Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-05 / 265. szám

1988. november 12., szombat 131 •> m m magazin [DM LJUBOV NYIKONOVA Először Szibériában Nem tajgai erdők zúgása várt minket itt, de gépmoraj és őrült munkadüh, robaj, perzselt a fagy, a tűz arcmása. Szikrázva tündökölt a jég, salak zúdult az égő dombra, így dolgozott e vasvidék fagyba, fémbe kovácsolódva. Konczek József fordítása HELYZETELEMZO Az kap, aki kér „Nekem a kérés / nagy szégyen, adjon akkor is, / ha nem kérem " Buharin első életrajza Talán az állami könyvkiadókat is versenyre kényszeríti a nem hivatásos, kiadók örvendetes gyorsasága. A Szabad Tér Kiadó (a Budapesti Művészeti Hetek és Szabadtéri Színpadok Igazgatósága), amely először tavaly karácsonykor Szilágyi Ákosnak a Befejezetlen forradalom című rendkívüli jelentőségű szemelvénygyűjteményével hívta föl magára a figyelmet, most ismét rekordot javított: a Szovjetunió előtt is elsőként adta ki Nyikolaj Buharinnak életrajzát. Az előszó augusztus 17-én van keltezve, s a könyv október közepén, Buharin születésének centenáriumára kikerült a debreceni nyomdából. A gyorsaságnak persze az is magyarázata, hogy a szerzó, az 1946-ban született Kun Miklós (Kun Béla unokája, aki édesapjának közvetítésével keresztnevét is Buharinnak köszönheti), az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense, már két évtizede futatja ezt a kort. és számos művet írt, szerkesztett, amelyek mintegy előkészületül szolgáltak az elsó Buharinmonográfia rendkívül gyors megírásához. Előszavában Buharinnak csaknem húsz kortársát sorolja föl, és mond nekik köszönetet szóbeli közléseikért. köztük természetesen Buharin özvegyének. Anna Larinának és Dmitrij Lihacsov akadémikusnak, a kiváló tudósnak és nemzeti gondolkodónak. A tekintélyes terjedelmű munka öt nagy fejezetben kíséri végig Lenin harcostársának tragikus életét. Származását, iskolázását; a fiatal gimnazistának a forradalmi mozgalommal való találkozását (1901); a bolsevik pártba való belépését (1906), elsó (1909), majd ismételt letartóztatását; berlini, bécsi, svájci, stockholmi, koppenhágai, végül amerikai emigrációját, az 1917. évi februári forradalom utáni hazatérését a források hiányosságából természetesen következő fehér foltok ellenére gazdagon mutatja be. Terjedelmes fejezet részletezi A hatalom csúcsán címmel Buharinnak az okatóberi forradalomban és az ezt követó évtizedben Lenin oldalán játszott szerepét, tévedéseivel és Sztálinnal való nézeteltéréseivel együtt. Ez utóbbiak vezettek a húszas évek végén a diktátori hatalmát már sikeresen kiépítő fótitkárral való szembeforduláshoz, amely fokozatosan Buharin vereségéhez vezetett. A könyv vége döbbenetes olvasmány. így Sztálin kétszínúsége és fondorlata. ahogyan 1937 februárjában a központi bizottsággal megszavaztatta Buharin és Rikov letartóztatását. A résztvevők közül a 95 éves Lazar Kaganovics még él, de nem volt hajlandó nyilatkozni Kun Miklósnak. Hruscsov, akkor moszkvai párttitkár, Posztisevnek arra a javaslatára szavazott, amely a két gyanúsított lefogásával egyetértett ugyan, de halálbüntetésével nem. Ám Sztálin ravasz közvetítő indítványának. hogy „ügyüket adják át a belügyi népbiztosságnak", ó is beugrott, akár Lenin özvegye és húga, akik korábban zokogva kérték Sztálint, kegyelmezzen meg Buharinnak. 