Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-09 / 189. szám
198S. augusztus 9., kedd 3 Amikor még patikában árulták... Ha elmondja bárkinek is a tervét, biztosan lebeszélik róla. Szerencsére nem tette. Berta Benz, a mannheimi feltaláló feleséRe, fiaival, ám a férj tudta nélkül, azon a száz év előtti augusztus eleji reggelen kihozta a garázsból az akkor már két éve ott porosodó jármüvet. Carl Benz automobilnak nevezte ; három kereke volt, valamiféle kocsira emlékeztetett, és — ez volt ám a szenzáció! — benzin üzemanyaggal működött. 0,88 lóerős, négyütemű motor működtette: amit kurblival indítottak be. Az akkor 39 esztendős bátor aszszony nagy útra indult: Mnnnheimből a 120 kilométerre fekvő Pforzheimbe! Ez volt az első ilyen vállalkozás, a feltaláló addig csuk a ház körül próbálgatta ki a járművet. Berta Benz aligha tudhatta, hogy ezzel a „hőstettével" az autózás korszakát nyitotta meg. Nem kalandvágy hajtotta. Inkább csak elege volt abból, hogy miután a család minden megtakarított pénzét felemésztette a kísérletezés, az automobil előállítása, úgy tűnt: remény sincs a befektetés megtérülésére. Az emberek ingatták a fejüket, és egyáltalán nem ismerték fel, mire lehetne használni ezt a különleges csodabogarat. Berta asszony úgy gondolta: könnyebb lesz keresletet támasztani, ha majd az emberek beszélnek az automobilról. No, ezt aztán sikerült elérnie! A 120 kilométeres úton nagy feltűnést keltett a száguldó automobil. Volt egy pillanat, amikor majdnem kudarcba fulladt a nagy kísérlet. A tankot nem ilyen hatalmas úthoz méretezték, s egyszerre csak, jóval a cél előtt kifogyott a benzin. Nem lévén benzinkút, Berta asszony a patikában szerezte be az üzemanyagot, hogy aztán vígan pöföghessenek tovább. Mikro és makro Az MGK elnöke, Becic Tlamás azt mondja: Nem hiszi, hogy a közvéleményt érdekli a gazdaságpolitika és a konkrét gazdasági gyakorlatról folyó vita. Ez az első pillanatban meghökkentő, mivel főleg a tudomány, a kultúra és a művészet területéről hallani olyan vélekedéseket, hogy mindent döntenek a gazdaságról szóló információk. Ismeretesek azok a kései viták, amelyek Nyugaton is lefutottak a gazdaság és kultúra között a nyíltan bevallott válság idején. Nálunk ez nagyon hosszúra nyúlik, és voltaképpen nem a tulajdonképpeni közvéleményt foglalkoztatja, hanem szinte kizárólag az értelmiséget. De mit csinál az úgynevezett közvélemény? Az egyszerű emberek, a dolgozók, az alkalmazottak milliós tábora bizony igazolja azt az állitáLSt. hogy nem nagyon érdekli, találkoztam olyannal, aki kifejezetten unja a gazdaságról szóló vitát. Ig*iz lehet tehát a nyilván alapos felmérés alapján kimondott vélemény: unják, nem érdekli őket a vita. Azért lehet ez így, a különben az elmúlt évtizedekben bizonyos gazdasági célok iránt nagyon is érdeklődő, sőt közreműködő országlakosban, mert cselekvés helyett vitatkozunk immár vagy két évtizede. Nem állítom, hogy a mai vita teljesen azonos a korábbi évekével, de a széles rétegek észrevették a politika elbizonytalanodását, a cselekvés helyetti szószaporítást. Gondoljunk csak a múlt évi, éppen Szegeden tartott politikai konferenciára, mely a gondokat valóságban is érző közvélemény szemében csak egy — álláspontokat ugyan már kont.rasztosabhan megvilágító — vitát hozottá Akkor még nem lehetett