Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-17 / 144. szám
Péntek, 1988. júnnis K* POSTALÁDA Társszerzőnk az olvasó A máttkorlbsn felháborodott kaptunk T. J. •Ékírással. Azzal zárta sorait, hogy „kérem szó szerint megjelentetni • Délmagyarben". Hogy nem jelentettük meg, annak az az oka, hogy egy olyan esetet ír le, amit — ha írója teljes nevével, címével nem vállal, mi pláne — nem vállalhatunk, hiszen nem voltunk ott az esetnél. Hogy mégis — csak így, jelzésszerűen — foglalkozunk vele, annak meg az ez oka, hogy a levelet csak olvasva is, felháborodik az ember. Így hát elküldtük az illetékes vállalathoz, hogy vizsgálja meg az ügyet, mert úgy gondoltuk, In igaz a benne foglalt panasz, nem lehet szó nélkül hagyni. Utána is nézett a vállalat, elkövette-e azt a magatartás^ beK förtelmet a dolgozója. A válaszlevél azt tartalmazza, hogy nem, sót érthetetlennek tartja a bejelentést, egész napi munkavégzése során semmilyen különös esemény nem történt. A konkrét panaszt elkerültük, mint ahogy levélírónk sem tárta föl kilétét. Azt tanácsoljuk sokadszorra is: ha valakivel olyan eset történik, vagy látja, hogy másokkal fordul elő, nm, megengedhetetlen, — lehetőleg tanúkkal is hitelesített — panaszával az ffletékas vállalathoz forduljon. Van aztán úgy K hogy meg vagyunk győződve igazunkról. mégsem megyünk vissza reklamálni. Mert tudjuk, pénztártól való távozás után ... otthon derül ki, hogy nem azt vettünk, vagy kaptunk, amit akartunk. Százszor is meggondoljuk. megéri-e a fáradságot pár vagy pár száz forintunkat keresni. Mert a tortúra, a bizonyítás utólag megalázó is lehet. Hogy az ügyön mégse csak maga rágódjon a pórul járt, pár nap •tán toíkrt ragad, és megírja az esetet az újságnak, Megkönnyebbül, hogy túladott felháborodásán. A Postaláda szerkesztője meg töpreng, mit lehet kezdeni eajekkel a levelekkel. A fenti éset kapcsán döntött úgy, hogy leír pár példát azok közül, amiről tudomása van. Ezeken a dolgokon már nem lehet segíteni, de tanulságul szolgálhat Bemegy a vásárló az élelmiszerboltba, gyors vacsorát szeretne készíteni. Hurkát vásárol. Otthon, amikor a papírból kivenné, eáőször egy légy repül ki. A gyors vacsorának annyi, meg a lelkének is. Ha nem lenne fáradt, visszamehetne reklamálni, de nem biztos benne, nem azt mondanák-e neki, hogy a légy az utcán is beleszállhatott a szatyorjába. A TTliáíftfc ruhával kapcsolatos. Tetszik az ÍBeíőoek, párav is van annyi, ha jó lesz rá, megveszi. Próbafülke után a pénztár. Majd otthon újra felpróbálja. tüzetesebben át is vizsgálja. Vesztére, mert észrevesz egy szakadást az anyagon. Bosszankodik, de úgy gondolja, másnap kicseréli. De csak cserélné, mert az eladó szerint nem lehet tudni, hol szakadt el a ruha, a boKban-e. vagy otthon. Azóta új, de szakadt, azaz stoppolt ruhában jár. fis van egy harmadik esetem is: a ruhához cipő is dukál. Egy bét múlva letörik a sarokflekk egy darabja. Nem megy vissza az áruházba, inkább a cipészhez viszi, hogy cserélje ki ugyanolyan műanyag flekkre. Fizet, majd a megadott időpontban megy a szandálért. Virít rajta a fémsarok. Két napig gondolkodott, nézegette megtépázott (mert a fránya vassarak nem akart rámenni, hát egy kicsit meg kellett igazítani) cipőjét, majd úgy döntött, nem próbálja megkeresni az igazát. Azon drukkol, nehogy olyan hibája jöjjön elő lábbelijének, ami miatt az üzlet kicserélhetné ... Ezek az esetek is