Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-09 / 290. szám

4 Szrrda, 1987 december 9. Kötélpálya a bástyához 800 méter hosszúságú egy­sinű kötélpálya segíti a res­taurátorokat abban, hogy Tbiliszi egyik legrégibb tör­ténelmi és építészeti emlé­két — a Narikalát — ere­deti alakjában állítsák helyre. A kötélpálya gazda­sági szempontból is igen ki­fizetődő, hiszen nem kell majd igénybe venni a rend­kívül költséges helikopter­szállításokat (autóval a Na­ri.kala megközelíthetetlen). Ezen az új „légi" úton jut­tatják majd el az építő­anyagot rendeltetesi helyére és szállítják el a törmeléke­iket, illetve az ásatások so­rán kiásott földet. A közelmúltban hozták létre Grúziában a különle­ges szállítási eszközök és azok automatizálásának Ál­lami Bizottságát, amelynek feladatai kozé tartozik a kö­télpályás, egysinpályás, kon­vejoros és csővezeték rend­szerű szállítási eszközök fej­lesztésének megoldása A hegyi köztársaság esetében ezek a feladatok egyaránt vonatkoznak a személy- és teherszállításra. Különöseri hatékonyan alkalmazhatók a speciális eszközök a mező­gazdaságban, ahol például igen fontos, hogy a műtrá­gyák időben jussanak a föl­dekre, illetve, hogy a beta­karított termést veszteségek nélkül szállítsák. fi vagyonnyilatkozatról Mert miről is van szó tu­lajdonképpen a vagyonnyi­latkozat esetében? Elvileg máig is érvényes jogszabály volt a vagyonelszámoltatás lehetősége, csakhogy erre nagyon ritkán, többnyire csak bűnügyek asetén ke­rült sor. Ezentúl barátkoznunk kell azzal a gondolattal, hogy vagyonunk nem magánügy. A legtöbb fejlett országban a vagyonkimutatás része az adózásnak. Nálunk is a sze­mélyi jövedelemadó „mű­ködtetésének" szerves része lesz. Az adóreform, vala­mint a vagyoni viszonyok­ban bekövetkező változások szükségessé teszik, hogy az adóhatóságok tájékozottak legyenek a lakosság vagyoni helyzetéről Ma már a jöve­delmek differenciálódásával jelentős értékek halmozód­tak fel magánszemélyek ke­zében. Ezek az értékek ré­szét képezik a nemzeti va­gyonnak, és nem lehet mo­rálisan elítélni, ha mögöt­tük legális szerzési formák állnak; ha valaki a maga jövedelme vagy öröksége kapcsán szerzi vagyonát. Nem kívánatos az olyan va­gyonképződés, amely kike­rülte az adózást. (A fusizók, a nepperek stb. tevékenysé­ge ráadásul még büntető­szankció alá is esik.) Nézzük, mit mond az. 1987. évi VI. törvény a vagyon­nyilatkozat tételéről! Atyaisten —, csapja össze ismerősöm tenyerét. Ezentúl, ha veszek egy jobbfajta csizmát vagy egy szőrmekucsmát, azt be kell jelentenem az adóható­ságnak?! Ilyen és effajta megmosolyogtató gondola­tok hangzanak el manapság egyik-másik honfitársunk szájából. Es bár helyzetünk valóban egy cseppet sem derülnivaló, az azért valahogy egy kicsit jellemző ránk, hogy mindig sikerül átesnünk a ló másik olda­lára. A belföldi állandó lak­hellyel rendelkező magán­személy teljes vagyonáról vagy egyes vagyontárgyairól a Minisztertanács rendeleté­ben háromévenként, az adó­hatóság határozatával pe­dig legfeljebb évente egy alkalommal vagyonnyilatko­zat tételére kötelezhető. Az adóhatóság ilyen határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye. A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség kiterjed a ma­gánszemély következő tár­gyainak felsorolására: az ingatlantulajdonra — ide­értve a lakásépítő és lakás­fenntartó szövetkezet tulaj­donában álló lakást is, ha arra a szövetkezet tagját ál­landó használat illeti meg. Be kell jelenteni az üdülő használati jogát és a fold (lakó és üdülőtelek) tartós használatát is. A jogszabály itt felsorolja azokat a nagy értékű ingóságokat, amelyek részét képezik a vagyonbe­vallásnak. Például az a gépjármű, amely után gép­Áz osztályra bocsátás S. I.