tudni, hogy az elkerülhetetlen országos pártértekezlet milyen jelentős személyi változásokat fog hozni. Most van egy új érdeklődési hullám és persze némi szkepticizmus is. mivel a közvélemény gyakorlatban is érezhető változásokat vár a kétségkívül megváltozott retorikával szemben. Az azonban egyértelmű, hogy az egyébként sem túl igényes — mármint közgazdasági szempontból — közvélemény, éppen neveltetése folytán, elsősorban nem önmaga erejében bízik, hanem a párt és az állam erejében Ez az, amire Beck Tamás utal az érdeklődés hiánya és az unalom okán. A cselekvés felkeltésére viszont nem akadémikus magyarázatokkal, hanem valós, akár éles helyzetek létrehozásával nyílhat lehetőség, amikor már a közvélemény jól felfogott érdeke az odafil'lj muníciót kaptunk vitáinkhoz a Magjai Gazdasági Kamara (MGK) elnökének minapi, A Hét-bcli (MTV, 1988. július 24-i adása) interjújából Nagyon őszinte, és ami még fontosabb, érthető választ kaptunk néhány kérdésre. Érdemes ezekre néhány mondatot szánni, noha a mai helyzetben senki sem állíthatja, nem kap elég információt. gyelés és a munka. Minap mondja egy munkásember az alkalmi beszélgetéskor: egy ideje arról volt szó, hogy a bérreform immár elkerülhetetlen; de most arról beszélnek, hogy mégsem lehet bevezetni. Mondott még mást is, de az már más témához tartozik. A mikro-makro szemléleti problémákról van szó. Azt mondja a munkásemberem: arról volt szó, hogy ebben az évben tizenöt százalék lesz az inflációs ráta. Most már többről beszélnek, és sűrűsödnek az apró áremelések, jelentős hányadukat pedig mérni sem lehet. Gyakorló gazdálkodó és vezető egyetért Beck Tamással, hogy a pénzt (nevezzük így egyszerűen a gazdálkodás eredményét) csak a mikroszférában lehet megkeresni. Ez néhány évezredes tapasztalat. Való igaz: a vezetésben — ellentétben a fejlett ipari országokkal — nálunk nem sikeres gazdasági szakemberek ténykednek, hanem jó esetben hajdani eminens egyetemi hallgatók. Ezért van az. hogy még mindig fontosabb a népgazdasági mérlegrendszer. mint a valódi hasznot hozó vállalkozás. Kezd kialakulni a ..végjáték" a fiskális szemléletben, a sakkból ismert szisztéma: lépés — ellenlépés. Emeljük a családi pótlékot, de fizessék meg a dohányzók és a szeszfogyasztók. Nem folytatom, mert ez nem dolgozatírás, hanem annak érzékeltetése: mit gondol(hat) erről a közgazdaságtudományban járatlan közvélemény? Persze, nem arról van szó. hogy a makrotechnikára nincs szükség. Sőt. soha nem volt nagyobb igény jó állami célokra, a vállalkozás előmozdítására. valóban szelektív fejlesztésre, pénzpolitikára stb. De a rovatokkal való játszadozás nyilvánvaló pótcselekvés. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogv a költségvetési hiány bármily pracízen kigondolt ..rovatpolitikával" sem tüntethető el. Előnyt kell adni a mikroszférának! Bevallom, engem valósággal sokkolt Beck Tamás kijelentése. hogy bizonyos importelgondolások viccnek tekinthetők. Sok mindent el tudtam képzelni, de azt nem. hogy még vannak olyanok is az irányításban, akik kvázi viccelésre képesek. Magam is vallom, ha lehet hirdetem, hogy a monetarizmus' fejlesztése nélkül nincs előrehaladási lehetőségünk. Az is világos, hogy a teljesítmény színvonalának jelentős emelése nélkül a forint konvertibilitásról álmodozni lehet csak. Az