elkerülhetők lennének, ugyanúgy, mint a névtelen, vagy alaptalan panaszbejelentő levelek, ha mindenki jobban becsülné munkáját. Százéves évfordulóra Kiss István nyugdíjas ben fürödtünk a Tiszában, tonómester kedves köszöntő levelet küldött szerkesztőségünkbe. Nagykanizsáról (Stromfeld Aurél u. 11.) hozta a postás, mert elköltöztek Szegedről, de valamikor szüleivel, testvéreivel együtt az újszeged! kendergyárban dolgozott. Idézünk .leveléből: „Az újszegedi kendergyár ünnepre készül, 100. születésnapjára. Szegednek a legnagyobb üzeme volt már az 1900-as évek elején ... otthont, munkát, kenyeret adott a családoknak. Ugye milyen boldogok voltunk, mikor ebodszünetfociztunk a fűzfák alatt? Milyen jó lenne még egyszer látni egymást Bár hajunk fehér már, akkor boldog fiatalok együtt szívtuk a saövöde, csévélő, tüoló, törő. lenfonó köhögtető porát. Mégis egymást megbecsülve, nyugalommal voltunk, szeretettel éltünk, mint egy nagy család ... Aztán közbeszólt a történelem . . „ de most, mikor 100 éves jubileumát ünnepelheti e gyár, szebb, fiatalabb, mint volt. S mi, régiek, szivünk melegével köszöntjük ezt a gyárat" Cikkünk visszhangja Hunyadvári Miklós (Csongrádi sugárút 72/B) olvasónk „Légy a levesben?" című írásunkra a következőket írja: „Nem arról van szó. hogy terjednek a föl-följelentgetósek. hanem arról, hogy a lakóközösségek tudjanak disztingválni, értsék meg azt, hogy a gyermekközösségekkel együtt idősek, betegek is élnek. Szeretnének békességet, nyugalmat. Bn — s más tóobi társam még — idős. kisnyup diias. léi kezű beteg em ber vagyok, megjegyzem, feljelentő ne-i •>!' ÜTI, csapén szenvc lője a jelenlegi teteóÉúöeceaéCi alkalmazkodjanak, lássák azt be, hogy az állam nem minden időst tud kiemelni a lakókörnyezetből, és szociális vagy idősek otthonába elhelyezni. Így a közösségektől csak aat várjuk el, hogy békességgel, megértéssel. a gyermekek megfelelő magatartásával könnyítsék életünket. Ez nem igényel anyagiakat A szülők tapintattal találják meg azt a belyet, ahol a gyermekeik részére megfelelő játszóhelyet — foci pályát csúszdát, pancsolót stb. — alakítanak ki társadalmi munkában. E munkáért csak köszönetet mondunk mi is. Ilyen köszönet jár azon idősek részére is, akik idős koruk létére, kis nyugdíjuk ellenére szépítik a környezetet, virágosí tarnak, zöldövezetet hoznak létre, vagy a lakásukat szépítik, átvállalva az IKV terheit. Az IKV dolgozói is nagy terhet vállalnak, minden elismerést megérdemelnek, saját gondjaik mellett próbálják az előírások szerint a lakók bejelentéseit megoldani. Ezt bizonyította az a tény is, amikor a cikkben megjelent ügyben lakógyűlést hívtak össze, és tartottak május 26-án. Az IKV megbízottai világos tájékoztatást adtak a lakóház rendjéről, szabályokról, amit mindenkinek be kell tartani. Végezetül tehát mi, idősek és betegek csak annyit kívánunk, illetve kiérünk, hogy békesség legyen, és megfelelő körülményiek legyenek a ház közösségeiben. A gyermekek tisztelettel beszéljenek a felnőttekkel ós játékaikat, játszóhelyeiket úgy válasszák meg, hogy az ne zavarja az időskorúak nyugalmát." * Tisztelt Hunyadvári Miklós, igyekeztem megismerni a Csongrádi sugárút 72, A alatt élők háborúságának az okait. Beszélgettem fiatalokkal éppúgy, mint idősekkel. A 82 éves Palatínus Antal nét például cseppet sem zavarja a gyermekzsivaj. tud pihenni. Ezzel a véleményével nincs egyedül. Sajnos (vagy inkább