Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

1988. szeptember 10., szombat 5 VÍV s> n / " Hl -. / « TAKACS TIBOR Szonett, my^~ "V BAKACSI LAJOS RAJZA melyet a tengerparton írtam, hogy először a hullámok olvassák el... Homokba írom ezt a versem, írötoll a mutatóujjam, lám, itt semmi sem lehetetlen, az írást könnyen megtanultam, itt bóklászol már reggel óta, csigákat, kagylókat keresve, a vízben egy tengeri rózsa hullámzik, ring gyönyörű teste. Egy Shell-kagyló ajándék pénzem, escudóra sem váltanám át, hullám indul a messzeségben s a tenger küldi már a párját, hogy elolvassák izgatottan, mint nékik írtam a homokban. A. Puliról beszéltünk Hallom a hírt: befuccsolt a Puli. így is hallani: a Puli is befuccsolt. A kicsi, okos, megbízható és hűséges magyar kutya gépi változata, a vásárhelyi törpeautó. A franciáknak szántuk jól előkészített egyezségek alapján, de mire elkészültünk vele, azt mondták., köszönik, nem kérik. És előjön a versbe fogalmazott átok is: mert mi mindig, mindenhonnan elkésünk! Kozári Józsefet, a Hódgép vezérigazgatóját kérdeztük meg, mi az oka, hogy erről az üzletről is lemaradtunk. Kiadós beszélgetés lett a kérdésünkből. — Biztosan azért, mert méregdrága! — Nem mondhatnám. Ennek a kategóriának ez az ára. Magyarra átszámítva, persze, drága, kétszázhúszezer, de kevesebből egyelőre nem lehet előállítani. — Minél kisebb, annál drágább? — Amikor beütött az olajválság, számítani lehetett rá azonnal, meggyorsulnak a keveset fogyasztó kisautó kutatásai. Aki azonban csak az árát nézi, megcsalatkozik. Dízelmotoros, és a benzinnél lényegesen olcsóbb gázolajból is mindössze 2,8 litert fogyaszt száz kilométeren. Az ártöbblet tehát — rendszeres üzemeltetés mellett — az első évben megtérül már. — Lassú is. — Zsúfolt közlekedésre, nagyvárosi forgalomra szántuk, ahol a többi kocsi se tud gyorsabban futni. Igaz, jöttek menet közben olyan igények is, a 70—80 kilométeres sebesség fölsó határként jobb lenne. Most már rendelkezünk ilyen változattal is. — Miért léptek vissza a franciák? — Nagyon rosszul érint bennünket az eset. de nem lepődhetünk meg tóle. Amikor belevágtunk — két évvel ezelőtt —, legalább tizenhárom vetélytárssal kellett számolnunk. Három cég úgy körözött le bennünket, hogy jobbat és szebbet kínált. Ha választhatnak a franciák, természetesen abból a háromból választanak. Észre kell vennünk, ahol igazán piac a piac, ott sírig tartó hűség nincsen. — Miért előzhettek meg minket? — Csodálkozik? Nálunk a két év irtózatosan rövidnek tűnik, náluk nagyon hosszúnak. Mi szinte kisüzemi módszerekkel csináltuk, lényeges tapasztalatok híján, gyártási múlt nélkül. így is örülhetünk, hogy már van tapasztalatunk. — Sovány vigasz. Autó kellene! — Van autónk! Föl kell fedeznünk a hazai piacot. Városban járkáló orvosnak, újságírónak, más szaladgáló embernek, rokkantaknak kitűnő. Fölajánlottuk a budapesti postahivatalnak, a Dégáz szimatkocsi céljaira ebben az évben nyolcat vesz tőlünk. — Szimatkocsi? Az mi? — Műszereket és számítógépet raknak bele. Jelzi, ha valahol szivárog a gáz. Másfél hónapon belül mind a nyolcat át tudjuk adni. — A rokkantaknak? — Őszesen két pedál van bennük, mint a kettő fölhozható kézi vezérlé— Hol van az a rokkant, aki ennyi pénzt ki tudna fizetni? — A székkutasi takarékszövetkezet hajlandó lenne társulni részletfizetésre, de ez inkább az egészséges embereknek jelentene előnyt. A rokkantkocsi mindenütt állami támogatást élvez, nálunk is. Ha az egészségügy mellénk állna, mi is, a betegek is jól járnánk. A beteg azért. mert olcsó üzemanyaggal közlekedhetne, és éppen ez segítene az államnak is, hogy a vásárlási többletköltség rövid idő alatt megtérüljön. — A hazai piac újabb késedelmeket jelent. — Azt már megtanultuk, amikor lépnünk lehet, akkor kötelező is lépnünk. Akár a forgalomban, mert ránkdudál az utánunk ácsorgó sok kocsi. Előny azonban, hogy szinte azonnal ki tudjuk elégíteni a hazai igényeket. — Azt látom. Ön megátalkodott ember, és rendületlenül hiszi, megrázza magát a Puli, akár a pulikutya, és talpra áll. — Ha nem hinném, bele se vágtunk volna — Azóta azonban itthon is van már vetélytárs — Nem is egy, de nem tekintjük őket ellenségnek. Szorítanak bennünket, az igaz. de tudomásul kell vennünk, az új gazdasági konstrukcióban a lassúság halált jelent. Nekünk legalább két előnyünk van velük szemben. Szalaggyártási tapasztalataink vannak már, és nem bízunk benne, hogy a szocialista tábor autógyáraiból összeszedett alkatrészekből tudunk dolgozni. — Tagadhatatlan előny lenne pedig. — Az lehetne, de nem az. Mindenki tudja, sajnos, éppen tőlük lehetetlen időben minden alkatrészt beszereznünk. Ha ók erre csak akkor jönnek rá, amikor már követelne a piac, nagyon rossz helyzetbe kerülnének. — Mit várhatunk tehát? — Szeretnénk társvállalati kapcsolatot kialakítani valamelyik külföldi céggel, megosztva a munkát. A közeljövőben áttérnénk a szebb, praktikusabb és olcsóbb megoldású műanyag karossszériára. A magyar piac a 70 — 80 kilométer végsebességű változatot kéri inkább, eriefelé is folynak tehát kísérleteink, sőt már van is egy ilyen példányunk. Nagyon jó lenne, ha motorvezetői jogosítvánnyal is vezethetnék, de ez az engedmény nálunk most csak a háromkerekúekig terjed. Törvénymódosítás kellene. — Sok pénzt öltek bele eddig. Nem viszi el a Puli-kudarc az egész gyárat? — Kár lenne szépítenünk, megérezzük. Nagyon bízunk benne, ha kevés haszonnal is, talpon maradhatunk, és jövőre, az eddig megszerzett tapasztalat és gyártási készség kamatozik már. — Szegeden is láthatunk néhányat az eddigiekből. — Ötöt vett meg a Tisza Volán, és XX-es rendszámmal, bérelhető kocsiként használja. Örömmel konstatáljuk, sikere van. Előfordult már az is, hogy az egyik apuka azért bérelte csak. hogy a gyerekeit megkocsikáztassa egy kicsit. Ha a szolgáltató vállalatok is belátnák, olcsóbb üzemű lenne a miénk, és szerelőiket, óraleolvasóikat ilyenekkel látnák el, nagy lépés lenne elóre. — A gyáriak? — Kitartanak, néhányan mentek csak el tőlünk. Nagy áldozat részükről, mert valóban nyomott színvonalon voltunk kénytelenek tartani fizetésüket, de bízunk benne, hamarosan kiegyenesedik ez a görbénk is. HORVÁTH DEZSŐ Történelem és emlékezés Idős emberek társaságában hallottam egy nehezen felejthető mondatot. Szcrentém