Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
A Szombat, 1988. június 4. Kitüntetések pedagógusnap alkalmából A , városi pedagógusnapi ünnepségen Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesültek: Tóth Ferenc (Madách Imre Általános Iskola), Papp Gyuláné (Dugonics András Altalános Iskola), Hofgesang Péter (600. számú szakmunkásképző) és Szabó István (Vedres István Építőipari Szakközépiskola), nyugdíjba vonuló igazgatók. A Juhász. Gyula Tanárki *pző Főiskola tegnapi ünnepségén Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vehetett át Ördögh Gyözönc tanító, Pálfi György né szakvezető tanár és Tóth Gyuláné tanító. Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült Dobcsányi Ferenc tanszékvezető docens, Szabó G. Mária docens és Ábrahám Edit könyvtáros. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Mihály Endre docens, Karikó Sándor docens, Kiss Gábor adjunktus, Pitrik József adjunktus, Ringlerné Szentpéteri Mária adjunktus, Sóvágó Mária nyelvtanár. Berkes Miklós szakvezető tanár, Mihály Illésné előadó, Török Lászlónc élelmezésvezető és Tuskó László laboráns. Miniszteri Dicséretet vehetett át Czabay Ilona adjunktus, Karikó Sándornc adjunktus, Kulacsik Julianna tanársegéd, Nagy Lászlóné szakvezető tanár, Perényi Lászlóné szakvezető tanár, Petrusán Györgyné szakvezető tanár, Alexa István technikus, Bereczki Sándorné konyhalány, Kelemenné Szél Erzsébet gépíró, Tóth András szakmunkás, Tót Tibin né technikus és Vcghné Boronkai Andrea könyvtaros. A Magyar Úttörők Szövetsége országos elnöksége Munka Érdemrend bronz fokbzatot adományozott Tóth Gyuláné tanítónak. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem dolgozói közül a pedagógusnap alkalmából a Szociális és Egészségügyi Minisztériumban megtartott ünnepségen tegnap Kiváló Munkáért kitüntetést vett át lványi Béla adjunktus, Németh Miklós tudományos főmunkatárs, Soltysiak Janina adjunktus és Szentpéteri András adjunktus. Miniszteri Dicséret elismerésben részesült Csizmadia Eva vezető könyvtáros. Földesi Györgyné szociális főelőadó és Kadocsa Edit tanársegéd. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága székházában ugyancsak tegnap Aranykoszorús KISZ-jelvényt vett át Dobos Erika ötödéves orvostanhallgató. A művelődési miniszter a József Attila Tudományegyetem dolgozói közül többeket kitüntetésben részesített. Kiváló Munkáért elismerést kaptak: Baráti Tibor adjunktus, Biró Imre technikus, Bucsu Ferencné szakvezető tanár, Csörgő Sándor egyetemi tanár, Czékus Tibor szakvezető tanár, Gerebicz Andrásné osztályvezető-helyettes, Irmeli Kniivilá lektor, Molnár Imre tanszékvezető docens, Papp Györgyné adjunktus. Süli Árpád adjunktus, Scherer Ferenc tudományos munkatárs, Szigetiné Galántai Erzsébet adjunktus. Varga Károly docens. Várnai Szilárd osztályvezető és Zvara Jánosné tanszéki ügyintéző. Miniszteri Dicséretet kaptak Bara Sándor gépkocsivezető, Görgényi Miklósné adjunktus, Gyarmati Lajos testnevelő tanár, Györfi György adjunktus, Horváth István docens, Kara Istvánné előadó, Kristó Pál műszerész, Laczkó Gábor adjunktus, Mácsai Istvánné szakvezető tanár, Oláh Anikó előadó, Pósa Istvánné takarítónő, Ráczné Kuhn Klára laboráns és Varga Péter tanársegéd Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetésben részesüllek: Hajnal Imre, Minker Emiiné, Molnár Istvánné, Pásztor László, Rácz Jánosné és Udvardi Ferenc szakvezető tanár. Tegnap a Parlament kupolatermében a pedagógiai munkában magas színvonalú elméleti felkészültséggel kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréséül Kiváló Pedagógus kitüntető címet és jelvényt kapott Boróczy Béla, a Vedres István Építőipari Szakközépiskola tanára; Forgó Gyula, az Asotthalmi Általános Iskola igazgatóhelyettese; Horóczi Ferenc, a Ságvári gimnázium szakvezető tanára; Rozgonyiné Molnár Emma, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgatóhelyettese; Stanics Béla, a Liszt Ferenc Zeneiskola igazgatója és Szabó Lörántné, a Madách Imre Általános Iskola tanítója. Mormon egyház Vallásfelekezet elismerése Az állami Egyházügyi Hivatal elnöke a vallás szabad gyakorlásáról szóló törvény értelmében 1988. június 1-jei hatállyal törvényesen elismert vallásfelekezetlé nyilvánította a Magyarországi Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyházát (közismertebb nevén a mormon egyházat). Bemutatott szervezeti szabályzatukban kinyilvánították, hogy az alkotmánynak és a törvényes jogszabályoknak megfelelően kívánnak működni Magyarországon. Számítógépes jövendölés Manapság, amikor a világ sorsát egyre kevésbé a véletlenek határozzák meg, Japánban nemcsak virágzó iparág a jóslás, hanem egyre inkább hódít annak legmodernebb, csúcstechnikát alkalmazó, számítógépesített fajtája is. Becslések szerint minden negyedik lakos, azaz 30 millió ember évente egyszer jóshoz fordul a távol-keleti szigetországban, hogy kikérje a „szakemberek" véleményét. Az óriási üzlet csábította egy számitógépszoftverrel foglalkozó cég szakértőit, akik az asztrológiától a tarokk kártyavetésig a jövendölés teljes tárházát beprogramozva a lehető legnagyobb matematikai valószínűségre törekedve indítottak hadjáratot annak érdekében, hogy elhódítsák a jövőt kifürkészni akarókat a „kisipari" módszerekkel dolgozó tenyérjósoktól. A Tokióban létrehozott modern jósdában 80 számítógépet alkalmazó hivatásos jós teljesít szolgálatot. Elég, ha az ügyfél a szenzoros tvképernyő felé fordítja a tenyerét, és a mágneslemezes memóriaegység azonnal kattogni kezd, jelezve, hogy megkezdte a különböző jóslási eljárások egybevetése alapján a jövő kifürkészését. Felnőtteknek 3000, egyetemistáknak 2500. középiskolásoknak 2000 jen ellenében áll rendelkezésére a szolgáltatás, tehát, nem drágább, mint egy mozijegy. A Móra Ferenc Múzeum MÚZEUMI MATINÉK sorozatának idei záró foglalkozását rendezik meg ma, szombaton délelőtt 10 órától: a programban az év folyamán készült videofilmek és diák megtekintése, majd közös füvészkerti kirándulás szerepel, gyülekezés a Lucs-teremben. vezetők: Csizmazia György, Fodor Ferenc. Kómár Irén, Szekeres Ferenc. Az újvidéki Zselieznicar (vasutas) szerb népián cegyüttesnek és kórusnak a Petőfi Kulturális Egyesülettel közös FOLKLÓRMŰSORÁT rendezik meg ma, szombaton este 6 órai kezdettel a Rákóczi utca 1. szóm alatti Vasutas művelődési házban. A Gyuláról elszármazott szegediek baráti köre tart ÖSSZEJÖVETELT június 6-án. hétfőn este 6 órai kezdettel az élelmiszeripari főiskola Marx tér 20. szám alatti klubjában. Műsorajánlat ECRANUL MAGAZIN címmel a szegedi tévestúdió rendhagyó portréját sugározza a tévé 2-es programja: a román nyelvű nemzetiségi műsor .az idén 60 éves Lucia Borza, a nemzetiségi pedagógus. tankönvvszerkesztő. költő és néprajzg.vűitő szülőfaluját. Kétegvházát. egész szellemi hagyatékát mutatja be. Üj műsorral jelentkezd: a városi televízió ifjúsági szerkesztősége június 6-án. hétfőn este 7 órai kezdettel: a programban egyebek között bemutatkozik a GIXEREGYÜTTES. riportokat láthatnak arról, hogy mit szeretnének a makkosházlak. továbbá fiatalok politikai tájékozottságáról, s