Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-12 / 270. szám
yjiyj VILÁG PROLETARÖfA^ EGYESÜLJETEK! 78. évfolyam, 270. szám 1988. november 12., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 2.20 forint 1989. január 1-jétöl munkanélküli OOflűIlf Állami Bér-és Munkaügyi uuUuly I Hivatal elgondolásai Az Állami Bér. és Mun_ időben, térben, a munkahe. idei évben mintegy 10 ezer kaügyi Hivatal a következő lyek szakmai, területi jel- ember átképzéséhez nyújtájékoztatást adta a Magyar lemzőit, követelményeit il- tott támogatást, ami azt jeTávirati Irodának: jetően lényeges különbségek lenti, hogy az érintettek ke. A gazdasági szerkezetvál. lehetnek. Hasonlóképpen resetveszteség nélkül váltás elhatározott gyorsítása, jelentős eltérések mutatkoz- hattak alkalmassá új muna gazdaságtalan tevékeny- nak például a pályakezdők kakör ellátására. A foglalségek fennmaradásához elhelyezkedési szándékai és koztatási gondokkal küzdő nyújtott költségvetési tá- a munkahelyek választéka térségekben közel 1 millimogatások csökkentése, il- között. Ezek az eltérések a árd forint támogatással 10 letve megvonása gyökeresen munkaerő-kereslet általános ezer új munkahely íétesítéúj helyzetet teremt a mun- mérséklődésének időszaka- se van folyamatban. Azok a kaerőpiacon. A várható fe- ban kiéleződnek. Ezért a munkanélküliek, akik válszültségek megelőzésére, jövőben bármilyen szakmá- lalkozásba kezdve maguk enyhítésére, a dolgozók és val, képzettséggel és szak- gondoskodnak foglalkoztatácsaládtagjaik szociális biz- mai múlttal rendelkező ál- sukról, kamatmentes köl_ lonságának garantálására a lampolgárnak elhelyezkedő- csönhöz juthatnak meghakormány a jövő év január si gondja lehet. Termesze- tározott feltételek esetén, l-jétől munkanélküli-segély tesen az egyén is sokat te- A vállalatok 1988-ban köbevezetését tervezi. het saját sorsa alakításában, zel 2000 dolgozó korengedAz aktív foglalkoztatáspo. Vállalja az új feltételeket, ményes nyugdíjazásának litika feladatairól, eszköz- lehetőségeket, folyamatosan költségeit vállalták. Vállalaxendszeréről ez év őszén bővíti és magas színvona- ti felszámolásnál a korentobb társadalmi és érdek- Ion tartja szakmai tudását, gedményes nyugdíjazás költképviseleti szervezet folyta- Igy a munkaerőpiacon jók ségeit az állam viseli, tott vitát. Az ÁBMH a ta- lehetnek az elhelyezkedési Az idén közhasznú munpasztalatokat felhasználva esélyei, szükség esetén az ka szervezésével mintegy alakította ki javaslatát a új szakma elsajátítását is 3000 állampolgár jut elhemunkanélküli-segélyezés vállalja. lyezkedési, beilleszkedési rendszeréről. A tervezetet Az állam számos, a mun- esélyeit is javító munkalevitaanyagként megküldjük kanélküliség kialakulását hetőséghez. az országgyűlési képviselők, megelőző gazdaságpolitikai, A munkanélküli segély nek, valamint a társadalmi, foglalkoztatáspolitikai intéz, feltételeinek kialakításakor érdekképviseleti és tudo- kedéssel igyekszik az állá. a/_ a hogy a munkahemányos szervezeteknek. A sukat elveszítő állampolgá- ]vQket ejVeszitö és újra elsajtónyilvánosság célja az, rok újraél helyezkedés i fel- helyezkedni nem tudó álhogy a kormány 1988. de. tételeit javítani, a munka- ]ampoigárok szociális bizcemberi döntéshozatala előtt nélküliek számát és a mun- tonságát garantálja. Ennek a lakosság széles rétegei kanélküliség időtartamát a érdekében az egyént öszminimálisra csökkenteni. tönzi és érdekeltté teszi a A munkaerő-szolgálati mielőbbi elhelyezkedésben, irodák kialakítása, működ- az ehhez esetlegesen szüktetése, a munkaerő-piaci ségessé váló átképzés válolyan gazdasági-társadalmi szolgáltatások