Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-06 / 4. szám

2 Szerda, 1988. január 13, 2 U étfő óta az afganisz** táni rendezésről tárgyal egyidejűleg a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselője a válságban érintett országok vezetőivel. Sevardnadze szovjet külügyminiszter Kabulban, Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes pedig Iszlamabadban tanácskozik. Éppen egy éve, hogy Nadzsibullah afgán vezető — Moszkvával egyeztetve — nemzeti megbékélési programot, s egyoldalú tüzszünetet hirdetett meg. Ennek keretében kilátásba helyezték egy, a demokratikus és haladó erőket egyesítő koalíciós kormány létrehozását. A szándék „vomolyságát jelezte, hog) a hatalmon levő Afganisztáni Népi Demokratikus Párt hozzájárult négy új párt felállításához, s a november végi nemzetgyűlésen elfogadott alkotmány az Iszlámot szent vallásként ismerte el. A múlt évben több mint százezer menekült tért haza. A belső rendezés objektív feltételeinek kialakulását biztosította a Szovjetuniónak az a bejelentése is, hogy Kabuli remények 12 hónap alatt, esetleg még rövidebb időn belül kész kivonni a szovjet csapatokat az országból, mihelyt megszűnik az afgán ellenforradalmárok külső támogatása. Mihail Gorbacsov decemberi csúcstalálkozóján megismételte ezt a feltételt Ronald Reagannek. A válság megoldását, az immár kilencedik évébe lépő háború beszüntetését az akadályozza, hogy Washington és regionális szövetségesei, így Pakisztán továbbra' is aktívan támogatják a kormányellenes erőket. Hamarosan felújulnak Genfben az 1982 óta ENSZ-közvetítéssel folyó afgán—pakisztáni tárgyalások. Az afgán vezetés megbékélést politikájának tükrében jogos a remény, hogy idén végre sikerül előrelépni. A szovjet diplomácia Iszlamabaddal is kapcsolatot tart, s szavakban a pakisztáni vezetés hajlik a rendezésre. Ennek egyelőre azonban nincs jele a gyakorlatban. Az újév körüli jelentések azt tanúsítják, hogy az ellenforrádalmárok változatlanul támaszkodhatnak pakisztáni hátországukra. A külső felforgató beavatkozásnak tipikus példája volt egyébként Alain Guyot francia fotóriporter ügye. Csaknem tíz alkalommal hatolt be illegálisan afgán területre, s folytatott ott kémtevékenységet. l/abuli jelentések szerint az afgán kormány költségvetésének több mint felét kénytelen az ellenforradalmárok tá-. madásainak visszaverésére fordítani Hatalmas emberi és anyagi áldozatot követelt már eddig ez a háború. Ahhoz, hogy 1988 végre békét hozhasson, Kabul és Moszkva is megtette az első döntő lépéseket. Most a másik félen a sor, így Washingtonon, hogy hozzájáruljon a nemzetközi légkört, így a szovjet—amerikai viszonyt is mérgező válsággóc felszámolásához. Ortutay L. Gyula (H rîtodiôtelex Albánia: óvatos ajtónyitás Albánia, óvatosan bár, de egyre inkább megnyitja halárait a kíváncsi külföldi utazók előtt. „Üdvözöljük a külföldieket" — igy köszöntött bennünket Skelkin Regari, a külföldi újságírókat fogadó hivatalos albán tisztviselő, s hozzátette: „Albánia nem elzárt ország." Szervezett utazások keretében jelenleg mintegy 3 ezer külföldi látogat évente a kis balkáni országba. Néhány évvel ezelőtt mindössze tucatnyian voltak, lehettek. A zömmel nyugat-európai turisták hetente 300—400 dollárt fizetnek, s lassacskán kezdenek hozzáférni Albánia rejtelmeihez: az egzotikus romokhoz, a romlatlan, környezetszennyezést még nem látott természethez és az egyedülálló politikai berendezkedéshez. A viszonylagos elszigeteltség után, amelyet volt szövetségeseivel — Jugoszláviával, a Szovjetunióval és Kínával — való keserű szakítások okoztak, Albánia most bővíti külkapcsolatait, így több üzletember, diplomata és újságíró is eljut ide. Tiranába jelenleg a magyar, a román, a jugoszláv és a svájci légitársaság indít hetente egyszer járatot, így Albánia lassan felkerül a világ utazási térképeire is. A jugoszláv határnál voltaképpen két albán határállomás fogadja az érkezőt. A hivatalos: álmatag épület a fák között. Kevés a formai itás: egyszerű formanyomtatvány, a gépkocsi futólagos átvizsgálása, mosoly és integetés a kínai típusú zöld egyenruhát viselő határőrtől. A második határ néhány száz méterrel odébb, a kanyar mögött vár hatalmas vaskapu formájában. E (hermetikus zár miatt szerezte Albánia a bunkerek országa hírnevet. A katonák közömbösen tekerik vissza a félelmetes vasszerkezetet. Szögesdrót és bunkerek sora 'húzódik végig a hegyes horizonton. Szamárháton ülő parasztok bámulnak le az utazóra. A Tiranából a homokos adriai tengerpartra vezető út mentén 'hunkerek ezreinek boltot ralos kupolája pettyezi be a vidéket. Néhányban szamarakat tartanak, másokban gabonát, sokat közülük berótt már a buja délszaki növényzet. Albánia néhai vezetője, az 1985-ben elhunyt Enver Hodzsa építtette ezeket a föld alatti óvóihelyeket! feltételezett [külföldi támadás ellen. „Albánia nem tudja elfelejteni a sorozatos megszállásokat" — mondja Begari, hozzátéve, hogy az országot évszázakodon át fosztogatták és el-elfoglalták egészen 1945-ig, amikor elnyerte önállóságát. A lakosságot muzulmán hitre térítő asz mán törökök ötszáz évig tartották fennhatóságuk alatt. A XX. század elején az olaszok jöttek, majd a II. világháborúban a nácik. A zöld hegyvidéket mecsetek, fehér minaretek, vörös zászlók és a vezetők arcképei ékesítik. A mecseteket Hodzsa 1968-ban bezárta, a világ egyetlen hivatalosan nem hivő országává változtatva Albániát, ahol betiltották a vallást. A turista „Skanderbeg" konyakot szopogatva, krémtortát eszegetve cseverészhel a durresi Adriatic Szálló teraszán, sütkérezhet a tiszta fövenyen, úszkálhat az Adriában, vagy kóborolhat a homokdűnék között elszórtan domborodó bunkerek között. A jugoszláv határtól Tirana felé vezető út mentén fekvő Elbasan egykori török erődítményben, ma nagyobb ij:ari központban a pénzváltásnál ismét ráébred az ember Albánia és a külvilág különbségére. Az avítt banképületben nincs őr, sem számítógép. Bent egyszerű fepult, rajta ócska irodaszerek, körülötte pedig csevegő női tisztviselők serege. Dolláronként 'hét lek és néhány kmdarka árfolyamon hatalmas 50 lekes bankókat nyújtottak át néhány alumíniumérmével. Fekete egyenruhás iskoláslányok lepik el az utcát délután, hazafelé tartanak a délutáni pihenőre, ami minden földközi-tengeri országban elmaradhatatlan. Az emberek edényekben töltóttpaprikát és kenyeret visznek sütésre a helyi pékségbe, amelynek falait albán újságok kivágásai és Hodzsa képei díszítik. A macskaköves mellékutcákban, a még mindig lakott citadella melletti fehér ná/^knál tizenéves fiúk kínálkoznak idegenvezetőnek. Mutatják a bezárt katolikus és ortodox templomot, golyóstollat és rágógumit kunyerálnak. Az albán nyelv nem hasonlít egyetlen \máf nyelvre sem. Gyökerei, akárcsak az albán népe az ősi Illíriába nyúlnak vissza. Tiranában a Szkander bég tér biciklistákból és (teves autóból álló forgalri-ára sztálini stílusú komor középületek tekintenek alá. A Dajti Szállóban, amelyet még Mussolini olasz diktátor emeltetett, 350 lekért király méretű, rádióval, tévével, telefonnal és modern fürdőszobával ellátott szobákban pihenhet az utazó. Nem tolonganak egyelőre, zsúfoltságnak, ideges nyüzsgésnek nyoma sincs. A modern élet a maga terheivel és kellemetlenségeivel alig legyintette meg meg ezt az országot. A külföldiekkel megétkeznek majd ezek is. MI TORTÉNT A MEXIKÓI DIÁKKAL? Hétfőn hatvan külföldi diák vonult fel a kínai közbiztonsági minisztérium elé, és követelte, hogy vizsgálják ki egy Kínában tanuló mexikói diák állítólagos bántalmazásának körülményeit, és vonják felelősségre a tetteseket. A minisztérium illetékesének átadott levelükben a tüntetők azt állították, hogy december 30án kora hajnalban kínai személyek megverték a 34 éves Francisco Reyes mexikói posztgraduánst, aki a kelet-kínai szépművészeti főiskolán tanul. A diák, aki jelenleg súlyos hátsérüléssel fekszik egy pekingi kórházban, azt állítja, hogy a vendégházban kínaiak támadták meg, majd kidobták az épületből az utcára. Jóllehet, súlyosan megsérült, és mozgásképtelen volt, a rendőrség csak többórás kihallgatás után intézkedett kórházba szállításáról. THATCHER KENYÁBAN Margaret Thatcher brit miniszterelnök kedden, kenyai látogatása második napján csaknem kétórás megbeszélést folytatott Dániel Arap Moi köztársasági elnökkel. A találkozó témájáról hivatalos közleményt nem adtak ki, de brit diplomáciai források arról tájékoztattak, hogy a két vezető nem jutott egyetértésre a Dél-Afrikával kapcsolatos kérdésekben. A nap folyamán Thatcher megkoszorúzta Jomo Kenyattának, Kenya első elnökének . sírját. A kenyai sajtó hűvösen fogadta a brit kormányfő látogatását; az ország közvéleményével együtt a pretoriai rendszerrel szembeni keményebb álláspontot vár Nagy-Britanniától. Zavargások Izraelben 0 Jeruzsálem (Reuter) Az Izrael által megszállt Ciszjordánia és a Gáza-övezet több településén kedden is összecsaptak a kövekkel és benzinespalackokkal felfegyverzett palesztin tüntetők a megszálló katonákkal. Az izraeli fegyveresek tüzet nyitottak a fiatalokra a Han Junisz-i menekülttáborban, és egy tizenéves életét kioltották, több személyt megsebesítettek. A palesztin sajtószolgálat jelentése szerint az összecsapásoknak két halálos áldozata volt. Terrorakcióként bélyegezte meg keddi nyilatkozatában a svéd kormány a Dél- . Libanon ellen végrehajtott legutóbbi izraeli légitámadást. ENSZ-forrásból származó közlés szerint a Biztonsági Tanács valószínűleg szerdán ül össze, hogy eleget téve Jordánia kérésének, megvitassa az izraeli hatóságoknak kilenc palesztin kitoloncolásáról hozott döntését. A vegyi fegyverekről C Honn (DPA) Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter hétfőn bírálta az Egyesült Államokat, amiért kétkomponensű (bináris) vegyi fegyvereket gyárt. — A világnak nem arra van szüksége, hogy a vegyi harcanyagok mind tökéletesebb változatait állítsák elő, hanem arra, hogy teljesen eltiltsák e fegyverek minden fajtáját. A bináris vegyi fegyverek gyártásának újrakezdése is jelzi, milyen sürgős feladat ilyen egyezmény kidolgozása — hangsúlyozta újságírók előtt a nyugatnémet diplomácia vezetője. Genscher főleg a Nyugatot hibáztatta azért, hogy még nincs megállapodás a vegyi fegyverek tilalmáról. Bírálta azokat a nyugati katonajjolitikusokat, akik szerint az ilyen megállapodás betartását nem lehetne megbízhatóan ellenőrizni. A Szovjetunió e kérdés kapcsán is elfogadja a helyszíni ellenőrzés gondolatát. Ezután a Nyugatnak nem volna szabad újabb követelésekkel előállnia, és új akadályokat gördítenie a megegyezés útjába — jelentette ki Genscher külügyminiszter. Szovjet történelemszemlélet 0 Moszkva (MTI) A szovjet történelemszemléletben tapasztalható változásokkal, a valóságot tükröző történelmi tudat kialakításának kérdéseivel foglalkozik a Szovjetszkaja Kultura keddi számában Jurij Afanaszjev professzor, Merre folynak a folyók? A moszkvai vízgazdálkodási tervezőintézet bekerült a történelembe: ez az az intézmény, amely terveket készített és hatalmas munkálatokba fogott a szibériai folyók vizének megfordítására és délre vezetésére. A munkálatokat környezetvédők tiltakozásai nyomán tavaly az SZKP KB határozatára leállították. Mi történt azóta az intézetben? — Erre a kérdésre kereste a választ a napokban a Pravda. Az intézet eddig saját fő feladatának a „folyók megfordítását" tekintette. Bár ez a feladat most megszűnt, de — amint a Pravda hangsúlyozza — továbbra is az intézmény kezében maradt a korábbi hatalom, továbbra is tőle függ országszerte az öntözés és talajjavítás, dönt folyók, tavak és tengerek sorsáról. „Nincsenek biztosítékok, hogy ilyen körülmények között az intézet nem talál mégiscsak lehetőséget annak bebizonyítására, hogy a terv jó volt. Vagy ami még súlyasabb, nem hozza a társadalmat olyan helyzetbe, hogy a dédelgetett elképzelés végrehajtása elkerülhetetlenné válik" — figyelmeztet a Pravda. A feladat megszűnt, maga a szervezet azonban él és virágzik. 23 milliárd rubelt költ el évente. Kidolgozta az országos talajjavítási és vízgazdálkodási tervet, az ország mezőgazdasági célú vízellátásának általános rendiét, regionális terveket készített, megszabta a Kaszpi-, Fekete, Azovi- és Balti-tenger medencéjének vízvédelmével kapcsolatos intézkedéseket, elfogadta a Bajkál, az Arai és az'Iszikkul környezetvédelmi tervét. A Pravda újságírója számára azonban figyelmeztető jel, hogy az intézménynél zárt párttaggyűlésen vitattak meg mindebből sok mindent. A 400 párttag nem akarta megosztani elképzeléseit az 1300 párton kívülivel. A beszámoló mértékkel kritikus és önkritikus volt, szó esett benne tervtúlteljesítésről, a nőtanács munkájáról, a kisegítő gazdaság eredményeiről, csak arról nem, hogyan irányítja a pártszervezet az intézmény belső átalakítását. A peresztrojka nem szerepelt napirenden. „Ezt a gyűlést akár tíz évvel ezelőtt is tarthatták volna" — jegyezte meg a Pravda. Egyetlen szó sem esett az intézetet érintő központi bizottsági határozatról sem. Arról, hogy milyen tanulságokat kell abból levonni a munkára, az intézet tevékenységére, és általában az ország v í z "a zdá lkod-í cá r n. Az pedig még véletlenül sem került szóba, hogy elsősorban a lelkiismeretlen és gigantomániás tervezőmunka keltette fel a figyelmet, váltotta ki a közvéleményt és a környezetet felelősen védők ellen kezesét a tervvel kapcsolatban. Az intézet végső soron sok milliárd rubel sorsáról dönt. Tevékenysége minden szovjet embert ^ közvetlenül érint, ugyanakkor teljesen kizárja a nyilvánosságot. Egyetlenegy kimutatás nem készült arról, milyen egy itt tervezett, majd végrehajtott vízépítési munkának a.hatékonysága. A központi bizottsági döntés után sietve öszszegyűjtöttek elég feladatot ahhoz, hogy az intézmény létét indokoló feladat megszűnte után se kelljen megválni egyetlen dolgozótól, jne változzék meg az állománytábla, ne csökkenjenek a fizetések. Továbbra is folyik a második Volga—Don csatorna tervezése, jóllehet ennek a csatornának az lenne a feladata, ¡hogy tovább ossza az észak-kaukázusi területek irányába a Volgába „átvezényelt" évi 19 köbkilométer vizet. Az intézet továbbra is osztja, vezényli az ország vízkincsét. Nem egy illetékes párttisztségviselőnek is az a véleménye, hogy az intézet azért került nehéz helyzetbe, mert „hozzá nem értő írók egy csoportja hűhót csapott á folyókkal kapcsolatos elképzelés körül". Az év kellős közepén kellett gyorsan más munkákkal lekötni a létszámot, de most már nincs gond — mondják. Megfeledkeznek arról, hogy az akadémiai öt tagozata — köztük a geológiai és geofizikai, a geokémiai és bányászati, valamint a gazdasági is — a terv ellen foglalt állást. ..Sajnos a felsőbb pártszervek egyetlenegyszer sem vizsgálták, hogy a KB határozatát hogyan dolgozta fel az intézet pártszervezete. Ehelyett mind az intézetnél, mind a kerületi pártbizottságon semmibe veszik a nyilvánosság szerepének erősítését célzó kongresszusi útmutatást, s közvetve megkérdőjelezik a KB döntését" — írja aggodalommal a Pravda. M. Lengyel László a történelemtudományok doktora. A szerző megállapítja, hogy — a borúlátók szemszögéből — a Szovjetunióban végbemenő átalakítási folyamat első szakaszának múlt évi lezárásával még nem sikerült az áttörés a valóságot tükröző történelmi tudat kialakításában, a történészek nem válaszolták meg az embereket érdeklő kérdések mindegyikét. Igaz, néhány történész elszánt harcot indított a történelmi tények elhallgatása ellen. Ezt azonban általánosságokban tették, így olykor nem jutott a sajtóban hely arra, hogy új, ténybeli ismeretekkel lássák el az olvasókat arról, mit is hallgattak el egyáltalán. Különböző irányzatok jöttek létre, és hamarasan nyilvánvalóvá vált, hogy a tudósok nem a barikád egyazon oldalán állnak. Egyesek szerint az összes levéltárat megnyitották már, és a baj abban van, hogy maguk a kutatók nem használják fel azokat kellőképpen. Mások a már kipróbált „féligazságok" mechanizmusát fejlesztették tovább. A harmadik csoport a múlt „egyik és másik oldalának" bemutatásával történő eklektikus — mindenből egy keveset merítő — képét igyekezett kialakítani az emberek tudatában: egyfelől a tömeges bűntettek, a másik oldalon a nagy győzelmek. Végül ott van azoknak a csoportja, akik Sztálint elmebetegnek minősítve arra a kérdésre keresik a választ, „ki a bűnös?", hogy ne kelljen megválaszolni azt a kérdést: „miért?". A szerző rámutat, hogy — a fentiekből adódóan — a derűlátó szemléletnek „higgadtnak" kell lennie. Derűlátásának alapját abban jelöli meg, hogy a szovjet történelemszemléletben tudatosult az ország által átélt válság mélysége. A fejlődésnek ezt az útját mindenesetre csak egy feltétellel lehet tovább járni: ha átfogó, teljes képet alkotnak a múltról. Amíg ez nincs meg, addig a történészeknek bőven akad még kutatási témájuk, hangsúlyozza Afanaszjev.