Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-09 / 189. szám
198S. augusztus 9., kedd 3 Import helyett A debreceni Biogal Gyógyszergyár Erithromicin-rendszcrén július végéig tartott a próbaüzem. Az augusztus elején indult foíyamatos termeléssel Magyarországon is megkezdődik a fontos antibiotikum gyártása, amelyet eddig importáltunk. Az egymilliárdos beruházásból 300 millió forintot a Világbank hitelezett, ebből korszerű berendezést vásárolt a debreceni gyár Felülvizsgálják az elvonásokat Az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsának (Okisz) elnöksége Köveskúti Lajos vezetésével tartott hétfői ülésén tájékoztatót hallgatott meg a vállalkozási nyereségadóról, és az 1989. évi keresetszabályozásról folyó vitákról. Mindkét kérdésben kialakította álláspontját. Mint ismeretes: a Pénzügyminisztérium verseny- és szektorsemleges, egységesen 50 százalékos kulccsal működő vállalkozási nyereségadó téfvét dólgózta ki. A kir vitelek Szűkítésével a kormányzat el kívánja érni, hogy a különféle gazdálkodó szervezetek munkáját egységesen az eredmény minősítse. Az Okisz elnöksége úgy látja, hogy az elvonások tervezett mértéke az ipar műszaki fejlődését és a szerkezetátalakítást erősen visszafogja. Szükséges ezért, hogy az elvonásokat felülvizsgálják, illetve a progresszív, hatékony ipari tevékenységek fejlődését a kormány jobban segítse elő. Ugyanakkor fontos, hogy a kisebb szervezetek létrehozását is támogassa a kormányzat. A Az Okisz elnökségének ülése kisszervezetek eddig beruházásaik után igényt tarthattak a beruházási forgalmi adó visszatérítésére. Az elnökség javasolja, hogy ez a kedvezmény legyen általános, vagy legalább a szövetkezeti ipar egészére terjedjen ki. Az elnökség elfogadta azt a tervezetet, amelyben az Okisz javaslatot tesz a Pénzügyminisztériumnak az intenzív vagyonérdekeltségi rendszer rendelettervezetének elkészítésére, és 1988 folyamán való bevezetésére. Ez lehetővé tenné az ingyenes vagyonjegy intézményesítését. A bérszabályozással kapcsolatban a kormányzati szervekkel folyó konzultációk során az Okisznak az az álláspontja, hogy a társulások és a szövetkezetek között ne legyen eltérő szabályozás a szövetkezetek, hátrányára. Az elnökség szükségesnek tartja, hogy amennyiben a bérszabályoA papírhiány enyhítésére zás nem elkerülhető, akkor az adómentes béremelési sáv fölött széles intervallumban tegye lehetővé az adózott nyereségből való jövedelemadó-kifizetést. Ily módon a szövetkezeti ipar dinamikus fejlődése nem fékeződne le. Az adózással és bérszabályozással kapcsolatos kérdésekről a közeljövőben az Okisz-vezetés az ipari szövetkezetek széles körével konzultációt folytat, hogy a velemények figyelembe vételével véglegesítse álláspontját. Az elnökség ülésén is elhangzott: összhangot kell teremteni a társasági törvény, és a szövetkezeti törvény közt. A szövetkezetek és társulások egymásba való átalakulásának lehetőségét, vagy az átalakulási törvényben, vagy magában a szövetkezeti törvényben kell kimondani. Mindkét esetben célszerű, hogy az átalakulási törvény bevezetése, illetve a szövetkezeti törvény módosítása egy időben történjen. Az elnökség tájékoztatót hallgatott meg az Okisz közös alapjainak alakulásáról, megvitatta az Altalános Szövetkezeti Biztosító Rt. alapításának tervezetét, valamint szövetkezeteknek nyújtandó kölcsönről döntött. (MTI) A politikai nyíltság és a nyilvánosság szükségessége Beszélgetés Andlcs Jenővel, az MSZMP KB osztályvezetőjével Az MSZMP Központi Bizottsága legutóbbi ülésének egyik napirendje kapcsán a politikai nyíltság, nyitottság