kifejlesztése lalásában. Fontos továbbá, feszültség enyhítésére kere- js segíti a munkavállalók és hogy ne kényszerítsen sensiink megoldást, amivel a munkáltatók egymásra ta- kit arra, hogy mélfánytalalálását. nul kedvezőtlen feltételekAz állam az elmúlt és az kel vállaljon munkát. megismerjék a javaslatot, és kifejthessék véleményüket. A széles körű nyilvánosságot indokolja, hogy bárki szembekejövőben rülhet. A munkanélküliség megelőzését, kezelését szolgáló eszközrendszer finanszírozd, sára a kormány ez évtől Foglalkoztatási Alapot hokalmazását tartjuk célszerűnek. Igy például államilag támogatott átképzést, foglalkoztatásban való részvételt tartjuk elfogadható (Folytatás a 2. oldalon.) Ki kapjon munkanélküli segélyt? E témában jelentős vé- eséséről nem beszélhetünk, zott létre. Az alap az ez leménykülönbségek vannak, és elfogadhatatlan perspekévi 1,2 milliárd forintról A jogosultak körének meg- tíva lenne, ha pályájukat jövőre a duplájára, 2,4 mil_ határozásánál abból indul- munkanélküliként kezdenék, liárd forintra emelkedik, tunk ki, hogy a munkanél- Ezért olyan pályakezdők táMindemellett, ha az állás- küli segély nem állampol- mogatására, akik szakmákeresöket ily módon semsi- garj jogon járó juttatás, jukban nem tudnak elhekerül hosszabb-rövidebb ide- hanem munkából szerzett lyezkedni, segélyezés helyett ig megfelelő munkakörhöz jövedelem elvesztésének más, anyagi biztonságot, juttatni, akkor átmeneti részleges pótlását célozza, hasznos elfoglaltságot jelenmunkanélküliségük idejére Így alapvetően csak azok tő, elhelyezkedési esélyei— létbiztonságuk érdekében kaphatják, akik korábban ket is javító módszerek al— kielégítő színvonalú ellá- dolgoztak, tással szükséges gondoskod- Az ÁBMH azt javasolja, ni. Ezért dolgozta ki az Ál- hogy munkanélküli segélylami Bér- és Munkaügyi re legyen jogosult minden Hivatal a munkanélküli-se- olyan állampolgár, aki: gélyezés rendszerét. — korábban legalább két megoldásnak, egy átgondolt, A teljes foglalkoztatást évig dolgozott, és utolsó — mint célt, amelyre tőre- munkahelyének elveszítése kedni kell — továbbra sem óta egy évnél hosszabb idő adjuk fel, de közben meg nem telt el, keLj tanulnunk együtt élni _ nyugdíjra nem jogoaz átmeneti munkanélküli- suiti seggel. Ez a piaci változá- _! más, legalább a minsokhoz alkalmazkodó gazda- denkori minimális bért elság, a szerkezetváltás kelle- érő jövedelemmel nem renmetlen, de törvényszerű ki- delkezik, sérő jelensége — bejelenti munkavállaA kormánynak — viselve jási szándékát a területileg a teljes foglalkoztatás álla- illetékes munkaerő-közvetími felelősségét — az a tő szervezetnek, s azzal elszándéka, hogy a gazdaság- helyezkedése érdekében politikában, a beruházás, és együttműködik, fejlesztéspolitikában olyan — a munkaerő-közvetítő intézkedéseket tegyen, ame. szervezet nem tud számára lyek élénkítik a gazdaságot, megfelelő munkahelyet, s ezáltal elősegítik új mun- vagy átképzési lehetőséget kahelyek létrejöttét, vagy a felajánlani, meglevők megtartását. Eköz- Az előbbiek szerint nem ben a munkaerő-kereslet jogosult segélyre az, aki: szerkezete gyorsan változik, — korábban nem dolgotevékenységek, esetleg egész zott (e körbe tartoznak a üzemek megszűnnek. Az pályakezdők, a háztartásbealaDelv az, hogv az emiatt li nők és más. bejelentett állásukat elveszítő embere- állással nem rendelkezők), ket elsősorban új munka- — vállalkozó, és vállalhelyhez kell juttatni. kozása megszűnik. A munkahelyek keletke— Pályakezdő fiatalok esezése és megszűnése között tén korábbi jövedelemkiOrszággyűlési bizottság ülése Az egészségmegőrzéshez kapcsolódó öntevékeny társadalmi kezdeményezések helyzetét, támogatásuk és ösztönzésük főbb feladatait vitatta meg az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága pénteken a Parlamentben — Pesta László elnökletével — tartott ülésén. Az Országos Egészségvédelmi Tanács tájékoztatója szerint a politikai, jogi és gazdasági feltételek kedvező irányú változásai hatására az egészségmegőrzést támogató öntevékeny kezdeményezések a várakozást meghaladó mértékben fejlődtek. Különösen nagy lendületet adott e kezdeményezéseknek az Egészségvédelmi Alap pályázata. Kádár János fogadta Alekszandr Jakovievet Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke pénteken a KB székházában fogadta Alekszandr Jakovievet, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB PoLitikai Bizottságának tagját, a központi bizottság titkárát. Kádár János és Alek- _. . ., . , szánd r Jakovlev megelégedessel állapította meg, hogy a két párt együttműködése az önállóság, az egyenjogúság, az internacionalista szolidaritás és a közös felelősség alapján az utóbbi években minőségileg új szintre emelkedett. tartalmában gazdagabbá vált. A megbeszélésen részt vett Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Szokai Imre, a Központi Bizottság külügyi osztályának osztályvezető-helyettese. Péntek délelőtt Alekszandr Jakovlev ellátogatott az MMG Automatika Müvekhez és a -Novotrade Kíséretében volt Németh Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Berecz Frigyes ipari miniszter, valamint Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Az MMG Automatika Művek egykori neve — Mechanikai Mérőműszerek (Folytatás a 2, óldalon.) A rehabilitáció vonuljon ki gazdaságból? Lord Henry Plumb elutazott Budapestről Pénteken befejezte ma- ti politikai párbeszédről, az gyarországi látogatását Lord emberi jogok kérdéséről. Henry Plumb, az Európai Parlament elnöke, aki Stadinger Istvánnak, az Országgyűlés elnökének meghívására tartózkodott hazánkban. A Csongrád Megyei Tanács mellett működó területi jelentős eredménnyel zárulrehabilitációs bizottság és a megyei társadalombiztosítási lak, miszerint: a kötelező tanács a foglalkoztatási rehabilitációval foglalkozó szak- foglalkoztatási szintet nem emberek számára szervezett közös tanácskozást tegnap, teljesítő munkáltatók kötelepénteken, az szmt székházában. A megjelenteket László sek befizetni a rehabilitáció István, a Csongrád Megyei Tanács egészségügyi osztálya- céljaira létrehozott pénznak helyettes vezetője üdvözölte, majd Winter Zsuzsa, alapba. Előrelépésnek száa Szociális és Egészségügyi Minisztérium szociálpolitikai mit ez azért, mert a vállalaföosztályának munkatársa vázolta a foglalkoztatási reha- tok többsége korántsem bilitáció továbbfejlesztésével kapcsolatos minisztériumi el- óhajt a rehabilitációs és képzeléseket. vagy szociális feladatok teljesítéséből részt vállalni, s Elmondta, hogy a tárca sebb lesz, és életre szóló 'Sen szívesen vennék, ha a pontosan egy héttel ezelőtt életszínvonal-csökkenéssel rehabilitáció kivonulna a tárgyalt a kormánnyal, s sújtatik. Pontosan ezért tö- gazdaságból, terjesztette elő javaslatait a rekszenek az érintettek in- A rehabilitációs alapból — rehabilitáció továbbfejlesz- kább rokkantsági nyugdíjba, me'y V|ssza nem térítendő téséről, a szükséges változta- mintsem a rehabilitációs támogatásból, illetve kamattásokról. Mivel a javaslatban munkahelyek felé. Az előbbi merttí-s hitelből áll — a foglaltak pénzátcsoportosí- lehetőség választása esetén munkahelyek pályázat útján tást, valamint a vállalatok ugyanis módjuk nyílik mel- részesülhetnek. A minisztészámára anyagi terhet jelen- lékjövedelem szerzésére. rialT1 a Budapest Bankkal tenék, egyelőre a megvalósí- Csakhogy amíg a rokkantsá- kötött szerződést annak; tás — a gazdasági helyzet gi nyugdijasok száma évente érdekében, hogy a pénzintéokán - egy ideig még várat rohamosan nő úgy fogyat- ^enn/'rizstáito meg koznak az elhelyezkedesi — szerint vizsgaija meg a oemagara. tehát a meiiékjövedelem- érkezett pályázatokat. EllenJóllehet a pillanatnyi szerzési — lehetőségek. A őrizze, hogy a pályázott helyzet korántsem ideális, s minisztérium javaslata volt pénzösszeg és a megvalósíezért nem örömteli a változ- éppen ezért, hogy a 67 szá- tandó feladatok összhangban tatás halasztása. A mai tipi- zalékos munkaképesség-csök- vannak-e, kisérje figyelemkus és jellemző rehabilitáció kenést szenvedett emberek mel- h°Sy mindazok a célok, ugyanis azt jelenti, hogy a kapjanak rokkantsági nyűg- ~ amelyek a szerződéskötéscsökkent munkaképességű díjat, az 50—66 százalékos kor feltüntetettek — valódolgozót alacsonyabb jöve- munkaképesség-csökkenést ban megvalósulnak-e. delmet biztosító munkakör- szenvedettek pedig eredeti Amennyiben a pénzt nem a be helyezik át. Ennek követ- jövedelmük 30 százalékát pályázatban foglaltaknak keztében nyugdija is ikeve- kapják rehabilitációs járu- megfelelően használják fel, lékként. Ezenkívül a mi- visszavonják, nisztérium tervei között sze- A rehabilitációs alapból repel a vállalatokat rehabili- szerzett támogatást a nyilt tációs munkahelyek termésé- üzemi foglalkoztatás fejleszre ösztönző konkrét javaslat, tésére (munkahelyek kortovábbá az, hogy a helyi reha- szerüsítésére, új munkahebilitációs bizottságokban fő- Jyek létesítésére) valamint állású, szakképzett embere- speciális és védett munkaheket alkalmazzanak. Szüksé- >yek kialakítására fordithatges az információs rendszer iák. megteremtése, valamint a Eleddig 76 pályázat érkerehabilitációs törvényterve- zett be> amelyből 25-öt azzal zet összeállítása, amelynek az indoklással emeltek ki, elkészítését 1992-re ígérik. h°sy a C«1 és a kívánt pénz A délelőttöt a Vecsési Ferihegy Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben töltötte Lord Plumb. Itt Dobrovitz József elnök ismertette az ötezer hektáron gazdálkodó szövetkezet teSzűrös Mátyás, a Magyar vékenységét. Szocialista Munkáspárt Köz- Lord Henry Plumb kora ponti Bizottságának titká- délután elutazott Budapestra, az Országgyűlés külügyi ről. A Ferihegyi repülőtéren bizottságának elnöke villás- Réger Antal, az Országgyűreggelin látta vendégül a lés külügyi bizottságának brit politikust pénteken a tagja és Emmanuel KalpaGellért Szállóban. A találko- dakis — az Európai Közöszón véleményt cseréltek az ségek soros elnöki tisztét Európai Gazdasági Közös- betöltő — Görög Köztársaság fejlődésével kapcsolatos ság budapesti nagykövete kérdésekről, a kelet—nyuga- búcsúztatta (MTI) Míg a távoli jövőben majösszeg nem áll „arányban" egymással, illetőleg a megdan megvalósuló rehabilita- valósíts eszközeinek kimunciós változásokról szólt Win- kálása hiányos, vagy ötletter Zsuzsa, addig a realitást, szerű volt A rehabilitációs konkrétan a rehabilitációs alap pályázatai egyébként alap pályázatával kapcsola- kiegészítő jellegűek, hiszen a tos tapasztalatokat ismertet- munkáltatókrtu.k fel kell mute Bíró Boldizsár, a Szociá- tatniuk az önerőt is. Szűlis és Egészségügyi Minisz- kebb hazánkból, Csongrád térium jogi főosztályának megyéből mindössze két pámunkatársa. Elöljáróban lyázat érkezett be. A Rehab hangsúlyozta, hogy a kor- Kisszövetkezet kapott 1,8 mánnyal folytatott, meglehe- millió forint vissza nem tetősen sok kompromisszumot rítendő támogatást hozó 1986-os tárgyalások egy K K