a bizonyos működőképesség, amiről az interjúban szó volt. az egyik legfontosabb eleme, ha nem előfeltétele a továbblépésnek. A tömeges csődök anarchiához vezethetnek, arról meg kár beszélni, hogv még a mai szocializmusképbe sem illenek bele. Ugyanígy álom. ha azt hisszük, csak szabaddá kell tenni az importot és máris áramlik az országba az anyag, a kívánátos termék stb. Aki ilyet mond, gondol, soha nem adott el tőkésnek árut. legfeljebb kényelmes fizetési határidővel. Tudom, nagyon sok esetben éppen monetáris kultúránk alacsony színvonala tette, teszi lehetővé, hogv áruink tőkés eladását is részben egészben mi magunk finanszírozzuk. Országos meglepetést keltene, ha megvizsgálnánk: vezetőink miként állnak a kamatszámítás alkalmazásával. Az év eleji hitelrestrikció azt mutatja.: nem jól. hogv finoman fejezzem ki magam. Ahol ma a bankhitel tizenöt vagy ennél magasabb százalék, ahol az ipari átlagos nyereség (még mindig!) adóval együtt tíz körül van. ott aligha képzelhető el. hogy a népgazdasági mérleg rovataiban meg lehet találni a megoldást. Ki vitathatja: a mikroszférában van a megoldás kulcsa. De hozzáteszem azt is. senki ne gondolja, misze-t rint az alélt állami szektor vezetői kivétel nélkül tehetségtelen emberek. Ez nemcsak nem igaz. de sértő is! De ők csak azt csinálják, amit a makroszféra irányítói érdekrendszerként eléiük vetítenek. Igazán nem vehető rossz néven, ha bíznak a hatóságokban. szervekben, hiszen erre nevelték őket. ezt várják tőlük. Almom, hogy egyszer a szocialista modell képes legyen arra. hogy gazdálkodó egységenként tudja és akarja mérni a bővített újratermelést. Akkor még a makroszférában is akadhatnak irigylésre méltó feladataik a mai toldozás-foldozás helyett. Mert megbukott az a szabály, hogy sok rossz vagy közepes vállalat alkothat Színvonalas népgazdaságot. Inkább fordítva áll a dolog, ha a vállalatok megvalósítják a bővített újratermelést, akkor az állam, a makroszféra is visszanyeri tekintélyét. Marosi János HAZASSAG: Lantos József Vilmos és Rostás Margit Eszter. Takács Zsolt és Bana Katalin, Roset Inge és Kiss Edit. Foris László és Katona Anikó Klóra. Lasak) Nimród Sándor és Varga Edit, Szűcs József és Rója Gizella. Barla Zoltán Vince és Molnár Katalin Anna, Móricz István Kénenc és Kónya Márta Magdolna. Hajkán Zoltán Géza és Rok Klóra, Adunyl József és Petendi Zsuzsanna, Abonyi László és Szekeres Edit. Grajczár László Péter és dr. Rácz Erzsébet. Szebenl László Károlv és Balla Erzsébet Katalin, úcsal Atttla és Lehelvárt Anita Mária. Sós Tamás István és Tóth Marianna, Barna Zoltán és Szalat Zsuzsanna, Insperger Bela és Katona Gizella Ibolya. Csaniangó László Atttla és Páráig! Ilona Edit. Latkó Gábor és Kása Katalin Jantna. Kelemen János és Ábrahám Edit, Szabó Tamás és Papp Eva Ágnes, Bicskei Tibor István és Sági Marianna. Slplka Péter Pál és Szobácst Anna Mária. Skultéty Tibor és Doák Margit. Nöllenburg Kari Matthias és Kaliczka Gabriella. Terítés Zoltán és Szűcs Erika Erzsébet. Drávai Gábor ós Balogh Ibolya házasságot kólóttek. SZÜLETÉS: Rakonczai István Kálmánnak és Bazstk Mariának Rita, Sisák Lászlónak és Krlzsán Valériának László, Jámbor Ferencnek és Varga lávának Zsolt Gábor, Fodor Istvánnak és Pálmai Zsuzsannának András Gábor, Székes! Ferencnek és Kozma MaCsaládi események riának