Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-01 / 235. szám

1988. október 1., szombat » 5 LEHOCZKI KAROLY PAPP GYÖRCY METSZETE Ha még a karod. Ha még a karod bírja ha még derekad állja rügyezzen arcod pírja bolyhos barack ruhája keljen forró szelekben. Ha még a lábad elvisz hogy jó öled ölelne indulj bár oly nehéz is rálelni ki lihegve önzőn óvna e földön s kivetne ha már nem félsz mert nincs aki bántson rügyet termést nem remélsz törött derekú fádon s karod omló takaród. Elnökségek alkonya? Ceremóniákban elég gazdag a mi múltunk. Annyira gazdag, napjainkig is maradt belőlük néhány. A legkisebb téeszközgyúlés, de még a küldöttgyűlés se úszhatta meg anélkül, hogy a díszesebb vendégeket külön „sekrestyébe" ne hívták volna össze, ahol kis pohárkákat szorongatva öszszemelegedhettek egy kicsit. A közgyűlés fénypontja az volt, hogy bevonult az elnökség. Attól kezdve szabadon nézhette mindenki, kik is voltaképpen azok, akiket újságokból majdnem-majdnem unásig ismert már. de alkalma nem volt még szemtől szembe ülni vagy állni velük. Hajdanában-danában nagy ebédek vagy vacsorák is követték a közgyűléseket, természetesen az elnökség tagjai is ott maradtak. Hogy össze ne keve•redhessenek a köznéppel, nem a csomagolópapirossal leterített asztalokhoz ültették őket. hanem a fehér abroszos külön asztalhoz. Ha lehetett, külön teremben is. Természetesen a demokrácia nagyobb dicsőségére. Az is természetes, hogy nekik a legínségesebb kezdeti időkben se kellett hazulról hozniok a kanalat, mint a köznép fiainak-lányainak. Idén augusztus 20-a volt az utolsó, nagy és nemzeti ünnepünk, ahol az idők változását is érezni lehetett már. A televízióban láthattunk néhány olyan nagynevű, és magvas beszédet mondó előadót is, aki nem átallotta egy szál magában odaállni az egyetlen szál „földbe szúrt" mikrofon elé. A szokásos előkelőségek vele szemközt álltak, és még elálmosodni se látszottak. Mintha óket is érdekelte volna, amiről a szónok beszélt. Maradtak persze olyan nagygyűlések is. ahol a „hagyományos" szisztéma szerint elnökségben állt vagy ült az elnökség. Az arányokat tekintve még nem lehet eldönteni, melyik módozat válik vagy marad uralkodó, de sejteni lehet, gyöz az egy szál mikrofon. Talán nem szaladunk túlságosan elóre, ha ebben, rcmélykedve megpróbáljuk áttekinteni, ha csak vázlatosan is, az elnökségek történetét. Elnökség nem volt mindig, és nem is lesz mindig, ennélfogva történelmi kategória — mondaná a filozófia, és a történelmi materializmus. Kezdetben voltak a hordószónokok. A munkásmozgalom őskorában, sőt hőskorába vezet vissza a múltjuk, híres festőnk Sztrájk című képén is kocsmában szónokolt az előadó. Nem ácsoltak külön emelvényt nekik, kéznél volt viszont egy szabadon álló hordó, ráállhattak. Ha hordó nem volt, a szék is, vagy asztal is megtette. Hogy meddig tartott ez a korszak? Az biztos, a hatvanas évek legelején még Szegeden is külterületi kocsmákban szerveződtek a téeszek. Kocsmákban azonban illett fogyasztani is, nemcsak szónokolni, föltehetően innen öröklődött a bevonulás előtti sekrestye. Belegondolhatott egyszer valaki, mennyire magányosnak érezheti magát az elóadó egymagában, melléültek tehát néhányan. Hányan is? Bizony-bizony, eljött az az idő is, hogy társadalmi keresztmetszetet tükrözött az elnökség, és mivel a mi társadalmunk csak elvileg tagozódott osztályokra, valójában rétegek és érdekek sokaságából állott, népes elnökségek születtek. Az az idő is eljött, hovatovább csak az számított eseménynek az újságban is, ahol tisztes elnökség elnökölt. A megbízhatóság jele is volt, ki tud akár hetventagú elnökséget is sorba szedni úgy, hogy mindenkinek a maga helyén álljon a neve. Hogy miről folyt a szó? Mire végére ért az elnökségnek, nem is maradt nagyon