Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
Szombat, 1988. május 21. 126 DM] 1 magazin ® © Zsótér János bicentenáriuma SZOKOLA LAJOS RAJZA UTASSY JÓZSEF Anyám vasal Ingem kék hullámaiban cirkál egy villangó hajó: a forró villanyvasaló. Elnézlek hosszan, szeretve. S mint a gyöngyházfényű gombok, mosolygok rád és mosolygok. Holnap virágvasárnap lesz, este kádban meg is fürdetsz, s a templomba. Isten elé tisztán küldesz, tisztán küldesz. BÉNYEI JÓZSEF A pompeji katona Elkerülte az örömlányok csábító lantjátékait, nem ült le kockázni a katonatanyák elé szabad szombaton, a szóló erjesztett levét se szerette szopogatni, sétált inkább a tengerparton s nézte, hogy pergi be saruja nyomát a görgó és sárga homok, vagy a domboldal felsebzett virágait figyelte, bölcsóit, őszre már zörgótestú manduláknak. Kis hülyének hívták a káromkodó társak s kardja élét is márványba verték boszszantásul, pedig nem volt buzi, se bolond, csak nem akart katona lenni, hanem színész vagy történetíró, de az apjának ezt tanácsolták a nagyokos pályaválasztási szenátorok, hát szótlanul felvette az angyalbőrt, a hátizsákot és megtanult ütemre menetelni, s mikor már sarkosan álltak az ágyán a lepedők meg a kifakult lópokrócok, őrségbe küldték a főkapu mellé. Ott is maradt, mert éppen egy alkaioszi strófát faragott a fal színes mozaikkövein észre se véve a vulkánt, lávát és kógörgeteget, énekelni szeretett volna, költeni szépívú verset s míg nyelve alatt ért ez a verssor, körülvette a történelemmé merevülő végtelen kőzuhatag. Mára már hós lett a verset kalapáló kiskatona, de az a sor soha nem született meg, az a ritmus, az a strófa. Hósöket csak szül a kor, költők nehezebben alakulnak, mert a kényszerű kiskatonákban megmerevedik aszó, s történelemkönyvek illusztrációjává kövesül. Az ország ügyei a Parlament ülésszakai között Szeged gazdasági életének alig volt következetesebb és tudatosabb vállalkozó szellemű polgára, mint Zsótér János, aki 200 éve, 1788. május 23-án született a Felsővároson. (Az egyházi anyakönyvi bejegyzés szerint, a család Sotér, és édesapja: Sotér Ferenc, édesanyja: Bénák Róza. A keresztszülők: Csordás István és Hevesi Anna. A reformkor hazánban a társadalmi és a közszellem ébredését jelentette, és ennek az egész népet átfogó nagy folyamatnak volt kiemelkedő s tevőleges személyisége Zsótér János, aki már Szegeden született, de dalmát-görög ősök ivadéka volt. Szeged technikai és gazdasági fejlődése, ha kis lépésekben is, de a XVIII. század végétől haladt előre. Az ármentesítési munkálatok hatalmas területeket szabadítottak fel, s ennek következtében élénkebbé vált a mezőgazdasági termelés, majd nyomában a feldolgozó ipar és a kereskedelem. Ebbe az élénkülő életbe született bele Zsótér János, aki kilenc gyermeket nevelt, köztük Zsótér Andort — talán a legnagyobb Zsótért — (1824-1906), aki magas fokon és tudatos előrehaladással folytatta az apai örökséget. (Jó barátja volt Mikszáth Kálmánnak, és az irodalomtörténészek szerint Tóth Mihály alakját — Noszty-fiú esete Tóth Marival c. regényében — nagyrészt róla formálta. (Az egyik Zsótér lányt gróf Nicky András vette feleségül, és a szegedi Belvárosi temetőben nyugszanak. A Tisza szegedi bal és jobb partján a XIX. sz. elejétől kezdődően Zsótér János uralkodott. Minden vállalkozás érdekelte, és mindenbe belefogott. Foglalkozott a hajózáson túl gabonakereskedelemmel és -tárolással, valamint mészégetéssel. Két-, valamint háromemeletes nagy raktárat építtetett Újszegeden, 1844 és 1846 között. Ezek történéseit Hábermann Gusztáv dolgozta fel, és tőle tudjuk, hogy az 1849-ben itt létre hívott lóporraktár miként robbant fel, áldozatokat is követelve. Később ugyanitt Zsótér János, gyárszerű épületeket hívott létre. Ezeket 1880-ban bontották le. A görög-dalmát eredetű szegedi Zsótér család már a múlt század negyvenes éveire uralta a tiszai hajózást. Legtöbb hajója — 34 tetejes, bőgós és 24 tető nélküli lutra — Zsótér Jánosnak volt. De ehhez hozzá kell vennünk a Zsótér família további vállalkozásait is: id. Zsótér Ferencét, Zsótér Ferencét és ifj. Zsótér Ferencit. így valóban a Zsótér család volt a tiszai hajózási vállalkozás legnagyobb művelője. Ez a neves család a XVIII. század elején vándorolt be Szegedre, és itt hamar beolvadt a felsővárosi polgárságba. Minden tagjuk modern szemléletű, vállalkozói természetű, cselekvő embertípus volt. Egyszerre látták el a hajós-szállító és kereskedő funkcióit, és ezzel egyidejűleg a város múltjában emlékeket is hagytak. A család nevét ma is órzi a Széchenyi téren lévó ház, amelyet ugyan még 1840-ben a Dercsényi testvérek kezdtek építtetni, majd csódbe jutottak, és Zsótér János 1844-ben vásárolta meg tőlük. Az épület közti megoldásait követően Hoffer Károly tervei szerint 1870-re épült fel. és számos történelmi személyiséget láttak falai. A jelenlegi, az eredetihez hú formáit 195S-ben kapta, akkor Héjas Imre tervei alapján emeletet húztak rá, és újították fel. Másik házuk, az új Zsótér-ház szintén a Széchenyi téren áll, a Kelemen utca sarkán. Ugyancsak ók építtették a mai Lenin körút sarkán állt földszintes Zsótér-kúriát romantikus és neogót stílusban, amit sajnos 1978ban lebontottak. (A felsővárosi Zsótér utcának is a család a névadója.) Zsótér János annyira nagy hajós volt, hogy nevét és vejéét. Ábrahám Józsefét még Széchenyi István is említi naplójában. A pesti Tárogató (1834. július 2-i számában így ír a szegedi vállalkozóról: „Örömmel említik, legközelebb, hírlapjaink, Zsótér János szegedi polgárnak, hazai termékkel a, Vaskapunk által Galaczig merész lehajóztát." Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a lehajózást nem maga Zsótér János, hanem veje, Ábrahám József tette, Weisz Bernát, szegedi kereskedő portékájával, ölnyi magas hullámok, rejtett sziklacsúcsok, örvényes vizek tetején. Hajója annyira megrongálódott az úton, hogy az eredetileg 150 aranyat ért eszközt, 40 aranyért Galaczban eladta, és Erdélyen keresztül előbb kocsin, majd Károlyfehérvártól tutajon, a Maroson ereszkedett le Szegedre. Ez az eset is mutatja, hogy a múlt vállalkozói szelleme semmiféle akadályt nem ismert. Ugyanakkor a nagy hajós, Zsótér János nem tudott igazán megbarátkozni a jövő nagy lehetőségével, a gőzhajóval. Amikor a Dráván már gőzhajók jártak, 1839-tól, Szegeden és a Tiszán csak a lóvontatás járta. Superjaival, hajóépítő ácsaival építtetett egy olyan nagy hajót is, amelynek lapátkerekeit a fedélzeten körbe járt lovak mozgatták, így akart a gőzhajóval versenyezni. Természetesen ez neki sem sikerült, mert végül is a gyóztes a gőzgép lett. Zsótér János fia, Andor tovább növelte a család vállalkozásait, vagyonát, de nem az ősi mesterségben, hanem inkább háztulajdonos és földbirtokosként. Az 1893. évi kimutatások szerint, a legtöbb adót fizetők sorában a hetedik helyen állt, de apjának korábbi 45 hajókormányosát már folyamatosan elbocsátotta. A korabeli legjelentősebb szegedi szervezetnek, a gazdasági egyesületnek Zsótér Andor volt az elnöke, és így az iparosításnak lelkes támogatója. A haladó szemléletű Zsótér János Kossuth pártján állt a szabadságharc alatt is. A gazdaság mellett törődött a művészetekkel is. Támogatta Dankó Pistát, a cigányprímást, Joó Ferencet, a festőt, Vastagh György szobrászt. A városban megfordult jelentős személyiségek rendre felkeresték, akiket busásan vendégül