Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-23 / 70. szám

f Szerda, 1988. március 23. Déli napfényben A7. idézet a Tartományi Tájékoztatási Bizottság által kiadott, Vajdaság Szocialista Autonóm Tartományt bemutató, természetesen magyar nyelvű könyvből származik, s amint most az ember kitekint a Dunához közeli, egykori báni palota ablakán, ugy tűnik, a márciusi verőfény most a Dél többféle sugárzását is közvetlen közelünkbe hozza. Vasárnap este, amikor a Szegedi Nemzeti Színház balettestjének előadásán ültünk a hipermodern eleganciájú Szerb Népszínház ezer férőhelyes, majdnem teltházas nézőterén, a szegediek sikere, a tapsokba be-bekiáltozott bravó!-k múltán fellapozva a kétnyelvű műsorfüzetet, ennek a napfénynek egészen áttételes, sajátságos, de annál érzékelhetőbb nyomai fedezhetők föl. Az újvidéki kiadvány egyebek közt azt írja a szegedi együttes mostani, az anyaszínházon kívüli legelső bemutatkozásáról, hogy a nemzetközi „lépéstartásban" szeretne ez a gárda egyféle hézagpótló szerepet vállalni. Nem lehet nem észrevenni: a méltatás hangneme, a szegediek vállalkozásának bemutatása legalább annyira szeretetteljes, az igazi barátság tisztaságával fénylő, mint az az atmoszjéra, amelyet ama beszélgetésen tapasztalunk, amely Bosko Petrovval, az újvidéki városi közösség elnökével, vagyis végső soron a Vajdaság fővárosának tanácselnökével hivatalában folytattunk. Az elnök azzal kezdi: két héttel azelőtt járt Szegeden, s városunk színházának mostani újvidéki fellépte azért külön öröm számára, mert bizonyítja, hogy a két nép kultúrája közötti kapcsolatok mindinkább a népzenén s a folklóron túl, az úgynevezett komoly művészet terén is fejlödnek. A távolság nemcsak földrajzi értelemben csekély hát Újvidék és Szeged között, hanem a művészet jóvoltából ama bizonyos híd is mind közelebb hozza a két népet egymáshoz. — Ezeknek az örömtelien izmosodó kapcsolatoknak jegyében időről időre Újvidéken járva, a nem kritikátlan elfogultsággal szemlélő jóbarátnak fel kell tűnjék e sajátságos hangulatú város legreprezentatívabb ' részének. a híres péterváradi vár környékének szomorú, elhanyagolt állapota, noha a belvárosban egyféle, a múltat megőrizni igyekvő, műemlékeket ápoló törekvés nyomai is láthatók. Mi mindent tesz és mit tehet a város vezetö„Vajdaságban évente 2000—2200 órát süt a Nap, ami több, mint Európa azonos szélességi körön elterülő más részeiben." sége azért, hogy a közép-európai térség e jellegzetes arculatú délvidéki településének múltja Újvidék mai küllemében is kellőképpen megőrződjék? — A városnak olyan gazdag történelme van, amely ilyen, aránylag fiatal településnél kimondottan ritkaság. Tény, hogy nem vagyunk képesek egyszerre megbirkózni a nagy számú patinás épülettel: rendbehozatalukra csak lépésről lépésre kerülhet sor, noha már pusztán idegenforgalmi okok is erőteljes igyekezetre, komoly erőfeszítésekre kell sarkalljanak bennünket. A péterváradi várnegyeden kívül a zsinagóga rekonstrukciója szintén nagy feladat, ennek munkálatai már megkezdődtek, ám mivel mindent kizárólag önerőből, csakis önmagunkra támaszkodva kell megoldanunk, nem tudunk egyszerre mindent rövid időn belül elvégezni. Sőt: minden felújítandó létesítménynek maximálisan jövedelmezőnek kell lennie, vagyis a gazdaságosságnak kell majd a lehető leggyorsabban beköltöznie minden új létesítménybe. — A kultúrának teljesen átfogó jellegű, Magyarországon is fölöttébb ismerős kérdésköréhez érkeztünk el ezzel a kijelentéssel. A múlt kellő megbecsülése része egy város általános kulturális nívójának: a Szegeddel való kapcsolatok jegyében éppúgy, mint általában — milyennek ítéli meg Újvidék kultúrközpontjellegének jelenét és jövőjét? — Igen, ami ma még időszerű, holnap mar a múlt: amikor ezt figyelembe veszszük, úgy vélekedünk mégis — hogy a nagyvárosiasodás ellen vagyunk. Ez ebben a közelítésmódban azt jelenti, hogy a művelődésnek, a kultúrának központja és nem fővárosa akarunk lenni. Ehhez kapcsolódik éppen a Szegeddel kialakított s a jövőben remélhetőleg a két színház kapcsolatain jóval túlmutató kulturális együttműködés ténye is: a határokon túlra, a határokon át, azokat mintegy figyelmen kívül hagyva akarunk lépni ezen a téren. Hiszen a kultúra iránti respektus kötelez... , Leplezetlenül és cinkos derűvel ragyog a déli napfény. amint, a Duna-parttól a belváros, a Szabadságról elnevezett tér irányába tartunk. A Dél fénysugarai, lévén a dél egv napon belül is a legtöbb hőfokot biztosító időszak — tudvalevően melegitöek. Még akkor is. ha senki előtt sem kétséges, hogy egyébként csak a tavasz kezdetének kezdetén tartunk. Domonkos László Kóruspódium Holnap, csütörtökön este 6 órától ismét Kóruspódium lesz a Bartók Béla Művelődési Központban. A hangversenyen fellép az I. Számú Rókusi Altalános Iskola Kicsinyek Kórusa, a Pedagógus Női Kar, a Concentus Kamarakórus és a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetem Vegyes Kara. Műsorukon többek között Bárdos-, Kodály-, Brahms-, Schumann- és Bartók-műveket szólaltatnak meg. A kórusokat Czakó Jánosné, Mihálka György, Cser Miklós és Joó Ete vezényli. Szólót énekel Hajdú Erika, Schirm Szilvia, Márta József és Tapodi Péter. Zongorán közreműködik Gyovai Ágnes. Q Közművelődési Tanács ülése Ülést tartott a Közművelődési Tanács Köpeczi Béla művelődési miniszter elnökletével a KISZ Központi Bizottsága székházában kedden. A résztvevők tájékozódtak a Magyar Rádió és a Magyar Televízió szórakoztató tevékenységéről, és javasolták a színvonalas, sajátosan hazai szórakoztató műsorok készítését, valamint a külföldről átvett műsorok igényesebb válogatását. A tanács tagjai véleményt cseréltek az alkalmi szórakoztató műsorok és a vendéglátó-ipari szórakoztatás helyzetéről, a változtatás lehetőségeiről. A szakma átalakít bennünket Eleddig 44 esztendőt töltött az orvosi pályán, ebből huszonötöt Szegeden, tanszékvezető egyetemi tanárként. A napokban ünnepelte negyedszázadós intézetvezetői munkálkodását Boda Domokos, a szegedi gyermekklinika professzora. A tiszteletére rendezett jubileumi tudományos ülésen elhangzott előadások arról tanúskodtak, hogy az elmúlt negyedszázad alatt a klinikán dolgozó kollégák mindegyike a gyermekgyógyászat egy-egy területének kiemelkedő művelője, kutatója lett. — így igaz ez, professzor úr? — Igen, hiszen elejétől fogva legfőbb vágyam és törekvésem volt, hogy klinikánkon az orvoslás főbb területeinek legyen szakképviselője, a beteg gyereken fellépő kórok mindegyikének szakértő ismerője. Ha egy szívbeteg kisgyereknél légzészavarok, avagy fertőző betegség, netán vesepanaszak jelentkeznek, akkor e kisérö betegségek alapos ismerői segítik a gyermeket közvetlenül ellátó orvos munkáját. A páciensek sokoldalú megközelítése, ilyen csapatmunkával végezhető csak eredményesen. Éppen e cél érdekében igyekeztem a kollégák szakmai fejlődésének, egyes területek mélyreható megismerésének szabad kifutást, az alkotó munka lehetőségét biztosítani. Magam a csecsemő és gyermekkori folyadék, valamint elektrolyt zavarok kezelési módjavai, a heveny anyagcserezavarok problematikájával, az új- és koraszülöttek pathológiájával, valamint a súlyos betegek intenzív therápiájával foglalkoztam mélyrehatóan. Szerettem voiiur, 'nugy ti2,- arrnt en a saját kutatási területemen végeztem, megsokszorozódjon, s ez a negyedszázad alatt sikerült is. Ideális lenne ha ez a fajtabetegközelítési szemléletes gyakorlat szűkebb hazánk gyermekgyógyászatában is meghonosodna. A jubileumi tudományos ülés ennek a törekvésnek kívánt hangot adni. — Az orvostársadalmon belül lehet-e másságról b?szélni a gyermekorvosok esetében? önt például érzelmi okok késztették e pályára? — Nézze én eredetileg nem gondoltam arra, hogy gyerekorvos, de akárcsak gyakorló orvos legyek, hanem kutató. Ügy indultam e pályára, hogy a rejtelmek megfejtésének izgalma vezetett, és szerettem volna vaBeszélgetés Boda Domokos professzorral Végigfutott az én számon is a mosoly, amikor a Ludasban megláttam, talán a Tücsök és bogárban, a Vájt szem filmklubot. Holtbiztos, hogy abban a klubban filmhez értők, beavatottak nézik a maguk vagy mások munkáját, és a névadó keresztszülők nem mentek meszszire, egyszerűen kölcsönvették a muzsikában já iratosakra alkalmazott vájt fület. Nem történt más, csak a hétköznapi logika szabályai szerint dolgoztak. Ha a vájt fül jó hallást jelent, a vájt szem nyilván jó szemet, jó látást, sőt jó meglátást. Tele van a magyar nyelv ehhez hasonló áthallásokkal, nyilván azt is érzékeltetni akarták a filmklub tagjai, hogy ők járatosak nyelvünk labirintusában is. Ez lett a vesztük. Még az egészen kicsike nyelvészinasok is tudják, a nyelv logikája egészen más, nem követi mindig a hétköznapi, a józannak is mondott logika szabályait. Már csak az hiányzik, •hogy a klubon kivülieket bots/.emünek nevezzék Fehérváron. Mert a vájt fülnek a botfül az ellenpárja. A hétköznapi észjárás szeSzép nyelvünk rint ez is maga az abszurdum. A bot az emberiség legősibb szerszáma, ütni mindig kéznél volt, csak le kellett hajolni érte. Csakhogy egyetlen rossz hallású, vagy nagyothalló ember füle se hasonlít egyetlen bothoz se. Azt persze nem tudom, a közismerten sötét észjárású fafejű embernek lehet-e tartozéka a botfül, de nem valószínű, hogy törvényszerű összetartozásról van szó. A botfúl és a vájtfül egészen máshonnan . ered. Lükő Gábor mondja a Kecskeméten kiadott Kiskunság régi képfaragó és képmetsző művészete című munkájában, és beszédes rajzzal is illusztrálja, hogy a botfül is, vájt fül is a fából készült régi mértéknek, a mérőnek a tartozéka. Fatörzsből vájták ki a mérőt, egyszerűen befenekelték, hogy a gabona, bab vagy akármi ki ne folyhasson belőle. Ahhoz azonban, hogy meg is lehessen fogni, nyelet, fület hagytak neki. A botfül könnyebben kicsúszott az ember kezéből, mint a vájt, hiszen ebbe bele lehetett nyúlni, és úgy megmarkolni. Nem kell pajkosabb észjálrás hozzá, mint amilyen népünk mindig is volt hogy a botos változatban a férfiasság, a kivájtban pedig az örök nőiesség, sőt a termékenység szimbólumát lássa. A kiegészítő díszítések is erre utalnak egyértelműen. Nagyhasú, tekintélyes embert is beleláthatott akárki akármelyikbe, cz már csak a fantázián múlott. Jó, jó, de hogy vonódhatott át mindez a hallásra? Talán úgy, hogy a botfülű ügyetlenebb szerszámnak bizonyult, ha kicsúszott a kézből, újra kellett tölteni, vele szemben a vájt fülű mindig pontos. Ha egyébként is szabad volt a forgalom a testrészek és a tárgyak neve között, ha az emberi fül kiálló, megfogható jegyéből egész sor megfoghatónak lett a neve fül, akkor oda-vissza is érvényes lehetett: a teljes élettelen. csuoán megfogásra alkalmas fül járulékos jelentésében visszaköltözhetett a hallást szolgáló emberi fülre is. A kölcsön kamatának is mondhatnánk a jelentés ilyen gyarapodását. Nyelve a cipőnek, bakancsnak is van, nemcsak az embernek, sőt a mérlegnek is, a sípnak is. A sípnál a megszólaláshoz kell, a cipőnél, bakancsnál csak a formája miatt lett nyelv. Remélhetően jó sokáig nem lesz egyiknek se bot vagy vájt változata, talán még a nyelvzseniket se nevezzük vájtnyelvűnek, még szellemeskedni akarván se, ahogy józan nyelvérzék a vájtszemtől is irtózik. Talán azért, mert a kivájt szem még mindig egészen mást jelent. Avval nézni már egyáltalán nem lehet, még a legjobb filmet se. A vájt fülűek azonban seregestül élnek, sőt hangversenyeken, operaelőadásokon össze is tartanak. A botfülüek is összetarthatnak, bár ütni egyiknek a fülével se lehet. Ennyire szép, és ennyire bonyolult a mi nyelvünk. Es éppen a vájt fülűek tiltakoznak legjobban a Vájt szem filmklub ellen. Horváth Dezső lamit felfedezni. Ennek okán az orvosi pályámat egy kutatóintézetben kezdtem, de a kutató munka egymagában nem elégített ki, s ezért a változtatás mellett döntöttem. A sors kifürkészhetetlen útjai nyomán a negyvenes évek közepén egy kisebb gyerekkórházba kerültem. Azóta számomra a gyógyító probléma megoldása jelenti a szenvedélyes kutatást, a rejtélyek megfej tését. A mi esetünkben erre az orvos érzelmileg is ösztönződik, hiszen gyermekekről van szó minden egyes esetben. S hogy a kérdésére válaszoljak e példának szánt kitérő után: a gyermekorvosok mássága nem eredendő, a szakma alakít át bennünket, a foglalkozásunk „tárgyai" változtatnak meg, és így alakulunk át azzá az orvostipussá, ami általában a gyermekorvosokra jellemző. — Azt mondja, érzelmileg ösztönzödik a gyermekorvos. Mennyire befolyásolja a gyermek szenvedése az orvost, mint embert? — Én úgy gondolom, az embereket a gyermeki szenvedés mindennél jobban megrázza. A gyermekorvosnak azonban tudatosan törekednie kell arra, hogy a betegellátás közben az érzelmeit háttérbe szorítsa, és tőleg csak a betegség sikeres megoldására koncentráljon. Persze az érzelmeket teljesen elnyomni nem lenet, s ez nem is baj. Számomra a beteg gyerek jelenléte, látása teszi átéLhetűyé. az ese_tet, és olyan hatást vált ki bennem, ami sok mindent kihoz belőlem, amire csak akkor vagyok képes, amikor ott állok a betegágynál. Pontosan ezért ügyeltem mindig arra, hogy a konferenciák, a kutatás, a számtalan intéznivaló mellett és közben mindig megőrizzem a betegeimmel a kapcsolatot, s hogy szakmám lényegét sohase veszítsem szem elöl. Mind a mai napig reggelente megnézem az új betegeket. — A Munka Érdemrend arany fokozata, a Kiváló Orvos, és számos más elismerés mellett a Kiváló Újító kitüntetés arany fokozatának is birtokosa. — Életem és pályám különösen nehéz időszakához fűződik ez a kitüntetés. Talán köztudott, hogy 1950 és 60 között a gyermekparalízis szomorú rekordot ért el hazánkban. Az e betegségben szenvedők közel egynegyedét légzésbénulás érte, ami orvosi segítség híján halálos. Ez idő tájt a vastüdő volt az egyetlen mentésre alkalmas eszköz, de sajnos, a légzésbénulás bizonyos fajtája ezzel sem volt kezelhető. Koppenhágában 1952-ben kitaláltak egy újfajta módszert: úgynevezett lélegeztető ballonnal fújták a levegőt a légzésbénult beteg tüdejébe. Azonban a ballon működtetéséhez minden egyes beteg mellé egy medikust kellett állítani. Az újabb feladat tehát az volt, hogy az embert géppel helyettesítsük. Egy ilyen műszert sikerült kifejlesztenem és mérnökök segítségével elkészíteni a mintapéldányt, s ezt neveztük respirátornak. Aztán egy hónap alatt húsz ilyen készüléket gyártottak, ás segítségével sok légzésbénulást kezelhettünk. Valójában többre volt szükség, mint lélegeztető készülékekre, hiszen ezeket a lélegeztető berendezéseket a beteg egyéni szükségleteihez kellett igazítani mégpedig azért, hogy se túl sok, se ne túl kevés levegőt kapjon. Az erre a célra kifejlesztett laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőrzött kezelésnek köszönhetően a gyermekparalízises halálozás akkor húsz százalékról négy százalékra csökkent. Persze azóta az eredményes védőoltások hatására a gyermekparalízis teljesen megszűnt, de az ott szerzett tapasztalatokat más területen, az intenzív betegellátásban, főleg a súlyosan beteg újszülöttek kezelésében lehetett hasznosítani. — A közelmúltban egy tanácskozáson mondotta: „Magyarországon eleddig a gyermekgyógyászatban az életmentés volt a fn feladat. Ennél sokkal többre v;in szükség, ami miatt egyenesen a betegellátás rendszerének gyökeres megváltoztatása szükséges." A napokban mindezt részletesen kifejtendő tett javaslatot a szociális és egészségügyi miniszternek a ma követelméTTypthez ' Igazodó gyermekgyógyászati törekvésekről. — Szakmailag elérkeztünk odáig, hogy példának okáért az anyagcsere-betegségben szenvedő gyermekek — folyamatos orvosi ellenőrzés, kezelés mellett — az egészséges emberek életét élhetik, az asztmás beteg úgyszintén, az epilepszia pedig — rendszeres EEG, és más vizsgálatokkal, valamint gyógyszerekkel — tünetmentessé tehető. Ezek a betegségek a mai szakmai ismeretek mellett életveszéllyel nem fenyegetnek, a mentést tehát megtanultuk, s most már az életminőségek javítását kell segítenünk. Ugyanezt a célt szolgálja a gyermekgyógyászat másik új törekvése, az újszülöttellátás javítása. Itt sem csak egyedül az életmentés, sőt nem is csak az egészség elérése a cél. Ahhoz, hogy a gyerekből kiegyensúlyozott, harmonikus lelkivilágú ember legyen, egészen fiatalon az újszülöttkorban kell megkapnia a megfelelő érzelmi élményeket. A betegség idején pedig az orvos figyelme arra is összpontosul, hogy a későbbiekben ne lelki sérült váljék a gyógyult betegből. S mindezeken túl. és mellett szerepet kell vállalnunk az édesanyák felkészitéséberi a gyermek fogadására. — Eme új törekvések megvalósításához kívánunk önnek továhhi jó egészséget! Kalocsai Katalin Rembrandt-rézkarc Egy magánkézben levő rézkarcról a napokban derült ki, hogy Rembrandt keze munkája. Egy idős holland festőművész negyven évvel ezelőtt vásárolta meg a szóban forgó képet, s kezdettől fogva gyanította róla, hogy Rembrandtmű, de szakértőkkel eddig nem vizsgáltatta meg. Két héttel ezelőtt meghívták a holland televízióba, hogy annak egyik műsorában tárja a nézőközönség elé a birtokában levő rézkarcot. Szereplésekor elmondta, hogy szerinte Rembrandt-műről van szó. Ennek nyomán szakértők — köztük a Rembrandtéletmű tanulmányozásában élenjáró Rijks Múzeum munkatársai — megvizsgálták a 20x12 centiméteres rézkarcot, és úgy találták, hogy az valóban a nagy németalföldi művész alkotása: 1626-ban keletkezett. Becslésük szerint a mű — melynek címe „Jézus körülmetélése a templomban" — pénzben kifejezett értéke jelenleg mintegy 100 ezer gulden (kb. 54 ezer dollár).