helye neki, hogy erről is írjon. Megesett az is, volt olyan újságoldalunk, amelyiken tizennyolc elnökség szerepelt. Tessék elképzelni azt a gyötrődést, amíg a szerkesztők kisütötték, hogyan kerülhetik el a nevek ismétlését! Mert azt azért tudtuk, a rengeteg ismétlés lejáratáshoz is vezet. Erre már Lenin is fölhívta a figyelmünket. Emlékszem egykori nagy kalandomra ma is. Városunk egyik közepes nagysága elment valamelyik falunkba, járási ünnepségre. Magam, járatlan lévén az elnökségi tudományokban, már a sekrestyében fölírtam a jeles embereket', és amikor vonultak föl a színpadra, egyenként striguláztam óket. Megjelenik másnap az újság, és csörög a telefon. Nem nálam persze, ilyen fontos ügyben mindig a főszerkesztőnket hívták. Az volt a panasz, hogy a jeles férfiú kimaradt az elnökségből. Égett a bór a képemen, amikor a szemembe mondták, hogy még ennyit se tudok. Kínomban megkértem a fényképész asszonyunkat, nagyítaná meg az elnökségről készült fényképet. Mi már akkor se siettünk közölni, inkább a nép között válogatott megfelelő arcokat a fotósunk, de azért, biztos, ami biztos, rákattintott egyet-kettőt az emelvényen ülőkre is.,Jó nagyra nagyította. hogy szemüveg nélkül is látni lehessen. Meg voltam mentve. Az illető nem volt ott. Hogy hová ment inkább, azt nem nyomoztam tovább. Aszfalt forraló nyári melegben már fönt ült az elnökség az újszegedi szabadtéri színpadon, amikor lihegve jó János, minden protokoll állandó résztvevője. Fehér ing, szoros nyakkendő, sötét ruha, jelezvén, elnökségben ülni se habostorta. Füle tövéről saját leve patakjai indultak el, végigcsorgatván arcát. Már kapaszkodott fölfelé á lépcsőn, amikor észrevette. odafönt minden hely foglalt. Közel voltam hozzá, azt hittem, azonnyomban megüti a guta. Nem ütötte meg, de ma is hiszem, korai halálához ez a kudarc is hozzájárult. Fontos értekezletről való a következő eset. Ülhettünk hatan vagy heten is a nép között, közönséges hallgatóként, de fönt a polcon tizenketten voltak. Majdnem lelökdösték egymást az asztal mellől, alig fértek mellé. Nem állhattam meg, másnap rálőttem egy rövid sorozatot az elnökségre, reggel tehát megint megcsörrent a telefon. Az intelem: komolyodj meg már végre! Pedig csak azt ajánlottam, ilyen esetekben vagy ültessük föl a publikumot is a színpadra, ahogy néhány színházunkban szokás lett akkoriban, vagy az elnökség tagjai ereszkedjenek le a nép közé. ' Hatalmas eretnekség volt mindkét ajánlatomban. Nem itthon történt, ami most következik. Fölvonult a város népe, és dobogóra álltak a város vezetői is. Legalább másfél óráig vonult a tömeg, elképzelni is rossz, mit kellett kiállniok a fönt integetöknek ennyi idő alatt. Amikor azonban elvonult az utolsó ember is, kocsiba ugráltak, és előre futottak. Mire a stadionba ceért a tömeg, ugyanaz az integető tái saság fogadta. Megjött az eső is, de a barátsági nagygyűlést el nem moshatta. Tizenhatszor kellett meghallgatnia mindenkinek, hogy éljen és virágozzék a szocializmust építő népek örök barátsága Mondanám tovább is, de minek? Azt mondom inkább, idén is elővették május elseje előtti napokban a két hatalmas pótkocsit, hogy emelvényt ácsoljanak rá. Meg is kérdezte tőlem az ügyészség embere, mit gondolok, hová lettek a tavalyi, a tavalyelőtti meg az azelőtti, de mindig vadonatúj pallók. Nem mondhattam meg neki, mert nem tudtam. Azt híreszteltem inkább, a szezonvégi kiárusításokat is azért rendezzük, hogy ne kelljen egy évig raktároznia a kereskedelemnek a gatyákat és ingeket. A palló még nagyobb raktárt kívánna, azért jól jár az ácsoló vállalat, ha engedményes áron, kiszolgált holmiként eladja valakinek. Belátom, felelőtlen kijelentés volt, mert valójában senkitől nem kérdeztem meg soha, mi lesz a további sorsa a deszkának, de