Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

Szombat, 1988. május 21. 126 magazin | [DM Arany János egykoron itt lakott Tavaly nyáron Csehországban jártam. Szeretem a csehek földjét, ha csak tehetem jó messze elbarangolok, nincs is olyan város ezen a mégiscsak messzi vidéken, ahol ne lettem volna. És a várak! KonopiSte, KarIStejn, Krivoklát, Roímitál. Blatna, vagy Hluboka Ceské Budejovice mellett és aztán a legszebb: Cesky Krumlov. Aki már látta, nekem ad igazat. De a legszebb úti cél mégis Nyugat-Csehország. Az útjaim koronája. Sokszor voltam már itt az elmúlt három évtized alatt. Karlovy Varyban mindig meg kell állni. Karlovy Vary maga a tiszta gyönyörűség. Amikor először láttam, még 1958-ban, elcsodálkoztam szépségén, megfogott a hely szelleme, a forrás varázsa, s azt mondtam magamban: ide még sokszor vissza kéli jönni. Nem számolom, hogy hanyadszor kopogtattam be e városba, de jöttem boldogan, sietve. Noha mindig is nagyon élveztem a hely misztériumának hódolókat, a karcsú, füles ivópoharakat szorongatókat, akik átszellemülten sétálnak a kolonnádsor alatt, kezükben úgy tartván a füles poharakat, mintha legalábbis becherovkát — e kitűnő gyomorkeserűt — szopogatnának belőlük, s úgy isszák a 40-50-70 fokos gyógyvizeket, hogy kedvet csinálnak a magamfajta egészségesnek is. Gondoltam, én is megpróbálom. Vettem hát füles poharat, beálltam a sétálók sorába, és egy kortyot a számba vettem. Istenem, ne add, fohászkodtam föl azon nyomban, hogy erre kelljen rászorulnom! De mégis, ez az itt gyógyuló társaság adja az állandóságot, a vendégek azok. akik nap mint nap a megszokott időben megmerítik vagy teleengedik poharaikat a források csobogó kútjainál, és mennek, sétálnak, isznak, szürcsölnek, újra sétálnak és beszélgetnek. Mintha egy különös szekta tagjai lennének, áhítatot mímelnek, s talán úgy dicsérik maguk között a források vizét, összevetve egyiket a másikkal, ahogyan én a konyakok között teszek különbséget. Ók, a sétálók, a beszélgetők azok, akiket nem érdekelnek az üzletek kirakatai, nem állnak sorba oplatkyért, ezért a csodálatos csokoládés, vaníliás vagy kakaós ostyáért, amely kerek, mint a diszkosz és íze valami fölséges, igen, ők nem ülnek be a vendéglőkbe, nem ülnek ki a teraszra, csak isznak és sétálnak orvosi előírás szerint. Es gyógyulnak, remélem, gyógyult s tisztult vesével távoznak azósi Karlsbadból, a mai Karlovy Varyból. Én, akárhányszor is megérkezem e szívemnek annyira kedves városába. Arany Jánoshoz igyekszem. És most. ezen az úton azzal a tudattal, hogy verset írok róla. Igen, elhatároztam még Prágában, hogy ott. a helyszínen írok verset, amellyel már oly régóta tartozom kedvenc költőmnek. Hiszen elmondom, miért ne mondanám el. hogy ebben a mai, zaklatott világban, este, ha nem tudok elaludni. Arany János kötete után nyúlok. Arany János ma is olvasható, ma is felüdít, élményt ad, tiszta magyarsága, csodálatos nyelve erőt ad, nem érzem versein az idő múlását. Arany Jánost csak szeretni lehet. És olvasni! S megunhatatlan! Szeretem magamban előre elhatározni a dolgokat, a történéseket. Elképzeltem, hogy keresek majd egy helyet, egy vendéglói teraszt, ahová kiülök, becherovkát, vagy sört tétetek az asztalomra, s éppen a házára látok. Hiszen