Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

4 Szombat, 1988. április 30. Új egészségház Bakson Üj egészségházat avattak tegnap, pénte­ken délután Bakson. Eddig csupán egy or­vosi rendeld volt, a melléképületben tartot­ták az egészségügyi tanácsadást, a fogásza­ti rendelés pedig az iskolában volt. Az egészségházra a tanács öt évig spórolt, s igy közel 3 millió jött össze, amihez kaptak 5 millió forint céltámogatást, és felvettek 2 millió 200 ezer forint bankhitelt, amit a településfejlesztési hozzájárulásból törlesz­tőnek. A lakosság fél milliót érő társadal­mi munkával segítette az építkezést. Ez­után új épületben lesz az orvosi rendelő, a tanácsadó, a fogorvosi rendelő és a pati­ka. Építettek még az épületbe két szolgála­ti lakást is. , Lenin­műfordítói verseny A szegedi Gedói Altalános Iskola immár kilencedik al­kalommal hirdette és ren­dezte meg a tehetséges, orosz nyelvet szerető 7—8. osztályos tanulók számára .a Lenin-műfordítói ver­senyt. Ebben az évben a Csongdád megyei, úttörők is bekapcsolódtak a kétfor­dulós versenybe. Az ünne­pelyes eredményhirdetésre 1 kőin születésének évfordu­lóján került sor az előző év győztes tanulóinak iskolájá­ban. a Szegedi Béke Utcai Altalános Iskolában. A 208 induló közül a legjobb ered­ményt elérő úttörőket a Csongrád megyei és a Sze­ged városi úttörőelnökség, a Szeged városi művelődés­ügy: osztály és a Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet jutalmazta odesszai, bala­tonkenesei táborral és köny­vekkel. Ezek a következők: Berkó Levente és Takács Zsuzsan­na (Hódmezővásárhely, Jó­zsef Attila Altalános Iskola, felkészítő tanáruk: Oláhné Tóth Mária). Pete Nóra (Szeged, Mező Imre Altalá­nos Iskola, felkészítő tanára: Tótliné l.ukács Katalin). Adám Tímea (Forráskút, Általános Iskola, felkészítő tanára: Babosné Csapos Erika), Juhász László (Sze­ged, Dózsa Altalános Iskola, felkészítő tanára: Tóth Eva), Csepregi Ágnes (Fábiánse­bestyén, Altalános Iskola, felkészítő tanára: Füsti Mol. 7tár László). Műsorajánlat HONFOGLALÓ ŐSEINK ÉLETE A RÉGÉSZET TÜK­REBEN — ezzel a címmel lesz régészeti foglalkozás a Móra Ferenc Múzeum MÚ­ZEUMI MATINÉK-soroza­tú ban Kómár Irén vezetésé­ve! a múzeum Lucs->termé­ben ma, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel. Holnap, azaz május else­jén Budapesten, az Almássy téli szabadidőközpontban rendezik meg az amatör pop.rock-dzsessz fesztivál országos döntőjét. Itt — egyúttal a Ki mit tud? „ka­mera nélkül" válogatóján — szűkebb pátriánkat három csapat is képviseli: a sze­gedi GIXEIt. a VÁSÁRHE­LYI DIXIELAND és a SZEN­TESI ÜTÖSÖK. A MINI SZÍNPAD lép föl holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor a kisteleki május elseje programsorozatában. Ugyanitt — az Ifjúsági té­ren — dzsesszbalett-bemu­lali is lesz, a HÖRA EGYÜT­TES pedig balkáni népzené­ből összeállított műsorát acja elő. A rendezvényt javán vivósport-bemutató zárja, este fél 9 óraj kez­dette] pedig a művelődési házban levetítik az Élni és meghalni Los Angelesben círr.ű amerikai filmet. MICHAEL CIMINO 1979­ber. készült filmjét. a SZARVASVADASZ-t vetítik az ifjúsági ház SNITT­filmklubjában május 2-án, hétfőn este 7 órai kezdettel. Új varroda A Szegedi Háziipari Szö­vetkezet új varrodai üzem­egységet avatott tegnap, pénteken délután. A két evvel ezelőtt, a Ruházati Szövetkezettől megvásárolt Francia utcai épületet 9 milliós ráfordítással alakí­tották ki korszerű varrodai épületté. Lehetővé vált igy, l.ogy egy belső udvari he­lyiségből, korszerű, egész­séges körülmények közé kerüljön nyolcvan dolgozó. Mit jelent ez u jövőben, gazdasági oldalról? Már az idén 30 százalékkal több divatárut készítenek itt, mint a régi helyen. Eddig „kézműves (módszerrel" ké­szültek a szabadidőruhák, gyermeknadrágok és divat­ingek. Ezután az új helyen lehetővé válik, hogy szu­lagszerü termeléssel jobb és több darabot adjanak ki a kezük közül. Az itt dol­gozók munkáját köze] nyolc, van bedolgozó js segíti. A szociális létesítmények kí­nálta lehetőséget ők is él­vezhetik ezentúl. Szabadpiac, ingatlanforgalom Lassan a szabadpiac egyeduralkodóvá válik a lakásellátásban. Bizonyítja ezt, hogy a szegedi Inlakon kívül közvetítéssel foglal­kozik a szöregi, Ullési, mó­rahalmi, szatymazi, .sándor­falvi, dorozsmai takarék­szövetkezet. több ügyvédi munkaközösség, valamint néhány magánszemély. Az ingatlanforgalom egyre na­gyobb tortaszeletet ad álla­mi cégeknek és maszeknak egyaránt. Nem véletlen ez, hiszen például tavaly a téli hónapokban az Inlak iro­dáiban úgy röpködtek a százezer forintok, mint nyáron a szúnyogok. Bacz­kö István igazgató szerint sok vásárló 6-700 ezer fo­rint készpénzzel érkezett, és ha kevesebb forint volt a zsebében, akkor labdába se rúghatott a szabadpiacon. Olyan magasra még nem növekedtek az összkomfor­tok négyzetmétereinek árai, mint 1987 utolsó negyed­évében. A tömeghisztéria időszaka is volt az, mert akinek nagyon sok bankó lapult a zsebében. szaba­dulni akart forintjaitól. A kereslet felverte a lakás­árakat, akkor 20 • ezer fo­rintot is fizettek egy négy­zetméterért. Ez eddig re­kordnak is számit. Egyebek között a Szege­den tanuló egyetemisták szülei búcsújárást rendez­tek, s egymásra licitáltak. Soha annyi diák nem ka­pott összkomfortot, mint tavaly decemberben. Eb­ben az évben csökkent- a hisztéria, sőt a szabadpiaci árak januárban lezuhantak a múlt évi átlagra, a 14 ezer forint/négyzetmeter ta­rifára. A januári épitö­anyagár-emelkedés február­ban kezdte el gerjesztő ha­tását a szabadforgalomban. Ismét felfelé kúsztak az árak, így jelenleg a Belvá­rosban 18 ezer, Újszegeden 17 ezer 500, a panelnegye­dekben pedig 16 ezer forin­tért kínálják átlagosan az összkom fartők négyzetmé­tereit, amelyek többnyire ennyiért elkelnek. A 20-22 ezer forintos ajánlat is elő­fordul, de ez egyelőre csak kínálat marad. Azt mond­ják a pénzügyi szakembe­rek, aki ingatlanba akarta fektetni pénzét, az eddig megtelte. A piaci mozgás cáfolja ezt a vélekedést, hiszen a téglából készült, Felső határ a csillagos ég s közkedvelt helyen talál­ható otthonok egyelőre el­kelnek. Új színfoltot jelent a csa­ládiház-forgalom. A lakás­árak emelkedésével egyre többen kiérdemlik a ma­gyar milliomos megtisztelő címet. Persze ettől még koldusok lehetnek, mert hiába adják el egymillió­ért a háromszobás lakótele­pi panelotthont, a pénzzel sokat nem tudnak kezdeni, ha minőségileg jobb Lakás­hoz. vagy magánházhoz akarnak jutni. Ha valaki családi házat akar venni, az OTP-hitelen kivül leg­alább 1,2-1,4 millió forint­tal kell rendelkeznie. Ugyanis a kínálati piacon a családi házakat a követke­ző összegekért szeretnék el­adni: Bal fasor 116 négy­zetméter, 2 millió forint: József Attila sugárút, 120 négyzetméter, 2 millió fo­rint; Kossuth Lajos sugár­út, 80 négyzetméter, 2 millió forint: Árva utca. 107 négyzetméter. 2 és fél millió forint: Petőfitelep, 70 négyzetméter, 900 ezer forint; Hunyadi Jánns su­gárút, 120 négyzetméter, 3,5 millió forint; Szöreg. 62 négyzetméter, 1.3 millió forint; Ságvári telep, 100 négyzetméter, 1,5 millió fo­rint. A városkörnyéki köz­ségek is egyre népszerűb­bek lettek. Mi sem bizo­nyítja jobban, hogy a sza­badpiaci árakkal Szegedhez kezdenek felzárkózni: Kü­bekházán egy 65 négyzet­méteres magánház 2,2 mil­lió forint. Tiszaszigeten 100 négyzetméteres 1.1 millió forint, Deszken 106 négy­zetméteres 1,3 millió fo­rint, Tömörkény, 10Ö négy­zetméteres 1.4 millió forint­ba kerül, öt évvel ezelőtt fele ennyi sem volt az in­gatlan ára ezeken a helye­ken Am az építkezőknek is mélyen a zsebbe kell nyúl­ni. Nem olcsó a tanácsi l'oigh íj telek, egy négyzet­méterért 2 ezer 200-2 ezer 400 forintot is elkérnek. A magánforgalmú portán csak az tud építkezni, aki örö­költ, vagy u totón nyert, hiszen 5-6 ezer forintért adják-veszik a négyzetmé­tereket. A három-négy év­vel ezelőtti telekárakkal összehasonlítva kiderül,, nem ritka a 200 százalékos­áremelkedés sem. így hát azon sem szabad meglepőd­ni, hogy a Párizsi körúton egy foghíjtelket 9 millió forintért kínálnak. A ret­tentően magas árak és a fizetőképes kereslet csök­kenése miatt zsugorodik a magánépítők tábora. A je­lenlegi inflációval nem tudja felvenni a versenyt, aki borítékban kapja a fi­zetését. Az Inlaknál a lici­tálás 400-450 ezer forintnál kezdődik, tehát a pályakez­dő fiataloknak csak akkor érdekes ez a terep, ha a szülők állják a cechet. Mi­vel a tanács és az OTP is lassan kivonul a lakáspiac­ról, jogosan merül fel a kérés: az Inlak és más ha­sonló szervezet kezdjen garzonházépítésbe. Szán­dék lenne is, csak hiányzik az olcsó telek, és nem megoldott az ilyen vállal­kozások pénzügyi finanszí­rozása. Csökken a lépcsőzetes la­káscsere. Az adózás nehe­zíti ezt a forgalmat, a ta­nács kevés állami lakást épít, és a visszavásárlás összege nem ösztönzi a bér­lőket, hogy felkínálják az otthonaikat. Tavaly csak 49 lépcsőzetes lakáscsere volt, azelőtt pedig 600. Ennek a folyamatnak a megszakadá­sa erősíti a helyhez kötött­ség érzését is. Még egy ér­dekes jelenség a szegedi in­gatlanforgalomnál: a zárt­kertek iránt nincs érdeklő­dés, pedig egyre többen kí­nálják eladásra. Megkez­dődött az állami lakások értékesítése is, ezzel egy másik cikkben foglalko­zunk. E rövid piaci