Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

Szombat, 1988. május 21. 126 Kínai mozdulaiország Í1L \ M * ! • * t KI • "1 i hbHBP^Í^ w fi 1 • • ^^hhHh fett. & v - '*l i * 1 jüj l, Yt^ % i * , " r. * 1 : im^M Hypfi U ^ aiSSaiíii m m * 2' •• •'•'< Wm k f Nagy László felvétele „A remények földjén" — táncolják a kínai lányok Midőn Kányádi Sándor, az erdélyi magyar költészet jelenkori első embere egyik versében föltette a kérdést, népünk mezőségi, székelyföldi vagy kalotaszegi táncainak valamelyikét látván — „honnan e mozdulatország?" — egyben a gyökerek, a népek kultúrájának ősi, beláthatatlan mélységű útjai felé fordult. Az pedig, hogy máként juthat ember eszébe Kányádi Sándorról mondjuk Bálint György okfejtése, mármint hogy régi meggyőződése, miszerint Kína még nagyon sok meglepetést tartogat a világnak, s így meglehet, egyszer, egy óvatlan pillanatában azon kapja magát, hogy kínaiul kezd tanulni, mint Kosztolányi egyik novellahőse — egy élmény láttán több mint érthető. Mert a (hivatalos nevén) Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Politikai Főcsoportfőnöksége ének- és táncegyüttesének szegedi fellépése alighanem azért számított csütörtökön este olyan különleges eseménynek, mert az ember a hatás következményeként a kínai mozdulatország rejtelmein éppúgy elboronghatott, mint a tanulságon, hogy mennyi fölfedezhető csodára is lelni ezen a keservesen gyönyörű világon. Régies kifejezéssel esztrádmúsornak lehetne nevezni elsö pillantásra a korábban Budapesten már nagy sikerrel szerepelt kínai együttes vendégjátékát. Két dolog viszont magasan e homályos sterminus technicus fölé kell helyezze ezt a keleti csemegét. Az egyik: az énekesi teljesítmények rendkívülisége. A fellépő szólisták egyszerűen elképesztő gazdagságú hanganyag birtokában daloltak, hangozzék föl akár szecsuáni népdal vagy — miként több előadó kitüntető barátsággal tette —. az Által mennék én a Tiszán ladikon..., a Megrakják a tüzet és az Elindultam szép hazámból... (Nem mondom, kicsit fura-kedves akcentussal ejtődtek a magyar szavak — de a többit elárulta a publikum mindahányszor több mint lelkes reakciója.) A másik ténvező: a sajátságosan finom kínai mozgáskultúra, a világhírű keleti táncművészet izgalmasan originális egészének sokszínű, részletes, többször például a Sárkánytáncnál, a Lótuszgyökérszedés és különösen az estet záró A viharmadár című produkcióban) egészen parádésbravúros bemutatója. Valami egészen különleges kifinomultság, számunkra elképzelhetetlen rezdülésekre, érzékenységekre fogékony atmoszféra lengte át különleges harmóniában mind az énekes, mind a táncos darabokat. Ügy gondolhatta az ember: ezek a messziről jött, mosolygós emberek olyasmiket tudnak, amiket meglehet, egyszer, valamikor a távoli ősködben mintha még mindannyian, közösen, együtt tudtunk volna ... Fegyelmezett, tökéletesen összecsiszolt kollektív teljesítmények, jó néhányszor az egyéni artisztikum kimagasló bizonyítéka, hangulatos, érdekes, nívós este — ilyesféle összbenyomásokkal summázható a kínai hadseregegyüttes nagyszínházbéli vendégszereplése. Jelentős „mozdulatország-élménynyel" lett kevesebb, aki nem látta. D. L. Alsóváros vendéglője Nem én találtam ki, okos emberek mondják, hogy a vendéglő — kocsmát nem akarok irni — a társadalmi érintkezés igén fontos fóruma. Vannak persze kultúrházak, százféle programmal, de hát a nép nem művelhető; kötőtanfolyam és fotószakkör helyett oda jár inkább, ahol az ajtó fölött harminc-negyven évvel ezelőtt még gyalu forgácsot lengetett a dél-alföldi forró szél. Itt van például a nemrég átalakított, s immár újra megnyílt Mátyás vendéglő, a vele azonos nevű templom és tér közvetlen szomszédságában. Trogmayer Ottó, a Csongrád Megyei Múzeumok főigazgatója elmondta: Alsóváros a „négi" Szeged városának mintegy i„ ' J« »-t»- «• rpa sem teszi ki ennél sokkal kevesebb hányadát. Az emberek minden időben kellő szellemi táplálékhoz jutottak e vendéglőben (túl a testin), amennyiben kicserélték gondolataikat az időjárásról és a vízállásról, illetve megállapították, hogy a záróra „már megint" túl hamar van; lám, mégis létezik valami fix pont e változó világban. ... A világ némileg átalakult azóta, a Mátyás azonban maradt a helyén. Üzletvezetők jöttek, üzletvezetők mentek, e fontos fórum olykor lepusztult, máskor pedig újjáéledt haló poraiból. Törzsközönségét két, azaz kettő táboir alkotta: alsóvárosi iparosemberek, valamint főiskolások; utóbbiak összessége nem más, mint a jövőnk záloga. Olykor még valóságos szemináriumokat is tartottak itt számukra — eredményességüket a vizsgák, s a következményes diplomák igazoltak —, melyek az egykori szegedi diákélet talán utolsó jóízű megnyilvánulásai közé tartoztak. Aztán úgy túnt, végérvényesen beköszöntött a Mátyás alkonya; a helyiség légterében estelente korsó röppent, hamutartó szállt, s a vendégek a következő kíséröszöveggel tessékelték be egymást az ajtón: — Menj előre te, hátha ütni kell!... Ilyen volt tehát itt a világ, amikor Fejes Sándor üzletvezető vette át az irányítást. Tevékenységét azzal kezdte, hogy az ételek árát lecsökken tette, az italokét fölemelte. Főszakácsnak Kapitány Zoltánnét tette meg az üzletvezér; magát a helyiséget kifestette, átalakíttatta, a vendégek egy bizonyos hányadával pedig közölte: szép dolog tőlük, nagyon szép, hogy bejönnek, fogyasztanak, de legközelebb talán más ruhában csinálják ezt.. . Erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tőgypörkölt is fölkerüljön az étkek listájára, mert városunkban, amint tudjuk, igen sok a kebelbarát, a pacal pedig egyre drágább; nemsokára százhúsz lesz kilója. Nincs hát semmi akadálya, hogy az időtlen idők óta létező Mátyás alkalmasint ismét fölviruljon, kielégítve a környékbeliek étkezési és társaséletigényeit. Ez pedig igen helyeslendő, hiszen Alsóváros-szerte egyéb vendéglő nincs. F. Cs. Műsorajánlat A SZEGEDI VAR TÖRTÉNETÉVEL foglalkozik a Móra Ferenc Múzeum MÚZEUMI MATINÉK-sorozatának történelmi foglalkozása Kómár Irén vezetésével ma, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel. HANGVERSENYT rendez a Csongrád Megyei Tanács Művelődési Központja a Somogyi Könyvtárban ma, szombaton délelőtt 11 órai kezdettel. Fellép a 624-es Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet leánykara Burkovics Ferenc, továbbá a kiskundorozsmai Szélmalom citerazenekar Rutai József vezetésével. A BEVERLY HILLS-I ZSARU címú amerikai filmet vetítik ma, szombaton és holnap, vasárnap délután fél 4 és fél 6 órai kezdettel a Kossuth Lajos sugárút 53. szám alatti Dugonics moziban, Tehetség, szorgalom lanuj Unna gyermekkora Anna ezután lesz 9 éves. Ha hasonló korú férfiú volnék, huzigálásra csábítanának a fekete cofjai, riporterként inkább azon csodálkozom el: hogy lehet egy csöpp lánynak ilyen hatalmas, csillogóan okos szeme. — Mikor kezdtél furulyázni, Anna? — Másodikos voltam az általános iskolában, az egész osztály furulyázott. Anyukám azt mondta, hangszert kellene választani. Végül itt a zeneiskolában is maradtam a furulya mellett. — Nem vágyakoztál más hangszerre? Zongorára, hegedűre? — Zongorázni tanultam pár hónapig, de itt nem engedték, hogy egyszerre két hangszerrel foglalkozzak. — Mennyit gyakorolsz napónta? — Hétköznap, amikor kevés az idő, és nagy a rohanás, akkor félórát. Szombaton és vasárnap legalább egy-egy órát. — Mekkora a lakásotok? — Van egy nagy szobánk, meg egy kis szobánk. En a kis szobában szoktam gyakorolni, úgy, hogy ne zavarjam sem a nagyobb testvéremet, aki hegedülni tanul, se a kisebbet, aki még kicsike. — Édesanyád sokat segit? — Sokat. Gyesen van, remélem, sokáig gyesen is marad, mert igy rengeteget vagyunk együtt. Lehet, hogy neki köszönhetem, amit tudok. Régebben mindig megnézte, mit adott föl az Imre bácsi, és mellém ült, amikor gyakoroltam. — ö is furulyázik? — Nem, ^esak a zenében segít nekem. — Nem sajnálod <fz időt a gyakorlásra? A többi gyerek azalatt játszik. — Én is szctktam játszani. Lemegyünk az anyukámmal vagy a testvéremmel a Honvéd térre és játszunk. — Talán szamárságot kérdezek, de ha gondolkoztál már rajta, akkor mondd meg: miért szeretsz furulyázni? — Hát azért is. mert jól megy. Nagyon örültem, amikor megnyertem a megyei versenyt. De nemcsak ezért. Olyan jó érzés, hogy van egy hangszer, és én tudok azon játszani. — Aíi szeretnél lenni? — Már scik mindenen gondolkoztam. Most azt gondolom, hogy orvos szeretnék lenni, és mellette játszanék valamilyen más hangszeren. Stanics Béla, a szegedi Liszt Ferenc zeneiskola igazgatója és Nagy Imre, Anna tanára füz kommentárt az elhangzottakhoz. — Száz ember közül 99 esetében érvényes az, hogy a zenei tehetség egyenlő a szorgalommal. Persze, szerepe van az adottságnak, de a legtöbb esetben több év szorgalmas munkája kell ahhoz is, hogy kiderüljön valakiről, hogy tehetséges — mondja az igazgató. — Anna az egy százalék kivételhez tartozik — folytatja Nagy Imre. — Két éve tanul furulyázni, és úgy játszik, mint a profik. Nagyon tehetségesnek tartom, ennek ellenére sem törvényszerű, hogy muzsikus lesz belőle. Serdülőkorban gyakori a törés: hem tudják végigcsinálni azt a sok éven át tartó, kemény munkát, ami a hivatásos muzsikussá váláshoz szükséges. — Mennyi múlik ebből a családon? — Nagyon sok. Egy fizikai dolgozó gyerekének még előrelépést jelent a zenei pálya, de aki ma az átlagosnál jobb anyagi körülmények között él. ott a szülőknek az az első kérdésük, mikor érdeklődnek: na és mit lehet ott keresni? A zeneiskola nagyon sokat kíván a szülőtől is. Anna édesanyja például délutánonként hozza ide a kisebbik lányát, Annát egy másik iskolába, mert kevés a termünk, nem mindenki fér itt el. Visszafelé összeszedi őket, és míg egyik helyrőL a másikra mennek, a babakocsiban sétáltatja a legkisebbet. — Nem érzik-e a felelősségét, hogy