szerencsére) mi sem parancsolhatunk rá a szülőkre, a gyerekekre, ha zavarják az Ön nyugalmát. Gondolom, a békés egymás mellett élés egyik feltétele az, hogy őszintén, szemtől szembe adjuk elő a kérésünket, a panaszunkat. Remélhetően az ilyesmi elől a lakótársai nem zárkóznak el. Emberi hangon talán szót tudnának érteni. A feljelentgetések csak tovább szítják a haragot. Kérése, rwi szerint a gyerekek úgy válasszák meg a játszóhelyeket, hogy ne zavarják az idősek nyugalmát, sajnos, csak vágyálom. A parkok, a játszóterek, a foci pályák. a csúszdák a lakóházak közé ékelődnek. A zsivaj tehát természetes. Ügy gondolom, békességet, nyugalmat csak akkor nyerhetünk, ha kölcsönösen alkalmazkodunk egymáshoz. és próbáljuk tiszteletben tartani az együttélés íratlan szabályait. Nem tagadom. ezt még tanulnunk kell. A gyérekeknek is. Bodzsár Erzsébet Sy Mi? Hol? Mikor? 1«S. JÜNIUS 17., PÉNTEK — NÉVNAP: LAURA, ALÍTVA A Nap kel 4 óra 4C perckor, és nyugszik 20 óra 44 perckor. A Hold kel 7 óra 14 perckor, és nyugszik 23 óra 23 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 243 cm (apatM). Üzenetek A Sándor utcából érkezett levél írójának azt tudjuk üzenni, hogy a tanácsnál érdeklődjenek, valóban engedélyezték-e az istálló építését. Az állattartást ugyanis rendelet szabályozza. Bakos Pálné panaszát továbbítottuk a Szelkához; a partfürdővel és az újszegedi Sportuszodával kapcsolatos leveleket pedig a Szegedi Vízművek és Fürdőknek küldtük el. összeállította: Czakó Julianna nak. Szeretem a gyerekeket, hisz négyet neveltem fel, jelenleg 9 unokám és 12 dédunokám, két ükunokám van. Pár éve teljesen megrokkanva élek, hat éve a Csongrádi sugárút 72 B alatti lakóház földszintjén, szinte teljesen örökösen a lakásban. Betegségem folytán már csak fél szemmel tudom szemlélni az életet a gyermekek hasznos — időközönként haszontalan — tevékenységét A szülők természetesen tisztességesen nevelik gyermekeiket. Nem akarok vádaskodni, csak arra kérni valamennyi lakófcárnü*. ügyészségi vizsgálatok Az elmúlt napokban öszszeállították az ügyészségek második félévi vizsgálati terveit. Arról, hogy a kormányprogram megvalósítását segítő fontosabb jogpolitikai célok elérésére, azaz a gazdálkodás rendjének megszilárdítására. az állampolgárok jogi biztonságérzetének fokozására milyen intézkedéseket tervez az ügyészi szervezet, dr. Borsi Zoltán főosztályvezető ügyész, a Legfőbb Ügyészség titkárságának vezetője tájékoztatta az MTI-t — Állandó feladataink mellett most elkészült programunknak megfelelően az elkövetkező hónapok során fokozott figyelmet szentelünk az1 új jogszabályok gyakorlati érvényesülésére. Több vizsgálattal és elemzéssel kívánjuk elősegíteni az eltérő jogértelmezésből adódó gondok mielőbbi felszámolását, az új joggyakorlat zökkenőmentes kialakítását. Meggyőződésünk ugyanis, hogy például az új büntetőjogszabályok, a gazdaságirányítás átalakításával összefüggő adó- és más pénzügyi jogszabályok következetes betartása hozzájárul a gazdálkodást sértő, káros jelenségek visszaszorításához. A Legfőbb Ügyészség titkárságának vezetője elmondotta: az ország valamennyi főügyészének bevonásával vizsgálják majd ez év második felében a szervezetten elkövetett bűncselekmények miatti eljárásokat. A cél annak felderítése, hogy létezik-e hazánkban „hivatásos" bűnöző-éte,? Mle.ve a szervezett bűnözés mely elemei mutathat®, ki. Ugyancsak országos