1937. február 27-én Buharint és Rikovot a központi bizottság üléséről hurcolták el... Egy év után, 1938. március 2-án kezdődött A nagy per. Ez lett a mércéje a további sztálinista pöröknek, a mieinknek is. Az életrajz utolsó fejezete ennek részletes ismertetése. Részben szó szerint, részben összefoglalóan közli Visinszkij főügyésznek („hamvai előtt mindmáig bárki tiszteleghet a Kreml falánál") és Ulrihnak, a bíróság jelentéktelen elnökének kérdéseit, a vádlottak válaszait. Mi, akik Rajk László vallomásait is hallottuk és olvastuk, nem lepődünk meg, hogy Buharin az utolsó szó jogán így vádolta önmagát: „Nem gyózöm hangsúlyozni, hogy az ellenforradalmi tevékenységnek vezetője voltam, nem pedig egyszerű végrehajtó." „A büntetés mindenképpen igazságos lesz, hiszen ilyen bűnök után a tízszeres halál is megérdemelt." „Bűneim nagysága határtalan." „Mindenki tisztában van az ország vezetőinek bölcsességével, amely ténylegesen Sztálinnak köszönhető." Kun Miklós azonban rámutat a vallomásokba rejtett tagadások sajátos jelentőségére. „Buharin egész védekezési taktikájából az a törekvés látszik, ami a feleségének betanított végrendeletéből: a politikusnak már csak az volt a fontos, hogy megfeszített erővel, engedmények árán, majd újra nekibátorodva, a halál árnyékában hidat építsen 1938 és egy boldogabb utókor között." Kár, hogy ennek a különös és megrendítő végrendeletnek a szövegét nem közli a monográfia. (Olvasható az em-' lített Befejezetlen forradalom című gyűjteményben.) Jellemzőként idézi azonban a szerzó, hogy Buhrarin a tárgyaláson Kun Bélát név szerint is megvédte a vádtól, amelybe Visinszkij akarta keverni. Kun Miklós olykor Buharin szavaiban kimutatja a finom gúnyt, talán rejtett jelként a jövendó számára. Buharinnak arra is volt gondja, hogy a világot meggyőzze őszinte bünbánatáról. Nevetségesnek mondta a föltevést, hogy hipnózisban vallana. Kun Miklós sem tesz kísérletet, hogy megmagyarázza. mi késztette Lenin harcostársát az önmagát és forradalmi múltját meggyalázó vallomásokra. Talán ha magyarul is megjelenik a magyar születésű angol írónak (József Attila barátjának), Arthur Koestlernek a Buharin-pörtól ihletett Sötétség délben című regénye, hihetővé válik a lélektani föltevés, amely a Rajk-pörre is érvényes: meggyőzték óket, hogy ilyen vallomással tehetnek utolsó szolgálatot a pártnak, amelynek ők holtukig hú katonái akartak maradni... A kiadó ezzel a kötettel indítja útjára Huszadik század című sorozatát. Második kötetként Trockij életrajzát ígéri. PÉTER LÁSZLÓ A hosszú ideig szőnyeg alá söpört témákbői, melyek napjainkra alattomos buktatókká váltak továbbhaladásunk útján, számos a társadalompolitikai és szociálpolitikai probléma. Minél teljesebb megismerésük, nyílt feltárásuk alapvető érdek — további elhallgatásuk, illetve a hiányos helyzetfelmérés további konfliktusok forrása lehet. Aligha lehet továbbra is abban a téves — az ötvenes években a paternalista államideológiával belénkgyökereztetett — felfogásban élnünk, hogy a szocialista állam önmagában, létezésénél fogva garanciát jelent szociális problémák megoldására. S téves az olyasféle szemlélet, amely mintegy elosztási kérdésnek tekinti a társadalompolitikát (s aminek sajnálatos, de valós létezését jelzik olyan gondjaink, mint például a „nem termelő"-nek tekintett ágazatok, az oktatás-, az egészségügy alulfinanszírozása; az idós emberek és a nagycsaládosok átlagosnál jóval alacsonyabb életnívója; a fogyatékosok, a betegesek megélhetési feltételeinek bizonytalanságai... sth.) Ártalmas a szociálpolitikai irányítás és tevékenység széttagoltsága, az innen-onnan is törődnek vele, de sehonnan sem érdemben gyakorlata. Célravezető csak a valós helyzetfeltárás lehet, igazi kilábalást a jelenlegi gondokból csak a világosan megfogalmazott elméleti és gyakorlati