Szabolcs. Tóth Andrásnak és Sejben Máriának Anita, Szarvadszkl Lászlónak és Molnár Erika Irmának Krisztián László, Tóth Péternek és Tóth Annának Anna, C»éh Gábor Imrének és Orlovszkv Katalinnak Kata, Domonkos Sándornak és Kendő Edit Mártának Sándor. Simon Szilveszternek és Nógrádi Erika Ildikónak SzUveszter Gábor, Nemes Tibornak és Vékes HajnaLkánák Hatnalka. Tóth Miklósnak és Rajtik Anikónak Barnabás, Polyák Jánosnak és Feher Ibolyának Anita Jernei Janosnak és Szepesi Rózsának Viktor. Acsat Ferencnek és Kozák Andreának Kinga. Kollár Józsefnek és Gellai Tünde Ildikónak Endre. Kollár Józsefnek és Gellai Tünde Ildikónak Balázs. Légrádi Petemek és Horváth Tündének Katalin Mária, Huszka Jánosnak és Dávid Évának Rózsa. Bakó Lajosnak és Péter Ildikó Máriának Ádám, Gvarmati Gyulának és Gyuris Irénnek Gábor. László Sándornak és Fekete Mária Magdolnának Mária. dr. Berényi Imre Józsefnek és dr. Dobak Katalinnak Katalin, Miklós Lászlónak és Varga Piroskának Atilla. Szepesi Mihálynak és Rácz Piroskának Mihály Tibor. Szalai Józsefnek és Terhes Ibolyának Andrea, Mészáros Ferencnek és Gombár Zsuzsannának Zsuzsanna, Búzás Istvánnak és Selmeczi Erzsébetnek Norbert István. Gyuricza Jozsofneik ós Török Ilonának Zsolt, Dujmov Antalnak és PétTóczy Ágnesnek. Ildikó. ViQh Sándor Antalnak és Molnár Erikának Mónika Ivett, Muzsik Mihálynak és Muhari Ágnes Etelkának Péter. Gémes Józsefnek és Hunyadi Ilona Valériának Tamás József. Videréna Imrének és Link Erzsébetnek Viktória, Lestyán Györgyinek és Rózsavölgyi Ilonának Krisztián. Hrotkó Janosnak és Góg Erika Gabriellának Erika, Viola Istvánnak és Farkas Zsuzsannának Zsuzsanna. Horváth Zoltánnak és Árendás Marianak Zoltán, Szarvas Attilának és Forgács Mariának Alexandra, Konya Gábornak és Unk Eszternek Dávid. Kórmöczi Istvánnak és Kabódi Gizellának Balázs, Simon Istvánnak és Váradt Ibolyanak Barbara. Abonyi Csabának és Eperjesi Tündének Csilla. Sándor Imrének és Motika Gabriellának Imre Tamás, CsászárPutyi Zoltánnak és Kiss Zsuzsanna Ibolyának Róbert. Bárdos Józsefnek és Vass Hona Mariának Anikó. Csűri Attila Zoltánnak és Hegedűs Edit Juliannának Lehel, lladar Atilla Istvánnak és Bodó Zsuzsannának Gábor Imre. Kocsis Györgynek és Tóth Ágnes Margitnak Lilla Magdolna, Papp Zoltánnak és Deli Ilonának Katalin nevű gyenmeke született. ..... akt ..a . HALÁLOZÁS: Bcznóc2!ki Mihályné Dobó Ilona Julianna, Abrahám-Furus Antal, Bellér Laszióné Apró Margit, Silóczkl József, Balcgh Antal, Tényi Jánosné Csonka Erzsébet, Komlósi István, Takács Tivadarné Fodor Mária. Rohonczy Jozsefné Kanyó Ilona, Szokol Jozsefné Balogh Erzsébet, Huterjak Pál, Nacsa Erzsébet, Koncsek Lajosné Pénzes Margit. Szabó János. Börcsök József, Dobó Ferencné Farkas Ilona, Zádori János, Csonkáné Banari Erzsébet. Ábrahám István. Savanya Vince. Mikolovits Györgyné Vörös Anna, Szekeres Imréné Savanya Ilona. Miklós Károly. Bohus Elemérné Haidú Ilona. Csíkos Jozsefné Babarczi Anna, Bálint Jozsefné Takács Anna. Nagy Dezsöné Kókai Irma. Peczka Mihály. Bózokl Mihalv Alaiosné Lakner Margit. Szabó Béláné Sziakovics Ilona, Juhász Lajosné Rakonczai Erzsébet, Kovács-Hegedűs Zoltán Gábor. Szalay Árpád István, iPfisztner József, Szűcs Antal. Balassa Zoltán. Gelez. Miklós Márk. Dudás Jánosné Márta Julianna. Hainal Józsefné Héjjá Gizella, Urbán Sándor. Fisóher István. Monostori József, Székelv Luiosné Siia Zsuzsanna, Molnár AnLilné Miklós Maria. Koncz •Sándor József. Szolnoki Bela linre. Bauer Gézané Prohászka Róza. Várhelyi Károlyné Fodor Ilona, Jójárt János. Borsos Erzsébet, Wagner Károly meghálták Mi? Hol? Mikor? 