valójában nem is erre figyeltem, hanem arra, hogy avval kezdték az ácsok a munkájukat, hogy széles szalagokkal kerítették körül magukat. Nem tehettek róla szegények, hogy a tér legközepére nem ültettek fát, azért át kellett nyúlniok a szemközti sorra is. Ék alakban hasított bele a térbe a vakítóan fehér szalag. Jött egy idős ember, hullámpapirossal púposra rakott babakocsit tolva. Nyilvánvaló, papírínségünkön óhajtott enyhíteni vele, a hulladékgyűjtőbe igyekezett. Későn vette észre a zárlatot, majdnem nekiment. Hirtelen váltott irányt, fülborult a rakománya. Fensóségük tudatában nézték az esetet az ácsolok. Tehetnek ók róla, hogy jussuk van elkeríteni a város szívét? Térjünk vissza azonban az idei augusztusra. Mivel igen fontos emberek szóltak egymagukban állva, gondolom, bajban lehettek tudósító kollégáim. Nem avval kellett bajlódniok, hogyan lehet sorba szedni rang szerint hetven embert, figyelniök kellett, mit is mond az elóadó. Még el se kérhették a beszédjüket, mert papiros nélkül szóltak. És ráadásul mindnyájuk szónoklata pótolhatatlanul fontos volt! Nekem, kívülállónak, ezek a szabadon előadott szónoklatok jobban tetszettek. Új idők szellője rezgett elő belőlük. HORVÁTH DEZSŐ Tűrhetetlen kudarcok Kicsit úgy vagyunk a mostani társadalmi-gazdasági nekilendülésünkkel, mint II. Rákóczi Ferenc kuruc fejedelem utolsó frissen felszerelt seregével. Amikor az ország végső erőfeszítésével még összeszedte a rejtett tanyákról, istállók óvó rejtekéből, az éppen nyereg alá érett, félig még csikókból a kívánt számú lovat. Külföldi segélyből, itthon rejtegetett anyagból lett elegendő fegyver és ruha. Adakozásnak, magánszemélyek aranyainak hála, a hadtáp sem szűkölködött. Masírozott a sereg az Alföldön és hegyen-völgyön. Kitért a kis csatározások, apró csetepaték elől, hogy erejét a nagy. mindent eldöntő ütközetre tartogassa. A vezetőkben, de a társadalom nagy részében van ma egyfajta görcs: hibázni nem szabad. Úgy tűnik, a kockázat vállalása nem nyer teret gazdaságunkban. A csendes lavírozgatásnak, a szürkeség kicsit a korábbinál dinamikusabb eszközökkel való átmentésének még mindig nagyobb a presztízse, mint az ésszerű, ám de merész, az esetleges bukás kockázatát is hordozó vállalkozásnak. A minap egy gazdasági vezetővel a beszélgetésünk is a kudarctűrés jelenlegi helyzetére kanyarodott. Ö a vállalat napi gyakorlatára alapozva állította: megengedhetetlen ma tíz jövőt formáló döntésből kétszer a rosszabb alternatíva mellett állást foglalni, dönteni. A szaldóval a szakember hozzáértésének megítélésénél senki sem foglalkozik. Hozhat a nyolc jó döntés 800 milliós eredményt és két hiba 80 milliós veszteséget, a hangsúly az értékelésnél nem a 720 milliós egyenlegen lesz. Az elpergett forintok a közmegítélésben akkora vétekké nőhetnek, amely elegendő indok lehet egy személycseréhez. Hányszor és hányszor nyilvánította ki a politikai akarat és a gazdaságirányítás, hogy a magyar gazdaság felzárkózása (előbb még az élvonal volt a cél, aztán csak a középmezőny eleje) csakis piaci viszonyok megteremtésével lehetséges. A tiszta üzleti életnek objektív eleme a kockázat. Még a ritka, egyedien kiváló üzleti érzékkel megáldott kereskedők, menedzserek, szakigazgatók is melléfognak egyszer-egyszer. A veszteséget lehetőleg a vállalati építmény megingása nélkül kell lenyelni, aztán megint mehet minden tovább. Külön érdemes foglalkozni az ésszerű kockázat fogalmával. S itt nem kerülhető el múltunk, közelmúltunk emlegetése. A tisztán elosztásos gazdaságban a fogyasztói szférában jegyre adták az alapvető élelmiszereket, a beruházásokhoz, a továbbfejlődés lehetőségéhez hozzájutni pedig nem a teljesítmények, világpiaci esélyek alapján lehetett, hanem úgynevezett politikai érvekkel és személyes