célok, teendők kitűzése jelenthet: annak összefoglalása végre, hogy egyáltalán mit akarunk elérni szociálpolitikai törekvéseinkkel. Hogy elégséges-e, lia továbbra is — a rászorultság eddigi elvei alapján — csak a leghátrányosabb helyzetűekre koncentrálunk, s őket úgymond segélyezzük, vagy szélesebbre kell nyitni a látószöget s az egész társadalom biztonságának védelmét tekinteni? Célunk nyilvánvalóan csak az utóbbi lehet, de eléréséhez csak úgy juthatunk, ha ama bizonyos rászorultaktól indulunk. A rászorultaktól, kik egyre többen lesznek. Mert a gazdasági feszültségek növekedésével párhuzamosan erőteljesen növekednek nagyobb társadalmi csoportok létminimum-gondjai; az életkor előrehaladtával az idősek megélhetési, önellátási problémái vagy például a munkanélkülivé váló nagycsaládosok eltartási, létezési gondjai. S velük együtt növekednek afelnóttvédelmi szociális gondoskodási igények. Amik csak egyik, de igen jelentós részét képezik a megújítandó szociálpolitikának. Rájuk, ezek megyei, városi problémáira próbáljunk vetni egy pillantást a következő sorokban. A védőháló „lyukai 99 Hogy a szociális védőháló mely túlságosan nagy „lyukain" esnek ki törődésre várók, arról a napokban szót váltottam Feleky Gábor szociológussal. O volt a vezetője annak a munkabizottságnak, amelyik idén február—márciusban a városi neb felkérésére vizsgálatot végzett (Szegeden, Deszken, Sándorfalván, Dócon és Domaszéken) arról, hogyan érvényesül a rászorultság elve a tanácsi szociálpolitikában. A segélyezés gyakorlatát — melynek során 1987-ben Szegeden 20 millió 103 ezer forintot fordítottak szociálpolitikára — elemezve azt állapíthatták meg, hogy az a jogszabályi kereteknek megfelelő. Azaz: a segélyt az előírt kérésre adják. Gyakorlatilag kérvényekre dolgoznak: az kap, aki kér Alig-alig fordul elő, hogy hivatalból kezdeményezzék a segélyezést. Még az is ritka, hogy ráirányítsák a figyelmet arra, hogy ki mit kaphat. Ennek oka — a szociális gondozást végző apparátus leterhelése mellett — főként az, hogy nem ismerik igazán a rászorulók körét. — Pedig — állítja a szociológus — ismereti alapok nélkül semmilyen politikát nem lehet csinálni, szociálpolitikát sem. A tanácsoknak mielőbb rendelkezniük kellene egy olyan adatbázissal, amelyik nyilvántartja a segélyezésre, gondozásra szorulókat és igényeiket. A népességnyilvántartó, az adóhivatal adatbázisa jó alapul szolgálhatna ehhez. A naprakész helyzetismerethez, a szociális központok dolgozói mellett jobban hozzájárulhatnának például egy-egy területen a lakóbizottságok tagjai, a népfront; a Vöröskereszt aktivistái vagy akár a szomszédok. Ráirányíthatnák a figyelmet a rászorulókra. Mert vannak közöttük, akik nem kérnek vagy nem tudnak kérni. A szociális gondoskodás most még ugyanis megbélyegző: az emberek egy része úgy véli, ha kér, ha „nyilvántartásba veszik", akkor ó már „szegény" lesz (s szegénynek lenni sokak mai fogalmai szerint szégyen). Másrészt vannak, akik azért maradnak ki, mert nincs kommunikatív kompetenciájuk, kérésüket nem tudják leírni, eljuttatni a hivatalokhoz. Pedig talán éppen ók lennének a legjobban rászorulók a segítségre, a gondoskodásra. Aminek lehetőségeit egyébként maguk az arra illetékesek nem propagálják megfelelően. így aztán egy csomó ember nem is ismeri a lehetőségeket. Mikből persze több kellene, gyakorlatukat intézményesen koordinálva. A tanácsi apparátus most évente 4 — 4,5 ezer ügyet regisztrál. De becsléseink szerint ennek akár háromszorosa is lehet szűkebb pátriánkban a rászorulók köre. Antiról valóban jó lenne mielőbb