1988. AUGUSZTUS 9., KEDD, NÉVNAP: EMÖD, IBOLYA A Nap kél 5 óra 32 perrkor, és nyugszik 20 óra 08 perckor. A Hold kél 1 óra 44 perckor, és nyugszik 18 óra 57 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása hétfőn Szegednél plusz 87 cm (apadó). 22,7 Celsius-fok HETVENÖT ÉVE halt meg Szinnyei József (1830— 1913) bibliográfus, akadémikus, a hazai bibliográfiai irodalom megteremtője, az Országos Széchényi Könyvtár hirlaptánának megalapítója. Legfőbb müve a Magyar írók Elete és Munkái című hatalmas életrajz-gyűjteménye, amely az 1900-as évekig élt szerzők vonatkozásában ma is nélkülözhetetlen forrásmunka. A 14 kötetes műben 30 ezer magyar író életrajzát (bibliográfiai adatait) gyűjtötte össze. HATVANÉVES Lukács Ervin <sz.: 1928) Lisztdíjas és SZOT-dijas karmester, érdemes művész, 1957-től az Operaház korrepetitora, majd karmestere, tavaly óta főzeneigazgatója. MOZIK: Vörös Csillag: ma délelőtt 10 órakor: Szökevényvonat, színes, amerikai film, IV. helyár, délután fél 4 és háromnegyed 6 órakor: Asterix Britanniában, m. b.. színes francia rajzfilm, III. helyár, este 8 órakor: Kellemes húsvéli ünnepeket!, színes, m. b. francia filmvígjáték, III. helyár. Fáklya: délután 3 és háromnegyed 5 órakor: En a vízilovakkal vagyok, színes, m. b. olasz filmvígjáték. IV. helyár, este 7 órakor: Szökevényvonat, színes, m. b. amerikai film, IV. helyár. Szabadság: délután 3. negyed fi és fél 8 órakor: Szökevénwonat, színes, m. b. amerikai film, IV. helyár. Filmtéka: délután fél 6 és este fel 8 órakor: Dühöngő bika, amerikai film. Kertmuzí: este 9 órakor. Vágyrajámk. színes, francia filmvígjáték, IV. helyár. Kiskörössy Halászcsárda, videómozi: délután 4 és este 8 órakor: A nagy Na-Cha, színes hongkongi film. kertmozi: este 10 órakor: Érints meg és menj, színes, m. b. amerikai íilm, II. helyvár. Éva presszó: este fél 9 órakor: Shaolin két bajnoka, hongkongi karatefilm. Kék rsillag étterem: este 11 órakor: Dempsey, színes, amerikai film. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57). Este 8 ónától reggel 7 óráig. Csak sürgős esotbon! BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. Gyermek sérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik, ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig az Üjszegedi Gyermekkórház Szeged, Odesszai krt. 37. Telefon: 22-655. FOGORVOSI ÜGYELET Hétíötől péntekig 22 órától röggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld S. u. 1—3. Telelőn: 14-642. SOS LELKISEGÉLYSZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 órái" TY'ef<vr: u-ooo. IEJÜSAGI DROGTELEFON: 54-773 Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. T» * Teve 8.53: 8.53 9.00 9.03 10.13: 11.00 11.03 17.00 17.05 17.10 17.40 17.45 18.35 18.40: 19.05: 19.30 20.03 20.55 : 21.40: 22.30 18.15 18.20 BUDAPEST 1. Műsorismertetés Tévétoma Képújság Szünidei matiné A magatartáskutatás története — 3. (lsm.) Mozgató Képújság Hirek Három nap tévéműsora Kuckó Bújócska Egy szó mint száz Tévétonna Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal Esti mese Híradó El tűnt otthonról — 6. Stildió '88 Magyaroknál Ausztriában — dok.