kibontakoztatásáról, a nyilvánosság . továbbfejlesztéséről beszélgettem' Andics Jenövei, az MSZMP KB terveimet meg tudjam va- tok. Az országos pártérteagitációs és propaganda- lósitani. kezlet deklarálta, hogy az osztályának új vezetőjével. — AZ utóbbi időben az alsóbb szintű pártszerveze— Néhány hete tölti be emberek nap mint nap ta- teknek önállóan kell dönteúj tisztségét. Ezért arra ké- pasztalják, hogy a politikai ni. A káderkérdésekben is. rem hogy az interjú elején intézményrendszer legma- Nem felülről előirt embebesz'éljen önmagáról, eddigi gasabb szintje nyitottabbá reket kell a kulonbözo poszéletútjáról vált• igyekszik felvállalni a tokra ültetni, hanem váP»stszenter nyilvánosságot. A korábbi lasztani kell őket. S ez is a — 1945-ben zsébeten, a mai XX. kerüidökben zárt, zárkózott volt helyi közösségek dolga. S a IefberTszü?ettem Tközcaz- a Politika Miben !dt'a cn" h€lyi nyilvánossá* klbontó" letben szulettem. A kozgaz- kozása segit abban, hogy dasagtudományi egyetemen _°K. bizonyos funkciókat arra vegeztem 1969-ben. Ezután ~ Ennek tobb okas alkalmas emberek tödnek bent maradtam az egyetem be. Mert egyes embereket le szociologia tanszékén okta- lemez te a politikai intéz- váltani de eav helvi tónak menyrendszert, decentrali- enel valLam- oe egy ne yi v«,„„,rfíi.,rfin.„zált döntési mechanizmus- közösseget nem. A szemelyi — Kozgazdaszdiplomaval változásokat nem lehet femiért a szociológia tanszék- — ^ ^^ . ^ ^ lülröl elöírni> mert e2 h€ly. re ment? . , . meit. Ha nem egy-ket sze- telen' valóságéi lenes. Köz— Mar egyetemistakent mélyrei hanem a politikai Pontl seí?'^^* a helyi haintenzíven foglalkoztam a struktúrára értelmezzük ezt talmi monopóliumok megszociológiával. Hívtak a a tényt akkor világos hogy töpé8ere tudok elképzelni, tanszékre, s mentem. 1977- ehhez a struktúrához' ala- _ Van-, ben tudományos fokozatot kultak az emberek. A má- hoau knntam docens lettem Efiv . . •> , ""»» e tudomása orról, országban hány kaptam, docens lettem. Egy sik oedieeev olvan mun- 0U l orszagoan nany evvel ezután a Politikai Fő- S^J^^^E. ZTéseT aírmk T\árt iskolára kerültem, a szoc.o- dult ki a korábbi torténei- S^rférieiSetef " lógia tanszékre. 1980-ban tar, , , '"mi tapasztalatokból epit- tani1' tanszekvezeto-helyettes kezve> hogy a viták nyilválettem, két év múlva tan- nossag eiőtti megjelenítése — Pontosan nem tudom, székvezetőnek, 1987-ben a a politikai cselekvési egy- most van folyamatban enfőiskola rektor helyettesé- sbget gyengíti És erőteljes felmérése. De nem is nek neveztek ki. S nemrég törekvés jelentkezett, hogy baj, hogy erról nincs pona Központi Bizottság osz- a vjtak zart ajtók mógött tos információm, mert ezt tályvezetője lettem. történjenek. S a történelmi is helyi szinten kell eldon— Sajnálja a szácioló- tapasztalatokból vett ilyen ^ni. s ez így van jól. A giáf gyakorlat azért hozott ered- helyi közösségek lepjenek — Erre Dontosan nem tu- ményeket is. lo'. ha megyei, városi, vagy — Erre pontosan nem tu alsóbb szintű pártértekezledok valaszolni. Nem erre a _ Milyen eredmenyekre let akarnak tartan, Magain palyara keszultem, az okta- gondol? részéröl el kapcaoIatbar. tast abba kellett hagynom, _ Például hogy a elmondom> hogy személyi s hiányzik. Ez a masfajta politikai vezetésen belül si- megújulást minden szinten foglalkozas a szakmai ko- került elkerülni a megosz- szükségesnek tartok. S megyetelmenyeket illetően meg- tottságot. De a megváltozott győzödésem, hogy ez a XIV felel-e a habitusomnak, táreadalmi viszonyok között kongresszusig végbe fog egyelőre nem tudom. Nosz- egy másfajta