Délmagyarország, 1988. május (78. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-24 / 123. szám
78. évfolyam, 123. szám 1988. május 24., kedd Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Tavaszi BNV '88 Világharang és parabolatükör Magyar-jugoszláv vasúti tanácskozás Szegeden Egynapos magyar—jugoszláv vasúti tanácskozást tartottak tegnap, hétfőn Szegeden, a MÁV Igazgatóság épületében. A két szomszédos ország delegációja — Gerhard Burbach újvidéki és Lovász Lázár szegedi vusútigazgatók vezetésével — értékelték 1988 első négy hónapjának határforgalmi teljesítményeit, és egyeztették az 1988—89-es határmenetekre érvényes menetrendeket. A tanácskozáson különös hangsúlyt kapott a menetrendváltozástól Szeged és Szabadka között ismét meginduló vasúti személyforgalom. Magyar és szovjet vezetők táviratváltása Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista I'ártja Központi Bizottságának főtitkára táviratban köszöntötte és jókívánságait küldte Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnökévé történt megválasztása alkalmából. Ugyancsak táviratban fejezte ki jókíváaságait Grósz Károlynak abból az alkalomból, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárává választották. Grósz Károly és Kádár János választáviratban fejezte ki köszönetet az üdvözletekért, és újabb sikereket kívánt a Szovjetunióban kibontakozott megújulási folyamat továbbvitelében. A Fémtechnika Vállalat újdonságai Mikor dolgoznak, s mikor nem? A (hétvégi szeles, hűvös idő tízezreket csalogatott ki a kőbányai vásárvárosba. Szombaton közönségnapot tartottak, ahol a látogatókat sok színes, érdekes programmal szórakoztatták a kiállítók: a nagyobb, érdekesebb gépeket barkácsberendezéseket, jármüveket be is kapcsolták, működtették, hogy jobban megismerje azokat a közönség. Nagy érdeklődés kíséri a Magyar Alumínium Tröszt bemutatóját, ahol teljesen új, de már szabadalmaztatott hazai öntési eljárással készített harangokat mutatnak be. A standon arról is tájékoztatták az érdeklődőket, hogy ezzel a módszerrel hamarosan „világharangot" szeretnének készíteni, amelyet 9 méter magasra és hét méter átmérőjűre terveznek. A 40 tonnás harangot az M7-es autópálya budapesti bevezető szakaszánál szeretnék elhelyezni, a Bécs—Budapest világkiállítás megnyitására. Kevésbé látványos, de érdekes színfoltja az idei vásárnak a hódmezővásárhelyi Alumíniumszerkezetek Gyárának bemutatója. Szinte teljes termékskálájukat elhozták az idei BNV-re; szendvicspanelek, trapézelemek, valamint különféle állványrendszerek láthatók az „alusok" standján. Az űj lég- és üzemanyagtartályokkal jövőre szeretnének nagyot ugrani a vásárhelyiek, ezek főleg technikai megoldásuk miatt jelentenek újdonságot. A pavilon mögötti szabad téren a vásárhelyiek által gyártott parabolaantennát is bemutatják. Érdekessége, hogy ez az egyetlen olyan hazai gyártmány, amely fémből készül és nem műanyagból. Sajnos, idehaza mérete miatt nem használható, így a Videotonon keresztül exportálják ezt a terméket. A Metripond két új termékkel is jelentkezett az idei vásáron. Az egyik az új raktári mérleg, amelyet tolósúlyos, körszámlapos és elektronikus fejjel egyaránt gyártanak majd. Egy asztali mérleg a imásik újdonság. Különlegessége, hogy csak a súlyt mutatja, nem rendelkezik árszorzóval. A metripondosok standjának mégsem ez az igazi érdekessége: — Először állítunk ki közösen a nyugatnémet Pfister-céggel — mondja Takács János kereskedelmi főosztályvezető. — ök most egy olyan terméket mutatnak be, ami nálunk hiánycikk. Úgy tűnik, minimális árért átadnák a dokumentációt Több mint tíz éve „jár jegyben" a két cég, most úgy tűnik, sikerül hamarosan megvalósítani a közös gyártás tervét: — Hogy mennyire fontos partnereinek a magyar piac. azt az is bizonyítja, öt vezető külkereskedő jött el az idén tárgyalni a vásárra. Ha sikerül a megegyezés, nemcsak egy dokumentációt, hanem piacot is vásárolnánk, hiszen ez egy világhírű cég, s velük együttműködni nagy megtiszteltetést és piaci sikert jelenthet. Az is haszon számunkra, hogy gyártással fizetnénk a tervekért, az alkatrészekért. Azaz magyar anyaggal, NSZK-beli terméket gyárthatnánk. Ajtókat, kapukat mutatott be Kőbányán a Fémtechnika Vállalat. Termékeik közül kettő teljesen új: az egyik az osztrák licenc alapján gyártott tűzálló ajtó, ami megakadályozza a tűz továbbterjedését. Eddig idehaza ezt a terméket senki sem gyártotta. Jövőre minden bizonnyal nagyobb mennyiséget tud majd értékesíteni ebből a termékből a vállalat, mert az ilyen ajtó beépítését ezentúl a tűzvédelmi hatóságok is megkövetelik. A gépi mozgatású, hőszigetelt ipari kapu is az idei vásár újdonságának számít. Ez a termék egyesíti a hagyományos és Isoport hőszigetelt kapuk előnyét. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség szakemberei öszszegezték első munkaügyi ellenőrzéseik tapasztalatait. Hat hónap alatt kétezer munkáltatót kerestek fel, s vizsgálódásaik körülbelül máslél-kétmillió dolgozó munkaviszonyával kapcsolatos kérdésekre terjedtek ki; 140 vállalatnál nézték meg, hogy miként tartják be a munkarendre vonatkozóelöírásokat. Csaknem 300 munkahelyen külön ellenőrizték a törvényes távollétre vonatkozó szabályok alkalmazását. azokat az eseteket, amikor a dolgozót állampolgári kötelezettségének teljesítése vagy más egyéb okból a munkáltatónak el kell engednie a munkából. A vizsgálatok többsége itt is számottevő hiányosságokat mutatott ki. A legtöbb esetben nem volt nyoma annak, hogy a dolgozó milyen jogcímen van távol, s így az sem derült ki a nyilvántartásból, hogy arra az időre megilleti-e őt a fizetése, vagy sem. Az előírások szerint ugyanis, aki állampolgári kötelezettségének tesz eleget — például tanúskodás, vagy katonai sorozáson, illetve kötelező orvosi A munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai vizsgálaton való részvétel miatt annak arra az időre is jár munkabér, ellentétben azzal, aki magánügyeinek intézése miatt távozik el a munkahelyéről. A felügyelők a hiányos nyilvántartások ellenére is igen tetemes időkiesést számoltak össze, öt hónap alatt a vizsgált vállalatok dolgozói összesen több mint 513 ezer órát voltak távol hivatalos vagy magánügyeik intézése miatt. A felügyelők tapasztalatai szerint a munkáltatók igencsak eltérően értelmezték eddig a felmondási idővel kapcsolatos előírásokat. A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a dolgozót — ha a vállalata mond fel neki — a felmondás idejére csak rendkívüli esetben lehet 30 napnál tovább felmenteni a munkavégzés alól. Erre egyetlen példát hoz fel a jogszabály, azt az esetet, amikor a dolgozónak létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt mond fel a válNagy László felvételei A Metripond cs az NSZK-beli Pfisler-cég közös bemutatója Korszerűbb ellenőrzés A sütőipari termékek gyártásában alkalmazható mikrobiológiai vizsgálat rendszerét dolgoztatta ki — palyázat útján — a Sütőipari Műszaki-Gazdasági Társaság. A kenyérgyáraknak, valamint az édesipari termékeket előállító üzemeknek ajánlott minőség-ellenőrzési rendszert a Fővárosi