Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-04 / 133. szám

Szombat, 1988. június 4. tc cUvtiit I «aí4f« C^rtUÍKf f*7-*»v : ^Yfi-fS oilf i&e T' é>Zft DÁVID BARKER SZOKOLA LAJOS GRAFIKÁJA BELÁNYI GYÖRGY Akkor végre (szibilla) Minden szót egy kicsit másképp kellene mondanom. Akkor végre pontosan azt jelentenék, amit egyébként is jelentenek. Állatkerti álom A buta zebrák nem tudják, hogy könnyedén kitörhetnének e vesszőből és háncsból fonott kerítésen. A mivel nem tudják, az szilárd, mint az acél. Én bolond! Véletlenül betévedtem e parányi kis vadonba. Itt jönnek a Zebrák. Két lépéssel átszökkenek a kerítésen. Látják, mily egyszerű és gondolkodni kezdenek. Már hozzák a Bölényeket, Elefántokat és Zsiráfokat is magukkal. Vad lihegés, fújtatós melegét érzem a tarkómon. (Ford.: FENYVESI ANNA) Hekus Dönci és a vad geszti bolond Megdöbbenve láttam, milyen rossz az arca a konflison pihenő fehér inges férfinek, akitől a kocsiból kihajolva afelől tudakolódtam a budai Mátyás-templom előtt, hogy hol találom a Fortuna utcát. Félre ezzel a „németajkú tekintettel" — mondottam magamnak még egyszer eltűnődve az arc és a betöltött hivatal közötti ellentmondáson. S míg általhajtattam két-három behajtani tilos táblán — megtestesítvén a célforgalmat — vidáman fedeztem föl magamban az egészséges munkakedvet, hisz kackiás képzavarral kezdtem, s ez jó jel. Hasonlóan biztató volt a sajtótájékoztató színhelye is, a Café Pierot, ahol is hús vodka-tonikkal vártak. Sietve jegyzem meg. hogy pajtásom, a sofőr, alkoholmentes italokat ivott, valamint habos kávékülönlegességet, szívószállal. Urizáltunk egy kicsit — láthatja a nyájas —, okunk is volt rá, hisz új könyvkiadót köszönthettünk születése és bemutatkozása napján. A neve: Data Manager, egyébiránt számítástechnikai kisszövetkezet. A gondolat szellemi nemzője, Éder László elnök, nem beszélt sok lukat a hasunkba, mire kimondta a lényeget: „a jó könyv jó reklám nekünk." Elhittük neki, s nem csupán azért, mert a pincérlányok — három formás tapasztalati valóság — gint, konyakot, óbarackot és püspökkenyeret szervíroztak. Szemnek cs szájnak ingerei. A lényeg felé araszolva: Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós — a Szépséghibák című sikerkönyv szerzői — új riportkötettel jelentkeztek. A tolvajkulcs — ez a címe a dolgozatnak. Belelapozva kiderül, hogy alapítványokról írnak, s föltűnően sokszor szerepel Fodros István neve, amit Gazsóék föltehetően a szépségkirálynő-választás-botrány-sajtóembargó idején szerettek meg életfogytiglan. „Ne higgyétek — mondotta fölénk tornyosulva Zelei —, hogy mi ,a' Fodrosról írtunk. Sokkal inkább a homo fodrosról". Nem bírom ki, hogy ne írjak egykét szót Zcleiról, aki szegedi, szcllemdús írnok, mással összetéveszthetetlen hangon megszólaló költó, akiről hamarabb jut eszünkbe Bud Spcnccr, mint Pilinszky János, de én speciel nem ezért szeretem. Egyetemi éveim alatt miatta forgattam a Magyar Hírlapot, s bár eltávozott azóta a redakciótól, valószínűleg nem ezért lett félhivatalosból hivatalos kormányorgánummá e lap. S hogy egy titkot is fölfedjek: ó az az ember, ki fejlett diákévei alatt, mámoros hajnalokon megragadta a gyanútlan munkába sietók karját, mélyen szemükbe nézett, majd kifejtette abbéli vágyát, hogy „minden madár virágozzék", végül — egy másik költőt idézve — „hazakúszott a Boldog Szüzek Sugárútján". Úgy