Arany János éveken át itt kúrálta magát. Az orvosdoktorok ezt tanácsolták, só hagyta magát rábeszélni a karlsbadi gyógyvíz csodatevő erejére. De hát más az elképzelés és más a valóság. Arany János egykori lakóházához könnyű eltalálni. Es szabad úgy eljönni Karlovy Varyból bárkinek is. hogy ne tisztelegne Arany János emléke előtt? Az egykori lakóház a Várhegyen található, közvetlenül a híres Kolonnád fölött, csak éppen meg kell kerülni a város kilátótornyát, a Várostornyot, s máris a Várhegy utcában vagyunk. Jobbról mindjárt az első ház az övé, a 4. sz. ház, a 2-st lebontották, így szabadon áll tűzfala. A két emelet magas, sárgára festett házon cseh nyelvű emléktábla hirdeti, hogy Arany János 1869 és 1876 között minden esztendőben e ház lakója volt. Milyen kár, hogy csak cseh nyelven hirdeti emlékét e márványtábla, amelyet 1957-ben állított nagy vendégének a város. Bizony elkelne itt néhány magyar sor is, el tudnék képzelni egy magyar nyelvű táblát, hiszen elég sok hazámfia megkeresi Arany János egykori lakóházát. Bevallom, hogy idejárt kúrálni betegségét a nagy költőnk, azt még Nagyszalontán jártomban, 1956 nyarán tudtam meg, hiszen akkor még, remélem ma is, ott őrizték a Csonka-toronyban, az Arany János kiállításon azt az öt karlsbadi füles ivópoharat, amelyből szopogatta nem túlságos nagy örömmel a gyógyforrások vizét. Az a nagyszalontai látogatás élénken az emlékezetemben él mind a mai napig, hiszen a Csonka-torony gondnoka megengedte, miután megtudta, hogy én is költő lennék, hogy ugyan próbáljam csak fel Arany János kalapjait, amelyek ott függtek a fogason. Bizony beleestem én e kalapokba, vagy a kalapok estek rám, nem tartotta meg egyiket sem a fülem, oly nagyok voltak. Valójában Nagyszalontán határoztam el, 1956 nyarán, hogy egyszer még felkeresem Karlovy Varyt, ha felnyílnak az akkor még bizony csukott határsorompók. Tudjuk az irodalomtörténetből, hogy itt kapott kedvet ahhoz, hogy befejezze a Toldi szerelmét. S ha már itt járt, beleszőtte a bujdosó Toldi kalandjaiba a fürdó alapításának, feltalálásának históriáját is. IV. Károly a közeli Löket várában lakott, — ma is ép, látogatható, múzeuma gyönyörű — ,s vadásztársaival, köztük Toldival, szarvast üldözött a rengetegben. Amikor a menekülő vad a vadászkutyák elől levetette magát a mélybe, s a vadászok utánamentek, akkor találták meg a forrást. A király fürdót telepített és saját nevét adta e fürdőnek. És erről írta Arany János a Toldi szerelmében: „Ott, honnan a szarvas lezuhant a mélybe, / S hol a fürdó épült a forrás fölébe, / Ötszáz évvel utóbb — vagy igen már többel, / Sokat ábrándozott egy beteg ősz ember; / Megáldotta vizét nagy jótéteményért, / Ha nem új életért, új-élet reményért, / S ha valaha célhoz bir jutni az ének: / Köszöni e forrás csuda hévvizének." Pedig azt is tudjuk Arany Jánosról, hogy bizony szomorúan szopogatta a savanyú vizet, mert az orvos eltiltotta ót kedvenc pipájától a reggeli ivókúra előtt. Miután kellóképpen tisztelegtem a nagy költő emlékének, lesétáltam a Vártorony és a Szentháromság-szobor előtt, vissza-visszafordulván, hogy meddig látom még a házat. S hol akadok egy vendéglő teraszára, honnan éppen fellátok a sárga házra? Találok-e ilyet vajon? És éppen szemközt