kapcsolatokkal. S ezek a mechanizmusok az ötvenes évek elbúcsúzása után is tovább éltek. Egészen napjainkig. Ne menjünk messzire. Csongrád megyében még másfél-két évvel ezelőtt is a műszaki fejlesztés csúcsa volt a hódmezővásárhelyi Metripond. S milyen könnyen omlott össze ez a légvár... A sztárolt vezetők valutázásba, újítási pénzszerzéses manipulációkba keveredtek állítólag. A termékek pedig nehezen találják a vevőt. A mérlegek lelkét nem a vásárhelyi gyárkapukon belül készítették. S lám ez a legnagyobb érték, a meghatározó elem. A politikai mankó kevés volt a változó gazdasági körülmények közötti csúcsjövedelmezöségú lavírozáshoz. Ha már átmentünk Vásárhelyre, szólnunk kell a Puli csődjéről is. Magyarországon, az ipari sikerre kiéhezett társadalomban, nagy feltűnést lehetett kelteni a „személygépkocsi-gyártás" végvári megoldásával. Nem volt országos napi- és hetilap, amely fotósorozatokat nem közölt volna a kétszemélyes, kabinos segédmotor-kerékpárról. Ki tudja, hányan jutottak fényes személyi jövedelemhez a talmi csillogásból a „műszaki fejlesztésben kiemelkedő eredményeket elértektói" az „üzlet lehetőségét meglelő" külkereskedőkig. Ki foglalkozott azzal, hogy a motor japán és mérhető árbevétel még a produktum eladásából nem született...? Lehetett előre inni a medve bőrére, hiszen az éppen Csongrádba látogató, akkor gazdasági ügyekkel foglalkozó titkár is tett egy kis kört a Pulival. Ó nagyon meg volt elégedve és így már hitték: a siker biztos. A francia megrendelő az átvételkor nem volt lojális. A hibákat kérlelhetetlenül sorolta és kijavításukat a ragyogó vendéglátás ellenére kérlelhetetlenül számon kérte volna. S mivel a pótlások üteme nem nyugtatta meg, a kocsik nélkül utazott haza. A hátam borsózik: a Hódgép most emeletes buszok sorozatgyártásáról álmodik. Mi a garancia, hogy a festés ezúttal kifogástalan lesz? Az ajtók pontosan illeszkednek majd? A Puliban megrendült vállalati stabilitás ilyen nagy, rögtöni kockázattal állítható helyre? Nagy eredménye utóbbi éveinknek a kétszintű bankrendszer létrehozása, beindítása. Sajnos, éppen a legnagyobb tökével megáldott-megvert egységek üzletvitelében nemcsak a gazdasági megfontolások egyeduralma következett be egycsapásra. Az igazgatók lehetnének megmondhatói, hány politikus tett náluk látogatást, hívta óket telefonon egy-egy nehéz helyzetbe került vállalat érdekében. A szívességet általában magánemberként kérték, de az újdonsült vagy éppen új helyzetben lévő bankvezetők jól tudták, annak a testületnek a támogatására, amelynek egy befolyásos tagjával beszélnek, nekik is szükségük van. Kaphatott volna-e banksegélyt például a Hódiköt bó egy évvel ezelőtt, ha többen nem emlegetik azt a tűrhetetlen kudarcot, amivel az itteni leépítés járt volna? Rákóczi seregét egy rossz manővere közben egy nálánál erőtlenebb had verte meg véglegesen. Veresége elkerülhető kudarc volt. Érzelmi alapokon nem közelíthetünk mi sem gazdasági jelenségeinkhez. Kicsiket szabad veszíteni a gazdaságban, csatákban lehet alulmaradni az ország nagy küzdelmében, hogy azért a háború közben a mosoly az arcokon még ott legyen. De ehhez legalább középszinteken is országban kell gondolkodni. A helyi érdek ésszerűtlen érvényesítése miatt, a vállalkozó vezetőkkel szembeni ésszerű lojalitás hiánya miatt újbóli nekilendülésünk nem akadhat meg. Ugye nem? BŐLE ISTVÁN "i Slitjf DEÁK MOR REICH KÁROLY RAJZA Az ég leírása Isten inge az ég. Nap-gombja leszakad, az est kihúzkod minden cérnaszál-sugarat. A hold tűpárnáján gombostű-csillagok. De kár, hogy nem érem fel. De jó, hogy itt vagyok. A hajnal a gallér. Szoros talán kicsit, az ing két ujja karolja a földet, szorít, s ha fáj is, ez most nagyon jó. Megtart, s ez jó nagyon. Isten inge az ég. S hogy nincs Isten, tudom.