tűnik, magával ragad engem is a glásznoszty — kiteregettek mindent, „mi látni való". (Még egy költó. Lassan összezsúfolódunk.) Szóval a sajtótájékoztató. Gazsó — a kormánylap erőssége — kollégaként informált, nem beszélt félre. „Kell a publicitás, mert hála Istennek, tele van a piac. Egyre több riportkötet jelenik meg." „Kézbe vesszük és nem esik szét" — szólamlott föl egy hivatásbeli, s valóban: ahhoz képest, hogy az utolsó tollvonás a múben április 23án helyeztetett el, a könyv pedig egy hónap múltán elkészült, mint nyomdaipari termék: kifogástalan." Azt akartuk megmutatni — összegzett Éder —. hogy itthon is lehet úgy könyvet csinálni, kiadni, miként Európában szokás. Egy közbevetett jóslat: az elnök nevét valószínűleg nemcsak azért fogjuk megjegyezni — mi, férfiak —, mert az betűhív egy zseniális KATONA JUDIT Tavaszi szimfónia Verset írok. Tán követ kéne mosnom vagy vagont rakni? Szót sem érdemel. Előbb-utóbb már magam is kifosztom, mint költöző madár, ha itt telel. Verset írok. Szó fölött gyúl világom, fagyok mély árkát temeti a fény. Kihantolt társak neveit kiáltom, kikért rügyfáklya ég. Ez a remény s hogy pogány, zöld fűzfák keresztelkednek a Tiszában habos ég alatt. Magyar költői sors ez. Nem eretnek. Szülőföldhöz hú, szegény és szabad. Adria-abc brazil és egy kitűnő nyugatnémet futballistáéval. Folytatván, Zcleivcl. A tájékoztatás forrportján sokunkból kibugygyant a glásznoszty — olykor szentségként viselkedő — szava. Miklós ekkor a rezonór tógáját öltötte föl, olyan volt, mint egy egész thébai kórus, és így szólott: „A glásznosztyról nekem az jut eszembe, midón Ady — szintén költő, a szerző — vad geszti bolondnak nevezte Tisza Istvánt, s haja szála sem görbült." Ej. ej — teszem most ide fejemet csóválván az írómasina fölött —, ez azért túlzás. A beszélgetés ezután a könyvkiadás áldatlan állapotaira terelődött. És megszólalt újra a kórus: „A koalíciós időkben történt, hogy a lapok címoldalon hozták: Hekus Dönci megint megszökött. És akkor Rákosi Mátyás — akkoriban neves szerzó — azt mondta, hogy a sajtó nem azért van, hogy szenzációt hajhásszon. E szózat nyomán szűnt meg a nyomozó újságírás, és ennek következtében lustult cl a könyvkiadás is. Kit érdekel majd 1992-ben, hogy idén tavasszal ki hazudta le az eget?" Hazánkban — teszem hozzá az objektív tájékoztatás érdekében — a kiadványok átlagos átfutási ideje nyolc hónap. Mivel ez az átlag a hetek alatt elkészült brosúrákat és a négy évet fiókokban várakozó szépirodalmakat is magához öleli, miként kisgyermekeit az anya, azt kell mondanunk: a jó anyánál is jobb kell nekünk. Idézet következik: „A botrányokkal mindig a marginális értelmiség foglalkozott. De ez a réteg egyre jobban a centrumba hatol, hisz azt kapisgálja, hogy ini történik a középpontban. Bízom abban, hogy egyszer elérjük a valóságföltárás azon szintjét, amit mindenféle félfasizmus ellenére megmászott a két világháború közötti tényirodalom sok-sok müvelője." Ez is a kórus szava volt. Valami befejezésféle kellene. Vagy egy természetes súlyú tanulság... Megvan. A tájékoztatottak sokszor vissza akartak térni Fodros úr személyiségéhez —| melyet természetesen jogok védenek — és e személyiség sorsához, felhangzott egy jóslat is, középkorú jogásztól, életviselt, tapasztalt asszonytól: „Ez az ember, miként az a madár, a poraiból is föltámad." Ehhez illesztette a magáét — most jön a tanulság — Zelei: „Talán azzal fog föllépni ez az úr, hogy ót is ezen a tavaszon zárták ki a pártból." DLUSZTUS IMRE Utánozhatatlan a víz kékje, moraja, a kavics, a remeterák, a szikla, a szel, a csónak, a halász arca, a leander, a hajnali piac, a kikötő, az óratorony, a hegyre kúszó sikátor, a déli szieszta csöndje, az esték bársonya, a rostonsültek illata, a vörösbor zamata: az Adria. Adria — Jugoszlávia partvonala 2092 kilométer, a mintegy ezer szigetet is hozzászámítva 6116 kilométer. Csak egy törülközónyi helyet belőle!... Barnaság — magyar turisták leghőbb vágya; másutt beszerezhetetlen, sajátos bőrszín. Idővel lekopik. Csoport — nem a legolcsóbb, de a legkényelmesebb utazási forma. Előny, ha a valutát az utazási iroda teremti eló. Dinár - május 20-án 1 dollár 1500, (tíz nap múlva már 1920) 1 nyugatnémet márka pedig 900 dinár. A magánszállások árait általában márkában adják meg. Szívesen veszik, ha abban is kapják meg. Építkezések — százméteres körzetben biztosan találni legalább egyet. Hogy csinálják?!... Fogadtatás — előszezonban különösen szívélyes. Ki tudja, mit hoz még a nyár... A megérkezéskor kapott virágot illik a tengerbe dobni. Gépkocsivezető — jobban jár, ha éjszaka teszi meg a 6-800 kilométeres utat. Persze, akkor csak a felezővonalat látja, az útmenti szakadékokat nem! Hajókirándulás — borult idóben különösen javasolt. Ne okozzon meglepetést, hogy a szél is barnít! Idegenvezető — csak neve és szobaszáma jegyzendő meg, minden eshetőségre számítva. Egyébként békén hagyandó, s akkor ó sem zaklat feleslegesen. Konyak — még mindig érdemes... Lapossarkú — kizárólag gumiból készüljön, mert a műanyag- és bőrtalpak csúszásveszélyesek az óvárosok gömbölyűre koptatott utcakövein. Marina — falu Trogirtól 12 kilométerre, az idén oda főként magyar vendégeket várnak. Persze a németeket sem küldik el. OTP-Penta Tours — osztrák —magyar vegyes vállalat, mely előbb említett Marinát „magyar faluvá" szeretné tenni. Ötletek — a nyaraló vendégek szórakoztatására: báránysütés, vízibicikli- és szörfkölcsönzés, gyermekprogramok, vetélkedők, valamint ld. F, H, I, M és O. Pozíciószám — egy-egy turistacsoport szakmai fedóneve. Hozzáértők a számokból tudják, forgalmi adós vagy sem, forintos vagy valutás. Rádió — esti órákban néha még a magyar adás is fogható. Pártértekezlet idején, útban hazafelé, Bosznia hegyei közt, a buszban csak a Szabad Európa. Studytour — a tanulmányút angol elnevezése. Az idegenforgalomban: a vendégeknek kínált szolgáltatások megismertetése a szakmabeliekkel, illetve újságírókkal, egy-két napra sűrített idő alatt, s meglehetős töményen. Az R után írottak így válnak talán érthetővé. Tornatanár — szabadkai fiatalember, aki majd a Club Marina vendégeinek talál ki ügyességi programokat. A sertéshús árát nem tudja pontosan, a fizetése áprilisban 450 ezer dinár volt. Útlevél — az igazin kívül kap a vendég egy másikat is, mely „a jugoszláviai Marina üdülőfalu területére érvényes. Ezen okmányt kérjük, gondosan őrizze meg, mert ha úgy dönt, hogy jövőre is itt tölti szabadságát az OTP-Penta Tours szervezésében, kedvezményt kap." Az üdülés árából tíz százalékot, a sportszerek kölcsönzési díjából húszat. Vendég — elmegy, üdül, hazajön. Rendezgeti emlékeit és a fényképeket. Ha újságíró, egynémelyiket közre is adja: — Pálfy Katalin és Ildódy János. * t -v