Goethe egykori lakóházával hívogatott az Air-Bar terasza. Leültem és szemközt világítottak a sárga falak. Csodálatos hely egy mai magyar költőnek. Ihletet adó hely, itt Goethe lakott, amott fent Arany János. A teraszon színes napernyők. Az egyik alatt menedéket kerestem a nyári forróság elől. Úgy ültem, hogy az utca egyenest rávezesse tekintetemet a Szentháromság-szobor fölött magasodó Arany-házra. Az asztalon kávé és jégbe hűtött becherovka. Egyszeriben elveszett körülöttem a város, nem érdekeltek a sétálók, a szomszédos asztaloknál ülök, elkezdtek futni, gyarapodni a sorok, s azon nyomban megszületett a vers. íme: „A teraszról épp a házára látok, / Arany János egykoron itt lakott. / Hová is lettek a karlsbadi álmok? / Mi tört össze itt egy évszázadot? / Ha kinyílna az ajtó, ha kilépne / s ballagna le, kicsit öregesen, / botjára támaszkodva s ideérne, / ráköszönnék: „Jónapot, mesterem"! / Mit is mondhatnék mást? S ő bölcs derűvel: / „Otthonról, hazulról?" Csak intenék. / Pertut innánk karlsbadi keserűvel, /s felejtenénk, ami keserűség!" A pincér gazdag borravalót kapott. Sejtelme sem volt, miért. Pedig a szomszéd asztalnál arabok ültek. Belőlem nem sok borravalót nézett ki. Még ültem egy kicsit, újra és újra elolvastam a verset. Azután aláírtam a dátumot: július 17. És odaírtam: Karlovy Vary, az Air-Bar teraszán. A vers fölé pedig azt írtam: Arany János egykoron itt lakott. TAKÁCS TIBOR A kamillamerítő Reggel sárga, délben fehér, este pedig zöld — mi az? Mielőtt akárki kitalálja, megmondom: kamillaföld. Reggel még lekonyul a virág szirma, sárga közepe az egész limányt sárgának mutatja. Délben fehér, mert harsogva nevet minden szál. este pedig azért zöld. mert jön a szedő, és csak a szára marad ott. Örök igazság, ahol kamilla terem, ott szedő is van. Péntek László mondja ezt. arra. hogy előfordult már. fölpakoltak, mert azt hallották, a Hortobágy tele van kamillával. Hosszá az út. sok benzint eszik közben az autó, és kiderült, ott se találtak többet, mint amennyit Szeged húsz kilométeres körzetében összegyújthetnének. Azóta minden tavasszal csak a környéket járja, leginkább fagyosszentek tájékán. Megbeszéltük tegnap, hajnali fél ötkor indulunk. Indultunk is, óraütésre. Csizma nélkül Amióta finoman beszélünk, azóta mondjuk csak kamillának azt a növényt, illetve a virágát, amit azelőtt ezen a vidéken székfúvirágnak. az ország másik felében meg pipitérnek neveztek. Dallamosabb a kamilla, talán azért terjedt el ilyen hamar. De miért kell ennyire hajnalban indulni? Elázunk a harmattól! Azért, mert olyan ez. mint a kaszálás: harmatban állítólag jobban fog a kasza. A kamillaszcdó azonban nem kaszál, neki szedője van. Olyan bádogtepsi, nyéllel fölszerelve, aminek az elején fésűfogak vannak. Kaszáló mozdulatra beszorul a virág a fésúfogak közé. és ha elég nagy a lendület, vagy letépi a fejét, vagy kitépi gyökerestül. Harmatban mindegyikhez kevesebb erő kell. Azért is jobb a hajnal, mert akkor még nagyobb az esély, hogy nem előzte meg más a többnyire magányosan kószáló gyűjtőt. Mondtam viszont tegnap, gumicsizma kéne ide. mert kettót lépünk, és csavarhatjuk ki a nadrágunk szárát. — A gumicsizma nem jó. mert befolyik a víz. — Jó csizmára gondoltam, nem lukasra. — Fölülről