megosztottság menni. Ennek üteméről a talgiam van arra, amjt ko- kezdett kiaIakulni> az aktiv parttagságnak legyen döntő rabban vegeztem. ue ugy szerepet nem vállaló párt- szava. Mechanikusan nem erzem, hogy a szociolog.a ^g^g s a politikai veze- lehet abból kiindulni, hogy a mcfswni tök között. A nyilvánosság ki mióta van a pozíciójáerőteljes korlátozása okozta ban. Mert sok olyan vezeszakmám segít munkaköröm ellátására. Egyelőre így érzem. A szű- egyetek között" azt, hogy tő van, akinek a "képessége kebb szakmamat azért gya- fontos társadalmi érdekek nem tudott kibontakozni, s torolom ugyanis oraado döntósi folyamatban való most. a megváltozott helyUinarkent oktatom a szoc.o- megjelenítésére gyakran zetben az eddig nem islogiat a Politika, Főiskolán. nem került sor s a tényle- mert tulajdonságai ismertté AzUin a tudományos koz- ges következmények feltá- válnak. De változás szükséeletbol sem akarok kima- risa is rejtve ^adt. Nem ges, ha az illető vezető nem radni. Augusztában Gyor- kietlen, hogy ami a párt- tudja az új helyzethez igaben, novemberben Tihany- értekezlet után történt, az zitani tevékenységét ban veszek reszt tudoma- ezekből való következtetényos tanácskozáson. Es ter- se^j született — Megváltozott a Közvezek tanulmányokat írni. _ ponti Bizottság munkastiluHiszen a politika és a tuMilyen garanciát lát sa. munkamódszere. De dományos tevékenység egy- arra• hopy a politikai in- ,, általán nem össaeférhetet- tézményrendszer alsóbb rnegval-Ozott-e a Kozponti len. Sőt. Amit most esi- szintjein is erősödik a nyílt- Bizottság apparatusanak a nálok, teljes embert kíván. SQÖ. a nyilvánosság? Nagy erőfeszítés és idő kell — Abszolút garanciát ahhoz, hogy a tudományos nem, relatív garanciát láA MÉH Tröszt vezérigazgatója, Molnár Kálmán hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy augusztus 15. ós november 30. között kampányt szerveznek a papírhulladék mennyiségének növelése érdekében. Ez idő alatt kezdeményezik a különböző intézményeknél és vállalatoknál az irattári selejtezés felgyorsítását. Igény szerint zsákokat bocsátanak a selejtezők rendelkezésére. és vállalják, hogy a bejelentéstől számított 48 órán belül elszállítják az 1 tonnát meghaladó mennyiségeket, az ez alatti tételeket pedig egy héten belül fuvarozzák el. Szeptember l-jétől az úttörőcsapatoknak szerveznek papírhulladék-gyűjtési akciót. A MÉH-vállalatok gondoskodnak arról, hogy az összegyűjtött papírhulladékot haladéktalanul elszállítsák. Felkérik egyúttal a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatot, a megyei városgazdálkodási vállalatokat, valamint az ingatlankezelő vállalatokat, hogy a kampány ideje alatt vegyenek részt a papírhulladék összegyűjtésében. A gyűjtési kedv fokozása erdekeben november 30-áig felemelik néhány papírféle begyűjtői árát. Az irományok és brosúrák kilónkénti átvételi ára 1,50-ről 3 forintra emelkedik, a hullámpapíré 1,50-ről 2 forintra nő. A fekete-fehér újságpapír kilóját az eddigi 2,40 helyett 3 forintért, a nátronzsákét pedig 3 forint helyett 4,50-ért veszik át. A kampány ideje alatt az átvevóhelyek nyitva tartási ideje meghosszabbodik: minden kedden és csütörtökön legalább 18 óráig tartanak nyitva, szombatonként pedig 8-tól 13 óráig várják a papírhulladékot. A MÉH arra számit, hogy legalább 10-15 ezer tonnányi többletpapírhoz jut a kampány révén a népgazdaság. A Papíripari Vállalat ezer tonnáinként 2 millió forintos ösztönző prémiumot fizet a MÉH Trösztnek. Mint ismeretes, kevés az újságnyomáshoz szükséges papír, s számottevően csökkent a szocialista importból származó cellulóz-alapanyag mennyisége. A papírhulladék begyűjtésének fokozása a cellulózigény csökkentését célozza, hiszen a papírhulladékot rostanyagként hasznosítják. A felszabaduló importkeretből pedig növelni lehet a rotációs papír behozatalát r Hogy ki találja ki? S kiben rejlik annyi (rossz) indulat, hogy frissen-ropogósan továbbadja? Soha ki nem deríthető ügyek ezek kérem, mint ahogy eleve kudarcra ítéli az is magát, aki a pletyka lélektanát kívánja sikerrel elemezni. Mert egyidős a kommunikálni képes emberiséggel, csupán a módszer változik. És a téma — tehettem hozzá tegnap délelőtt, amikor a legfrissebb városi hír jutott fülembe, miszerint: a Délép paneleket szállít Romániába. Ugye nem kell különösebben magyaráznom, mit jelent manapság, ha a panel, mint nagyon is kézzelfogható fogalom, kapcsolatba kerül délkeleti szomszédunkkal. Most, amikor szinte minden európai ország politika, humanizmus iránt érzékenyebb közvéleménye tudja, hogyan is képzeli el a román vezetés azt az „országformáló" programot, amely buldózerpolitika, falurombolás címmel rögződik újságpapíron, hagy Panelpletyka mély nyomokat a köztudatban. A falvak helyett panelfalanszterek hirdetik majd a nyolcvanas évek egyik legnagyobb döbbenetét. Talán Délép-segitséggel ? — Nem akartam hinni a fülemnek, amikor először tették fel nekem a kérdést: igaz-e a hír? —kaptam a választ Kéri Kálmántól, a Délép vállalkozási főmérnökétől. — Vállalatunk semmilyen üzleti kapcsolatban nem áll Romániával, és most sem keresett meg senki minket a határon túlról ilyen vásárlási igénnyel. De hozzáteszem — hiába is keresne. A mai politikai, államközi viszonyok mellett nem tervezzük, hogy partneri kapcsolatot alakítunk ki romániai megrendelőkkel. — Akkor tehát csak rosszindulat szülte a hírt? — Az okokat én nem minősítem, de a következmény, a híresztelés hatása sajnos alkalmas arra, hogy vállalatellenes hangulatot keltsen. Ezért is törekszünk arra, hogy a legszélesebb közvélemény tudomására hozzuk a valós tényt. Aki egyébként egy kicsit is ismeri vállalatunk működési rendjének belső mechanizmusát, az jól tudja: nagy horderejű ügyekben (még ha csak belföldi szállításra is vonatkoznak) vállalkozási tanács dönt. Romániai üzlet ügyében azonban évek óta nem kellett összeülni ennek á testületnek ... Hogy mit lehet ehhez hozzátenni? Aki elolvasta bevezető soraimat, bizonyára egyetért velem — a tehetetlenség most is, mint már annyiszor, csak három pontot szülhet. De vajon mennyi kell még, hogy alkalmi „hírügynökségeink" végre kipontozódjanak ...? Bátyi Zoltán munkamódszere? — Erről még korai beszélni, mert a pártapparátus egészét érintő átszervezések előtt állunk. S az átszervezés pontosan még nem körvonalazott. Az átszervezéseknek szeptember végéig kell megtörténni. — Az átszervezések nyilván személyeket is érintenek. — Igen. De a személyek további sorsát az egyéni érdemek mérlegelésével kell elrendezni. Egyéni érdemet említettem, mert történetesen más munkakörbe helyezésnél az egyéni érdem mutatja meg az alkalmasságot. A nyugdíj előtt állók pedig korkedvezménnyel nyugdíjba mehetnek. Egy párt, ha az átszervezést végrehajtja, nem lehet kevésbé következetes, mint amit a társadalom igényel az ilyen átszervezéstől, még akkor is, ha politikai folyamatokról van szó. És nem lehet kevésbé humánus sem. mint amit a társadalom elvár ilyen átszervezésnél. De hát olyan átszervezés nincs, ami mindenkinek tökéletesen pozitív legyen. Politikai előkészítés és a kádermunka feladata, hogy mindent megoldjon, ami lehetséges. S akkor ez a folyamat eredményesen végbemehet. TaruiLáuM