-film Hirado 3. BUDAPEST 2. Képújság Hírek román nyelven 18.25: Autó-motorsport 18.45: Lássuk a zenét! — NSZK film 19.10: De Kooning de Kooningról — angol dok.-film (ism.) 20.00: Képújság 20.05: Tíz évvel közelebb a célhoz 21.10: Híradó 2. 21.30: Anatol úr kalapja — lengyel film 23.00: Képújság BELGRÁD 1. 8.25: Ismeretterjesztő műsor 8.55: Gyermekműsor 9.25: Ismeretterjesztő műsor 10.00: Zenés műsor 10.50: Ismeretterjesztő film 11.40: Gyermekműsor 12.03: Rajzfilm 12.30: Zongoraverseny 13.05: Dokumentumműsor 13.50: Zenés műsor 14.25: Dokumentumműsor 15.00: Tévé-összerakósdi 16.30: Hírek 15.40: Dokumentumsorozat 16.30: Népzene 17.00: Katonáknak 17.40: Híradó 18.30: Raizfilm 18.40: Számok és betűk 19.00: Minihangverseny 19.15: Raizfilm 19.30: Híradó 20.00: Lottó 20.05: Svéd tévéfilmsorozat 21.05: Témák 22.05: Hírek 22.30: Ráadás BELGRÁD 2. 16.13: Híradó albán és magyar nyelven 16.50: Ráadás 18.30: Belgrádi műsor 19.30: Híradó 20.00: Kórusünnepségek 20.45: Huszonnégy óra 20.50: Vidám kedd 22.20: A miniatűr építészet ÜJVIDÉK ifi.30: Híradó magyarul 16.50: Gyermekműsor 17.10: Zenés műsor 17.40: Híradó szerbhorvátul lH.oo: Zenés műsor 18.30: Ruszin nyelvű műsor 19.00: Hírmagazin 19.15: Rajzíilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: Lottó 20.05: Svéd tévéfilmsorozat 21.00: Híradó szerbhorvátul 21.15: Harmadik emelet. Csehszlovák tévélilmsorozat Rádió KOSSUTH: 8.20: Hogv tetszik lenni? 9.00: Napközben 11.00: Dávid Gyula: Brácsa verseny 11.24: Radioton-korongokról 11.35: Epizódok Lénárd Sándor önéletírásából 12.45: Intermikrofon 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Magyarán szólva 14.30: Dzsesszmelódiák 15.00: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót 15.20: Nótamuzsika 15.40: Poggyász 16.05: Szívesen hallgattuk 17.00: Tünódés a tünetekről 17.30: A Móri fúvószenekar játszik 17.45: A Szabó-család 19.15: Ki tudja merre . .. 20.05: Nóták 20.36: Tudomány és gyakorlat 21.06: Hallgassuk együtt! 22.00: Hírvilág 22.30: Kaocsoliuk a 6-os stúdiót kb.: 23.30: OpeTarészletek PETŐFI 8.05: Napraforgó 9.05: Ifi. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 9.40: Rivaldafényben 13.03: Testőrségen 14.00: Egv énekes — több szerep 15.15: Csúcsforgalom 17.30: Tárcsázz! 18.30: Tip-top parádé 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Kérted — hallgathatod! 20.25: Népszerű muzsika 21.05: Egv hírhedett kalandor a XVII. századból Jókai Mór regénye 21.25: opercttegyüttesek 22.00: Zsindelyezik a kaszárnya tetejét. . . dokumentumjáték — 4. 23.50: Komoly zene FARTOK 9.08: Zenekari muzsika 10.18: A kísértetkastély részletek 11.00: Magyar muzsika a 17. és 18. s'zázadból 11.23: A Budafoki Kamarakórus énekel 11.42: Hangverseny 13.05: Rockzene CD-n 14.03: A csa.sz.ir Ryszard Kapuscinski könyve 15.01: Hangverseny 16.22: Nagy mesterek kamarazenéjéből 17.35: Poggyász 17.53: A Rádió Dalszínháza 18.30: Na matemjem ieziku A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora 19.05: In der Muttersorache A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora 19.35: Hangverseny 21.07: A heavy melal kedvelőinek 21.30: A föld alatti világ kutatója 22.00: Ooeraíelvételekböl 22.30: Népdalfeldolgozások 22.50 ÜJ magyar zene