Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-06 / 4. szám
Szerda, 1988. január 13, 3 Újból kinyitotta kapuját A Budapest Bank Rt. szegedi igazgatósága közel egy év után január első munkanapján újból kinyitotta a bank Klauzal térre nyíló főbejáratát. Az 1882-ben épült patinás épület átalakításakor előkerültek a hajdani kávéház belsőépítészeti értékei: a mennyezet alatt körbefutó gipszdiszítes, s az öntöttvas oszlopok aranyozott korinthoszi fejdiszei. Schmitlt Andrea felvétele Pályázati felhívás A' Magyar Néphadsereg várja az általános iskolák olyan nyolcadik osztályos fiútanulóinak jelentkezését, akik vonzalmat és tehetséget éreznek a hivatásos katonai hatnak a fiatalok. A tanul- egyedülálló szülő által éltarpálya iránt, s vállalják a haza fegyveres szolgálatát. A középiskolai hanvédkallégiumakba (ezek Egermányi idő négy év, amely vé- toltak, az állami gondozottak, gén érettségi kepesítövizs- a fegyveres erők és testülegát, valamint tiszthelyettes- tek hivatásos tagjainak gyervizsgát tesznek. A kiemelke- mekei. beri, Nyíregyházán, Tatán, dő eredménnyel végzők kato- Jelentkezési lapot a pályáGyörben, Balassagyarmaton, nai főiskolákon folytathatják zók iskolájuk igazgatójától Zalaegerszegen, Szekesfehér- tanulmányaikat. szerezhetik be, és kitöltés váron, Pécsett, Szolnokon, s A kollégiumi, valamint a után azokat az iskola a meami számunkra legfontosabb tiszthelyettesképző szakkö- gyei hadkiegészítési és terülehet, Szegeden működnek) zépiskolai hallgatók teljes és letvédelmi parancsnokságra azok az egészséges, tehetsé- ingyenes kollégiumi elhelye- küldi. Az okmányok beérkeges fiúk jelentkezzenek, akik zésre, étkezésre, ruházat, zesének határideje: 1988. jaa középiskolai, majd katonai tanszer és sportfelszerelés el- nuár 31. A pályázók egyideföiskolai tanulmányaik be- látásra jogosultak. Tanulmá- jűleg más középfokú októtófejezése után a Magyar Nép- njaik során zsebpénzt és ta- si intézménybe is jelentkezhadsereg hivatásos tisztjei nulmányi pótlékot is kapnak, hétnek. kívánnak lenni. A szolnoki a gépjármű-vezetői jogosít- A felvétel rendje: a pályákollégiumba elsősorban azo- vány megszerzésének lehető- zók egészségi alkalmassági kat várják, akik a repülés sege is térítésmentes. A fel- vizsgálaton, majd felvételi iránt érdeklődnek. soroltak mellett jogosultak a beszélgetésen vesznek részt, A kollégiumokba felvett diákigazolvánnyal járó álla- ahova vinniük kell az iskofiatalok az adott város kije- lános kedvezményekre is. lai ellenörzőkönyvet és a féllölt polgári középiskoláiban Tisztté, illetve tiszthelyettes- éves tanulmányi értesítőt.1 A tanulnak, majd eredményes sé avatás után a hivatásos felvételi döntésről a kolléérettségi vizsga után az MN katonát szolgálati lakásra giumok. illetve a tiszthelyetkalonai főiskoláin, a baráti való jogosultság, jelentős ösz- tesképző szakközépiskolák orszpgok katonai tanintéze- szegű pályakezdési, illetve igazgatói a pályázókat írásteiben, vagy hazai egyeteme- családalapítást előleg, éven- ban értesítik A felvételt ken folytathatják tanulmá- te egyhavi illetménynek njert pályázók szüleikkel nyaikat. megfelel ö teljesítményeiisme- együtt szerződésben erkölcsi Tiszthelyettesképzö szak- rés, ruházati illetmény, üdü- és anyagi kötelezettséget válközépiskolába azok a fiúk lésl lehetőség, kiemelt egész- lalnak, hogy tanulmányaik pályázzanak, akik a tiszthe- ségügyi ellátás, valamint szá- befejezése utón a kollégisták lycttesi pályát választják és mos egyéb kedvezmény illeti a katonai főiskolákon folyszakközépiskolák meg. tólják tanulmányaikat, a A jelentkezés feltétele: szakközépiskolát végzettek meretek elsajátítását vállal- magyar állampolgárság, pedig hivatásos tiszthelyetják. Szabadszálláson gépjár- egészségi alkalmasság, az tesként teljesítenek szolgálamű-technikai, szállító és előirt tárgyakból (magyar tot a Magyar Néphadseregüzemanyagos, Tápiószecsön nyelv és irodalom, történe- ben. és Debrecenben elektromű- lem, matematika, fizika, szerész, Szolnokon repülő- orosz nyelv) legalább jó gép-szerelő és -műszerész, rendű tanulmányi eredmény. Orosházán építőgép-szerelő Az azonos tanulmányi eredaz alábbi áltól biztosított szakmai isés -karbantartó, Budapesten ménnyel rendelkezők közül a élelmezési és zeneművészeti, felvételnél előnyben részemig Vácott híradástechnikai sülne.k a nagycsaládos fizirriűszerész szakokon tanul- kai dolgozók gyermekei, az Kitüntetések Az Elnöki Tanács az élelmiszer-gazdaságban végzett sok évtizedes eredményes munkássága elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából Gyimesi Jánosnak, a Szeszipari Szolgáltató Közös Vállalat igazgatójának az Április Negyedike Érdemrendet; Bosznay Lászlónak, a MÉM szakoktatási és kutatási főosztálya osztályvezető-helyettesének, Körösi Lajosnak, az Érdért Vállalat osztályvezetőjének, Somody Dezsőnek, a MÉM igazgatási és jogügyi főo6Ztálya helyettes vezetőjének és Sütő Nándornénak, a Szekszárdi Mezőgazdasági Kombinát osztályvezetőjének a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetéseket Szabó Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár kedden adta át. ... apadt cl a tiszta forrás? Kinevezés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Molnár Endrét pénzügyőr vezérőrnaggyá, egyidejűleg a pénzügymi. niszter a Vám- és Pénzügy őrség országos parancsnokává nevezte ki. (MTI) Eldördült a startpisztoly N ehéz esztendő köszöntött ránk. Ha jól belegondolunk, egy korszak végét jelezte az 1987-es esztendő; 1988-ban a korábbitól eltérő módon kell nemcsak élnünk, hanem dolgoznunk is. Már néhány hónapon belül meg kell indulniuk az évek óta várt kedvező folyamatoknak; uz ipari struktúraváltásnak, az exportképesség fokozódásának, a hatékonyság növelésének. Régóta ismert célok ezek, de a kormánynak az utóbbi hónapokban hozott rendeletei, az Országgyűlés által jóváhagyott törvények a korábbinál sokkal erőteljesebben terelik erre az útra a népgazdaságot. Mindez azonban csak keretéül szolgálhat a vállalati gazdálkodásnak. Hiszen előre nem tervezhető, hogy ki, mikor ismeri föl a megváltozott piaci helyzetet, és talál rá az alkalmazkodás stratégiájára. A szabályozók módosítása évről évre hasonló helyzet elé állította a gazdálkodókat, de 1988-ban a korábbinál sokkal nagyobb mérvű változásra számíthatunk. Az általános forgalmj adó bevezetése átrendezi az árarányokat, az ezzel párhuzamosan csökkenő támogatósok pedig a vállalati eredményeket. Azok a vállalatok kerülnek élre, amelyek eddig nem, vagy alig kaptak központi segítséget. A korábban jónak tartott vállalatokról pedig kiderülhet, hogy eredményük főként a központi támogatásból származott. Képletesen szólva tehát, eldördült a startpisztoly, és az első, talán legnehezebb akadály a kereskedők előtt áll. A fogyasztási cikkek mintegy 90 százalékának megváltozott az ára január elsejével. Az ünnepnapokat tehát főleg munkával, és nem pihenéssel töltötték. Az átárazás csak egyszeri, igaz, óriási munka, ám hamarosan annak más hatásait is érezhetik. Megváltozik a kereslet szerkezete, egyes termékekből többet, másokból kevesebbet kell rendelniük, e piaci információkat pedig minél gyorsabban a termelőkhöz kell juttatniuk. Ugyanez megy végbe majd a termelői szférában, ahol az általános forgalmi adó bevezetése egyrészt a termelői árak csökkenését hozza magával, másrészt amint már említettük — a korábbitól merőben eltérő feltételeket teremt. ' már nem kerülnek mesterségesen hátrányba a kisvállalkozók sem, hiszen az adórendszer semleges. Erősödik tehát a piaci verseny, s egyre nehezebb lesz a rossz minőségű termékeket itthon eladni. Az általános elvek mellett azonban a testre szabott, vállalati szintű stratégiákat rövid és hosszú távra kell összeállítani. Egy ilyen nagyarányú változás után csak olyan cégek maradhatnak talpon és indulhatnak fejlődésnek, amelyek a lehető legpontosabban és minél gyorsabban fölmérik, hol a helyük a piacon. Mi az, amire szükség van most, és milyen termékeket kell kifejleszteniük a következő évek igényei szerint. Az évek óta sok helyen alkalmazott kivárás taktikája, a tartalékolás, valószínűleg kevés lesz a megváltozott körülmények között. Az egyre szigorodó szabályozás évről évre kevesebb támogatást nyújt a lemaradóknak. A tartósan veszteséges cégeknek pedig szembe kell nézniük a fölszámolás a megszűnés lehetőségével. A nyereséges cégek viszont a korábbinál nagyobb lehetőséget kanták a fejlődésre, a némileg csökkenő adóterhek és az eredményektől függő adókedvezmények révén, az átlagosnál több nénz marad náluk, amit fejlesztésre fordíthatnak. A technikai megújulás ma már elengedhetetlen része a prosperálásnak, évek óta elavult gyártmányokkal aligha lehet több nyereséghez jutni. Sőt egyre inkább eladhatatlanná válnak ezek a termékek a konvertibilis elszámolású és a szocialista piacokon is. A váltás tehát mfkroszinten is elkerülhetetlen Am egyetlen esztendő alatt nem számíthatunk nagv horderejű változásokra, látványos vállalati eredményekre. A megalapozott stratégiával rendelkező, csak H saját lehetőségeiket reálisan számításba vevő cégek mondhatják majd el magukról egy év múlva hogy megvetették lábukat uz átformálódott piacon. L. M. Nem teljesíthetetlen Az év lakóháza Találóbb szimbólumot aligha találhattak volna a hazai magánlakásépítők közötti versenynek, mint a csiga házát! Utalás e jelkép persze a kivitelezések végnélkülivé nyúló folyamatára is, de sokkal fontosabb, hogy a csiga e versenyben a háza személyreszabottságával, funkcionalizmusával, mértéktartó egyszerűségével, a vonalak és térformák letisztultságával akár mintául is szolgálhatna. , Legfőképp azoknak, akik holmi divatokat követve ízlésüknek, igényeiknek meg nem felelően építkeznek, kivagyiságból, vagy magamutogatásból inVáltoznak a és műszaki Január elsején két új, a járművezetőket, illetve tulajdonosokat érintő rendelet lépett hatályba — mindkettő díjszabási változásokat tartalmaz. Az egyik, a közúti járművezető-képzés vizsgadíjairól szóló rendelet azokra vonatkozik, akik az év első napja után kérnek vizsgaidőpontot, tehát idei vizsgájuk díjét még nem fizették ki tavaly. A díjak egy része növekedik — amiatt, mert ezentúl a forgalmi adót, az emelkedő üzemeltetési költségeket is érvényesítik « vizsgák dijaiban. Példaként a két legnépesebb tábort érintő változást említjük: a B kategóriás jogosítvány vizsgájáért ezentúl nem négy, hanem ötszáz forintot kell fizetni, a motorkerékpárosok vizsgadíja pedig az eddigi háromszáz helyett négyszáz forint lesz. Nem változnak viszont a pótvizsgadíjak. A közlekedési és a beljárművezetői vizsgadíjak ügyminiszter új, együttes rendelete mindenkire vonatkozik, aki január elseje után keresi fel — bármilyen műszaki vizsga-miatt — a közlekedési felügyeleteket, illetve vizsgáztató szervezeteket. Az új díjak már tartalmazzák a forgalmi adón kívül az egységes nyilvántartási rendszerrel kapcsolatos költségeket is. Ismét néhány példával szemléltetjük az űj díjtételeket: a személygépkocsik utánfutójának vizsgadíja a háromezer helyett 4100 forint lesz, a vonóhorogé 110 helyett 340 forint. A személygépkocsik átalakítása (például kisebb átmérőjű kormány felszerelésekor) 1500 -helyett 2100 forintért vizsgáztatható. Az időszakos műszaki , vizsga díja motorkerékpároknál 70-ről 170, személygépkocsiknál 150-ről 340 forintra nő. További, részletesebb információkat a vizsgáztatóhelyeken lehet kérni. kább másolnak, más házakat, mint hogy hozzáértőknek engednék, hogy segítségükre legyenek. Tisztelet persze a kivételnek, melyből szerencsére egyre több akad. S hogy még több legyen, az építésügyi tárca néhány évvel ezelőtt pályázatot írt ki „az év lakóháza" cím elnyerésére, a magas színvonalú építészeti megoldások elterjesztésére, a kulturált magánlakások megvalósítóinak elismerésére. Érdekes módon, Csongrád megyében mindeddig nem volt igazán eredményes a pályázatsorozat, kevesen figyeltek föl rá, s még az egyébként esélyesnek tartottak is távol maradtak, nem pályáztak. Pedig a kiírás — ilyen az idei is — igencsak tág körből számit jelentkezőkre. Talán érdemes idéznünk néhány fontos részletet: ..a pályázaton részt vehetnek bármely, 1987-ben vagy korábban, magánkezdeményezéssel megvalósult lakóépület alkotói — kivéve az év lakóháza pályázaton már korábban szerepelt alkotásokat." És lehet akár hagyományos családi ház, sorház, láncház, átriumház, többszintes-többlakásos (társas) a ház, lehet a pályamű lakóépület-bővítés, emeletráépítés, tetőtér-beépítés, lakóépület korszerűsítése — akadálya nincs a pályázatnak! A határidő is elég 1988. március 15-éig, a r-fi tanács vb építési vízügyi osztályán lehet acii'ii a pályázatokat, tág: mees beamelyekhez még túlzottan nagy dokumentáció sem kell! Csupán az épület 1:100 méretarányú terve, műszaki leírása, 13-szor 18 centiméteres külső fényképfelvétele, illetve a környezetbe illeszkedését Illusztráló fotója. No meg persze az építtető, a tervező, a kivitelező adatai... Nos, ennyi volna kérem, a pályázat lényege, a lényeges követelményeinek sora. Igazán nem teljesíthetetlen! S lehet vele nyerni — első díjként — 25 ezer forintot a megyei versenyben (s további három dicséretet, á 8 ezer forint); illetve továbbjutva az országos döntőbe, ottani esetleges díjazottként 40 ezer kemény forintokat! Aligha van befejezett házépítés, bővítés, vagy korszerűsítés, amely még ne tudná ezeket az összegeket „elnyelni", ugye? P. K. Korszerűbb termék Új gépek, berendezések üzembe helyezésével korszerűsíti gyártósorát a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat szombathelyi gyára, amely összes termékének 40 százalékát nyugati piacon értékesiti. Eddig elsősorban kemény és lágy PVC-fóliát értékesítettek a nyugat-európai és a tengerentúli országokban, az idei esztendő második felétől már drágábban eladható műanyag tégelyeket, poharakat és tálcákat is exportálnak. Májusban négv NSZK gyártmányú műanyag-feldolgozó berendezést és egy holland színnyomó gépsort állítanak munkába a szombathelyi gyárban, ahol már készen áll az új gyártósor számára a bővített, felújított üzemcsarnok. A termelés korszerűsítésével várhatóan jelentősen nő a gyár exportbevétele: az idén a tervek szerint 300 millió forint értékű terméket értékesítenek külföldön.