Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-25 / 20. szám
2 Hétfő, 1988. január 25. flz apró reformok veszélye Pedagógusok megyei fórumán Szombaton reggel már kilenc óra előtt, több mint 200 gyakorló pedagógus és iskolavezető várta annak a fórumnak a kezdetét, amely arra volt hivatott, hogy őszintén feltárja az oktató-nevelő munka, az oktatási törvény, az iskolában folyó szakmai tevékenység elmélete és gyakorlata közötti feszültségek eredőit, társadalmi hátterét. Természetesen szó esett új törekvésekről, bevált módszerekről is. melyek mind azt célozzák, hogy oktatásunk végre-valahára, s mihamarabb „európai" színvonalra emelkedjen. Hisz ezt követeli az a verseny, amit korunk reformtörekvései diktálnak. Az ifjúsági ház nagytermében körülnézve látni lehetett néhány hónap múlva nyugdíjba vonuló igazgatót, és tavaly szeptemberben ifjonti lelkesedéssel, talán kissé izgulva, katedra mögé állt fiatal pedagógust. Meghívott vendégük Gazsó Ferenc, a művelődési miniszter helyettese volt, aki elsőként, közel másfél órán keresztül, a közelmúltat, majd a jelen kórképét idézte hallgatói elé. A pedagógiai munka korszerűsítésére való törekvés nem a legutóbbi új oktatási törvény megszületésének dátumától jellemző. Az eltelt egy évtized óta különböző határozatok, állásfoglalások születtek. Apróbb részterületeket érintő kis reformok jeleztek az élet sürgette szándékot a megújulásra. Ezek azonban átfogó, radikális változásokat nem hoztak. A parttalan viták országosan fel magasztositott. vagy eppen elutasított módszerek, tankönyvek, elméletek és gyakorlatok, tantervi utasítások malomkövei között őrlődött tanító és tanított. A külső feltételek sem kedveztek — s valljuk be, még ma sem — az alkotó, másként gondolkozó, újító vagy éppen a régi jó bevált módszereket ismét felelevenítő elképzeléseknek. A társadalmi környezet pedig egyenesen ellene dolgozott, éppen annak a rétegnek, amit mai szóhasználattal pedagógustársadalomnak nevezünk. Az utánunk következő generációt, fiainkat, lányainkat tanítják pedig ők, fizetségüket saját lelkesedésükkel, hitükkel pótolva az országban összesen 170 ezren. Mert valljuk be őszintén, a pedagógus ma társadalmi hierarchiánkban — mej-t van ilyén —. anyagi és erkölcsi megbecsülésében sereghajtó. Miért is ne lenne így, amikor az esetek többségében anyagilag mindenféleképpen magasabb egzisztenciával rendelkező családok gyermekeit tanítja, állandó készültségben, órára, napról, évről évre. A tanterveket felülről, a tankönyveket készen megkapva egy központi akarat, elképzelés vagy idea sokszor félresiklott vágányán ma már egy héten öt nap alatt kell vezetni a gyerekekét a tudás felé úgv, hogy közben zenét értő, de legalább szerető, egészséges, egyenes gerincű, érzelmileg gazdag, képességüknek és készségüknek megfelelően fejlődött gyermekeket bocsássanak tovább az óvodából- az általános iskolába,onnan a középiskolákba. szakmunkásképző intézetekbe, az egyetemekre. A felelős tárca, a Művelődési Minisztérium ma már jól tudja, nem lehet minden iskolára igaz és érvényes pedagógiai és nevelési elveket készíteni, melynek végrehajtása közben a döntő láncszem éppen a csöppet sem egyforma személyi, technikai feltételek, s a gyerekek maradtak ki. Ma tehát az óvodában és az általános iskolában első számú feladat a továbbtanuláshoz és boldoguláshoz szükséges, valóban biztos alap, mely a gyermekek képességeinek és készségeinek feltárása, felszabadítása nélkül nem képzelhető el. Az alapvető magatartáskultúra, a tolerancia, az állampolgári készségek fejlesztése, mert bizony talán éppen a korábbi hibák miatt, gyermekeink egyre nehezebben igazodnak el az őket körülvevő világban. Az átfogó reformhoz, annak maradéktalan végrehajtásához természetesen pénzre is szükség van. Korszerű eszközök, a pedagógusképzés átfogó korszerűsítése nélkül ez elképzelhetetlen. A szakmunkásképzés reformja már közgazdasági mutatóink miatt is egetően sürgető. A tartalmi változás szüksége sem vitatott. Széles alapozó- munka nélküli, apróra parcellázott, úgynevezett egyszakmás képzés útja nem járható. Ma Magyarországon a végzettek 15 százaléka nem tud elhelyezkedni elsajátított szakmájában. A kormány most anyagi garanciát vállalt e gond megoldására. Az országos szakmunkásképzési alap pénze talán elegendő lesz. Igaz ugyan az is, hogy ma csak néhány inténnény rendelkezik az ehhez szükséges megfelelő pedagógiai és technikai háttérrel. Négyszáz helyett 64 alapszakmát tanítanak majd, ehhez persze régi és új ötletek, bevált gyakorlatok ötvözete és alkalmazása szükséges. A tanácskozás építő szándékú eszmecseréje volt e fórum a miniszterhelyettes és gyakorló pedagógusok között. Ezt követően jólesett hullani a Szentesen és Szegeden folyó példát és mintát adó pedagógiai munkáról, törekvésekről. Mert nem mindenhol várták meg azt, hogy valakik vagy valaki más vágja el a központi rendeletek, utasítások kötelékével gúzsba kötött kezeket és gondolatokat. Szinte titokban igazodtak intézményvezetők már évekkel ezelőtt a társadalmi változásokhoz és igényekhez. Demokratikus légkört biztosítva támogattak minden megújító kísérletet, segítve pedagógust s gyermeket egyaránt, nem használva régen megszokott s utasításokban megfogalmazott rossz sablonokat. Ezzel és ilyen szemlélettel lehet csak alkalmassá és képessé tenni az iskolákat önmaguk fejlődésére. Az új oktatási törvény már rést ütött a korlátokból épített falon, amely az önállóságot erősíti, de segítségül várja a most készülő bérreformot, amely vissza kell hogy adja az értelmiségi, a szellemi munka társadalmi rangját is. Az egységes elmélet és gyakorlat, a jó példák sugárzása, a pedagógiai tudatosság, a megfelelő módszerek kiválasztása és változatossága, az iskola saját arculatának sajátosságaira épülő formázása recept lehet, mert minden az iskolában dől el. összegezés helyett hívjuk segítségül Platónt. Tőle van az idézett néhány gondolat: „Ha az elmék szabadon fejlödnek, s a testeket megerősíti a játékok különböző fajtája, s a szabad levegőn való élet; az ideális államnak elég széles lélektani és élettani alapja lesz minden lehetőség, és mindenfajta fejlődés számára. De hasonlóképpen gondoskodni kell az erkölcsi alapról is, a közösség tagjainak egységet kell alkotniok, meg kell tanulniok, hogy valósággal tartoznak egymásnak." Czakó János SEVARDNADZE KITÜNTETÉSE Lenin-renddel tüntették ki Eduárd Sevardnadze szovjet külügyminisztert — a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének erre vonatkozó rendeletét vasárnap hozták nyilvánosságra Moszkvában. Az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, a szovjet diplomácia vezetőjét a párt és a szovjet állam szolgálatában szerzett nagy érdemeiért 60. születésnapja alkalmából részesítették e magas szovjet kitüntetésben. BANYASZ REZSŐ PRÁGÁBAN Bányász Rezső kormánybiztos, a kormány szóvivője Zdenek Cermáknak, a csehszlovák Szövetségi Sajtó- és Tájékoztatási Hivatal .elnökének meghívására január 21—23 között Csehszlovákiába látogatott. Partnerével tárgyalást folytatott a tájékoztatás korszerűsítésében szerzett tapasztalatokról, valamint a két ország tömegtájékoztatási kapcsolatainak fejlesztéséről. Bányász Rezsőt fogadta Ottó Cmolik, a CSKP KB Tömegtájékoztatási Osztályának vezetője. DKULOVICS BUDAPESTEN A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására vasárnap — Milojko Drulovics elnök vezetésével — hazánkba érkezett a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége küldöttsége. JÓL MŰKÖDÖTT A LÉGVÉDELEM A nicaraguai légvédelem szombat éjiel lelőtte az ellenforradalmárok egyik teherszállító repülőgépét az ország középső részén — jelentette be a nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium. Nadzsibullah— Cordóvez találkozó Kabul (HITI) Nadzsibullah afgán államfő vasárnap fogadta Kabulban Diego Cordóvezt, az ENSZ-főtitkár különmegbizottját. Az afgán vezető a találkozón hangsúlyozta: a februárra tervezett újabb afgán— pakisztáni tárgyalásokra az afgán tárgyalóküldöttség jó akarattal és az ésszerű kompromisszumokra való készséggel utazik majd, hogy a tárgyalásokat sikerrel lehessen befejezni. Diego Cordóvez vasárnap folytatta megbeszéléseit Abdul Vakil afgán külügyminiszterrel a genfi tárgyalások időpontjának kijelöléséről. Magyar—csehszlovák gazdasági tárgyalások £1 Prága (MTI) Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter és Pavel Hrivnák, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányának miniszterelnök-helyettese, a Magyar— Csehszlovák Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Vegyes Bizottság társelnökei szombaton tárgyalásokat folytattak Prágában. Áttekintették a kormányfők tavaly augusztusi budapesti találkozóján elfogadott határozatok teljesítésének helyzetét, értékelték az 1987. évi kétoldalú árucsere-forgalom alakulását és véleményt cseréltek az 1988. évi kölcsönös áruszállításokkal összefüggő kormányszintű teendőkről. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak a Skoda személygépkocsik gyártásába történő magyar bekapcsolódás lehetőségeire, a bős— nagymarosi vízlépcsőrendszer építésével összefüggő kérdésekre, valamint a mikroelektronikai, a vegyipari és a könnyűipari együttműködés bővítésére. Marjai József ellátogatott a Mladá Boleslav-i Skoda személygépkocsigyárba. Marjai Józsefet a nap folyamán fogadta Lubomír Strougal, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke. A tárgyaláson részt vett Kovács Béla, hazánk prágai nagykövete. Marjai József szombaton este hazaérkezett BudapestIzraelben Harmincezren tüntettek O Tel Aviv (Reuter) Mintegy harmincezer izraeli fáklyás tüntető szombaton felvonuláson tiltakozott Tel Avivban Ciszjordánia és a Gáza-övezet megszállva tartása ellen. A Tel Aviv-i tüntetés előtt több nint tízezer izraeli arab vonult fel az ország északi részében levő Názáretben, hogy kifejezze szolidaritását a megszállt területeken élő palesztinokkal. Golanban általános sztrájk volt szombaton. Tel Avivban a tüntetők a Békét most nevű mozgalom felhívására vonultak fel. Jelszavaikban egyebek közt apartheidpolitikaként bélyegezték meg a megszállt területeken gyakorolt izraeli elnyomást. A megmozdulás szervezői szerint ez volt a legnagyobb méretű ilyen tüntetés azóta, hogy Izrael 1967-ben megszállta a palesztinok lakta területeket. Szemtanúk elmondták, hogy több helyen kézitusa volt a baloldali tüntetők és Meir Kahane szélsőségesen arabellenes, félfasiszta pártjának hívei között. Názáretben, ahol a tízezres arab tüntetésre került sor, palesztin források szerint minden politikai irányzat együtt vonult fel, a kommunisták együtt tüntettek a muzulmán testvérekkel. Az izraeli arabságnak ilyen széles körű és átfogó megmozdulására eddig még nem volt példa. Szombaton általános sztrájkot szervezett az Izrael által ugyancsak megszállva tartott Golan-fennsík számos helységének arab lakossága is, hogy így fejezze ki szolidaritását a Gáza-övezet és Ciszjordánia palesztin lakosságának megmozdulásával. Egyes jelentések szerint ebben a térségben sem volt ilyen nagyméretű sztrájkakció az izraeli megszállás kezdete, azaz 1967 óta. Bébiruhák új szülöttkortól, szabadidőruhák bébitől a legnagyobb felnőtt méretig kapható. Bő áruválaszték. Keresse fel üzletünket. Pieur, Komócsin Z. tér 3. STRAÜSS MOZAMBIKBAN Az afrikai körúton, tartózkodó Franz Josef Strauss, a nyugatnémet Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, bajor miniszterelnök pénteken Maputóban Joaquim Chissano mozambiki államfővel tárgyalt. Megbeszélésükön áttekintették a térség helyzetét. Strauss hangsúlyozta, hogy az NSZK fejleszteni kívánja gazdasági együttműködését Mozambikkal. A nyugatnémet politikus ugyanakkor védelmébe vette a dél-afrikai fajüldöző rendszert. ÁTTELEPÜLÖK Az NDK hatóságai lehetővé tették az NSZK-ba való kiutazást több olyan, az áttelepülést már régebben szorgalmazó személynek, akit az NDK biztonsági szervei január 19-én Berlinben ideglenesen őrizetbe vettek rendzavarásért. Ezt a Deutschlandfunk rádióállomás szombat délután jelentette. SZOVJET SZAKÉRTŐK NEVADABAN Vasárnap elindult Moszkvából az a 20 főnyi szovjet szakértői küldöttség, amely négynapos látogatást tesz az Egyesült Államok nevadai kísérleti atomrobbantási telepén. SZIVÁRGÁS BRIT ATOMERŐMŰBŐL A kenti grófságban levő Dungeness brit atomerőmű hűtőrendszerének meghibásodása miatt mintegy 2 tonnányi radioaktív gáz került vasárnap hajnalban a levegőbe — -közölte az erőmű igazgatóságának képviselője. A hatóságok véleménye szerint a kiszivárgott gáz „nem 'jelent veszélyt" az emberekre és a környezetre. Az erőmű munkáját a baleset miatt nem szüneteltették. Hun Sen a kambodzsai kérdésről Q Párizs (MTI) Hun Sen kambodzsai miniszterelnök a francia hírügynökségnek adott interjújában hangsúlyozta, hogy „a kambodzsai konfliktus bármely tárgyalásos megoldása szükségképpen csak a Peking és Bangkok által támogatott Vörös Khmerek, mint katonai erő felszámolása révén lehetséges". Hun Sen elmondotta, hogy ha a politikai megegyezés létrejön, a vietnami csapatok három szakaszban két év alatt kivonulnak Kambodzsából. Megegyezés nélkül egyoldalú kivonulásra kerül sor 1990-ben, külföldi megfigyelők nélkül, tette hozzá Hun Sen. A miniszterelnök elutasította Norodom Sziltanuknak, a kormánnyal szembenálló ellenzéki koalíció vezetőjének azt a követelését, hogy mindenestül számolják fel a népköztársaság közigazgatási szerveit, „hiszen ezzel szinte mindenről lemondanánk". A kormányfő elmondta, hogy meglepte Szihanuk javaslata a két elemből — a népköztársaság és saját politikai csoportja képviselőiből — álló ideiglenes kormány alakítására. Ezen még gondolkozniuk kell, mondta. Metál-Coop Kisszövetkezet szerszámkészítést vállal, rövid határidővel. Szeged, Thököly u. 59. Elektrosztatikus műanyag bevonatok feketében és barnában fémfelületekre. TOK AI-KISS TIBOR műanyag-feldolgozó kisiparos. Szeged, Nyíl u. 55. ELSZO VÁLLALAT televíziójavítást vállal rövid határidővel. Telefon: 26-333. Az OTP tovább bővíti lakossági szolgáltatását. Ha felajánlja, forgalmi áron megvásároljuk lakásépítésre alkalmas ingatlanát, telkét. Ha szüksége van rá, új vagy használt lakást is biztosítunk. Újszeged, városbelső-foghíjtelkek előnyben. Eladási ajánlatával keresse fel lakásberuházási és műszaki osztályunkat. ' • Szeged, Takaréktár utca 7., I. emelet. OTP Csongrád Megyei Igazgatósága m rp p • PP • • | Szormesborok kikészítését lakossági szolgáltatásként megkezdtük. Tisza ipari Szolgáltató Kisszövetkezet SZEGED, Verseny u. 17. Nyitva tartás: munkanapokon 8—11 óráig. PRIZMA Tervező Szövetkezet szegedi irodája felvételre keres fiatal grafikus és numerikus érdeklődésű PROGRAMOZO MATEMATIKUST, ló grafikus konfigurációval kiépített IBM—PC—AT számítógépre. Szeged, Lenin krt. 83. Telefon: 13-758. A Szegedi Postaigazgatóság gazdasági irodája azonnali belépéssel felvesz KÖZÉPFOKÚ VÉGZETTSÉGGEL rendelkező GYAKORLOTT BÉRELSZÁMOLÓT. Bérezés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Lenin krt. 43. II. em. 212. szoba.