hibátlanul idézni. Ha nem tévedek, így fogalmazta meg gondolatát a behavazott fejű erdei munkás: „Ha mindenki százszor fontosabbnak hiszi a maga hasznát az ország javánál, akkor egyszerre tesszük tönkre saját személyünket meg a hazát is." Ez így, túlontúl bölcselkedónek, iskolásnak tetszett. Szunyókált is emlékezetem valamelyik zugában hosszú-hosszú ideig. Mígnem ugyanegy délelőttön három koros látogatóm mondandója nyomán visszarévedtek a filozófiába hajló mondatra. Jött hozzám egy nyolcvanon túl lévő agg fodrász. Mihály bácsi, olyan nyúlánk volt mint a jegenye. Szolidan viseltes ruházatáról csak arra gondolhattam: nyilván azt a könyörtelen kérdését adja elő: igazítsam már el, hogyan élhet meg olyan csekélyke nyugdíjból, aminőt havonta átad neki a postás... Tévedtem. Asztmás köhécselés után e szavakkal fordult hozzám az egykori figaró: — Megmondaná, hogyan nevelik a fiatalokat, ha az udvarunkban élő srácok azt mind tudják, melyik popénekes pusztult el a kábítószertől, de arról fogalmuk sincs, hogy miről híres Doberdó. Beszélgettem egy fiatal katonatiszttel , és ó úgy tudta, a mohácsi csatában negyedik Béla volt a magyar sereg vezére. Zavartan méregettem látogatómat: — És amiért jött Mihály bátyám? Miben lehetek szolgálatára? Arcomba nevetett: — A tüdötágulásomról beszéljek? Vagy arról, hogy a redőnyös negyedórás munkáért két százast kért tőlem? Vagy, hogy a házkezelöség... De legyintve elvágta saját szavát. Uramisten. Ez a szegény vénember kínzóbban érzi az ország gondját a saját kínjainál. Amikor már történeti tájékozatlanságaink és sok tudatzavarunk megannyi jelét fölsoroltuk, új barátom így búcsúzott: — Éjjel-nappal a jövöról megy a szöveg. Komolyan gondolják, hogy a történelem majd holnap kezdődik? ...Még végig se gondoltam diskurzusunk lényegét, rámnyitotta az ajtót Pali bácsi, a hatvenkilenc esztendős nyugalmazott MAV-kömüves Erzsébetről, a Köztemető útról. Valahogy így szólt: — Hajlottam, tartja magát egy legenda. Hogy Petőfi annakidején Szibériába került. És expedíció menne annak a Petrovits nevú magyar őrnagy sírjának a föltárására, mert szeretnék hazahozni a nagy költő maradványait. Nahát ezért jöttem. Elmosolyodtam. íme egy jelentkező a kutatóútra. Ámde Pali bácsi merőben másért keresett föl. Elmondta, hogy siheder korában egy már akkor vénségesen vén ember beavatta élete nagy élményébe. Abba, hogy mint tizennyolc éves legényke a szabadságharc egyik magas rangú tisztjének pucérja volt. Az mondta el neki, hogy ifjan, a fehéregyházi csata után látta Petőfit, aki a harcban tüdólövést kapott. A súlyosan sebesült civilruhás poétát többen egy csószkunyhóba vitték, ahol az őrnagy elvérzett. Erre nyomban szekérre tették a nemzet nagy fiának holttetemét, és három katona által kísérve Budára szállították. Ott is temették el. Mit tagadjam, a történet minden valószínútlensége ellenére is meglepett. És csodálkozásomat sem palástolva az öregnek szegeztem a kérdést: mi célja volt azzal, hogy nekem adta elő az ügyet. — Mi? — vett szemügyre bizonytalanul. — Hát az hogy még véletlenül se kerüljön illetéktelen a sírba, melvre kiírják Petőfi nevét. Lehet, ezrével