Sütőipari Vállalatnál készítették el. A vállalat szakemberei kidolgozták, hogy a sütőüzemekben milyen eljárással, eszközökkel és anyagokkal lehetséges gyorsan megvizsgálni a gyártás közben vett nyers tésztamintákat. Az új élelmiszertörvény az élelmiszeripari termékek szigorúbb gyártásközi ellenőrzését írja elő; ennek végrehajtását segíti a gazdasági társaság szakbizottsága által nemrég elfogadott tanulmány. Korábban — néhány üzemet, így például a fővárosi sütőipar gyárait kivéve — gyártásközi mikrobiológiai ellenőrzést az arra hivatott élelmiszer-ellenőrző állomások végezték szúrópróbaszerűen, de rendszeresen. Ezek továbbra is ellátják hatósági feladatukat, ám a termékek minőségének javítása, az üzemi higiénia növelése érdekében a kenyérgyárak és más sütőüzemek maguk is megszervezik az ellenőrzést. A gazdasági társaság az új üzemi ellenőrzési rendszerről készült tanulmányt, hasznosításra a napokban megküldte a társaságot alapító csaknem negyven, legjelentősebb sütőipari vállalatnak. Egyúttal — ismerve a sütőipari cégek szűkös fejlesztési lehetőségeit — szükség szerint arra is vállalkozik. hogy négy-öt vállalat összefogásával létesülő minőség-ellenőrző laboratórium tervét elkészítse. (MTI) Kiváló nyomdaipari termékek A kiváló nyomdaipari termékek hagyományos versenyén az idén 25 nyomdavállalat közel 1500 termékkel — könyvvel, folyóirattal, katalógussal, naptárral, belyeggel — jelentkezett, közülük 79 kapott kiváló minősítést, 259-et pedig jónak ítélt a bíráló zsűri. Az idén első alkalommal kategóriadíjakat is kiosztottak. A könyv-kategóriában a Kner Nyomda terméke, a tájékoztató nyomtatványok közül a Petőfi Nyomda Penta Tours kiadványa, a plakátok kategóriájában az Ofszet, és Játékkártyagyár terméke, az értékcikk kategóriában pedig a Pénzjegy nyomda cikke részesült elismerésben. lalata. s újra elhelyezkedése nehézségekbe ütközik. A munkáltatók azonban más esetekben is több hónapra felmentést adtak a munkavégzés alól. A felmondási idővel kapcsolatos szabályok betartását 231 munkáltatónál ellenőrizték, ahol tíznél már eleve hibásan fogalmazták meg a kollektív szerződés ide vonatkozó részét. Az ellenőrzések során 5 ezer 167 konkrét felmondást is megvizsgáltak, amiből 1326 járt együtt a dolgozó felmentésével. Ezek közül 187 volt ellentétes a jogszabályokkal. E vizsgálat tapasztalatai alapján megkeresték az ABMH-t, S kérték, hogy egyértelműen foglaljon állást a kérdésben. Azóta már tisztázták a félreértéseket, s a vállalatok gyakorlata ebben a kérdésben egységes lelt. Az állásidőre — amikor a vállalat saját hibájából nem tud munkát adni a dolgozónak — vonatkozó belső szabályozást általában rendben levőnek találták a felügyelök. A vizsgált vállalatok csaknem 40 százalékánál azonban nem volt nyomon követhető, hogy mikor és milyen okból állt a termelés, s maradtak rövidebbhosszabb időre munka nélkül az emberek. A meglevő nyilvántartások is tetemes, 80 vállalatnál összesen 319 ezer munkaóra elvesztegetéséről tanúskodtak. Ezt az időt általában tétlenül töltötték a dolgozók. A vizsgált 123 vállalat közül mindössze háromnál találkoztak olyan gyakorlattal, hogy a kényszerű leállások idején más területekre irányították át dolgozóikat. Nyolcvanöt vállalatnál több mint 18 ezer munkaszerződést néztek át a felügyelők abból a szempontból, hogy az újonnan felvett dolgozók próbaidejét az előírásoknak megfelelően határozták-e meg a munkáltatók. A tapasztalatok szerint ebben jogszerűen járnak el a vállalatok. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!