teljes képet kapni. Még akkor is, ha a nyilvántartásba vétel az érintettekben vegyes reakciókat váltana is ki. S még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy ez a kör jóval bóvebb annál, amivel Mdig foglalkoztak. Éppen azért kell szembenézni a valós helyzettel, meii gazdasági hanyatlásunkkal párhuzamosan egyre szélesedik ez a kör. s egyre súlyosabb terheket ró szociálpolitikánkra, aminek a jelenlegi elvek és gyakorlatok után más irányokba is tendálnia kell. A közelmúltban születtek e témáról tanácsi felmérések, jelentések, vizsgálta a szegedi népi ellenőrzési bizottság, s foglalkoztak vele helybéli szo- ciológusok. Különösen irányul a figyelem az időskorú népességre (ami annál is indokoltabb, mert az elöregedés mértéke szerint a megyék között a 2. Csongrád, a 70 éven felüliek száma több mint 47 ezer fö), akiknek helyzete itt valamivel rosszabb az országos átlagnál: többen vannak, akik nem kapnak nyugdíjat, s az átlagos nyugdíjösszeg is alacsonyabb, mint másA. M. Lavinszkij: A Patyomkin páncélos (filmplakát) SZERGEJ VOLSZKIJ Célt érni.. Célt érni szenvedélyünk olthatatlan: körmön, karmon, hát négykézláb, de föl! S ím, a könnyen boldogulók — Ók tudtak ellökni minden bajt maguk elől. S büszkén be réve már a csúcs sziklait hars győzelmük dicsőséget kiált... Néha bizony egy Harlequin se jár irt. hogy profilból is megnézné magát. Konczek József fordítása felé. (Az 1988. január 1-jei nyugdíjemelések után is 13 ezer 200 ember volt, akinek nyugdíja 2500 - 3000 forint közötti). A nyugdíjas korú 104 ezer fónyi lakosságból a megyében 22 ezren részesülnek valamilyen szociális ellátásban vagy segélyben. A rendszeresen segélyt kapók száma évek óta 2 ezer—2 ezer 150 között van. Esetenkénti (rendkívüli) szociális segélyt — általában évente kétszer — 11 — 12 ezren kapnak (öt évvel ezelőtt ez a szám csak 7670 volt). Rendkívüli segélyeket is - 1500-2000 forintokat évente négyszer kap a rendszeres segélyben részesítettek közül mindén harmadik ember. Szociális étkeztetést vesz igénybe közel 2 ezer 200 időskorú (öt éve még csak 1037), 58 százalékuk házi gondozásban is részesül (Szegeden 579 fó kap ebédet). A megye időseknek létesített 50 klubjában 1525 hely van (Szegeden 10 klubban 310 hely), de 23 faluban még nincs ilyen napközi, s csak 13 községben van olyan öregek otthona, ami szállást is biztosít (összesen 135 főnek). A házi szociális gondozottak száma évente körülbelül 6 és fél ezer (öt évvel ezelőtt még csak 2439 volt). (Városunkban havonta átlagban 641 főt gondoznak.) Tavaly év végére a megyében már 28 gondozási központ működött. Négy éve változatlan viszont a szociális otthonok kapacitása (2134 hely van), nem képesek befogadni az elhelyezést kérőket, tavaly már 298-an kényszerültek várakozásra (értelmi fogyatékos betegek esetében az igény nagyobb az átlagosnál. a várakozási idó közel 3 év). Az öregek mellett a felnőttvédelmi szociális gondoskodásnak figyelemmel kellene lennie más, potenciálisan veszélyeztetettekre is. Például a rokkantakra, a fogyatékosokra, a betegekre. a munkaképtelenekre, de a nagycsaládosokra is. Mert közülük is egyre többen élnek — sajnos — az átlagos színvonal alatt. (Szociológusok becslései szerint hazánkban a népesség 46-48 százaléka, kikből 30 százaléknyi közvetlenül veszélyeztetett helyzetben van.) A megélhetésükkel, ellátásukkal kapcsolatos országos és helyi gondok egyre sűrűsödnek. A jelenlegi szociális védőháló viszont nem eléggé sűrűn szőtt, s nem nyújt védelmet, segítséget mindenkinek, akinek szüksége lenne rá. aki rászorulna. SZABÓ MAGDOLNA