szemléből is kiderül, hogy a szabadpiaci forgalomban egyre keve­sebb réteg tudja megoldani lakásgondját. a csillagos égig növekvő árak miatt. Amíg a lakásárak piaci ér­tékét nem követi a mun­kabér, addig a'z államnak többet kellene magára vál­lalnia a lakásgondok meg­oldásából. Mert így köny­nyen előfordulhat, hogy a lakáspiac összeomlik. H. M. Zenei naptár A zebra nem állat ? A Szilléri sugárút—Deb_ recen i utca kereszteződé­sében a 42 éves Farkas László (Szeged. Gyöngyvi­rág utca 4/B) kistehergép­kocsijával a kijelölt gya­logátkelőhelyen elgázolt egy asszonyt, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Ennyi a hír, amihez azt is hozzá tehet­nénk : országszerte napon­ta tucatszám történik ilyen eset, már meglepődni sem tudunk rajta. Főként, ha valaki szokott csúcsidőben „zebrák kornyékén" járni és .megkísérelni az átke­lést. például a Szilléri sugárút—Debreceni utca­Fecske utca kereszteződé­sében. A reggeli, s dél­utáni órákban átmenni — lehetetlenséggel határos. Mondhatnánk: szereljenek föl lámpákat. De ilyen ala­pon csak Szegeden Lámpák százait lehetne fölszerelni — ha biztosak lennénk ab­ban, az a megoldás. Sze­rintem azonban csak pót­megoldás. amellett, hogy megvalósíthatatlan. Kozle. kódosról szóló írásokban szinte kikerülhetetlen a lassan elcsépeltté váló ki­fejezés használata: közle­kedési morál. S persze, mindig negatív előjellel. Ha ezen javítani lehetne, biztosabb megoldás lenne sok közlekedési konfliktus­nak, mint bármi más. Mert milyen szabállyal, büntetéssel lehet arra kész­tetni a járművezetőket, áogy álljanak meg a zeb­ránál? Semmilyennel. Sza­bály ugyan van. néha bün. tetik is a sofőröket, akik azonban továbbra is szá­guldoznak az úttest csíkos részén is, atlétikai bravú­rokra késztetve ezzel fő­ként a gyermekekkel járó, s átkelni szándékozó szü­lőket. Az már rég bebizo­nyosodott. hogy mégoly szigora büntetéssel sem le. het helyes Útra terelni a „helytelenkedőket". S ez természetesen nemcsak a közlekedésre igaz. De ne folytassuk tovább a gondo­latsort. Úgyis az a vége: a közlekedési morál is csak olyan, mint az általá­nos. S ezen változtatni? Mintha a zebráról akar­nank bebizonyítani, hogy nem allat. Pedig állat (is). A zebra (is). B.T. Zongoraest a Tiszában Noblesse obiige, azaz a cím, rang — nemesség köte­lez. A Magyar Rádió zongo­raversenyének első díjasa, az amerikai Bloomingtonban négy évig Sebők Györgynél tanult, s számos mesterkur­zuson résztvett. Ilyen fém­jelzések birtokában egy ifjú zongoraművésztől két dolgot várunk. Egyrészt makulát­lan virtuozitást, másrészt, megkülönböztetett figyelem­re méltó egyéni hangot, mu­zikalitást. Nagy Pétertől — aki a Tisza Szállóban meg­tartott filharmóniai hang­verseny főszereplője volt — nem kaptuk meg egyértel­műen azt, amit, az öt meg­előző híre alapján elképzel­tünk. Müsorosszeállitusa remek volt. A muzsikusok minden­napi kenyerétől, Bach mű­veitől kezdve a romantika csillagjaiig ívelt a program. Előadóművészi habitusát azonban egy olyan félkész festményhez hasonlítanám, amelyen egyaránt láthatók a legaprólékosabban, s a leg­találóbban megmunkált, a tehetség jegyeit egyértelmű­en tiikrozö részletek, s az elnagyolt, még vázlatosan feldobott megoldások is. Alapjában véve lírai alkat Billentéskultúrája, hangszin­érzékenysége, s -dinamikája a pianó (halk), s a mezzofor­te (középerős) között szám­talan változattal gyönyör­ködtetett. Szinte feminin ér­zékenységű, finom hangvé­tellel zongorázik, s a Iélek­beszéd, az intim, bensőséges vallomáshang szól -nála a legtermészetesebb őszinte­séggel. Zongoraestjének leg­szebb perceit éppen az ilyen jellegű művek, illetve rész­letek nyújtották; igy példá­ul Bach E-dúr prelűdiurna és fúgaja, s a Schubert Mo­ments Musicaux, Op. 94. lassú tételei. Az ezerfényű zengő forték dinamikájának kikeverésé­ben már szegényesebb a pa­lettája. Műsorának záróda­rabjában. Liszt démoni Me­fisto-keringójében azonban nem is igazán a forték mi­nőségével volt gondunk. In­kább a dallamraj/, plasztici­tásának hiánya — például a mű témájának pregnáns, érthető megrajzolása helyett, erős hangsúlyokkal szét­szabdalt dallam töredékeknek tűnő témafelvi'/ctéM't hal­lottuk —, s a gyors szaka­szok tematikus építkezésé­nek nem világos megformá­lása adott tápot hiúnyérze tünknek. Helyenként a basz­szus, azaz a bal kéz ereje is túl sok volt, nem csak itt, de főként a Beethoven G­dúr Rondó a capriccio Op. 129. egyébként fiatalos len­dületű előadásában. Mind­ezek mellett azt sem hagy­hatjuk szó nélkül, hogy nemegyszer mellé ütött, ami ugyan a legnagyobbak­kal is előfordulhat, de abban az esetben szót sem érdemel, ha egyébként az interpretá­ció ereje, légköre olyan magvas, kifejező, lebilincse­lő, hogy mellette semmiség­nek tűnik egy-egy félrecsú­szott hang. Mindennek ter­mészetesen múló indiszpo­náltság is oka lehetett. Hamis lenne azonban a kep, amit a pályakezdő fia­tal művészről festenénk, ha nem hangsúlyoznánk, hogy összességében mégis egy fi­gyelemre méltó előadómű­vész-ígéretet ismertünk meg, akinek a virtuozitáshoz szükséges adottságai is megvannak, csupán talán több átgondolás, s önkont­roll szükséges olyankor, amikor a technikai felada­tok kiváltotta spannoltság, lendület elragadja. BERÉNYI BOGATA Előadások a politikai akadémián Az MSZMP Szeged Vá­rosi Bizottságának gazda­ságpolitikai kérdésekkel fog­lalkozó akadémiáján május 4-cn, szerdán délután 3 órai kezdettel a Szabadság film­színházban Sallai Miklós, a JATE politikai gazdaságtan tanszékének docense A vi­lággazdaság és a -magyar gazdaság címmel tart elő­adást. (A sárga jelzésű iga­zolványok. érvényesek.) A/„ időszerű kérdésekkel foglalkozó akadémián május 5-én csütörtökön délután 3 órakor, ugyancsak a Szabad­ság filmszínházban ' Fábián György, a JATE Tudomá­nyos szocializmus tanszéké­nek adjunktusa A politikai intézményrendszer működé­se, a párt vezető szerepének érvényesülése a társadalom­ban címmel tart előadást. (A piros jelzésű igazolvá­nyok érvényesek.) Az előadás után filmvetí­tés lesz. A politikai akadé­mia elóadasai miatt a meg­hirdetett ellső mozieiöadá­sok elmaradnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom