliót a parlament pénztári állományából, kamat nélkül. (A képviselők fizetése egyébként valamivel több, mint havi hétmillió líra — 1000 líra körülbelül 33 forint. Ehhez jönnek még a különböző pótlékok, visszatérítések.) A parlament színvonalas önkiszolgáló éttermében ebédelhet. Gyakran szerveznek filmvetítéseket, bemutatókat, ét; lehet járni nyelvtanfolyamokra is. Ezenfelül minden honatyát megillet,két ingyenes repülőjegy — amellyel az Európai Közösség bármely tagországának fővárosába elutazhat. Es nem beszéltünk még a tanulmányutakról, amikor az olasz képviselő azt kutatja a világ más országaiban, hogyan költik ott a pénzt a törvényhozás választott küldötj-ei. D. K. ARGENTIN ÜTIJECYZET Az lndiáno'k lakta magas hegyektől a Tűzföldig címmel Gimesiné Dudás Irén tart színes diavetitéses úti beszámolót ma, kedden délután fél 5 órakor a postaigazgatóság éttermében. JÖGA-KLUB Holnap, szerdán estb ti órakor a Bartók Bela Művelődési Központban működő jóga-klub vendége Debák Sándorné lesz, aki a „Fiatalító jóga" címmel beszél saját élményeiről. Téli tárlat '89 IplllM Csőd —, Be vaa «árva tus üzlet. A* ajtaján tábla ezzel a felirattal: „Haláleset miatt zárva." Résztvevőén - kérdezi egy szomszéd az üzlet tulajdonosától: — Ki halt meg? — A vevők* HORVÁTORSZÁGI MAGYAROK •Elmúlt 4 évi munkáját összegezte a hétvégén Eszéken megtartott közgyűlésén a horvátországi Magyarok Szövetsége. Az előterjesztett beszámoló hangoztatta, hogy a szövetség eredményesen teljesítette fő feladatát, a Dráva-közi és a szlavóniai magyarság művelődési életének szervezését. Kiemelte, hogy az utóbbi években növekszik a magyarul tanuló diákok 'száma ezen a vidéken. Megerősödött a pélmonostorl magyar tannyelvű középiskolai központ, amelynek most már vajdasági tanulói is Vannak. A horvátországi Magyarok Szövetségének' új elnökévé a következő 2 éves megbízatási időre Csörgits József újságírót választották meg TÓBIÁS KLÁRA TŰZZOMÁNCAI. AZ ünnepek idején bensőséges temavilágú tűzzománcképek várják az érdeklődőket a Juhász Gyula Művelődési Központban: december 30-áig látható Tóbiás Klára iparművész kiállítása. Biblikus-mitikus témák mesteri megjelenítésével, népmesei igazságok sugallatával, Bartók-művekv inspirációjával örvendeztetik meg a nézőket a lestőzománc-kompoziciók Pályázati felhívás A KISZ Csongrád Megyei Bizottsága pályázatot hirdet a XXIII. országos ifjúsági képzőművész tábor, Múrtély 1988 hallgatói számára. Pályázni 18-tól 35 éves korig, maximum 3 alkotással lehet. Grafikák esetében 5l)x70-es méretben, festmények, szobrok, plasztikák esetében legfeljebb 80 errf-es nagyságban. A rendezők szívesen fogadják azokat az alkotásokat, amelyek az id.ei mártélyi táborban szerzétt élmények alapján készültek. A kiállítás 1989. február 19én nyílik. A zsűri döntése alapján a legsikerültebb alkotásokat beküldök között — 5000 ezer forint munkajutalmat osztanak ki, valamint néhány pályázót meghívnak a jövő év augusztusában ismét megrendezendő táborba. Beküldési haturidő: 1989. január 30., uz alábbi címre: (¡720, Szeged, Odesszai körút 42. Nyilvános étterem TIZENNÉGY A TIZENHÁROM Nem a matematikában való járatlanságunkat szeretnénk fitogtatni, de cim így helyes. Az történt ugyanis, hogy tegnapi lapunkban „Pályázat csongrádi sikerekkel" címmel közöltük azok névsorát, akik diját nyertek az országos néprajzi pályázaton. Mint utóbb kiderült, Kikli Tivadar szegedi pályázó neve lemaradt a hozzánk küldött