Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-14 / 88. szám

4 Csütörtök, 1988. április 14. Á galamb Gallyrecsegés és -ropogás kísérte vesszőfutása nem lombozta le különösképpen a buszmegálló közönségét. Ahogy lejjebb került a fán, úgv vált egyértelművé: ha­marosan kényszerű közel­ségbe kerül majd a Körűt forgalmával. Épp az úttest közepén lan­dolt. Bárhogyan is próbál­kozott a felszállással, nem sikerült elmenekülnie on­nan. Hol egy busz zúgott el mellette, hol egy személy­autó haladt el fölötte. Mert a járművek vezetői is ész­revették. Egyszer csak elindult va­laki feléje. A mentésre igyekvő egy-két autót rnég elengedett maga előtt, aztán lelépett a járdáról. A kö­vetkező pillanatban elgázol­ták a toporgó madarat. Vé­letlenről szó sem lehetett. Nem szállt le köd hirtelen a városra, sűrű hóesés sem zavarta a látási viszonyokat. Az ijesztően óriásit puk­kant galamb még egyszer felemelte a fejét. Nem. Nem a sugárűtra bekanyarodó vadonatúj autót kereste sze­mével, hanem az embert Az embert, aki mindössze né­hány tízezer év óta él a Földön. Az embert, akinek (bár igazából csak néhány száz éve vette birtokába a természetet) annyi tűzre­valója sincs, hogy önmagát felmelegítse. Hát, sosem lesz vége a télnek? Ezvando Hallgatom Petőfi adón­kon a budapesti, 6. teak­won-do-vb küzdelmeiről szóló tudósítást. A riporter tekvandósoknak nevezi a sportolókat, a közvetítés ve­zetője viszont rendszeresen, mint a fékvandó-világbaj­nokság színhelyét szólítja a Budapest Sportcsarnokot. Késő este van, mire el­oszlik bizonytalanság-érze­tem — a tévé kettes csator­nájának bájos bemondónöje is az utóbbi kiejtéssel kon­ferálja be a világversenyt. Csakhogy, pechemre átkap­csolok: az egyesre, ahol a híradó második kiadásában épp a tákvandó-világbaj­nokiság első magyar arany­érmesének nevét olvassák be. Beolvasnék én is valaki­nek, csak megint nem tu­dom — kinek? És főleg — minek? D. A. L. Törvényszerűség a gyilkosság­naptárban? Gyilkosság. Halált okozó testi sértés. Emberölés kí­sérlete. Nemegyszer írhat­tuk le e kifejezéseket, ép­pen aktuális eseményekről beszámolva, az utóbbi idő­ben. De vajon, többször-e, mint korábban? S ha igen, mi az ok? Ez a kérdés ve­zetett, amikor felkerestem a megyei rendőr-főkapitány­ság ilyen ügyekben illetékes főnökét, Lukács János szá­zadost, a vizsgálati osztály vezetőjét. Mit tagadjam, meglepetés ért, amikor ta­lálkoztunk. Felkészült „stáb" várt ugyanis. A fiatal osz­tályvezetőn kívül helyettese, Piros Zoltán őrnagy, az egyik legtapasztaltabb vizs­gáló, és Tisza Ferenc had­nagy, a legsúlyosabb, élet el­leni ügyek avatott szakértő­je. S amikor ennyi felgyü­lemlett tapasztalat „tornyo­sul" az ember elé három rendőrtiszt személyében, ter­mészetes, hogy eredeti be­szélgetési. elképzelésén is változtatni kell. — Nem akarjuk, hogy bárki azt gondolja, többnek, tartjuk, amit csinálunk más rendőri munkaterületnél — mondja Piros Zoltán. — De érdemes megjegyezni: ez a szakmai terület annyira ösz­szetett, hogy tapasztalat alapján mondhatjuk: aki a vizsgálóknál megállja a he­lyét, bárhol jól beválik a rendőrségen. Nem véletlen, hogy vezető beosztásokba sorozatba kerültek tőlünk emberek. — Azt hiszem, érdemes elmondani, mivel is foglal­kozunk tulajdonképpen — szögezi le Lukács János. — Osztályunk olyan bűncselek­ményekben folytat vizsgála­tot, melyeknél kollégáink, eredménnyel dolgoztak, s az alapos gyanú konkrét sze­mélyt terhel. A legsúlyo­sabb élet és vagyon elleni ügyek' tartoznak hozzánk. Ha az elkövető személye is­mert, már az elsődleges in­tézkedést mi tesszük. Ha nem, a