Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-10 / 291. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mihail Gorbacsov washingtoni programja Találkozó szenátorokkal, újabb megbeszélés Reagannel ,,A leszerelés megvalósítá­sa semmiképpen sem köny­nyű feladat — hangoztatta Gorbacsov. — Azt szeret­nénk, hogy a lehetőségekhez képest megkönnyítsük azt. Sokan vélik úgy — tegyük hozzá, meglehetősen rövid­látóan —, hogy Gorbacsov­nak nem lesz könnyű dolga, ha azért jött ide, hogy az amerikaiaktól segítséget kerjen a Szovjetunióra ne­hezedő fegyverkezési terhek enyhítéséhez. Nem erről van szó: számunkra az a fontos, hogy mindenki megértse a probléma lényegét és követ­kezményeit. Mi jól tudjuk, hogy ez a kérdés súlyosan nehezedik politikai párbe­szédünkre, megnehezíti, bo­nyolultabbá teszi azt — s be­folyásolja mindkét ország­ban a gazdasági folyamato­kat is." „Jó lenne megegyeznünk abban, hogy megkíséreljük fokozni együttműködésün­ket, annak megértésével, hogy a fegyverkezés mind­két országnak károkat okoz, károkat okoz népeink leg­fontosabb érdekeinek, meg­akadályoz bennünket abban, hogy a nép érdekében fej­Az amerikai kong­resszus két házának ve­zetőivel találkozott szerdán reggel Wa­shingtonban Mihail Gorbacsov. A szovjet vezető kifejtette előttük, hogy nagy fontosságot tulajdonit a szenátus és a képviselőház vezetői­vel kialakított kapcso­latnak, a szovjet és az amerikai törvényhozás együttműködésének, és felszólította őket, nyújt­sanak támogatást az új szovjet—amerikai le­szerelési szerződés gyors ratifikálásához, mert ez mindkét ország, mindkét nép érdekében áll. — Gorbacsov ismét találkozott Itonald Rea­gannel, akivel négy­szemközti megbeszélést folytatott. ta utat tör magának a poli­tikai körökben és a közvéle­láspontra helyezkedünk, hi­szen mind az amerikai, mind a szovjet fél alapos vizsgá­latnak vetette alá a szerző­dés minden részletét." ' Gorbacsov rámutatott: nemcsak az Egyesült Álla­mokban vannak kételyek a közepes hatótávolságú esz­közök felszámolásával szem­ben. „Sokan vetik fel a kér­dést nekem, vagy kormá­nyunknak — nyíltan a sajtó­ban és a hozzánk intézett le­velekben —, hogy helyes döntés volt-e a szovjet veze­tés részéről, amikor az ame­rikai félnél négy-ötszörte nagyobb arányban csökken­ti nukleáris fegyvereit. Azt kérdezik, hogyha egyszer megvolt az egyenlőség az Egyesült Államokkal, akkor miért csökkentünk nagyobb arányokban, mint ők? Va­jon nem jár-e ez az egyen­súly felborulásával? A Gal­lup Intézet és a mi saját közvélemény-kutatási szer­vezetünk által elvégzett fel­mérés azt mutatja, hogy a ményben. az Egyesült Álla- Szovjetunió lakosságának fe mokban és a Szovjetunióban 1 p követeli a szerződés ala­egyaránt." pos elemzését, annak vizsgá­Gorbacsov rámutatott: az latát, hogy nem lesz-e ez új leszerelési szerződés csu- káros a Szovjetunió bizton­leszthessük gazdaságunkat." pán a nukleáris fegyverek ságára nézve. Ez számunkra „Abban, ami most törté­nik, az egész világ érdekelt kis részét érinti, de politikai is újdonságot jelentett" — jelentősége kimagasló. mondotta Gorbacsov. Látjuk, milyen magasra nö- * „Most a lényeges az, hogy „Mivel rendkívül alapo­vekedtek már a fegyverek- megtettük az első, a Iegne- san részt vettem a szerződés bői épült hegyek — s mi hezebb lépést. Így hát re- előkészítésében, beleértve a ezeknek csúcsán üldögélünk, méljük, hogy a Legfelsőbb részletek vizsgálatát is, úgy Ha ez a folyamat kicsúszik Tanács alapos vizsgálat után vélem, hogy ez igen nagy ratifikálni fogja a szerződést gondossággal kidolgozott és önöket is arra hívom fel: tegyék lehetővé, hogy ez a dokumentum életünk min­dennapjainak része legyen. Véleményem szerint helye az ellenőrzés alól, akkor tó kéletes katasztrófához vezet­het el. Ezért kell megpróbál­nunk a közeledést egymás­hoz — s ezért üdvözlöm, hogyha nehezen, fájdalmas megállapodás. Első ízben va­lósítjuk meg az ellenőrzés példa nélkül álló rendszerét. Ez azt a reményt ébreszti úton is, a realizmus gondola- sen járunk el, ha erre az ál- (Folytatás a 2. oldalon.) Közművelődés, iskolák, oktatás, tantermek Tudósítás a szegedi . m •• I # ' " I tanacs uleserol A Szeged Megyei Város Tanácsa tegnap, szerdán, Papp Gyula tanácselnök, majd Csonka István, a tanácselnök általános he­lyettese vezetésével ülést tartott. A testü­let munkájában többek között részt vett Székely Sándor, a szegedi pártbizottság el­ső titkára; Horváth Károlyné, a megyei pártbizottság titkára, valamint a város or­szággyűlési képviselői. A tanács először személyi kérdésekben döntött. Kántor Géza, az l-es számú választókerület tanácstagja, elköltözése miatt, tagságáról, illetve a jogi és igazgatási bizottság elnöki tisztéről le­mondott. Helyére a póttanácstag, Mucsi István került. Halálozás miatt megürese­dett a 78-as számú választókerület tanács­gyei tanácselnök-helyettes ismertetett — a szegedi tanács vb-titkárnak Szentandrási Lajosnét, a városi tanács személyzeti és oktatási osztályának vezetőjét nevezték ki, aki a tanács előtt letelte a hivatali esküt. A társadalmi, politikai és állami szervek nevében Székely Sándor, Szabó G. László és Papp Gyula mondott köszönetit. Csikós Ferencnek több évtizedes közéleti munká­jáért, több mint 25 évig volt) a tanács vb­tílkára. Munkásságát jegyzőkönyvileg is megörökítették. Csikós Ferenc köszönetet mondott azért a bizalomért, amellyel ered­ményes feladatvégzését segítették. A ta­nács december 10-i hatállyal felmentette a tagi helye. Gyimesi József póttanácstag kereskedelmi osztály vezetői munkaköré­tölti be ezentúl ezt a társadalmi tisztet. Korengedményes nyugdíjba vonulása mi­att Csikós Ferencet 1988. január l-jétől fel­mentették vb-titkári funkciója alól. A me­gyei tanács végrehajtó bizottsága jelölése alapján — amelyet Szabó G. László mé­nek ellátása alól Réti Csabánét, és kine­vezte az igazgatási osztály vezetőjévé. A jogi és igazgatási bizottság elnökévé janu­ár l-jétől Csikós Ferencet, a 10-c.s számú választókerület tanácstagját választották meg. Ezt követően napirendre bet Makkosház parkolási vei, és ennek kapcsán képet tűzték a művelődésügyi osz- gondjainak megoldását ja- kapott Szeged kulturális, tály munkájáról szóló be- vasolta. Takács Imréné or- oktatási helyzetéről. Így számolót, amelyet Matusik szággyűlósi képviselő pedig égyebek között . kiderült, Sándor osztályvezető ter- azért kért szót, mert a do- hogy a város általános isko­jesztett elő. A szegedi rozsmai bölcsődét bezárják, ügyészség munkájáról és a és a helybeli édesanyák nem törvényesség helyzetéről tudják Szeged más intéz­Jármai Tibor, a városi ményeibe vinni gyerekei­ügyészség vezetője adott tá- ket, hiszen a legtöbbjük Do­jékoztatást. Szeged megyei rozs mán dolgozik. Csergő tanácstagjainak tevékenysé- T'bor osztályvezető a felve­géről Hantos Zoltán számolt tésre elmondta, a tanács be. Az előterjesztések kö- szakigazgatási szerve több­zött több fontos kérdésben féle megoldását keresi a ki­döntöttek, így elfogadták az alakult nehéz helyzetnek, üdülőhelyi dijak megállapí- Nem dőlt még el, új intéz­tásáról szóló tanácsrendelet- ményt építenek helyben, vagy a dorozsmai óvodával közösen találják meg a kis­gyerekek elhelyezésének le­hetőségét. Takács Imréné a tervezetet, hozzájárultak a közlekedési vállalat tevé­kenységi körének bővítésé­hez, a szegedi tanácsi költ­ségvetési elszámoló hivatal­nak a megyei intézménnyel való összevonásához. Csonka István tájékoztatót adott a tanács gazdasági helyzetéről, majd interpellációkra kerüli sor. Halászná Hetesi Erzsé­láiban közel 22 ezer kisdiák tanul. A demográfiai hul­lám jelenleg y felső tagoza­ton vonul ál, de már a kö­zépfokú oktatásban is érez­teli hatását. Ismeretes, hogy az első osztályba-lépő tanu­lók beirutását a törvény újra szabályozza, ám a la­pasztalatok szerint kevés szülő élt a rugalmasság le­hetőségével. Az új oktatási törvény a tanköteles tanu­lók nyilvántartását a műve­lődésügyi osztály feladatkö­rébe utalta. Országosan is gond, hogy a szakigazgató­Új olajgyüjtű állomás épül Az NKFV szegedi üzemé- építésével. A gyűjtőállomás­ben új olajgyüjtő állomás ról kimenő olajkísérő gázok építését kezdték el ez év mérésére örvényleválásos márciusában. A beruházásra gázmennyiségmérő műszert azért volt szükség, mert a épitenek be. meglevő gyűjtőállomások A gyűjtőállomáson mikro­kapacitása szűknek bizo- processzoros folyamatirányí­nyult a Kőolajkutató Válla- tásra és -ellenőrzésre lesz lat által lefúrt kutak számá- lehetőség. A primerműsze­nak pövekedése miatt. Ez rekről a helyi számítógépre a bővülés azt jelenti, hogy a szükséges technológiai pa­közel száz kútcsatorna tar- raméterek bejelzései érkez­tozik majd erre az új gyűj- nek. Innen a termeléselszá­tőállomásra, a létesítmény- moláshoz szükséges adato­hez közvetett módon csatla- kat már készen továbbítják kozó két kihelyezett gyűjtő- az algyői számítástechnikai sorral együtt. adatfeldolgozó központba. A A beruházás 80 millió fo- korszerű számítógépes rend­rint tervezett költséggel épül. Az Út—Vasút Építő Vállalat az alapozási, épí­tészeti munkák hetven szá­zalékát már elvégezte. A kivitelezésben a technológiai és gépészeti szerelést a Gyár- es Gépszerelő Válla­szernek a jelentőségét még növeli, hogy a technológia állapotára jellemző adatok bármikor lehívhatók, s el­lenőrizhetők. A gyűjtöállomás üzemelte­téséhez kvalifikált munka­erőre van szükség. Erre gon­lat végzi. Részt vesz a be- dolva az üzemeltetök fiatal, ruházási munkákban a 31. tapasztalt, az új befogadá­Számú Állami Építőipari sára alkalmas munkásokat, Vállalat is. A kazánház és olajipari technikusokat, a szociális épület építésébe szakembereket állítanak be kapcsolódtak be. a technológia kezeléséhez. A Az algyői szénhidrogén- beruházási munkák alatt két mezőben ez a létesítmény üzemeltető szakember vég­lesz a legkorszerűbb gyűj- zi a folyamatos kapcsolat­tőállomás, hasznosítva az tartást a kivitelezőkkel. így eddigi tapasztalatokat. Na- ők az építés kezdetétől is- ladottabb állapotban van. A baüzemelés után várhatóan gyubb lehetőség nyílik majd merik a technológiát. létesítmény beüzemelése a a jövő év második felében az előírásoknak megfelelően A beruházás jelenleg a gé- műszerezési, tereprendezési megtörténik, a kutak egyedi mérésére a pészeti szerelési munkáknál munkák befejezésével és a négy mérőszeparátor meg- tart, és a vártnál előreha- műszaki átadást követő pró- P. Szabó Erzsébet választ csak részben fogad- si szervek túlzott meglerho­ta el, és a mielőbbi ideigle- lése miatt e tevékenységel­nes elhelyezést sürgette, végzése gyakorlatilag szinte Mendebaba Rado kérte, megoldhatatlan, hogy a szőregi útjavítást a Az alma materek zsúfolt­kivitelezők rrlielöbb fejez- sáRa ellenére sikérült meg­zék be. Ruzicska László ja- felelő figyelmet fordítani a vasolta. a testület kapjon tehetséggondozásra. A ké­mielőbbi tájékoztatást a la- pességek kibontakoztatása kástámogatás összegeinek legeredményesebben a sza­felhasználásáról, amellyel a kositott tantervű osztályok­közelmúltban a megyei né- ban valósul meg. Örömre ad pL ellenőrzési bizottság is ok(,t, hogy. valamennyi lakó­foglalkozott. Tóth Karoly telepi tanintézetben megte­rámutatott arra — mivel a remtették a nyelvi, zenei, tanácsülés kora délutánig vagy testneveles tagozatos eltartott —, hogy jobban oktatásnak a személyi és kellene megszervezni a ta- tárgyi feltételeit. A demog­nácskozások ügyrendjét, és ,-áfiai hullám lassú levonu­a felszólalók hatékonyabban iásával minőségi fejlődés használják ki az időt. várható az általános isko­Egyébként a testület idő- iák: munkájában. Az alsó hiány miatt Szeged közép- tagozatos tanulócsoportok távú szociálpolitikai pro£- csökkenese következtében ramjának meghatározását a felszabaduló tanítókat na­következő ülésre elnapolta. gVobb létszámban tudják A tanács nagy érdeklő- alkalmazni tanárok helyett déssel foglalkozott a műve­lődési osztály tevékenységé- (Folytatás a 2. oldalon.) Ülést tartott a megyei pártbizottság Az MSZMP Csongrád Meuyei Bizottsága tegnap, szer­dán Szegeden, a megyei pártbizottság oktatási igazgató­ságának elóadótermeben, Horváth Károlyné megyei titkár elnökletével, kibővített ülést tartott, amelyen a testület tagjain kívül részt vettek a városok, a városi jogú és a megyei irányítású nagyközségek párt- és tanácsi vezetői, a társadalmi és tömegszervezetek, a megyei intézmények vezetői. Jelen volt az ülésen Kemény Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa. A résztvevők meghallgatták Szabó Sándor, a megyei pártbizottság első titkára szóbeli előterjesztésében az MSZMP Központi Bizottsága 1987. december 8-j üléséről szóló tájékoztatót. A pártbizottság u tájékoztatót támoga­tókig, egyhangúlag tudomásul vette. Felhívja a pártszervek és -szervezetek figyelmét, hogy az 1988. évi tervezésnél a Központi Bizottság határozatában foglaltakat érvényesít­sék munkájukban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom