Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-13 / 245. szám
8 1988. október 13., csütörtök DM Röviden Új kozmetikumok Palaszürkére fakult az ég, köd szállong a völgyek: és a vizek felett. Hallgat uz erdő, mintha várna valamire, csupán a lehulló makk halk neszezése, csupán valami megfejthetetlen suttogás hallatszik néha, olyan, mint az emlékezés. Hajnalban gímszarvas re/.edt kiáltozása a harmattól csatakos tisztásokon, idegen, és mégis van benne valami emberi fájdalom. Panasz, vágyakozás, magány. Most, a száraz nyár után, más kicsit az erdő, hiányzik belőle a gombák jellegzetes illata. Ami pedig annyira hozzátartozik. Kis pókok hálója feszül mindenütt az ágak között, s bosszankodva nevet, aki arra jár, mert nem győzi leszedegetni őket magáról. Erik a bodza, és földutak mentén a vadszeder, a dió zöld burka meghasad. És nő a csend, vattaként telepszik a fák közé. Ügy illene, hogy az emberek is megcsendesedjenek kicsit, belehallgassanak a feltámadó esti szélbe, és végiggondolják higgadtan dolgaikat. De egyre több a felcsattanó hang, a düh, a türelmetlenség számtalan megnyilvánulása. Egyre jobban érződik az egymás iránti tisztelet teljes hiánya. így, ősz elején, régen az sem volt ritka, hogy tüzet raktak a kertekben, és szalonnát sütöttek hét végi délutánokon. De mintha ezer éve lett volna ez is, lassan leszoknak ilyesmiről az emberek. Pedig nem pénz, csak kedv kellene hozzá. Az pedig egyre inkább hiánycikk mostanában. Hogy miért? Ősz Európában Vegyünk például ilyen, őszi vasárnap délutánt. Egy kertben kis beton pancsolómedence van, sok éven át tesz jó szolgálatott a gyerekeknek. így októberben, amikor fürödni már hideg lenne, el lehet benne égetni a lekaszált füvet, száraz ágakat. Nem fúj a szél, a füst feflelé száll, hát tüzet gyújtanak. Ég is egy ideig szépen, aztán valamiért fojtó lesz a füstje, és alacsonyan terjeng hirtelen. A gyerekek beszaladnak a házba, és panaszkodnak, hogy a szomszéd lelocsolta a tüzet. Fogta a gumitömlőt, és átlocsolt, hogy elaltassa. A szomszédnál vendégek vannak, egész délután azt mutogatta nekik, hogy mije van, meg arról beszélt, hogy még mije lesz. Nincs hálásabb közönség ilyesmi meghallgatására, mint a vendég, akit kínálgatnak, akinek a gyerekét meghintáztatják, s aki mindezért türelmesen végighallgat mindent A szomszéd belelendül, mert dicsérik is, hogy milyen életrevaló, milyen ügyes. Meg akarja mutatni a vendégeknek, hogy mennyire úr a portáján. Meglátja a másik kertjéből felszálló füstöt, és azt mondja: Az anyád! Majd adok én nektek füstölni! És a többiek kaján kuncogása közben átlocsol. Az addig szépen pattogó ágak megszenesedve füstölnek. az eddig felfelé szálló füst lent terjeng az ablakok magasságában, fojtogatva szomszédot, vendéget, mindenkit. Az eset persze nem múlik el ordítozás és veszekedés nélkül. Megtörik a vasárnap délután békés hangulata, akinek a tüzét eloltották, nem tesz féket a szájára. A szomszéd és a vendégei bemenekülnek a házba, onnan gyűlölködnek, aztán előkerül a már sok vitát kiváltott légpuska is. A szomszédnak légpuskája van, amivel vagy célba lő a másik ház falára, vagy átlövöldöz, és megöli a másik fáján a madarakat. De nem egyszer ráfogja a másik kisfiára is, hogy mellette süvít el a töltény. A szomszéd félelmetesnek szeretne látszani, és úgy őszintén, valóban sajnálja, hogy nem géppuskája van, mert azzal jobban lehetne ijesztgetni. Nem gondolja végig, hogy ezekre a játékokra egyszer nagyon ráfizethet. Az emberek hát nem csöndesednek, mint a természet így, ösz elején, harsányabbak, erőszakosabbak, mint valaha S