Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-23 / 70. szám

6 Szerda, 1988. március 23. Szombaton 32. nemzetközi barátságmaraton SPORT Műkorcsolya-vb Kedden délelőtt a Buda­pest Sportcsarnokban ezer­nél több néző előtt a köte­lező táncokkal kezdetét vet­te a nagy érdeklődéssel várt műkorcsolyázó-vb. A ma­gyar főváros korábban mar négyszer is otthont adott a sportág világbajnokságának, de azokon a jégtánc még nem volt műsoron. Így a táncosok vb-n most „debü­táltak" a magyar főváros­ban. Tizenhat ország kép­viseletében 25 kettős mu­tatta be az előírt táncokat: előbb u romantikus tangót, aztán a quickslepet, majd a bécsi keringőt. Teke A felnőtt női területi te­kebajnokságot Salgótarján­ban rendezték. A versenyen Szabó Istvánné. az Sz. Pos­tás tekézöje 403 fával a harmadik helyen végzett. Szombaton rendezik meg Szegeden a 32. nemzetközi barátságmaraton.versenyt, mely egyben országos baj­nokság is. A magyar élgár­da teljes indulása várható, mivel a szegedi verseny válogató a szöuli olimpiára. Teimel Zoltán a szervező­bizottság vezetője elmondta, hogy a nagymaratoni mel­lett megrendezik a 6. kis­maratonit 20 km-es távon és a 10 kilometeres utcai futóversenyt. Tájékoztatójá­ban többek között beszámolt az eddig beérkezett nevezé­sekről is. (A nevezési ha­táridő március 25-e, pénte­ken déli 12 óra.) — A nemzetközi barát­ságmaratonra eddig 363-an Hegszűnt az HKSE Rendkívüli küldöttköz­gyűlést tartott hétfőn dél­után a Magyar Kender SE. A megjelenteket Sponer Jenő, az egyesület elnöke köszöntötte, majd Ambrózy László ügyvezető elnök is­mertette az eredményeket, a költségvetést. Végezetül elmondta az egyesület meg­szüntetésével kapcsolatos vezérigazgatót állasfoglalást, minek lenyege, hogy- az ón­álló költségvetési egysegek­ként működő tröszti válla­latok a mostani formában nem tudják fönntartani a klubot. A hozzászólások utón a küldöttek szavazással döntöttek az egyesület már­cius 31-gyei történő megszű­néséről. A továbbiakban az Újsze­ged i Szövőgyár és a Szegedi Kender és Müanyagfeldol­gozó Vállalat képviselője, illetve igazgatónője ígéretet tett, hogy a közeljövőben 'jj egyesületet alakítónak, így a labdarugó, a termét szétjáró és tömegsport szak­osztály Újszegedre, a kajak­kenu szakosztály a szegedi kenderhez kerül. neveztek, köztük hét ország­ból (Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, NDK, NSZK) 125 külföldi maratonista. A magyar versenyzők közt itt lesz Kőszegi, Kerékjártó, Sinkó, Szabó, Varga. A nagymaratonra 45 hölgy küldte ej nevezését, többek között Szabó Karolina, őzé. né Sipka Ágnes, Ladányiné Schaffer Anna, Zsilák Ilona, Fehér Enikő, hogy csak a legismertebbeket említsük. Izgalmas, színvonalas ver­seny várható, hiszen a fér­fiak mezőnyében 14-en 2:16 percen belüli eredményre képesek. A 20 km-es kis­maratonra 117 atléta, a 1" km-es utcai futásra pedig 145 sportoló nevezett. — Mi lesz a szombati program? — A Széchepyi téren 12.30—13 óra között lesz az ünnepélyes megnyitó, majd 13 órakor start. Ezután 5 perc múlva indul a kisma­raton mezőnye, majd a 10 km.es utcai futás résztvevői. Délután 15 órától várható az élmezőny befutása a Széchenyi térre, majd fél 4-kor a nemzetközi ba­rátságmaraton első három helyezettjének eredményhir­detése következik a város­háza előtt. — Milyen útvonalon ren­dezik a 3?. versenyt? — A már jól bevált, ha­gyományos útvonalon, még­pedig: Széchenyi tér, Kos­suth L. sgt., Rókusi körút, Makkosházi körút. Budapes­ti körút, Körtöltés u., Etelka sor, Felső Tisza-part, Lenin krt., Petőfi S. sgt., Bécsi körút, Április 4. útja. Os­kola u., Régi híd. Vedres u., Csanádi u., Szöregi út, Szőreg, Deszk, Klárafalva, Ferencszállás előtti forduló — Klárafalva, Deszk, Sző­reg, Szöregi út, Ogyesszai krt., Székely sor, Régi híd, Széchenyi tér. Az említett útvonalat a verseny ideje álatt lezárják, ezért szá­mítsanak arra, hogy gépko­csival nem lehet közlekedni. B. L. Horgászok környezetvédelmi napja Minden év március utol­só vasárnapján tartják a horgászok környezetvédel­mi napját A Mohosz Csongrád megyei intéző­bizottsága március 27-én áz atkai holtágnál és a Maty-éren végez tavaszi „nagytakarítást". Ez úton is kéri az ib vezetősége az egyesületi tagokat, minél nagyobb számban vegyenek részt a társadalmi munká­ban. A szervezés könnyíté­séért előzetesen jelentkez­ni a Hunyadi J. sgt. 63. szám alatti irodában lehet. A kezdés mindkét helyszí­nen reggel 8 óra, gyüleke­zes a halőrházaknál. Aki tud, ásót, gereblyét, baltát es fűrészt vígyen magával. Atkán vasárnap déli 12 óráig horgászati tilalom lesz. Kosárlabda Vereséget szenvedtek a főiskolások Volt nálunk egy meccs Igen, nálunk — pohto­sabban a szegedi müjég­pályáfT— S "hogy —'mikor?'* 1988. március 20-án, dél­után 6 órától. Eme pontos­ság oka pedig: sporttörté­neti jelentőségű jégkorong­mérkőzésre került sor, hi­szen Szeged néven 1945 óta először korcsolyázott ki a jégre hokicsapat. S ha már a krónikás tényeket sorol, arról sem szabad megfe­ledkezni, hogy ellenfeléül Debrecen csapata jutott, a végeredmény pedig 3-2 ' a hazaiak (vagy mondjuk szebben — a mieink) ja­vára. De tényekből máris elég. Aki ugyanis ezen a délutá­non kilátogatott a szalámi­gyár hatalmas tornyának tövébe, véletlenül sem a számokat figyelte. Sokkal inkább azon ámult-bámult, milyen fesztiváli hangula­tot teremtett a két szuper amatőr csapat, s kicsit döbbenten, de annál bol­dogabban mérte fel —, hát ennyi lelkes rajongója van Szegeden a jéghokinak?. Igen — énnyi! Pedig nem Harlamov-képességű, -felkészünségír tfgélfyek terelgették a kis fekete gu­mit, igencsak félrecsúszott egy-egy átadás, remegett, esett a bot, és taktikát sem most leshettek el a kanadai profik. Ezek té­nyek. Mint ahogy az is, hogy nagyon hálás ám a szurkoló, ha lelkesedést, hajtást, jó néhány sport­ágban már csak hírből is­mert „sziv-játékot" lát­hat. Ha megérzi a játé­koson, hogy itt bizony nem a gondosan kiméricskélt haszonért, a megemelt pré­miumért, hanem a JÁ­TÉKÉRT (igen, csupa nagybetűvel!) korcsolyáz­nak ki a jégre. És ezen a vasárnap délutánon ez tor­tént. Így nem csoda, hogy az egykori Volán kézilab­dakupa-mérkőzések han­gulata költözött a lelátók­ra, és percenként ki­mondta valaki — hát bi­zony kell egy csapat... Bátyi Zoltán A női kosárlabda NB II. rájátszásának harmadik for­dulójában a nyeretlen bajai és a veretlen szegedi főisko­lások csaptak össze. A min­dig présztizscsalút hozó ta­lálkozón a vendéglátók kezdtek jobban, ráadasul a szerencse is melléjük szegő­dött, mig a vendégeknek úgyszólván semmi sem sike­rült. (A 13. percig a vendé­gek mindössze 10 pontot gyűjtöttek!) Szünet után egész pályás letámadással próbálkoztak a szegediek, de így is csak csökkenteni tud­ták hátrányukat. Az ener­váltón, becsvágy nélkül ját­szó szegedi csapat megérde­melten szenvedett vereséget. Bajai TK—Szegedi TK 65-58 (44-28). Nói mérkőzés. Baja, 100 néző. Vezette: El­mauer, Major. Szegedi TK: Agócs (4), ÖRDÖG (21), Iván (3), Cson­ka (2). Vastagh (—). Csere: FEHÉR (13 9). Lengyel (7,3), Létay (2), Hoffmann (6), Tí­már (—). Edző: Ver László. * A Szeged SC ifjúsági fiú­csapata Kaposvárott a ráját­szás során a 7—14. helyért küzdött. A szegediek egy győzelmükkel és két vere­séggel a 12. helyen zárták az 1987—88-as bajnoki évet. Eredmények: Szeged SC— SAÉV SC 88-72 (40-40). Leg­jobb szegedi dobók: Pálkerti (23), Szűcs (21), Hainies (19). Körmendi DMTli-Szeged SC 81-7?. (51-28). Legjobb szegedi dobók: Steiner (21), Hajnics (20). Szűcs (15). MAFC—Szeged SC 80-77 (35-34). Legjobb szegedi dobók: Pálkerti (17), Steiner (17), Hajnics (12). VHX kerékpárok a győzelemért A labdarúgó NB II. 24. fordulójában a Szeged SC csapata az Ajkai Hungalu együttesét fogadja a Tisza­parti stadionban a délután 4 órakor kezdődő mérkőzé­sen. A Vidia Vas-Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat és a Délép Vállalat, mint­egy ösztönzőként, közösen felajánlotta, amennyiben a szegedi együttes győztesen hagyja el a játékteret, va­lamennyi játékos (a kispa­dosok is) és a vezető edző egy-egy VMX kerékpárt kap ajandékba! A szokásos prémium — a két vállalat jóvoltából — emelkedett, a focistákon a sor, hogy éljenek a lehe­tőséggel. Belgiumba utaznak a szegedi szupermaratonisták A két szegedi hosszútáv- csütörtökön Belgiumba utó­futó. Simon László (Tápéi zik, ahol szombaton Fland­ESK) es Sípos István ría 100 kilométeres bajnok­(SZVSE) március 24-én, ságán állnak rajthoz. Állattartók, takarmányboltok, figyelem! Értesítjük a t. állattartókat és a takarmány­értékesítéssel foglalkozó boltok vezetőit, hogy a FÖLDEAKI EGYETÉRTÉS TSZ ÜZEMBE HELYEZTE a Metamix blokk rendszerű konténeres takarmánykeverő üzemét A korszerű takarmánykeverő üzemünkben agrokomp­lex tápokat gyártunk. Az agrokomplex tápok nagy hatékonyságú állandó beltartalmű, garantált minőségű tápok, melyek jelenlegi árkondícióival a leggazdasá­gosabb állattenyésztési eredmények elérésére képesek. Keverőüzemünk termékeiből kis és nagy tételben ál­lunk a kedves vevők rendelkezésére. Szállítást is vállalunk. Megrendelés a szakvezetőnél: Hoffmann Ferenc áru­ért. vezetőnél. Cím: Földeák, Egyetértés Tsz, központ, Szabadság tér 6. Telefon: 65-11/541. Telex: 82 677. Solti-est a Szeged étteremben 1988. március 25-én (péntek), 20.30 órakor. Fellépnek: SOLTI KAROLY, PINTÉR GYÖRGYI, SZÁNTAI ILDIKÓ, TAKÁCS BÉLA, DK NÉMETH JÖZSEF. Kötelező vacsorafogyasztás: 160 Ft/fő. Belépődíj nincs. Asztalfoglalás: 11-859 telefonon. Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat Munkatársakat keres (a munkakörökről bővebb felvilágosítást nyújt hétfőn 8— 18.30 óráig, szerdán 8—18.30 óráig és szombaton 8—12 óráig a Csongrád Megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 4. 6720. telefon: 12-855/196 és 133) FELSÖFOKÜ végzettséggel: Belső ellenőr Ingatlankezelő Vállalat Programozó Szegedi Konzervgyár Programtervező matematikus Alföldi Porcelángyár üzemgazdasági előadó Ingatlankezelő Vállalat Vegyészmérnök Alföldi Porcelángyár KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL vagy SZAKKÉPZETTSÉGGEL: Acs-állványoző Magas- és Mélyépítő Vállalat Adatrögzítő Démász Adminisztrátor Ingatlan kézelő Váll. Anyagkönyvelő «elkér. Szállítási Vállalat Paprikafeldolgozó Vállalat Ingatlankezelő Vállalat Anyaggazdálkodó, vámügyi ea. Medikémia Ipari Szövetkezet Arkalkulátor Magas- és Mélyépítő Vállalat Sz.-I Kender- és Muanyagfeld. V. Asztalos Posla Szegedi Magasépítési Ü. Autószerelő Városgazdálkodási Váll. Autóvillamossági szerelő Városgazdálkodási Vállalat Bádogos-tetőfedő Magas- és Mélyépítő Váll. Belső ellenőr (Kalász) Szeged Tourlst Idegenforgalmi H. Bérelszámoló Postaigazgatóság Szeged Sz.-i Kender- és Muanyagfeld. V. Szegedi Textilművek Elektroműszerész Városgazdálkodási Váll. Elektronikai műszerész Szegedi Konzervgyár Elektromos műszaki ellenőr Posta Szegedi Magasépítési U. Esztergályos Szegedi Konzervgyár Fémtestű Hödgep Sz.-i Gyáregysége Forgalmi könyvelési rsup.-vez. Szeeerit Textilművek , Gépíró-adminisztrátor Postaigazgatóság Szeged Városgazdálkodási vau. Gépkönyvelő Városgazdálkodási Váll. Gyors- és gépíró Medikémia Ipari Szövetkezet NIVO Faipari Szövetkezet Hajószakács Folyamszab. és Kavlcsk. Váll. Hegesztő Hódgép Sz.-i Gyáregysége Készáru-minősitö Sz.-i Kender- és Műanyagfeld. V. Képesített hajós Folyamszab. és Kavicsk. Váll. Kontírozó könyvelő Medikémia Ipari Szövetkezet Könyvelő Ingatlankezelő Vállalat Magyar Nemzeu Bank Sz.-i Kender- és Mua.-Í. V. Kőműves Magas- es Mélyépítő Vállalat Lakatos F'émtex Magas- és Mélyépítő Vállalat Városgazdálkodási Vállalat Marós Hódgép Sz.-l Gyáregysége Meós Belker. Szállítási Vállalat Pénzügyi előadó Medikémia Ipari Szövetkezet Sz.-i Kender- és Müa.-f. V. Raktáros (nő) Pannónia szórmekikészítő Váll. Raktárvezető Belker. Szállítási Vállalat Statikus szerkesztő Csomiterv Statisztikus Medikémia Ipari Szövetkezet Szakács Szegedi Textilművek Szakárs (kezdű, férfi) Szalámigyár és Húskombinát Szám láz A Sz-i Textilművek Számlázó-gépíró Medikémia Ipari Szövetkezet Szerszámkészítő Fém te x Távközlő műszerész MAV BFF Szeged-Rókus Titkárnő Medikémia Ipari Szövetkezet Utókalkulátor Ingatlankezelő Vállalat Varrónő Fémrtex Villanyszerelő llódgép Sz.—I Gyáregységé SZAKKÉPZETTSÉG NÉLKÜL: Anyagmozgató Paprikafeldolgozó Vállalat Bálarakodó Szegedi Textilművek Dajka Ujszegedl Szövőipari Váll. Flguráns (nyugdíjas) Csomiterv Kocsirendező MAV Körzeti üzemfőnökség Kötélsodrógép-kezelő sz.-i Kender- es Muanyagfeld. V. Matróz Folyamszab és Kavlcsk. Váll. Portai ellenőr (férfi) Szegedi Konzervgyár Takarítónő Belker. Szállítási Vállalat Takarító (4 órás) Városgazdálkodási Vállalat Vonatvezető MAV Körzeti Üzemfőnökség Vagyonőr (nyugdíjas is) Szegedi Konzervgyár SEGÉDMUNKA: József Attila Tudományegyetem Közlemény Értesiljük - lakosságot, hogy egész Uaktó területén, valamint Uj-Petöfitelep területén, az Acél utcától a ScJiell-kutig. március 24-én. 7—16 óráig áramszünet tesz. Dómasz Északi Kirendeltség.

Next

/
Oldalképek
Tartalom