beszélgetést a Szegedi Diákszínpad vezetőiével. A műsorban lesznek versek, videók''pók. továbbá rejtvény, s könyvés hanglemezajánlat is. Az ECRANUL NOSTRU. a szegedi körzeti tévé.túdió román nyelvű nemzetségi műsora június 9-én. csütörtökön este 7 órakor jelentkezik a 2-es műsorban. Az adást június 11-én. szombaton 12 óra 5 perckt<r ez l-esen megismétlik. A szegedi rádióc'údió programját sugározza a Kossuth adó június 7-én. keo'den 10 óra 5 perces kezdettel: Vécsey Ágnes A NAPFÉNY HAZÁJÁBÓL A NAPFÉNY VAROSÁBA című riportjában a hat esztendeje államközi szerződés alapján Szegeden." a Pa-nutnyomóipari Vállalatnál és a textilművekben dolgozó kubai munkásnők életével ismerkedhetünk meg. Szezonzárás a színházban Tegnap délután tartották meg a Szegedi Nemzeti Színház ünnepi, évadzáró társulati ülését, amelyen ott voltak a megyei és a városi pártbizottság képviselői, valamint Miiller Józsefné Szeged tanácselnök-helyettese és Dobóczky Károlyné, az szmt titkára. Nagy László igazgató a tények, számok tükrében a következő képet adhatta az évadról: 13 bemutató volt és összesen 25 darabból állt a repertoár. A nagyszínházban 136, a Kisszinházban 145 előadást tartottak, a stúdió-, táj-, és egyéb előadások száma: 18. A látogatottság több mint "0 százalékos; a külföldi turnék nézőit is beleértve összesen mintegy 167 ezren látták a szegedi színház produkcióit. A számok mellé az egyes tagozatok munkájáról mondta el gondolatait Nagy László. A prózai tagozat műsorterve a korábbinál differenciáltabb igények kielégítésének lehetőségét hordozta — jelentette ki. Idézzük szavait: „A próza munkáját így is hasznosnak, vállalhatónak tartom, egy-egy részeredményében sikeresnek. Amikor változtatunk, azért tesszük, hogy ne elégedjünk meg a tegnapi, tegnapelőtti énünkkel ..." Az operaévad jellemzőjének a sok feladatot, az aránytalan elosztást, a közönség és a szakma érdeklődésének, bizalmának megnyilvánulását jelölte meg. „A munka persze nem feszültségmentes. A felmerülő szakmai, művészi és emberi problémák feloldásáért, az értékek megtartásáért továbbra is sokat kell tenni." — mondta az igazgató. Az újonnan alakult balettegyüttes előadásai iránt nagy közönségérdeklődés nyilvánult, siker volt az operaházi bemutatkozás is. Az együttes méltó a további sokoldalú támogatásra. „Színházi életünk az idén sok más esemény kapcsán is témát adott az újságíróknak, a közönségnek. A különböző események részben tudatos, részben véletlenszerű folyamata zavart keltett színházunk működésében, rontotta a színházi hangulatot és morált ... A színház bonyolult, érzékeny szervezet, reakciói a társadalmi élet egészében zajló folyamatoktól nem függetlenithetők ... Nagyon fontos, hogy ezeket a reakciókat kellő körültekintéssel, figyelemmel, megfelelő árnyaltsággal tudjuk mozgatni, irányítani. Az idén, őszintén be kell vallanom, ezt számos esetben nem sikerült megtennünk" — mondta Nagy László, és hozzátette, a közelmúlt igazgatósági ülésein változtatásokról döntöttek, amelyek az erények és hibák egyértelmű megítélését, s a közönség jobb kiszolgálását segítik. A társulati ülésen bejelentették, hogy a színház művészeti közül Maros György, Lados Ibolya és Lengyel Ildikó nyugdíjba megy. Velük együtt összesen harmincketten távoznak, köztük Arkosi Árpád rendező, Molnár László karmester, Mira János és Ek Erzsébet tervezők, Soskó András magánénekes, számos színész, valamint tánc-, ének- és zenekari tagok. A hagyományok szerint az ünnepi társulati ülésen adták át a különböző díjakat: a társulat szavazatai alapján az idei Vaszy-dijas Gurbán János magánénekes; a Makó Lajos-dijat a balettegyüttes kapta. A Varga Mátyás által tavaly alapított díjat Gábor István színpadmester vehette át, a névtelen adományozó díját, amelyet az olasz operákban nyújtott teljesítményért ítélnek oda, ezúttal Vajda Júlia magánénekes nyerte el. Hét szegedi nagyvállalat dolgozóinak szavazatai alapján a következő művészek kapták a közönségdíjakat: Vámossy Éva, Kaszás Géza, Jakab Tamás, Markovits Bori, Németh József. Varga Mátyás, ós Kőszegi Akos. (Az 1988— 89-es évad bemutatóinak és felújításainak tervét, valamint az új tagok névsorát természetesen ismertették a társulati ülésen; mindezekről helyhiány miatt — a következő napokban tájékoztatjuk olvasóinkat.) Változatos programok a városban Megkezdődött a könyvhét Scfimidt Andrea felvétele Könyvsátrak és könyvkedvelök a Dugcnics téren Már jóval tíz óra előtt megsűrűsödött a járókelők tömege a Dugonics téren: a hat pavilon már állt, úgy háromnegyed tíz tájban már zeneszó is hallatszott — tegnap délelőtt 10 órakor pedig Kaposi Márton, a Tiszatáj főszerkesztője lépett a mikrofon elé, s egyebek között kifejtette: minden kor emberének mást és mást jelentett ugyan a könyv — de mindig valami egészen különlegesen fontosat. A könyvkiadás hőskorában kiadott alapmüvektől napjainkig a könyv története bizonyítja: döntő lépést tett az emberi szellem általa önnön halhatatlanságának biztosítására. A szónok éppúgy megidézte a könyvek megtartásán töprengő legújabb kori nagy műveket az egyetemes emberi kultúrából, Truffaut filmjét éppúgy, mint Hamvas Béla esszéjét — akárcsak korábban, közvetlenül a megnyitóbeszéd előtt Kőszegi Akos, a Szegedi Nemzeti Színház művésze Jobbágy Karolynak A könyvtár csendjében című versével. „Miért lehetett a könyvnek méltósága mindig?" Mert minden időben magára vállalta a humanizmus egyetemes eszményeit, ezáltal garantálván eredendően morális hivatását. S miután e magvas gondolatok jegyében Kaposi Márton megnyitotta az 59. ünnepi könyvhét eseménysorozatát, ismét a Délép Napsugár táncegyüttese, s jóvoltukból — magyar népzene következett. Az idegen nyelvű könyvesboltban megnyílt a Balázs Béla Üttörőház kerámia szakkörének kiállítása, az szmt könyvtárának épületében a könyvudvar, a Dugonics téren pedig — folytatódott a sátrak ostroma . . . Az idei könyvhét korábbi szegedi gondjairól idén sem szabad megfeledkezni: már régóta nem sikerül nevesebb magyar írókat „megszerezni" ekkorra. A szervezők most arról tájékoztattak: ezután más utat választanak. Az írószövetséget, amellyel eddig nem sikerült koordinálni az ügyben, felváltja a személyes kapcsolatokra épülő, már idejekorán megkezdett szervezői munka — remélhetőleg az eddigieknél nagyobb sikerrel .. . A helyi illetőségű szerzők és a fővárosiak aránya is különféle ellentmondások forrása volt: idén éppen a mai napon dedikálnak szegedi írók és művészek a „Helyi kiadványok" feliratot viselő, tehát külön nekik felállított pavilonban: délelőtt 10 órakor, a Molnár Dixieland koncertjének kezdete után Czilczer Olga és Katona Judit költő, valamint Richter Ilona grafikusművész, illusztrátor — továbbá Csorna Gergely, a Domokos Pál Péterrel közösen készített, a moldvai csángókról szóló album képeinek fotósa. Déli 12-kor a Könyvről könyvért fejtörójáték lesz soron az idegen nyelvű könyvesboltban, holnap, vasárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel pedig Vasárnapi muzsika címmel a Vasutas Fúvószenekar koncertjét rendezik meg a Dugonics téren, vezényel: Marosvári Attila. D. L.