Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-18 / 145. szám

12 Szombat, 1988. június 18. DM Röviden Gépbemutató Zagyvarékason Végre, sorra kerültem, sikerült lakáshoz jutnom. — Sajnos, a lakásnak van egy kis hibája — figyelmeztetett a lakás­szövetkezet elnöke. — Lesz egy tűr­hetetlen szomszédja, akit kénytele­nek vagyunk kilakoltatni. Annyira örültem a lakásnak, hogy csak legyintettem. — Apróság — mondtam. — Nem lesz az annyira rossz! — Mindennap berúg — mondta az elnök. — Hát, a saját egészségét min­denki úgy teszi tönkre, ahogy akar­ja — mondtam. — Igen, de nemcsak a saját egészségét, a másokét is. Megőrjíti az embereket — óvott az iszákos lakótárstól az elnök. — Ez azért van, mert az emberek gyengék. Nem kiegyensúlyozottak — feleltem. De az elnök elhatározta, hogy nem kímél. — Azonkívül a maga szomszéd­jának szokása, hogy fejszével vag­dalkozik. Összetöri a bútorokat, a falakat az ajtókat, ami csak a ke­ze ügyébe kerül. — Majd megpróbálom megszelídí­teni — nyugtatgattam önmagamat. — Aztán ne mondja, hogy nem figyelmeztettem előre — folytatta az elnök. — Szóval, maga elfogadja a A lakás lakást, a figyelmeztetések ellenére. Mert azt is tudnia kell, hogy a szomszéd a baltával embert, is el­találhat, cs vér is folyhat. — Majd csak lesz valahogy — mondtam könnyelműen. — Majd se­gít a többi szomszéd, a bíróság előtt bizonyára meghunyászkodik... — ö a bíróságtól nem fél. Már régóta van diliflepnije. Nem tudom, hogy fogja elviselni a szörnyű lár­mát, a részeg üvöltözést, a család segélykiáltásait, de egyébként le­gyen úgy, ahogy akarja. — Elviselem, elviselem — nyug­tattam meg az elnököt. Annyira nehéz lakáshoz jutni, hogy egysze­rűen nem szalaszthattam el ezt a lehetőséget egy szomszéd miatt. — Maga akarta — közölte az el­nök. Rövidesen beköltöztem. Valóban, már az első éjszaka vol< egy kis zavar. A szomszédom deli­riumos rohamot kapott. Volt lárma is, ordítozás is, de azért ne túlozzunk. Még hajnal előtt el tudtam aludni, ráadásul altató nélkül. Másnap a szomszéd elővette a fejszét. Először a feleségére támadt vele, azután az ablakokat és az aj­tókat csapdosta, amíg csak el nem fáradt. Persze, a második napon egy kicsit jobban kellett figyelnem a munkára, de mégis elboldogultam valahogy. Elégedetten állapítottam meg, hogy nem lehet könnyen ki­hozni a sodromból. A harmadik nap megint voll ivás, ordítás, italosüvegek falhoz csapdos ása. Azután lassan megszoktam a szomszédot. Ahogy a kohász megszokja a hen­germű lármáját. Tulajdonképpen az elnök figyelmeztetéseiben, túl sok volt a fantázia. Az éjjel a szomszéd kidobta a bú­torokat az ablakon. Na és? Sok hű­hó semmiért. Már a harmadik kre­dencnél jóízűen aludtam. Es hogy a következő reggel rám­fogta a baltát? De hiszen lecsú­szott a sípcsontomon! — Nem is olyan szörnyű — gon­doltam, amíg a mentő vitt a kór­ház felé. Az ember megszokja a dolgokat, ás azután, már mindent elvisel. Feltéve, hogy saját jószántából választja, és nem kényszerítik rá a szörnyűségeket. e Janusz Oseka Június elején a termelőszövetkezetek, mezőgazdasági nagyüzemek szakembereinek bemutatót rendeztek a Bckc Mgtsz földjén, a szálastakarmány-bctakarító gépekből. A kétnapos bemutatón több száz szakember volt kíváncsi a hazaiak melleit a csehszlovák, a szovjet, a jugoszláv, vala­mint az osztrák, az NSZK-beli és francia cégek gépeire. Képünkön: az NSZK-beli Claas-cég rendfelszedő adaptere a bemutatón ' Magyar Rádió Szeged 66,29 MHz —94,9 MHz JÚNIUS 19.. VASÁRNAP 8.00: Anyanyelven — a nemzetiségi szerkesztőségek hétvégi magazinja 8.00: Román nyelvű műsor — a tartalombál: Dél-Alföldi nemzetiségi közéleténeik htrel. eseményei — Népzenei táborban Szarvason — A népzene virtuózai — Eftó Botoca — szerkesztő: Láng János 8.30: Szlovák nyelvű műsor — a tartalomból: hírek. Információk nemzetiségünk életéből — A kongresszusi küldöttválasztó gyűlések tapasztalatai Csongrád megyében — szerkesztő: Marga Mária 9.00: Elö-szó — a tartólomból: Friendshlp Foree ... barátság ereje — A világ értése és nem értése tizenévesen ... — a marxista diákakadémistók szegedi •felolvasó üléséról — A kirakatban tilos az iszlám — szerkesztő: Pálfl Balázs 10.00—10.05: Hírek, időjárás — Kossuth 10.05—10.30: Zene-szó-tór — közben vasárnapi Jegyzet — Hallanak engem? — Sz. Simon István ..nyűgölődéscl" 30.30—11.00: Lcmezmuslra — vezeti: Kutas János Változékony idő Várható időjárás ma estig: Nagyobbrészt napos idő vár­ható. Egy-egy futó zápor, zi­vatar, már csak néhol fordul elő. Az északnyugati szél élénk lesz. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 9 és 14 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. ÖREGDIAK­TALALKOZÓ A kisteleki öregdiák-talál­kozó június 25-én, szomba­ton lesz. Gyülekezés fél 11­töl a Szeged Nagyáruház melletti parkban. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 24. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A 4 talá­latosokra egyenként 252 017 forintot fizetnek, a 3 talá­latosokra 1386 forintot, a 2 találatosok 45 forintot ér­nek. A közölt adatok nem véglegesek. A MAGYAR—NÉMET BARÁTI TÁRSASÁG ÖSSZEJÖVETELE Hétfőn, június 20-án, dél­után 6 órakor a Bartók Béla Művelődési Központban tartja nyári szünet előtti utolsó találkozóját a magyar —német baráti társaság. Az összejövetelen a Tornen Vö­gel című film utolsó részét vetítik. HONFOGLALÓ TÁBOR A Balázs Béla Űttörőház 1988. június 28. és július 3., valamint július 3. és 9. kö­zött játékváras honfoglaló tábort szervez Öpusztasze­ten. Részvételi költség a 6 napra teljes ellátással 500 foiint. Főként játékváras gyerekek jelentkezését vár­ják. Érdeklődni az úttörő­házban lehet. Csel — Ez a ruha túl hó önnek — mondja a« eladó a vevőnek. — Nem baj, legalább a férjem azt hiszi, hogy lefogytam. i Hétfőtől: F. Hagy István: Vakvágányon JÚNIUS 20.. HÉTFŐ 5.30—8.00: Alföldi hírmondó — zenós hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 8.00: Hírek, útlnform 6.30: Hírek, lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd — Szót kérek I 7.00: Hirek, tudósítások — Kossuth — továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat, Időjárás-jelentés, sport — szerkesztő: Horváth Kálmán — műsorvezető: Bozó Beatrix Lapunk hajdani főszer­kesztője réges-régen elkezd­te már írogatni megélt tör­téneteit. Most egy terjedel­mesebb adagot kínált föl közlésre. Elindul egy falusi legény — Paku Palcsi —, központi akaratra, hogy ki­járja a rendöriskolát. Le­írja a rendőrré válás görön­gyös útját — nem szokott tele addigi életében a regu­lába —, egy ízig-vérig nyo­mozó — bizonyos Ágh Ru­dolf — izgalmas előadásait, és első igazi találkozásait a fővárossal. Mintha az elő­adások szereplője, Balek úr üli volna be az előkelő ét­terembe ... A Vakvágányon hétfőtől kezdve folytatásokban ol­vasható lapunkban. A Csongrád Kiegyel I.apkiadó Vállalat GYORS-GÉPÍRNI TUDÓ, ADMINISZTRÁCIÓS MUNKÁBAN JÁRTAS DOLGOZÓT KERES AZONNALI BELÉPÉSSEL. Jelentkezés a Sajtóházban, a vállalat főkönyvelőjénél. (SZEGED, Tanácsköztársaság útja 10.) CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A Vöröskereszt városi ve­zetősége mindazoknak, akik egyéni, családi, gyermek­neveléssel kapcsolatos konf­liktusokat nem tudják megoldani, tanácsadást tart, orvos, pszichológus, jogász és pedagógus munkatársai­val. Levélre is válaszolnak, rövid információt telefonon is adnak (13-740-es telefon a fogadási idő alatt, min­den hétfőn 14 és 17 óra, valamint csütörtökön 9 és 12 óra között) a segítségre szorulóknak. A tanácsadás díjtalan. Levélcím: Városi Vöröskereszt vezetősége, Szeged, Szent Mihály u. 1. ÉLETVEZETÉSI TANÁCSADÁS Újszegeden, a megyei művelődési központban élet­vezetési tanácsadásra vár­ják az érdeklődőket június 20-án, hétfőn délután 5-7­ig. A szakemberek hívhatók is az 53-026-os telefonszá­mon. A szolgáltatás díj­talan. Mélyen megrendülve tudatjuk, azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy IFJ. BECK ISTVANNÉ Klivényi Éva 36 éves korában rövid. 6úlyos betegségben elhunyt. Hamvait június 22-én 12 órakor helyez­zük örök nyugalomra a Belvá­rosi temetőben. A gyászoló dr. Klivényi és Beck család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. STEIN LASZLÖNÉ volt özv. Kecskeméti Józsefné Nagy Mária 54 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése Junlus 21-én délutón 2 órakor lesz az algyői termelő ravatalozójából. Gyá­szoló családja. Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesapánk, KLUKOV1TS LAJOS Június 16-án. 74 éves korában orokre itthágyott bennünket. Temetése hamvasztás után lesz. A vvaszoló család. •Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztélték, hogy DR. TORNYAI JÓZSEF ny. főorvos, Erdermes Orvos, az Egészségügy Kiváló Dolgozója Június I3-an. 87. életévében el­hunyt. Temetése Junlus 21-én 12 órákor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Soha el nem múló szeretettel gyászoltók: fe­lesége, gyermekei, nevelt gyer­mekei, menyei, vejei, unokái, dédunokája. A szegedi Lakóterületi Sport Egyesület elnöksége és tagsága megrendülten tudatta, hogy BODÓ ANTAL, a Munkás-Paraszt Hatólomért érdemérem kitüntetettje, a sportegyesület megalapítója és nyugdilba vonulásáig elnöke 1988. Június 15-én 53 éves korá­ban elhunyt. Az elhunytat a sportegyes ilet saját halottjának tekinti. Fájó sziv 'el tudatjuk mind­azokkal. akik ismerték és sze­rették, hogy HEGEDŰS FERENC hamvasztás utáni búcsúztatása Június 20-án 16 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. Gyász* közlemények Fájó szivvel tudatjuk, hogy drága édesapánk, BALAZS PAL 88 éves korában rövid szenve­dés utón elhunyt. Emlékét örökké szivünkben őrizzük. Te­metése Június 21-én 14 órakor lesz a Belváros! temető ravata­lozójából. A gyászoló család. Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy a legdrágább gyer­mek, féri és apa, ItODÓ ANTAL életének 53. évében hosszú szen­vedés utón elhunyt. Hamvait Június 20-án 13 órakor a Belvá­rosi temetőben helyezzük örök nyugalomba. A gyászoló család. Tudatjuk, hogy a drága jó férj, apa és rokon, NAGY GYÖRGY eltávozott az élők sorából. Te­metése június 21-én 15 órakor lesz a Belvárosi temetőben. Gyászoló felesége, leánya Sán­dorfalva. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen szeret­tünk, KUTIIY GÉZANÉ Iiartucz Ibolya 81 éves korában elhunyt. Teme­tése június 21-én 13 órakor lesz a Belvárosi temetőben. A gyá­szoló család. Köszönetét mondunk mind­azon rokonoknak és ismerősök­nek, akik KIRÁLY JÖZSEF temetésén megjelentek és mély gyászunkban osztoztak. A gyá­szoló család. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. ismerősök­nek, akik drága szerettünk, OZV. MARTA ILLÉSNÉ Gyémánt Mária temetésén megjelentek és fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szerettünk, KRSZTIN LYUBOMIRNÉ temetésén megjelentek és rész­vétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekezték. A gyá­szoló család. Fájó 6zíwel mondunk köszö­netet a rokonoknak, barátok­nak. munkatársaknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, tisz­telőknek. mindenkinek, akik dnága szerettünk, E. SZŰCS ISTVÁN autófényező-mester temetésén részt vettek, sírját virággal, ko­szorúkkal borították, fájdal­munkban osztoztak és velünk együtt éreztek. A gyászoló csa­lád. Vásárhely. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. ismerősük­nek. szomszédoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, OZV. BERÉNYI SANDORNÉ búcsúztatásán megjelentek. Kü­lön mondunk köszönetet keze­lőorvosának, gondozójának, valamint az egészségügyi szol­gálat munkatársainak, oda­adó, áldozatos munkájukért. A gyászoló csatád. Hálás szívvel mondunk köszö­netet azon rokonoknak, isme­rősöknek. akik felejthetetlen halottunk. ÖZV. APONYI GYIJLANÉ Tóth Matild temetésén megjelentek, részvé­tükkel. virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekezték. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik KOVÁCS VENDEL szerettünket utolsó útjára elkí­sérték, sírjára a kegyelet virá­gait helyezték. A gyászoló csa­lád. Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik szereltünkét, DK. KŐSZEGI DENESNÉ Tömörkény Erzsébetet utolsó útjára elkísérték, mély gyászwtkban osztoztak. Gyá­szoló unokahúga és unoka­öccse Zsuzsa és Ádám. KEMPINGKLUB A Magyar Kemping és Caravanning Club Csongrád megyei szervezete június 20-án, hétfőn délután 17.30 órai kezdettel klubnapot tart Szegeden, az MHSZ Kossuth Lajos sugárúti székházának I. emeleti tanácstermében. Az eseményen az utasfor­galmi vám- és devizaszabá­lyokról tartanak tájékoztatót, s ekkor kerül sor a megyei tagtoborzó-verseny jutalom­sorsolására is. ÜJ HELYEN A GYÓGYÁSZATI SEGÉDESZKÖZGYÁR Június 20-tól, hétfőtől már új épületben, a Zászló utca 4. szám alatt fogadja bete­geit a gyógyászati segéd­eszközök gyára, változatlan nyitva tartási idővel. MEGHÍVÁS ELUTASÍTÁSA Bartók Béla hazatérő hamvainak július 7-i teme­tésére az eseményt előké­szítő kormánybizottság —az Elnöki Tanács és a Minisz­tertanács nevében — meg­hívta a nagy zeneszerző szü­lőfaluja, Nagyszentmiklós küldöttségét és felajánlotta, hogy a delegációt vendégül látja. Az illetékes román ha­tóságok közölték bukaresti nagykövetségünkkel, hogy a meghívásnak nem tesznek eleget. MÜGYÜJTEMÉNY VÁSÁRHELYEN A szegedi műgyűjtő, Joó János mutatja be festmény­gyűjteményét Vásárhelyen, a Tornyai János Múzeum­ban. A kiállítást Szabó G. László megyei tanács elnök­helyettes nyitja meg, vasár­nap déli 12 órakor. SZÍNES FOTÓK A BARTÓKBAN Szerencsés János fotómű­vész Loire menti kastélyok című kiállítása látható a Bartók Béla Művelődési Központban. A július 15-ig megtekinthető bemutatóra napközis csoportok látoga­tását is várják. A rendőrség kérése Holtan találták 1988. júni­us 12-én az esti órákban a Napfény Szálló és Camping mögötti lakatlan területen a fényképen látható kb. 30 év körüli férfit. Személyleírása: 177 cm. magas, közepes testalkatú, kreol bőrű, barna szemű, sö­tétbarna rövidre vágott ha­jú, borostás, bajuszos. Ruházata: Sötétkék színű rövid ujjú póló, rajta a mellrészen WISENIT felirat, és Taurus embléma, erősen viseltes piros színű melegítő­nadrág és malterral szeny­nyezett bőr félcipő. Különös mélyleírás alapján a férfiról ismertetőjele: bal fel- és al- bármit tud jelezze a 07-es karján égési sérülés. Kérjük, hogy aki a szc­telefonszámon, vagy a legkö­zelebbi rendőri szervnél. DELMAGYARORSZAG A Magyar szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szlvay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Klspál Antal — Szerkesztősig <s kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6710. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surlnyl Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál <s kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 63 forint — ISSN 6131-OU a

Next

/
Oldalképek
Tartalom