Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-25 / 20. szám

Hfsti fi m'à i • VILAG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 78. ¿víolyam, 20. szám 1988. január 25., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Csak előre... { E

gy Pest melletti faluban történt, úgy öt-hat éve, hogy a községi tanács nem tudott megv birkózni a szemétszállítással. Nem is csoda, hisz gyorsan fejlődik a falu, egymás után épülnek az új házak, s beruházásokra is szükség lett volna. Arra pedig a pántlikázott pénzekből végképp nem tellett. Aztán jött a megváltó, egy barna bőrű atyafi képében, akj nagylelkű ajánlatot tett a tanácsnak: ha megkapja a befizetett szemétdíjakat, ő szívesen begyűjti, és elszállítja a hulladékot, s még adót is fizet, ahogy dukál. Kapva-kaptak az ajánlaton, s a vállalkozó néhány nap múlva meg is kezdte rendszeres körjáratát egy kiöregedett traktorral és egy pótkocsival. Teltekmúltak az évek — hiáha. gyorsan fejlődő falu az —, s ma már három traktor járja pótkocsijával az utcákat, három, meglehetősen jól fizetett alkalmazottal, míg vállalkozónk, ha ideje is van rá, élvezi gyönyörű, kétszintes házának kényelmét. Egyébként pedig, isten tudja, milyen más üzletek után futkos, mellesleg szintén gyönyörű, új, tűzpiros Mercedesével. Nos; a falu közvéleménye meglehetősen megosztott az utóbbi időben. Akadnak, akik a gyönyörű autót irigylik, s vannak, akik a várható változásoktól félnek. Mert híre terjedt, hogy a tanács, látván, milyen jó üzlet is lehet a szemétszállítás, vissza akarja venni saját kezelésébe a dolgot. Csakhogy — kérdezik arrafelé egymás között az emberek —•: miből vesznek vajh elegendő szállítóeszközt? Hogy fizetnek majd tisztességesen az embereknek, hogy tisztességesen is dolgozzanak? Hisz azt nagyjából tudják, ha hivatali módon oldanak meg egy ilyen piti ügyet, tikkor az a pénz, amiből negyén kitűnően megélne«, és adót is fizetnek, leglább nyolc-tíz felé oszlik, ha éppen nem sokkal több felé. De akkor mi lesz a szeméttel ? De félelmek másutt is akadnak bőven. Tekintélyes gazdasági ágazat vezetőjétől hallottam panaszokat az éppen csnk megalakult adóhivatalra. Merthogy, vizsgálni kezdték a juhászokat. És hogy ez miért gond? Többek között azért, mert a juhokra nagy szüksége van a népgazdaságnak. Hiszen dollárt hoznak, és nem is rossz kulccsal. Csak egy haj van velük: nem nyolc órát kell dolgozni mellettük, hanem folyamatosan. Ezt téesz ugyan meg nem tudná fizetni a mai szoros szabályzók között. Nos, készen volt a kiskapu: ki kell adni gebinbe a juhokat. Terelgesse őket a juhász, foglalkozzon velük, ahogy kell, legeltesse föl velük a téesz földjeiről az ottmaradt hulladékokat. Leadáskor pedig fizessen a szóvetkezetnek ezer forintot juhonként. Jó volt ez a téesznek, hisz szinte a semmiből és a semmiért kapott szép summákat. Jó a népgazdaságnak, hisz szinte a semmiből, mezőgazdasági hulladékokból lett a dollár. És jó a juhásznak, aki ugyan sok munkával, de szépen gazdagodott. Aztán jött az adóhivatal, vizsgálni, miből, és mennyit is keresnek a juhászok? Azok természetesen fölháborodva közölték: így őg pedig nem csinálják tovább! És tehetik is, mondják, mert buta és lusta juhász az, aki hat-hét év után nem rendelkezik elegendő tökével, hogy valami más vállalkozásba fogjon. Szóval, akárhogyan is nézem, mifelénk szinte egyaránt indulatokat kavar a vállalkozások ténye, és jövedelmezősége, éppúgy, mint az adóhivatal megjelenése és működése. Szidjuk a vállalkozót, mert keresni mer, pedig hát, sokszor olyasmit old meg, mindannyiunk javára, amit állami-szövetkezeti szervezet egyszerűen képtelen lenne. (No. nemcsak tehetetlensége miatt, hanem például a beruházásokat és a béreket gúzsba kJötő szabályozás miatt.) Aztán meg szidjuk az adóhivatalt is: hogy jön hozzá, hogy behatóan érdeklődjön a vállalkozók jövedelme után' Alighanem fölöttébb átmeneti állapotban van közgondolkodásunk éppúgy, mint az ország is. Hisz túlontúl is szélsőségesen gondolkodunk dolgainkról. Sok vállalkozó úgy van vele, hogy ha az adó miatt jelentősen csökkenne havi hatvan-nyolcvan ezerre is tehető jövedelme, akkor inkább nem csinálja. (Az már más kérdés, hogy a visszavonulás lehetőséget éppen a sok éven át keresett szép pénzek teremtik meg általában.) Az összeg hallatán pedig, dühödten szisszen föl a havi hat-nyolc ezret kereső polgár: le is kéne csukni az ilyet, nemcsak adóztatni! Alighanem szélsőséges ez is. az is. Magam inkább abban remenykedem, hogy néhány év alatt épeszűvé tisztulnak dolgaink, éppen az útjukra elindult, s várhatóan mindinkább kiteljesedő gazdasági játékszabályok következtében. Mert hát az igazi ez lenne. Ha például a vállalkozó sem egy-két év alatt szeretne meggazdagodni, s tudomásul venné, hogy az eddigi, havi hatvan-nyolcvan ezer helyett harminc, negyven ezer sem kis jövedelem. S a bérszabályozás néhány év múltán várható, és beígért fölszabadítása, az egyéb pénzügyi korlátok megszüntetése egyúttal rugalmasabbá tenné a vállalatok, szövetkezetek magatartását is, biztosítva versenyképességüket. S

zóval, arra lenne szükség, hogy gyökeresen szakítsunk a műit reménytelen és adminisztratív korlátozásaival, hogy épkézláb viszonyokat alakítsunk ki a társadalomban és a gazdaságban. De ehhez egyértelműen az kellene, hogy az új struktúrákat, a gazdaság tisztes logikáját hagyjuk élni ©s kibontakozni, felszámolva a régieket, regi reflexeinkkel együtt. Menekülnünk — csak előre lehet. Szávay István Vásárlási „lázmérö 99 Szombat reggel nyolc óra. A lakótelepi ABC-ben a gombostűt sem lehetne leejteni. Állunk a pénztár előtti sorban magunkra erőltetett türelemmel, s egymást figyeljük. Kinek, mire telik így áremelések után? Hamar megállapítom, itt az élelmiszerboltban aligha csökkent a forgalom. Hűs, kenyér, tej, cukor, liszt, vaj, olaj, zöldség, narancs szinte minden kosárba kerül. Legtöbb vásárló az italon .sem spórol. Sörök „kísérőnek", hozzá tömény, esetleg bor a változatosság kedvéért. Hiába no, hosszú a hét vége. Az előttem álló középkorú házaspárnak a számla hallatán szeme sem rebben: ezerkettőszázhűsz forint. Ennyibe kerülne egy hétvége? Szinte „szégyellem" magam utánuk: a tej, kenyér, felvágott a százast sem teszi ki. — Aligha vettünk még tudomást az űj árakról — mondja a bolt előtt ismerősöm. — Nézd, akinek tele a gyomra, nem figyeli az élelmiszerboltok árcéduláit. Éppen ügy költekezünk, mint eddig. Az az érzésem, igazán nem fogtuk még fel, hogy változatlan keresetek mellett hogyan tudunk együtt élni az emelkedő árakkal. Az infláció eddig csak fogalomként jelent meg nálunk. Decemberben szinte teljesen kifosztották a Centrum áruházat is. Szerencsére nem a rablók, hanem a vásárlók. Az emelkedő árakról szóló (rém)hirek, olyan vásárlásokba is belekergették a legtöbb embert, amire talán szüksége sem volt. Akadt aki befektetni akart, s akadt, aki kevéske pénzét szerette volna elvásárolni. Január közepére nyilván nemcsak a polcok, de a pénztárcák is üresek lehetnek — azt gondolná az ember, most nyugodtarr nézelődhet, vásárolhat. — Ha kurrens műszaki cikkek érkeznek, január ide, vagy oda, a forgalmunk ugrásszerűen megnő. Képmagnóból, nyugati színes televízióból szinte most is korlátlanul tudnánk eladni, ha lenne — mondja Nógrádiné Kovács Margit kereskedelmi igazgatóhelyettes. — Csak sainos nincs. Szilveszter előtt kaptunk négy képmagnót, percek alatt elfogyott. Végigsétálva az áruházon itt-ott már érezhető az árufeltöltés néhány nyoma. A cipőosztály sem teljesen üres, mint az év utolsó napjaiban. Ruhát, kötöttárut, fehérneműt is lehet miből válogatni. — De ezeket most nem annyira viszik. — Pedig úgy hírlik, olcsóbbak lettek. — A felnőttruhák igen. Csakhogy most a téli vásárt várják a vásárlók. Még előnyösebb feltételek mellett szeretnének vásárolni. — Sajnos az idén „tévedni" fognak — mondja az igazgató. Marsi Zoltán. — A mi nyereségünk is harmadára csökken. Ebből már nem engedhetünk meg 30—40 százalékos engedményt. Az akcióban kínált áruk köre is zsugorodni fog az idén. Jelenleg ugyan töltögetik árukkal a gondolákat, de A Domusban: áru már még mindig 15—20 millióval készlet „alatt" áll a Centrum. Azaz ennyiért tudnának árut vásárolni, ha lenne mit. A nagykereskedelmi vállalatok azonban csak késlekedve szállítanak.. Az átárazás, átállás miatt elsősorban, de... minden bizonynval az is szempont, hogy áprilisban felszabadulnak az árak. Lehet, hogy akkor jobban megéri majd árut adni? Ki tudja? * A Lenin körúti gyerekcipőbolt előtt nem túl nagy a tolongás. Egy nagymama fontolgatja, milyen cipőt végyen a kisunokának. A huszonhármas apró lábbeli pár forint hiján egy „Ady". — Be lehet csomagolni az árába — morfondírozik magában a nénike, s továbbmegy. Az óra-ékszer boltban sem a keresletre, inkább a kínálatra panaszkodnak. Az arany még mindig jó befektetés, csak nincs. Majd csak február—márciusban várható az első nagyobb szállítmány. Igaz, a hazai aranyárukat néhány forinttal „leértékelték", de a külföldi holmi változatlanul kelendő, emelkedő ára ellenére is. A Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán be se lép az ember a bizibe, máris szemébe ötlik a hatalmas tábla: Csecsemőés gyermekruhát készpénzért vásárolnak, szezontól függetlenül. Mintha az üzletben is megszaporodott volna a forgalom. A kíváncsiskodónak legalábbis így tűnik. A szorító életszínvonal nemcsak arra kényszerit sokakat. hogy beadja használt holmijait, hanem fordítva is. Egyre többen jönnek ide vásárolni, nézelődni. Barátkozunk a gondolattal, hogy minden fillért alaposan meg kell nézni. Nem így a Párizsi Áruházban. Akad itt márkás női pulóver 4800-ért, alsónemű 680-ért, három szem deszszert 170-ért. — Általában drágább, de exkluzívabb árukat kínálunk — mondja Mizsei Istvánná üzletvezető. — Az Smodell kínálatát változatlanul keresik a hölgyek, a Schmldt Andrea felvétele van. vásárló kevesebb ... magas ár ellenére is. A kínált portékák itt csak bakfis és kamasz méretben kaphatók, így az áruk is valamivel több, mint decemberben volt. * Az év végén a vásárlók a törött bútorért is sorba álltak. A szegedi Domus viszont már december elején kongott az ürességtől. A gyártók és a kereskedelem nem tudott megbirkózni ekkora rohammal. Januárban gyorsan lecsillapodtak a kedélyek. Kiderült, az 5,6 százalékos bótoráremelés meg sem közelitette a „jólértesültek" áremelési indexeit. Most már akad választék, ha egy-két ezerrel drágábban is. A Klementina étkezőgarnitúra 84 ezerért, vagy a Zenit szekrénysor 78 ezer 512-ért csak kirívó példa. Igaz, ahogy hallom, nem kell attól tartani, hogy a bolt nyakán maradnak. Az elemes bútorokra viszont ma is nagy a kereslet. Előjegyzés után, sorba kell állni értük: — Nézze, ha most előjegyezzük, akkor is a napi áron kell majd fizetnie — magyarázza az egyik eladó a húszévesforma fiatalembernek. — Április után viszont semmi sem garantált . .. — Ha lassan is, de beindul az idei forgalom — mondja Narancsik László áruházigazgató. — Aki nem kapta meg a vásárlási láz idején, amit keresett, t az most visszajön. Van egy áthúzódó kereslet. Igaz, már látjuk, hogy kisebb a vásárlóerő. mint eddig. Valószínű, hogy ezután hosszabb lesz egy-egy bútor „kihordási" ideje. Előbb-utóbb a gyártóknak is el kell gondolkodniuk: mit, mennyiért állítsanuk elő, milyen minőségben? — Sokan azt mondják, „dugulás" várható hamarosan a bútorpiacon, azaz eljön az idő, amikor a kínálat jóval nagyobb lesz, mint a kereslet! — Az év első felében ettől még biztos nem kell tartani. Azután?... Nagyon nehéz jósolni. Az eddigi áremelési ütem, amit a gyártók diktáltak, már nem mehet sokáig. Az árak „visszarendeződéséhez" azonban egészséges kereslet-kínálati egyensúly, azaz valódi piac kellene. — Most is van olyan elemes bútorunk, a Harmónia, amire mar nem tudunk rendelést sem felvenni, akkora a kereslet. * A pénz nem vész el, csak forog — módosíthatnánk a közmondást. Hiszen változatlanul hiánygazdaságban élünk, minden kellemetlen tünetével együtt. Egyelőre aligha fordulhat elő az, hogv üzleteink áruval megtömött polcai vásárlóerő hiján érintetlenül maradjanak. Pénz ugyanis még mindig jóvpl több van forgalomban, mint áru. — Mennyi is? — Az év első heteiben megindult a betétek visszaáramlása --- mondja Tarnai Tamás, az. OTP megyei igazgatóhelyettese. — Igaz. hogv ez. minden év januárjában így volt. De... tavaly sokan kivették betétjeiket. Most, hogv látják az új árakat, vagy nem tudták elvásárolni, visszahozzák. Három alatt több tízmillió forint került vissza hozzánk. — Mennyi most a betétállomány? — A megyében meghaladja a 9 milliárd forintot. Ha jól számolok, minden egyes csongrádi polgárra húszezer forint jut. Persze, ne rohanjon senki holnap az OTP-be. Ugyanis változatlanul csak annak fizetik ki, aki belette. Márpedig egyre kevesebben, de egyre nagyobb összegekkel „takarékoskodnak". Az egy-két ezer forintos betétek valószínűleg csökkennek. Aki pedig be szeretné fektetni, amije van, választhat: — Csak az OTP-fiókok több mint 200 millióért adtak el kötvényt tavaly a megyében. A pénz forog, forog — körbeiár. Az üzletekben egvelöre aligha kell tartani attól, hogy áru lesz. de vásárló nem. Igaz. ettől legkevésbé a bérből, fizetésből élő többség fél. Rafai Gábor Magyar-svéd megbeszélések Szombaton hazaérkezett a svéd fővárosból Cservenka Ferencné, az Országgyűlés alelnöke, aki meghívott vendégként részt vett a hat el nem kötelezett ország államés kormányfőinek e heti, a stockholmi felhívást elfogadó találkozóján. Svédországi tartózkodása során Cservenka Ferencnét fogadta Ingemund Bcngtsson. a svéd parlament elnöke. Áttekintették a két ország, a két törvényhozó testület együttműködésének helyzetét, kiemelve, hogy mindkét fél nagy jelentőséget tulajdonít a kapcsolatok folyamatos fenntartásának, különböző szintű parlamenti kuldoltsegek rendszeres cseréjenek.