folyik bele. a nadrágról. — Nem türjük be a csizmaszárba, és nem folyik bele. — Hidd el. ki van ez próbálva! Gondoltam ugyan mást is. azt például. ha kéznél lenne a gumicsizmán, hosszúszárú múanyagzacskóval toldanám meg a szárát, de kétszeres a szerencsém, hogy nincsen itthon. Az elsó. hogy éppen most nincs is harmat, a másik meg az, hogy köldökön fölül érő zacskó kellene rá. Zsákba kötve azonban nemcsak táncolni nehéz, kamillát szedni is. A tanulság most is lényeges: ne akarjon újítani mindenáron, aki még ki se próbálta. Dorozmás A rádió éppen a marsot húzza: amikor kászálódunk, akkor indul a Rákócziinduló is. Két csöpp eső koppan a szélvédőre: — Látod, eső lesz! — tekergeti aggodalmasan fejét a kamillaszedó. Mondom neki a másik örök igazságot: — Korán jött vendég nem marad sokáig. Korai eső hamar eláll. Nem hiszi. Ötkor már kint vagyunk a dorozsmai határban, de még mindig az időt lesi. Alig mer bemenni a dűlöútra. — Mitől félsz? — Nem látod? Dorozmás az idő. eső lesz. Nem tudom, hol ragadt rá a dorozmás szó. de hajszálpontosan igaz. Otthon, az ablakból kinézve még örültem, csöndes az idő. levél se rezdül, itt kinn azonban erősen fújdogál. Ó nem fázik, báránybélésű bekecsét is kicseréli lengébb holmira. mert dolgozni csak abban lehet, de én. aki csak nézni jöttem, a subát se szégyellném, ha lenne. Mivel nincsen, kicsire akarom magamat összehúzni, hogy ne nagyon fázzak. — Meg kéne fordulnunk . Honnan jön föl a nap? SÁVAI MÁRTA RAJZA PODMANICZKY SZILÁRD Bányászok A bányászok éjjelente fényesítik tenyerüket Nappal elhordják a szikrázó hegyeket Belőlük nőnek a sziklák a domborzat őrei A völgyet egyetlen mozdulattal ölre veszik A mozdíthatatlant fürkészi villogó tekintetük Nyomukban értelmezi a világ festőnk titkait Melyben minden fűszál kő érc víztömeg Egy láthatóvá vált kézvonásnak engedelmeskedik Ami kiragyog bőrükön a lemezteleneden hasonlat Szívük enyhíti A rejtett omladék Pótolhatatlan emlékezetük Zajtalanul zuhan partjainkra — Onnan. — És megmutatom. — Miért fontos? — Azért, mert a nap irányából kell szedni. Különben nem látod. — Ez a veszély most nem fenyeget, felhős az ég. Még ki se mondom, a régi taliga nagyobbik kerekénél is nagyobb piros folt legszéle bújik elő a horizontból. Ósi pogány-áhítattal én adózom neki csak, ó azt sajnálja, hogy nem hozta el a fényképezőgépét. Az enyém ugyan itt van, de rá se fogom, bár akkora lett belőle, mint egy nagy. vörös hordó, mert azonnal bele is megy egy ott ólálkodó felhőbe. Hosszú madzagon lóg, és állandóan lóbálódik a hatalmas kés. Ha csak ezt látná valaki, meghűlne benne a vér. Aki napkeltekor már ekkora késsel lődörög a határban, az jó ember nem lehet! Pedig lehet, a kés csak arra való, hogy a tövestül jövő kamilla gazát levágja a szedőről. Viszem neki a zsákot, de megint korán lelkesedtem. Még nem kell kiönteni, még csak beljebb nyomkodja a virágot. Majd ha tele lesz, legalább három kiló lesz benne, akkor lehet kiönteni. Számolgatok magamban azonnal: ha három kilót lóbál, és legalább két kilónyi erővel — tudom ám. hogy a kiló nem az eró mértékegysége! — fogja vissza a gaz. és hajnali öttől fél kilencig ezt csinálja valaki, akkor kicsit se csodálom, hogy derékfájásra panaszkodik az is. akinek soha nem szokott fájni a dereka. — Én a főnökömtől tanultam a kamillaszedést. Ó egy évvel hamarabb kezdte, és most hagyta abba. Nem bírja a dereka. Ezek szerint én jövőre fogom abbahagyni. Három szedővel rakott már bele a papzsák-méretú Herbária-zsákba. pihenésképpen előveszi a cigarettáját. Hogy a szedő addig se pihenjen, fogom én, és kipróbálom. Arra a tapasztalatra jutottam igen hamar, aki soha nem tanulta meg könyvből .hány csigolyája van. most az is meg tudná mondani, mert külön érzi mindet. — Nem jól csinálod. Nem kaszálni kell. hanem belementeni. És érzéssel! A gazt pedig ne előre dobd. mert akkor megint találkozol vele, hanem mindig mögéd. Oázis Amíg füstöl a cigarettája, megtudom, egészen más a gyöpi kamilla, mint az. ami a vetés közepén, vakszikes folton terem, meg azt is, hogy az algyői kamillaA a legnehezebb. Súlyra nehezebb, a szeuu dése viszont könnyebb. Negyed hét. fölszáll az első pacsirta, a kamillaszedó pedig két kortyintásra megiszik fél liter kakaót, zacskóból. Hozzátartozik a szertartáshoz ez is: — Egy zsák után megjár ennyi. Akinek füle van a nyelvjárásokra, kitalálja már. dunántúli származék. A rossebidesanyját is emlegeti néha, de azt nem tudja, a nagy zöldben a kamillafoltot limánynak is mondják az itteniek. A halászok nyelvéből való, örvényes foltot jelent a Tiszán. Sándorfalvi embertől hallottam valamikor régen, hajói emlékszem, Ferenczi Imrének hívták. Elfinomkodjuk ezt is, mint a székfúvirágot, a nagy foltot az én kamillaszedóm már csak oázisnak tudja. Amikor beletalálunk egy nagy foltba, akkor sóhajtja el magát: — Ilyenkor szoktam megszakítani magamat. Mert a kamillaszedő édestestvére az aranyásónak. Láthattad a filmben. azok is úgy megpakolták magukat, nem bírták elvinni. Én se tudom itt hagyni, amit megtalálok. És másban is hasonlítunk az aranyásóhoz. Ó mindig arról álmodott, hogy aranyat talál, mi meg arról, hogy kamillaoázist. A nyelvet bogarászók hamar rájönnének. többszörösen fejreállt már az oázis szavunk. Nagy sivatagban áldásos forrás igazándiból, itt pedig a nagy zöldben a terméketlen szik. Ami semmi mást nem képes már teremni, csak a kamillát. Azt is koratavasszal, amíg ki nem süti a meleg a földból. És lám. gyógyító eró lakik benne mégis. Állítólag biztosabb piaca van külföldön is, mint a marhának. A kamillaszedó még másban is hasonlít az aranyásóhoz. Nincs nagyobb ellensége. mint a másik kamillaszedó. A nagy limány. a gyönyörű oázis szélén gyönyörködünk még csak a nagy fölfedezésen. amikor föltűnik messze-messze, valahol ott. ahol a mi kocsink maradt, egy fehér autó. — Húzódjunk le, nehogy meglásson bennünket. — Nem tiltott dologban vagyunk, minek bújnánk? — Bújjál már, ne beszélj! Ha észrevesz bennünket idejön utánunk. — Akkor már jöhet! — Nem jöhet, mert most igen erósen elhatároztam, mégse szakasztom meg magamat. Fél kilenckor elindulunk hazafelé, de vissza akarok jönni délután. — Távcsővel is óznék nézne bennünket! — Legföljebb te. de nem a kamillás. Az abból él, hogy jó a szeme. Leültünk természetesen. Nem azért jöttem, hogy elrontsam az üzletet. Ment még az autó legalább másfél kilométert, aztán valami mélyedésben megállt. Bádogháta legteteje látszik csak, tehát ó se láthat már minket. — Merítsünk! HORVÁTH OEZSÓ 4 { Y