elemzést készítenek foglalkoztató témáról, a betöréses lopásokról. A közbiztonságra is fokozottan veszélyes bűnözési forma terjedése indokolja hogy megvizsgálják a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát, valamint keressék a választ: az ügyészi indítványok és fellebbezések kellően segítik-e a jogpolitikai elvek hatékony érvényesülését, a megfelelő felelősségre vonást. A Belügyminisztériummal közös felmérést készítenek majd az örökbefogadással kapcsolatos gyámhatósági eljárásról. E körben különös gonddal vizsgálják meg az örökbe fogadni kívánó személy és a gyermek érdekeit szem előtt tartó jogszabályi rendelkezések érvényesülését, és a családjogi törvény új előírásainajc gyakorlatát. A soron következő teendők közül Borsi Zoltán kiemelt két különösen fontos témát. Az egyik az ügyészi általános felügyeleti tevékenység körébe vág: a tanácsi építésügyi hatóságok építésrendészeti tevékenységét veszi nagyító alá. Ezzel kapcsolatban azt vizsgálják majd, hogy az építésügyi hatóságok miként tárják fel a szabálytalan építkezéseket, szükség esetén megteszik-e a jogszabályban előírt intézkedéseket, gondoskodnak-e határozataik végrehajtásáról. A másik munka a polgári jogi ügyészi tevékenység területéről való: a lakásügyi perekben folytatott ítélkezési gyakorlat törvényességét elemzik majd. Feltárják, hogy a módosított lakásügyi jogszabályok — a bírósági és 'igyészségi gyakorlat révén — az elképzeléseknek megfelelően szolgálják-e a lakáspolitikai SZÁZHETVEN EVE született Charles Francois Gounod (1816—1893) francia zeneszerző. HATVANÉVES Marton Frigyes (sz. 1928) kétszeres Jászai-díjas rendező, érdemes művész. 1962-től 1980-ig a rádió főrendezője. Főként kabarék rendezőjeként tűnt ki. MOZIK VŐTfts Csillag: délelőtt 10, délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Ritz fürdőház (színes, m. b. angol film. IV. helyár! Csak 16 éven felülieknek!). Fáklya: fél 3 órakor: A balkezes ezermester (színes, m. b. szovjet mesefilm) háromnegyed 5 és 7 órakor: Gyilkosság a sötétben (színes dán film. n. helyár!). Szabadság: s. és negyed 6 és fél 8 órakor: Szerelem második vérig (színes magyar film. n. helyár!). Filmtéka: fél 6 és W* 8 órakor: Elvebomeolás (színes svéd fBm). Kisknrössy halászcsárda fal dcomozi) : délután 4 és este 8 órakor: Téli gyilkosságok (színes amerikai krimit). KiskSrüssy halászcsárda, kert: este 10 órakor: Mona Lisa (színes. m. b. angol krimi. m. helyár! Csak 1* éven fetöbeknek !). Kertmozi: este 9 órakor: Elszabadult Indulatok (amerikai film. TV. helyárt). Szfksóstől kemping, kertmozi: (Puszta-pajta) este 9 órakor: A halálosztó (azines amerikai film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (19/57.). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI. SEBÉSZÉT! ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET ' Ma a balesetet szenvedett személyeket a n. kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi ügyeletet az. I. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi n. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a H. kórház tart. A balesetet szenvedett gyermekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnöttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-180. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 18 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap, és munkaszüneti napokon, reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GEGESZETI ÜGYELET Ma este 10 órától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklintká tartja. Szeged, Lenin krt. 111. Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld S. u. 1—8. Telefon: 14-W2. SOS LELKISEOELYSZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJÜSÁGI DROGTELEFON: 54-773 Hétfőn «e csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. 21.06: Híradó 2. 21.26: Roxinpadon Koncz Zsuzsa 22.10: Olaszország—Dánia EB-labdarúgó-mérkőzés 0.06: Képújság BELGRÁD 1. 17.40: Híradó 18.00: Körzeti híradó 18.30: Rajzfilm 18.40: Vetélkedő 19.00: ötös stúdió 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00: Baleseti kórház — amerikai tv-filmsorozat 21.00: Zenés műsor 21.55: Híradó 22.15: Művelődési magazin 23.15: Éjszakai műsor BELGRÁD 2. 18.30: Belgrádi műsor 19.30: Híradó 20.10: Olaszország—Dánia — EB-mórkőzés 28.06: Rövidfilm 22.30: Ártatlan nő — francia játékfilm üjyidek 17.40: Híradó 18.00: Szlovák nyelvű mösua 19.00: Ma 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: Baleseti kórház 1 21.00: Zenés műsor 28.00: Híradó horvátul S Rádió KOSSUTH 8.99: Tudomány és gyakorist 8.SO: Népdalcsokor 9.3*: A doononyd énekelnek fO.SO: A zene is n.üO: Magyar trán 12.46: Van új a nap aáa 13.00: Klasszikusok délidőben 19.*: Régi magyar msa 14-10: Ftókszerkesztőeég 15.30: Fúvószenekart hangverseny 16.06: Az Ifjúsági Rádfcó bem utaió ja — A félelmetes 16.46: Filmzene 17.00: A legembertbto beruházás 17.30: Idősebbek ImtlAia hosszén 10.30: Kérem. tartóztassanak W Mártinké Károly játéka 20.17: Hallgassuk Mozart-művek 91.16: Kilátó 22.00: Hirvflág 22.30: Bagoly G5 Tévé BUDAPEST 1. 8.55: Tv-torna 9.00: Képújság 9.00-: Szimat kutya és a kis detektív nagy esete a tolvajjal — (lam.) 10.30: Delta — (ism.) 10.55: Mozgató 11.06: Képújság 17.00: Hírek 17.05: Négy nap tv-műsora 17.15: Évgyűrűk 17.45: Téka 19.00: Ablakfc 19.06: Tv-toi^a 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Régi magyar muzsika 20.10: NSZK— Spanyolország EB-lábdarúgó-mérkőzés 22.10: Parabola 22.40: Híradó 3. BUDAPEST 2. 18.00: Képújság 18.06: Hírek szerbhorvát nyelven XVHI. VESZPRÉMI TÉVÉTALÁLKOZÓ 18.10: Nyári keringő — tv-játék Csehov novelláiból — (ism.i 19.35: Galgó"zl Erzsébr.t: Magva.- karrie* — »-film FiüTOn 8.06: Joen SuKtertand és Benvd Weíkl operettfel vételeiből 9.06: Napközben 12.10: Cserháti Zsuzsa és Szakcsl Lakatos felvételeiből 12.30: Népi muzsfltá 13.06: Pophullám 14.00: Péntektől péntekig 17.05: Kölyökrádió 17.30: ötödtik sebesség ÍR.33: Fiataloknak 1 "0.00: Nótakedvelöknek 21.06: Kálmán Imrét Marica grófnő — operett két részben 28.46: Popzene az NDK-txR 23.10: Bemutatjuk Kruza Richárd „Qut" rlmfl új dzsesszlemezét 23.56: Elvis Presley és Brenda Lee énekel BARTÓK 9.06: Zenekari muzsika 10.10: Csak fiataloknak! 11.10: Bemutatjuk új kóruslemezünke* 11.52: A Collégium aureum Kamarazenekar játszik 14.05: A Budapesti Tavaszi Fesztivál han gversen yeiből 15.00: Csajkovszkij: IV. szvit , (Mozartiana) 16.34: Izlandi népzene 15.46: Cl opera lemezeinkből 10.05: Pedagogical Pop — gitárral angolul 19.20: Nevtlle Marriner vezényli a St. Martinin-the-Flelds kamarazenekart 20.17: Fiatalok stúdiója 20.47: Teljesítmények nyoméban 21.17: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezeiből 21.41: Felejthetetlen hangversenyek HASZNÁLTGÉPJÁRMÜFELVÁSÁRLÁS ÉS -ÉRTÉKESÍTÉS. © ALSÓVÁROS! FF. 10. TELEFON: 2.-561.