legkomolyabb ügyek­ben akkor is részt veszünk a felderítő munkában, a forrónyomos bűnüldözés­ben. Például emberölés ese­tén. A feladatkörök ilyen esetben amúgy sem határo­lódnak el élesen egymástól. Fontos szerep jut az adott területet jól ismerő helyi rendőrségnek is. — Ha már a munkakap­csolatnál tartunk — szólalt meg ismét Piros Zoltán —, nagyon fontos a társszer­vekkel való kapcsolat is. Nemcsak azért, mert az ügyészség, bíróság a mi munkánk alapján alkot vé­leményt általában a rendőr­ségről, hanem azért is, mert bizonyítékainknak olyan alaposnak kell lenni, hogy azok alapján nyugodtan le­hessen vádat emelni. Ugyan­akkor. az enyhítő és sú­lyosbító körülményeket is teljes körben föl kell tárni. — Én azt tenném hozzá, hogy aki itt dolgozik, na­gyon jó emberismerőnek kell lennie, és képesnek ar­ra, hogy még egy gyilkossal is jó kontaktust tudjon ki­alakítani — szólalt meg Ti­sza Ferenc. — Mi a gyakorlat, hogyan szereznek tudomást a ki­emelkedő esetekről? — Nincs recept, teljesen változó — válaszol Lukács János. — Például a doma­széki gyilkosságnál a körze­ti orvos észlelte a holttesten a szúrásnyomokat, s értesí­tette az ügyeletet. Ilyenkor szakértővel együtt megyünk a helyszínre, az ő vélemé­nye meghatározó jelentősé­gű, ezért is igényel nagy ta­pasztalatot, rátermettséget ez a feladat. — Milyen kiemelkedő esetek voltak már az idén, s általában mi a motívum, az indíttatás? — A fő ok legtöbbször az alkohol, a megromlott csalá­di élet, s a primitív szemé­lyiség — foglalja össze vé­leményét a három vizsgáló­tiszt, s az eseteket ezután együtt szediki össze. — Üjszászi Károly csong­rádi emberölési kísérlete volt idén az első, aki ko­rábbi nézeteltérésük miatt hasba szúrta a szomszédját. Indíték: bosszú. A gyálaréti Simon István ellen halált okozó testi sértés a vád. Féltékenységből vert meg egy férfit, aki később meg­halt. Vásárhelyen, Varga András és ismerősének esete azzal a kijelentéssel indult a kocsmában, hogy „a macskád lefojtja a tyúkjai­mat". „Gyere ki!" — volt a válasz, s a két részeg ve­rekedésének életveszélyes sérülés volt a vége. Az imént már említett domaszéki gyilkosság már több szót igényeli Egy 17 éves fiűt ötéves kora óta nevelt anyja második férje, Száva Zoltán. Állítólag jó volt a kapcsolat köztük, ám itt is az. ital — közvetve — halálos áldozatot szedett. A férfi és nevelt fia aprósá­gon veszett öissze. Egy tévét vittek a házba, s a fiú azt mondta mostohájának: Liliomfák vagy tulipánfák? Ilyenkor, április táján, a tavaszi napsu­garak kicsalogatják az embereket az utcák­ra. A sétáló tömeget szinte mágnesként vonzzák a Széchenyi tér felé a már orszá­gos hírűvé vált liliomfák, amelyek mint rózsaszínű ruhába öltözött koszorúslányok, teljes pompájukban díszlenek. Minden évben olvashatunk valamelyik Lapunkban 1—1 rövid, néhány soros hír­adást e fák virágbontásáról A kishírek­ben hol liliomfáknak, hol tulipánfáknak nevezik őket. Vajon, melyik név a helyes? Vagy növényekről lévén szó, mindegy, hogy hogyan nevezzük? Nézzük csak, mit írnak e kérdésről a növénytani szakkönyvek! A zárvatermők egyik legősibb, kétszikű családjának, a liliomféléknek (Magnolia­ceae) két, hazánkban nem őshonos nemzet­sége került kertészeti kultúrába: a liliomfa (Magnólia, vagy ahogy legtöbben „olaszo­san" ejtik: manyólia) és a tulipánfa (Lirio­dendron). Közülük, valószínűleg a tulipánfa a ré­gebben ismert nálunk. Magyar nevét nem annyira a virágjáról, mint a nagyon jel­legzetes, stilizált tulipánhoz hasonlító, há­romkaréjú, szép levelei után kapta. Ezek után logikusnak tűnik, hogy a „testvér", a több fehér virágú fajjal rendelkező magnólia lett a liliomfa! Hogyan tudjuk megkülönböztetni őket? A liliomfák többsége tavasszal, lombfa­kadás előtt virágzik, tehát visszás-tojásdad, kihegyesedő végű leveleik a virágszirmok lehullása után jelennek meg. Szegeden ket fajuk ismert, és ültetett díszfa. Egyik az egyébként sok érdekes dísznövényéről hí­res Széchenyi tér „büszkesége", a rózsás liliomfa (Magnólia soulangiana), amely tu­lajdonképpen egy hibrid, két kínai magnó­liafaj keresztezéséből származik. A másik, az előbbinél kisebb, fehér virágokat hozó, kevésbé dekoratív kóbusi hliomfa (Magnó­lia kobus); Japán az őshazája. Ilyen fákat láthatunk pl. a Dugonics téren, a központi egyetemi épület előtt, a Honvéd téren, a Rerrich Béla téren, és a város egyéb pontjain. A tulipánfa (Liriodendron tulipifera) észak-amerikai eredetű, terebélyes, nagy fa. Zöldes vagy vöröses sárga, magányos virágai nyár elején, június táján virágza­nak, jóval a levelek megjelenése, lombfa­kadása után. A Széchenyi téren, a bírósági épülettel szemben láthatjuk két fiatal pél­dányukat! A liliomfafélék ősi kétszikű növénycsa­lád, virágporszemeit már a 100 millió év­vel ezelőtti, középsőkréta kori közetekben megtalálták, szemben a velük csak igen távoli rokonságban lévő, egyszikű család­dal, a liliomfélékkel (ahová a liliom és a tulipán is tartozik). A magnóliák és a li­liomok közötti rokonság maidnem olyan távoli, mint pl az emlősöknél az ausztrá­liai koala mackó és a barna medve, vagy az embereknél a pigmeusok és az eszki­mók közötti rokonsági kapcsolat! Jubiu Miklós hagyd a tévét, részeg vagy! Ez a kijelentés elég volt a haraghoz, aminek a vége az lett, hogy a férfi leszúrta a 17 éves fiút, akinek a vé­rében 3,78 ezrelék, alkohol volt... Az csak adalék ezek után, hogy a délutáni esetet csak reggel jelentették. Furcsa, hogy ugyanazon a nap egy másik apa is le­szúrta fiát, aki állandóan provokálta, mindennapos volt otthon a cirkusz. Dou monkos Lajos Vásárhelyen csak addig állt föl az asz­taltól, míg a gyerekbe szúrta a kést, aztán visszaült a he­lyére. Az orvosnak. — aki szerencsére ez esetben még idejében érkezett —, azt mondta: „gyűlölöm a fia­mat, tőlem ott vérezhetett volna el az ajtó előtt.". Horváth Ferenc esete ti­pikusnak nevezhető: az egyik szegedi kocsmában részegek összeszólalkoznak, késelés a vége, életveszélyt okozó testi sértés, s nem Horváthon múlt, hogy „el­lenfele" ennyivel megúszta. Merőben más a mindszenti Soós Pinxska esete, aki ál­landóan veszekszik részeges, nem dolgozó élettársával, s egy szóváltás során a férfi combjába szúrja a nagy­kést. Amig orvosért jár, élettársa elvérzik. A vád: halált okozó testi sértés. A dorozsmai gyilkos, Ber­ber Gábor esete már bonyo­lultabb, s a nyereségvágy is bizonyítható. Televíziót, öl­tönyt akart venni, s erre nem látott más lehetőséget, minthogy leszúrja azt az öregasszonyt, akinek a kert­jében korábban dolgozott. A szentesi gyilkos, Gáspár László esete szerelmi drá­ma. Felesége otthagyja, a férfi pedig ügyvédnél, s az asszony munkahelyén pró­bálkozik. közvetve helyreál­lítani a kapcsolatot, sikerte­lenül. Egyszer elindul vala­mit megbeszélni feleségével új lakásán, de amikor ta­lálkoznak, elveszti a fejét, s egy selyemsállal megfojtja az asszonyt. Utána jelentke­zik a rendőrségen. S a legfrissebb eset, ami­ről a sajtó is beszámolt: Di­movics és Dimovits gyilkos­sága — nyereségvágyból — a Tavasz utcában. — Felsorolva soknak tű­nik mindez. De mit) mond a statisztika? — 1986-ban 21, 1987-ben 10 emberölés volt Csongrád megyében. Idén eddig 4. Ál­talában a bűncselekmények számában az emberölés ele­nyésző részt képvisel, súlya azonban ezt messze megha­ladja. Nem véletlen, hogy felderítésére óriási erőket szokott a rendőrség mozgó­sítani, s ennek is köszönhe­tő, hogy az utóbbi jó né­hány évben nem is maradt ismeretlen a tettese egyet­len gyilkosságnak sem. — A fönt emiitett esetek nagy része rövid időn belül, szinte sorozatszerüen zajlott le. Lehet ennek okát talál­ni? Tudják a szakemberek, miért van, hogy két héten belül három gyilkosság is előfordul, aztán hónapokig egy sem? — Okot sokat lehet talál­ni — mondja Tisza Ferenc —, de kézzelfogható ma­gyarázatot nemigen. Például megfigyeltem, hogy a fölso­roltak közül sokan február­ban születtek, és nehéz fi­zikai munkát végeznek. Ez­zel a körülménnyel azonban nem lehet mit kezdeni, vé­letlen is lehet, mint ahogy, az is: egy napon két apa akarja megölni a fiát. — Nem lehet tehát tör­vényszerűségeket fölfedni, s ezekre az esetekre számíta­ni sem Csak egyet lehet: minél fölkészültebbnek len­ni, hogy ismeretlen tettes ne maradjon — fejezte be be­szélgetésünket Lukács János. Űr­Mi? Hol? Mikor? 1988. APRII.IS 14., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: TIBOR A Nap kel 5 óra 58 porckor, cs nyugszik 19 óra 32 porckor. A Hold kel 5 óra 1 porckor, cs nyugszik 17 óra 11 porckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 689 cm (ápadó). NAGYSZÍNHÁZ Délelőtt 10 órakor: Hamlet (nyugdijasbérlet). KISSZ1NHAZ Este 7 órakor: Rinocérosz (Juhász bérlet). MOZIK Vörös Csillag: délelőtt in óra­kor: Élethalálharc (francia íilm). fél 4 és háromnegyed 6 órakor: A házibuli folytatódik (szines, m. b. francia film) 8 órakor: Tüz. van. babáin (színes csehszlovák film). Fáklya: fél 3 órakor: János vitéz (szines magyar rajzfilm), háromnegyed 5 órakor: A má­sik ember, I—II. rész (szines magyar film). Szabadság: 3 órakor: Bomba­Jó bokszoló (szines, m. b. olasz kalandfilm. III. helyár!), ne­gyed 6 és fél 8 órakor: Életha­lálharc (francia film). Filmtcka: 5 és fel 8 órakor: Brazil (színes angol film). Éva presszó: este 8 órakor: Jessie és barátnői (feliratos amerikai westernfilm). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/37-cs). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős cselben! BALESETI, SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvé­teli ügyeletet az I. Sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.). urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyerme­keket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az. egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti kli­nikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET F.sto 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: to-ioo. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap, és munkaszüneti napo­kon. reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős ese­tek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GEGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 óTától holnap reg­gel 7 óráig az. Üjszegcdi Gyer­mekkórház, szeged. odesszai krt. 37. Telefon: 22-653. FOGORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig 22 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld S'. u. 1—3. Telefon: 14-642. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773 Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. szovjet tv-film­sorozat — 1. — (ism.) 18.35: Ilinek szlovák nyelven 18.40: Dzsesszencia 19.00: F.cranul noslru 19.30: Beethoven : F-dúr (tavaszi) szonáta, Op. 24. 20.00: Képújság 20.05: Kisfilmek a nagyvilágból 21.30: Híradó 2. 21.45: Tv-tükör 22.00: Bridzs-magazin 22.35: Képújság BELGRÁD 1. 16.50: Híradó magyarul és szerbhorvátul 17.30: Gyerekműsor 18.00: Ismeretterjesztő műsor 18.30: Tv-kiálHtás 18.40: Vetélkedő 19.00: Ötös stúdió 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00: Politikai magazin 20.55: Zenés műsor 21.50: Híradó 22.10: Éjszakai műsor Rádió H Tévé 8.55 9.00 9.05 9.15 10.25 11.10 16.05 16,10 16.20 17.05 17.43 18.20 18.55 19.00 19.15 19.30 20.05 21.00 21.05 21.50 22.55 BUDAPEST 1. : Tv-torna : Képújság : Teledoktor : Postaláda — szatirikus játék — (ism.) : Haraingozo Gyula — : Képújság : Hirek : Makk Marci közbelép : Hármas csatorna : Képes nóták : Tájak, városok, emberek : TelespoTt : Tv-torna : Esti mese : Lottósorsolás : Híradó : A védelemé a szó — tv-játék : Van öt perce? : Üj Hullám : Latogatóban magyaroknál Izraelben Dok.-film : Hiradó 3. BUDAPEST 2. 17.10: Képújság ti.15: Thyl Ulenspiegel — KOSSUTH 8.20: Vállalkozástan 8.30: Könnyűzene Moszkvából 9.12: Archívumunkból 9.30: Az. öregségről — (ism.) 10.05: Diákfélóra 10.35: Nóták 11.05: Három Vivaldi­conoerto 11.37: A Balogh-csálád — Veres Péter regénye — 8. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Múzeumi hiradó 12.43: RTV közönségszolgálat 12.43: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Régi híres előadó­művészek felvételeiből 14.10: Sárkányaid Gerzson — Vári Attila novellája 14.19: Donizetti: Lammermoori Lucia — Orülési jelenet 14.35: A Kaposvári Honvéd Helyőrség Zenekara játszik 15.00: szóról szóra ... . 16.05: Muzsika gyerekeknek 16.20: pályakép József Attiláról 17.00: Hamuban sült eountry zene 17.25: Ipargazdák 17.30: Hegedű-szó — 3. 17.58: Dr. Herz — részletek 19.15: Lotlósorsolás! 19.23: Az Esti magazin melléklete 19.38: Alma és fája 20.18: Csenki Imre: Klarinélrapszódia 20.30: Muhelyfónökök 21.00: örökzöld dallamok 22.00: Hírvilág 22.30: Régi híres énekesek műsorából 22.50: Mindennapi dogmáink 23.00: Zenekari muzsika 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI 8.05: Tárogatómuzsika 8.20: A Szabó család — (ism.) 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Zoltán Erika énekel 12.23: Útikalauz, üdülőknek 12.30: A népművészet ifjú mesterei 13.05: Nosztalgiabullám . . . 14.00: Emlékezés Osváth Bélára 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslégerek — (ism.) 15.45: Törvénykönyv — (ism.) 16.00: Régi magyar muzsika 16.15: Zenekanal 17.05: Dávid Starobin gitározik 17.30: iZöld telefon 18.30: Slágerlista 19.05: A Rádió Dalszínháza — Bécsi VCT — Johann Strauss operettje — 2—3. 20.16: A Poptarisznya dalaiból 21.05: Ruttkai Éva Latinovits Zoltánról 22.15: Verbunkosok, nóták 23.10: Rockpanoráma 24.00: Dzsesszfelvételekböl 0.15: Éjfél után . . . Balogh Tamás A Heves Megyei AlLatforgalmi és Húsipari Vállalat pályázatot hirdet termelési főmérnöki vezetői munkakör betöltésére. Páls'ázati feltételek: — szakirányú felsőfokú iskolai végzettség, 6 éves szakmai gyakorlat. A kinevezés határozott időre szól, mely alkalmasság esetén megújítható. A vállalat „B" kategóriájú. Tevékenységét a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felügyele­tével végzi, egy telephelyes vállalat. A pályázat benyújtási határideje: 1988. június 30. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó részletes önéletrajzát, eddigi szakmai tevékenységét, vezetői elképzeléseit. A pályázatot az alábbi címre kérjük: Heves Megyei Adatforgalmi és Húsipari Vállalat, személyzeti és oktatási osztály, Gyöngyös, Szurdokpart u. 1., 3200. Leinformálható pályázók jelentkezését várjuk! g é i

Next

/
Oldalképek
Tartalom