egy bizonytalan és nehéz jövővel kecsegtető pályára csábítják ezeket a tehetséges és szorgalmas gyerekeket, akik bárhol megállnák a helyüket? — Amikor mi fiatalok voltunk, még nem lehetett volna így föltenni ezt a kérdést. Akkor a pálya presztízse nagyobb értéknek számított a pénznél. Ismeretlen volt az a szituáció, amikor a kiskereskedő anyukának azt mondjuk, hogy ha nagyon tehetséges és kitartó a gyereke, akkor 20-30 év után 7-8 ezer forintot kereshet. A Szegedi Szimfonikus Zenekarnál most is üres 5-6 állás, a tehetségek külföldre szerződnek, meg is lehet érteni: jobb 5 ezsr márkát keresni, mint 5 ezer forintot. — Makóról kerültem ide a zeneiskolába, 1800 forintért dolgoztam egy vendéglőben, itt 930-at kaptam, mégis döngettem a mellemet. hogy én a zeneiskola tanára vagyok — folytatta Stanics Béla. — A növendékek nagy részéből sohasem lesz muzsikus, de teljesebb személyiségű, érzelmileg gazdagabb, a szépre fogékonyabb emberek lesznek. Óvatosan kell bánni a minősítéssel, hiszen annyi minden befolyásolja, kiből mi lesz. Szinte minden csoportban van olyan gyerek, akiben megvan a kiemelkedő képesség ígérete. Januj Anna azok közé tartozik, akiket öröm tanítani, mert nemcsak ők maguk, hanem a tanár is gazdagodik általa. Tanács István Q cserkészet történetéről A Fekete-házban tegnap délután Benda Kálmán, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa nyitotta meg azt a kiállítást, amelyen a magyar cserkészet történetét mutatják be Glasznoszty — és vidéke Gregor József megvédi ellenem a glasznosztyot (Délmagyarország 1988. május 18.) A „Levél — és környe/ete" című o-uk közli a jeles operaénekes levelét, amelyben egyebek között ez olvasható: -A januári televíziós adásról annyit, hogy részemről nem „vádaskodás", hanem — Gyimesi Kálmán kollégám példájával alátámasztott — vád hangzott el, miszerint a színházi vezetés megtorlással, retorzióval él a bíráló, kritizáló szóval szemben. Az akkori stúdióvezető-szerkesztő-riporter ollója változtatta vádamat vádaskodássá azzal, .hogy konkrét példámat — határozott tiltakozásom ellenére — kivágta a beszélgetésből. Regös Sándornak erre joga és lehetősége volt (glasznoszty!?).Néhány rövid megjegyzés a fentiekhez. 1. Valóban kivágtam az említett részt a riportból. 2. Ugyancsak kivágtam Oberfrank Géza válaszából azt a passzust, amelyben magyarázatot adott arra, miért nem kapott Gyimesi Kálmán jutalmat. Mivel nemcsak jogom és lehetőségem, de kötelességem volt eldönteni, hogy az a (szakmai és emberi értékelés, amelyet a főzeneigazgató az említett baritonról adott, egyes-egyedül rájuk tartozik, nem pedig az igazságot, szakismeret és információk hiányában megítélni úgysem tudó tévénézőkre. A felvétel után —, de még az adás előtt — mindkettőjükkel .közöltem, mit fogok tenni. En ugyanis úgy éreztem, hogy Gregor Józsefhez az méltó, ha elvi-múvészeti érvekkel próbálja megvédeni saját igazát, nem pedig az ügy ben jiem szereplő harma dik személy prókátoraként Ezen felül szilárd meggyőződésem, hogy a jutalom és prémium adása és kapása egy-egy intézmény belső ügye, és nem tartozik feltétlenül a glasznoszty ismérvei közé. A nyíltságra valóban nagy szükség van a művészeti életben is, de azért ne essünk át a glasznoszty másik oldalára. F»Í:ÖS Sándor V I> 4