listáról. Pedig ő is harmadik díjat nyerít, fgy már 14 megyei pályázó hozott el díjat Budapestről. MŰANYAG MÁGNES Grúz tudósok új módsze. révei részben műanyagból állíthatók elő a könnyű mágnesek. Különleges technológiájukkal kitűnően mágnesezhető fémport osz: latnak el polipropilénben vagy polietilénben. A műanyag a késztermék súlyának a háromnegyed része is lehet. Áz újfajta anyagból öntött termékek könnyen megmunkálhatok. A műanyagmágnesek lényegesen könnyebbek, nem rozsdásodnak. A FA ÉS AZ ENERGIA A fa nagy fölénnyel győzi le napjaink építőanyagait — ha azt nézzük, hogy létrehozásukhoz és feldolgozásukhoz melyiknek mennyi energiára van szüksége. Bécsi kutatók szerint, ha egy ablakkereteit alumíniumból készítenek, negyvenkétezer, ha műanyagból, huszónkétszer annyi energia használódik/el hozzá, mintha az ablakkeretnek fa az anyaga. Az üzemcsarnok építésében is: a fáénál a téglaépítmény 1,7-szeresen, az acélépítmény 7,1-szeresen, a betonépítmény 2,6-szorosan és az alumínium-építmény 3,1szeresen több energiát emészt fel Mától. 53 ülő- és 15 állóhely várja naponta reggel 7-töl este fél nyolcig az étkezőket az a nyilvános étterem, mely az Irinyi János Kollégium alagsorában épült föl. A tudományegyetem hétmillió forintot áldozott erre, hogy valamelyest enyhítsen az étkeztetési gondokon. Ez a beruházás része az Április 4. úti kollégium: épült teljes, 1991 közepéig tartó felújításának. A bárkiáltal látogatható étteremben szeszes italt nem árusítanak. A nyitottság egyik oka, hogy az étkezdét — minisztériumi engedéllyel — gazdasági kísérletként az egyetem működteti — némi nyereségrq számítva. Az éttermet — melynek bejárata a tanárképző főiskola épülete felől található — tegnap délelőtt Csákány Béla, a JATE rek•tora adta át. Informatikus könyvtáros szak A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen az1989,90-es tanévtől kezdődően informatikus könyvtáros szak indul, amelyhez a Bölcsészettudományi Karon elsősorban az angol {tanári) szakot, a Természettudományi Karon elsősorban a kémia (tanári) szakot (esetenként más bölcsész vagy TTK-s szakot is) lehet felvenni. A képzés nappali tagozaton folyik, és öt évig tart. Az informatikus könyvtáros szak célja olyan egyetemi végzettséggel rendelkező szakemberek képzése, akik a hagyományos könyvtári ismeretek mellett elsajátítják az információk rendszerezésének és feldolgozásának képességét, valamint a modern számítógépes rendszerek tervezéséhez és működtetéséhez szükséges ismereteket, beleértve az önálló gyakorlati alkalmazásukhoz szükséges tudnivalókat Az informatikus könyvtáros szakra jelentkezők felvételi tárgya u magyar, vagy a történelem (illetve a választott. másik szaktól függően az angol, a kémia vagy más tárgy). A jelentkezési lapon szükséges jelezni, hogy a jelölt melyik tárgyból kíván vizsgázni. A felvételi keretszámokat, szakpárosításokat ajánlás jelleggel, és a kötelező vizsgakövetelményeket a Művelődési Minisztérium által kiadott „Felsőoktatási felvételi tájékoztató" tartalmazza. BERTOLLCCIÉLETM ÜSOROZAT Bernardo Bertolucci életműsorozatának két utolsó darabjaként ma, kedden este fél 8 órái kezdettel magyarországi ősbemutatóként az 'Egy nevetséges ember tragédiája, holnap, szerdán ugyanebben az időpontban. Az utolsó császár c. alkotásokat vetítik a Szabadság moziban. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720, Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN 0133—025 X