nem gondolják végig, hogy amit adnak, azt kapják vissza. Hogy a gátlástalanság olyan, mint a bumeráng, visszaüt. A természet hallgat. Mór az a része. amit még nem pusztítottak el. Több bölcsesség van a fák és bokrok csendjében, mint az emberek hözöngéseiben. A szőlődombok szüretre várnak érő fürtjeikkel, és olyan szelíd, halk ez a táj. Bán Zsuzsa A többféle gyógynövcnykivonatot tartalmazó Rlchtoflt Sport új kozmetikumokkal családdá bővült. A Kőbányai Gyógyszerárugyár kozmetikai ágazatának dorogi üzemében megkezdték az új termékek nagyüzemi töltését. Képünkön: Vcimovszky Adámnc a töltőgép működését ellenőrzi Magyar Rádió Szeged október 14., pintek 5.30—0.00: Alföldi hírmondó — zenés Hírműsor — benne: 6.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: Hírek, útlnform 6.15: Sport 6.30: Hírek, lapszemle 6.45: ReRprU pArboszéd 7.00: Krónika — Kossuth Továbbá: Információk náci-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat, Időjárásjelentés, sport. Szerkesztő: Véosey Ágnes Műsorvezető: Horváth Péter ELÖADAS GÉPI BEMUTATÁSSAL A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület kenderi pari szakosztályának újszegedi szövőipari vállalat üzemi csoportja és az Ipargazdasági Klub 13-án, csütörtökön fél 3 órakor előadást rendez gépi bemutatással Számítógép üzemi alkalmazásának tapasztalatai címmel az újszegedi szövőipari vállalat tanácskozótermében (I. emelet). Előadó Feketü Katalin, gépi bemutató Kakuszi György, korreferens Molltor József. VASŰTORVOSI NAPOK Az ország egész területéről gyógyító vasútorvosok számolnak be munkájukról 14én és 15-én körülbelül 150 résztvevővel a Vasutas Művelődési Házban (Szeged, Rákóczi u. 1.). Pénteken 11től 1 óráig plenáris ülés, 2 órától fél 6-ig szekcióülés, és 8 órától fogadás, 15-én, szombaton 8 órától 1 óráig plenáris ülés lesz. TAXISOFŐR GYILKOSAT KERESI A RENDŐRSÉG A Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság eljárást indított ismeretlen tettes ellen, aki október ll-én, kedden este Székesfehérvárott megölte Héger Ferenc 57 éves székesfehérvári taxisofőrt. Az ismeretlen elkövető felderítésére a rendőrség folytatja a nyomozást ÍJJRA INDUL A POLITIKAI AKADÉMIA Időszerű kérdések címmel újra indul októberben az MSZMP Szeged Városi Bizottságának Politikai Akadémiája. A pártszervezetek 10 forintos egységáron vehetik át az igazolványokat a pártbizottság portáján. KÖZGAZDASÁGI NAPOK Egy gazdaságpolitikai koncepció a belső felhasználás felértékelésére címmel tart előadást Hoch Róbert holnap, pénteken (a programfüzetben megjelent időponttól eltérően) délután 2 órakor az APEH megyei igazgatóságának tanácstermeben (Londoni krt. 13.). LAKÓTERÜLETI KÖZÉLETI NAPOK Holnap, pénteken a tápéi művelődési ház ad otthont a lakóterületi közéleti napok rendezvényeinek. Délután 3tól 4 óráig mérnek itt vérnyomást a SZOTE hallgatói. Ezt követően 16 órakor Muzsikáló őszi délután címmel rendeznek ajándékmúsort. DINÁRÉRT NEM. FORINTÉRT IGEN Tegnap közöltük a hírt, hogy a magyar—jugoszláv forgalomban közlekedő nemzetközi buszjáratokra ezentúl dinár helyett csak konvertibilis fizetőeszközért, dollárért, márkáért, schillingért árulnak buszjegyet. Többen érdeklődtek a Volánnál, azt jelenti-e ez, hogy forintért sem... Nos, nem! Akik eddig forintért vásároltak buszjegyet, ezután is tehetik. Tehát a magyar állampolgárok, akik idehaza elővételben veszik meg jegyüket, illetve azok a külföldiek, akik hivatalos úton váltottak forintot — s ezt igazolják is —, ezután is forinttal fizethetnek a menetjegyért. AMSZTERDAM HOLLANDIA SZIVE... Ma délután fél 5 órakor tartja Somogyi Károlyné diafilmvetítéses útiélménybeszámolóját a Postás Művelődési Házban (Csanádi u. 9.) Amszterdam — Hollandia szíve címmel Meleg nappal Várható időjárás ma estig: Általában marad a napos, száraz idő. Csak a nyugati megyékben lesz időnként erős felhősödés, valamint futó záporeső. Napközben megélénkül, néhol megerősödik a déli. délkeleti szél. Hajnalban kisebb ködfoltok képződnek. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 7 és 12 fok. a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható. TANFOLYAMOK Az MTESZ Csongrád megyei szervezete egyetemi előkészítő tanfolyamokat inait matematika, fizikai tantárgyakból. Jelentkezni lehet kompresszor- és hútőkompresszor-kezelői, középfokú munkaügyi, Commodore 61 alap- és középfokú tanfolyamokra is. Határidő november 10, írásban az MTESZ-székházban (Kígyó u. 4 ). Érdeklődni a 11-511-es telefonon lehet. SZEGEDI FESTŐ GYÖNGYÖSÖN Nóvák András festőművész kiállítása nyílik október 13-án, csütörtökön délután 5 órakor Gyöngyösön, a Diósy Antal-teremben (Gyöngyös, Szabadság tér 1.) A tárlatot Szuromi Pál művészettörténész nyitja meg, amit 22-éig látogathatnak az érdeklődők. MÜSTGAZMÉRGEZÉS Szerdán, a reggeli órákban Dunaföldváron, a Dézsmasor 22. szám alatti családi ház pincéjében holtan találták Sinkó Jánosné 62 éves rokkantsági nyugdíjas és Simon József 48 éves rokkantsági nyugdíjas, helyi lakosokat. A házigazdát, Sinkó János 49 éves rokkantsági nyugdíjast súlyos állapotban a dunaújvárosi kórházba szállították. A szakértői bizottság eddigi megállapítása szerint a tragédiát mustgázmérgezés okozta. A szakemberek tapasztalatai szerint szüret után évről évre bekövetkezik ilyen szerencsétlenség. GALAKTIKAKIIUB Ma, csütörtökön este 6 órakor, az odesszavárosi klubban (Szolgáltató sor 3.) tartja foglalkozását a Galaktikaklub. Ez. alkalommal Hunyadi Csaba tart vitaindító előadást a fantazy-irodalomról. A Galaktika Baráti Kör tagjai itt kapják meg a Fantazy című kiadványt is. Értékesítésre előkészített lakótelkek Pontosítás Egy Írótál megkérdezik, melyik három könyvet tartja » legjobbnak. — Miért hármat? — csodálkozik uz irá. — Hiszen már öl könyvem jelent meg. ^ DIAVETÍTÉSES ÜTIÉLMÉNYBESZAMOLÓ A Juhász Gyula Művelődési Központ nyugdíjasklubjában (Kossuth L. sgt. 53.) tartja Soproni Lajos főorvos, diavetítéses útiélmény-beszámolóját Izraelről ma délután fél 5 órakor. FEHÉR BOT NAPJA A Csongrád Megyei Tanács szakosított szociális otthonában a Fehér bot napja alkalmából ünnepséget rendeznek pénteken fél 11 órakor a Torontál tér 1. szám alatti szakosított szociális otthonban. SZÜRETI MULATSÁG KÜBEKHÁZAN 15-én, szombaton délelőtt 9 órától szüreti felvonulást és Tóth Dezső Kübekháza, Óbébai utca 212. számú kertjében nyilvános szüretelést, valamint délután 6 órától szüreti bálát rendez a kübekházi asszonykórus a művelődési házban. A RIVER EGYÜTTES AUSZTRIÁBAN Ezekben a napokban — ma, csütörtökön, továbbá holnap, pénteken és szombaton — az ausztriai Salzburgban lép föl a River együttes. A szegedi countryzenészek önálló, egész estét betöltő programokkal mutatkoznak be az osztrák közönségnek. A szegedi városi tanács építési és közlekedési osztálya összeállította az úiabban értékesítésre előkészített lakótelkek jegyzékét. A címlista október 14. és 25 között tekinthető meg az ügyfélszolgálati irodában, a Széchenyi tér 11. alatt. A telkeket pályázat útián értékesítik magánszemélyeknek, szervezeteknek, gazdálkodó és egyéb szerveknek. Az érdeklődök az ügyfélszolgálati irodában kapnak felvilágosítást. Az első 11 telek teljesen közművesített. Jakab Lajos u. 4. Ara: í millió 200 ezer forint. Faragó u. 25. 1 millió 140 ezer. Árva u. 6. 1 millió 200 ezer. Bihari u. 11. 1 millió 517 ezer 500. Hunyadi tér 2. 1 millió 200 ezer. Petőfi Sándor sugárút 83/A 2 millió 200 ezer. Hatvtyas sor 21 742/6. helyrajzi számú telek 146 ezer 825. Hattyas sor 21 742/8. helyrajzi számú telek 146 ezer 650. Rózsa Ferenc sugárút (Marostői városrész) a 4111.. 4112.. 4147.. 4148.. 4149.. 4161. és a 4162. helyrajzi számú telkeken egy négyzetméter 1116 forintba kerül. Az ingatlanok költsége tartalmazza a közműbekötések koltséSzombaton nét és az útépítés árát is. Marostői városrészben, láncházas beépítésre Gébics u. 4.. Réce u. 3.. Réce u. 7.. Réce u. 9.. Gébics u. 22.. Réce u. 19. Ugyancsak a Marostő; városrészben. 'zártsorú beépítésre Vöcsök u. 2.. Rózsa Ferenc sugárút 4185. helyrajzi számú telek. Rózsa Ferenc sugárút 4163. helvraizi számú telek, szintén ezen a sugárúton a 4186.. 4187.. 4188. és a 4189. helyrajzi számú telkek. Bíbic u. 1.. Rózsa Ferenc sugárúton a 4193. és a 4199. helyrajzi számú lelkeken eltolt szintes házak építhetők. A következő telkeK közművesítése részleges. Móra u. 10. 400 ezer. Teréz u. 29 600 ezer. Derce u. 1. 223 ezer 400. Moholi u. 18. 400 ezer. Palánkai sor 23 872/3C. helyrajzi számú telek 200 ezer. Fűtőház köz 21 862/3.. 21 862/4.. 21 862/5. helyrajzi számú ingatlanokon egv négyzetméter ára: 350 forint. Szirom u. 13. 307 ezer 500. Kendergyári u. 29. 200 ezer. Pancsovai utcában a 22 116/4. és a 22 116/5. helyrajzi számú területek ára 200 ezer Szirom u. 16. 199 ezer 800 és 15 ezer forint a gázvezetésre-, így összesen 214 ezer 800. Nyílt nap az autóklubban Szombaton, október 15-én reggel 7 órától 13 óráig az autóklub Kossuth Lajos sugárúti műszaki állomásán közlekedésbiztonsági nvilt napot tartanak. Előzetes bejelentés és klubtagságra való tekintet nélkül kereshetik fel az autósok az állomást ahol az érkezés sorrend iében végzik el a gépkocsik vizsgálatát. Ha a műszaki előírásoknak megfelel a iármú. akkor — klubtagoknak — a vizsgadíj és az autóklubot megillető díi kifizetése után a forgalmi engedélyben 's rögzítik a sikeres vizsgát. A műszakilag nem megfelelő gépkocsik vizsgálatáért nem kell térítést fizetni. Szombaton kedvezménnyel iratkozhatnak be azok. akik edd'g nem voltak a szervezet .agini. A belépés után már ők :s kérhetik a gépjárművek műszaki vizsgáztatását. BRIDZSTANFOLYAM » A bridzskedvelöknek tízhetes tanfolyam indul Vida Mihály vezetésével a Bartók Béla Művelődési Központ pinceklubjában ma, csütörtökön este 6 órai kezdette!. Jelentkezni a helyszínen lehet. Megtalálták Horváth Renátát A Budapesti Rendőr-fökaDitányság bűnüldözési osztálya szerdán őrizetbe vette Páll Lászlóné 33 éves foglalkozás nélküli dunakeszi lakost. aki alaposan gyanúsítható azzal, hogv tavaly december 23-án a kora délutáni órákban a Budapest. VII. kerületi Halló bár elől elvitte Horváth Renáta 2 hónapos csecsemőt. A gyermeket sikerült felkutatni, és ió egészségben találták. Az ügvben a BRFK tovább folytatja a nyomozást DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Fdszerkesztd: Sz. Simon István Fószerkesztó-hclyettcs: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Fclelós kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6710. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja, Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utoa 28. 6720. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszd a Magyar Posla. Előfizetheti! a postahivataloknál ós kózbcsltóknóL Elóflzetósl díj egy hónapra 43 forint — ISSN 0133—Ö2S x A J