látott. Zsótér János a város leggazdagabb polgára volt. Hatvan hajójával számolva, legalább 500 ezer korabeli forintot tett ki vagyona, így hitelezhetett a megye rászoruló városainak, köztük Szentesnek is. Minden bizonnyal nemcsak Szegeden, hanem országosan is gazdag embernek számított. Zsótér János nem volt elvakult ember, szolgálta a város fejlődését, részt vett a liberális társadalmi törekvésekben, a szociális feszültségek feloldásában. Bérelte a város halászati jogait olyan feltétellel, hogy a halászóhelyeket és -feltételeket teljesen felújítja. Elsőként gondolt arra, hogy állandó tiszai hidat létesítsen, és a terveket, amolyan Lánchíd mintára el is készíttette Fest Vilmos mérnökkel. A terv megvalósításához szükséges anyagi fedezet azonban hiányzott, így a hídálomból nem lett semmi. A mozgalmas és eleven életpálya 1861. november 15-én szakad meg, és rá három napra temették Szegeden. „Múlt hétfőn délután kísértük örök nyugalomra Zsótér János hideg tetemeit számláihatatlan sokaság jelenlétében. A közös részvét, amely a gyászünnepségnél városunk lakossága részérói mutatkozott, eléggé tanúskodik az elhunytnak jól betöltött életpályájáról. A tisza hajózás élénkségének előmozdításában évekkel előbb neve a legjelentékenyebb szerepet játszott, s ha annyi technikai készültséggel bír, mint amily ügyszeretetet mutatott a tiszai hajógyártás előmozdításában, bizonyára nem egy célszerű módosítási köszönhetne neki a tiszai hajógyártás. Nyugodjanak békében hamvai!" (Szegedi Hiradó 1861. nov. 20.) BÁTYAI JENŐ A társadalmi, politikai, gazdasági szervek, illetve intézmények munkastílusának korszerűsítése, megújítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ország a jelenlegi helyzetéből a kívánt irányba mozduljon. Az Elnöki Tanács — amely a Parlament ülésszakai között végzi jogkörének megfelelő országos feladatatát — ilyen irányú törekvéseiről kérdeztem beszélgetésünk elején Gajdócsi Istvánt, a testület tagját, a Bács-Kiskun Megyei Tanács elnökét. — Először is az érdekelne, hogy egyáltalán szükségesnek tartja-e az Elnöki Tanács munkastílusának javítását, s ha igen, akkor elsősorban mi az, amin változtatni kell? — Ha az Országgyűlés arra törekszik, illetve azon dolgozik, hogy megújítsa, jobbítsa munkastílusát, munkamódszerét, akkor nyilvánvalónak tartom a Parlament alá tartozó szervek hasonló tevékenységét. Tehát szorgalmazni kell az Elnöki Tanács munkastílusának javítását is. Kérdésének második részére válaszolva, lényeges lenne, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően évente legalább egyszer az Elnöki Tanács adjon számot munkájáról az Országgyűlésnek, amely nemcsak törvényhozó testület, hanem népképviseleti szerv és joga a beszámoltatás. Grósz Károly rendszeresen kéri, hogy beszámolhasson az Országgyűlésnek a kormány munkájáról, s meg is kapja ezt a lehetőséget. Azt tartom szükségesnek, hogy ha; nem is többször, de évente egy alkalommal az Elnöki Tanács elnöke is kapjon szót valamelyik ülésszakon, ahol ismertetné a képviselőkkel a Tanács munkáját. — Vagyis a képviselőknek nincs megfelelő információjuk az Elnöki Tanács munkájáról? — Ezt nem mondanám. Van elegendő információjuk munkánkról, tehát nem ebben látom a megújulás irányát, hanem egyebek között abban, hogy a beszámoltatáskor a Parlament ellenőrizze az Elnöki Tanács jogkörének gyakorlását. — Miért tartja ezt fontosnak? — Egyrészt mert ez az Országgyűlés joga, másrészt pedig véglegesen elkerülhetnénk olyan szituációkat például, hogy az Elnöki Tanács „belenyúl" a Parlament jogkörébe. — Hogyan? — Úgy például, hogy törvényerejű rendelettel módosítottunk törBESZÉLGETÉS GAJDÓCSI ISTVÁNNAL, AZ ELNÖKI TANÁCS TAGJÁVAL vényt az elmúlt időszakban nem is egyszer. Vagy mondok egy másik példát: ha egy probléma rendezésére kevés a kormány határozata, akkor hozunk rá törvényerejű rendeletet. Ebben eddig nincs kifogásolnivaló, ha csak az állampolgárok egy részét érinti, mint történetesen a házadóról alkotott törvényerejű rendeletnél. De ha a lakosság egésze érdekelt egy ügy rendezésében, akkor erre ne az Elnöki Tanács hozzon jogszabályt, hanem az Országgyűlés alkosson törvényt, mint például az utakról. Nyilván a törvényalkotás több idót vesz igénybe, mint az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletének meghozatala, de akkor sem lehet a Parlament jogköreit megkerülni. Vagyis társadalmi kontrollra van szükség az Elnöki Tanács munkájában is, s e kontrollnak a képviselői testületnek kell lennie. — Milyen kapcsolatban állnak a kormánnyal? — E téren nincs javítanivaló, rendkívül jó. a kapcsolat az Elnöki Tanács és a Minisztertanács között. A kapcsolatnak új vonásai is vannak, például a legutóbbi ülésünkön részt vett Grósz Károly is. — Üléseikre jellemző a vitaszellem? — Igen, de mentesek a negyedórás tiszteletkör-beszédektól. Van egy anyag előttünk, s akinek hozzáfűzni valója akad, két-három perc alatt elmondja, hogy elfogadja a javaslatot, vagy pedig ellenzi és miért. Tehát tíz perc alatt megszületik a döntés. — Amit az egészen rövid híradásokból alig ismer meg az állampolgár. — így igaz, de ebben véleményem szerint nem az Elnöki Tanács a hibás. — Hanem ki? — Megítélésem szerint a törvényerejű rendelet előterjesztőinek a feladata, hogy nagyobb nyilvánosságra hozzák, vagyis megismertessék elgondolásaikat a lakossággal. Mi ott az ülésen indokok alapján elfogadjuk vagy elutasítjuk a javaslatokat. ez a jogkörünk adta dolgunk, vagyis a döntéshozatal. Persze nem mindig vagyunk közös nevezőn. — Mondana erre egy konkrét példát? — A házadóról hozott törvényerejű rendeletben én például nem értek egyet azzal, hogy száz négyzetméter alatt miért kellett megszüntetni az adót. így másfél-két milliárd forintot kidobtunk az ablakon. Vagy például eltöröltük a köfát, amit mindenki megszokott, s hoztuk helyette a tehót, ami nem vált be, s lényegesen kevesebb pénz van benne. Vagy egy másik óriási hiba: a gyermekcikkek eget veró árai. Elhibázott intézkedés volt, nagy társadalmi feszültséget okoz. — Milyen lehetőséget lát a feloldására? — Először is: az Országgyűlésnek jeleznie kell ezt a feszültséget. Tehát egy társadalmi jelzés indíthatná el a tárcadöntést, amivel aztán kompenzálni lehetne a gyermekcikkek magas árait. De akkor fellép az Országos Tervhivatal, s a Pénzügyminisztérium, hogy mi lesz a hiányzó pénzzel. És ugyanakkor kompenzálni kellene például a tervezett lakbéremeléseket is. Szóval nagyon bonyolult megoldani az új szabályozások máris látható, érezhető hibáit. Jócskán belenyúltunk az emberek zsebébe, amit például az is bizonyít, hogy országos szinten 35 százalékkal csökkent a húsfogyasztás. Sajnos, a reformtörekvéseinknél mindig az kapott prioritást, hogy valamit elveszünk, valamit megnyirbálunk és ugyanakkor a termelés nem jött offenzív lendületbe. — Egyes ágazatokban valóban nem, de másutt tapasztalható fellendülés. — Igen, de sajnos abban járunk élen, amit le akarunk építeni. A kohászat például 102 százalékra teljesített, az élelmiszer-gazdaság pedig csak 93-ra. A kohászatnak elég lett volna a fele eredmény, az utóbbinak pedig jóval nagyobb. — Kissé talán elkanyarodtunk eredetitémánktól, bár gondolom, mindezek a kérdések gyakran szóba jönnek az Elnöki Tanács tagjai között. — Nemcsak hogy szóba jönnek, hanem e feszítő gondok megoldásán dolgozunk mi is. Reméljük, eredménnyel. TAKNAI LÁSZLÓ