vannak, akik többet és pontosabbat tudnak az úgynevezett Pctófi-rejtélyról, mint az én fáradt MÁV-kómúvesem. De, hogy a történelem lelke elevenebben munkálkodott benne, mint sok historikusban. az előttem nem szorul bizonyításra. És az sem, hogy az ő Petófi-rajongása magában rejt valamit, ami több annál, amit a vaskos tanulmányok megfogalmazni képesek. Nem adatok perrendszerú bizonyoságai vannak jelen ebben, és nem a tudomány fölényes eseje. Inkább valami, ami kis remény, kevéske vágyódás, némi félelem, titkolhatlan önérzet... Valami... valami... ami nem követel magyarázatot. Akárcsak harmadik aznapi látogatóm dolga. Ót nehezen titulálhattam volna bácsinak, hisz nyugdíjas létére is fürge, jó erejű. Szintén egy történetet mondott el. Nem hallomásból tud róla, egy koronatanúja az ügynek. Kezdődött pedig Cinkotán, 1944. december 21-én. Aznap a frontszakasz nyilas parancsnokai kivégeztettek három fiatal magyar katonát, mert azok elhagyták alakulatukat, mivel nem látták értelmét a különben is reménytelen harcnak. Elrettentő példát kívántak nyújtani a fasiszta elöljárók. Még a falu lakosaiból is odatereltek vagy 100—120 embert az ítélet végrehajtásához. Az agyonlőtt kiskatonák véres testét pedig napokig úgymond közszemlén tartották. Ezt követően a cinkotai öregtemetó egyik sarkába, jeltelen sírba hantolták óket. A község népe tudta, hogy mártírok nyughelye az a sír, ápolták is. így volt ez két esztendővel ezelőttig, amikor fölszámolták Cinkotán az öregtemetőt. Akkor az én emberem levélben hívta föl a temetkezési vállalat igazgatóját: tartozik az utókor a három vértanúnak annyival, hogy exhumálják őket, s az új temetőben méltó végtisztességet nyújtsanak nekik. Két éve még csak választ se kapott levelére a társadalom lelkiismeretére hivatkozó ismerősöm. Személyesen is igyekezett közbejárni, hogy történjék már végre valami. Azt az udvarias és kijózanítóan üzletszerű fölvilágosítást kapta: ha valaki megrendeli és kifizet, a vállalat megoldja az áthelyezést. Hát igen... Közben — gondolom — az illetékesek részt vesznek mindenféle ünnepi megemlékezéseken. Egyetértenek a szónokokkal. Koszorúznak, fejet hajtanak... A látogatómhoz hasonló emberek pedig visszanéznek a múltba, eltűnődnek azon, hol vannak a gyökerei a mának. Keresik mélyebb értelmét mindannak, amit teszünk, és amit nem cselekszünk. Talán önmaguknak sem fogalmazzák meg, számunkra nem egyszerűen adatok, évszámok, pénztári tények elegye, ami oly sokszor átírt, így meg úgy magyarázott: a napi érdekek szerepébe fogott történelmünk. Valahol a sejtjeikben rejtőzik a tatárjárás rettenete. Mátyás korszakának fényessége, a kapárakaszára kapott paraszttömegeket elöntő keserűség, az akácfa honi elterjesztésének csöndes öröme; Rákosi rémuralmának fullasztó esztendei. ...Mert nemcsak pénz van a világon, drága kortársaim. BAJOR NAGY ERNŐ X>. J ANDRÁSSY GABRIELLA RAJZA FÜZESSERY ORSOLYA Ott a cél hol fürkész szem nem puhatol, folytatódsz-e övön alul... Ma... A szemek foncsorral bekenve Gyalupadon minden etalon Áttetsző a fájdalom Magamat belülről hántom Mi marad? Nem élezik a gyalukat S a szemem foncsorral bekenve.