-né szegedi olva­sónk elhunyt szüleinek vagyonát lestvérével öröklik. A szülök már éleinkben is mindkettő­jüket támogatták, ha szükség volt rá. Kikö­tötték. hogy a hagyaték elosztásánál ezeket az előzetes adományokat figyelembe kell venni. Emiatt most az öröksé­güket osztályra hoesá­lás útján kell elosztani. Szeretné tudni, hogy ez mit jelent? Az osztályra bocsátás az öröklés egyik szabálya. Célja, hogy a hagyatékot a los/armazók egyenlően örö­köljék. A törvény kimond­ja: ha több leszármazó örö­köl, mindegyik örököstárs köteles a hagyaték értéké­hez hozzááadni annak az ingyenes adománynak az értékét, amelyben őt az örökhagyó-még elcteben ré­szesítette, felteve, hogy ezt az örökhagyó még életében kikötötte, vagy n körülmé­nyekből arra lehet követ­keztetni, hogy a juttatást a hozzászámít ás kötelezett­ségével adta. A szokásos mértékű ajándékokat, vala­mint a tartásra rászorult le­származók részére nyújtott segítséget nem kell osztály­ra bocsátani akkor sem, ha azt az örökhagyó kifejezet­ten kikötötte. A rendelkezések szerint a/, osztályra bocsátás esetén a hagyatékhoz hozzá kell számítani az adományok tiszta értékét, é> az igy ka­pott együttes értéket ará­nyosan el kell osztani az örökösök között. Ezután mindegyik örökrészből le kell vonni az illető örökös által osztályra bocsátott ér­téket, vagyis annak az ado­mánynak az értékét, ame­lyet az örökös már koráb­ban megkapott. Például a két testvér közül az egyik testvér az örökhagyó szülök eletében 250 ezer, y másik pedig 350 ezer forint ingye­nes adományt kapott. A ha­gyaték tiszta értéke 700 ezer forint. Ezek végösszege 1 millió 300 ezer forintot lesz ki. Ez, mivel ketten vannak az örökösök, két ivsz.ro kell osztani, egy-egy örökösre 050 ezer forint jut. Ezútán mindkét részből kü­lön-külön le kell vonni a korábban kapott adomány Jogi tanácsok értékét, vagyis az egyikből 250 ezer, a másikból pedig 350 ezer forint. így számít­va az egyik testvér a ha­gyatékból 400 ezer, a má­sik 300 ezer forintra jogo­sult. Az értékmegállapításnál az adományozás időpontja az irányadó. Ha ennek az értéknek az alapul vétele bármelyik érdekeltre súlyo­san méltánytalan lenne, a /bíróság az értéket az összes körülmények figyelembe­vételével állapítja meg. Ha az örököstárs által osztályra bocsátott vagyon­érték eléri, vagy meghalad­ja az örökrésznek az előb­biek szerint kiszámított ér­tékét. ez esetben őt a ha­gyatéki vagyonból kielégí­tettnek kell tekinteni, a többletet azonban nem kell visszatérítenie. Ilyenkor a hagyatékot a többi örökös­társ között kell felosztani, esetleges adományok figye­lembe vételével. I)r. V. M. Ikarusok a feagereufijSra Az Ikarus Karosszéria- ró Járműgyár — a Mogürt és a Hungárián Bus Export közvetítésével — kooperációs keretszerződést kötött az egyesült államokbeli Union City Company-val. Eszerint — amennyiben az amerikai piacon igény mutatkozik magyar autóbuszok vásárlá­sára — a külföldi partner készre szerelné az odaszállí­tott félkész Ikarusokat. A magyar járműgyárnak mar korábban is volt üzleti knDcsolata a tengerentúli or­szággal, s hagyományos 200­as típuscsaládhoz tartozó csuklós városi buszokból a közelmúltban 2-őt San Fran­ciseóba szállítottak kipróbá­lásra, azóta ott járja az uta­kat. Amennyiben a próbák sikerrel járnak, a most kö­tött szerződés alapján mód nyílik arra, hogy már 1988­ban húsz új városi Ikarus­buszt szereljenek össze az amerikai cégnél, s azután akár évi több száz jármű ki­vitele is lehetővé válhat. Az elképzelések szerint az ame­rikai cég építené a jármű­vekbe a motort, a sebesség­váltót, és a tengelyekot. . A nemrég kifejlesztett új típusból egyelőre csak, svéd és angol cégek vásároltak. Ezekbe az országokba jövőre is szállítani kíván a magyar autóbuszgyár. (MTI) járműadót kell fizetni, a védett műalkotás és védett gyűjtemény, továbbá min­den olyan ingóság, amely­nek értéke darabonként vagy készletenként megha­ladja a százezer forintot. Az itt fel nem sorolt vagyontár­gyak is természetesen fel­tünte-thetők a vagyonnyilat­kozatban. Érdemes beírni az értékes aranytárgyakat, szőrmebundákat, az érté­kes lakberendezési tárgya­kat, és mindjárt az első va­gyonbevallásnál tegyük meg ezt, egy esetleges későbbi vita megelőzésére. Hangsú­lyozni kell, hogy a vagyon­bevallásra nem azért került sor, hogy utána jó nagy va­gyonadót vessenek ki a pol­gárra, hanem éppen a nyi­latkozó érdekében. Ugyanis a jogszabály szerint a va­gyonnyilatkozatban nem szereplő vagyontárgyat az adózás szempontjából — az ellenkező bizonyításig — úgy kell tekinteni, mintha azt a magánszemély az utol­só vagyonnyilatkozatot kö­vetően szerezte volna. Ejtsünk néhány szót a ta­karékbetétekről. Erre nem terjed ki a nyilatkozattételi kötelezettség, de a végrehaj­tási rendelet' a következő­ket mondja: „A takarékbe­tétekben elhelyezett megta­karításra vonatkozó vagyon­nyilatkozat akkor fogadható el, ha abban a tulajdonos a betétkönyv számát és a ki­állító pénzintézetet feltünte­ti. Az igy azonosított taka­rékbetétben elhelyezett ösz­szegröl csatolni kell a pénz­intézet igazolását." Tehá't a későbbiekben egy előbuk­kanó nagyobb összegről nem lehet azt állítani, hogy ez korábban takarékban volt, de erről nem nyilatkozom, mert a takarékbetét, ugye, titkos. A házastársi életközösség fennállása alatt a házastár­sak együttesen tesznek nyi­latkozatot a házastársi va­gyonközösségbe tartozó va­gyontárgyakról. A különva­gyonról ugyanabban a nyi­latkozatban a tulajdonos el­különítetten nyilatkozik. Ha a házastársaknak kiskorú gyerekük van, és a gyerek külön vagyoni résszel ren­delkezik, a szülői felügyelet jogát gyakorló szülők saját nyilatkozatukban ugyancsak elkülönítetten kell, hogy fel­tüntessék a gyerék vagyo­nát. A vagyonnyilatkozat első ízben való megtételénél nem kell bizonyítani a vagyon eredetét. A vagyonnyilatkozat az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzé­si Hivatalnak a magánsze­mély állandó lakhelye sze­rint illetékes megyei adó­felügyelőségnél kell benyúj­tani. (Nyomtatvány áll ren­delkezésre.) K.É. Szeged a hazai lapokban Lézerfizikai kutatások Szege­den. 3.. Fcstcktezerek J Bor Zsolt [es musokl - Fizikai Szemle. H). sz. — A József At­tila Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszékén. Csongrád / Stein Zoltán — öt­let. — dec. 3. : 111. — A megye munkaerőhelyzetéről. Árvízi emlékmű Szegeden / Bá­tyai Jenő — Elet és Tudomány. — der. 4. - Kiegészítés a heti­lap 45. számában megjelent cikkhez. Igor hereeg : Ilopodin operája S.vgcdcii / Gábor István •- Va­gyat' Nemzet. — dec. 4. — Kri­tika. A legjobb sportpálya — Nép­sport. — dec. 4. — Az ásotthalmi Bedő Albert Erdőgazdasági Szakmunkásképző Intézetben. 1987/49 A durumbúzától az Unikornig : Egy sokarcú gabonaipari válla­lat / Bölc István — Népszava, dec. 4. — Beszélgetés Prohaszka Ottóval, a Csongrád Megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vál­lalat igazgatójával. Vizsgázik az iskola / Máté Ju­dit — Képes Ujsag. — dec. 5. : 111. — Riport a Radnóti Miklós Gimnáziumról. / Czapik Gyulára emlékezve / Pál József Magyar Nemzet. — dec. 5. — A száz éve Szegeden s/utetelt egri érsekről. tP.iprikuc\|HH'l .s/.egethoi Népszabadság. — dec. 5. : itt. — A paprikafeldolgozó vállalatról. A félszárnyú tündérek völgye : Simái Mihály könyvéről / Szé­kely Dezső -- Népszava. — dec. 5. — Könyvismertetés. Az őszi ..dlvatesapat" — a Sze­ged : Vízilabda-bajnokság és nöí BEK / (ser-) -> Népszava. — dec. 5. — Szerző: Serényi Péter. — A Szeged SC vízilabdacsapom­ról. Névadó — Szent-Györgyi : A világhírű tudósról nevezik el a Szegedi Orvostudományi Egye­temet 1 Zallár—Szabó Vasár­napi Hírek. — dec. 6. — Szerző: Zallár Andor. Szabó Tibor. Pólósrangadó — kellős 'létrá­val ' Halas • Mik V-s ™ Magyar Nemzet. — dee. 7. — A Szeged— Szolnok mérkőzésről. Beszélgetés Slraub F. Brúnó akadémikussal / Juhász Árpád — Rádió- és Televízlóújság. — dec. 7/13. Mi? Hol? Mikor? 1987. DECEMBER 9., SZERDA — NÉVNAP: NATALIA A Nap kel 7 óra II, perekor, nyugszik 15 óra 53 perekor. A Hold kel 19 óra 27 perekor, nyugszik 10 ura 51 perékor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 139 cm (apad) KÉTSZÁZHETVEN ÉVE született Johann Joarhlm Winckclmann (1717—17118) német régész, az óknri művészettörté­net tudományának megalapítója. HETVENÖT ÉVE született Révész Fercne (1912— 1985), a munkásmozgalom har­cosa. 1956—1980 közt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár igaz­gatója. HETVENÉVES James Rainwater (sz. 1917) No­bel-dijas amerikai fizikus. Az cgyesitelt atommagmodell ki­dolgozásáért jutalmazták. HETVENÉVES Antal György (sz. 1917) Liszt­díjas zeneszerző, karnagy és ze­netanár, a Zeneművészeti Fő­iskola pécsi tagozatának Igazga­tója-. NAGYSZÍNHÁZ fél 8 órakor: Hair Díszelőadás (Bérletszünot) KISSZlNHAZ délután 4 órakor: Irma, tc cdes MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Széljáró (színes amerikai film. III. helyár!), délután fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: Lavardin felügyelő (színes. m. b. francia krimi. III helyár! Csak 16 éven felülieknek!). Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: Hüvelyk Panna (színes, m. b. japán rajz-mesefilm), negyed 6 és fél 8 órakor: Széljáró (szí­nes. amerikai film. II. helyár!). Szabadság: fel 4. háromne­gyed 6 órakor: Veszélyes szál­lítmány (színes, m. b. szovjet film) 8 órakor: Hintőpor (színes, m. b. olasz filmvígjáték. III. héivárh. Filmtéka: fél 6 és fél 8 óra­kor: Kettévált mennyezet. Kiskörössy halászcsárda: ívl­deomozi) : Tomboló okol, dél­után 4 és este 8 órakor (színes, hongkongi karatefilm). Éva presszó: este 8 órakor: Fergeteges kózépcsatár (szines olasz filmvígjáték). Nyugdíjasmozi: (Dugonics mo­ziban) délután 5 órakor: Sza­márköhögés (szines , magyar film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (LS/37-es). Este 8 órától reggel T óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBltSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvé­teli ügyeletet a II. kórház (Tol­buhin sgt. 57.) tart. Gyermcksérültek és gyermek­sebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebé­szeti osztályári történik. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Est* 7 órától reggel 7 óráig • felnöttlakosság részóra: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. SL alatt. Telefon: 19-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneU napokon reggel fél 8 órától más­nap réggel fél 8 óráig a Lenin krt. 90. RZ. alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reg­gel 7 óráig a Fül-Orr-Gégekll­nika tartja. Szeged, Lenin krt. 111. Telefon: 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig: szombaton reggel 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig: Sze­ged, Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-642. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7 órától reg­gel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJÜSAGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. T» » leve 21.25: Meghökkentő mesék — Angol tévéfilmsorozat 21.5(1: Képújság BELGRÁD 1. 16.45: Híradó magyarul és szerbhorvátul 17.39: Rock and roll-srácok 18.99: Ismeretterjesztő műsor 18.39: Rajzfilm 18.49: Vetélkedő 19.99: Ötös stúdió ' 19.15: Rajzfilm 19.39: Híradó 20.(10: Sportszerda 22.39: Híradó 22.55: Éjszakai műsor IJELGRAD 2. 18.90: Belgrád) műsor 19.30: Híradó 29.99: ismeretterjesztő műsor 21.43: Muvészeli est 23.15: Sakk-Kommentár ÚJVIDÉK 16.45: Híradó magyarul és szcrbhorvdtul 17.39: Rock and roll-srácok 18.99: Klasszikus zene 18.39: Dok.-műsor 19.99: Ma 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 29 90: Sportszerda 22.30: Híradó szerbhorvátul Rádió 8.29 8.59 8.55 9.37 9.49 10.05 19.36 10.50 12.30 12.40 13.00 14.09 14.25 15.00 15.30 16.05 17.00 17.20 17.30 18.02 19.15 20.13 21.16 21.30 22.20 22.30 23.00 23.50 0.10 0.15 KOSSUTH F.eo-mix (ism.) Kis magyar néprajz Nóták Beszélni nehéz . . . (ism.) Muzsika gyerekeknek Var egy uj világ . . . Lendvay Kamilló gyermekkórusaiból Opereltparádé Ki nyer ma? Törvénykönyv Adolf Buseh hegedül, Rudolf Serkin zongorázik A citrusfa levelei Operaslágerek Zengjen a muzsika! Zenei fogalom — zenei élmény MR 10—14 Olvastam valahol..,. Németalföldi madrigálok Adam Jenő: Tulipán — népdalszvit Könyvszemle Jouko uj élete — Hamm Makela hangjátéka Mi a titka? Részletek a ..Dr. Zsivágó" cirnü film zenéjéből A tömegkultúra házai Tiz. perc külpolitika Tükörképünk 37 darabban Operaest Régi fuvószene Himnusz Éjfél után . . . BUDAPEST l. 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Főnök, te vagy az ész! (ism.) 10.05: Studio '87 (ism.) 11.05: Képújság 15.45: Hármas csatorna 16.55: Egészségünkért 17.00: A közönségszolgálat tájékoztatója L7.05: Az Edda Müvek koncertje 18.05: ..Mégis főképpen Pannóniára tekints" (ism.) 18.35: Képújság 18.50: Cim-cim 19.10: Eslí mese 19.30: Híradó 20.03: Chabert ezredes — tévéjáték 21.15: Ihrhuttér 22.00: l'aul Daniels műsora — Angol film 22.40: Híradó 3. BUDAPEST 2. 17.35: Képújság 17.40: Dtglt-alk 18.10: ITV-Súidíum 18.40: Unser Hildshirm — nemet nyelvű nemzetiségi műsor 19.00: Tévétorna 19.03: Kéz és szem — Kanadai rövidfilm (Ism.) 20.00: Budapesti Kürzeti Stúdió 21.05: Híradó 2. PETŐFI 8.05: Idősebbek hullámhnsszán 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05: Napközben 12.00: Ilirek németül, oroszul és angolul 12.10: Tolcsvay László felvételeiből 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: Postabontás 13.05: A tegnap slágereiből I4.no: Lelátó 15.05: Diákfoei 15.15: Pihenőidő 17.05: ütődik sebesség 18.00: Közvetítés a Panalhuiaikosz— Bp. Honvéd UEFA Kupa mérkőzésről 18.50: Könnyűzene 19.05: Népzenei együttesek felvételeiből 19.50: Mit olvashatunk a Pártélet decemberi számában? 19.55: Albumajanlat 20.50: Internoise 21.05: Közkívánatra 23.20: Bemutatjuk a „200 éves Bluegrass" cimu country albumot 23.53: A Mayas-egyutles játszik 0.15: Eifél után . .. BARTÓK 8.13: Teresa Berganza (ének) hangversenye 9.10: Évszázadok mester­művei 9.49: Magyar művészek operafcl vételeiből 10.35: .1. J. Johnson dzscssz­együttese játszik 11.06: Pillanatkép 11.11: Haydn: f-moll vonós­négyes 11.38: Mahler: VII. szimfónia 13.05: Bioritmus (ism.) 13.23: Helnrieh Heine versei (ism.) 13.35: operába hívogató — Csajkovszkij: Diótörő 14.05: Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből 14.27: Slágerról slágerre 15.07; Kánki György— Weöres Sándor: A hold­béli csónakos Készletek 15.48: Mozart-hangverseny 16.56: Versenyművek 18.00: Opera részletek 18.30: V matermskom Jazyku — szlovák tiyclvu nemzetiségi műsor 19.05: Iskolarádió 19.35: Ravel-emlékest Közben: KI). 20.20; Capolla Savai ia KI). 21.20: Balettzene 21.50: A gentt Collegium Vocale cnekel 22.38; Stockhausen összes zongoradarabja I. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom